Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-08 / 287. szám

1973. aecemoer e. SZOLNOK MEUTB NÉPLAP 7 Veréssel, büntetéssel ? Szülőnek lenni nem köny- nyű feladat, -ha egyik leg­szebb emberi kötelesség is. Mindenesetre szülői önkri­tika, illetve önvizsgálat nél­kül szinte elképzelhetetlen a helyes nevelési tevékeny­ség. Nemcsak gyermekünk fejlődésénél kell figyelem­mel kísérnünk, lenyeseget­nünk az úgynevezett vad­hajtásokat, a magatartásbeli és érzelmi végleteket, ha­nem a saját nevelési mód­szereinkben előadódó vad­hajtások gyomlálásáj is el kell végeznünk. Ne felemlítsük meg Melyek lehetnek ezek? Hányszor halljuk, hogy a szülő magyarázó szó helyett azzal fékezi, ijesztgeti szó- iogadaílan gyermekét, „ha rossz leszel, hívom a zsá­kos bácsit”, „odaadlak a rendőrnek” és egyéb ilyen­fajta képtelenséggel. Szinte beláthatatlan következmé­nyekkel járhat az is, ha gyermekünket a sötét szo­bába zárjuk, vagy összecso­magoljuk kis holmiját és kijelentjük: „most mehetsz, ahová akarsz, ilyen rossz gyerek nekem nem kell”. Fenyegetéssel, ijesztgetés­sel csak' azt érjük el, hogy gyermekünk szorongóvá, ijedtté, zaklatottá válik, nem pedig engedelmessé, szófogadóvá. A verés pedig egyenesen káros, leírhatjuk akár így is: a nevelés csőd­je. Pedagógusok és orvosok a megmondhatói, hogy azok az apák és anyák, akiket valamikor nadrágszíjjal „ne­veltek” a szüleik, s ők is hasonlóképpen, legfeljebb vasalózsinórral, verik kék- re-zöldre gyermeküket, csak azt érik el vele, hogy gyer­meküknek az élettel kap­csolatos szemlélete deformá­lódik, a kiegyensúlyozott, boldog életszemlélet helyett félelmi komplexumok rög­ződnek az egyéniségébe. Égé« é elében megérzi Az otthon veréssel „ne­velt” gyermek pedig — az iskolában is — úgy próbál­ja félelmét feloldani, rend­szerint úgy kíván megszaba­dulni tőle, hogy maga is támad, verekszik, kíméletle­nül durva társaival, hogy szinte képtelen beilleszked­ni a közösségbe. Tudat alatt így szerez magának elégté­telt, így éri el, hogy legyen olyan hely, ahol ő nem fél, hanem tőle félnek. Ennek ellenére is egy életen át hajlamossá válhat a féle­lemre. Az a gyermek, akinek az ütést, verést el kell szen­vednie, viselnie, daccal és közönnyel vértezi fel magát, lassanként a testi fájdalmon kívül semmi sem kelt ben­ne hatást. Az érzelmi élet széles skálája számára is­meretlen marad, s egész to­vábbi életvitelére rányom­ja bélyegét a gyerekkorban belérögződött durva, gorom­ba magatartás. Mindez elkerülhető, 8 nem kell hozzá sem pedagógia, sem egyetemi végzettség. De mégis mi az, amiben össze­foglalhatjuk a gyermek he­lyes, emberi nevelésének tu­dományát? A szeretet, a tü­relem, a megértés és a kö­vetkezetesség. Szavakkal és szülői szívjósággal a legne­hezebben nevelhető gyer­mekhez is megtalálhatjuk az utat. A legmakacsabb gye­rek is megnyílik, megszelí­dül a türelmes, jó szóra, a dicséretre. Negatívan nem lehet nevelni. Az örökös szi­dalmak, a szülői elégedet­lenség végül is elhiteti a gyerekkel, hogy ő semmi jó­ra nem képes és nem alkal­mas. A véíségqiel ■rinvosan A büntetést, mint nevelé­si eszközt — főként a ked­vezmények megvonásával — nem kell okvetlenül kiiktat­nunk, csak módjával és megfontoltan alkalmazzuk, s különös gonddal ügyeljünk arra, hogy az mindig arány­ban legyen a vétséggel. Kü­lönben megtorlásnak, igaz­ságtalannak, a durvaság, az elnyomás az erősebb jogán rejtett, de mégis nyilvánvaló formájának érzi a gyermek. Bármilyen furcsán hangzik is, a gyermekben már na­gyon korán kialakul egy er­kölcsi norma, egy mérce, ők is tudják mit miért ér­demelnek meg, mi az, ami meghaladja az elkövetett rosszaságot. Testedzés télen A tavasszal és nyárom megkezdett intenzív mozgást télen sem szabad abbahagyni. Nem a kifejezettem téli spor­tokról, a síelésről vagy a korcsolyázásról vám szó. ha­nem a legősibb mozgásról, a Bétáról, amely legalkalma­sabb a mozgáshiány ellensú­lyozására. A sétát soha ne tegyük függővé az időjárás­tól. Naponta legalább fél— egy órát sétáljunk szabadle- ye-gőn, ennyivel tartozunk az egészségünknek. 1 élen sem elég, hacsak annyit vagyunk levegőn, ameddig eljutunk a laká­sunktól a munkahelyünkig és vissza. Az esetleges bevá­sárlás sem elég egészség­ügyi sétaként az egyhangú fizikai munkát végzőknél pótolhatatlan felüdülés az idegrendszér számára is a mozgás. Lehetőségeink sze­rint minél többet menjünk szabadba! A hóban való jár- káiás jó testedzés, mert ez növeli a mozgás-intenzitást A mindennapi sétával szer­vezetünk ellenállókéDességét is fokozhatjuk. Vigyázzunk azonban az öltözködésre! lehetőleg rétegesen öltöz­ködjünk. hogy kimelegedés­kor legyen mit levetni, eset­leg később szükség esetén felvenni. Ha fázunk, alko­holt soha ne fogyasszunk, mert fokozza a hőleadást és könnyen meghűlést idézhet elő. Egészséges télen a koco­gás. Az úszás is tehet téli sport A rendszeres testmozgás­hoz hozzátartozik a mélylég­zés is. Ha hideg levegőből négyszer-ötször mélyeket lé­legzőnk növeljük a tüdő be­fogadó képességét és a szer­vek oxigénnél való eLátott- ságát IV eg kell említeni a gyer­mekek téli vakációját is, hi­szen ez mind egészségügyi, mind pedagógiai meggondo­lásból egyaránt alkalmat ad a fejlődő fiatal szervezetnek a pihenésre. A vakáció ak­kor lesz hasznos, ha okos programja van. Ebbe bele tartozik az is, hogy gyerme­keink minél többet mozogja­nak szabad levegőn. A moz­gás a tanulás id°ién sem hiányozhat a gyermek élet­rendjéből. A téli szünetben a gyerekek minél többet tar­tózkodjanak friss levegőn — sétáljanak. kiránduljanak, ez a legegészségesebb, leg­kellemesebb kikapcsolódás. Cseh Tiborné Ossxuk hm <ts időnket I Ilyenkor, ünnepek közeled- tén sok háziasszony töpreng, hogyan ossza be az idejét hogy karácsonyra mindent elintézzen. Egy alapvető ta­nácsot kell betartani: Alapo­san gondoljuk át mindazt amit tenni akarunk. Dol­gozzunk előre. Az üdvözlő­lapokat már most megvehet- jük, sőt meg is írhatjuk. A tartós élelmiszereket és az ajándékok legtöbbjét már most szintén megvehetjük. A takarítást is kezdjük el már ezekben a napokban. Előbb a szekrények tetejét függönyöket szőnyegeket te­gyük rendbe. Ha van a la­kásban hibás lemezjátszó, rádió, gázkészülék. vagy bármi, amire a többnapos ünnepen szükségünk lehet javíttassuk meg. Ünneplő- ruháinkat is időben előké­szíthetjük. A gombok fel­erősítésétől a oémaszálak elvarrásáig lehetőleg csinál­junk meg mindent mert ezeket sem szabad az utol­só percre hagyni. A bevásárlást — ezt az egyik legnehezebb munkát — sohase végezzük átgondo­latlanul. Legfeljebb az olyan cikkeket mint a szalvéta, a papírzsebkendő, a fogkrém, mosószerek, fűszerek stb. ve­gyük meg anélkül, hogy meghatároznánk, mihez vá­sárolunk. Ebben a család bármely más tagja ia segít­het. Lisztet olajat cukrot, és hasonlókat már csak úgy vigyünk haza, hogy előbb megtervezzük, mit sütünk, mit főzünk. Mert igaz, hogy ezek is tartós élelmiszerek, és jó. ha van otthon tarta­lék. de az ilyen vásárlást ne pont most ünnepek előtt végezzük el Arra nagyon vigyázzunk, úgy gazdálkodjunk az időnk­kel. akár vásárolunk, akár vendégeskedünk, vagy pihe­nünk, hogy a többnapos ün­nepeken mindannyian jól érezzük magunkat Acélszerkezetek gyártása és szerelése Az 1974. évre budapesti és vidéki üzemeink részére még felveszünk megrendeléseket könnyű, közép és nehéz acélszerkezetek gyártására és szerelésére HÖTECHNIKA ÉPÍTŐ ÉS SZIGETELŐ VÁLLALAT 1430 Budapest Kállai Éva u. 30. Telefon: 343—139. _______________________________________________ M it. , főzzünk holnap * GYÜMÖLCSLEVES SERPENYÖS ROSTÉLYOS MAZSOLÁS KUGLÖF SERPENYÖS ROSTÉLYOS. — Hozrávalók: 4 rostélyos. 4 evő­kanál olaj vagy zsír. 1 kisebb hagyma. 70. dkg burgonya, só. oirospaprika. A megmosott húst kiveregetjük, széleit bevafidal- luk. megsózzuk, listettel kissé behintiük. a forró zsiradékon megfonnyasztott, apróra vágott hagymára tesszük, és mindkét oldalon hirtelen megsütjük. — Meghintjük pirospaprikával, fel­öntjük egy kevés forró vízzel. Letakarjuk, és lassú tűzön pá­roljuk. Közben meghámozzuk és hoss-ában negyedekre vágjuk a burgonyát, és amikor a hús már esanem puha. a húshoz adjuk. Felönti ük annyi vízzel, hogy csaknem elleole. ha kell. meg­sózzuk. és fedő alatt puhára pá­roljuk. MAZSOLÁS KUGLÖF. Hozzá­valók: 4 tolás. 14 dkg porcukor. 12 dkg darás liszt, fél csomag vaníliáscukor, 5 dkg mazsola, vaj és kristálycukor a klkénés- aez, meg a kiszóráshoz. 3 tolás- sárgálát. 1 egész tojást 14 dkg oorcukorral és a vanlüáscukor- raj habosra keverjük. A mazso- ! lát megtisztítjuk, megmossuk. — meghintjük egy kevés liszttel, meerorgatluk benne, és így ke­verjük a tésztába (fgv a mazso­la nem száll le a tészta allárat. A tmásfehérléből keménv habot verünk és a liszttel együtt óva-, tosan a tésztába kevertük. Ki­kent. kristálycukorral kihintett kuglófformába öntjük, én be­melegített sütőben, nem túl hir­telen megsütjük. A tetejét vé­kony fehér papírossal betakar­tuk. nehogy nagyon megbamul- lon. Amikor kihűlt, vaníliás por­cukorral szórtuk meg. Fenyőfa Zalából A Zalai Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság 10 erdé­szetében ezekben a napok­ban a legfontosabb munka a karácsonyfa-fenyő vágása és szállítása. A zalai erdők­ből idén Szegedre. Szentes­re, Szolnokra és más alföl­di városokba és természete­sen a zalai piacokra szállít­ják a karácsonyfát össze­sen 60 000 különböző méretű fenyő kerül Zalából a piacra. FIATALOKNAK Az Ifjúsági Divatbizott­ság és a Divattervező Válla­lat fiatalok részére tervezett modelljeiből mutatjuk be ezt a két csinos öltözéket • • • Műszőrmével kombinált rö­vid kabát. Nadrághoz csi­nos viselet (Jobbra) • • • Kapucnis, téliesített ballon­kabát. Könnyű és meleg (Lent) Kozmetikai ABC: a íülápoiás Természetes kozmetikai és egészségügyi teendő, hogy mosakodásnál a füleket is megmossuk vízzel és szap­pannal de vigyázzunk, ne­hogy a szappanos víz a hal­lójáratba kerüljön. H-» vé­letlenül mégis mélyebbre kerülne, mint a hallójárat nyílása, összesodort puha vatával itassuk fel Fogv* *ó- rs vagy egyéb «zur., holmira csavart vattává! súlyos bajt okozhatunk. Horgolt kalap Erősszálú gyapjú fonálból 6-os tűvel horgoljuk. A minta 3-al osztható lánc­szemsorral készül. 1. sor: A tűtől számított 3. láncszem­be 1 bogyóspálca (ráhajtunk a tűre, beleöltünk a lánc­szembe, vagy a pálcába hur­kot húzunk, ráhajtunk, át­húzzuk a hurkokon és lánc­szemmel befejezzük), 2 lánc­szemet kihagyunk, a 3. lánc­szembe ismételjük a mintát, így haladunk végig. 2. sor: 2 láncszemmel fordulunk, az előző sor láncszemeibe ölt­jük a bogyós pálcákat. A 2. sort ismételjük. Kalap készítése: öt azo­nos részt horgolunk, 15 láncszemmel kezdve azokat. A sorokat 14 cm-ig ismé­teljük s minden további sornál 1 bogyós pálcával kevesebbet horgolunk és az utolsó bogyós pálca helyett egyráhajtásos pálcát horgo­lunk. Kidolgozás: Az öt részt külön külön mindkét oldalt 2 sor szorosszemmel behor­goljuk és azután a balolda­lon szépen összevarrjuk, oly­képpen, hogy a szorosszem sorok s színén láthatók , ma-. A fül mögölti bőrrész haj­lamos a bereoedesre, ham- lásra, ha nedvesen hagyjuk. Töröljük szárazra, s az arc­ápoláshoz használt krémmel a fül mögötti bőrt is kenjük be egészen vékonyan. Gyakran előfordul, hogy a fülkagylóban mitesszerek ke­letkeznek, s kivált ha elka­parjuk, vagy nyomkodjuk, gyulladásos, gennyes patta­nássá alakulnak. Ilyen eset­ben nyomban forduljunk or­radjanak. összevarr ás után a kalap felhajtására a bel­ső oldalon 42 bogyós pál­cából álló sort horgolunk, két soron. Ezután a kalapot körülhorgoljuk két soron szorosszemmel, de mindig csak a szemek belső tagjába öltve. Végül horgolunk cca 55 cm hosszú láncszemsort, ezt mindkét oldalon szoros­szemmel behorgoljuk és kö- rülvarrjuk a kalapon, a fel­hajtott szél és a részek ta­lálkozásánál voshoz vagy kozmetikushoz. Sokan érzékenyek a lég­mozgásra. s könnyen fülgyul­ladást kapnak. Megelőzhet­jük, ha egy kis vattacsomót helyezünk lazán a hallójá­ratokba. Kisgyermekek rossz szo­kása, hogy a fülbe apró tár­gyakat (gyöngy, mag stb.) dugnak. Amíg kicsi a gyer­mek. vigyázzunk, hogy ne kerüljön kezébe ilyen hol-) mi. ha már nagyoDb, ma­gyarázzuk meg türelmesen, nem szabad semmit a fülbe, vagy orrba dugni. Eröß hidegben, ha sokáig tartózkodunk szabadban, a fülek könnyen megfagynak. Tünete: a bőr piros-vöröses­lila. duzzadt, és fáj. Legjobb megelőzni. Nagy hidegben a nők és gyermekek viselje­nek olyan sapkát, amely jól takarja a füleket A fér­fiak pedig fülvédővel, vagy felhajtott gallérral védjék füleiket. Fagyás esetén for­duljunk haladéktalanul or­voshoz, mert kezdeti stá­diumban sikerrel gyógyítha­tó, de ha elhanyagoljuk a ke­zeltetését, minden télen ki­újul Nem esztétikus látvány, ha valakinek elálló fülei vannak. Különösen férfiak­nál jelent problémát, mivel nem mindig takarja el a haj. Ez a szépséghiba kisebb kozmetikai műtéttel meg­szüntethető. A fülbevaló megválasztá­sánál i« vigyáznunk kell Ha szoros a klipsz. gyulla­dást. véralá futást, vér kerin­gési zavarokat okozhat. Nem ajánlatos a nehéz klip- szek viselése sem ..meghúz­zák” deformálják a füleket, de nem is túl ízlésesek. Jó tudni, ha a fül mögötti részt bekenjük illatszerrel, sokáig tartós marad az illat H frissítő hatású. . .. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom