Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-08 / 56. szám

1*74. márdua 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I é EMBEREK ÉS GÉPEK Inkább dolgozom mint beszélek 5 Minden évben gyarapodik egy-két modern géppel, be­rendezéssel a cibakházi Vö­rös Csillag Termelőszövet­kezet. A gépkezelőket in­kább csalt a fiatalabbak kö­zül válogatják. így került a traktorra a 27 éves Posta Imre is. — Mióta az eszemet tu­dom. mindig tsz-ben dolgoz­tam. Hol kézzel, höl meg géppel végeztem, amit kel­lett. Az iskolai szünidőben sem a Balatonon nyaraltam, hanem a Piroskai Állami Gazdaságban voltam víz­hordó fiú. Amikor befejez­tem a 8. osztályt, nem ta­nulhattam tovább. Pedig a szakma jó lett volna. Olyan, ami a gépekkel kapcsolatos. Tizennégy éves voltam, amikor a nagyrévi Haladás Tsz-be kerültem. Először dohányültetéssel, kapálással kezdtem. Aztán az öntözés­hez kerültem. Megerőltető volt a munka, mert nehéz csöveket cipeltünk. Gép még kevés volt, talán egy- kettő akadt A gépészünk látta, hogy mennyire érde­kelnek a furcsa szerkeze­tek. Rám bízta a kezelésü­ket. Majd egy év után el­küldték négyhetes traktor- vezetői tanfolyamra. Vizs­gázni már nem engedtek, mert a vizsganapon derült ki. hogy 15 évesen nem le­het traktort vezetni. — Nem törtem le. Annál jobban sündörögtem a gé­pek körüL A tsz szerelő­műhelyében volt egy jó is­merősöm, aki bevitt dolgoz­ni. Ott szerettem meg iga­zán a gépeket. Már nem csak kívülről ismertem őket... Később Kunszeri t- mártonban voltam 6 hetes öntözői tanfolyamon. Saj­nos vizsgázni megint nem tudtam, mert csak 17 éves voltam. Nem lett baj belő­le, vizsga nélkül is gépke­zelő lettem. 1969-ben újabb tanfolyam következett, ahol már megkaptam az erőgép vezetéséhez a jogosítványt — Sokféle géppel dolgoz­tam. Voltam K—25-ös, 3011-es, RS—05-ös, Szuper 50-es, MTZ—43-ös, lánctal­pas 4—13-as Zetorokon. Ré­gi jószágok voltak. Nagy bánatomra egy évig nem ülhettem traktorra. Az or­vos eltiltott tőle. A tehené­szetbe kerültem, ahol elein­te még kézzel fejtünk. Ké­sőbb megismertem a fejő­gépet is. Négy éve, hogy új­ra Cibakra költöztünk a családdal. A gépjavító ál­lomáson helyezkedtem el. Egy év után rájöttem, hogy nem elégít ki csupán a szerelés. Aki a mezőgazdasági mun­kához szokott, nem éri be a műhellyel. Nem sokáig teketóriáztam, beléptem a tsz-be. Ennek két éve. Tavaly szeptemberben teljesült a vágyam. John Deere traktorra kerültem. Persze nem ment az olyan simán, előbb tanfolyamot végeztem. Ez életem legmo­dernebb gépe. Milyen is? Jobban szeretek dolgozni vele. mint beszélni róla. Mindent tud. amit egy me­zőgazdasági géptől várnak. Szánt, tárcsáz, vetés előtt előkészíti a talajt, vet. Eze­ket a munkákat én még ké­zi erővel is csináltam. Tu­dom, mit jelent az, ha ló húzza az ekét... Most meg csak be kell ülni a kényel­mes vezető fülkébe, ahová szinte semmi zaj nem hal­latszik egy szem por sem téved be. a levegőt me® ventillátorral cserélhetem. — Szakmát nem tanulhat­tam, de éreztem, hogy * gé­peket meg kell ismernem, mert különben a mezőgaz­daságban elvesztem. A tan­folyamokon sok mindéin megtanultam. Nem Is aka­rom abbahagyni. Indul majd egy John Deere traktor- szerelői képzés. Szeretnék részt venni rajta. Mégis más az. ha azt » gépet amin egész nap dolgozom, én