Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
6 SZOt. VÖK MFC TFT WFPLAP 1974. március 18. Gyurkovics Tibor Szabad szombat Tekintet a világ felé A lány hunyorgott a napban. Ludas-Magazint tartott a kezében, abból nézett föl, aztán visszakapta a szemét a viccekre. Nézte az idétlen pirosfekete rajzokat, almakeblű asszonyka tettetett meglepetését, hogy nem emelik a fizetését egy nap után. Piri nem értette, mi van ezen ne- vetnivaló. Télikabátja piszkos-barna anyagán átütött a kopás, mint valami kis szag. Három éve vette — az olcsó műprém is megkopott a nyakánál. A villamos előtte kanyarodott a remizbe, a vezető kihajolt, mintha őt nézné. Piri visszakapta a szemét, ötödször nézte az almakeblű nőt. Ma nem megy sehová. Tanulnia kéne, majd tanul délután. A nap rásütött piros kezére, a friss levegő csípte az ujjait. A hüvelykujja mellett ki volt kaparva a bőr az idegességtől. Mindig kikaparja, akárhogyan igyekszik visszatartani magát. Hogy eltakarja, középső és mutató ujja közé fogta a sebes hüvelyket. Nézte a vicclapot, aztán az utca szürke, didergő ragyogását a februári szélben. Szél, nap, utca. Villamos. Nem akart beülni a férfival a vendéglőbe, dehát mit csináljon. Nézte a rózsaszín, friss férfit, aki könnyed kabátban magyarázott neki a gyárban urajkodó helyzetről. A művezetőt föléje tették — pedig képzettsége nincs, csak öreg. — öreg szaki, jó szaki, de ez nem minden — mondta a férfi. _ Nem — mondta Piri meggyőződés nélkül, hüvelykujját tenyerébe szorítva. Körmével kaparta a kis fölhasadt bőrt az ujján. Két sört ittak — nem szerette a sört. Keserű lett tőle a szája. Pi- lisszentivánon sem szerette a sört, minek igyák én sört, gondolta már Pilisszentivá- non, nem érzem a szájam friss ízét. De a férfi csak töltött, 6 is kortyolgatta. — Én technikus vagyok — mondta a férfi. Pistát mondott a bemutatkozásnál, technikus a Pista, gondolta. — És alá vagyok beosztva. Higy- gye el, szombaton vagyok boldog. Csak szombaton. A gyárban nem tudok mit kezdeni, pedig jó munkaerőnek tartanak. A söntésből sűrű füst áradt. Egy vászonruhás férfi dőlt a pultnak, többek közt, elnyűtt szép arccal, kezében a nagyfröccs kemény üvegét szorongatva. Szemezett vele, de nem kihívóan, talán egyáltalán csak nézte őt: a lány orrahegyét megcsípte a hideg; hegyes kis orr; az arca nyersen érdes volt, emberi szagú bőr. Nyaka meztelenül ugrott ki a pulóverből, sál ja nem volt. A söntésben sok ember dőlt az állványoknak, köztük egy íél- szemét nagy ragtapasszal beborított, olajos arcú ember. — Ilyenkor szabad az ember. Nem gondol semmire. Igaz? — Igen — Piri hangja gyámoltalanul tört elő a mezítelen nyakbóL — Keresni akarok — mondta Pista. Haja szabályosan simult a kialakult koponyára, szép kis hullámokban rendeződött el, mereven. — De nem csak keresni. Élni. Tenni valamit. Azért tanultam. De a művezető öregebb ... Piri fölemelte a szájához a poharat és nyelte a keserű sört. Szép ez a fiú, nem is fiú, valódi férfi, szép. A söntés- ből nézte a vászonruhás, Piri önkéntelenül a nyakához emelte a kezét, kikapart Mr. velykujja szabadon remegett most a piszkos levegőben. Hagyta, hogy a fiú beszéljen az üzemről, biztos beszélnie kell. Kintről beugrott egy- egy szó — Albert, a Köztisztasági Hivatal is tehetne valamit, ne haragudj, én állva akarok meghalni, mért épp Szekeres a műhelyfőnök, mért? — Piri nem-igen tudott erre válaszolni magában. Kisöccse jutott az eszébe, Pi- lisszentivánon míg általánosba járt, neki kellett etetni, az csak kapkodott a feléje nyújtott kanál után. öcsi aztán mindig hozzábújt az ágyban, mintegy védelmet keresve, s ő melegen aludt el az iskolai feladatok gőzével a fejében, anyja még este likőr is mosogatott. A nap fényesen sütött be a vendéglő agyonmosott térítőjére, Pista még két sört kért, Piri szájában összegyűlt a keserű íz. A szakiskolában egyszerűbb — műhelybe mennek, automata gépek szelik kecsesre az anyagot — eltelik a nap. Este iskola. Hazamegy, lefekszik, rendesek a háziak, a bácsi leánykámnak szólítja, háromszázöt vénért. Olcsó. — Mindenki törekszik valahova. összeszedem magam, az igaz — mondta Pista, a hab lerakódott jóívelésű szája szélére. — Van három rend ruhám, ez a nasztró — kidugta a lábát az asztal alól, a földet súroló trapéz halványlila színére is rásütött a nap. Csupa fény járta be a vendéglői asztallábakat, Piri fehérszegényes, megtört lak- kozatú félcipőjét, a vendéglő poros műanyag padlóját. — Ez a nasztró se rossz. Érti. De nemcsak erre van szükségem ... Meg akarok állni a magam lábán. Már arra is gondoltam, hogy beállók egy autószerelő műhelybe, van egy haverom... De az olyan megalázó. — Ugye? — kapott a szón Pista, — Maga is úgy gondolja? — Piri fölemelte a poharát, négy ujjal hüvelykujját a sör takaró sárgája mögé rejtette. — Örülök. Az az érzésem, érti. Nem a pénz... Valakivé lenni... Valaki akar az ember lenni... — Valaki — hagyta helyben, mintegy elgondolkodva a lány. Orra pirossága elmúlt, feloldódott valami általános fehérségben. Még fölmerült benne, hogy be kéne púde- rozni az egészet, egyenletes fehérre, teljesen fehérre, elmeszelni, mint egy falat, aztán hagyta. A férfi megfogta a kezét. Az erős férfi-kéz ráfeküdt a kinyúló ujjaira. Nyirkosán feküdtek az ujjak Pista keze alatt, hüvelykujját tenyere alá hajtva hallgatta a lány a fiú szövegét. Valaki lehessek. így eltűnök a tömegben... — El. — Ugye? így elvész az ember a tömegben ... Az üzemben ... hiába van ez az iskolám ... egy szám vagyok, talán nem értéktelen szám, de egy zéró. Vagy legfeljebb valamilyen számjegy. — Kettes — mondta Piri. A férfi megsimította a kezét, Piri tenyerében összegyűlt az izgatott veríték. Gyűrte le a keserű italt, kortyolgatta, az orrába fölszaladt a sárga sörszag. A sön- tésből ránézett a vászonruhás, elnyűtt férfi a fröccse fölött, a csaposnő összeszedte a kiszáradt poharakat. — Nem valami szép vidék — mondta Piri aztán a férfinak, aki lendületesen lépkedett mellette. A nagy műúton surrogtak mellettük az autók, a 60-as busz az óbudai temetőbe vitte a látogatókat. Az új gyár fém-nyaka világított a ragyogó levegőben. A betongyűrűket autódaruk emelték a platóra. A daru ügyesen mozgott a befogandó csövek szája fölött. Mellékutcákba tértek. Két jólöltözött ember, piros-fehérre festett takarító eszközzel söpörte az utcát. Az egyiken kalap volt. Télikabátja zsebéből zsebrádió szólt, valami amerikai dzsesszt doboltak. Pista belekarolt, a lány orra újra föl- piroslott a nyers levegőben. — Valaki akarok lenni — mondta Pista, és nekidőlt a mosott lányarcnak. — Ez az igazság. Örülök, hogy érted, miről van szó. — Egymás felé fordultak, Piri lehunyta a szemét. Mindegy. Ez égett az agyában, mint az éles napfény. Szája szétnyílt, idegen anvagként. Átfogta a férfi vállát, óvatosan emelte föl a kezét, mintha elérhetetlen magasságba emelné önmagát, érezte a télikabát könnyű anyagát, ujjai a férfi hátán kiterültek, a hüvelykujj sebes, körömkapart szegélyét a nap világította meg. öt ujj. A férfi meghajolt • • • Pista kibóklászott a konyhába. A kis óbudai viskók hajdan egymásba épült sora putrik földbe süllyedt emlékét idézte. A sár. A kötélen négy bugyi, két lengő kombiné, földigérő, rózsaszín hálóing. öreg ingek. Az asszony húszéves szövetszoknvája, ki- mos\’a. — Mintha falun volnánk — tűnődött Pista alsónadrágban, és a csap alá tartotta a fejét. — Brrr... micsoda remek víz! — belelövellt a fejébe a tiszta hideg. Nevetett magában. Az űrhajósoknak nincs egy csepp vizük sem — gondolta. — Kom. binék a kötélen. Minek kombiné egy lánynak? Lehetne csak egyszerűen pulóverben. Ez még nyűszít. — Érezte a hátán a hideg és mégis nedves ujjakat, ahogy kapaszkodik belé a lány. A hátán a vágy eksztázisában ig érezte ezt a lehetetlen tapadást, mint föl-föltépődő bélyeget, aztán elnyelte az óvatlan semmi az ujjak tapadását. — Ez nem egy rafinált csaj... — fölnevetett a csap alatt, a viskósor szemben ugyanolyan volt, mint amilyenben itt mosdott. — Közröhej — gondolta, leemelte a szögre akasztott agyonmosott frottír törülközőt, a butángáz tartálya, mint egy másfél méteres bomba meredt a feltöredezett kőpadlón. A konyhapolcon kis tankönyv hevert, Piri szíveket rajzolt a fedőlap címe alá vörössel: „A munkásosztály vezetőszerepe... Az új gazdasági szisztéma elszámolási módszerei... — az utolsó szó fölött valami ügyetlen galamb volt rajzolva. A tornácos viskókból elmosódott zajok hallatszottak. Az egyik kertben, öt négyzetméteren kerti törpe, kaján mosollyal, mellette, ügyetlenül, de elszántan gyúrt állatfigurák, agyagból, sűrű festékkel beborítva. — „Édes angyalom” — suttogta Piri, mintha üdvösségre lelne, mintha ráismert volna a mérhetetlen ködből, ö? Édes angyal? — Hrrr! — megrázta a fejét a ráeresztett hideg viztől, a kőpadló hidege égette meztelen lábát. Nyakába akasztotta az avitt törülközőt és bement a szobába. — Hm... — köhögött. Piri a sezlonon ült, előrehajolva, térdét fogta a kezével, mintha összetartaná magát. — Hm ... Itt laksz? — Nem tudta, megálljon-e, vagv továbbmenjen valamilyen irányba. A falon a tulaidono- sok régi esküvői fényképe lógott, egy mennvasszonv. egy vőlegény. A bácsi arcán elszánt mosolv. — Szép ... kis házak. Itt laksz. — Itt. — A tulaj... ml? — bökött tt fejével a fénykép felé. — Igen. Szeretnek engem. Háromszázötvenet fizetek. Művezető egy gyárban. A kis ablakon erősen bevágott a fénv. Piri egymásra szorított lábfejét világította meg. Az udvaron kis játék- kerítés kerítette el a keletkező virágokat. Kakktikos őrá a szemközti verandán, nem járt. — Szeretnek — mondta Piri. — Gsak «t-Mután hatra jönnek haza. Mintha a szüleire lennének. Este egvütt vacsorázunk. — Aztán a fiú fel-5 fordult. — Nem fázol? Vedd fel az ingedet — összegubancolta magát, fölnézett barna szemével az ablaknál állé fiúra. — Vasárnap Itthon vannak. De ilvenkor a bácsi túlórázik. Sokat dolgozik. A felesége délutános. Pista magára vette az Inget. Kinézett az alacsony ablakon. Nekitámaszkodott a falnak, a festék mintáia a tenyerére tapadt. A sötétedő délutánban egy föltomyozott hajú asszony illesztette a zárba a kulcsot, félrelökte az elnyűtt lábtörlőt magas fűzős, új csizmája alól. — Na-1- mondta Pista. — Jópofa ez a szoba. Mint egy bunker. Fölnevettek. Piri átfogta a térdét a kezével, rásütött a nap. Hüvelykujján pirosán égtek a kikapart bőr rovátkái. Nevetett és kezét eldugta a térdhajlatba. Pista feléje fordult, a kabátját kanyarította magára, arca rózsaszínűén fénylett, hirtelen átfésülte nedves haját. — Édes vagy — mondta Pirinek, maga elé állította, mint egy kis próbababát. Piri dideregve állt, a nagy kabáthoz simult, kitárt öt ujját a férfi hátára tapasztotta. P ista kinézett a konyhába, a szappan egy felfüggesztett műanyag tartóban lebegett a csap réznyaka mellett. Hátrasimította Piri haját, szembenézett vele, a lány homlokán kirajzolódtak a bőr