Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-10 / 58. szám

A forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitója Koszorúzás, ünnepi gyűlés, találkozó, Jászberényben tegnap nyitották meg az idea forradalmi ifjúsági napok • megyei eseménysorozatát. A rendezvény több mint félezer résztvevője között a város fiataljain, a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek vezetőin és képviselőin kívül ott voltak a szolnoki, a tiszafüredi és a jászberényi járás küldöttei is. Holnap lesárják a 4-es főút Szolnokon átkelő szakaszát. A korszerűsítési munkáin­r tok október 31-ig tartanak. Uj forgalmi rend lép életbe hétfőtől a városban. Megváltozik az autóbuszok útvonala. Hogyan lehet átha­ladni a városon? Részletes ismertetés az 5. oldalon. Karcagi háziipar Öt világrészbe szállítanak A megyei ünnepség ko­szorúzásokkal kezdődött A 48 - as emlékmű koszorúzásánál Varga Béla, a Hazafias Nép­front városi titkára ismer­tette a város munkásmoz­galmi hagyományait. Koszo­rút helyeztek el a tanács- köztársasági emléktáblánál 'és - a felszabadulási emlék­műnél, A rendezvény a Lehel Filmszínházban a megnyitó ünnepségen folytatódott. A megnyitón Szívós Antal, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megyei bizottságának el­ső titkára méltatta a forra­dalmi ifjúsági napok jelen­tőségét és célkitűzéseit. __ Nyolcadik alkalommal r endezzük meg a íörradaimi ifjúsági napokat — mondta. A három tavaszra leghala­dóbb hagyományainkra em­Jászárokszáílás főutcáján emeletes, kívülről is impo­záns új áruház falai emel­kednek. Az áruház körül nagy a sürgés-forgás — ren­dezik a terepet, bogy a megnyitóra, már­cius 15-re a környezete is szép legyen az áru­háznak. Az gzerhatszáz négyzetmé­ter alapterületű, egy emele­tes szövetkezeti áruház, be­rendezései már a helyükön vannak, az eladók rakják a pultokra, polcokra az árut. Tízmilliós árukészlettel vár­ják a vásárlókat. Ez az áruház az első lesz. hazánkban, amelyet teljes egészében a Hűtőgépgyár v'iszárokszállási gyáregységé­ben készülő berendezések­kel, bútorokkal rendeznek be. A november 5-én fel­lékezünk ilyenkor. Ifjúsági mozgalmunk azokat az ese­ményeket idézi, amelyek előbbre vitték az emberi­ség és hazánk ügyét, a vi­lág fejlődését, mert ezek a magyar társadalmi fejlődés kiemelkedő csúcsai. Ezek révén került be a magyar haladás az egyetemes embe­ri haladás folyamatába. Már­cius 15., 21. és április 4. a magyar történelem három döntő sorsfordulója. A továbbiakban arról be­szélt. hogy napjainkban ha­zánk a nemzetközi haladás erőivel áll szövetségben. Nemzetünket eltéphetetlen szálak fűzik a szocialista vi­lágrendszerhez, a nemzetkö­zi kommunista mozgalom­hoz. Együtt, küzdünk a bé­kéért. a társadalmi haladá­sért, a szocializmusért, Ün­svatott árokszállási gyáregy­ségben ugyanis áruházi pul­tok, hűtőszekrények és vit­rinek, valamint penztárpul- tok és klímatechnikai be­rendezések készülnek- A korszerű, a világszínvonal­nak megfelelő berendezése-, két az amerikai Clark Equipment cég TYLER li­cence alapján gyártják. Van már több élelmiszer ABC- áruház az országban, amely­be- az árokszállásiak szállí­tották a bútorokat, a beren­dezéseket, de olyan nagyáru­ház, ahol kenyértől kezdve a nagykabátig, a cipőig és a motorkerékpárig, minden megvásárolható még nincs. A jászarokszáliási szövet kezeti áruház berendezésére a Hűtőgépgyár igen kedve­ző fizetési feltételeket aján­lott fel az ÁFÉSZ-nek. Vi­szonzásul csupán annyit kér­tek, hogy az áruház, egyúttal irodalmi műsor népi megemlékezésének to­vábbi részében a bazaíisag- ról szólt. — A hazafi Ságról nem le­het csak ünnepnapokon be­szélni — hangoztatta, A hazáért tenni kell, tenni, építeni és helytállni a hét­köznapok sokszor nagyon is nehéz és bonyolult gondjai közepette. Ez az igazi ha- zafiság, a hétköznapok ha- zafisága. Ifjúsági szövetsé­günk a forradalmi ifjúsági napok keretén belül ünnep- pej emlékezik, ugyanakkor a hétköznapok tetteivel ké­szül feladatai végrehajtá­sára. A megyei ünnepség a Hű­tőgépgyárban. az Aprítógép­gyárban és a Jászsági Álla­mi Gazdaságban tervezett munkás—paraszt—diák és katonafiatalok találkozójá­val folytatódott, majd a Dé­ryné Művelődési Központ­ban rendezett irodalmi mű­sorral ért véget. legyen bemutató jellegű is. Á TYLER-puItok, berende­zések a jól ismert MARK- LlN-módszerrei készülnek, tehát a helyszínen szerelhe­tők össze a megrendelő kí­vánsága. lehetőségei szerinti Az árokszállási gyáregység­be érkező bel- és külföldi kereskedők Így láthatnak is egy mintaszerűen összesze- ' relt áruházat. A szövetkezeti áruház­nak már most is sok a kíváncsi,, érdeklődő láto­gatója. A megnyitás napjára, már­cius 15-re nemcsak az új áruháznak örvendő helybe­lieket. a jászberén> i járás­ban lakókat, hanem az or­szág nagy kereskedelmi vál­lalatainak küldöttéit is várják. S. J, .f«na Á karcagi. Népművészeti és Háziipari Szövetkezet öt vi­lágrészbe szállítja a Kunságj népművészetét hirdető kü­lönféle hímzéseket Termé­keik kedveltek és keresettek a világpiacon, bizonyítja ezt az is, hogy 86 százalékát ex­portra küldik. A szocialista országokba például 200 ezer. Nyugatra pedig 10 ezer gy%r- mekruhát szállítottak tavaly. A szövetkezet központjá­ban öt vénén irányítják a hu­szonnégy községből bedolgo­zó, ötszáznyolcvan háziasz- szony munkáját Mert a szö­vetkezetben csak nők dol­godnak, akik fi családi leveles mellett kiegészítő kereset­ként foglalkoznak hímzéssel Jelenleg is sokan kérik le­vélben a felvételüket, s fog- 1 alkodatják nyugdíjasaikat ts, Csala Jáiiosué, a szövet­kezei elnöke elmondotta, hogy tavaly szép eredménye^ két értek el. A termelési ér­■\z új, kétezer megawattos, olajtüzelésű erőmű első s|a- kasza 19-78-ra készül el. A villamosenergiát termelő üzem vízigényét a Tiszából elégítik ki. Az ipari vízel­látás biztosítására — a folyót és az erőműt összekötő új csatorna partján — építik fel hazánk legnagyobb víz- kivételi művét. Berendezé­seinek segítségével naponta hatmillió köbméter vizet vesznek ki. illetve juttatnak vissza a Tiszába. Az új lé­tesítmény szíva ttyúházá - betonozását befejezték. Kö- réje negyven — egyenként hetven méter mélységű — kutat fúrtak 9 talajvíz elve­zetésére. Ä szakemberek kl­téküfc 17 millió forint volt, 3 millióval több, mint. 1972- bem. A kifizetésre kerülő nyereség megfelel egyhavi átlagkeresetnek. A termelési tanácskozáson többen kap­nak Kiváló Dolgozó kitünte­tést. sokan pedig oklevelet es pénzjutalmat. A szövetkezetben gondos­kodnak az utánpótlás-képzés­ről is. A tanyasi kollégium­ban tanlolyamot szerveztek, ahol sok kisláng megtanulta és megszerette a népművé­szeti hímzést. A vártnál na­gyobb volt az érdeklődés az Iskolákban is, az ügyesebbek munkájából kiállítást rendez­nek. A szövetkezet dolgozta reszt vállalnak a város gond­jaiból ís. Rendszeres társa­dalmi munkát végeznek, így például dolgoztak az Ady Endre úti óvoda átalakításá­nál, a bölcsődékben pedig \ arrásí munkákban segíte­nek rendszeresen. mutatása szerint az építkezés idején száz olyan munkanap volt, amikor a kutakból hu­szonnégy óránként átlag százezer köbméter vizet szív­tak ki, hogy a folyamatos betonozást biztosítsák. Az erőmű területén jelen­leg már csak tizenhárom kút működik, hogy a vasbe­tonból készült szivattyúház és az új csatorna közötti, fg- nékburkolási munkákat ugyancsak száraz területen fejezhessék be. Előrelátható­lag még ebben a félévben megkezdik a vízkivételi mű felépítményének építését is, amelyben i rodákat, vezérlő- termet. raktárakat és mű­szerszobákat alakítanak ki. Ma: Ä párt összetételének alakulásáról Ismét a Centrumról (3. oldal) Szuez a legendás yíziút (8.) Két perc nyelvművelés Lépcső az alagsorba (35.) (í. oldat) ☆ Rügyfakadás után Meggyorsul a 4-es mfiúí korszerűsítése Szilvi, Évi, Zsoiíi Í5. oldalt Szabad szombat Tekintet a világ feié <6. oldal) Három ember (9- oldal) * Jászkun Kakas fii—13. oldal) * Mától: labdarugó nagyü?°»n <13. oldalt V • Piaci1 szemle 114. olds!) — illés — NYITÁS ELŐTT Az ország egyik legkorszerűbb áruháza Jaszárokszállásou A Hűtőgépgyár és az ÁFÉSZ összefogásából épüli Olajtüieíésü erőmű Leninváros térségében ifRF.k — 1 lll>ÓSÍ I ÁSOK — HÍREK — 'I IIOÓ.SÍ rÁSOK — HtR 1’HknLi THOGSÍTáÍRFkÍ % Jugoszláv delegáció A Munkaügyi Miniszté­rium meghívására március 0— a-lg Miijén popovicsnak, a jugoszláv szövetségi mun­ka- és szociálügyi titkárság Ltkárhelyetesének vezetésé­vel küldöttség látogatott Bu­dapestre és tárgyalt Nagy Imre munkaügyi miniszter- helyettessel. A delegáció 9 magyar jö­vedelemszabályozás, munka­jog és munkavédelem idő­szerű kérdéseivel ismerke­dett és megbeszéléseket folytatott a két tárca közötti egvüttműködés fejlesztéséről. Mii jen Popovicsot ,és kí­séretét fogadta Karakas László munkaügyi miniszter. Művelődési központ és gyár szerződése A Szolnoki Papírgyár szakszervezeti bizottsága mellett működő kulturális bizottság szocialista szerző­dést irt alá a' Ság vári mű­velődési központtal, a műn- kásművelődés elősegítése ér­dekében. A közös programban iro­dalmi összeállítás is szerepe) — Karinthy Frigyes müvei­ből — amelyen közreműköd­nek a Szigligeti Színház mű­vészei. Szerveznek külpoli­tikai tájékoztatót, népzenei összeállítást, közönség—mű­vész találkozót Gáesi Mihály meghívásával. A rendezvé­nyeket havonta tartják, A gyár életében először bar- kácskiállítást is szerveznek. Vendégek a mezőtúri főiskolán Tegnap a DATE mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Fő­iskolai karra látogattak a Jászberényi Tanítóképző és a Szolnoki Kilián György' Re­pülöm űs zajú Főiskola KIS2- szervezeteinek képviselői. A látogatás célja: Szolnok megye három felsőoktatási intézményének állami és KISZ-szervezeti vezetőinek koordinációs megbeszélése, s az együttműködés feltéte­leinek megteremtése volt. űj Ind a Murán Magyar—jugoszláv állam­közi megállapodás alapján uj üld épül Murakereszlúr- nál a Mura folyón. Az új, 170 méter bosszú hidat a ré­gi helyén állítják feL A híd alépítményét, a hídfőket és a tartópilléreket a Hídépítő Vállalat, a hídszerkezetet pedig a jugoszláv fél építi. A két hídfő és egy pillér már áll, s a tervek szerint áprilisban a jugoszláv híd- szerelők is munkába állnak. Várhatóan a jövő évben in­dul meg a forgalom az űj vasúti hídon. Közben korsze­rűsítik a murakeresztúri vasútállomást Is, amely a híd elkészülte után közös magyar—jugoszláv határállo­más lesz. , ' A TIT falusi bázisai A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat klubokat szervez a baranyai falvak­ban. Elsőként az ormánsági Sellyén és a zselici Mozsgón alakult helyi szervezet, 6 to­vábbi községekben is szer­veznek TIT-klubokat. A he­lyi TIT.szervezetek agyben az Ismeretterjesztés új — falusi — bázisait is jelentik. Tagjaik ugyanis nemcsak önmaguk művelődésével tö­rődnek.* de előadásokat is vállalnak a helyben vágy a környéken levő üzemekben, intézményekben, művelődési házakban és klubokban, Filmesek kongresszusa Miskolcon Közzétették Miskolc mű­velődési intézményeinek idei programját. A városban az idén több mint hatvan tárlat nyílik, amelyek közül ki­emelkedik a Miskolci Galé- ria Téli Tárlata, valamint a' fotóművészek országos ki­állítása. Számos uenizetkőzi ren­dezvénynek is otthont ad Miskolc. Szeptemberben ke­rül sor a Nemzetközi Tudo­mányos Filmszövetség hu­szonnyolcadik kongresszusá­ra, áprilisban pedig a nem­zetközi úttörőtalálkozóra a baráti szocialista országok fiataljainak . .részvételével. Az idén is a miskolci Mű­szaki Egyetem rendezi meg az Országos Egyetemi és Fő­iskolai Amatőrfilmesek Fesztiválját, és sor kerül a» országos bábkonferenciára Is. Egy mondatban — Nyitrai Ferencet, » Lenfonó és Szövőipari Vál­la iát volt vezérigazgatóját a könnyűiparban több évtize­den át , végzett eredményes munkájának elismeréséül, nyugállományba vonulás» alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozatával tűn tették ki. —- Kettős ünnepet ülnek a jövő héten a mogyoródiak; március 14-én ünnepi ta­nácsülésen emlékeznek meg a község fennállásának és a mogyoródi csatának 900, ér- fordulójáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom