Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-24 / 94. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974' április 24. Küzdelem és versengés lesz Az ipari szövetkezetek dolgozóinak sporttalálkozója Ez a jelszava a IV. orszá­gos sportnapoknak és ennek jegyében rendezik az ipari szövetkezetek hagyományos tömegsportversenyeit, vagy ahogyan a legtöbben ismerik ' az OKISZ—KISZÖV kupák küzdelmeit. Küzdelem és ver­sengés lesz ez a javából, bi­zonyítja az is, hogy 15 sport­ágban 223 csapat nevezett. Az idén a nők is nagyobb szám­ban vesznek részt a verseny- sorozatban, ami az OKISZ kupák egyik célja is. Legnépszerűbb sportág A kispályás labdarúgás idei bajnoka a 29 csapat közül ke­rül majd ki. A megyei döntő előtt négy körzeti bajnokság­ban folynak a mérkőzések. A pecázók népes hada — — számszerint — 24 csapat­ban áztatja majd a madza­got. A sporthorgászatot szo­rosan követi a népszerűségi listán a sakk és a sportlövé­szet. Az előbbiben 18, az utóbbi sportágban 15 csapat méri össze tudását. A megyei szövetkezeti sporttalálkozóra Jászberény­ben kerül sor június 23-án, az atlétika megyei döntőjére pedig Mezőtúron. Több sport­ág még most sincs a népsze­rűség tetőfokán — így a női röplabda, sakk, tollaslabda, sőt ügy látszik, hogy a női foci sem honosodott meg kel­lően a szövetkezeti lányok, és asszonyok körében. Az „öregfiúk” — azaz a har­mincöt éven felüliek — baj­nokságában is csak három csapat nevezett. Elkészült a sorsolás A versenytájékoztató — amelyet már megkaptak a szövetkezetek — Iránytű a sportfelelősök kezében a mér­kőzések lebonyolításához, megrendezéséhez. Érdemes megemlíteni, hogy néhány szövetkezet már a bajhokság megkezdése előtt élre került. A benevezési ranglistát a Jászberényi Műszeripari Szö­vetkezet vezeti, őt követi a kisújszállási Vas- Faipari Szövetkezet. A sportpályán kívül „szellemi fronton” is találkoznak a szövetkezeti dolgozók. „Olimpiák történe­te” címmel lesz vetélkedő az ősz folyamán. A KISZO V-kupabaj noksá- gok mellett városi, községi, munkahelyi szpartakládókon és falusi szpartakiádokon is részt vesznek a szövetkezeti csapatok. Akik már győztek A kaucsuklabda szerelme­sei. az asztaliteniszezők, már eldöntötték a bajnoki cím sorsát. A papírforma érvé­nyesült — a jászapáti Vas- Műany ági pari Szövetkezet férfi és női versenyzői sze­repelnek majd az országos versenyen, a miskolci sport- csarnokban. A sakkozók küzdelméből férfiaknál a jászberényi Ci­pőipari Szövetkezet került ki győztesen, nőknél a jászberé­nyi Műszeripari Szövetkezet vitte el a pálmát. A megyék közötti sport- szervezési versenyben tavaly a harmadik helyezést érte el á Szolnok megyei KISZÖV. Reméljük, hogy az ipari szö­vetkezetek gazdasági és moz­galmi vezetői, a tömegsport hagyományait ápolva tovább segítik majd a nagy jelentő­ségű versenysorozat előkészí­tését és lebonyolításét. Báli István KISZ sportnap A megyei tanács F. Bede László KISZ-szervezetének csúcsvezetősége szombaton a KISZ megyei bizottsága és a városi tanács KlSZ-szerveze- teinek részvételével sportna­pot rendezett. A programban lövészet, sakk, kispályás labdarúgás, asztali foci és szellemi vetél­kedő szerepelt. A jól sike­rült sportnapon több mint ötven fíátal vett részt. í\z összetett pontversenyt és az ezzel járó vándorserleget a megyei tanács KlSZ-szerve- Zéte nagy küzdelemben, mi­nimális előnnyel nyerte a KISZ megyei bizottság csapa­ta előtt. Eredmények. Lövészet, női egyéni: 1. Sáska Mária, KISZ MB. Férfi egyéni: 1. Stork Sándor MT KISZ, női csa­pat: 1. Megyei Tanács KISZ, férfi csapat: 1. Megyei Ta­nács KISZ. Sakkcsapat: 1. Megyei Tanács KISZ. Labda­rúgás: 1. KISZ Megyei Bi­zottság. Asztali foci: 1. Ka- nyő S.—Tóth S. (KISZ MB). Szellemi vetélkedőd 1. Barta Szilveszter KISZ MB. Össze­tett pontverseny: 1. Megyei Tanács KISZ 33 pont, 2. KISZ Megyei Bizottság 32, 3. Vá­rosi Tanács KISZ 19. Birkózás Nagykun Kupa Az öt egyésület 67 serdülő ver­senyzőjének részvételével Túr- kévén megrendezett versenyen az alábbi eredmények szület­tek: 42 kg: 2. Lakatos Béla Túrkeve, 45 kg: 2. Szabó László Túrkeve, 49 kg: 3. Csáki Elek Túrkeve. 53 kg: 1. Nagy Lász­ló Túrkeve, 62 kg: 2. Finta Zol­tán Túrkeve, 67 kg: 3. Nagy ftfiklös Tülkévé. * Végeredményben a csapatver­senyt az FTC nyerte, Túrkeve a második, s a harmadik' helyen Orosháza végzett. INGATLAN: KÉTSZOBÁS, fürdő­szobás házrész el­adó. Szolnok, Bánát utca 5. Szándaszöllősön, az Eper utcában 1200 n-öl föld, megosztva fladó. Érdeklődni: Szandaszöllős, Ka­rinthy út 43. 16 órá­tól. ___________________ S ZOLNOK, Hajnó­czy utcában 168n-Öl telek melléképület­tel és építőanyaggal eladó. Érdeklődni: Szolnok. Széchenyi u 38. alatt, 17 órá­tól. EGYSZOBÁS — kis családi ház, állattar­tásra alkalmas mel­léképületekkel. m2 n-öl telekkel eladó. Szolnok. Nyúl út, 4- es melJékköz. (Mi- kőék mellett). üttagü család — Szolnokon üres al­bérleti szotoa-kony* hás lakást, S^agy le­választott házrészt keres. Szolnok, Vá­góhíd u. 6. EGYSZOBÁS csalá­di ház mellékhelyi­ségekkel eladó. — Szolnok. Gyík u. 44. szám. SZONOK- központiá­ban kétszoba-össz- komfortos, gázos családi ház eladó. Szolnok. Madách u. 24. szám. SZAJOLBAN. a f,e- ntn út 13. sz. alatti kertes ház 6'8 részé éladó. Érdeklődni: Töföks7entmikinson, a Lenin út 193. sz. alatt. Összkomfortos, gáz­fűtéses családi ház eladó. Szolnok, Rá­kóczi u. 43/a. szám. Érdeklődni vasárnap egész nap. Beköltözhető családi hóz eladó. Szolnok, Vas Gereben út 28. MARTFON, a Land­ler Jenő u. 17. szám alatti 171 n-öles te­lek — lakható alsó épülettel eladó. Ér­deklődni munkana­pi-kon 15 órától, — munkaszüneti napo- kón egész nap. GÉPJÁRMŰ: 1973-ban műszaki vizsgázott Pannónia motorkerékpár el­adó. —- Kisújszállás, Nyár u. *4. ALUMÍNIUM szovjet motorcsónak Nep­tun motorral, . (350 cm3-es. 19 LE-s) el­adó. Boronkay Fe­renc, Szolnok. Pállá István krt. 24. IU. em. 7. 1U 000 km-t futott 350 cm^-es Jáwa sürgő­sen eladó. Üjszász. Kossuth út 19. JÓ állapotban lévő 250-es MZ oldalko­csival eladó. Szol­nok. Mosonyi út 8. II. em. 5. (Keskeny János utcából nyí­lik.) Jó állapotban lévő M 21-es Volga el­adó. — Máté Tmre, Túrkeve, Mátyás kir. út 15. szám. ELADÓ TN-es for­galmi rendszámú Zsiguli személygép­kocsi, mégkímélt ál­lapotban. — Jászbe­rény. Szövetkezet út 2. II. em. 5. 600-as Trabant 1973- ban műszaki vizs­gázott, eladó. Szol­nok. Vöröshadsereg út 31/16. 17 órától. Telefon: 12-910, 8—16 óráig* HÁROM kerekű, — kézihaj tású rokkant­kocsi eladó. Karcag, Szeles út 7. Jó állapotban lévő Skoda octáv-ia Su­per eladó. Karcag, Vörösmarty u. 26. adásvétel: Z 221-es írógép új állapotban eladó. — Szolnok. Vöröscsil­lag út 12. II. em. 5. KÉT fotel, varrógép, fekamié eladó. Szol­nok, Délibáb u. 11. F.LADó 12 éves vem-* hes ló, egy 3 éves kanca és egy 6 éves heréit ló. 5400 Mező­túr. Köztársaság út 53. szám. SZIVATTYÚ, benzin hajtású motorral el­adó. — Érdeklődni i Szolnok, Pálma u. 8. 5 db hét hónapos süldő eladó. Simon László. Szolnok. — Holt-Tlsza-part 29. sz. Sport reptérnél. 6 HETES bika-boriú eladó. Szolnok. Nád u. 5/1. Bedekovics Antalné. EGYÉVES üsző-bor­jú eladó. — Martfű, Kossuth u. 37. ÉVES Csikó. — éves üszőborjú. 3 hóna­pos bikaborjú eladó. Szolnok. Alosi 10'6. — Szovjet laktanya mellett. 6 HETES bikaborjú eladó. Alcsi puszta 6/11. sz. alatt Mun­kácsi Istvánnál. EGYÉB: VÁLLALATOK. fi­gyelem! — Szolnok központjában üres családi ház nagyon kedvező feltételek­kel kiadó. Ajánlato­kat: „Vállalatnak” jeligére a szolnoki Hirdetőbe kérek. Hirdessen a Néplapban! Döntőit a fegyelmi bizottság Lejátszák az M TE—MÁV tartalékbajnoki mérkőzést A Szolnok megyei Labda­rúgó Szövetség fegyelmi bi­zottsága kiszabta a büntetést a legutóbbi fordulóban kiállí­tott játékosokra. Nagy János, Martfű 2-,. Varga Sándor Jászbérényi MEZŐGÉP 1-, Kinyik István Tiszatenyő 2 bajnoki mérkőzésen nem sze­repelhet. Bódi Tibor Kun- szentmárton 7, Tóth Béla Kunszentmárton 4, Zérczi György Szolnoki MEZŐGÉP és Magda János Tiszagyenda 2—2 hónapos eltiltást kapott. A szövetség Intéző bizottsá­ga az elmaradt MTE II— MÁV II. mérkőzés ügyében a következő határozatot hoz­ta. A mérkőzést a szabályok szerint 8 napon belül le kell játszani közös rendezésben. Javasolta a bizottság a me­gyei labdarúgó szövetség el­nökségének, hogy ismerje el a MÁV társadalmi elnöké­nek, Szekeres Ernőnek sport­szerű magatartását, és ítélje el Csősz László edző sportsze­rűtlenségét. Ugyanakkor mindkét együttes figyelmét hívja fel a versenykiírás be­tartására. Különös tekintettel a bíröküldés és a mérkőzés kezdetének időpontjára. Az elmaradt találkozó új idő­pontja: április 25 (csütörtök) 16 óra, Mátyás kir.-úti sport­telepen. Kézilabda Teljes forduló — meglepetések nélkül A ÉTL forduló eVedményeL — Nők; Üjszászi Gimnázium—Ti­szafüredi Gimnázium 4:23, Szó. T faktor—Jász! vány 25:6, Szó. MT&—Tisza földvár 17:2. Jászla- dény—Tisza Cipő II. 16:8, Szó. Spartacus—Mezőtúri AFC 12:5. Tőrökszentmiklós—Kunszentmár- tón 5:12. Jászbóldósháza-^Jász- berénvi Tanítóképző 17:6. Férfi felnőtt* Új szász—Szolno­ki Olajbányász H 23:22, Jászal- sószéntgyöröy—T-püspökl 29:18, Túrkeve) Autójavító—Kilián FSE 25:19, Jászladánv—Tisza Cipő 12:27, Szó. MÁV—Mezőtúri AFC 17:17 Tőrökszentmiklós—Kun­szentit ár tort 15:12, Alattyán— Jászberényi Lehel 17:19. Ifjúsá­gi? Üjszász—Szó. Olajbányász 10:29. Jászalsószcntgyörgy—Tö­rökszentmiklósi Székács 3:36. Túrkevei Autójavító—Tiszaföld- vár 17:15, Jászladány—Tisza Ci­pó 18:6. Szó. MÁV—Mezőtúri AFC 17 21, Tőrökszentmiklós— KuTJs/entmártun 36:3, Alattyán— Jászberényi Lehel 3:28. A bajnokság állása. NŐI? ,1. J-bolüogh. 3 3 — — 47 :U 6 2. Szó. MTE S 3 — — 41:10 6 3. Jászlaüány 8 3 — — 45:27 6 4. Szó. Spart. 3 3-------18: 7 6 5 . Szó. Trakt. 3 2 1 — 59:22 5 6. Tm. Barn. 3 2 — 1 28:28 4 7. KUTÉ 3 2 — 1 22:23 4 8. Tiszafüred * 1 1 1 39:35 3 9. Jb. Tanítók. » 1 — 2 19:44 2 10. MAFC » — $ 18:29 0 11. Tisza C. H. 3 — — 3 18:35 0 12. Tiszaföldvár 3 — 3 10:32 0 13. Jászlvány 3 — — 3 20:53 0 14. Űjsz. G. 3 — — 3 13:48 0 Férfi felnőtt; 1. Tisza Cipő 3 3-------50:26 6 2 . MAFC 3 2 1 — 63:50 5 3. Jb. Lehel 3 2 — 1 60:62 4 4. J-alsósztgy. 3 2 — 1 79:73 4 S. Túrkeve 3 2 — X 49:45 4 6. ÖJszász 3 2 — l 65:63 4 7. KUTE 3 1 — 2 61:5ö 2 8. Szó. MÄV* 3 1 1 1 39:35 2 9. Kilián FSE 3 1 — 2 62:64 2 10. Tisza püsp. 3 1 — 2 72:82 2 li. Tm. Bárn. 3 1 — 2 40:57 2 12. Jászladánv 3 1 — 2 58679 2 1.1. Sz. Olaj. II.» 3 1 — 2 52:43 1 14. Alattyán 8--. — 3 48:73 0 Megjegyzés: állásért egy vonva. « egyszeri ki nem •büntetőpont le­TISZTASA'G­KE'NYELEM Modern kikészítésű felsőruházati cikkek egy része alig vagy egyáltalán nem igényel vasalást. / Ezt a kedvező tulajdonságukat a tisztítás időszakában is megtartják. m • Ürömmel közöljük megbízóinkkal, hogy az említett textil iákat az eredeti tisztítási költség 20 százalékáért tisztítjuk , a Sárvári krt-i szalonunkban. Csak Yegytisztítás 4 kg 50.— Ft-ért 35 perc alatt a Szolnoki Patyolat Végvári krt-l vegytisztító »zaIonjában. * • Vegye igénybe On is9 nem fog csalódni l Patyolat Vállalat Szolnok Dolgozókat alkalmazunk Felvételre keresünk dolgozókat a szentesi Baromfifeldolgozó Vállalathoz a környező közsé­gekből. Vonat hiányában saját járművünkkel szállítjuk a dol­gozókat. Korszerű tisztálkodási lehetőség, változatos ebédet biz­tosítunk. — jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Gépésztechnikus 13 éves gyárt­mányszerkesztői technológust gyakorlattal állást változtatna Szolnokon. Lakáslehetőség és fizetés megjelöléssel. „Július 1” jeligére a szolnoki hirdetőbe, Elelmiszereladót felveszünk — szolnoki én balatoni munkahe­lyekre. Jó kereseti lehetőség, kulturált lakást biztosítunk. Je­lentkezni lehet a Csemege Keres­kedelmi Vállalat 121-es Áruhá­zában. Szolnok, Kossuth L. út 12. szám. A Szolnok megyei Mezőgazda- sági Ellátó Vállalat alkalmaz: raködöbrigádhá rakodómunká­sokat, férfi és női segédmunká­sokat, illetve könyvelőt. Jelent­kezni lehet a vállalat szolnoki Kombájn úti tclépéú. Női munkaerőt alkalmaz a szol­noki Dózsa György úti borkós­toló. A Szolnoki Építő-Javító és Szol­gáltató Vállalat azonnali belé­péssel alkalmaz kőműves, épü­letasztalos. üveges szakmunká­sokat. valamint 8 fős kubikos brigádot, s kőműves mellé se­gédmunkásokat.. szolnoki telep­hellyel. jó kereseti lehetőség* minden szombat szabad. Jelent­kezni lehet a vállalat központ­jában, Szolnok, Kossuth tér, Iro­daház. Asztalos-bádogos, burkoló, vil­lanyszerelő, víz vezetékszerelő — , szakmunkásokat, segédmunkáso­kat és úszómestert keres a Vá­rosgazdálkodási. Vállalat 