alól a világoskék erek a besütő napban. — Indulok. Szóval... Jövő szombaton, a remiznél... És ne izgasd magaci Az Európa Könyvkiadó tizenöt esztendővel ezelőtt indította el Modem Könyvtár című sorozatát. A közelmúltban jelent meg a 250. kötet. Ebből az alkalomból kerestem fel Lator Lászlót, az Európa Könyvkiadó fő- szerkesztőjét. — Milyen elhatározásból született meg a sorozat? — 1958. második felében adtuk ki az első kötetet, jogos és egyre növekvő igényeknek téve eleget Mind többen érdeklődtek az élő világirodalom legújabb alkotásai iránt. Felfedező- kísérletező céllal jelentettük meg a regényeket, elbeszéléseket. színműveket. A világirodalom jeles írói mellett. fiatal, még ismeretien nevű írók alkotásait is. A megjelent könyvek nemcsak a közönségnek, de a kiadóknak is egyfajta tájékoztatást jelentenek. Ha egy írás, amely a Modem Könyvtár sorozatban jelenik meg, sikert arat az olvasók körében. idővel esetleg újabb, más formátumú kiadásban is napvilágot lát. — A sorozatban az utóbbi években már nemcsak regények és elbeszélések, de esz- szék. interjúk és más irodalmi műfajok alkotásai is megjelentek. Milyen igény tette ezt szükségessél — Az olvasóközönség tájékoztatásának teljességéhez szükséges a műfaji változatosság. Az első kötet Féli- cien Marceau Antoinette kisasszony gyémántjai című kisregénye volt. Hamarosan azonban olyan művek következtek. amelyek külföldön már komoly sikert arattak. Megjelent John Osborne Dühöngő ifjúság című drámája, Dürrenmatt világhírű alkotása, Az öreg hölgy látogatása, Sartre izgalmas regénye az Egy vezér gyermekkora, azután a Szavak, majd az Ördög és a Jóisten című színdarabja. A Modern Könyvtár feladatának tekinti egy-egy zártabb nyelvterület irodalmának, illetve egy-egy írójának a bemutatását is. Ezt igazolják a japán Fukazeva fficsi- té «ofay*. « «ád fcnríw Bergman trilógiája, a belga David Scheinert és a finn Peltonen regényei. Az elmúlt években még több példát találunk erre a törekvésre: kis népek novellairodalmát bemutató antológiák jelentek meg: a litván, a szlovén, az észt, a finn és a moldován elbeszélők munkáiból adott ízelítőt egy-egy kötet. — Milyen módon tudják követni a világ különböző tájain megjelenő új könyveket? — A kiadóvállalat munkatársai különböző csoportokra oszlanak. Mindenki a maga területén olvassa az új könyveket, tájékoztatókat. Rendszeresen megkapjuk a külföldi könyvikadók előzetes jelentéseit a megjelenő könyvekről, s amelyeket alkalmasnak ítélünk, azokat lefordíttatjuk és mag- jelen tétjük. Szeretném megemlíteni. hogy a Modem Könyvtár a „legmozgékonyabb” sorozat. Egy-egy könyv nyomdai átfutásának ideje általában tíz hónap, de ha jelzést kapunk egy érdekes, új könyvről, annak megjelenéséhez mindössze három hónap szükséges. — Hogyan tájékozódnak az olvasóközönség véleményéről, kívánságairól? — A sorozat aránylag kis példányszámban jelenik meg: 3000—25 000 darab között. Az eladott példányok egyfajta információt jelentenek a közönség igénvérőL Ezenkívül különböző könyv- ankétokon is megismerjük olvasóink véleményét kiadványainkról. És vannak úgynevezett „piackutatóink” akik egy szűkebb területen vizsgálják a könyvek iránti érdeklődést. — Milyen könyvek megjelenését várhatjuk a közeljövőben? —- Rövidesen megjelenik Hans Magnus Enzensberger A havannai kihallgatás című dokumentumdrámája, egy mai bolgár elbeszélőket bemutató kötet. Még egyszer a delfinekről címmel és a szovjet irodalom sajátos műfajából — az ocserkbő! is készül egy antológia. A város a hegyekbe megy rímmk . lássiá Hsa* j — Érti? Valami történjen™ ank Rtvt í.ARy.i^l raiz.a SZENTI ERNŐ RAJZA