Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-12 / 59. szám
VITAFÓRUM VOLT f Lerakták a Centrum Áruház f , alapkövét Dr. Sághy Vilmos tanácskozása a megye vezetőivel V itafórummá szélesedtek megyénkben is a januárban, februárban megtartott pártnapok. Párttagok és párton kívüliek ezrei beszélték meg az MSZMP KB 1972. évi novemberi • állásfoglalásának — amely újabb lendületet adott a X. pártkongresszus határozatai végrehajtásának — szellemében végzett munka tapasztalatait, elért eredményeinket, a további feladatokat. Volt miről számot adni. mert az élmúlt több mint egy esztendő alatt számos fontos intézkedés született. A nagyüzemi munkások soron- kívüli béremelése, a munkásgyerekek továbbtanulásának és a munkások lakáshoz juttatásának megkönnyítése, a dolgozók fokozott bevonása a különböző állami és társadalmi szervekbe, az üzemi demokrácia ösztönzése, a fizikai munka rangjának emelése, és hogy tcsalt a legfrissebb pártós kormányhatározatok egyikéé — a népesedéspolitikára vonatkozót — említsük, mind-mind véleménymondásra ösztönözte a pártnapokon résztvevőket A megyében megtartott 1391 pártnapon — harmincegy- gyei rendeztek többet a pártszervek, mint tervezték — több mint nyolcvanezren vettek részt. A vitában felszólalók — háromezernél többen voltak — elismeréssel szóltak többek között az 1973. év gazdasági eredményeiről. A párt minden feltétellel rendelkezik ahhoz, hogy belpolitikai céljaink elérésére ösztönözze, szervezze a társadalom döntő többségét. Mások nagyra értékelték a munkásosztály megbecsülésének növekedését —, melyet nap mint nap érezhetünk —, a nőkről, az ifjúságról való fokozott gondoskodást, a több gyermekesek támogatását. Voltak, akik így fogalmaztak: 1974 a nagycsaládosok éve lesz. A kereskedelmi dolgozók körében osztatlan örömet oko- uott. hogy az ő munkaterületükön is megvalósul a 44 órás munkahét. Sok szó esett a lakásépítési program megvalósításáról, mint egyik legközpontibb feladat végrehajtásáról. Mert igaz, hogy kell bölcsőde, óvoda, de ezek építését Is megelőzi a lakás. Ha nincs nyugodt otthon, egy olyan családi fészek, ahol a gyermeknek is megvan a maga helye — csak gond gondot szüli az újnemzedék felnevelése nem zavartalan.' Ezért is kezeli a párt elsőrendű feladatnak a lakásépítés támogatását, ezért segíti a kormány a kisebb jövedelműek, elsősorban a munkások lakáshoz juttatását különböző állami kedvezményekkel. A gondok is szóba kerültek, a pártanopokon. Nagyobbak, kisebbek egyaránt, amelyek egy-egy terület, település lakóit foglalkoztatják. Sokan sürgették a város- és községpolitikai célok mielőbbi valóra váltásál. Volt, aki megkérdezte: mikorra várható, hogy nagyobb zökkenők nélkül biztosítjuk a lakosság zöldség-gyümölcs ellátását? A következő években lesz-e nagyobb lehetőség a sporüéteiú torié- nyék fejlesztésére? Elhangzott javaslatként; az üzem- és munkaszervezést is vizsgálni kellene. Ipari üzemeinkben a legtöbb felszólaló beszólt a termeléssel, a munkaszervezéssel kapcsolatos kérdésekről. Szóba került az anyaghiány, az, hogy nincs elegendő szakmunkás, elmondták, a munkába utazás napi gondjait, felhívták a vezetők figyelmét arra. hogy a kooperációban gyártott termékek minőségét jobban ellenőrizzék, és csak a hibátlan gyártmányt vegyék át. Nem „óriás” dolgok voltak ezek: . de foglalkoztatnak egy-egy kollektívát. S há ezek közül közös erővel városban, községben, üzemben, vagy termelőszövetkezetben az egyiket másikat megoldjuk, a jobb közérzetért teszünk, A mindennapok munkájában ezek a pártnapok jó alkalmat kínáltak az elvégzett munka összegezésére. feladataink megbeszélésére, hogy aztán újabb lendülettel folytassuk — mindenki a maga munkaterületén, — építő munkánkat. Varga Viktória Dr. Sághy Vilmos államtitkár elhelyezi a Centrum Aruház alapkövét Tegnap a kora reggeli órákban érkezett Szolnokra dr. Sághy Vilmos, a Belkereskedelmi Minisztérium á 1 - lamtitkára, dr. Bartolák László, a SZŐ VOSZ elnök- helyettes© és a minisztérium vezető munkatársainak kíséretében. Megérkezésekor a megyei pártbizottság székháziban. dr. Sághy Vilmos államtitkárt fogadta dr. Gergely István, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára és dr. Hegedűs Lajos mogyei tanácselnök. Délelőtt az államtitkár és kísérete a megyed tanácsházán tárgyalást folytatott pártós tanácsi vezetőkkel, tanácsi és szövetkezeti kereskedelmi szakértőkkel a megye kereskedelmi helyzetéről, a negyedik ötéves terv időarányos teljesítéséről; Dr. Sághy Vilmos délben a város vezetői és nagyszámú szolnoki érdeklődő jelenlétében elhelyezte az új Centrum Áruház alapkövét, majd az Ady Endre úton kijelölt helyen a lakberendezési áruházét. Az épülő szövetkezeti áruház falainál megbeszélést folytatott Sári Mihállyal, a szolnoki tsz- szövetség titkárával és Budai Kálmánnál, a zagyvaiékasi Bóka Termelőezove tkezet cd-' nőkével. «• Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi államtitkár látogatásara alapos tájékoztató készült Szolnok megye negyedik ötéves terve kereskedelempolitikájának végrehajtásáról. A délelőtti tanácskozáson ezt az írásos anyagot, valamint Bercczki Lajos megyei tanácselnök- helyettes előterjesztését vitatták meg. Bereczki Lajos hangoztatta, hogy Szolnok megye ipara, élelmiszergazdasága jó évet zárt 1973-ban, t> az előző évben is. A megye lakossága azonban főleg a kereskedelemben méri le a fejlődést. A kereskedelem többszörösen összefügg így a megye életével, a párt életszínvonal-politikájával. Tavaly a kiskereskedelmi áruforgalom megyénkben közel 10 százalékkal növekedett. A forgalomnövekedés azonban — főleg a megye- székhelyen — igen elmaradott, korszerűtlen kereskedelmi hálózatban következett be. A negyedik ötéves tervben kitűzött hálózatfejlesztésből, 1973-ig csali 18 ezer 730 négyzetmétert tudtak megvalósítani. A legsúlyosabb gondok Szolnokon je* lentkeznek, ahol a szanálások, s az elavult, korszerűtlen áruházak miatt időnként erősen kritizálható-az áruellátás. Éppen ezért a negyedik ötéves terv hátra levő két esztendejében nagyobb ütemben kell fejleszteni a megyeszékhely üzlethálózatát. Dr. Sághy Vilmos államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tavalyi megbeszélésen elhatározott támogatást a minisztérium komolyan vette. a megvalósítás folyamatban, van. A tanácskozók kiszámították: a következő két évben Szolnok üzlethálózata 12—13 ezer négyzetméterrel bővül. A most épülő Centrum Aruház mellett 3700 négyzetméter alapterületű szövetkezeti áruház építése kezdődik az új vasútállomás térségében. szakbolthálózatot létesítenék a Pelikán Szálló közelében, s felépül legalább egy korszerű élelmiszer ABC áruház is — a SZŐ VOSZ segítségével. Az új Centrum Áruház felépülése után a minisztérium minden támogatást megad ahhoz, hogy a mostani Centrum-Pavilonban ön- kiszolgáló éttermet rendezzenek be. Jónak tartotta az ötödik ötéves terv néhány konkrét javaslatát is. tgy egyetértett o Tisza Szálló rekonstrukciós bővítésével, valamint pályádat útján sóik reményünk lehet új szállodák építésére Karcagon és Tiszafüreden. Örömmel nyugtázott egy megyei kezdeményezést is: az ■ 1969-ben kiégett Centrum Áruház helyén (az ún. Nerfeld-házban) a megye iparvállalatai bemutató áruházát szándékoznak létesíteni saját termékeik számára. Dr. Sághy Vilmos a tanácskozás végén nagyra értékelte azt az összefogást, amelyet a megye vezetői ösztönzésére Szolnok megyében, tapasztalt a kereskedelmi szervezetek, szövetkezetek és iparvállalatok részéről. Ma: Emberek és gépek Kell-e törpe vízmű? „Munkakorzó” a főúton A szocializmus és nemzetiségi kérdés A tudomány világából Lépcső az alagsorba Gyertek haza fiaink A vasárnap sportja Magyar katonai küldöttség érkezett Bclgrádha Czinege Lajos vezérezredesnek. a Magyar Népköz- társaság honvédelmi miniszterének vezetésével tegnap délelőtt Nikola Ljubicsics hadseregtábomok, jugoszláv honvédelmi miniszter meghívására hivatalos, baráti látogatásira Jugoszláviába érkezett a Magyar Néphadsereg küldöttsége. A delegációt a belgrádi repülőtérén Nikola Ljubicsics vezetésével a Jugoszláv Néphadsereg vezető személyiségei köszöntötték. A magyar honvédelmi miniszter megérkezése után látogatást tett vendéglátójánál. Czinege Lajos vezérezredes. a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, tegnap délelőtt Belgrádiban megtekintette a „testvériség-egység” elnevezésű katonai gimnáziumot, majd a délutáni órákban koszorút helyezett el az ismeretlen katona emlékművén és a Belgrád felszabadításáért vívott harcban elesett hősök síremlékén. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tamás Aladár írónak fél évszázados munkásmozgalmi tevékenysége és irodalmi munkássága elismeréséül 75. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Lo- sonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, dr. Komidesz Mihály. az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője es dr. Orbán László művelődésügyi minisztériumi államtitkár. Osztrák—magyai vízügyi tárgyalások Az osztrák—magyar vízügyi albizottság szokásos évi ülésszaka kezdődött meg Győrött az Északdu- nántúli Vízügyi Igazgatóság székháziban, A két ország vízügyi szakembereiből álló albizottság szakértők bevonásával kezdte meg munkáját. A tárgyalások fő témája a határmenti vizeken elvégzett és a jövőben elvégzendő közös erdekű munkák megbeszélése. A Fertő-tó és több folyó, csatorna, más . vízfolyás rendezéséi, szabályozását niár évek óta összehangoltan intézik a két ország vízügyi szervei. A tegnap megkezdett tárgyalások a hét végéig tartanak, majd a megbeszélések a következő héten a burgenlandi tartomány székhelyén. Eisenstadtban folytatódnak. ÉVM— MÉM együttműködés Tegnap a MÉM-ben az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői Bondor József és dr. Di- mény Imre miniszter vezetésével közös értekezleten vitatták meg a két tárca együttműködésének idoseerú kérdéseit. Megállapították, hogy az 1971-ben megkötött együttműködési megállapodás és terv jó alapul szolgált a kölcsönösen hasznos munkához. Az értekezleten tanácskoztak a mezőgazdasági építkezések műszaki fejlesztéséről, valamint a kiemelt létesítmények — elsősorban az élelmiszeripari üzemek — építésének meggyorsításáról. Értékelték a területgazdálkodással, a területfejlesztéssel és — rendezéssel kapcsolatos együttműködés tapasztalatait, és határoztak arról, hogy az eddiginél magasabb színvonalon koordinálják a közös tevékenységet. összeült a Duna Bizottság A Duna Bizottság március 12—13 között Budapesten tartja 32. ülésszakát, amelyen a tagországokon •— Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia és a Szovjetunió — kívül részt vesznek az NSZK Közieke-' dési Minisztériumainak szakértői, valamint a Duna Bizottsággal együttműködő különböző nemzetközi szervezetek képviselői. Az ülésszak napirendjén hajózási, hidrotechnikai, hidrometeorológiai, jogi, szervezeti, pénzügyi és más, a dunai nemzetközi hajózás szabályozását és a Duna Bizottság tevékenységét érintő kérdések szerepelnek. „Kimosták” a Kel éti-főcsatornát Hétfőre „kimosták" hazánk leghosszabb mesterséges folyóját, a csaknem 100 kilométeres Keleti-főcsatornát. A tiszavasVári zsilipkapu felnyitásával 3 millió köbméter vizet engedtek be a Tiszából. A fürtrendszerek több mint ezer kilométer hosszú kisebb csatornája is friss vizet kap. a Keleti -főcsatorna közvetítésével. Erre a célra még mintegy 4 millió köbméter vízre van szükség. A Keleti- főcsatorria közvetítésével 4tt ezer hektár területet öntözhetnek, jórészt a Hajdúságban, kisebb részben Szabolcsban és Békésben. Vendégszereplés Vasárnap a Kilián György ltepülő Műszaki Főiskolán vendégszerepeitek a Kossuth Lajos Katonai Főiskola öntevékeny művészeti csoportjai. ízelítőt adtak abból a műsorukból, amellyel az országos egyetemi és főiskolai fesztiválra készülnek. Néptánccsoportjuk délszláv és magyar táncokat adott elő nagy sikerrel, de citerazenekaruk. tánczenekaruk és szavaióik Is nyíitszíni tapsot arattak, A jól sikerült bemutató után a testvériskola küldöttei megtekintették a Kilián létesítményeit. és ismerkedtek a szolnoki főiskolások életével. Egy mondatban — A Magyar Partizán Szövetség meghívására tegnap Budapestre érkezett, a Roman Szocialista Köztársaság volt antifasiszta harcosai bizottságának küldöttségé. — Erdei Lászlóné. a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, aki részt Veit a Vietnami Nőszövetség IV. kongresszusán, hazaérkezett Hanoiból. T— Dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes vezetésével tegnap magyar küldöttség utazott Moszkvába. a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 39. ülésére. — Az Építők Szakszervezetei Nemzetközi Szövetség fc Becsben tartja anyagipari bizottsági ülését és téglaipari nemzetközi szemináriumát. amelyre Gyöngyösi István, az Építők Szakszervezete főtitkára, a bizottság tagja utazott. — A Pest megvei Kishajózási Vállalat közli hogy Ercsi rév-állomáson a '.e- itirforaalom me •' ndiílt, — Március 10-én 62 éves korában váratlanul elhunyt Maron Ferenc újságíró, \