Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-08 / 56. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. március 8. Párbajtőr Világbainoki válogató döntő'e Szolnokon Szombaton Budapesten, a Sportcsarnokban kezdődnek párbajtőrben a világbajnoki válogató selejtezői.' A Magyar Vívószövetség a válogató döntőit Szolnokon rendezi a MÁV Véső utcai csarnokában, vasárnap 10 órai kezdettel. A döntőben a magyar párbajtőrözés legjobbjait láthatja majd a közönség, akik egyben a világ legjobbjai is. Köztudott ugyanis, hogy két olimpián a magyar párbajtőrözők bizonyultak a legjobbnak. Titkos reményünk, hogy B. Nagy Pál, Pákái György vagy Szabó László esetleg kiharcolhatja a döntőbe jutás jogát. A rendkívül színvonalasnak ígérkező, nem mindennapi rendezvényre szépszámú nézőközönséget várnak. Jelentkezési felhívás edzői tanfolyamra Ég és föld között A magyar ejtőernyős válogatott megkezdte a felkészülését a Szolnokon megrendezendő világbajnokságra. A keretnek öt szolnoki ejtőernyős tagja van: Varga József. Janovics Ferenc. Neon n Berta, Szatmári Irén és Janovics Ferencné. A Testnevelési Főiskola edzőképző csoportja az 1974/76 tanévre „edzői” középfokozatú edzőképző tanfolyamra felvételt hirdet: asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, gyorskorcsolya, kajak-kenu, kerékpár. kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, modem gimnasztika, ökölvívás, röplabda, sakk, sportlövészet, sí, súlyemelés, tenisz, tollaslabda, torna, úszás, Vízilabda, vitorlázás, vívág sportágakban. A kétéves, önköltséges tanfolyamra április 15-ig lehet jelentkezni. Jelentkezési lap és felvilágosítás a budapesti és a megyei testnevelési és sporthivataloknál, valamint a TF edzőképző csoportjánál kapható. • ............................—in E r ősen megkopott hajával. előreejtett váUával Ezámyaszegett. öreg madárra emlékeztet. Kérdezni kezdem. Rámförmed. — Szeret a közönség, ez Igaz. A stílusom miatt szeret, ez is igaz. Meg azért, mert elég sűrűn nyerek. Ha mindenki megverne, azt sem tudnák, hogy a világon vagyok. Ezzel a játékkal vertem meg Can Ce-tung-ot, a háromszoros világbajnokot, ezzel lettem világbajnokságon bronzérmes és jóné- hányszor magyar bajnok. Szólítják. Félbehagyja a mondatot, játszani megy. — Tényleg nem végzek erőnléti munkát. Nincs rá szükségem. Amíg ezzel a kondival 90 százalékot csinálok a magyar mezőnyben, addig engem hagyjanak ki az ilyesmiből. Ismét ütöget. Unottan, látszólag lélek nélkül. Ellenfele már 16:4-re vezet, amikor elkezd játszani. 17:16-ra jön fel, 21;19-re kikap. A döntő játszma fölényes, könnyed szórakozás. Azt csinál a labdával, amit akar. —- Nem érzem a ritmust. Fából van a kezem. Igen, elfáradtam. Tényleg van rajtam • fölösleg, de már nem sok. Talán két kiló. Volt tíz is. Ma nem megy. Biztos, hogy nem én nyerem a versenyt JANIKA Börzsel ellen játszik. Jani ka úgy üt. hogy nem lehet látni a mozdulatot. A labda lekushad az asztalra, és lecsurog anélkül. hogy pattanna Sima 3:0. Börzsei a legjobb nyolc között volt a legutóbbi világbajnokságon. — Igaza volt, mégis gyenge az erőnlétem. Azt hittem, nem derül ki, de most alig élek. Igen, szoktam inni. Sajnos. Ügy kéthavonként elengedem rnagam. Csak sört. Azt nagyon szeretem. Semmi esélyem Asztalos ellen. Edzésen többnyire ö nyer, a Tízeken is kikaptam tőle. Asztalos 10 évvel fiatalabb. A fiatalság, az erő élő szobra. Nem liheg,- arca száraz. Furcsa falsok, száraz, keményen csördülő fonák kontrák és szűnni nem akaró taps. Janika csodát művel. Űjra fiatal, ruganyos és mindent bemutat, amit ebben a sportágban látni érdemes. Térdelve, fekve, csúszva, levegőben úszva adja vissza a labdákat Ügy érezzük, hogy altkor is győzne, ha egy szelet rántott máj lenne a kezében, ütő helyett Harminckét éves. Erősen kopaszodik. Enyhén pocakos és nagy játékos a nemzetközi asztalitenisz élet első számú ahowmann-je: Faházi Jáno6. Nyitrai Gyula Fotó: Kovák Két iskola — egy sportkör 603-ös helyeit szolnoki IISK A szólítok! ITSK az ország egyik legnagyobb középiskolai sportköre. Két és fél ezer ipari tanuló számára biztosítja a sportolási feltételeket. Korábban 605-ös ITSK néven öregbítette a középfokú oktatási intézmény hírnevét flqlass, M Ütés a többiek Íme az" éredménylistájuk: súlyemelésben Bánkerti Béla tanítványai közül Ve- szelszki István pehelysúlyban ifjúsági vidélcbajnoksá- got nyert, de társai — Takács Mihály, Lévai István és Hajdú László — is jelvénye:; versenyzők. A nem hivatalos középiskolás bajnokságon, a Thury-kupán csapatban má&odikok lettek. Atlétikában Kocsis István- edző foglalkozik a versenyzőkkel, s munkájának eredményességét a magasugró Halász Sándor és a 11.2-es sprinter Szabó Tibor jelzik. De hogy az átlag sem rossz, azt a távolugró csapat országos középiskolás bajnokságon elért 596 centis teljesítménye igazolja. A labdarúgók, — akiket Bubori István sportköri elnök készít fel a mérkőzésekre — az elmúlt tíz év során a megyei ifjúsági bajnokság dobogóiáról csak a legritkább esetben maradtak ja. A végzősök közül többen folytatták magasabb osztályban — így Mile Sándor a szolnoki MTE középcsatára is. Hallattak magukról az ökölvívók is, ami mesterük, Józsa Károly munkáját dicséri. Ennyi a múlt. Az elmúlt év júliusában a magas tanulói létszám megosztásával, a szakmai „profilirözás” végett létrejött a 633-as szakmunkás tanuló intézet. A két intézménynek azonban továbbra is egy, sportköre van, a szolnoki ITSK. Tornaterem, sportudvar Hogyan tovább? A kezdet biztató: a két igazgatóság a sportkör legmesszebb menő erkölcsi és anyagi támogatását ígérte. Az új he- hren a 605-ös intézetben egy korszerű tornaterem épül, és egy tágas sportudvar is biztosítja a teret a testedzéshez, a versenyzéshez Az ..öreg” iskolában is megoldódik talán a régóta vajúdó toraateremgond. A nagyobb lehetőségek birtokában az Ú1 egyesület merészebben tervezett. A szakmai tnunkát magasabb szintre emelik. Szeptembertől már két edző foglalkozik az ökölvívók' de az igényeknek megfelelően szakosztályt hoznak létre kézilabdában is. Az új sportkör vezetői úgy döntöttek, hogy- tevékenységükkel a megyeszékhely minőségi sportjának alapjait igyekeznek erősíteni, így a legnagyobb sport- egyesületek számára teremtenek utánpótlási bázist. A leány kézilabdázók a Szolnoki MTE-vel, a fiúk pedig a Szolnoki Olajbányásszal működnek együtt’ gyümölcsözően. Természetesen nemcsak „fölfelé”, hanem „lefelé” Is tekintenek, így az iskolai sportkör az általános iskolákkal alakít ki szoros kapcsolatot. Különösen az ökölvívó-utánpótlás biztosításának lehetőségeit keresik az általános iskolákban. Negyedszázados évforduló A 605-ös ÍTSK jogutód- j&nak, u Szolnoki ITSK-nak a jövő évben le&z a 25. születésnapja Ez a jubileum és Szolnok 900 évfordulója szá- mos feladatot ró az iskolai sportkörre. Sok egyéb mellett rangos rendezvénveket is terveznek, így szeretnék ökölvívásban Szolnokon rendezni az országos középiskolás bajnokság döntőiét. Munkájukkal óhajtják mindinkább felhívni magukra a megye sportközvéieményé- nek figyelmét INGATLAN; KÉTSZOBÁS családi ház, beköltözhetően azonnal eladó. Szolnok. Bacsányl u. 26. SZOLNOKON, a Madách u. 8. számú kétszobás, komfortos házrész eladó. KÉTSZOBÁS családi ház. gazdasági épülettel, 200 n-öi telekkel eladó. Szolnok, Cserep u. 7. Fűrésztelep mögött. Törökszentmiklós új lakótelepén háromszobás, új, családi ház OTP-átvállalás- sal sürgősen eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Lenin u. 65. vagy Telefon: Polgárdi, 36. Bozai- né. Törökszentmikló.son háromszobás, félkész ház eladó. Érdeklődni: Kossuth u. 231. szám alatt. SZOLNOKON, a Bányai K. utcában kei- szobás, földszintes, társasházi lakás eladó. oTP-átvállalás- sal. — Érdeklődni • Szolnok, Beloiannisz u. 63. II. e. 5. Telefon: 13-569. NAGY családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Hunyadi u. 5. SZOLNOKON, a Batsányi u. 43. számú kétszobás családi ház beköltözhetően eladó._________. RákóczifaJván családi ház — szolnoki lakáscserével —■ eladó. — Érdeklődni: — Telefon; 12-869, 13-249. ____________ S ZOLNOK külterületén családi ház eladó. — Érdeklődni: S2-.olnok. Hajnóczy u. 1, alatt. HÁROMSZOBAS — központi tlítéses, — családi ház, 1000 n- öl gyümölcsössel eladó. Szandaszöllős, Krúdy u. 59/a. postával szemben. KÉTSZOBÁS családi ház, kövesút mellett eladó. Szolnok, Halom u. 5326 n-ől telelt eladó. Tiszavárkony. Dózsa Gy. u. 10. Érdeklődni : ugyanott. EGYSZOBÁS. szövetkezeti lakás el- acjó. Szolnok, Tóth F. ti. B. ép. TV. II. 8. Érdeklődni: 17 órától. Három szobás, összkomfortos, gázfűtéses, modern öröklakás eladó. — Megtekinthető: 37 órától. Szolnok, Mosonyi u, 3. ép, A lh. i. g. 4. Törökszentmfklőson, előkertes, déli fekvésű két és félszobás, új téglaház, — kedvező áron. azonnal beköltözhetően eladó. Turzó F. u. 5. Érdeklődni: vasárnap de. . OfiP-T \ RMr • Szeméi vgéokocslhoz küszöb készítését — minden típushoz — vállalom Olasz. Martfű. Mező I. u. 30 szám. SKODA 100l>-es MB CU rsz. eladó Érdeklődni* 17—2o óráig a ll-699-e? telefonon Szolnokon. 408-as Moszkvics sürgősen eladó. Szolnok, Fürj. u. 11. $oo-as Trabant combi eladó. — Üj szász, .Széchenyi u. 1/a. LTB-s rsz. Zsiguli eladó. ,,2006” jeligére a kiadóba. ZAPOROZSEC IX-e» ráz, eladó. Jászberény. Kiss Ernő u. 11. szám. ____ O PEL Record eladó, Jászberény. Árpád u. 8. 17 órától. WARTBURG de Luxe másfél éves, 24 ooo km-rel eladó, Jászberény, Fazekas u. B. Telefon; 510, i3 órától. BőO-es Fiat 28 000 km-rel, új gumikkal, IH rsz. elsőkézből, vizsgázott állapotban eladó. Ara: 60 000.«- Ft. Érdeklődni: Budapest Telefon : 494—674. Gábor vagy Szolnok telefon: 13-445/5-ös mellék. Csömör. HOMOK színű Zsiguli 17 000 km-rel eladó. Szolnok, Sütő u. 21. sz. IK-s Wartburg 14 500 km-rel minden szavatosság nélkül sürgősen eladó. Szolnok, Ady E. u. 80. SKODA S—100 IR- rsz. alkalmi áron eladó. „Megkímélt” jeligére a szolnoki hirdetőbe. TRABANT ID-S jó állapotban eladó, — Szolnok, Móra F. u. 15. VII. e. 9. Nádor. IF-es Trabant eladó. Szolnok. Üttörő u. 22. 1L e. 5. JO állapotban lévő Pannónia • dladó. — Szolnok, Jósika u. 25. IV. e. 13. Érdeklődni: 16 órától. WARTBURG 353-as, fehér színű, megkímélt 46 ooo km-rel eladó. Jászberény, Székely M. u. 9. FEHÉR Zsiguli kifogástalan állapotban eladó. Bátori László, Martfű. ZASTAVA 750-es gépkocsi igényesnek eladó. Mezőtűr. Tol- buchin ú. 5. OPEL Kadett U 00-as januárban vámkezelt, eladó. Érdeklődni: la órától. Lakatos, Jászberény, Székely M. u. 3/3. 250 em3-es Jáwa új állapotban, — áron alul eladó. Törökszentmiklós,' Sziklai u. 6. Molnár. aíj’A s vétel : Két fejőstehén eladó. Szandaszöllős, Kocspros,, Alma U. 32, szám. . ROZSAK! A legszebb fajtákban. — örökzöldek« tu iák, nemen orgonák, díszcserjék vlrág- bagymák nagy választék, kiváló minőség. — vidékieknek — megrendelési postán pontosan teljesítjük Kérje díjmentes színes nagyár jegyzékünket — Szálkád dísznövény Uerté- tészet. Budapest, 1061 Népköztársaság 8 szám. MODERN konyha- szekrény, asztal székekkel eladó. Érdeklődni : Szolnok, Kassai u. 45. töz. 3. 15 órától. VÁLASZTÁSI malac eladó. Szolnok. Cserép u. 7. Fűrésztelep mögött. 14 levelű, nagy filo- dendron eladó. Szolnok. Gerle u. 13. ísz. 2. ajtó. TÖBBSZÖRÖSEN kitüntetett. törzskönyvezett szülőktől származó, 4 hónapos kuvasz . kölykök eladók. Törökszentmiklósi, November 7 u 1. sz. ELADOK gerendák, deszkák, cseréplécek. Érdeklődni: 17 i8 óra között, vasárnap egész rap. Szolnok. Könyök u. 13. Állomáshoz, közel. Kisméretű kombinált szekrény és nagy pehelydunyha, több apróság eladó. Szolnok. Kolozsvári u. 30. rí. e. 9. HÁLÓSZOBABÜTO R fényezett 7 db-os — rendkívül olcsón eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Szív u. 1. házfelügyelő. _______ 1000-es, 800-as, 3000- es elektromos keltetőgépek eladó, és rendelhetők 300-as asztaligépek, vili anyás gázfűtésűek. Keltetőgépekhez alkatrész membránok és komplett nőkioldó kapható. Kengyel, Hunyadi u. 17. HÁROM és négvhe- tes előnevelt New- Hampshire csirke állandóan kapható, nagy tételben, házhoz szállítva is. — Szolnok, Bokréta u. 22. {közkórház mögött.) KÉTSZEMÉLYES. — ágyneműtartós reka- mié eladó. Szolnok, Palla I. krt. 31. n. 1. 27 db különböző méretű gömbfa építkezéshez, valamint 1 db nagyméretű sima ablak és 2 db redőnyös ablak eladó. Karcag. Ágota u. 7. Telefon: 112. C/ir.ege. EGYÉB: FIATAL egyedülálló leány Karcagon albérletet keres. .Fürdőszoba” lengére a Néplap karcagi szerkesztőségébe. KISGYERMEK gondozását lakásomon vállalom napközben. — Megkeresést: Szolnok, 14-461- e*=» telefonon. 1974. március 3-án 17—21 óra között elveszett fajtiszta német juhász kutya. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében juttassa vissza. Szolnok, Kolozsvári u. 1. szám alá.___________________ GARÁZST bérelnék a Vosztok lakótelepen. Szolnok, Vosztok u. B. ép. I. lh. T. e. 4.. Szolóczky. IDŐS személy eltartását vállaljuk, lakásért. — ..Szerető gondoskodás” jeligére a szolnoki hir- detőbe. _______________ A UTÓ-motorszerető műhely megnyílt. Karcag, I. László u. 4«. Telefon: 506. Egyedülálló, intelligens,/ — egészséges nyugdíjas nőt keres. egy nőhöz eltartónak, „Jólelkű” jeligére a kiadóba. LAKÁSCSERE: I. EMELETI, nagyméretű másfél szobás, OTP lakásomat elcserélném kisebbért. ..Komfort”1 jeligére a szolnoki hirdetőbe. KISPESTI családi házamat elcserélném szolnoki másfél szobás tanácsi lakásért vagy házért. „XIX. kerület” jeligére a áz.olnokl hirdetőbe. EGYSZOBÁS. összkomfortos, tanácsi lakásomat elcserélném kétszobás összkomfortosra. Szolnok. ..Várkonyi téri” jeligére a szolnoki bír^p+fibe. HA7*«SAGj 36 ÉVES. középma- len férfi, 12 éves gas, barna, függet- fiával házasság coljából élettársat keres, — egv gyermek nem akadály. „Szolnokon lakással rendelkezem” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 66 ÉVES özvegyasz- ptaony házasság céljából korban hozzáillő éle'+ársat keres. „Anyagi gondjaim nincsenek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. \ 4 HELYISÉGBŐL ÁLLÓ, irodahelyiségnek használt 80 m3 alapterületű bérleményünket költségtérítéssel átadjuk. „MÁRCIUSI BEKÖLTÖZÉS” jeligére a szolnoki hirdetőbe. alkalmazunk Korszerű gépek kezelésére felveszünk és fonónak, szövőnek, orsózóna k betanítunk 15 éven felüli nőket, felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli nőket és férfiakat segédmunkásnak. Bővebb tájékoztatót adunk: Pamtittextilmüvek Budai Gyára munkaerőgazdálkodás, 1502 Budapest Pf. 43. A Kőbányai Sörgyár szolnoki kirendeltsége felvételre «eres középiskolai végzettséggel aruát- vevőt, adminisztrátort valamint másodállásra villanyszerelőt — vagy nyugdíjas villanyszerelőt. Jelentkezés: Szolnok, Magyar u. 3. szám. A Tiszazug Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Nagyrév, paivá- zatot hirdet két növénytermesztési agronómus. állattenyésztési agronómus, takarmány termesztő agronorausj állásra. Iskolai végzettség legalább felsőfokú mg-i technikum, vagy főiskola Továbbá pályázatot hirdet mező- gazdasági géoészmérnöki «Hasra Fizetés megegyezés szerint. Illetve TOT irányelvei alánján. Jelentkezés frásbau. vagy személyesen, Bartha Mihály i.*z- elnöknél. Nagyrév, vagv Kovács István személyzeti előadónál« 5464 Tiszáin oka. A Volán 7. számú Vállalat felvételre keres szolnoki telephelyére kalauzokat Téli és nvárl egyenruha juttatás van. Vonalainkon ingyenes utazás Jelentkezés: a személyforgalmi főnökségnél (vasútállomás). Alkalmazunk Jogi végzettségű fiatal munkaerőt fogás? munkakörre. Jelentkezés írásban „Fizetés megegyezés szerint** jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár törökszentmiklósi gyáregysége felvételre keres műszaki rajzolót, érettségizett gyors- és gépírót, esztergályos szakmunkásokat Délutáni műszakban 10 százalék műszakpótlékot fizetünk — Jelentkezés • gyár munkaügyi osztályán. A Csőszerelőipari Vállalat lenlnvárosi üzeme felvétierc keres szerelőipari gyakorlattal rendelkező szakembereket, jogügyi előadó, kalkulátor, időelemző, műszaki előkészítő, munkaerőgazdálkodó. bérelszámoló, anyagellenőr, gyors- és gépíró munkakörökbe. — Fizetés megegyezés szerint, alkalmazás 1974. áprilistól történne. Jelentkezés írásban részletes önéletrajzzal és működési leírással 3581 Leninváros, Pf. 52 címre. Baromfikeltető üzemünkbe fizikai munkára lehetőleg általános Iskolát végzett nőket veszünk fel. Jelentkezés: Szolnok, Baromfikeltető Vállalat, Szolnok. Verseghy u. Lányokat 16 év felett, fonó-szövő átképzőnként felveszünk. — Szállást biztosítunk. Levélben történő jelentkezésre részletes felvilágosítást küldünk. Üjoesti Gyapjúszövőgyár. Budapest, iv.é Berni u. L szám. üzemgazdasági munkakörbe férfit veszünk fel, legalább ipari mérlegképes könyvelői végzettséggel. Továbbá textilruházati Iparban vizsgával rendelkező minőségi ellenőrt. Jelentkezés: Textil- és Bőrfeldolgozó Ksz. — Szolnok« Mikszáth K. u. 2. sz. alatt. A Mezőgép Vállalat Szolnok, Vö- rösb ad sereg u, 33. szám alatt azonnali belépéssel vizsgázott fűtöket és segédfűtőket vesz fel, gázkazánhoz. — Jelentkezés a fenti címen. Az AFít XVTL számú Autójavító Vállalat szolnoki üzeme, — Szolnok. Százados u. 8. szám alatt felvesz autószerelőket, karosszéria lakatosokat és férfi segédmunkásokat, — lakatos munkára kíváuják betanítani A Volán 21. számú Vállalat szolnoki kirendeltsége karbantartó kőműveseket keres azonnali belépessél. — Fizeté« megegyezés szerint. Jelentkezni leh»t: Szolnok. Abonyi u. — (Téglagyár Utí?\ Vidékieknek átalányt fi- zetunk. Azonnali belépéssel 8 órás takarítót keres a Kassai úti iskola. Jelentkezés a gondnokságon. A szolnoki Járásbíróság gyokör- loti gépírót keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Kossuth u. 1. II. cm, 6ü. A Szolnok megyei Néplap jászberényi szerkesztősége azonnali belépéssel gépírni tudó dxni- nisztrátort keres felvételre Jelentkezés: Jászberény, Lehel ve- üér tér. A fegyvernek! Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme azonnali belépéssel főkönyvelő-helyettest keres, érték könyvelői beosztásba. Fizetés a 7 1971. Mü.M. sz. szerint. Végzettség: mérlegképes könyvelő \agy számviteli főiskola. A KPM Közúti Igazgatóság felvételt hirdet darukezelői vizsgával rendelkező g'!pk.oc övezető részére IFa W—50 szerelőkosaras. darus gépkocsira. Jelentkezés; Szolnok, Vöröshadsereg u. 1. szám alatt a gépcsoport- vezetőnél. A tiszafüredi ÁFÉSZ pályázatot hirdet havi 80 -zer Ft forgalmú, szabadk^ss^és. perifériás oresz- szó vezetésére. — Szakképesítés szükséges. Jelentkezni lehet: Tiszafüred, AlEbí wemélvutt osztály«