5310, Kis­újszállás, Felszabadulás u. 2. Adminisztrációs munkakörbe — érettségizett dolgozót alkalma­zunk. Jelentkezés az OTP kar­cagi fiókjánál. Pályázatot hirdetőnk műszaki vezetői állás betöltésére. Felté­tel: cépészlpari felső vagy kö­zépfokú technikumi végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat. Tech­nikumi végzettséggel modelőr és technikusi beosztásra egy-egy dolgozót felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Útiköltséget fel­vétel esetén térítünk. Kiskunfél­egyházi Cipészipari Szövetkezet, Kiskunfélegyháza, Alpár u. L A Mezőtúr! Mg. Gépészeti Főis­kolai Kar felvételre keres meg­felelő szaképesítéssel rendelke­ző víz- és fűtésszerelő szakmunr kásokat. Fizetés: a főiskolai kitr bérszabályzata szerint. Jelent* -Te­kézés személyesen vagy írásban önéletrajzzal együtt a kar sze­mélyzeti előadójánál. Címünk: DATE Mg. Főiskolai Kar, Mező­túr, Tolbucbin út 2. Tel.: 70. MÉK-kl rendeltség kádármestert és számlázó! munkakörbe női munkaerőt keres, jelentkezés: Szolnok, Téglagyár u. 9. A Finommechanikai Vállalat 2« sz- gyára, Tőrökszentmiklós. fel­vételre keres Ipari gyakorlattal rendelkező közgazdászt belső el­lenőrnek. — anyaggazdálkodót, anyagbeszerzőt, gyakorlattal ren­delkező gvórs-gépíró nőket, te- hergépkocsivezetőt, valamint se­gédmunkást. Jelentkezni lehet: Finómmechanikai Vállalat 2. sz. gvára Tőrökszentmiklós. Dózsa Gv^rgy u. 17. munkaügyi cso­port. Azonnali belépéssel középiskolai végzettségű férfit húsraktárosi, közgazdasági technikumi vég­zettségű nőt könvvelől munka­körbe. rendészeti dolgozókat, női és férfi segédmunkásokat, valamint 4 őrás munkakörbe irodai takarítónőt vessünk fel. Jelenetkezn! lehet: ót!at‘ovga'mi és Húsinari V. Szolnok, Vágó­híd u. 70. személyzeti vezetőnél. Közlekedési Építő Vállalat szol­noki főépítésvezetősége gyakor­lattal rendelkező bérelszámolót, gyors- és gépírót, valamint étel­osztó-takarítót Vesz fel. Jelent­kezni lehet a főépítésvezetősé­gen. Szolnok. Rákóczi út 6. sz. alatt, A szolnoki Patyolat Válialat felvesz közgazdasagi' technikumi végzettségű könyvelőt. Jeleöt- kezéS: Szolnok, Mártírok útja Í9 szám, a személyzeti vezető­nél. Azonnali belépésre g órás taka­rítót keres a Kassai úti iskola. Jelentkezés a gondnokságon. Hajtőt, lóápolót félvesz az Épí­tőipari Szállítási Vállalat szol­noki kirendeltsége Szolnok, Thö­köly úti lótelep. Közgazdasági technikumban érettségizett fiatal nőt felve­szünk adminisztratív munkakör­be, gépírni tudók előnyben. — Jelentkezés: Szolnok és Környé­ke Bőripari Szövetkezet Szol­nok, Beloiannisz út 79—81, sze­mélyzeti vezetőnéL Zsákrázót keresünk felvételre- Vetoniagíisztitó telep Szolnok, Vesó u. L sz. A Szolnoki Ingatlankezelő Vál­lalat azonnali belépéssel díjbe­szedőt keres. Fizetés koliekuv szerződés szerint. Jelentkezni le­het reggel 7-től 9 b-ig Szolno­kon. a Kossuth tér 5, sz. alatt kézzel írott önéletrajzzal. A cibakház! Vízgazdálkodási Tár­sulat, Almos u. 2- sz. alatt ki­emelt bérezés mellett gyakorlat­tal rendelkező kotrómestereket * vesz fel F.—04- e s, — valamint E-—304/V típusú gépeire, .

Next

/
Oldalképek
Tartalom