javíthatom... — Szekeres — Nőnapi kitüntetések Tegnap folytatódtak a nő­napi kitüntetések és több he­lyen Ismét kitüntetések át­adására került sor. A Szövet­kezetek Országos Tanácsa ál­tal adományozott Kiváló Szö­vetkezeti Munkáért kitünte­tésben részesült Bercsényi Miklósáé, az abádszalóki ÁFÉSZ nőbizottságának elnö­ke, a MÉSZÖV nőbizottságá­nak tagja. Budapesten, a Könnyűipari Minisztériumban tegnap Ke­serű. Jánosné könnyűipari miniszter Siha Ferencné talp­előkészítőnek és Rujálí End- réné számlalikvidátornak, a martfűi Tisza Cipőgyár. nő­dolgozóinak a Könnyűipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést adományozta. Dr. Juhász Irma szolnoki körzeti orvos, Kalmár Fe­rencné tiszafüredi körzeti ápolónő, Tóásó Jánosné fel- sőszentgyörgyi körzeti ápoló­nő és Tözsér Jozsefné, a jász­berényi szociális otthon dol­gozónője az Egészségügy Ki­váló Dolgozója kitüntetésben részesült. A Mezőgazdaság Kivaló Dolgozója miniszteri kitünte­tést adományoztak Szel Bé- 1 inénak, a Héki Állami Gaz­daság dolgozójának. Tegnap délután szintén ki­tüntetések átadására került sor. a szolnoki tsz-szövetség székházában is. A nemzetközi nőnap alkalmából a Középti- pzavidéki és g Jászsági Mg Tsz-ek Területi Szövetségé­hez tartozó tggszövetkezetek nődolgozói közül a Mezőgaz­daság Kiváló Dolgozója mi­niszteri kitüntetést kapta: André Ferencné növényter­mesztő. a jászszentandrási j Haladás Tsz, Barócsi Jánosné J borjúgondozó, a jászárokszál- j lási Táncsics Tsz, Gerőcs Im- réné kertészeti gondozó, a jászfényszarui Béke Tsz, Barna Ferencné főkönyvelő, a jászkísóri Táncsics Tsz, ifi. Antal La jós né tejkezeló, a jásziványi Szabadság Tsz, Harmati Györgyné főkönyve­lőhelyettes, a kunszentmár­toni Körösmenti Tsz, Berták Andrásné és Balogh Béláné kertészeti dolgozók, a nagy­révi Tiszazugi Tsz, Varga Istvánná bolti eladó és Mé­száros Józsejné személyzeti vezető, az öcsödi Kossuth Tsz, Boros Jánosné tagnyilvántar­tó, a besenyszögi Kossuth Tsz, őzt!. Bartha Ferencné tejkezelő a kőtelki Ady Tsz, Boros Jánosné baromfite­nyésztő és Kelemen Gizella növénytermesztő, az újszászi Szabadság Tsz, Kábák Ist­vánná könyvelő és Farkas Anna növénytermelő, a jász­berényi Kossuth Tsz, Járomi Mária pénztáros, a jászberé­nyi Lenin Tsz, Barta Jánosné fökönyvelóhelyettes, a jászbe­rényi Március 15 Tsz, Mester Sándorné pénztáros, a szol­noki Damjanich Tsz. Virágh Józsefné borjúnevelő, a szan­daszöllősi Vörösmezö Tsz és Polgár Lajosiié tejkezelő, c szolnoki Lenin Tsz tagja. A március 6-án kezdődött nőnapi ünnepség során az OKISZ elnöke a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitün­tetést adományozta Szabó Ferencnének, a túrkevei Há­ziipari Szövetkezet, Tajti Gá- boménak, a jászapáti Divat­ruházati Szövetkezet és N. Varga Sándornénak, a szol­noki Minőségi Szabóság Ru­házati Szövetkezet tagjainak Rövid ünnepséget tartottak tegnap a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székhá­zában is. Árvái István veze­tő titkár megnyitója után Tabák Lajos, az SZMT elnö­ke mondott beszédet. A nem­zetközi nőnap alkalmából üdvözölte a Szakszervezetek megyei Tanácsának nőtagja­it, a nőbizottsági tagokat és a különböző munkabizottsá­gokban dolgozókat. Megkö­szönte a megyei szakszerve­zeti mozgalomban aktívan részt vevő lányok és asszo­nyok munkáját is. Vízügyi tanácskozás Szentendrén Az OVH vízügyi ágazatá­nak vezetői tegnap Szentend­rén országos tanácskozást tartottak, amelyen Dégen Im­re államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke s?