Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
1974. március 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 A kulturális értékek nemzetközi cseréje Interjú V. I. Popovval, a Szovietunió kulturális ügyeinek miniszterhelyettesével ■— Milyen formában valósul meg a Szovjetunió kulturális együttműködése más országokkal? Mi jellemzi leginkább ennek az együttműködésnek a legutóbbi években bekövetkezett fejlődését? — A Szovjetunió a világ csaknem 120 országával tart fenn kulturális kapcsolatokat. A kulturális együttműködés formái igen változatosak. A legelterjedtebb fonna természetesen a művészek kölcsönös látogatása. Az elmúlt években pl. 96 országban jártak szovjet művészek. Évente több mint 150 művészeti együttes és színművészcsoport utazik külföldre — . nem számítva az önállóan fellépő művészeket. 1972-ben a szovjet vendégművészek külföldi fellépéseit kb. 25 millió néző tekintette meg. Magától értetődik, hogy a művészek kölcsönös cseréjének ugyanúgy, mint a kulturális együttműködés egész folyamatának kétoldalú jellege van. A Szovjetunióban tavaly több mint száz külföldi művészcsoport és együttes vendégszerepeit. A Szovjetunió képviselői rendszeresen részt vesznek a nemzetközi kulturális és művészeti szervezetek, a kulturális együttműködés különböző problémáival foglalkozó szimpóziumok, szemináriumok, kongresszusok és konferenciák munkájában. A Szovjetunióban is sok nemzetközi találkozót rendeznek. A kulturális kapcsolatok fejlődése közvetlen összefügg es ben áll a világban kiala- ult általános helyzettel. A nemzetközi feszültség enyhülése, amely pártunk és a szovjet állam békepolitikájának következetes valóraváí- tása, az SZKP XXIV. kongresszusán kidolgozott békeprogram megvalósítása által vált lehetségessé, igen kedvező hatást gyakorolt a nemzetközi kulturális kapcsolatokra. — .4 nyugati propaganda időnként torzított formában igyekszik feltüntetni a Szovjetunió és más országok együttműködésének gyakorlatát. Mi az ön véleménye a kulturális cserének a világ- kultúra fejlődésében, a népek közötti barátság és kölcsönös megértés megszilárdításában betöltött szerepéről? — Valóban, Nyugaton egyesek kétes politikai célokat követve megpróbálják elferdíteni a nemzetközi kulturális csere lényegét és humánus tartalmát. A velünk ellentétben álló körök egyik divatos témája az arra szólító felhívás, hogy meg kell szüntetni mindenféle akadályt, amely állítólag a népek közötti kulturális együttműködés útjában álL A Szovjetunió senkire nem kényszerít rá semmit, amikor kulturális kapcsolatokat tart fenn földünk különböző országaival. De azt sem akarjuk, hogy olyasmit kényszerítsenek ránk, ami idegen hagyományainktól és erkölcsi- etikai öveinktől. A Szovjetunióba vezető út azonban mindenki előtt nyitva áll, aki magasrendű művészetet, igazi kulturális értékeket hoz magával. Tehát mind elméletileg, mind pedig a gyakorlatban a kulturális értékek szabad cseréje mellett széliünk síkra, opponenseink , viszont ténylegesen a kényszerítő jellegű kulturális csere mellett foglalnak állást. A szovjet álláspont ebben a kérdésben teljesen világos, s nem lehet jobban és pontosabban kifejezni, mint ahogyan Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tette a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából mondott előadói beszédében. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió olyan nemzetközi kulturális csere mellett foglal állást, amely „minden ország szuverenitásának, törvényeinek és szokásainak tiszteletben tartásával valósul meg és a népek kölcsönös szellemi gazdálkodását, a közöttük levő bizalom erősödését, a béke és a jószomszédi kapcsolatok megszilárdulását szolgálja.” A kulturális cserének igen nagy jelentősége mind az egyes nemzeti kultúrák fejlődése, mind pedig az egész világkultúra előrehaladása szempontjából. Nehéz kellőképpen értékelni, hogy milyen nagy szerepet tölt be napjainkban a bizalom, á jószomszédság és az együttműködés légkörének kialakításában is. Ezek a problémák most széles körű vita tárgyát képezik, többek között a Genf- ben folyó európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszában is. Azt hiszem, nem lesz érdektelen az olvasók számára, hogy a szakembereknek mi erről a véleményük. Mindjárt meg kell mondanom, hogy ez a vélemény erősen eltér az ún. „határok nélküli csere” híveinek olykor ügyes, de lényegét tekintve felületes kijelentéseitől. Az UNESCO kezdeményezésére az elmúlt négy év folyamán három alkalommal gyűltek össze a különböző országok képviselői, akik hazájukban a kultúra fejlődéséért felelősek: a kulturális ügyek miniszterei, vagy olyan személyek, akik a kormányban betöltött feladatkörüket tekintve azonos szinten állnak a miniszterekkel. Az egybegyűltek megvitatták a kulturális téren követett állami politikai problémáit, ezen belül a nemzetközi kulturális csere fejlődését is. 1970 augusztus—szeptemberében Velencében, a kulturális politika problémáival foglalkozó világkonferencián először gyűltek össze 86 ország képviselői. Helsinkiben 1972 júniusában az említett problémákat vizsgáló regionális európai konferencián 30 ország delegációi találkoztak. És végül nemrégen, 1973 decemberében Indonéziában került sor 19 ázsiai ország, valamint Ausztrália és Űj-Zéland ugyanezen kérdésekkel foglalkozó konferenciájára. Három idézetet említek meg azokból a határozatokból és javaslatokból, amelyeket a nemcsak különböző kontinenseket, hanem különböző társadalmi, gazdasági és politikai rendszereket is képviselő országok kulturális ügyeinek miniszterei egyhangúlag fogadtak eL VELENCE, 1970. A konferencia a következőket javasolja az UNESCO tagállamainak: a) Minden eszközzel elő kell segítem a nemzetközi kulturális cserét, mint a nemzeti kultúrát kölcsönös gazdagodásának és a népek egymáshoz való közeledésének eszközét. b) A nemzetközi jog alapelvei, vagyis a nemzeti szuverenitás és a függetlenség, a jogegyenlőség, a belügyek- be való be nem avatkozás és a kölcsönös előny tiszteletben tartásának elve alapján kell kialakítani a nemzetközi kulturális együttműködést, c) A kultúra és az információ eszközeivel fokozni kell a békét és a nemzetközi kölcsönös megértést szolgáló tevékenységet és megfelelő Intézkedéseket kell tenni az olyan művek alkotása, publikálása és terjesztése ellen, amelyek a más népekkel szembeni gyűlölet, az erőszak és a háború eszméit hirdetik!' / HELSINKI, 1972. A konferencia többek között az alábbiakat javasolja az európai államoknak: „...szükség esetén megfelelő intézkedéseket kell életbe léptetniük annak érdekében, hogy nemzeti kultúrájukat megvédjék az olyan művektől, amelyek a népek közötti ellenségeskedés és gyűlölet, a háború, az erőszak, a faji megkülönböztetés és a fajüldözés eszméit propagálják, különös tekintettel az ifjúságra gyakorolt bomlasztó hatásuk káros következményeire.” DJAKARTA, 1973. Az Ázsiában folytatott kulturális politikával foglalkozó kormányközi konferencia megállapítja, hogy a kulturális együttműködést „a szuverenitásnak, a belügyekbe való be nem avatkozásnak, minden ország törvényei és szokásai tiszteletbentartásá- nak demokratikus elveire” kell alapozni és ennek az együttműködésnek „a népek kölcsönös szellemi gazdagodását, a béke és a jószomszédi kapcsolatok eszméinek megszilárdulását” kell szolgálnia. Ezekhez a tételekhez nem szükséges külön kommentárt fűzni. A kultúra szovjet művelői osztják és a gyakorlatban is megvalósítják ezeket az elveket. ' (A Lítyeratumaja Gazetából) Mona Lisa mosoly nélkül Savanyú arccal és kosárral a karján jelenik meg Mona Lisa Tokióban a japán szakszervezetek egyik plakátján, amely lépéseket sürget a fokozódó infláció és a megélhetési költségek növekedése ellen. (Telefotó) A Watergate — csábítja a turistákat A „Watergate” szó sok millió amerikai számára azonos jelentésű a „botrány” szóval, mások számára viszont az amerikai fővárosban található egyik legértékesebb ingatlan-objektumot jelent. Ezenkívül az irodákból és öröklakásokból álló hipermodern épületkomplexum a Demokrata Pártnak itt átmenetileg berendezett választási központjába történt betörés óta a Capi- tolium (kongresszusi épület) és a Fehér Ház mellett az egyik legnagyobb idegenforgalmi attrakció lett. Az elnökválasztási harc idején a Demokrata Párt a Potomac-folyó partján, az elnöki hivataltól alig két kilométer távolságra épült két fényűző pompával megépített irodaház egyikének hatodik emeletén bérelt szobasorban rendezte be hivatalos helyiségeit. Az épület- komplexum többi részében 260, többnyire kiadott szobával rendelkező szálloda helyezkedett el. A másik három úgynevezett lakosztályban az egyszobás lakások ára időközben 5o ezer dollárra emelkedett. Sőt, egy „Pentltouse” — padláslakás — kilátással az egész tájra — a Waterga- teben már csak 290 ezer dollárért kapható. A helyi ingatlanügynökség abban a reményben, hogy' a Watergate néven ismert kormánybotrányból még, nagyobb hasznot, húzhat, a. demokraták által időköztrt.-n kiürített szobasort a hirdetésekben a következőképpen reklámozza: „Itt biztosan nincsenek „bug”-ok (szó szerint férgek, átvitt értelemben- lehallgató mikrofonok). A Watergate-háztömb lakónévsora már a botrány által felkeltett érdeklődés előtt azt a benyomást keltette. mintha a washingtoni „ki kicsoda” egyik kivonatát helyezték volna el a ház bejáratánál. Itt lakott John Mitchell volt, igazságügyminiszter, aki később maga is mélyen belekeveredett az ügybe-, valamint csípős nyelvű felesége, Martha asszony. A Watergate-házban a névjegyek szerint ezenkívül számos szenátor lakott, s a névjegyzékben találjuk Rose Mary Wtoods nevét is. aki hosszú ' éveken - át Nixon magántttkámőije volt. A Wiatergate-tömböt 1961- ben a „Societe-Generale Immobiliara” (SGIL olasz cég építette, állítólag 75 millió dollár költséggel. A washingtoni ingatlanügynökök a teljes értékét ma leg- aláhb a kétszeresére becsünk* A SGI lakás- és iizletléte- aitményben már korábban mutatkoztak hiányosságok, igaz, hogy valamivel gyakorlatibb természetűek, mint a jelenlegi botrány. Már „lékek”’ is keletkeztek, amelyeket ki kellett javítani a tetőn. Ezek rendbehozatala kereken 250 ezer dollárt emésztett feL Watergate valamikor a főváros egyik szórakozóhelye volt: a „Watergate- színházban” hetenként ka- fconaze’nekarok adtak koncertet, volt itt egy szabadtéri színpad is betovíülőhelyek- kel a Potomac-folyó partján. A turisták ma nem 'estekre kiváncsiak, hanem felfelé, a hírhedt 6. emeletre néznek. Sztrájkhullám Nyugat-Európában A múlt év novemberétől túlóra megtagadásával, 1973. február 10. óta pedig munkabeszüntetéssel küzd Nagy- Britannia 270 ezer szénbányásza az infláció leküzdéséért a magasabb bérekért. A bányászokkal szolidaritást vállaltak a szállító munkások. a mozdonyvezetők és a gázgyári munkások is. A nyugat-német közalkal- mazóttak (közlekedési, köz- tisztasági, postai és rendőrségi dolgozók) február 11-én. kezdtek béremelési sztrájkba, amelynek során sikerült 11 százalékos béremelést kiharcolniuk. A fémipar dolgozói 15—18 százalékos béremelést követelnek a munkáltatók 8,5 százalékos ajánlatával szemben. A dolgozók múlt év végi megmozdulásai idején az NSZK- ban dolgozó 2,5 millió vendégmunkásból 150 ezer veszítette el a munkahelyét. Erősödik a szakszervezeti mozgalom Olaszországban. Ennek jele a február végére hirdetett általános 'politikai sztrájk is. A szakszervezeti mozgalom a legtöbb európai országban már a 19- században kialakult, az önsegélyző pénztáraktól a 20. században eljutott az egységes, országos szakmaközi közIZUND • 35 Írország ♦600 NAG¥BRITANNIA HOUANOIA DÁNIA NORVÉGIA SVÉDORSZÁG FINNORSZÁG NSZK •8800 9550 9840 9580 92200 9600 96500 91000 0660 9 800 ♦300 0 306 ♦ rso 91000 * Nincs adat 3500 A szakszervezet taglétszáma ezer főben * A Szakszervezeti Világszövetség tagszervezete • A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének tagszervezete ® A Munka Világszövetségének tagszervezete ♦ Autonóm Szakszervezet pontokig. A 40-es évekig a szakszervezetek elsősorban Európában működtek, 1945. után a Szakszervezeti Világ- szövetség keretében rövid időre létrejött az európai, szakszervezetek egysége, amely az imperialista hidegháborús politika következtében az évtized végére felbomlott. Franciaországban és Olaszországban a baloldali erők befolyása következtében osztályharqos szellemben folyt a szakszervezeti munka. Más országok mozgalmainak élére kerülő reformista szakszervezeti vezetők a munkaadókkal és az állammal való együttműködés. új formáit alakították ki. A hatvanas évektől' a dolgozó tömegek a napi gazdasági követelések' mellet a monopóliumokkal szembeni határozottabb fellépést, a munkanélküliség megszüntetését, az infláció megállítását, a szakszervezeti jogokat korlátozó törvények megszüntetését és mélyreható szociális reformokat követelnek. A földrészünk szervezett dolgozóinak száma 150 mii- liő, amely' külöböző szakszervezeti központhoz tartozik. A legnagyobb taglétszámú szervezet az 1945. október 3-án Párizsban alakult Szakszervezeti Világszövetség. 116 millió európai dolgozót képvisel, 6 millió a nyugat-európai, 110 millió tag pedig a szocialista országok szakszervezeteihez tartozik. Programjában a szakszervezeti jogok chartája. szolidaritási alap létrehozása. társadalombiztosítási charta, a dolgozó ifjúság és a nők követelései, az analfabétizmus elleni harc a szakképzés, a szolidaritási akciók, valamint a szak- szervezeti káderképzés szerepel. A Szabad Szakszervezetek Nemzetköz* Szövetsége » Marshall-tervet támogató brit holland és amerikai szakszervezetek kezdeményezésére 1949. december 7-én alakult Londonban. A Nyugat-Európában működő szervezetei 26 millió tagol tömörítenék. Feladatának a dolgozók jogainak érvényesítését tekinti a vállalatokkal és az állammal való kapcsolatai révén, az adott társadalmi-, gazdasági rend- . szer keretein belül. A Munka Világszövetsége Nyugat-Európában 4 milliós taglétszámmal rendelkezik. 1920-ban alakult Keresztény Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége néven. A mai nevét 1968-ban vette fel. Kezdetben az ' 1891-ben kiadott Herum Novarum pápai en- ciklika alapján állt, csak a munkások és a tőkések egymásrautaltságát hirdette. Az utóbbi időben a szakszervezetei egyre inkább világi jelleget öltötték, az osztály osztályharcos szakszervezetekhez közeledve, gyakran közös akciókban vesznek részt velük Az autonóm szervezetekhez 4 millió szervezett dolgozó tartozik.