Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-15 / 11. szám

1974. január 15, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SjuuÜ&ni­fuMZcín A Kohoutek A Kohoutek üstökös január 7-e körül I volt Földünkhöz legközelebb. Ebben az idő­ben sajnos \az egész országot vastag felhőtakaró bontotta, így nagyon kevesen láthat­ták saját szemükkel a „vi­lágűr csavargóiát”. A Rádió hétfői körkancsolásos műso­ra segített abban, hogy pó­tolja az élményt. Nemcsak azzal, hogy ismeretterjesztő formában alapvető csillagá­szati ismeretekkel gazdagí­tott bennünket, de azzal is, hogv izgalmas, iól pergő mű­sorával a megfigyelés ré­szesévé tette hallgatóit. A Rádió vállalkozását dicséri, hogy olyan világhírű csilla­gászokat sikerült megnvemi a műsor számára mint a szovjet Ambarcumjan pro­fesszor. A nyugat berldni Jür­gen Rache, a Nemzetközi Csillagászati Unió üstökös bizottságának titkára. az olasz Rosino professzor. Ku­lin György és Detre László Ma “varországról. És nem utolsósorban az üstökös fel­fedezője. maga Kohoutek > professzor. A piszkéstetői obszervató­riumból jelentkezett Szécsé- nyi-Nagy Gábor, elmondva, hol található az égbolton az üstökös. Tí.zezer méter ma­gasból. egy repülőgépről. Lo­vas Miklós beszélt a nem­csak csillagász számára rend- ( kívüli látványról. A műsor­ban a hazai kutatók mellett j a New York-i. a kijevi, a j krakkói, az assiagói obszer­vatórium kutatói is szót kaptak. Lubos Kohoutek pe­dig arról beszélt hogyan fe­dezte fel az üstököst Egykor ezek a ritkán fel- feltűnő különleges égi tüne­mények babonás félelme vi- lágvége-érzetet keltettek az emberekben. Dr. Eke Károly példásan sikerült műsora so­kat tett azért, hogy az em­berek az üstök "st annak lás­sák. ami: egy nem minden­napi jelenség. amelynek megjelenésében azonban sem­mi misztikus dolog nincs, hi­szen ez is a végtelen válto­zatosságé anyagi világ egy darabja. Ez is, as Is.. g Hámori Éva népszerű mű­sorát vasárnap a világűr emberforrpáiú ^csavargói­nak” szentelte. Zsoldos Pé­terrel. a tudományos fantasz­tikus irodalom jó ismerőié­vel és műve'kiével a műfaj lehetőségeiről, irodalmi ér­tékeiről beszélgettek. A novellák, melyeknek rá­dióvá ttozatait hallottuk, nem csupán kalandot izgalmat adtak de az emberiség lété­nek. s elsősorban iövői'ének morális problémáival is fog­lalkoznak. Jó példa erre Bertram Chandler A ketrec című no velláia melyből egy mondat még most is fülembe cseng: az az élőlény, aki a másika ketrecbe zárja csak huma nőid — azaz emberformájú gondolkodó lény Lehet. Brian Aid iss (fásának rádióválto rata az önállóan gondolkodó gépek világába visz bennün­ket. A cselekmény egyben érdekes meehökkentő gon­dolatokat sugall, iól érzékel­tetve a műfai erényeit. —• trömböczky — FILM JEGYZET A szerelem halálai „Mesefilm” — nyugtázza a vetítés befejeztével nézőtéri szomszédom a látottakat. „Dranota aprócska bőrönddel érkezik, s a film végén ugyanazzal távozik. Varazs- bőrúnd lehet, mert közben, legalább harminc ruhát vé- gigpróbál...” ,.A falu pedig, elvarázsolt falu” — tódítja társa. „Mert sehol ennyi jó és rossz egy­szerre. Magamban arra gon­doltam. hogy több filmet összevágtak, azért ilyen. • A rendezőként H sőízben bemutatkozó Szűcs János filmjében az emberi kapcso­latokat kutatja. Hőse hiva­tástudattal megáldott (vagy megvert?) fiatal védőnő, aki falujában a helyi hatalmas­ságokkal keijíil összetűzésbe. A tanácselnöknek ugyanis az a fontosabb, mit mond a falu szája, sem mint az, hogy mi az igazság: A szövetkezet elnöke csak a gazdasági eredményeket hajszolja, az orvos pedig... Nos, ő bár­milyen áldozatra, még meg­alkuvásra is képes, egy új egészségházért. Ezek után talán már ter­mészetes. hogy párhónapnyi munka után. ráadásként egy nagy szerelem csalódásával a védőnő távozik. Egyedül, szinte észrevétlenül jött. a búcsúzás is hasonló. Mind­össze a „rámenős” tornata­nár kíséri, ez mintegy jelzi, kedves emlékként csak ő marad meg. Mi következhet eztán? Talán egy újabb csa­lódás ( Talán.. • De hősünk már tudja, a harcot vállalni kell. Az irodalmi alapanyag Fenákel Judit „Vetkőztetö' című novellája megjelenése­kor méltán aratott sikert Sajnos, ezt a sikert a film nem tudja megismételni, el­sősorban a környezet, való­szerűtlensége miatt. Egyszer­re sok és kevés, amit Szűcs János rendező nyújt. Sok­színben, eseményben: kevés drámai erőben, hitelesség ben. Bizonyára a film min­den kockája igaz, de a sor­rend, az egvmásmellettiseg az egésze hihetetlenné „va­rázsolja.” Kár érte, mert a történet jobb sorsa érdemes Valós konfliktusok híján küszködnek a közreműködő színészek is. legjobban Bits­key Tibor, az orvos szerepé­tien. Drahoía Andrea védő­nőként mindent elkövet a figura megmentésére — rész­ben sikerrel. A legjobb pil­lanatokkal Szír*-'s Ádám és Kenderessy Tibor ajándé- ko-za meg a nézőt. A film tehets'““s o—“ra- tőre Jankura Péter volt. Nem rajta mú’ik, hogy képe: csak illusztrációk. —-sz —ő Petőfi-verg volt a kőtelező Szak ni u ni* ásta ni? I ófc megyei szavazótersenye SzónoVképző tanfolyam Napjainkban egyre több nem „hivatásost szónok, egy­szerű vállalati, üzemi dolgo­zó kerül olyan helyzetbe — mint aktivista — hogy külön­böző alkalmakkor népes gyü­lekezet előtt kell beszélnie, örájuk gondoltak a szerve­zők — a Vas megvei művelő­dési és ifjúsági központ, a család és társadalmi ünnepe­ket szervező iroda és a TIT — amikor szombathelyen megszervezték a szónokkép­ző tanfolvamot. A májusban befejeződő tanfolyamra 28 vállalat, üzem küldött egy-egy dolgozót, olyat, akire számít a gazda* sági, társadalmi, politikai fel­adatok megoldásában, heten­ként tartott foglalkozásokon többek között szerepelnek a tananyagban az előadói be­szédről és modorról, a kimű­velt hangról, az irodalmi ki­ejtésről szóló ismeretek. Fog­lalkoznak azzal is, hogvan készül és mire jó a vállat, s gyakorlati feladatként közö­sen állítanak össze beszéde­ket A tanfolyam célja elsősor­ban az, hogy felkészítse az üzemek vállalatok aktivistáit arra, hogy tudatosan, maga­biztosan beszéljenek kollektí­vájuk előtt, A szónokképző tanfolyam a hallgatók számára teljesen Ingyenes. „Mindenki győztes volt”. így összegezte vasárnap a tsüri elnöke, Papp Zoltán színművész a szolnoki Barát­ság klubban rendezett sza­valóversenyt, amelyen a me­gye 17 szakmunkásképző in­tézetének közel negyven ver­senyzője vett részt. Az elis­merés azt az igyekezetét mél­tányolta, mellyel a különbö­ző szakmákban dolgozó fiata­lok, s az őket felkészítő ta­nárok a vers, az irodalom szeretetét bizonyították. Bár szavalóverseny volt, ezúttal helyet kapott a versenyben a kötelező Petőfi-vers mellett prózai alkotás is, mint pél­dául egy részlet Fejes Rozs­datemetőjéből. Szabadon Vá­ci Mihály, Győré Imre, Pá- kolitz István, Pilinszki János, Simon István. Radnóti Mik­lós, Szabó Lőrinc egy tégy versét választották. A szavalóverseny résztve­vőinek többsége jó versértel­mezésről tett tanúbizonvsá- got, s bár az előadásmódban helyenként az „áloátosz”, az éneklés is előfordult, az él­mezőny első hat helyezettjét hallva elképzelhetőnek tarta­nánk egy közös ipari tanuló irodalmi színpad, szakkör (az elnevezés mellékes) létreho­zását. ahol a fiatalok a kevés számú iskolai magyar órán kívül is fejleszthetnék irodal­mi műveltségüket. A zsűri a szoros küzdelem­Mihályi Mariann a 633. s& Ipari szakmunkásképző isko.fc tanulója bői végül is a „tartalékban" hozott vers alapján válasz­totta ki a legjobbakat. Az el­ső helyre Szahó Klára, a szol­noki Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Tanulóiskola versenyzője került, második lett Mihályi Mariann, a szol­noki 633. sz. ipari szakmun­kásképző tanulója, s harma­dik díjjal jutalmazta a zsűri Márkus Mária martfűi ver­senyzőt, a 641. számú cipő­ipar! szakmunkásképző inté­zet tanulóját. A verseny győztesei fet>- ruár végén Debrecenbe utaz­nak, ahol a szakmunkástanu­lók területi versenyén Hajdi i- Bihar megye lesz az „ellen­fél”. Márciusban pedig a ha­gyományos Verseghy diákna­pokon szerepelnek a közép- iskolásokkal együtt L '£&, Vnndorsólyom, hófehér albino Az ornitológusok nemzetközi szinkron nrpja Anyák iskolája, a családi élet iskoláia Kiadván) okkal is segíti a Vöroskeresxt a népesedési politikái * Kn kásái krónikás Sebestyén Ádám kakasdi krónikás és néoraizsvűitő csaknem kétszáz ősi népme­sét vett hangszalagra a Tolna megyében élő széke­lvek elbeszélése alantén. Az ősi székplv nénmesék — amelvek közül nem egy az európai folklór páratlan rit­kaságai közé tartozik. — feldo’oozásra és közzétételre várnak Megérdemelt elismered leltettek Sebestyén Ádám hiteles hét-történeti és nép- taaiaj saunkái te Nemzetköz,} víziszárnyas megfigyelő szinkron napot tartottak január 13-án, va­sárnap az ornitológusok. A hivatásos és amatőr madár­tani szakértők népes seregei tartózkodtak a természetben, a vízparton, felkeresték azo­kat a helyeket, ahol téli idő­szakban nagyobb tömegek­ben gyülekeznek a madarak, és igyekeztek azokat számba- venni. „Műszakot” tartottak ezen a napon a rendkívül gazdag madárvilággal ren­delkező Szolnok megye lelkes természetbúvárai is. Megfi­gyeléseik érdekes eseménye­ket rögzítettek. Tiszasüly körzetében a Tiszának egy alig két kilométeres szaka­szán például mintegy tízezer tőkés récét számoltak meg. A hatalmas récetömegtől szinte feketéllett a víz. Ami­kor egy-egy nagyobb csa­pat a levegőbe emelkedett szinte ..beárnyékolta” a Nap sugarait Érdekes és külön­leges látvány volt a tőkés récék között egy tettesen hó­fehér albínó-példány, ami »mitológiai kuriózumnak szá mit. A vízparti táiak kopasz fái között felfedeztek egy ván­dorsólymot is, ami nem kis élményt jelentett megfigye­lőinek. Ebből a ritka madár­fajból néhány évvel ezelőtt még hazánkban is költött egy-két pár. Avatatlan kezek azonban fészkeiket kifosztot­ták, a madarakat pedig le­lőtték. elpusztították Ma má- csak az ősi fészkelőhe- Vekrő1 37 északi *áiak M vetődik el hazánkba néhány '->é1dánv. Tiszasüly környéké­nek gazdag, változatos ma­dárvilágát az is jelzi, hogy elég szép számmal tanyáznak erre túzokok is. A vasárnapi megfigyelésen huszonegy ta­gú túzokcsapatot számláltak meg. A természet szerelme­sei jelzéseiket a Madártani Intézeten keresztül a Nem­zetközi Vízivad Kutató In­tézethez az IWRB-hez továb­bítják. ahol összegezik más területek és országok felmé­réseivel. A Magyar Vöröskereszt or­. szágos elnöksége még a múlt év őszén megtárgyalta a né­pességpolitikára vonatkozó kormányhatározatból adódó feladatokat, és állást foglalt az Intéz­kedések végrehajtásának hatékony, sokoldalú tá­mogatása mellett. Dr. Vidosfalvy Magda. & Vö­röskereszt főtitkár-helyettese tájékoztatta az MTI munka­társát arról, mit tettek eddig és mik a további tervek. — Mindenekelőtt a felvilágosí­tásban, az egészségügyi ne­velőmunkában, a közvéle­mény helyes irányú formálá­sában kívánunk a rendelke­zésünkre álló eszközökkel közreműködni. — A Vöröskereszt szerve­zetek tevékenysége — foly­tatta a főtitkár-helyettes —, a többgyermekes család tár­sadalmi megbecsülésének fo­kozását hivatott szolgálni. Részt veszünk a tanulóifjúság családi életre nevelésében. Lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk ahhoz, hogy minden fiatal nő és férfi megfelelő ismeretekkel, egészségügyi és gyermek- gondozási, nevelési kultúrá­val rendelkezzék, mire csa­ládot alapít. Ehhez nyújta­nak segítséget az 1974-ben megjelenő különféle kiadvá­nyaink is: kézikönyvek, tan­könyvek, az aktivistaképzés témái, az ismeretterjesztő anyagok, ilyen például az „Anyák iskolája” című könyv I—II—III. kötete, amelyek a terhes nő, a családtervezés, a terhesgondozás, valamint a kisgyermekgondozás (3 éves korig) témakört dolgozzák fel. Mintegy 50—50 'ezer pél­dányban készül a tanfolya­mok hallgatói részére. A kö­zépiskolás lányoknak és fiúk­nak szól a „Nagylányok isko­lája” és „A családi élet isko­lája” című kiadvány. Ezek­ből 25—25 ezer készül. Az Egészségügyi Minisztérium kiadásában és a Vöröskereszt gondozásában már megjelent ,Az én gyermekem kívánt gyermek” című' könyvecske, amely a családvédelmi ta­nácsadóknál, az anyakönyv­vezetőknél szerezhető meg. — Ismeretes, hogy igei fontos szerepet töltenek be a távoli tanyákon élő, gyerme­ket váró nők látogatásában, a nekik szóló tanácsadásban a védőnő. Az ő munkájukat könnyíti, segíti a „Levél a ta­nyasi anyáknak” című, mód­szertani jellegű kiadván\ amely 30 ezer példányban tat napvilágot szintén ez évbe u Ugyancsak még az idén me: - kezdődik a bölcsődés gyere­kek szülei számára a szerve­zett tanácsadás, szülői érte­kezlet keretében. A korábbinál jobban tö­rődnek aktivistáink a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő anyákkal. Kezdeményezik majd a mun­kahelyi vezetéssel közösen a kismamák időnkénti összeh - vását — Idei murikatervünkben helyet kapott családvédelmi aktivisták képzése is —> fejezte be nyilatkozatát a főtitkár-helyettes. 4 közelmúltban egy öze*1 mi ifjúsági klubban jártam, és rögtön előre is bocsátom: semmiféle klub- rendezvényt. vagy egyéb kulturális eseményt nem lát­tam. Nemcsak azért, inert délelőtt volt, hanem mert ióelőre tudtam, hogy aznap itt rendezik meg a gyári KISZ-esek önkéntes véradó akcióját. i Talán sosem írok erről, ha el nem időzöm az önkéntes véradók között, és el nem mélázom azon. hogy farme­res. sheriff-jeivényes, teto­vált kezű. hosszú tollú nem­zedékünk igen szép számmal képviselteti magát. Egv »zomsrédom például békése- tűrte, hogy a védőnő fehér fitvulát kössön hosszú söré­nye fölé, mondván, ha ez a higiénikus, ám Wven. Jöj­jön a fitvuia. Társa mind­ezen remekül mulatott — úgyszintén fityulával a fe- ién. olykor igazított is rajta bal kezével, igen a ballal, ezt mesiegveztem. Ezen a kézen, a balon, ot­romba dülöngélő, lila be" ’ »nvé"-- «> V>­■ti Gozd-'onz a kéz és a te tová'á« t"i-'*onosa számára már r4',-'sr<S'z íoi^ntéa nélküli ez a szó. legfittebb b”<!sbb pillanataiban átkozza ezért a rondftásért önmagát- Ám, ezen a délelőttön ez a ko­mor szó valami különös ízt kapott: valaki. — formálgatt tam magamban a kimondva banális gondolatot — vala­ki, aki jelszavának a halált választotta, most minden erejével, cselekvőén azon van, hogy saját vérével éle­„Kávét, csokoládét, cukor­kát, desszertet, cigarettát.. — hadarta, de hogy a hosz- szadalmas felsorolástól meg­kíméljem. itt közbevágtam: „egy kávét!”. Csinos mű- anyagpohá-kát varázsolt elő. műanvagtasakból műanvag- kanalat, napírtasakból kris­tálycukrot, mindezt elhe­TÖRTÉNET KÉT BALKÉZRŐL tét, életeket mentsen meg. Micsoda sajátosságai a tartalom és forma egységé­nek. dialektii-á’ának. mor­fondíroztam. nyilván még mindig csak félig tud tosan. minthogy akkor minderről eszem ágában sem volt írni. Egészen addig, amíg a na­pokba^ fel nem szálltam ar­ra a nemzetközi —w-sra, amely Orient Express néven ismert. s amely engem Pestről Szolnokra röpített. Kibújtunk már fővárosunk szmog-húráia alól. napfé­nyes tálakon * zakatoltunk .mfl-o- 1»" V „V 'tí„ búi ie Szó* nektői mée innen fülkénkhez érkezett vona­tunk büfése, egy amhfciózus, jól ápolt, göndör fiatalember. lyezte bal kezében, — igen, a balban, érdekes, ezt megje­gyeztem — jobbjával viszont kávés korsóját emelte ma­gasra. „Hogvan parancsolja, uram?” — így ő, és várako­zóan rám függesztette tekin­tetét- Hov-an is. tűnődtem bután, vajon hogyan aka­rom? Egyáltalán, hogyan le­het? Talán nem is kéli a baljában szorongatott mű- anvagoohár, s ihatom akár rögtön a korsóból is?... Idáig jutottam, amikor ő újra megszólal». „Három ötvenért parancsolja, vagv tőltsem hét tarreti-t-»’- wztá-t? __ hüle­i eztem. „Hétért, meddig?” 'I’ü’ű "’’'■»tt f-pirv-ócTptoSPr). tele.” „Nem — válaszoltam —. adja csak három ötvea- ért.” Uámnézett, íaskimfesÉíi aikbiggyeszfés« egész re­gényt mesélt, aztán negye s- részig töltötte a bal kezébi n tartott műanyagpohárkát. Hogy három ötvenért en ­nyi jár-e, vagy több. a st nem tudom. Hogy a kapó -t két centnyi kávénak, men ­nyi a tényleges értéke, is, hogy a három ötvenb il mennvi a büfés nyeresége, nem tudom. Azt sem tu­dom. Azt sem tudom, hog - ha' hétért veszek kávét, a kor engem ‘ mennyire csa r nak be, és hogv rajtaxi mennvit, hat forintot, var y csak ötöt keresett-e a büfts, úgyszintén nem tudom, -s ezúttal nem Is fontos. Vég­eredményben az sem lénV ges, hogv amikor kdéne t fülkénkből, és bevágta az bi­tót. még iól hallhatóan meg­jegyezte: „Nem tudom, egv - sek mit képzelnek?! Hoj y ingyen töröm magam ?f* Mondom, mindez* féli g ta ír tozik ehhez a történethez, mert én csak a bal kezét fi­gyeltem. amelyben a pohár it tartotta, és egyszeriben eszembe jutott egv náf nap­pal koráhv.-n látott tot bal wz Egy másik ps - nyább bal kéz. amelv ner r csak elvenni akart, hanea adott is, ' !& fill,

Next

/
Oldalképek
Tartalom