Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-25 / 95. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLER NAPIRENDEN: Törvényjavaslat a a családról és a gyámságról Megnyílt az országgyülés ülésszaka Tegnap délelőtt 11 órakor megnyílt az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, továbbá Aczél György, Apró Antal, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottsága titkárai és a. kormány tagjai. Az ülést Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg a legutóbbi ülésszak óta elhunyt dr. Mészöly Gyula Kossuth-dijas akadémikusról, országgyűlési képviselőről. Az ország- gyűlés néma íelállásással adózott dr. Mészöly Gyulának, s emlékét jegyzőkönyvben is megörökítette. Apró Antal ezt követően közölte, hogy az Elnöki Tanácsban — Darvas József elhunytéval — megüresedett hely betöltésére a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségétől javaslat érkezett az országgyűléshez. A javaslatot dr. Pes- ta László ismertette. A javaslatnak megfelelően az országgyűl és Somogyi József Kossuth-dijas szobrászt, országgyűlési képvisélőt egyhangúlag az Elnöki Tanács tagjává megválasztotta. Bejelentette az elnök, hogy dr. Korom Mihály igazságügyminiszter a Minisztertanács megbízásából törvényjavaslatot nyújtott be a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi XV. törvény módosításáról és egységes szövegéről. A törvényjavaslatot — előzetes tárgyalásra — az illetékes állandó bizottságoknak kiadták, s az ország- gyűlés tagjai között szétosztották. Az ülésszakra több képviselő nyújtott be interpellációt, ezek tárgyát szintén ismertették az ország- gyűléssel. Az országgyűlés ezután elfogadta az ülésszak tárgysorozatát. A napirend a következő : 1. Törvényjavaslat a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről; 2. A külügyminiszter beszámolója a kormány külpolitikai tevékenységéről és időszerű nemzetközi kérdésekről: 3. Interpellációk. Ezután napirend szerint megkezdődött a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény módosításáról és egységes szövegéről~szőló törvényjavaslat tárgyalása, dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter emelkedett szólásra. Dr, Korom Mihály előterjesztése Dr. Korom Mihály bevezetőben elmondta; — Hazánkban a 22 évvel ezelőtt elfogadott családjogi törvény volt az első egységes, már az új társadalom igényeinek megfelelő szabályozás, amely a korábbi, sok elszórt jogszabályon és részben még a szokásjogon alapuló családi viszonyok helyébe korszerű rendelkezéseket hozott. — 1952. óta gyökeres változások történtek társadalmunk politikai, gazdasági, kulturális és egészségügyi helyzetében. E változásokkal párhuzamosan fejlődtek a családi viszonyok is. Szükséges tehát, hogy most megteremtsük az összhangot szocializmust építő társadalmunk követelményei és a családjogi törvény rendelkezései között is. — A törvényhozás és a kormány eddig is a jelentőségének megfelelően foglalkozott a család intézményét közvetDr. Korom Mihály Igazságügyminiszter előterjeszti a módo síkitt és egységes családjogi törvényjavaslatot lenül és közvetve érintő kérdésekkel. A miniszter a továbbiakban utalt az elmúlt évek nagyjelentőségű szociálpolitikai intézkedéseire, amelyek révén növekedtek a családiknak nyújtott társadalmi juttatások, majd így folytatta: A családjogi törvény módosításának előkészítése során sókan javasolták a házasság előtti kötelező orvosi .vizsgálat bevezetését, illetve visszaállítását. Tudjuk, hogy ezeket a javaslatokat az egészséges jövő nemzedék iránti kívánalmak vezérelték. Amikor azonban a kérdést alaposabban megvizsgáltuk, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy az orvosi vizsgálat kötelező elrendelése helyett más módon kell elősegítenünk a születendő gyermekek egészségének megóvását. — Mi egyáltalán nem vagyunk közömböseik a jövő nemzedék egészsége iránt. Ellenkezőleg! Eddig tett intézkedéseink jól példázzák, hogy milyen felelősséget visel államunk és anyagi erőinket sem sajnáljuk e célok érdekében — hangoztatta. — A most benyújtott törvényjavaslat szerves része államunk tevékenységének a mad és a jövő generációk ércekében. A törvényjavaslat fő célkitűzéseit ismertetve dr. Korom Mihály elmondta — Célunk, hogy az eddiginél is fokozottabban védjük a házasság intézményét, növeljük a házasulok és a házastársak egymás, valamint a társadalom iránti felelősségét Célunk, hogy előmozdítsuk a társadalmunk fejlődésével és igényeivel összhangban álló családi kapcsolatok, a család mint közösség tpvábbi erősítését növeljük a családtagok egymás iránti felelősségét teljesebbé tegyük a női egyenjogúságot a családon belül is. Célunk, hogy fokozottabb védelmet adjunk a gyermekeknek, jobban biztosítsuk a családi környezetben való mevelésü(Folytatás a 3. oldalon.) mmm i dúsítások — hírek — tudósi i ások - hírek Vitafórum Az első szolnoki ifjúmunkásnapok keretében ma délután négy órakor a MÁV művelődési otthonban „Termelési mozgalmak” címmel, vitafórumot rendez a KISZ városi és a járműjavító bizottsága. Csehszlovák—magyar vízügyi tárgyalások A környezetvédelemmel kapcsolatos háromnapos nemzetközi vízügyi tanácskozás kezdődött tegnap Győrött, amelyen csehszlovák és magvar szakemberek a határvizek tisztaságáról, vízminőségi problémáiról tanácskoznak. Duna. az Ipoly, a Saió és más folyók szeny- nyezödése gyakorta okoz gondot mindkét ország vízügyi szerveinek. A háromnapos tanácskozás során külön figvelmet szentelnek az er*s «7“nnvezÓűé*ek okainak kiderítésére, megvitatják az Idei programot és összehangolják az 1974-ben végzendő vizsgálatokat Lakást kapnak a sokgyermekesek A sokgyermekes családok lakásgondjának gyors megoldása hozott határozatot az MSZMP dunaújvárosi bizottsága. A határozat szerint a városban 1975. végéig lakáshoz juttatják a három- és többgyermekes családokat A pártbizottság határozata szerint támogatják a családiház-építő akciót is. A három- és többgyermekes családok részére a városi tanács, ingyen telket biztosít, az építési költségekhez Is hozzájárul, a vállalatok pedig hosszúlejáratú kölcsönnel. éoítési anyaagai segítik az építkező nagycsaládos dolgozóikat. Baromfi fel dolgozó kombinát épül A MÉM támogatásával rövidesen megkezdődik az ország egyik legnagyobb, legkorszerűbb baromfifeldolgozó üzemének építése Pécsen. A legmodernebb technológiával ellátott üzemben évente 1200 vagon kisállatot dolgoznak fel mellette toll- és hulladékfeldolgozó üzem később pedig tojásporgyár is épül. Az új élelmiszeripari objektum 700—800 dolgozót foglalkoztat majd, többségükben nőket. Képzésükre megtörténtek az előkészületek- A pécsi baromfifeldolgozó üzem — a terv szerint — 1976-ban kezdi meg a működését. Volt szovjet ösztöndíjasok értekezlete Tegnap délelőtt csaknem 200 mezőgazdasági és élelmezésügyi szakember gyűlt össze a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a volt szovjet ösztöndíjasok első országos szakmai értekezletén. A megjelenteket Kaza- reczki Kálmán miniszterhelyettes üdvözölte. Az értekezleten részt vett és felszólalt a szovjet egyetemi oktatók hazánkban tartózko- dó a. M. Tulikov kandidátus, a moszkvai Tyimirjazev Akadémia docense, aki meleg szavakkal köszöntötte a találkozó résztvevőit, köztük megjelent volt tanítványait í Egy mondatban — Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára szerdán fogadta a Belga Általános Munkás- szövetség hazánkban tartózkodó küldöttségét — Tegnap a kertészeti egyetem dísztermében rendkívüli ülést tartott a KISZ kb egyetemi és főiskolai tanácsa. — A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában hazánkban tanuló külföldi diákok részvételével tartottak szolidaritás] gyűlést s ehhez kapcsolódóan megnyitották a chilei nép harcát bemutató kiállítást — A Bayern München 3:0-ra legyőzte az Újpesti Dózsát és ezzel a nyugatnémet csapat jutott a BEK döntőjébe. Ma: A világ mezőgazdasága Mi történik Kínában? Születésnap és névadó A majális, legyen majális! Megérdemelt csillagok ' Munka a palotában Két perc nyelvművelés Megfelelő választék, mérsékelt árpolitika Gondok a tanyai boltok áruellátásában Az ÁFÉSZ kereskedelmi tevékenységéről, az áruellátás helyzetéről, a szövetkezet árpolitikájáról tárgyalt tegnapi ülésén a jászberényi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A szövetkezetnek a városban egy iparcikk áruháza, kilenc kültelki (tanyai) vegyes élelmiszerboltja, öt zöldség-gyümölcs boltja, egy könyves- és egy bőr- cipőkcllék boltja van. A működési területéhez tartozó Jásztelken, Jászjákóhal- mán és Jászfelsőszentgyör- gyön négy iparcikk-, 16 vegyes élelmiszer boltjában és három tüzelő-építőanyag telepével gondoskodik a lakosság áruellátásánál. A szövetkezet kiskereskedelmi üzemágának tavalyi forgalma meghaladta a 145 millió forintot, ez 12 és fél millióval volt több, mint 1972-ben. Jelentősen javult az árukészlet. Különösen a belterületi boltokban jó volt az áruellátás élelmiszerárukból, tej- és sütőipari termékekből, hűsítő italokból. Nem volt zavartalan viszont a tanyai lakosság áruellátása. Az alapvető élelmiszerekből és nap; cikkekből ki tudták ugyan elégíteni az igényeket, gyakran hiányoztak azonban a boltokból a tésztafélék, dé- Ügyümölcsök, a különböző tejtermékek, a petróleum. A zöldség-gyümölesboltok árujukat a MÉK-től, a termelőszövetkezetektől és az egyéni termelőktől szerezték be. Az áruellátás — burgonya kivételével — megfelelő volt. Nem jártak eredménynyel az AFÉSZ-nak azok a törekvései, hogy éves felvásárlási, szállítási szerződést kössön termelőszövetkezetekkel és egyéni termelőkkel. Ilyen megállapodást sem a tsz-ek. sem pedig az egyéni termelők nem voltak hajlandók kötni. Beváltotta a hoezá fűzött reményeket az iparcikk áruház. Évi forgalma 89 millió forint volt. Ez a megnyitása óta eltelt három esztendő alatt 60 százalékos emelkedést jelentett. Az árukészlet kialakításakor külön gondot fordítottak az olcsó napi cikkekre, a lakáskultúra fejlesztését elősegítő áruk biztosítására. A szövetkezet a vendéglátásban saját termelésű ételekből 647 ezer forintot forgalmazott. az összes forgalom 1973-ban 2 millió 887 ezer forint volt. Űj ós felújított létesítményeivel — a jászberényi Aranyponty, a jász- jákóhalmi Lehelkürt— jelentősen hozzájárult a kulturált, és megfelelő ételválasztékot biztosító közétkeztetéshez. Elfogadható volt 1973ban a szövetkezet árpolitikája. A fogyasztói árak kialakítása összhangban volt a szövetkezet és a vásárlók érdekeivel. A kormányprogram árcsökkentő intézkedése alapján tavaly öt esetben hajtottak végre árváltozást A vb megvitatta, majd elfogadta az ÁFÉSZ kereskedelmi tevékenységéről szóló jelentést Gondolatébresztés és tapasztalatszerzés Pedagógiai napok Szolnokon Tegnap megkezdődött a szednek! pedagógiai napok eseménysorozata. A megyei művelődési ház színháztermét zsúfolásig megtöltő nevelők és népművelők előtt Bíró Boldizsár, a városi tanácselnökhelyettese nyitotta meg a pedagógiai napokat, majd dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára ,A közoktatás és a közművelődés feladatai a világnézeti nevelésben” címmel tartott előadást. Az eseménysorozat a délutáni órákban szekcióülésekkel folytatódott. Szolnoki pedagógus pártszervezetek titkárai és csapatvezetők találkoztak a vegyipari szakközépiskolában. A másik szekcióülésen a szakmunkásképző Intézetek igazgatói cseréltek véleményt. A járási-városi könyvtárigazgatók is találkoztak. Ugyanúgy a járásivárosi művelődési házak igazgatód. Megbeszélték tapasztalataikat a megyei igazgatói munkaközösség-vezetők és a szolnoki általános iskoláit igazgatói is. Ma a pedagógiai napok egyik fontos eseményének Ígérkezik a közoktatáspolitikai határozat végrehajtása tapasztalatainak mérlegelése. Ma kerül napirendre az „Üj tantárgy -r- az állampolgári ismeretek’’ című. valamint .Az óvodába lépéstől az iskolaérettségig” című téma. Holnap óvodai nap lesz, amelv egyúttal a pedagógiai napok záró akkordiát ielenti. Az első nap tapasztalatai alapján ió kezdeményezésnek bizonyult az eseménvsorozat rendezése. A foglalkozások gondolatébresztőek voltak, bőven szolgáltattak alkalmat hasznos tapasztalatok szerzésére. Remélhetőleg minden érezteti maid hatását a fiatar; lök nevelésében. i