á- molt be a vízügyi szolgálat múlt évi eredményeiről, s vázolta áz idei feladatokat a vízkészletgazdálkodás távlati célkitűzéseit. Bevezetőjében többek között elmondta, hogy a népgazdaság tavaly 7.8 mil­liárd forintot ’költött a víz­gazdálkodás fejlesztésére. A múlt év kiemelkedő esemé nye volt a kiskörei vízlépcső üzembe helyezése. Erőteljes fejlődés az Április 4. Gépgyár örmónyesl gyáregységében 4 • Llést tartott na SZMI elnökségre Tegnap délelőtt Tabák La­jos elnök vezetésével ülést tartott a Szakszervezetek Meevei Tanácsának elnöksé­ge. Az elnökség tarts it. Bo- hács Antalt, a töröks-eot- miklósi Járá'i pártbizottság el«ő titkárát, az Április 4. Gépgvár k“r"ns»lö't Árva! István, az SZMT vezető tit­kára üdvözölte. Narr’-enden — többéin között — az Aori- lis 4. C-én? vár örménvesi gyáregysége dolgozóinak bé­rezése munkaügyi és szociá­lis helyzete szerepelt. A budan^rii Április 4. Génevár 1967. iúnius 7-én kötött jneyállatyviást a tö­rökszentmiklósi MEZ(“>GÉP- pel. é« megvette az örmé­nyes' géniavító állomást R i- daoesten képezték a szak­embereket. és 196» ianuár elseíén megkezdődött a munka. Azóta dinamikus feílődés ieiiemzi a gyáregység terme­lését. 7968 végén az árbevétel még csak 19.8 millió fo­rint . de 1973-ban már meg­haladja a 157 millió fo­rintot. Hasonlóképpen ugrásszerű a dolgozói létszám növekedése. A munkások és alkalmazot­tak száma a hat évvel ez­előtti 128-ról. .tavaly már Munkások fo urna A Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Hazafias Nép­front megyei bizottsága együttesen szervezte meg a népfrontbizottságban dolgozó munkások Szolnokon tartott megbeszélését. A téma igen sokrétű, szerteágazó volt, hi­szen az egész megvéböl ér­kezett meghívottak sokféle részkérdésben is kifejtették nézeteiket. Azonban vala­mennyi vélemény egyetlen központi gondolat körül kris­tályosodott ki: mit kell ‘en­ni azért, hogy a munkások az eddigieknél is nagyobb mértékben vegyenek részt a Hazafias Népfront munkájá­ban. illetve ezzel összefüggés­ben hogyan lehetne még szo­rosabbra fűzni a népfront és a szakszervezetek kapcsola­tait. Oláh János, a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak elnöke nyitotta meg a ta­nácskozást, majd Csontos Mi­hály. az SZMT munkatársa tartott vitaindítót. A hozzászólók a felvetett kérdések közül többnyire egyet-kettőt ragadtak ki, s azt elemezték saját helyi ta­pasztalataik alapján. 405-re nőtt. Fő termékük, a thermogenerátor család gyár­tása mel'ett. víziárt’itók. hű- tőarmatú’-ák, olajégők al­katrészeit készítik, szerelik össze. A munkások alapbére 1972 -es keresethez viszo­nyítva. fői?? a központi int' ' edé^ev hatására je­lentősen nőtt. é« az átlag órabér 10,03 forint. A jelentést követő vitában kiderült, hogy ez csaknem 2 forinttal alacsonyabb, mint a budapesti gyárban dolgo­zók átlaga. Hasonlóképpen a meyve többi gvö-ewr^öhez képest is az egvik legkisebb az örménvesi üzemben dol­gozó munkások Jövedelme. A 13 KGM-hez tartozó gyáregység évi 23 ezer fo­rintos átlagánál mintegy háromezerrel kevesebb az örménvesi munkások jö­vedelme. Ez a magyarázata a nagy műn ka elvándorlásnak is. Az 1972-er> 89-cel szemben tavaly száztizenegyen hagy­ták ott az üzemet. Köztük jónéhányan régi szakmunká­sok. 1873-han bővítették az öltözőt, fürdőt ahol jelenleg 250—300 dolgozó tud átöl­tözni, tisztálkodni. Bővítés­re vár az üzemi konyha is. Ezért az idén tervbe vették egy korszerű szociális épület építését. A hozzászólásokból jóné- hány probléma került fel­színre A gyárban jó a KISZ-élet. azonban a ka­pun kívül a fiatalok sem­miféle megmozdulásban nem vesznek részt. Pedig a zö­mük egy helyen. Fegyveme- ken lakik. A sikeres politi­kai továbbképzés mellett ki­derült hogv íelenleg csak tízen tanulnak általános is­kolában. Pedig a négyszáz dolgozó közül száznegvven- öt dolgozó még nem fejezte be az alapfokú tanulmányait sem. Jogosan mondta összefog­lalójában Árvái István, az SZMT vezető titkára, hogy az örniényesiek ter­melő munkában elért ki­emelkedő sikereit nem méltán vrt‘ált megfelelően a törzsgyárban. Pedig az örményesi gyáregy­ség termelésének évről évre arányos növekedése is hoz- záíárult ahhoz hogy az Áp­rilis 4. Gépgyár tavalyi eredményei alapián megpá­lyázta a Kiváló Vállalat cí­met Új áruház - Húsz száza*éhhal növekedett a forgatom Közgyűlés után a kunmadarad AFESZ-ben Egy évvel ezelőtt adták át Kunmadarason az ÁFÉSZ kétszintes, korszerű, ruházati áruházát. Az. úl üzlet kon­fekció, d'vatáru és cipő osz­tályán 4.3 millió forintos árukészlettel várta vásárlóit. Az év végi számadáskor ki­derült a nagyszerű vásárlá­si feltételek mellett a be­fektetés gyorsan megtérül a szövetkezetnek. A helybeliek kevesebbet vásárolnak Kar­cagon. és néhány szomszéd-, beli községben is ió híre kelt a választékos árukészlettel rendelkező áruháznak. Erről árulkodnak a számok. Az ÁFÉSZ ruházati forgalma az 1973-es 14,8 millióról egy év alatt 17,9 millió forintra nőtt. A napokban tartott rész- közgyűléseken sikeres gaz­dálkodási évről számolhatott be a szövetkezet vezetősége. A tavalyi árbevétel elérte a 80 millió forintot. A ruhá­zati forgalom növekedése mellett 26 százalékkal nőtt az üzemi étkezők száma is. A 8.4 millió forintos ételfor­galomban közrejátszott, hogy tavaly elsőízben vállalta az ÁFÉSZ a helvi ‘ Kossuth Tsz tagjainak étkeztetését. A „szövetkezeti konyhára” hat­van—nyolcvan tsz-tag jár naponta ebédelni. A sikeres év után az idén is merészen terveztek Kun­madarason. A tavalvjnál 9.4 százalékkal nagyobb, 86,3 millió forintos bevételt ter­veztek. Jelentősen több a nyereségterv amely az 1973- as 2,4 millióról az 'dén — a tervek szerint — 3.9 millió forintra 'nő. 1974-ben csak kisebb be­ruházásokra üzletátalakítá­sokra maradt pénz. Mintegy 800 ezer forintos költséggel vegyesbolt újiáépítését és mellette bisztró átadását ter­vezik az idén. A Karcagi úton az italboltban némi kor­szerűsítés után teiet is le­het maid vásárolni. Mind­két üzlet terveit áprilisra szeretnék elkészíttetni ho.gv ez év végéig befejeződjön az átalakítás. Befejeződött Kenderesen, a Szolnok megyei Növényvédő állomáson a Kapitox—2 permetezőt'épek javítása. A napokban 6 gépegység indult útnak, hogy Nagykörűn megkezdje a cseresznyéskertek téli kártevőinek irtását. Képünkön: Gulyás Vilmos az utolsó állításokat végzi a meghajtottul bOtt é

Next

/
Oldalképek
Tartalom