Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-06 / 54. szám

XXV. évf. 54. sz. 1971 mára 6., szerda, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR Ötlet az ötletekért A * öttel, hogy feí kellene használni a dolgozók munka közben születő apró ötleteit, nem újkeletű gondolat. A problémát rendszerint az okozza, bogy az olyan ötleteik, amelyek megvalósítása némi ráfor­dítást is igényéi, nem mindig jutnak el a vezetőkhöz. A dolgozó morog, hogy néhány forintért mennyivel egysze­rűbben tudna dolgozni, s a vezető erről rendszerint mit sem tud- / Az újításokkal könnyebb a helyzet. Arra intézményesí­tett rend, kialakult mozgalom van. Csakhogy nem minden ötlet lehet újítás. A kisebb-nagyobo ésszerűsítő javaslatot a dolgozók restellik is újításnak beadni, hiszen nem ak­kora az „ügy”. Meg ők nem is akarnak ezért pénzt Elég lenne annyi is. ha meghallgatná őket valaki. Sajnos az a gyakorlat, a kivételnek most is tisztelet , hogy ha nincs valamilyen hivatalos forma a? ötletek megvalósításá­ra, azok nehezen találnak meghallgató fülekre. Ami pedig a hivatalos formát illeti, korábban, nyugati mintára, próbálkoztak nálunk is néhány vállalatnál úgyne­vezett ötletnapok rendezésével. Az összehívott dolgozók ilyenkor bármit javasolhatnak, az ötletet, ha jó, egy alkal­mi zsűri rögtön díjazza. Ezek a tanácskozások azonban nem jáftak nagy sikerrel. A dolgozókat feszélyezte, hogy sokan vannak, nincs is idő végiggondolni egv-eay ötlet“* hevenyészve, meggondolatlanul pedig az emberek többsége nem szeret beszelni. A másik módszer, az ötletpályázat kiírása, már ered­ményesebbnek bizonyult. Az utóbbi időben mégis ritkán lehet vele találkozni. Talán azért nem foglalkoznak vele a vállalatok, intézmények, mert úgymond’ elég gond, admi­nisztráció van az újításokkal nem akarják még „felesleges” nyűggel is terhelni magukat. Hogy az újításoknak az ötletpályázat 16 kiegészítő* tehet, azt a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál most kiértékelt pályázat is bizonyltja ötven- ketten vették a fáradtságot, hogy leírják ötleteiket, s a pályázók több mint fele fizikai dolgozó. Az ötletek kftrö* nem egy olyan is van. amelyik, ha bevezetik, sok-sok fo­rint hasznot, megtakarítást hoz majd a vállalatnak. Gyar­mati József például az öntözőgépek üzemanyag-fogyasztá­sának pontos mérésére adott javaslatot. Vántus Endre, a vállalat nyilvántartásának egyszerűsítését javasolta. T udjuk, hogy az ideális az lenne amikor a dolgozó egy-egy ötletével közvetlen vezetőiéhez fordulva elérné, hogy azt megvalósítsák- Addig azonban míg ebben a folyamatban fennakadások tapasztalhatók, hi­vatalos formát kell keresni arra. hogy a dolgozók apró ötle­teit is hasznosítani tudják a vállalatok. Eb nemcsak gaz­dasági ügy. \ Végső fokon, aki javítani igyekszik saját munkáján. Jobban magáénak érzi ami úgyis az övé. T. V. Javultak a pedagógusok élet- és munkakörülményei Ülést tartott a megyei tinác* végrehajó bizottsága Tegnap Szolnokon ülést tartott a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága Az ülés napirendjén elsőként a me­gye közoktatásának szemé­lyi ellátottságáról, a peda­gógusok élet- és munkakö­rülményeiről készült jelen­tés megvitatása szerepelt. E témát legutóbb 1967 márciusában tárgyalta a végrehajtó bizottság. Azóta jelentős változás tör­tént mind a személyi ellá­tottságban, pnind pedig az élet- és munkakörülmények­ben. Az 1967. évi ötszáz- egyről például hébszázhat- vanötre növekedett me­gyénkben az óvónők száma Sajnos a létszámnövekedés­sel együtt megváltozott a képesítés nélküliek aránya is. A jelenlegi 17,2 százalék csökkenése csak 1975 u"~ várható, amikor már a ti- szaföldvari óvónőképző szak­középiskola végzős növen­dékei is elhelyezkednek. Változatlanul gond a meg­felelő szakos ellátás az ál­talános . iskolákban és a szakmunkásképző intézetek­ben, Előbbinél az állomány 6,1 százaléka képesítés nél­küli, utóbbinál a négyszáz­harmincnyolc főhivatású pe­dagógus munkakörben dol­gozó közül százhetvenötnek nincs pedagógiai végzett­sége. A középiskolai nevelői létszám a szükséglet 95,1 százaléka. A pedagógusok élet- és munkakörülményeit illetően lényegesen javult a lakás­helyzet hisz megyénkben a kinevezett 4 ezer 248 nevelő közül csaknem 94 százalék rendelkezik lakással. Ugyan­csak kedvezően változott S kereseti lehetőség, bár a bérszínvonal egves terű1"*“- ken eltérést mutat. A peda­gógusok munkakedvére ösz­tönzőleg hatnak az elisme­rés különböző formái, így a inegvej tanács végrehajtó bizottsága által a közel­múltban atooitott „Pedagó­giai díj” évenkénti odaíté­lése is. / Az oktatásban résztvevők munkáját jelentősen befo­lyásolta az a tény, hagy az 1973/74-es tanévre egyes tárgyak óraszámai módosul­tak, csökkent a tantervi anyag, megszűnt az átlag- osztályzat. szabályozták az érettségi rendjét, új rend­tartások léptek életbe. Mindez tovább növelte ugyan a pedagógusok túlter­helését, de ugyanakkor megállapítható, hogy a mun­ka intenzitása is fokozódott Az időszerű mezőgazdasági munkák megsegítésére ala­kult országos operatív bizott­ság tegnap — a gazdaságok­hoz és az időjáráshoz igazod­va — a szokásosnál jóval ko­rábban tartotta sajtótájékoz­tatóval egybekötött idei első ülését a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium­ban. Er. Mészáros István, a bi­zottság elnöke tájékoztatójá­ban elmondotta, hogy a mezőgazdasági üzemek jíl kihasználták a kedvező időjárást, s február végéig pótolták a korai, novemberi havazás okozta kényszerszünet elma­radásai. A mélyszántás 94 százalékát elvégezték. A fej­trágyázás 70 százalékával el­készültek, csaknem teljesen végeztek a mák vetésével, a tavaszi árpa 80—90 százaléka a főidben van, a gyümölcs­fák 60 százalékát, a szőlő 10 százalékát megmetszették. Az üvegházakban szépen fejlőd­nek a palánták, s a korai zöldségfajták termesztéséhez a tavalyinál jóval több fólia­sátrat állítottak fel, most már a fagymentes időt várják a palánták ültetéséhez. A so­ron következő legfontosabb tennivaló egyebek között 2,7 így egyre eredményesebb az iskolák oktató- neve­lő munkája, egyre haté­konyabb a közösségi ne­velés. A végrehajtó bizottság vita után elfogadta a mű­velődésügyi osztály jelenté­sét majd a tanácsi pénz­ügyi szakigazgatási szervek 1973 évi munkájáról, végül pedig a nagyközségi és köz­ségi szolgá’+atások helyze­téről tárgyalt millió hektár szántás elmun- kálása, a vetés, a vegyszeres gyomirtás, a szőlő — és a gyümölcsök talajművelése, metszésük befejezése. A beszámoló megállapítot­ta, hogy télen szokatlanul ke­vés ideig takarta hó a földe­ket, s csapadék főleg eső for­májában hullott le, az is igen egyenlőtlenül az ország terü­letén. Az átlagot csak az or­szág nyugati részén érte el, vagy haladta meg a csapadék, jóval kedvezőtlenebb volt a Dunántúlon és Tiszán-’ tálon. Amíg január és február egé­szen tavaszias időjárással rmjlt el, március mínusz 3—r mínusz 9 fokos éjjeli fagyok­kal érkezett. Ennek ellenére jól teleltek a kalászos gabo­nák, — arni köszönhető a hi- degtürő szovjet fajtáknak is — kisebb ritkulást a francia és az olasz gabonáknál ta­pasztaltak. A szőlőkben és a gyümölcsösökben a fagyve­szély területeken akadt rügy­elfagyás, a károk azonban még nem ismertek, végleges kép csak az „igazi” kitava­szodás után nyerhető. A leg­kedvezőbb a mezőgazdasági munkák helyzete az Alföldön, — ahol egyébként a kevés csapadék miatt már az öntő­Ifla: Emberek és gépek (3) Gyakorlat kezdődött Szuez —- a legendás vízióit (2) A tv képernyője előtt A II. Békekölcsön sorsolása Állóvíz és hullámverés A szerkesztőség postájából zést, nem egy helyen a kalá­szosok öntözését is, megkezd­ték — Borsod megyében vi­szont a fagyok miatt még a tavaszi árpát sem tudták el­vetni. A mezőgazdasági üzemeli kellően felkészültek a tava­szi münkákra, s ez biztosíték arra, hogy a termést megala­pozó feladatokkal időben tudnak végezni. Az időszerű mezőgazdasági munkák anyagi-műszaki, technikai ellátását összessé­gében megfelelőnek tartotta az operatív bizottság. 25 000 tonnával több vetőmag áll a gazdaságok rendelkezésére jelenleg, mint tavaly bben az időszakban. Lényegében csaknem minden fajta nö­vényből elegendő a szaporí­tóanyag. Az idén tíz százalékkal növekedett a műtrágya- árualap, s beszerzési ne­hézségek ellenére bizto­sítják a tervezett meny- nylséget, a gazdaságok azonban szíve­sen használnának fel többet is. Növényvedőszerekből ugyancsak van elegendő, a jó ellátás azonban . csak az egyes megszokott fajtákat hasonlóval pótló más sze­rekkel biztosítható. J6I telellek a kalászosok — Következik a tál aj megírniuk ál ás Országos operatic bizottsági ütés a MÉM'ben DÚSÍTÁSOK — HÍM k Budapestre érkezett a finn külkereskedelmi miniszter Tegnap Magyarországra érkezett Jermu Laine finn külkereskedelmi miniszter. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszterrel a két or­szág közötti gazdasági, ke­reskedelmi kapcsolatokban még fennálló korlátozások felszámolásáról tárgyalnak, folytatva az ez év január­jában Helsinkiben megkez­dett eszmecserét. Jermu Laine külkereskedelmi mi­nisztert tegnap fogadta Hu­szár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A lá­togatásnál jelen volt 4r. Bíró József, valamint Paul Jyrkankállio budapesti finn nagykövet. Elázott a nemi Igazságügyi Tanács elnöke Hatnapos maarysrországl tartózkodása után tegnap elutazott hazánkból dr. Jó­sé Ortiz Reyes, a perui Igazságügyi Tanács elnöke, a Béke-világtanács tagja és felesége. Fogadta őt Kál­lai Gyula, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke, és tájékoztatta ha­zánk politikai, gazdasági helyzetéről, valamint a Ha­zafias Népfront mozgalom­ról. Találkozott továbbá Bencsik Istvánnal, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkárává] és dr. Molnár Béla titkárral. A perui Igazságügyi Tanács elnöké) fogadta dr. Korom Mihály igazságügyi minisz­ter. Hús- és tejipari küldöttség M. Parbasin hús- és tej­ipari miniszterhelyettes ve­zetésével szovjet küldöttség tartózkodott hazánkban. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztériumban Kazareczki Kálmán mi­niszterhelyettes által veze­tett küldöttségei tervkon­zultációs tárgyalásokat foly­tattak a két minisztérium 1976—1980 évi terveiről. M. Barbasint fogadta dr. Di­mény Imre miniszter. A szovjet küldöttség tegnap elutazott hazánkból. Tanulmányúton — Magyarországon Szövetkezeti küldöttség érkezett hazánkba az EAK- ból tegnap a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csának meghívására. A kül­döttséget Ata Mohamed Se­lin, az EAK Mezőgazdasá­gi Szövetkezeti Szövetségé­nek alelnöke, az Arab Szo­cialista Unió Központi Bi­zottságának tagja vezeti. A küldöttség tíznapos magyar- országi tartózkodása során tanulmányozza a termelő- szövetkezeíi mozgalom elmé­leti kérdéseit, és gyakorla­ti tapasztalatszerzés céljá­ból látogatást tesz több me^ő—tdasáei szövetkezet­ben és más mezőgazdasági intézményben. 126 pályázó A Budapesti Vegyiművek a Magvar Agrártudományi Egyesülettel együttműködve az utóbbi öt évben rendsze­resed pályázatot hirdetett a mezőgazdasági szakemberek­nek a novényvedoszerek üzemi alkalmazásara és egyes kutatási témák kidol­gozására. A legutóbbi pá­lyázaton 126 szakember vett részt háromszor annyi, mint 1969-ben. A dH kiosz­tó ünnepséget tegnap tar­tották a Magyar Kereske­delmi Kamara Panoráma­termében. ahol Poros Ta­más. a Budapesti Vegyimű­vek igazgatója adta ót a díjakat a legjobb szakmai tanulmányok, tudományos dolgosatok szerzőinek. V etőmagtermesztö közös vállalkozás Csongrád. Békés. Bács é9 Szolnok megye nyolc mező- gazdasági termelőszövetke­zete kukorica vétó ma’-el látó önálló közös vállalkozást alapított szegedi székhellyel. Az AGROCORN elnevezésű vállalkozás elsőrendű fel­adata. hogy a tagszövetke­zetnek oleső, jórainőségű szaporító anyagot szolgál­tasson. Az idén mintegy 400 hektáron rendezkednek be vetőmagtermesztésre. Ezen­kívül kísérleteket folytat* nak úgynevezett gyökér­szelekciós hibridek előállí­tására; egy-egy fajtán belül a legnagyobb gyökérzetű. tehát a legéletképesebb egyedeket választják ki to­vábbi szaporításra. Kiállítás a megyeszékhelyen A szolnoki csata 125 éves jubileuma alkalmából teg­nap kiállítás nyílt Szolno­kon a megyei Állami Levél­tárban. Bemutatják Kossuth 1849. március 6-án készült jelentését, amelyben a tev- mánvnak számol be az elő­ző naoi sikeres szolnoki csatáról, látható a kiállítá­son a szabadságharc több miniszterének a Jászkun- kerületekhez írott levele. Az 1849-es tavaszi hadiárat győzelmes szolnoki csatájá­nak történetét me'^rökítő korabeli na-lók. részletek, hivatalos ielentések és köz­lönyök *s láthatók a. iubu leum tiszteletére rendezett kiállításon. Egy mondúfhan — Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnök« táviratban üdvözölte Ignatius Kutu Acheampong ezredest. a Ghánái Köztársaság állam­főiét. az ország független­sége kikáltásának 17. év­fordulója alkalmából. — Bálint Lajos író. mű­fordító. színikritikus, a Nem­zeti Színház egykori főtit­kára . és dramaturgja 83 éves korában elhunyt. A Beloiannisz Híradás­technikai gvár tatabányai üzemében új műhelycsarno­kot adtak át. Tegnap Marcaliban megkezdődött a te’.enülés fennállásának 700. évfordu­lója alkalmából rendezett jubileumi év. Dunaújvárosban elké­szült a. Művelődésügyi Mi­nisztérium. » Vssas Szak- saorwot a Duna* Vasmű és a városi tanács közös be­ruházása. a munkások új művelődési otthona. — A Gvanüi- é« Textil- Nversanvacrforealmi Vál’alat miskolci kirendeltsége teg. nap megkezdte a húsvéti pecsenyebárányok export­ját 1 Uj lakó a Downing Street 10-ben Megalakult a brit kormány Hasúk Lpngyel országba látogat

Next

/
Oldalképek
Tartalom