Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-26 / 71. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. márrius 28. Továbbra is a második helyen SZMTE—Bp Spartacus 3:1 (21) Magyar IT-ről (jobb oldalt) Mile elé pattant a labda, — s a következő pillanatban a Spartacus hálójában volt a harmadik gól Szolnok, 5500 n. v.: Palotai. SZMTE: Szendrei, Rácz. Si­mon, Kovács, Árvái, Papp II., Szatmári, Porhanda (Ma­gyar II., a 80. percben), Mi­le, Nagy F., Garics. Edző: Gzibulka Mihály, dr. Bp. Spartacus: Szőke —r Idei, Trenkó, Szűcs (Ollári, az 57. percben), Zöldi, Strasszer, Lugosi, Nagy I., Siklósi, Ze- lics (Karakas., a 12. percben), Végh. Edző: Szimcsák István. Az első igazi tavaszi va­sárnapon a szépszámú néző­sereg azzal a nem titkolt vá­rakozással ült fel a lelátóra, hogy a sereghajtó Spartacus ellen egy szép játékkal kiví­vott biztos győzelmet lát. Ami az eredményt illeti, aligha csalódott, a játék azonban nem nyújtott feledhetetlen élményt. Nehezen lendült bele mind­két csapat, az első említésre méltó akcióra a 10. percig kellett várni, ekkor Mile ug­rott ki középen, lefutotta a védőjét és a 20 méterre Kifu­tó Szőkét találta fejbe lövé­sével. Szatmári ismételhetett, ám az üres kapu fölé emelt. A 17. percben Árvái látvá­nyosan fejelt a kapu közepé­be, Szőke könnyen védett. Az MTE mezőnyfölénye el­lenére nehezen született meg a vezető gól. A 25. percben egy szöglet nyomán Mile ka­pura fejelt, a gólvonalon ál­ló Nagy István ugyancsak fejjel a felső lécre mentett, a levágódó labda azonban már túljutott a gólvonalon, 1:0. Három perc múlva könnyen egyenlíthetett volna a ven­dégcsapat; szerencsére a ka­pu előtt a jobbszélső Lugosi — ballábra kapta a labdát... A 32. percben Garics egye­dül robogott el, kapura lövés helyett azonban vissza akart emelni és Szőke közbenyúlt. Még ugyanebben a percben kiegyenlített a Spartacus. A felfutó Kovács mellett a gyakran szabadon maradt Végh leadott, Szendrei kiej­tette a gyenge labdát és Sik­lósi az üres kapuba gurított, 1:1. A szövetkezetiek kevés mozgásos „álló játékát” az MTE is átvette, ráadásul a „komótosan” szervezett tá­madásokba sok hiba csúszott. Két perccel a félidő vége előtt Mile remek helyzetfel­ismerése gólt eredményezett. A balszélső helyéről átívelt a túlsó oldalra és Szatmári senkitől sem zavartatva óri­ási gólt fejelt, 2:1. Élénkült az iram; az utolsó percben Nagy F. kerül gól­helyzetbe, azonban öt méter­ről a kapufát találta el. A második félidőben sem emelkedett a színvonal. Az 50. percben védelmi hibából Végh futott el, ám elügyet- lenkedte a helyzetet. Még ugyanebben a percben Mile került gólhelyzetbe, azonban az ötös, sarkáról leadott lö­vésével a vetődő Szőkét