Szolnok Megyei Néplap, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-07 / 31. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. fcbroflr % Az NSZK-ban, de az ország határain túl is újabban gyakori téma a nyugatnémet koalíciós pártok, az SPD és a FDP viszonya. Egyesek borúlátóan ítélik meg ezt a kapcso­latot. főleg ami a távolabbi jövő kilátásait illeti. Erről és néhány nagyíontosságú bel- és külpolitikai kérdésről nyilat­kozott Willy Brandt kancellár a Stem legfrissebb számában. A koncellár higgadtságra intett, s burkoltan arra emlé­keztetett, hogy a legutóbbi választásokon az FDP sikerét nem csekély mértékben a szociáldemokratáknak köszönhet­te. Ezért — mint a bonni megfigyelők a Stem-interjú köz­vetett mondanivalóját magyarázzák — Brandt most arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy ne támasszanak túlzott követeléseket Sűrűn vitatott téma az is, vajon Scheel külügyminisz­ter államelnökké választása után ki tölti majd be jelenlegi tisztségét a külügyi tárca és az FDP élén. Az interjúban Willy Brandt közölte: csak az elnökválasztások után lehet szó a nyugatnémet kormány átalakításáról, különös tekin­tettel az új külügyminiszter kijelölésére. Közvetve azonban ennél többet sejtetett, nevezetesen azt hogy Scheel örökébe valószínűleg Genscher, a mostani belügyminiszter lép, aki­vel „jó és bizalomteljes” a kancellár együttműködése. Az utóbbi időben mind több bírálat éri a bonni koalí­ciót, amelynek népszerűsége erőteljesen visszaesett. Azt ve­tik a szemére: 1973-ban tétlenkedett. Ezt a vádat Brandt visszautasította, s ígéretet tett, hogy a kabinet igyekszik majd a munkahelyek biztonságát megőrizni. Annak veszé­lyét azonban nem zárta ki, hogy a munikanélküliség az NSZK-ban is növekszik majd. Külpolitikai vonatkozásában az interjú elsősorban a ke­leti politika folytatására tett ígéret miatt jelentős. Derűlá­tóan ítélte meg a kancellár a két német állam kapcsola­tainak alakulását is, és reményét fejezte ki, hogy fél év múlva az alapszerződés a jelenleginél erősebb mértekben érezteti majd hatását. Ugyancsak a keleti politika folytatásának űj fejezete­ként említette, hogy az év első felében Bonnba látogat Ed­vard Gierek és Tito elnök. Egyben megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint őmaga még az első félévben foly­tatja Moszkvában a szovjet vezetőkkel megkezdett párbe­szédet. Mindezek eredményeként minden bizonnyal tovább erősödnek a gazdasági és egyéb jellegű kapcsolatok az NSZK és Kelet-Európa között — állapította meg a kancellár. Holnap kezdődik a fogoly­csere — Harcok Phnom Penh körül A saigoni rezsim terület­rabló akcióinak következté­ben kedden Saigontól 25 mérföldnyire északra, vala­mint a Mekong deltavidé­kén, Saigontól 110 mérföld­nyire délnyugatra folytak harcok. A dél-vietnami felek kép­viselőiből álló katonai ve­gyes bizottság folytatja tár­gyalásait a fogolyátadás üte­méről. A saigoni fél szóvivő­jének tegnapi nyilatkozata szerint a legutóbbi ülésen megállapodás született több részletkérdésben; így abban is, hogy a február 8-án, pén­teken kezdődő fogolycsere során a saigoniak február 15-ig 1200 katonai és polgári személyt adnak át a DIFK- nek a hazafiak ellenőrzése alatt lévő Loc Minh város­ban. ____,____ P HNOM PENH Tegnapra virradó éjszaka folytatódtak az összecsapá­sok Phnom Penh környékén. Különösen heves harcok dúltak a fővárostól délre és dél-keletre. Az éjszaka folyamán a ha­zafiak több rakéta- és tüzér­ségi támadást indítottak Phnom Penh ellen. A kor­mánycsapatok közleménye szerint három rakétatalálat érte a főváros Thmau Név külvárosát. A tegnapi jelentések sze­rint a hazafiak lezárták a Phnom Penh déli részei mentén haladó 2. számú or­szágút mintegy kilenc kilo­méteres szakaszát, egészen Prek Ho-ig, és ezzel gyakor­latilag elvágták a déli fron­ton tartózkodó kormánycsa­patokat a fővárostóL A Délkelet-Azsiából visszatérő Tito elnököt és feleségét a damaszkuszi repülőtéren Asszad szíriai elnök és felesége fogadta. A jugoszláv államfő tegnap megbeszéléseket foly­tatott Hafez Asszad szíriai elnökkel. A találkozón a kétol­dalú kapcsolatokról és a legutóbbi közel-keleti fejlemé­nyekről volt szó Kissinger ma Panamába repül ’ Henry Kissinger amerikai külügyminiszter ma Panama városba repül, hogy megál­lapodást írjon alá a Panama- csatornára vonatkozó új szer­ződés alapelveiről. Az Egye­sült Államok 1903-ban kötöt­te meg a jelenleg is érvény­ben levő szerződést, amely a csatorna fennhatóságát Wa­shingtonra ruházta. Értesülések szerint a csü­törtökön aláírandó megálla­podás rögzíti majd azt a ha­táridőt, ameddig az Egyesült Államok fokozatosan átadja Panamának a csatorna és a hozzá kapcsolódó övezet fennhatóságát, és egyúttal „méltányos részt” biztosít az országnak a csatornahaszná­lat bevételéből. KUVAIT Fegyveres támadás a japán nagykövetség ellen Több fegyveres tegnap dél­előtt megtámadta és elfog­lalta Japán kuvaiti nagykö­vetségét, túszul fogva tartva néhány követségi tisztviselőt A támadók üzenetet dobtak ti a követség épületéből. A levélben azt követelték, hogy Japán bocsásson repülőgépet b singapore-i kikötőben tar­tózkodó terroristák rendelke­zésére, akik a múlt héten lerobbantottak egy Shell olajtartályt majd egy komp­hajóra menekültek néhány tússzal. A kuvaiti támadók követelték, hogy singapore-i társaik túszaikkal együtt Ku- vaitba repülhessenek. Kuvaitban és Tokióban be­jelentették. hogy a japán kor­mány eleget tesz a támadók követeléseinek. A ianán kor­mány rendkívüli ülése után Ohira Maszajosi külügymi­niszter újságírókkal közölte, hogy haladéktalanul repülő­gépet bocsátanak a Singa­pore! kikötőben tartózkodó terroristák r^delkgzésére. A csehszlovák—magyar gazdasági és műszaki-tudományos vegyesbizottság XI. ülésszakának tárgyalóasztalánál. Balról a második dr. Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes, jobbról a második dr. Rudolf Rohlicek miniszterelnök-helyettes, a küldöttségek vezetői Szélesíteni kellene a kapcsolatokat a KGST és a Közös Piac között Faggyejev sajtóértekezlete A KGST-tagországok együtt­működnek és készek együtt­működni más, a szervezet­hez nem tartozó harmadik országokkal, t— függetlenül azok társadalmi és politikai rendszerétől, az egyenlőség a kölcsönös előnyök és a be nem avatkozás elvei alapján — jelentette ki tegnap moszkvai nemzetközi sajtó- értekezletén Nyikolaj Fagy- gyejev. Hangsúlyozta, hogy a KGST tagállamai nagyará­nyú, tartós és hosszútávú együttműködésre töreksze­nek a nyugati országokkal. Mint Nyikolaj Faggyejev mondotta, szélesíteni kellene a kapcsolatokat a KGST és a Közös Piac között. — A KGST titkára tavalyi kop­penhágai látogatása idején javasolta magasszintű dele­gációk cseréjét az együtt­működés elősegítésére. A Közös Piac azóta is tanul­mányozza Faggyejev javas­latát. Egyes kapitalista országok foglalkoznak azzal a gondo­lattal, hogy bizonyos ügyle­teiket átutalási rubelben bonyolítsák le a KGST-or- szágokkal. A szervezet kol­lektív valutája, az átutalási rubel igen szilárd pénz, jól szolgálja a szocialista orszá­gok gazdasági együttműkö­dését és méltó helyet kér magának a nemzetközi pénz­piacon — állapította meg a KGST titkára. Faggyejev méltatta a KGST kimagasló eredmé­nyeit, amelyeket a szervezet 25 éves fennállása alatt el­ért. Jól beváltak a KGST nagyszabású vállalkozásai. A „Barátság” kőolajvezeték 12 éves működése alatt össze­sen 245,5 millió tonna olajat szállítottak a Szovjetunióból Magyarországra, az NDK-ba. Lengyelországba és Cseh­szlovákiába. Az egységesített KGST-energiarendszer 20 nagy elektromos távvezeté­ket foglal magába. Tavaly a „Béke” nevet viselő ener­giarendszerben mintegy 17 milliárd kilowattóra energiát szállítottak összesen. A 250 ezer vagonból álló közös te­hervagonpark nagymérték­ben elősegítette a nemzetkö­zi vasúti szállítások javítá­sát. Jelentősen kibővült a KGST tagországok együtt­működése a tervezésben, az ötéves népgazdasági tervek összehangolásában, valamint a távlati tervezésben is. Mint Faggyejev hangsú­lyozta, a KGST-országok ál­landóan támogatják Mon­gólia anyagi-műszaki bázisá­nak fejlesztését. A KGST szorosan együtt­működik Jugoszláviával. Széleskörű gazdasági kap­csolatokat tartanak fenn a KGST tagországok a VDK- val és a KNDK-val. A KGST tagországokban Finnországban helyeslésre talált a tavaly májusban kö­tött együttműködési megál­lapodás. Érdeklődést tanúsít a KGST-vel való együttműkö­dés iránt Mexikó, Irak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és több más or­szág is. Kérdésekre válaszolva — Nyikolaj Faggyejev elmon­dotta, hogy a Szovjetunió közreműködésével jelenleg 18, egyenként 440 megawat­tos, úgynevezett „novovoro- nyezsi-típusú” atomerőmű épül a KGST országokban többek között az egyik Ma­gyarországon. Általános megállapodás született arról, hogy közös KGST erőfeszítéssel felépí­tik az évi 500 000 tonna ka­pacitású Usztyilimszk-i cel­lulóz-kombinátot és a szin­tén 500 000 tonnás kiemba- jevi azbesztdúsító művet a Szovjetunió területén. Az eddigi 25 éves időszak eredményei alapján a KGST magabiztosan tekint a jövő­be — állapította meg Faggye­jev, a szervezet titkára. HT-felhívás Lu'S Corvafanérfr A Béke-vi Iá «tanács szer­dán felhívást bocsátott ki Helsinkiben. A dokumen­tum felszólítja a nemzetkö­zi közvéleményt, február 25-e és március 4-e között akcióhéten követelje Luis Corvalannak, a Chilei Kom­munista Párt főtitkárának kiszabadítását a katonai junta börtönéből. A Béke világtanács a fel­hívásban határozottan meg­bélyegezte a katonai junta véres elnyomását, és a ha­ladó emberiség szolidaritá­sáról biztosította a szabad­ságáért és a demokráciáért harcoló chilei népet. Gromlko hazaérkezett Andrej Gromlko szovjet külügyminiszter, aki az ame­rikai kormány meghívására rövid látogatást tett Washing­tonban. kedden visszautazott Moszkvába. A szovjet kül­ügyminisztert a Washington melletti Andrews katonai lé­gi támaszponton az amerikai külügyminisztérium magas- rangú tisztviselői búcsúztat­ták. Andrej Gromlko tegnap hazaérkezett Moszkvába. Megkezdődött a haimadik szarra$z Egyiptomi panasz az ENSZ erőinél Azzal párhuzamosan, hogy az izraeli hadsereg folytatja a Szuezi-csatorna nyugati partján elfoglalt területek kiürítését, a Sinai-félszige- ten is megkezdődött — tervezettnél korábban — az egyiptomi és az izraeli csa­patok szétválasztása. Az izraeli csapatok a sinai front déli szektorában, a harmadik egyiptomi hadse­reg vonalaitól délre fekvő térségben kezdték meg a visszavonulást a csapatszét­választási megállapodásban kijelölt vonal irányába. Mint az ENSZ-csapatok szóvivője közölte, a kiürített ütköző övezetben finn békefenntar­tó erőket helyeztek el. A Varsói Szerződés harmadik egyiptomi hadse­reg frontszakasza Ejun Mű­szótól El-Kebritig terjed. Időközben újabb izraeli fosztogatásra derült fény: — Leszerelték és Izraelbe szál­lították az Abu Zeneimában lévő sinai mangánüzem be­rendezését. Egyiptom panaszt tett az ENSZ rendívüli erői­nél, amiatt, hogy Izrael le­szerelte és elszállította a szüzei olajfinomító és mű­trágyagyár berendezését — Ezekkel a cselekményekké» Izrael súlyosan megszegi — mind & nemzetközi törvé­nyeket, mind a csapatszét­választási megálladodásban vállalt kötelezettségeket Honvédelmi miniszterek Bukarestben Bukarestben tegnap meg­nyílt a Varsói Szerződéshez tartozó államok honvédelmi miniszterei bizottságának so- ronlevő ülése. A bizottság ülésén részt vesznek: Bulgária. Csehszlo­vákia, Lengyelország, Ma­gyarország, a Német Demok­ratikus Köztársaság, Romá­nia és a Szovjetunió honvé­delmi minisztere. Iván Ja- kubovszkij, a Szovjetunió marsaUja, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancs­noka és Szergej Styemenko hadseregtábomok, a Varsói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erőinek vezér­kari főnöke. Értekezlet Washingtonban lobért képviseli Franciaországot A francia kormány — ko­rábban hangoztatott fenntar­tásainak leszögezése mellett — részt vesz a Nixon elnök által összehívott washingtoni értekezleten s azon Jobert külügyminiszter fogja kép­viselni Franciaországot — je­lentette be Jean Philippe Le- cat tájékoztatási miniszter a tegnapi minisztertanács után. Az erről kiadott kormámy- nyilatkozat hangsúlyozza; Franciaország reszt vesz ugyan a washingtoni érte­kezleten, de semmi esetqp sem fog hozzájárulni az olaj- fogyasztó ipari országok kü­lön szervezetének létrehozá­sához s egy olyan szervezet kialakításához sem, amely intézményesítené a politikai és gazdasági kapcsolatokat az ipari országok egy része kö­zött. Zavargások Indiában Az indiai kormány által fo­ganatosított rendkívüli in­tézkedések ellenére folyta­tódnak a zavargások és lá­zongások a nyugat-indiai Gujarat államban. A rend­őrség kedden 6 városban kénytelen volt tüzet nyitni a rendbontókkal való össze­tűzésekben. A január elején kirobbant zavargások fő oka: az élel­miszerhelyzet kiéleződése, az élelmiszer-árak emelkedése. A spekulánsok és feketézők üzérkedései akadályozzák az élelmiszer-ellátás kérdései­nek megoldását. A helyzetet tovább súlyos­bítja néhány jobboldali és szélső baloldali párt aktív beavatkozása. Több helyi kommentátor rámutat a re­akció aknamunkája, és a spekulánsok üzérkedése kö­zötti közvetlen összefüg­gésre. A Szolnok me «Tel Temetkezési Vállalat szolnoki kirendeltsége január 30-tól r-r átköltözés miatt — átmenetileg a központi telephelyen Szolnok, Április 4. űt 7. szám alatt működik» Megközelíthető a vasútállomástól a 4-es, 18-as; , a Ságvá-i körúti hangszerbolttól az 1-es és a 4-es autóbuszjáratokkal; " '-»um.»"1—i. ...........................mi ■ H bonni politika

Next

/
Oldalképek
Tartalom