Szolnok Megyei Néplap, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-24 / 19. szám

Szervezettebb a munka Ezer új laliás az idén Tíz-tizenliét napi nyereséggel számolnak \ 4 megyei állami építőipari vállalat sajtóidfékostatója A határidők „csúsznak”. A minőség, a belső kivitelezés sok jogos kifogás alapja. A munka szervezettsége nem fej­lődik elég gyorsan. A munkások jelentős része nem sokáig marad egy helyen — nagy a fluktuáció. Csupán címszavak, melyekkel az elmúlt évek során, ha az építőipar szóba került, megannyiszor találkozhat­tunk. A stabilizálódás, melyet központi és helyi intézkedé­sek is segítettek, az építőipar létfeltételévé vált Most, a megyei állami építőipari vállalat sajtótájékoz­tatója alapján azt keressük, hogy az 1973-as év milyen vál­tozásokat hozott s melyek a további fejlődés feltételei. A Tisza vö'gyében 260 ezer hektár terület ön özhető Alföldi TÚfigji szakemberek tanácskozása ózonokon A sajtótájékoztatót az új­ságíró stúdióban Jakus Ven­del igazgató és Bilász László gazdasági igazgatóhelyettes tartotta. Elmondták, hogy 1973-ban a vállalat 800 mil­lió forintos árbevétellel zár­ta az évet A saját termelési érték 56 millió forinttal volt több, mint az előző évben, an­nak ellenére, hogy a lét­szám némileg csökkent. A vállalat a tervezettnél na­gyobb, mintegy 71 millió forint nyereséget ért el, a dolgozók 10—12 nap nye­reségrészesedésre számít­hatnak. Jelentős béremelésre is sor került az elmúlt év folya­mán, központi alapból 3,4, saját erőből 6,7 százalék volt az átlagos növekedés. Mind­ezek. a stabilizalOdás egyik fontos fényezőjét, a munkás- vándorlás csökkentését szol­gálták. A jobb «%dményt, az épí­tőipari tevékenység javulását egy sor szervezési intézkedés is segítette. Csökkentették a munkahelyek számát, így az erők koncentrálásával keve­sebb lett a befejezetlen, át­húzódó beruházás, ezzel együtt ritkább a határidők „módosulása”. Javult a műszaki, techni­kai színvonal is. A csú­szóssal us szerkezettel tör­ténő építésben országosan is élen járnak, a múlt év­ben a házgyári elemek felhasználását is megkezd­ték, így a lakásépítésre fordított idő lényegesen rö­vid ebb lesz. I A vállalatvezetés igyek­szik a munka jobb személyi feltételeit jg megteremteni, elsősorban a belső tartalé­kok felhasználásával. Már az elmúlt évben több fiatal szakember került fontos be­osztásba, és növelték a ve­zetők. középvezetők önálló­ságát, s egyben felelősségét is. A stabilizálódást elősegí­tette az is, hogy javultak a vállalat kapcsolatai mind az alvállalkozóként dolgozó vállalatokkal, mind a beru­házást végzőkkel. A tanácsi szervekkel és a pártbizott­ságokkal is egyre jobb a kap­csolat, ami azt jelenti a vál­lalatnak, hogy fokozott fi­gyelem és támogatás kíséri munkájukat. A tanácsok igyekeznek, hogy ami raj­tuk múlik, — szanálás, köz­művesítés. építési területek kijelölése és felszabadítása — ne okozzon fennakadást Korábban már beszámol­tunk arról, milyen létesítmé­nyeket adott át az állami építőipar az elmúlt évben, most csak a legfontosabba­kat említjük. Azt például, hogy 64 lakással épfiit több 1973-ban a tervezettnél, a megye összesen 90o lakást kapott. Befejeztek több fontos ipari létesítményt, elkészült többek között a szolnoki kenyérgyár, a Hű­tőgépgyár jászárakszállási hűtőbú tor és klímaberende­zés gyáregysége. A szolnoki vasútállomás építésében je­lentős lépés volt az „A” szárny átadása. 