Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-06 / 54. szám
6 «zot ivrut wr.vn Kttn 4P 1974. március 6. Állóvíz és hullámverés HAT AKKÖB HOGY IS ÁLLUNK azzál'a megújhódás- sal? Számos néző ment ki a tavaszi forduló első labdarúgó- mérkőzéseire a fenti várakozással. Mert, bár a holtszezonban futball ugyan nem volt, ám nem telt tétlenül az idő valóságos idológiai csata dúlt a közvéleményben, hogy úgymond' a lrtagyar labdarúgás jelenlegi helyzete tovább tarthatatlan. így hát jöjjön a bajnoki átszervezés, a nagyobb szigor, a. következetesebb nevelő munka. * Ennyit az előzményeiéről. A zöld gyepen aztán kiderült, hogy ezúttal odafigyeltek a csapatok az MLSZ szavaira: az új bajnoki rendszer híre, különösen a labdarúgás alsóbb osztályaiban hozott nagy nyüzsgést. Ugyanis ha valaha nem volt mindegy, hát most semmiképp nem az, hol végez a szezon végén egy-egy együttes. Az NB I B-ből ugyan ép- penúgy két-csapat' jut feljebb, mint korábban, ám aki az I. osztályt célozta meg. tudja, hogy a jelenlegi második lépcsőből könnyebb lesz feljebb lépni, mint az NB II-bői, ahol számos azonos képességű gárda gyúrja, „darálja” majd egymást. így hát a bajnokaspiránsok már ,az .első két tavaszi fordulóban leleplezték magukat; A Diósgyőr, aki egy pillanatig sem gondolt arra komolyan, hogy egy évnél többet töltsön az NB I, B-ben, megfelelő magabiztossággal vágott neki a tavaszi idénynek; — nagy meglepetésre azonban Szekszárdim „kisiklott a DIMÁVAG-szereivóny”. Nocsak, nocsak. Talán mégsem dőlt el az első hely sorsa? Mindenesetre néhányan az egyetlen második helyre pályáznak hágyobb eséllyel, felfedte kártyáit a Békéscsaba is: a sok-sok nekigyürkőzés majd csődtömeg után az idén nagy tavaszt ' sprintet vágtak, lü, és a Spartacus elleni budapesti győzelmükkel feladták a leckét ellenfeleiknek. ~ Jós-jő láttunk már ilyet — mondják a Szolnoki MTE hívei, akik most annak örülhetnek, hogy csapatuk az idén nündeu korábbinál harcosabban mutatkozott be. A komlói bravúr még sokáig emlékezetes marad és egy olyan lelki tőke lehet amelyik valamennyi idegenbeli mérkőzésen kamatozhat... A piros—feketék egyébként szinte észrevétlenül váltak küzdőképes, kiegyensúlyozott csapattá — elsősorban a kitűnő idegzetű fiatal játékosok jóvoltából. Ma már minden-bizonnyal nem éri őket olyan látványos kudarc, mint a diósgyőri vagy a dunaújvárosi 0:4 volt. ,A; feljebb jutási esélyek latolgatásánál gyakran került szóba a Budaiak, ám a vasárnapi nagyarányú vereségük is azt bizonyította, hogy aligha képes rendkívüli feladatok megoldására a neves játékosokból „összeférceit” gárda. Az ötödik helyen a Dunaújváros áll — és vasárnap Szolnokra látogat Ha győznek a hazaiak, a kohászokkal szemben öt pontra nő az előnyük és ez már elégnek látszik velük szemben a bajnokság végéig. Mindenképp oda kell figyelni a Komlóra, hiszen a me- csekaljaiak tizenegye az NB I B legjobban képzett gárdája. Hogy végül tőlük ősszel és tavasszal három pontot szerzett az MÍE, ez mindennél nagyobb dicséret ÜGY TŰNIK, JELENLEG ennyi csapat forgatja fejében a feljebb jutást ón küzd minden pontért megkétszerezett erővel. Ára ha mindehhez hozzávesszük azokat akik a sor végén az NB Hl-tói menekülnek, biztosak lehetünk abban, hogy a cikkünk elején említett megújhodás bekövetkezik. A második vonal labdarúgásának állóvizét viharos hullámverés kavarja majd fel. — Pb — Születésnapok az egyesü eteli családjában Jubileumra készül két soksok dicsőséget szerzett magyar sportegyesület: a Ferencváros és a Bp. Honvéd A zöld-fehérek ebben az esztendőben ünnepük megalaku lásuk 75. évfordulóját, míg a piros-fehérek 25. születésnapjukra készülnek. Érdekes és érdemes felütni a sport „történelemkönyvet”, amelyből kiolvasható, hogy az ország több mint 4500 sportegyesülete mikor kezdte meg működését. A jelenleg működő, ismert klubok közül az Újpesti Dózsa (régebbi nevén UTE) 1885-ben alakult, tehát jövőre lesz Ö0 éves. Kevesen gondolnak, hogy az óbudaiak kedvelt kisegvesülete, a III. kerületi TTVE ugyancsak a veterán klubok közé sorolható: jóval a századforduló előtt, 1837-ben alakult. Ezután az MTK (1888) majd a Ferencváros (1899) kezdte meg tevékenységét, s nem csak hosszú, hanem dicsőséges utat tett meg, sok-sok nagyszerű bajnokot nevelve és nemzetközi győzelmeket aratva. De nemcsak az egykori társadalmi egyesületek némelyike kezdte meg működését már a múlt században, hanem a két legjelentősebb és a magyar sportban ma is tekintélyes helyet elfoglaló egyetemi klub is. Így a MAFC 1897-ben, a BEAC pedig 1898-ban alakult meg, s azóta legjelentősebb bázisa az egyetemi sportnak. Nem sokkal maradt a főváros mögött a vidék sem, mert például Szombathelyen már 1897-ben, Vácott 1899-ben, Debrecenben 1902-ben és Győrött 1904-ben klubokban sportoltak a helyi fiatalok. íme, az egyesület-matuzsálemek listája: 1885 Újpest, 1887: III. kér. TTVE, 1888: MTK, 1899: FTC, Vác, 1901: Salgótarjáni Kohász, 1902: Debreceni VSC, 1904: Győri Rába ETO, 1907: Vörös Meteor Egyetértés, 1910: Szolnoki MÁV, Tatabányai Bányász, 1911: Vasas, BVSC, Kecskeméti TE, 1912: BKV Előre, Veszprénü Bakony Vegyész, 1914: Dorog, 1919: Szegedi Vasutas, Szolnoki MTE, 1920: Salgótarján. Húzd meg! ...Képünk a jászberényi Spartacus legifjabb tornászainak edzésén készült Túra a szolnoki csata színhelyére Immár hagyományossá vált, hogy március első vasárnapján a szolnoki úttörő- csapatok közös túrát szerveznek a Malomzugba oda, ahol Damjanich vörössipkásai 1849. március 5-én elsöprő győzelmet arattak az osztrák csapatok felett. • Vasárnap a verőfényes tavaszi reggelben több mint hétszáz úttörő gyülekezett, hogy hét irányból csillagtúra- szerűen közelítse meg a Zagyván lévő kőhidat, melynek elődjét, a még fából lévőt annakidején Damjanich honvédéi gyújtottak fel, hogy a császári seregek elől egér- utat nyerjenek. A megérkezés után a pajtások felsorakoztak, a Beloiannisz úti iskola népes csapata előtt ott lengett a Damjanich nevét viselő zászló is. Kalaíszky/László, a természetjáró szakszövetség titkára Ismertette a szolnoki csata lefolyását, majd a megemlékezés után szalonnasütés, „vérre menő” futballcsata vette kézdetét. A nagyszerűen sikerült rendezvény során egyre too- bet hangzott el a kii-’l'ujt*-. hogy megismétléséhez ne kelljen várni jeles alkalomra! Megjelent és az újságárusoknál kapható a Soort- propaganda Vállalat új labdarúgó füzete, amelynek cír me: Fóti minden mennyiségben. . . Megtalálhatók a füzetben a teljes tavaszi. NB I-es és NB I/B-s műsor az őszi idény valamennyi eredményével. az NB I-es egyesületek adatai, ' a válogatott Torna K'izfyisk I "sok npsvei bainoksáoa . o Vasárnap rendezték a középfokú iskolák megyei egyéni és csapatbajnokságát. A fiú „B” kategóriában mindössze két résztvevő akadt, a jászberényi Kállai Éva Erősáramú Szakközépiskola és a kisújszállási gimnázium csapata. Eredmény, csapat; 1. Jászberény, 2. Kisújszállás. Egyéni: 1. Farkas Lajos, (Jászberény), 2. Héja Tibor (Jászberény). csapatok egész évi műsora, valamint a magyar A válogatott eddigi eredményeinek táblázatos kimutatása. A VB-ről is'sok írás szót Megismerheti az olvasó a világbajnokság színhelyeit, stadionjait, s az esemény legjelesebb részvevőit. A BEK-kel és. a többi nemzetközi kupával kapcsolatban Is hasznos tudnivalókkal szolgái a füzet. Foci minden mennyiségben INGATLAN! KÉTSZOBÁS családi ház, beköltözhetően azonnal eladó.. Szolnok, Baesányi á. 26. ABCS!SZIGETI zárt-» kertben a Holt-Tu>/.a- parti dűlőben /1000 h-öl szántó, fcz'óío, — közte gyümölcafa, — esetleg megosztja Is eladó. érdeklődni: Szolnok, Mikszáth K u. 32*, szombaton 1« órától, vasárnap délben. KÉTSZOBÁS fürdőszobás ház, mellek- épületekkel, 860 n-tSl gyümölcsössel eladó. Szolnok, Sashalmi.u.. 40 érdeklődni: lí>—- 17 óráig. MÁSFÉL _s2űbá.s, — gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó. — Kolozsvári üt" hűigére a szolnoki hirdet óbé. SZOLNOKON, a Madách u. 8. számú kétszobás. komfortos házrész eladó. KARCAGON, a Nyár u 8. szám alatti ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Karca*. Csökönül u. 60. sz. alatt. 110 négyszögöl telek. lakható mellék épülettel. épíiőanvaesal. eladó. Érdeklődni: Szóinak Hainóczi ü. 22 nap. ■TISZA FÖLD V ÁRON. Tópart u. 8 sz alatt kétszobás összkomfortos ház eladó. Érdeklődni: . ugyanott vagy Hid \i. 8. szíáin ülátL SZOLNOK. Május 1. u. 1. szám alatti háromszobás utcai ház1 eladó, 425 négyszögöl telekkel. TÖrökszentmiklósoa háromszobás» félkész ház eladó. Érdeklődni: Kossuth U. 231. szám alatt. GÉPJÁRMŰ: t»uu-ao »iduani combi eladó, méheket beezámítok. Tálas Ferenc, Tiszainoka. 125 crnT-es MZ motorkerékpár eladó. Szolnok.' sas u. 15. Személygépkocsihoz küszöb'. készítését — minden típushoz vállalom. Olasz, Martfű, Mező L u. 30. szám._„ GARÁZSBAN tartott, jó állapotban lévő G01-es Trabant eladó. Karcag, ,kai. MAV-nagy állomás. IS xsz. zaporozsec eladó. Szolnok. Kasból u- 32. IV. e. 14. SKODA Felicia piros színű, téli-nyári tetővel. megkímélt állapotban eladó. Me- zőtúr. Tolbuefcin 5. szám. SKODA lOGO-cS MÉ CU rsz. eladó. Érdeklődni: 17—2ü óráig a ll-€99-es teutonon Szolnokon. EG V EB; MA 1'AL egyedülálló leány Karcagon albérletet keres. .Fürdőszoba” ieligére a Néplap karcagi szer- ke&ztöségébe. ADÁSVÉTEL; JÓ állapotban lévő csehszlovák halószobabútor és egy re- kamié eladó. Szolnok. Kossuth tér 5. I. e. 8. ajtó. Érdek- lődnl: 16 órától. JÓ állapotban lévő hálószobabútor eladó. Szolnok, Hant u. 12. JÓ állapotban lévő gyermek mélykocsi eiadó. Szolnok Ács u. 10. (Hunyadi utcából nyílik) _______ F ESTMÉNYEK. Visít i. Juskó, Barcsay, Kohán. . Szlányi, — /ómbori stb. eladók. Orosháza. Kossuth u. 38. Né/yicth.___ 5 —6000 Ft-éi*t jő álla pót ban lévő dOb- fel szerelést veszek. 5400 Mezőtúr. Csalogány u. 30. ’________ Ké t fejőstehén eladó. S/.andaszÖllŐH, Kocsóros, Alma u. 32. szám. Öriásgyümölcsi} — szentendrei egres, —« holland« piros és fekete riblzketövek 10 Ét/ db. — nagvviráeú francia évelő szeg- füpalánta 2 — Ft töve kanható: Torónvi kertésznél. 3ék鮫T<Y*aV^ >>7 HÁZASSÁG: IMII! IMI Ili Ilin mii il IMIM 35 ÉVES. elvált férfi. saját házzal megismerkedne házasság céljából. korban hozzáillő lánnval vagy elvált asszonnyal. — Egy gyermek nem akadály. — .Tavasz 1087*- leimére, a Néplap karcagi szerkesztőségébe. lkaiméi zunk A Tiszazug Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Nagyrév, pályázatot hirdet két növénytermesztési agronómus. állattenyésztési agronómus, takarmány termesztő agronómusj állásra. Iskolai végzettség legalább felsőfokú tug-i technikum, vagy főiskola. Továbbá pályázatot hirdet mező- gazdasági gépészmérnöki állásra. Fizetés megegyezés szerint, illetve TOT irányelvei alapján. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, Bartha Mihály tsz- elnöknél. Nagyrév, vagy Kovács István személyzeti előadónál* 5464 Tiszainoka. A Volán 7. számú Vállalat feltételre kere<? szolnoki telephelyére kalauzokat Téli és ttvárl egyenruha juttatás . van. Vonalainkon ingyenes utazás. Jelentkezés: a személvforaalmi főnökségnél (vasútállomási. Gyakorlattal rendelkező tűzönöket veszünk fel. Jelentkezés: Szolnok éö Környéke Bőripari Szövetkezet, Szolnok, Beloiannisz U. 79—öl. 4 A Csőszerelői pari Vállalat Icuin- vűrosi Üzeme felvétlere keres szerelőipari gyakorlattal rendelkező szakembereket, jogügyi előadó. kalkulátor, időelemző, műszaki előkészítő, munkaerőgaz- dálkodó. bérelszámoló, anvagel- lenör. gyors- és «éníró munkakörökbe. — Fizetés megeevezés SrerHt. 1974 tót t^rtíwnp. dé*f »ef»-íS««íij 3 Sál Laninvároa, (Ff. 52 címre. Rarom?ik*»jí>tő üzemünkbe fizikai mutier« »ebetöieg MtaHnos iskolát vé"zett nőket v*»«rO«k fel Jelentkezés? S>olnok, Ba- rom«vMtető vállalat* Szolnok:. Verseghy u. Női segédmunkásokat veszüak fel HnŐkfkés7ftő munkakörbe. Jelentkezés: Szolnok é«s Környéke Bőripari Szövetkezet. Szolnok, licloíamúsx u. 79—bU Alkalmazunk Jogi végzettségű fiatal munkaerőt jogász munkakörre. Jelentkezés írásban „Fizetés megegyezés szerint»» Jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár törökszentmiklósi gyáregysége felvételre keres műszaki rajzolót, érettségizett gyors- és gépírót, esztergályos szakmunkásokat. Délutáni műszakban 10 százalék műszakpótlékot fizetünk — Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. A VTDIA Kereskedelmi Vállalat felvételre keres gyors- és gépírót, számlázót, járműalkatrészeladót és elektromostargouca- vezetőt. Jelentkezni lehet: személyesen, Szolnok, Landler Jc- xiő u, — Megközelíthető a lO-es autóbusszal. Telefon: Szolnok, 13-468. munkaügy. A Városgazdálkodási Intézmény közgazda sági technikumi végezettséggel rendelkező dolgozókat vesz tel. Jelentkezni lehet személyesen, az intézmény vezetőjénél. Szolnok József Attila u. 89, szám alatt. Lőrlnczi Fouó felvételt hirdet 19 éven felülj lányok részére; betanulási idő 1 hónap. Kereseti lehetőség 1*50—2600 Ft-íg a betanulás után Vidéki lánvok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk Felvétel esetén útiköltséget megtérítjük. Cím: PFV Lönnczi Gvár f 133 Budapest. XVlTI.. Gvövnrői (íi Sö—91 Kérésére részletes tájékoztatást adunk. ■ A jászberényi városi könyvtár alkalmaz közénfokú könyvtári kéne$ftéssel rendelkező feldolgozó könvvíáröst. Jelentkezés: írásban 5101 Jászberény, Pf. 66A Kőbányai Sörgvár szolnoki kirendelése felvételre ker»s vevőt. adminisztrátort va’amlnt más^d^P^sra vl»»n»v*«7’-*eeiő* — vaerv nvuedí*'«c <'•'»» jeie«»»^z.éi>: Szolnok, Magyar u. 3. szám. % Hirdet mén vt^k 0 Az ÁFÉSZ igazgatósiga nácsrendeletek modositásá- kéri azokat az ÁFÉSZ- lói. (FMSZ) tagokat, akik 1366 Az újonnan alkotott ta- óta lakást változtattak, vagy nácsrendelet hivatalos idő- az utca neve változott meg, ben megtekinthető á városi sürgősen saját érdekükben tanács vb-titkárságán. eme- Uözöljék az új címüket. — let 29. számú szoba (x) AFÉSZ-titkárság, Jászberény, Ady Endre u. 22, ☆ A Jászberényi ÁFÉSZ Igazgatósága értesíti a körzet lakosságát, Illetve az ÁFÉSZ tagságát, hogy 1974. március 12—15 közötti Időre a rész- közgyűlések megtartását rendelte eL Kérjük a tagokat, hogy a meghívón feltüntetett Hőben és helyen a napirend fontosságára tekintettel szíveskedjenek megjelenni. A napirendre tűzött előterjesztések a mai naptól az ÁFÉSZ központi titkárságán megtekinthetők. (x) Az igazgatóság * Karcag Város Tanacsa 1973. december I7-én 2 1973 szám alatt tanácsrendeletet alkotott egyes hatályban lévő laA kunszentmártoni felső temetőben a kápolna és a TÜZÉP-kerétés közötti terület egyrészét kiürítik, a kiürített területet földgyaluval elsimítják. A gondnokság felhívja a lakosság °ígvc-l- mét. hogy a 10 1970. Fü-M. rendelet értelmében a 25 évnél régebbi sírokat kiürítik, ha csak azokat nem váltják meg. Kérik a hozzátartozókat, hogy 30 napon belül jelentsék be, kívánják-e a 25 évnél régebbi sírokat tovább gondozni és a. sírhelyeket megváltani A 60 évnél régebbi sírboltokat, kriptákat szintén meg kell váltani. A meg nem váltott kripták a temető fenntartójának tulajdonába mennek át. A lejárt sírhelyek és kripták megváltása mindkét temető- ro vonatkozik, (x) 1 ...................... ................... 1 G YORS- £S GÉPÍRÓT ALKALMAZUNK Jelentkezni lehet: a Papírgyár munkaügyi osztályán Szolnok, Vöröshadsereg u. V