ta­lálta telibe. A Spartacus időnként ügyes megoldások­kal veszélyeztetett — és a közönség tulajdonképpen bosszankodott, hogy a két csapat közötti nyilvánvaló tudáskülönbség ellenére mi­ért kell ilyen nehézzé tenni a győzelmet. Szerencsére az utolsó 15 percre összeszedte magát a hazai gárda és ekkor már néhány szép akcióval hozta tűzbe a nézőket. A 82. percben Magyar II- ről Mile elé pattant a labda és a középcsatár higgadtan 'lőtt a hálóba, 3:1. Ezután Szatmári és Garics veszélyez­tette Szőke kapuját, az ered­mény azonban nem változott. A Spartacus rutinos „öre­gei” halogató játékmodorukat rá tudták erőltetni az MTE- re. Ezúttal is feltűnt, hogy a két hátvéd gyakori felfutá­sával támogatja legeredmé­nyesebben az csatársort, vi­szont a pálya közepén kevés akciót szerveznek. Viszont az ellenfél szélsői sok bajt ke­vernek miközben Rácz és Kovács a támadásokkal van elfoglalva. így volt ez Eger­ben, így történt ez vasár­nap is! A hazaiak legjobbja Simon és Mile volt. A két hátvéd sokat fáradozott, viszont az embereik nem egyszer kerül­tek gólhelyzetbe. Papp II. erőtlenül játszott és ezúttal Árvái is sokat hibázott. Por­handa ismét gyenge napot fogott ki. Szatmári a gólja után feljött, Garics viszont csak igyekezetével tűnt ki. A Spartacusban nem volt kiemelkedő teljesítmény. A csapat igazolta a táblázaton elfoglalt helyét. Palotai „világbajnoki for­mában” vezette a találkozót. SAKK Folytatódott a megyei egyéni bajnokság Tovább folytatódtak Jász­berényben és Szolnokon a megyei egyéni sakkbajnok­ság „A” és „B” csoportjá­nak mérkőzései. Az „A” csoportban Kádas l/> pontos előnnyel áll az élén. A „B” csoportban jelenleg a kis­újszállási Bartha Jenő vezet. Legújabb eredmények, „A” csoport: dr. Horgosi— Kocsis 1:0, Dudás—Mizsei döntetlen, Bujdosó—Oros döntetlen, Nagy Zs.—Illés 1:0, Tóth I—Sápi döntetlen, Dalkó—Kiss H 1:0, Kádas— Kasuga 1:0. Az élcsoport ál­lása az 5. forduló után; 1. Kádas 4 Vi> 2—3. Bujdosó, dr. Horgosi 4—4, 4. Dalkó 3 >/2, 5—6. Dudás—Kocsis 3—3 ponttal. A „B” csoportban a 7. fordu­ló után tömörült a mezőny és a továbbiakban nagy küzdelem várható. A legújabb eredmé­nyek: Mayer—ifj. Berényi 0:1. Kiss—Garami 1:0. Ritnovszki— Varró 0.5:0.5. Lázár—Göbecs 1:0, Fudavári—Mucsl 0:1, Bartha— Toldi 1 *>. Erdei—id. Berényi 1:0. Ifj. Berényi—ld Berényi 1:0, Toldi—Erdei 0.5:0,5, Mucsl— Bartha 0:1, Göbecs—Budavári 1:0, Varró—Lázár 0,5:0,5, Gara­mi—Ritnovszki 0:1, Mayer—Kiss 0:1, Kiss—Ifj. Berényi 1:0, Rit­novszki—Mayer 1:0. Lázár—Ga­rami 1:0, Budavári—Varró 1:0, Bartha—Göbecs 1:0. Erdei—Mu- csi 0,5:0,5, id. Berényi—Toldi 0,5:0,5. A 7. forduló után az élcsoport állás: 1. Bartha Jenő 8,5 2—4. Lázár György. Ritnovszki An­tal, Kiss Lajos 5,5—5,5 5. Varró Sándor 4,5 ponttal. Labdarúgó NB II, SZABÓ LAJOS SE—CEGLÉDI VSC 1:1 (0:0) Cegléd, 800 n., v.: Kuli­már. Szabó SE: Kovács — Kirchner, Jancsa, Lakatos, Gugyerás, Földesi, Gáspár, Fajku&z, Fekete, Halász, Ro­zsán (Tóth). Edző: Ben esik Gyula. A Szabó SE kezdett jobban és már a második percben megszerezhette volna a ve­zetést, de Fajkusz lövés he­lyett leadta a labdát. A 12. percben Fekete előtt nyílt száz százalékos gólhelyzet, ám gyengén gurított labdá­ját az üresen hagyott ka­puból vágta ki Halmi. Ez­után a hazaiak következtek, de csak egy esetben, ingott meg a vendégvédelem: Ko­vács már verve volt, Kábák BP. VOLÁN SC—SZOLNOKI Rákoscsaba, 1000 n., v.: Lauber. SZMÁV: Fehér — Kalmár, Tóth M. (Laczkó), Kormos, Kucser, Tóth I., N. Szabó, Kollár, Varga, Sár­kány (Ladányi), Kovács S. Edző: Himer István. Kezdés után az első elfu­tásnál csak az utolsó pilla­natban mentett a Volán vé­delem. A fővárosiak hatal­mas irajnot diktáltak; a 3. percben Lutz nagyerejű lö­vését védte Fehér, majd per­gőtűzszerű jelenetek után védelmi hibából Bodó veze­tést szerzett, 1:0. A 15. perc­től változatosabb lett a já­ték, Szünet után a hazaiak távoli lövésekkel, a MÁV- csatárok kiugratásokkal kí­sérleteztek. A 62. percben a rendkívül gyors Földes a jobbszárnyon elhúzott és be­adását a fedezetlenül ha­gyott Németh a léc alá vág­ta 2:0. Alig két perc múlva egy távoli lövés a forduló Laczkó kezét érte, a játék­vezető 11-ast ítélt, a bünte­fejéről hajszállal szállt- mellé a labda. A 43. percben Földesi elől az utolsó pilla­natban mentettek a hazai védők. Szünet után változatos, jó iramban folytatódott a mér­kőzés.! A 70. perctől izgal­massá vált a játék, és hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 73. percben mintaszerű vendég­támadás végén Fekete biz­tosan lőtt a bal sarokba, 1:0. A gól után a hazaiak még jobban rákapcsoltak és a 77. percben Oláh egy lepattanó labdát jól eltalált lövéssel a jobb felső sarokba vágott, 1:1. Jók: a mezőtúri véde­lem, Földesi, Halász, ill. Hal­mi, Liptai, Kábák, Oláh. MÁV 4:0 (1:0) tőt Bodó a jobb sarokba lőtte 3:0. A 80. percben Bar- tosik a balszámyon elfutott és beadását Földes közelről értékesítette 4:0. A két’ együttes találkozóján a hazai pályán még veretlen Volán sokmozgásos, techni­kás, lendületes játékkal meg­érdemelten győzött. H. Gy, A totó 12, heti eredménye 1. ZTE—Ü. Dózsa * 2:3 2. Vasas—Tatabánya ‘ x 0:0 3. Szeged—Egyetértés 2 1:3 4. Szekszárd—Komló 2 0:2 5. Ganz-M.—Kecskemét x 0:0 6. DVSC—Békéscsaba x 1:1 7. Rudabánya—özd 1 2:1 8. ÉPGÉP—Kazlncb. 1 1:0 9. Gyöngyös—BV8C X 2:2 10. S.-újhely—MVSC X 1:1 11. Bologna—Fiorentina x 1 :t 12. Milan—Inter 2 1:5 IS. Verona—Juventus x 0:0 f 1 14. Nyíregy h.—Izzó l 0:1 Táblásatok Kosárlabda ÍVJB II az nb l Állasa 1. Ü. Dózsa 2. FTC 3. Videoton 4. Honvéd 5. ETO 6. Tatab. 7. Pécs 8. MTK 9. SBTC 10. ZTE 11. Csepel 12. Haladás 13. Vasas 14. Szeged 15. Egyeté. 16. Dorog 20 13 20 11 20 11 20 11 20 9 20 9 20 7 20 20 20 20 20 20 20 20 20 5 50-25 ?8 4» 4U-18 27 5 29-21 26 7 38-23 24 5 25-25 24 5 24-25 24 5 19-19 22 7 26-23 21 4 16-20 2l 9 21-30 19 9 24-25 18 9 19-26 16 7 16-24 15 4 6 10 20-28 14 1 11 8 15-32 13 1 6 13 15-33 8 2 11 Bp. Honvéd—Salgótarján 2:1, Haladás VSE—Csepel 1:0, Ferenc­város—Pécsi MSC 1:0. MTK— Rába ETO 2:0, Zalaegerszegi TE Üjpesti Dózsa 2:3, Vasas—Tata­bánya 0:0, SZEOL—Egyetértés 1:3, Videoton—Dorog 1:0. AZ NB I. B ALLASA * 1. DVTK 22 12 5 5 37-16 29 2. Szolnok 22 11 6 5 34-21 28 3. B.-csaba 22 10 7 5 24*-18 27 4. Komló 22 U 5 6 22-16 27 5. Budafok 22 8 10 4 26-19 26 6. MÁV D. 22 9 6 7 27-19 24 7. Dunaújv. 22 8 8 6 33-29 24 8. Eger 22 8 6 8 31-31 22 9. KKFSE 22 8 6 8 27-2" 88 10. DVSC 22 6 9 7 21-22 21 11. Ganz-M. 22 7 7 8 20-26 21 12. Szekszárd 22 6 8 8 18-20 20 13. Olajb. 22 7 6 9 24-30 20 14. Pénzügy. 22 6 6 10 31-35 18 15.Bp. Spart. 22 6 5 11 21-30 17 16. várpalota 22 5 7 10 16-25 17 17. Kecském. 22 5 7 10 22-39 17 18. Oroszlány 22 5 6 11 16-27 16 Szekszárd—Komló 0:2, Budafok —Olajbányász 0:0, Ganz-MAVAG —Kecskemét 0:0. Diósgvőri vtx —Várpalota 4:0, DVSC—BékéíSSa. ba 1 :i, MAV-DAG—Kossu*'i KFSE 1:0, Oroszlány—Pénzügyőr 1 :i, Dunaújváros—Eger 0:0. NB n. KELETI CSOPORT 1. FÖSPED 18 15 2 1 50-13 32 2. Volán SC 18 11 4 3 44-16 26 3. Sz. Dózsa 18 10 3 5 29-25 23 4. Szabó SE 18 9 4 5 21-15 22 5. Bp. Ép. 18 8 5 5 31-33 2l 6. DEAC 18 8 3 7 3?-29 19 7. BVTSK 18 7 5 6 32-29 19 8. Cegléd 18 5 8 5 25-27 18 9. H.-bösz. 18 6 5 7 21-26.17 10. III. kér. 18 5 5 8 32-30 15 11. SZVSE 18 2 n 5 15-19 15 12. DMTE 18 6 2 10 29-°2 U 13. KTE 18 5 4 9 16-29 U 14. Sz. MÁV 18 5 4 9 20-37 14 15. Láng 18 5 3 10 23-30 13 16. K.-halas 18 2 2 14 17-4TI 6 Bp. Építők—Hajdúböszörmény 0:t, Szállítók—Szegedi VSE 1:0. III. kér. TTVE—Szegedi D. 1:1, Békéscsabai VTSK—Debreceni MTE 1:0, Kecskmétl TE—Debre­cent EAC 0:1, Kiskunhalas- Vasas Láng 1:2. a labdarügö nb m. Állasa 1. H. Vasas 16 10 5 1 32-14 25 2. Kisvárda 15 8 4 3 22-16 20 3. Tuzsér 16 8 3 5 29-22 19 4. Kilián 16 9 0 7 36-28 18 5. Lehel 15 7 3 5 23-12 17 6. T.-vasvár! 16 8 1 7 23-30 17 7—8. Tm. Vasas 16 6 4 6 23-23 n 7—8. B.-ÚjV. 16 6 4 6 22-22 16 9. Záhony 15 7 1 7 25-20 15 10. Tiszalök 16 4» 4 8 15-21 12 11. Mátészalka 15 4 4 7 16-27 12 12. D. Kinizsi 16 4 3 9 17-26 11 13. H.-szoboszló 15 4 3 8 12-23 11 14. Sz. Olajb. 15 3 3 9 16-27 9 MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Jb. Vasas 18 11 5 2 38-11 27 2. Mezőtúr 18 10 5 3 30-13 25 3. Tisza Cipő 18 8 6 4 28-19 22 4. Túrkeve 18 8 5 5 25-16 21 5. Üjszász 18 7 7 4 21-17 21 6. Sz. Cukorgy. 18 6 7 5 25-22 19 7. J.-jákóh. 18 7 4 7 23-19 18 8. K. MEDOSZ 18 6 6 fi 22-18 19 9. Sz. Vegyim. 18 6 6 6 17-19 18 10. Fegyvernek 18 7 3 8 26-28 17 11. R.-falva 18 6 5 7 18-25 17 12. Tószeg 18 5 7 6 17-25 17 13. J.-fénysz. 18 6 3 9 15-25 15 14. J.-ároksz. 18 4 4 10 18-37 12 15. Kisújsz. 18 5 2 11 24-42 17 16. Karcag 18 3 8 12 20-31 9 Még mindig veretlenek az MTE lányok Szolnoki MTE—Tipográfia 73:36 Budapest, Kun Béla tér, v.: Görgényi, Várnai. Sz. MTE: Rádiné, Kálmán An­na (15), Czitán (14), Ech- bauer (15), Herczeg (9), Ónodi (6), csere: Keszthelyi - né (6), Tőrös (6), Sinka (2), Fragstein. Edző: Bokodi Ká­roly. Tipográfia: Holler (1), Gerencsér (7), Farkas (1), Szamosi (2). Vincze (7), cse­re: Torna (14), Pálinkás (4). Edző: Kovács Katalin. A múlt heti. Szarvason le­zajlott országos középiskolai döntő sorozatán, elfáradt já­tékosok (Echbauer, Czitán) erőnléte és két beteg kulcs­játékos Hán és Bagi távol­léte erősen csökkentette az MTE lányok önbizalmát: Ilyen előzmények után meg­lepő volt az az erőtől duz­zadó játék, amivel az MTE csapata az első perctől az utolsóig teljesen kézben tar­totta a játékot, és az ered­mény nem is mutatja azt a taktikai és technikai fölényt, amivel az MTE játékosok le­hengerelték az igen rutinos és nagy magassági fölényben levő Tipográfia lányokat. Ezen a mérkőzésen már meg­mutatkoztak az edzői elkép­zelések. Ezeket kivétel nél­kül minden játékos fegyel­mezetten betartotta. Debreceni VSE—Szolnoki MÄV 92:64 Debrecen, v.: dr. Lipták, Bartha. SZMÁV: Lantos (2), Kovács (11), Molnár (9), Holló (13), Magyar (9). Cse­re: Mezei (—), Palatin usz (14), Pólyák (—), Balázs (4), Klimó (2). A javuló csapatjáték elle­nére a kipontozások miatt négy főre csökkent szolnoki együttes, nem tudta megaka­dályozni a debreceniek nagy­arányú győzelmét i FÉRFI Nyíregyházi Petőfi—Szolnoki Olajbányász 91:77 (41:29) Nyíregyháza, Mg. Főiskola, 100 n„ v.: Skodik, Molnár. Szolnok: Csató (11), Pál Sza­bó (15), Tóth (5), Majzik, Kollár (2), csere: Szabó (11), Acsay (20), Mészáros, Ladá­nyi (8), Vidra (5), A hosszú utazás utáni ala­pos bemelegítést gátolta a teremben folyó asztalitenisz verseny. A hazai együttes rajtolt jobban. A bányászok­nak a távoli dobások i nem jöttek be és palánk alatt is a nyíregyháziak voltak ered­ményesebbek. Az első félidő 12 pontos hazai vezetést ho­zott. A második félidő szol­noki rohamokkal kezdődött. A 7. percben már csak 3 pont volt a hátrány, de ek­kor egy kis megtorpanás elég volt ahhoz, hogy a hazaiak ismét jelentős vezetéshez jus­sanak. A mérkőzés végéig felváltva estek a kosarak, de a bányászoknak nem sikerült felzárkózni. Figyelembe véve a második félidőben nyúj­tott teljesítményt, szorosabb lehetett volna az eredmény, ha a bemelegítésre több idő áll rendelkezésre. Fekete vasárnap az NB Ill-ban LEHEL SC—TISZALÖK 0:0 Jászberény. jiOo n. v.: Berta. Lehel SC: Nagy, Karkusz, Haj­dú i.. Nagy L., Kátai, Sárközi. Bacher, orosz, Ambrus, Luká­csi. Sánta. Edző: Sinkovits Fe­renc. Alacsony színvonalú, csapko­dó mérkőzésen az eseményte­len első 10 perc után a vendé­gek előtt nyílt gólszerzési lehe­tőség, de Nagy bravúrral szög­letre' ütötte a jól eltalált lab­dát, Ezután a Lehel játszott mezőnyfölényben, de leginkább csak a vendégek 16-osáig, mert a minden elképzelés nélkül ját­szó csatárok képtelenek voltak a kaput eltalálni. A 31. percben Sánta beadását a tiszalöki vé­dő kézzel akasztotta meg a 16- oson belül. A megítélt ll-est Sánta végezte el, azonban a ka­pus védett. Szünet után is Le­hel támadások jellemezték a játékot, de az adódott lehető­ségeket nem tudták kihasználni a csatárok, ezért a tiszalöki csapat is elvitt egy értékes pon­tot Jászberényből. — bányai — SZARVAS—TISZAFÖLDVAR 2:0 (0:0) Tiszaföldvár, 300 n. v.: Ora- vecz. Tiszaföldvár: Német, — Juhász. Bíró, Rékasi, Tukarcs, Blaskó. Vincze, Hegedűs, Mol­nár, Seres, (Kávásig Balázs. Tartalékos összeállításban játszó Tiszaföldvár végig nagy lelkesedéssel küzdött, és a mér­kőzés hajrájáig kétessé tudta tenni a vendégcsapat győzel­mét. Az első gól a 82. percben Magyar Gy. fejeséből született, majd 3 perccel később oravecz bebiztosította a listavezető Szarvas győzelmét, melynek Nagy F. és Gajdos kivételével minden tag.ia mérsékelt telje­sítményt nyújtott. A földvári csapat játékosait' lelkesedésü­kért dicséret illeti. — verbók — DEBRECENI KINIZSI—SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 2=1 (1:1) ' Első helven a Víziioy-Dőssa Röplabda Téli Kupa Befejeződött az 1974. évi budapesti teremkupa, me­lyet NB II-es csapatok ré­szére írt ki a szövetség. Az utolsó két mérkőzésén is győzni tudott a Szolnoki Víz­ügy Dózsa a Ganz-MÁV ÁG, illetve a Testvériség ellen. (2:1, illetve 3:0.) A szolnoki fiúk a következő összeállí­tásban szerepeltek: Somodi, Nyári E.. Boros, Tövis. Nvá- ri. Mészáros S. Csere: Ko- lozsi, V. Nagy. A MÁVAG elleni első két játszmában szépen, korszerű­en játszottak. A jó erőkből álló fővárosi csapat csak a harmadik játszmában bizo­nyult egyenrangú ellenfélnek. A Testvériség ellen még len­dületesebben. nagyobb aka­rással játszott a lila-fehér gárda, és Mészáros S„ Nyá­ri E. és Nyári s. vezérletével szinte „kiütötték” bátortala­nul játszó ellenfelüket. Tíz győzelemmel, egy ve­reséggel fejezte be kupasze­replését a szolnoki csapat, s a Dunaújvárossal egyenlő ponttal állnak az első he­lyen. A végső sorrendet a két csapat pontkülönbsége dönti majd eL Debrecen, 10o n. v.: Rácz. Olajbányász: Gyémánt, — Szo- kolal, Fejes, Bakondi, Kapolcsl. Szabó. Pénzes, Polgár. (Zagy­va), Mező, Papn. Baranyó. Ed­ző: Fehérvári László. Az első lélidő Olajbányász mezőnvfölénnyel kezdődött. A 15. percben Kanolcsí elfutása után a hosszú sarokba lőtt. 1:0. A eól után a Klrrlzs-' féllött. de a jól záró Olatbánvász védelem minden r-Abáikneésf rnechtúsí- tott. A 43. percben a K’.ni-sl halhátvédie 3n méterről kapura lőtt és a későn vetődő Gyémánt mellett a hálóba került a lab­Kilián pálya, 300 n. v.: Dala- nics. Kilián FSE: varga, — Nagy G.. Bartos. Molnár B., Acs, Holler, Fazekas. Nagy A., Tóth, Rozsán II., Molnár I., He- gvesl, Török. Edző: Halász Jó­zsef. A lobb fizikai felépítésű ven­dégcsapat óriási védelmi hibá­ból szerezte meg a vezetést: a 0. percben Molnár B. lábáról Szabó elé pattant a labda, aki 8 méterről a hálóba vágta. 1:0. A 10. percben Tóth buktatásá­ért megítélt ll-est Hegyesi fölé lőtte. Támadott a hazai csapat. Záhony, 400 n. V.: Szél. Va­sas: Bak, — Boda, Frikker. Ju­hász, — Kríston, Bontovics. Stummer. Kocsis. Hoppá! (Sza­bó), Bukta. Pásztor (Bata). Ed­ző: Buc7kő Ferenc. Egy felidőn keresztül jól tar­totta magát a Vasas. A szünet előtti percekben egy ritkán lá­tott nagy lövéssel megszerezték da 1:1. A második félidő elején kiegyenlített volt a játék, soro­zatos határjelzői tévedések után a játékvezető 5 méteres lesről í!) elengedte a Kinizsi halszél­sőjét, aki a hosszú sarokba emelt. 2:1. A gól után az Olajbánvász változatlanul ural­ta a mezőnyt, de a helvzeteit nem tudták kihasználni. A má­sodik félidő 4t. nercében Fap- pot a 16-oson belül szabáivfa- lanul szerelték, de a já^kve?®- tő sínia néma m»»*»dt. Jók: Fe­jes. Szabó. Szokolai.-» szántó — Török fejesét a gólvonalon ál­ló Kiss Gy. kézzel hárította, a megítélt ll-est Nagy A. értéke­sítette 1:1. Szünet után a Kili­án kezdeményezett többet, de a lélek nélkül játszó csatárok nem okoztak gondot a vendég­csapat védelmének, ahol Fon- tor majd Hutka volt ere dm é- nves. Megérdemelten gvŐzött a Kilián ellen a vendégcsapat. Jó látékvezetés. Jók: Molnár Lu­kács. Fontor, illetve Varga, Nagy A. — haláSZ mm a hazaiak a vezetést. Szünet után egy rosszul felállított sor­fal mellett növelték előnyüket, ettől kezdve a Vasas feladta a mérkőzést és a hazaiak könv- nyedén játszottak. Q.: Nagy, Dallos, Erdei (2>. Jók: Dallos, Balázs. Nagy. 111. Frikker, Krii- ton. Stummer, ' , ■ HAJDŰ VASAS—KILIÁN FSE 3:1 (1:1) ZÁHONY—TÖRÖKSZFNTMIKLÓS 4:0 (1:0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom