Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
4 BTT7T.NOIC MEGYEI NÉPLAP 1974. április TL Látványos mutatvány nélkül Kiváló művelődési otthon Martfűn Újsághír: A művelődési otthonok második országos pályázatán a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központját „kiváló” címmel tüntették ki. A kitüntetés átadásánál jelen volt... — Ilyen az ém szerencséim — kesereg tréfásan Ibolya László, a művelődési központ igazgatója. — Nem vehettem Megyénk színeit négy intézmény képviselte a Művelődésügyi Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottság 1971-ben meghirdetett pályázatán: a jászfelső- szentgyörgyi és a jászjákó- halrni községi művelődési ház, valamint a szolnoki MÁV Járműjavító és a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja. A résztvevők nem egymással, hanem saját, korábbi eredményeikkel versenyeztek, s a kiírás szerint az volt a döntő, hogy lehetőségeikhez képest mit produkálták 1972-ban és 1973- ban. — Pár hónappal a versenykiírás megjelenése előtt kerültem Martfűre — folytatja a beszélgetést Ibolya László. — Előtte nyolc évig a kunszentmártoni művelődési központban dolgoztam. Megismerve az itteni körülményeket, úgy éreztem: van „keresnivalónk” a pályázaton, Munkatársaimmal gyakran mondogattuk: itt nincs szükség semmiféle látványos mutatványra, egyszerűen csak a munka minőségén kell javítanunk. Segít a brigádvezetők fóruma Az oszlopsoraival a Nemzeti Múzeumot idéző épület sajátos „közművelődési kombinát”. A művelődési otthon mellett megtalálható itt a könyvtár, sőt a mozi is — ráadásul mindhárom intézmény irányítása közös. Munkájukat természetesen meghatározza a fenntartó Tisza Cipőgyár közelsége. — A diákokat kivéve szinte minden látogatónk a cipőgyárban dolgozik, s legfőbb segítő, tanácsadó, közönség- szervező testületünk is gyári, a brigádvezetők fóruma. Az egyik legutóbbi író—olvasó találkozónkat például teljes egészében ők rendezték. A vendég Jókai Anna nem győzött csodálkozni: kicsinek, szűknek bizonyult az egyébként tágas előcsarnok. Nem véletlen tehát, hogy az üzemi közművelődés megyei bázishelye Martfű. Sokan irigylik az itteni szocialista brigádokat, mondván: a művelődési otthon olyan gazdag választási lehetőséget kínál, hogy a legnehezebbnek ítélt versenyvállalás, a kulturális is játszva teljesíthető. Művészeti csoportok, baráti körök, szakkörök, klubok várják estéről estére látogatóikat, de ezenkívül is csábító a program. — A Szigligeti Színház a megyében itt játszik a legnagyobb közönség előtt; közel hatszázan lábnak minden előadást, s ebből négyszáznyolcvan bérletes. Igaz, népszerű a filmmúzeumunk is. Most egy nyolcrészes magyar film- történeti sorozatot vetítünk. Mindezek ellenére Martfűn a tavaszi és az őszi kiemelt rendezvénysorozatra a legbüszkébbek. A tavaszi amolyan szokványos, unalmas kulturális hétnek tűnik első pillantásra, mígnem a program alapos tanulmányozása elárulja, hogy ennél sokkal többről van szó. Idén például szocialista brigád vezetők tapasztalatcseréje, a Bőripari Tudományos Egyesület szakmai tanácskozása, klubvetélkedő, gyermekrajzverseny, számos sporttalálkozó lesz többek között a Munka és Művelődés Hetén. Az őszi kiemelt program, vagyis a Népszavával közösen, évente megrendezendő országos szavalóverseny a megyehatáron túl is ismert. Az idei trófea már ott csillog az igazgatói szoba vitrinjében ... — A két rendezvénysorozat munkánk két legfontosabb tartópillére. Erre épül minden más, így a korábban említettek és azok is, amelyekről most nem esett szó: a szakmai továbbképzés vagy éppen a felnőttoktatás. Valójában ugyanazt a célt szolgálja munkánk minden ága: előgesítemd a tanulást, a művelődést Végezetül egy újabb hír, melyet közösen fogalmazott a művelődési otthon igazgatója és az újságíró: Szebbé és emberközpcníúbbá Képzőművészek Szolnokért A művelődési otthonok harmadik országos pályázatán a martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja megkísérli a „kiváló” cím megvédését... Hérész Dezső Készül a földrajzi névlár A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendeletet adott ki a földrajzi névtár elkészítéséről, használatáról. A rendelet nyomán megyénként összeállítják a földrajzi névtárat, amely egyebek között a természeti földrajzi tárgyaknak (domborzati elemek, természetes álló- és folyóvizek, természeti tájak). A külterületen levő településeknek, a közterületek kivételével a települések belterületi részeinek, valamint a közlekedés és vízgazdálkodás körébe tartozó mesterséges létesítményeknek elnevezését tartalmazza. A megyei földrajzi névtárak az állam- igazgatási helyneveket is feltüntetik majd a Magyar Nép- köztársaság államigazgatási belynévkönyvében foglaltaknak megfelelően. A névtárak elkészítésére azért van szükség, mert országos helynévkönyvet ugyan már kiadtak, de ez nem tartalmazza kellő részletességgel a természetes földrajzi- és a helységneveket; ezért a legrészletesebb összeállításokat most megyénként készítik eL Ezekben egységesen használják majd az elnevezéseket, ami azért is lényeges, mert ezen a téren eddig számos esetben visszás helyzet alakult ki. Előfordult például, hogy ugyanazt a földrajzi tárgyat más és más néven tüntették fel a különböző térképek. A névtárak szerkesztői a nyilvántartás és a használat egységét is megteremtik, s ílymódon hiányt pótló, széleskörűen alkalmazható földrajzi névtárakat készítenek. A rendelet arról is intézkedik, hogy milyen feltételek esetén lehet megváltoztatni egyes természeti földrajzi tárgyak nevét és a földrajzi neveket. A névváltoztatásra a helyi tanács — a közvetlenül érintett lakosság véleményének figyelembevételének valamint a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre való tekintettel — tehet javaslatot, amelyet végső fokon a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter bírál eL Álba Regia ]\aook Nyolcvanezer vendéget vár Székesfehérvár az idei tizenegyedik Alba Regia Napokra. A május 3-tól június 1-ig tartó rendezvénysorozatra nagy gonddal készül a város. Kiemelkedik a programból az országos öntőipari tanácskozás, az országos járműjavító konferencia, a számítás- technikai szimpozion, a nemzetközi geodéziai konferencia, valamint a „Kelták Kö- zép-Európában” című nemzetközi történész tanácskozás. A megyeszékhely 900. jubileuma tiszteletére nemcsak az üzemek, intézmények dolgozói, hanem a művésztelep alkotói is hozzá szeretnének járulni ahhoz a társadalmi összefogáshoz, — amely Szolnokot szebbé, em- berközpontúbbá kívánja varázsolni. Simon Ferenc szobrászművész például egy „Kislány ággal” című szoborkompozíció elkészítését ajánlotta fel- Ezzel a szobortervvel 1959- ben a Fővárosi Tanács V. B. által meghirdetett díszkút- pályázaton harmadik díjat nyert Felállítási helyéül a Zagyva-híd melletti pihenő és játszóteret javasolja a művész. Vállalta, hogy a szobrot 100—120 centi körüli magasságban, bronzöntésre alkalmas kidolgozásban 1975 nyarára elkészíti. Elhatározását így Indokolja: „Felajánlásommal elsősorban a várost, amelyik lakást, munkahelyet és esetenként munkát is adott, továbbá mindazokat, akik művészetemet szerették, megbecsülték és velem emberségesek voltak, szeretném megajándékozni.” Szabó László szobrászművész Solymosi. Ignác másfél életnagyságú, kemény mészkő mellszobrát, vagy pedig SZABÓ LÄSZLÖ: DÍSZKÜT egy halakat ábrázoló, kb. 80 centi magas vörös rézlemezből domborított diszkutat ajánlott fel. A szóban forgó mellszobor készen áll, az Állami Lektorátus által zsűrizett. A díszkút felállítási helyéül a Tisza-parti sétányt javasolja a művész. Bokros László egy 2x3 méteres, a szolnoki várat ábrázoló sgrafittót, Meggyes László és Fazekas Anna szolnoki részletet megörökítő táblaképet, Nagy István szobrász- művész egy fagyálló agyagból készített terakotta művet, Bokros Lászlóné pedig egy faíikerámiát ajánlott fel a megyeszékhely nevezetes évfordulójára. Kézenfekvő, hogy a művésztelepiek tiszteletre méltó önzetlen felajánlása bizonyosfokú anyagi megterhelést is ró a városra, gondolok itt a szoboröntésre, alapzatkészítésre, stb. mégis kapva kapni kellene az alkalmon, hiszen Szolnok köztéri szobrokban sókkal szegényebb jónéhány olyan városnál, — amelyiknek nincs ilyen nagymúltú művésztelepe. Ogy vélem, s azt hiszem véleményemet sokan osztják, hogy a város gazdagodásával szépülésének is lépést kell tartania. — Simon — Országjárás szabadidőben Évről évre valamivel több a dolgunk és mégis — bármily különös ez a kettősség — valamivel több a szabadidőnk is. A szó szoros értelmében sűrűbb és tartalmasabb lesz tehát a munkanapunk, hisz gazdálkodni tanulunk vele, szaporodik a tapasztalatunk, s korszerűbb módszerek, gépek segítik emberi igyekezetünket. De vajon legalább ennyire „terme- Íékeny”-e szabadidő-gazdálkodásunk. Tudjuk-e például, hogy mennyit nyerhetnénk azzal, ha íróink szellemi vállalkozásához csatlakozva, egyszer csak valóban megkezdenék „Magyarország felfedezését”? Gépkocsival, vonattal, gyalogszerrel, ki-ki a lehetősége, ízlése szerint útrakelhetne, hogy megnézze, amit még nem látott, hogy lássa, amiről eddig csak eny- nyit vett észre: város, ház, kő. Lesz elég szemlélni való. Hisz még a tudós is találhat Anjou-kori szobor-pantheont, Dunából kihalászott aranytányért, keszthelyi freskófalat. Hogy ne lenne akkor a mi „civil” szemünk számára új, érdekes, felfedezésre érdemes? Látta-e például mindenki a Mátrában található Siroki kőbálványokat, a pilisi Órasziklát, a gyulai Erkel-fát, a bátor ligeti Öslápot, a vác- rátóti botanikuskertet, a szarvasi arborétumot, az ipoly- tamóci 30 millió éves ősál- lat-lábnyomot, az alföldi Fehértó különös madárvilágát, a Kis-Balaton hófehértollú nemeskócsagjait? Ismeri-e a monoki Kossuth múzeum 650 kötetes könyvtárát, a széphalmi Kazinczy-kiállítást, a dömösi Petőfí-szobát, a niklai Berzsenyi emlékmúzeumot, a tapolcai Batsányi múzeumot, a balassagyarmati Palóc múzeum többezres néprajzi gyűjteményét, vagy a többi hazai skanzent? Felkereste már valahány gyógyvizünket, látta az őrség különös tájait, végighajózta (vagy inkább csónakázta) a Dunát, a Tiszát, elcsorogva az itt-ott derékig vízben álló fák mellett S látta például a majki ka- malduli szerzetesek kő-emlékeit vagy akár a napról napra arcát változtató budai Várat? Száz és száz oldalon sorolhatnánk tovább s csakhamar kiderülne, legtöbbünk számára nem eléggé felfedezett ország Magyarország. Mert az igazán megismert haza nem nagyolva szemléltető terepasztal, hanem minden árkával, dombjával, pórusával mozgékony, eleven életünk. Tenyér, amelynek arca van, amely beszélni, válaszolni képes. Történelmet és mindennapokat tálaló tenyér. N. T. Beszélik, hogy... Nehés nyelv a magyar Megkülönböztetett figyelemmel hallgatom az embereket ezekben a napokban, minthogy már megint a magyar nyelv hetének eseményei zajlanak, ezúttal hetedik alkalommal. Nyelvünket az idén is beszédekkel ünnepeljük, kiváló nyelvészek tartanak előadásokat, ezenkívül még ankétokat és vetélkedőket is rendeznek a széles néptömegek részvételé- veL Remek stílusérzékre vall, hogy a magyar nyelv hetének záróaktusa Ajkán lesz, hiszen anyanyelvűnk a nép ajkán él és fejlődik. Bizony él és örvendetesen fejlődik, mégpedig nem is csak a hivatalos előadásokon ankétünkön és vetélkedőkön. Tanúja voltam minap, éppen a magyar nyelv hetének előestéjén, hogy két amatőr nyelvművelő valami jelentéktelen apróságon összekülönbözött. Szó szót követett és már-már tettlegességig fajult a perpatvar, amikor az egyik fél megunta és eképpen szólt ellenfeléhez: — Most pedig söprés, édesapám! Az illető, akinek ezt mondták, alaposabban megnézte, hogy aki mondta, az nála legalább egy fejjel magasabb és feltehetőleg erősebb is, ezért ügyelve maradék méltóságára. rövid úton elhagyta a vetélkedő színhelyét. Minden bizonnyal azért, mert anyanyelvi fokon ismeri a magyart. Ha csak felületesen ismeri, akkor a fenti felszólításra esetleg söprű után kezdett volna szaladgálni, miközben még egyszer jól szemügyre veszi ellenfelét, hátha a fia, hiszen édesapjának szólította. Ez pedig kétszeresen is bonyolította volna a helyzetet, mivel egyrészt újabban meglehetősen nehéz söprűt venni, másrészt a családi kapcsolatok sajnálatosan lazulnak, felesleges tehát kételyeket ébresztenünk egymásban az apaságot illetően. Más példák is érzékletesen mutatják a magyar nyelv szüntelen fejlődését. Egyebek között észre kellett vennem, hogy a „drága” szavunk jelentéstartama alaposan módosult az utóbbi időben. Valamikor, amikor nyelvünk még lényegesen szegényebb volt. ez a szó főként azt jelentette, hogy valami sokba kerül, vagyis nem olcsó. Manapság, ha nagyritkán használják is, úgy szinte kizárólag meghitt beszélgetések, szerelmi vallomások alkalmából. (Vesd össze: drága kicsi életem; te vagy az én legdrágább kincsem; drága szívem; ugyan már, drágám stb.) Ugyanakkor az emberek közötti rideg kereskedelmi—pénzügyi kapcsolatokban ez a szó szinte ismeretlen, mert nyelvünk gazdagsága folytán minden nehézség nélkül helyettesíthető más, kulturáltabb kifejezé- sekkeL A nyelvi változásoknak ez a folyamata az első árrendezésekor vette kezdetét pontosabban akkor, amikor első ízben emelték fel a béreket és rendezték az árakat. Érdemes figyelni az árnyalt különbségtételre, amelyre a magyaron kívül kevés nyelv képes, emiatt joggal érezhetünk nemzeti büszkeséget. így aztán már senki sem lepődik meg. ha azt hallja, vagy olvassa, hagy a zöldségfélék árszínvonala valamelyest meghaladja a tavalyi hasonló időszak átlagát, jóllehet a zöldségtermesztés ösztönzésére további jelentős intézkedések történtek. Egykor ezt úgy mondták volna hogy drága a zöldség, de ez ma már elképzelhetetlennek tűnik, hiszen nyelvünk sivárságát tükrözné, ha a szeretett lényt ugyanazzal a jelzővel illetnénk, mint a sárgarépát. Ez már annyira természetes, hogy a magyar nyelv hetének előadásain feltehetőleg 6zóvá sem teszik a nyelvészek. Akik különben, mint értesültem róla, az ünnepi héten főként azt vizsgálják. hogy merre fejlődik a magyar nyelv. Szakmai vitájukba a világért sem kívánok beleszólni, hiszen a legjobb esetben is csak amatőr nyelvésznek tekinthetem magam, de laikus véleményem szerint nyelvünk nem egy, de legalább két különböző irányba fejlődik. A hivatalos nyelv mind árnyaltabbá válik, minthogy életünk is mind bonyolultabb. Az idősebbek még emlékezhetnek azokra az Időkre, amikor elegendő volt kijelenteni, hogy termelj többet, jobban élsz — és mindenki pontosan értette. hogy miről van szó. Manapság viszont hasonló témában előbb körvonalazzák, hogy mi a helyzet a világpiacon. mekkora az itthoni kereslet és kínálat, milyen mértékben hatnak a köz- gazdasági szabályzók, menynyiben befolyásolja az élő munka aránya a felosztható nyereségalapot, és így tovább. Kétségtelen. hogy mindehhez kivételes nyelvi műveltség szükséges. A fejlődés másik fő iránya viszont a köznyelvben ennek az ellenkezője, nevezetesen a szűkszavúság a mindennapos érintkezésben. Közhely már, szinte restellem is leírni, hogy ebben a fiatalok behozhatatlanul vezetnék. Előfordul, hogy egy fiú és egy lány csupán mutogatással is megérti egymást, vagy társalkodásukban legfeljebb negyven szót variálnak és mégsincs köztük semmi félreértés. És ez mindinkább átterjed a felnőttekre, az idősebbekre * is. A múltkor láttam az Illatos út a semmibe című úi magyar filmet, amelyről a kritikák rengeteg mindent ösz- szeírtak. csakúgy hemzsegett bennük az egyrészt, meg másrészt, az egyfelől meg másfelől, az ugyanakkor és a viszont. Aztán mikor kijöttünk a mozibői, hát mellettem, előttem és mögöttem mindenkitől ugyanazt a félreérthetetlen, egytagú szót hallottam, amely azonban érdekes módon egvetlen kinyomtatott kritikában sem szerepelt. Amennyiben nem értenék, hogy mire célzok, tudják be annak, hogy tényleg nehéz nyelv a magyar. Arkus József részt az ünnepségen, betegen feküdtem otthon. No, sebaj, maid legközelebb .. „ Sxolnok megyéből négyén