1974-re is az erők kon­centrálása és a további sta­bilizálódás lesz: jellemző. A korszerűbb. gazdaságosabb munkát fogja segíteni a 48 millió forintos saját beru­házás. melyből többek kö­zött betonacél hajlító üzem, földmunkagép telep és gépe­sített központi raktártelep lé­tesítését tervezik. A vállalat Szolnok fenn­állásának 900. évfordulójára ebben az évben is gyorsí­tott ütemben végzi a város néhány fontos építkezését. A vállalati erők 40 százalékát a lakásépítkezésre és az azo­kat kiszolgáló létesítmények­re összpontosítják. Mintegy 1600 lakás építé­se folyik, ebből az év vé­géig 1000 lakás kerül át­adásra. A fejlődést most elsősorban a szakipari munkák terüle­tén kell biztosítani. Az épí­tőipar szerkezetet építeni — példa erre a szolnoki vasút­állomás mellett épülő ma­gasház — ma már szánté vi­lágszínvonalon tud. A „fel- öltöztetés” azonban lassab­ban megy. s még mindig gyakori a hiba. A vállalat a. fejlesztésben a szocialista brigádok mun­kájára is támaszkodik, közü­lük sokan bekapcsolódtak a Dolgozz hibátlanul mozga­lomba. Szocialista együttmű­ködési szerződést kötöttek a társvállalatokkal a munká szervezettségének fokozására. A vállalat terved szerint 1974-ben az építési és sze­relési munkák volumenét 6 százalékkal növelik, ennek háromnegyedét a termel v- kenyseg fokozásával akarják elérni; (Tudósítónktól) — Az elmúlt évben ha­zánkban az öntözőkapacitá­sok egynegyede kihaszná­latlanul maradt, s az öntö­zésre szerződött mezőgazda- sági üzemek sem éltek elég­gé a mesterséges csapadék­pótlásban rejlő, termésfoko- zó lehetőséggel. Az elmaradt öntözések miatt lassabban nőnek a terméseredmények, lassab­ban térülnek meg a draga vízügyi beruházások is. Ezért az idén a meglévő ka­pacitás százszázalékos ki­használását kell célul tűzni — állapították meg a szak­emberek azon a tájértekez- 'eten, amelyet az Országos Vízügyi Hivatal hívott össze tegnap Szolnokon, az alföldi megyék vízügyi igazgatósá­gai, vízhasznosítási vállalatai és társulatai, valamint a me­zőgazdasági nagyüzemek részvételével. A meteorológiai előrejelzé­sek szerint az Idei eszten­dő is szárazabb lesz a sok­évi átlagnál. Az elmúlt négy hónapban az átlagos csapadékmennyiség­nek csak a fele hullott a Tiszántúlon, s jelentősebb Tegnapi ülésén megvitatta és jóváhagyta a Hazafias Népfront megyei elnökségé az 1974. évi elnökségi ülések programját. E szerint ebben az évben több olyan témát tűz napirendre az elnökség, mely átfogja a népfront egy- egy munkaterületét. így következő ülésén a VIII. magyar békekongresz- szus állásfoglalása alapján megtárgyalja a békemozgal­mi munka további tenniva­lóit, az „Olvasó népért” moz­galom időszerű feladatait. — Március végén fejeződik be a megye városaiban a lakó- és utcabizottságok választása, melynek tapasztalatairól és a bizottságok működésének tá­mogatásáról állást foglal az elnökség, ezzel is segítve munkájukat. havazásra ezután sem szá­míthatunk. Ugyanakkor az elmúlt hetekben a gyors fel­melegedés miatt megkezdő­dött a télen szokatlan párol­gás, ami tovább csökkentette a talaj úgyis szűkös vízkész­letét A száraz esztendőre a víz­ügyieknek, és a mezőgazda- sági üzemeknek egyaránt idejében és alaposan fel kell készülniük. meg kell szervezni a korai, március eleji öntözést. A Tisza völgyében, ahol 4? öntözőrendszer 260 ezer hektár mezőgazdasági te­rület számára tud vizet adni. a vízügyi igazgatóságok és a vízhasznosítási vállalatok teljés erővel dolgoznak a csatornák, zsilipek, gépek karbantartásán, téli felújítá­sán. A jobb együttműködés ér­dekében több alföldi megyé­ben rendeznek szakmai ta­nácskozásokat a termelőszö­vetkezetek és a vízügyi szer­vek részvételével. Az Orszá­gos Vízügyi Hivatal a meteo­rológiai előrejelzések mellett az idén öntözési híradót is kiad a gazdaságok számára. A városok közül az idén kettő szerepel önálló témá­val a rhunkaprogramban. — Jászberény népfrontvezetói beszámolnak a lakóterületen végzett politikai munka ta­pasztalatairól, a karcagiak pedig a népfront művelődés­politikai munkájáról adnak számot. Év végén az elnökség érté­keli négy megyei munkabi­zottságának tevékenységét. A testület jóváhagyta a megyei bizottság január 30-i ülése beszámolójának vázla­tát, melyet dr. Bene Zoltán megyei elnök ismertetett. A népfrontmozgalom feladatai Szolnok megyében a népese­dés-politikai határozattal kap­csolatban című téma kerül a megyei bizottság elé. Bővül az Athenaeum Nyomda Két esztendeje, hogy meg­született a döntés: a negye­dik ötéves terv során tel kell építeni az Atheneum Nyomda ' új mélynyomó rotációs üze­mét, A tervidőszak legna­gyobb nyomdaipari beruhá­zásának alapítólevelét tegnap ünnepélyesen helyezték el Kőbányán, a Jászberényi és a Kozma út sarkán kijelölt területen már régebben lera­kott alapkőben. Az alapítólevelet, továbbá az Athenaeum Nyomda mai munkáját, dolgozóinak életét ismertető dokumentumokat tartalmazó fémdobozt Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára helyezte el. Az ün­nepségen részt vett Földi László könnyűipari miniszté­riumi államtitkár, Kimmel Emil, a Nyomda- és Pa­píripar és d Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára, Simon Ferenc, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnökhelyettese, és ott volt a nyomda éoítésében ér­dekelt állami és társadalmi szervek több vezető képvise­lője is. Kevesebb határozat— következetesebb ellenőrzés Tanácskozott a szolnoki Városi lanárs Végrehajtó Bizottsága Ülést tartott tegnap a szol­noki Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Elsőként Barta László tanácselnök je­lentését hallgatták meg a bi­zottság tagjai, majd ezt kö­vetően négy szakigazgatási szerv vezetője számolt be a, vb-határozatok végrehajtásá­ról. A művelődésügyi osz­tály a felnőttoktatás helyze­téről, a pénzügyi osztály az adópolitika érvényesítéséről, a terv- és munkaügyi osztály a szolnoki élelmiszerellenőr­ző és vegyvizsgáló intézet támogatásáról, a termelés- és ellátásfelügyeleti osztály pedig a város állategészség- \ ügyi helyzetéről készített je­lentést. Az ülés központi té­mája a végrehajtó bizottság munkájának, azaz a testület saját tevékenységének érté­kelése volt 1973 az építőiparban a stabilizálódás éve volt. így ösz- szegezték az elmúlt év tapasztalatait az Építésügyi es Vá­rosfejlesztési Minisztériumban. A sajtótájékoztatón, megis­mert tényekből, számokból latható, hogy ez a Szölnok me­gyei Állami Építőipari Vállalatra is igaz. A további stabi­lizálódás azonban változatlanul a javuló munka előfelté­tele. Azért, hogy a munkásvándorlás még tovább csökken­jen, hogy a határidőket még komolyabban vegyék, hogy a szakipari munka becsülete nagyobb, s ezzel a hibák szá­ma kisebb legyen, még sokat tehet a vállalat, s ehhez az eszközei a lehetőségei is egyre jobbak. T. Pc Békemozgalmi munka - népesedés-politika A népfront megyei elnökségének ülése HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Lengyel vendégeink Aczél Györgynél Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap fogadta Tadeusz Kaczmarek kulturális és mflvészetügyi miniszterhe­lyettest, a magyar—lengyel kulturális vegyesbizottság Ül ülésén résztvevő lengyel delegáció vezetőjét és Wal­demar Winkiel oktatás- és nevelésügyi miniszterhe­lyettest. Jelen volt dr. Orbán László művelődésügyi ml nisziértumi államtitkár és Tadeusz Hanuszek, a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti rendkívüli és megha­talmazott nagykövet» Dr. Bíró József Finnországba utazott Tegnap reggel Finnország­ba utazott dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. Finnországi tárgyalásai so­rán külkereskedelmi mi­niszterünk megbeszéléseket Jölytat Jermu Laine finn Műkereskedelmi miniszter­rel a két qrszag közötti gaz­dasági kapcsolatók idősze-' rű kérdéseiről. Áttekintik a magyar—finn kereskedelmi forgalom és a gazdasági, ipari, műszaki együttműkö­dés alakulását, és megvitat­ják. hogy milyen kereskede­lem-politikai intézkedésekké] segíthetik elő a két ország hatóságai a gazdasági kap­csolatok további fejlődését. Df. Biró József előrelátha­tólag találkozik a finn poli­tikai és gazdasági élet több vezetőjével. Népfront — szövetkezeti mozgalom Tegnap Kállai Gyula el­nökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége- Az elnökség S. Hegedűs László országos titkár, valamint dr. Pál József, az Országos Szövetkezeti Tanács titkárá­nak előterjesztése alapián tnofrtjrcrvalta a Hazafias Nénfront, az Országos Szö­vetkezeti Tanács, a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsa, s Fogyasztási §sö vetkezetek Oreaiges Ta­nácsa és az Ipari Szövetke­zetek Országos Tanácsa ál­tal kidolgozott tervezetet a néptrootmozgaloin és a szö­vetkezeti mozgalom együtt­működéséről. Kollégíumavato Tegnap dr. Dimény Imre mezőgazdasági ée élelme­zésügyi miniszter ünnepélye­sen átadta az Állatorvostu­dományi Egyetem új, 320 személyes diákotthonát a XIV. kerület). Mogyoródi úton. A kollégíumavató ün­nepségem dr. Kovács Ferenc, az egyetem rektora elmon­dotta. hogy az épületben nemcsak az egyetemi hall­gatókat helyezik el. hanem itt kannak otthont az állat­orvosi továbbképzésen, illet­ve a sz^kítt«forvos képzé­sen részvevők is. A több mint 40 millió fo­rintos beruh 4-ássa] épített kollégiumot Morék József­ről. a világhírű állatorvos kutatóról és oktatóról ne­vezték el. MNOT-tájékoztató A Magyar Nők Országos Tanácsának Elnöksége isii­ben tovább munkálkodik » X. pártkongresszus batáro zalainak megvalósításáért, a Központi Bizottság nőpoli­tikái határozatában megfo­galmazott feladatok elvégzé­séért. A testület jelenleg 97 ország 109 nőszervezetével tart fenn kapcsolatot, s á nemzetközi munka közép­pontjában az európai bizton ság elősegítése, a felszaba­dulásukért harcoló országok assz"—maival való szolidari­tás elmélyítése, az 1975-re meghirdetett „nők nemzet közi évének” előkészítése áll — jelentették be a nőtanács székházában tegnap megtar­tott saitótájékoztatón. Hamarosan befelezik a nők közéleti tevékenységének to- vábbf"llp«T*ése érdekében készült elemző tanulmányt, amelyet számos javaslattal is kiegészítenek. Lenin-emlékmű Mohácson Mohács az idén ünnepli felszabadulásának 30- és vá­rossá nyilvánításának 50. év­fordulóját A jubiléumi év kiemelkedő weOoény* e lét­nln-szobor felavatása lesz. A monumentális művet Varga Imre Kossuth-díjas szob­rászművész készíti, akinek már egy szép alkotása van a városban: Radnóti Miklós bronzszobra. Az emlékművet a város központjában lévő színház-kertben a. hajdani Nyári Színház helyén — ál­lítják feL Leleplezésére áp­rilis 21-én. Lenin születése napján kerül sor. Egy mondatban — Megkezdték a munkát az Épitógépgyártó Vállalat barcsi nagyberendezések gyárának új. ezer négyzet- méter alapterületű üzem­csarnokában. — Felsőoktatási intézmé­nyek 1974 címmel az egye­temi és főiskolai felvételi feltételeket ismertető tájé­koztató jelent meg. s a könyvesboltokban beszerez­hető- . — öt évvei a tervezett ha­táridő előtt megkezdték a termelést a bakonyi Bauxit­bányák Vállalat új folyamat­ban levő nagv beruházásán, & őaá.kt báayábaa, • —■ A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­gának meghívására tegnap Budapestre érkezett Jorge Pereira, az Argentin Kom­munista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának el­ső titkára. — A Vetőmag Vállalat észak-magyarországi köz­pontja húsz Heves megyei termelőgazdasággal vető­magtermesztésre társulást hozott létre. — A Kőfaragó és Epülefcs szobrászinari Vállalat suttól üzeméből fehér ipészkő szál­lítását kezdték meg Szlová­kiába. — A Dunai Vasmű gáztisz- tltó- és indítóállomása a szükségleteknek megfelelő­en folvamatosan ellátja a Fővárosi Gázmüveket az őszi—téli hónapokban tiszta kamra gázzal. — Munkavédelmi és mun-* napok kez­dődtek tegnap délelőtt a Hatvani Konzervgyárban. — Textilipari újítási ta­nácskozást tartottak tegnap a Textilipari Dolgozók Saak-s szerv ecetében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom