Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-05 / 53. szám

XXV. évf. 53. s*. 1974. märe. 5 „ kedd. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR % AZ ÍFJÜSÁG FORRADALMI SEREGSZEMl ÉJE M a este a televízióban Maróthy László, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titkára hivatalosan meg­nyitja az idei Forradalmi Ifjúsági Napokat. Nem megnyitó beszédet mond, inkább beszélgetést folytat ebből az alkalomból. Ez a tény önmagában is jelzi hogy az im­már hetedszer megrendezendő Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozata más lesz, mint akár csak néhány évvel korábban volt. Szervezői minden szinten igyekeztek szakí­tani az üres formalitásokkal. Nem „vigyázz állásban” ünne­piéinek a fiatalok. A eél ebben az évben: „életközeibe” hozni a külpolitika és a belpolitika eseményeit, a párt és a KISZ kongresszusának határozatait, a párt ifjúságpolitikád jat Ez kétségtelenül nehezebb, de maradandóbb eredmé­nyeket ígér a politikai nevelőmunka területén is. A Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozata tör­vényszerűen három forduló körül kristályosodik kj. A március 15-i ünnepségek fő jellegzetessége lesz a for­radalmár elődökre emlékezés. Ennek azonban reális törté­nelemszemléletein és nem merengő múltbanézésen kell ala­pulnia. Március 21. a proletár internacionalizmus ünnepe. Már haevománnvá vált. hogy ezen a napon találkoznak a fia­talok az előző nemzedékek forradalmáraival. Ez a hagyo­mány tovább él az idei rendezvényekben. Március 21. egv- úttal a KISZ zászlóbontásának napja és a mai KISZ-esek már a megalapítókat is a forradalmár elődök sarában tisz­telhetik. Az április 4-i ünnepségeket a szovjet felszabadítóknak, a magyar ellenállás hőseinek szenteljük elsősorban de meg­emlékezünk mindazokról, akiknek a szocializmus győzelmé­ben társadalmi, gazdasági fejlődésünkben fontos szerepe •volt és van. A feltételek jók a Forradalmi Ifjúsági Napok sikeres megrendezéséhez. A rendezvények sokrétűségé biztosíték ar­ra, hogy az ifjúság valamennyi csoportja megtalálja közöt­tük azokat, amelyek elsősorban hozzá szólnak. Március 5. és április 10. között a pártnapokhoz hasonlóan valamennyi megyében ifjúsági napokat rendeznek, elsősorban azokon a helyeken, ahol a fiatalok körében az átlagosnál nagyobb po­litikai érdeklődés mutatkozik. Javarészt szintén a Forra­dalmi Ifjúsági Napok ideiére esik az ifjúsági parlamentek ösz- szehívása. Ezeket nem a KISZ rendezi, az iskolák, üzemek és egyéb munkahelyek vezetői adnak számot a fiataloknak a munkahely életéről, s hallgatják meg a fiatalok észrevételei* javaslatait Az ifjúsági parlament a közéletiség fontos tere és egyúttal iskolája megrendezése méltán illeszkedik a For­radalmi Ifrúságí Napok programjába. Jó hagyománnyá Váltak a fiatalok társadalmi munka- akciói is.A munkával ünneplés erősíti azokat a szálakat amelyek az embert lakóhelyéhez kötik, hiszen közvetlenü' látható, hogy egy-egy nap munkájával milyen értéket tű­zött létre, közvetlenül a kisebb, de a nagyobb közösség ja­vára is. A társadalmi munka azonban nem csupán ilyen szerepet játszik az ember és a lakóhely életében. A KT most egy ezerszemélyes vietnami szakmunkáskén-ő intézet felállításához gyűjti a pénzt, részben annak érdekeben szer­vezi a társadalmi munkát is. A történelmi emlékhelyek gon­dozását ugyancsak régóta önként vállalt feladatuknak tekin­tik országszerte a fiatalok. A KíSZ-ben régóta szorgos munkát végeztek a For­radalmi Ifjúsági Napok megfelelő előkészítése ér­dekében. így volt ez Szolnok megyében is, ahol a hivatalos megnyitó ünnepséget csak 9-én tartják meg Jász­berényben. de utána hetekig nálunk is sok színes, érdekes politikai, kulturális és sportrendezvény várja a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Tanácsülés Tiszafüreden és Túrhevén Javaslat óvoda, kollégium építésére Ma: Emberek és gépek Tájékoztató az árváltozásokról Tegnap délelőtt 9 órai kez­dettel ülést tartott a tisza­füredi Nagyközségi Tanács a Járási Hivatala nagyter­mében. A tanácsülésen töb­bek között tájékoztató jelen­tés hangzott el a végrehaj­tó bizottság múlt évi mun­kájáról, majd az ülésen megvitatták a nagyközség idei költségvetéséről és fej­lesztési tervéről szóló javas­latot. A fejlesztési ^alap felhasz­nálásai között elsőként sze­repel a lakosságot leginkább érintő járdaépítés. A nagyközségi tanács több mint 5,5 kilométer hosszú járda építését tervezi Ezzal egyidőben tovább folytatják a Búzavirág úton a már megkezdett belvíz- csatorna építését. A terve­zett 15 millió 763 ezer fo­rintos kiadásból mintegy 50 százalékot kulturális cé­lokra fordítanak. A fejlesz­tési tervben fontos beru­házásként szerepel a Nép­hadsereg és az örvényi út sarkán, felépítendő 100 sze­mélyes óvoda, a az éjihez csatlakozó 60 személyes böl­csőde. A javaslatból — melyet a tanácsülés elfogadott ■*— ki­tűnt» hogy a nagyközségi tanács fő feladatának tekin­ti a lakosság szociális egész­ségügyi, kulturális és gazda- s-'r.i ellátottságának bizto­sítását Túrkevén a városi tanács tegnapi ülés ín hat napiren­di pontot tárgyaltak. Ezek között az egyik legjelentő­sebb a város idei költségve­tése és fejlesztése volt. A város idei költség­vetése 21 millió 349 ezer forint, a fejl"sz‘ésre ne- dij 10 millió 520 ezer fo­rintot fordítanak. A lakosságtól az idén 2 millió 250 ezer forint érték­ben várnak társadalmi mun­kát. A fejleszt'si feladatok közül kiemelkedik a száz- huszonnégy személyes kol­légium és a négyszáz ada­gos konyha építése. Célcso­portos beruházásból húsz ál­lami lakás építése kezdődik el jövő évi befejezéssel. A vízellátás javítására több mint egymillió formt költ­25 millió a vendég'átóipari do gozók béremelésére Ülést tartott a KPVDáZ központi vezetősége A kereskedelem múlt évi gazdasági tevékenységét es a szakszervezet munkáját értékelte, az idei főbb fel­adatokat határozta meg tegnapi ülésén a szakszer­vezet Jókai utcai székházá­ban a Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dol­gozók Szakszervezetének központi vezetősége. A ta­nácskozáson részt vett és felszólalt Huszár István, a Minisztertanács elnökhe­lyettese is. A beszámoló a feladatok közül kiemeli* a kereske­delmi hálózat fejlesztését, amely összefügg mind a vá­sárlók, mind a kereskedel­mi dolgozók érdekeivel. A dolgozók munkakörülmé­nyeinek javításához járul hozzá az is, hogy az idén 3 szakszervezethez tartozó valamennyi ágazatban beve­zetik a heti 44 órás munka­időt. Ez a fővárosban mint­egy 130 ezer dolgozót érint A főtitkár bejelentette azt js, hogy a Minisztertanács határozata alapján április 1-tŐl mintegy 25 millió fo­rintot fordítanak a vendég­látóipar konyhai és cukrá­szati dolgozóinak béremelé­sére. séggql új kutat fúrnak, ha­sonló összeggel megépítik a szennyvízcsatornát, közmű- vesítik a vásártéri lakótele­pet és tovább fejlesztik a villanvhálózatot. A tanácsülés az előter­jesztést elfogadta. Módosítás csupán a rossz állapotban lévő, életveszélyes Keletújvá­rosi általános iskola költségvetésében történt. Az eredetileg tervezett 320 ezer forint helyett 445 ezer forintot szavaztak meg a fejlesztésre. A tudomány világából Szuez — a legendás víziút (1.) Budapest hullámhosszán Lépcső az alagsorba (30.) 75 éves a „földmíves” iskola KÉSZEN AtX Karcag főterén a város legmagasabb háza. A kilenc emeletes, tanácsi éríékeaítésű, 45 lakásos házba beköltöztek a tulajdonosok DOS! FÁSOK HÍREK — Bolgár nőbizottság érkezett Budapestre A Nemzetközi Nőnap alkal­mából a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának meghívására bolgár nőbizottság érkezett Budapestre, Rusica Goeseva elnökségi tag vezetésével. A bolgár vendégek tegnap ellá­togattak a pesterzsébeti mű­velődési házba, ahol nőgyű­lésen vettek részt. Itt tartóz­kodásuk alatt megismerked­nek az ÉDOSZ szakszervezeti nőmunkájával, a Tolna me­gyei nők helyzetével, a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak működésével, és látoga­tást tesznek különböző gyer­mekintézményekben. "nrdi Imre Moszkvába utazott Párdi Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a KB gazdaságpolitikai osz‘-”’-'-o'k vezetője, az SZKP Központi Bi-ritsága tneghú.Uára tegnap Moszk­vába utT-rit. A Ferihegyi re­pülőtéren Káplár József, a KB osztályvezető-helyettese núesuztatta. Jelen volt N. Sz. Oszjpov, a budapesti szovjet nagykő vétség tanácsosa. Cipóbemutató A női cipődivat legfőbb irányítója hazánkban kétség­kívül a Minőségi Cipőgyár, hiszen évi 6.5 millió párás termelésének számottevő ré­szét belföldre készíti. Tegnap a sajtót hívták meg, ma és holnap a kereskedelem kép­viselői tekinthetik meg azt a 364 modellből álló kollekci­ót, amely számos újdonságot vonultat fél. A kereskedelem az elkövetkező két napban ennek a kollekciónak az alap­ján adja fel rendeléseit. MS^BT-aktivisták továbbképzése A Magyar-Szovjet Baráti Társaság országos elnökségé­nek határozata alapján teg­nap Balatonaügdn tanfolyam kezdődött több mint 900 MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnökének továbbképzésére. A tanfolyam témái: a Szov­jetunióval kancs-W-s új is­in. ‘etek, továbbá a Magyar— Szovjet Ba-áti Társaság idei és 1975. évi feladatainak megbesz'>í5c. A március 14- ig tartó tantolyamot az MSZBT országos elnökségé­inek nevében Nagy Maria, a társaság főtitkára nyitotta meg, , Alkatrészek Zsigulihoz, Polski Fiathoz Elkészült a Bakony Művek új tapolcai gyáregysége, amelyben személygépkocsi - alkatrészek gyártását kezdik meg. Ablaktörlőkarokat és lapátokat készítenek először a Zsiguli, majd később a Polski Fiat gépkocsikhoz is. Az új létesítménnyel munkalehető­séget biztosítottak a bányász- város asszonyainak, leányai­nak. Képzőművészeti hetek Szarvason A Gestapo által 1944-ben kivégzett szarvasi linómetsző, Toman János emlékére kép­zőművészeti heteket rendez­nek Szarvason. A rendez­vénysorozat megnyitására va­sárnap került sor a szarvasi Vajda Péter Művelődési Köz­pont galériájában. A Taman János linómetszeteiből ren­dezett kiállítást Cserei Pál, a Bákés megyei Népújság >ö- szerkcsztöje nyitotta meg. Emlékeztetett a művészre, aki munkás és paraszti té­májú linóval haladó gondola­tokat táplált a Népszava ós az akkori Békés megyei mun­kás lapokban, Űj múzeum Nyíregyházán Vasárnap Gyűrő Imre, a Szabolcs-Szatmár megyei Ta­nács elnökhelyettese nagy érdeklődés mellett felavatta a nyíregyházi Jósa András Múzeuín és Megyei Levéltár új épületét. A múzeum — a levéltárral együtt —- a város központjában, annak a tér­nek a sarkán kapott rendel­tetéséhez méltó otthont, aho­va alapítója, névadója, dr- Jósa András, a Nyírség híres főorvosa óhajtotta. Az ava­tással egyidőben a múzeum­ban négy állandó és három időszaki kiállítás nyílt Bérfizetési rendelkezések A Munkaügyi Miniszter rendeletet adott ki a munka díjazására vonatkozó egyes rendelkezések módosításá­ról és kiegészítéséről. Űj in­tézkedés mondja ki, hogy ha a bérfizetési nap a dolgozó heti pihenőnapjára, szabad' munkaszüneti napra esik, ak­kor a munkabért a megelőző munkanapon kell kifizetni. Ezzel a rendelkezéssel tehát megszűnik a szombati bér­fizetési nap, Űj intézkedést adott ki a miniszter azon pénztárosok körének kiterjesztéséről, akiknek pénzkezelési pótlék jár. Ezek szerint havi 80 fo­rint pénzkezelési pótlék ille­ti meg ez év április 1-től a költségvetési szerveknél dol­gozó pénztárosok közül azo­kat, akik havi munkaidejük felében,,vagy ennél tartósab- ban foglalkoznak pénzkeze­léssel, s legalább havi más- félmillió forint összegű mun­kabér kifizetése tartozik munkakörükbe. Kiegészítő Intézkedés jelent meg arról is, hogy a sorkatonai szolgá­latból leszerelt dolgozó mun­kahelyétől kétheti alapbéré­nek megfelelő előleget kap­hasson. Egy mondatban — A magyar—szovjet tim­föld- és alumíniuminari egyezmény kibővítésével kapcsolatos tárgyalásokra dr. Lőrinc Imre nehézinari mi­nisztériumi államtitkár veze­tésével tegnan delegáció uta­zott Moszkvába. — Vasárnap délután távol­keleti vendégszereplésre uta­zott az Állami Hangverseny zenekar. — Tegnap a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskolán megnyitották a március 4—8 között lezajló magyar nyelv hetét. — Az iparművészeti válla­lat legnagyobb kereskedelmi partnereivel közösen kiállí­tást nyitott tegnap a Divat- csarnok Lotz-termében, •— A Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek szövetsége meghívására Bu­dapestre érkezett Ivan Peyc- hes, a francia Mérnökszövet­ség elnöke és Claude Herse­lin, a szövetség főtitkára, mányos konferenciát — Tegnap megkezdték a folyamatos termelést az esz­tergomi Látszerészeit Eszkö­zök Gyárának új szemüveg- lencse üzemében. — A Magyar Tudományos Akadémián tegnap Karakas László munkaügyi miniszter megnyitotta a dolgozók tár­sadalmi-gazdasági ösztönzé­séről tárgyaló kétnapos tudo­— Az OTSH elnökének javaslatára sportpályafutásá­nak befejezése alkalmából, sportérdemeinek elismerésé­ül a MiV’ar Nénk*-* '-sasás Minisztertanácsa, a Maryar Népköztársaság Sportérdem­érem arany fokozata kitünte­tést adományozta B. Nagy Pálnak, a Szolnoki MÁV párbajtőr vívójának-

Next

/
Oldalképek
Tartalom