Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

£873. deeesH&ba? £1.

H

ódi Laci mindjárt, ahogy felszaladt a testvéréhez. Gáborhoz, azzal állt elő: Mondtad

nekem egyszer, hogy van

egy ismerősöd, aki mellett jói lehet keresni.

— Arra az építésvezetőre gondolsz, aki társasházakat épít?

— Pontosan.

Gábor már technikus volt annál az építővállalatnál,

ahol az öccse szakmunkás.

—• Csak nem akarod itthagyni a vállalatunkat?

— Ott akarom hagyni — ssondta László. — Jön a második gyerek, szeretnék a lakásomhoz felhúzni még egy szobát. De sürgősen. Gábor bort vett elő, töltött. — A törzsgárdához tartozol — mondta az öccsének. — Megvan havonta kétezer- myolcszázad. Megbecsülünk. Tavaly kitüntetést kaptál. Nem múlik év, hogy a nyereségrészesedésnél szép pénz ne ütné a markodat. Mit akarsz? Négy-ötszáz forint bizonytalan többletet havonta? Avagy megbántottunk -valamivel?

— Ugyan.

—- Nyughass akkor, ne ugrálj.

— De lényegében én már elintéztem, hogy kilépek — mondta Hódi Laci. — önkényesen. — Ée az asztalra dobta munkakönyvét.

Gábor csak nézte:

— Mit szóltak a munkaügyin?

— Levágták ugyanazt a dumát, amit te most.

—■ Barom — mondta az öccsének Gábor.

— Szólsz annak az építés- vezetőnek?

— Ha már ilyen ökör vagy — nyelte indulatát a borral Hódi Gábor —, szólhatok éppen.

Hatlakásos családi házat kellett építeniük a hegyoldalban. Terv szerint féloldalas volt a ház, vagyis a földszint az egyik oldalon az első emeletnél kezdődött, s csak a másik oldalról, a lejtőről nézve tűnt kétemeletesnek az épület. Ilyenformán a hegyoldalt precízen be kellett vágni, s be kellett oda építeni egy nyolc méter magas betonfalat, hogy a hegy a majdani épületet meg ne nyomja. Amikor Hódi Laci odakerült, a segédmunkások a földmunkát és az alapozást már elvégezték.

— Na, ember — mondta neki Schütz Zsiga építésvezető — ahogy a papírjaidat látom, nélkülem is boldogulsz majd. Adok neked húszas órabért, de erről senkinek egy kukkot se. Papíron tizennégy lesz, világos? Nekem úgyis annyi a dolgom, adminisztráció, anyag- beszerzés, satöbbi, minek is mondani? Gazdálkodj. Parancsolj az embereknek. Estére fél méter falat akarok látni.

Örült Hódi Laci. hogyne örült volna? Napi kétszáz forint; ebbe már belefér a reggeli féldeci, meg az esti korsó sör! Fejedelmi állapot lesz ez, s mire itt a gyerek, meglesz a lakáshoz az újabb szoba. Így kell ezt csinálni. Az okos emberek mind így csinálják; holmi állami vállalat, ahoi ehhez a keresethez képest éhenkórász az ember, kit érdekel?

Schütz Zsiga a szomszédos állami építkezéstől bérelt sutyiban. külön pénzért, napi néhány órára betonkeverőt. Hódi Lacit eleinte az építésvezető módszerei nem igen érdekelték. Csak amikor jobban odafigyelt a keverőbői kijövő masszára, akkor tűnt fej neki. hogy talán nem ihegfelelő betonkeverékkel dolgoznak. Ehhez a hegyoldalhoz kettőötvenes minőségű beton egyáltalán nem lesz jó; ha a hegy csak egv picit is megnyomja a falat, vajon mi lesz akkor? Este föl is vetette Schütz- nek:

— Nem tetszik nékem a támfal betonjának minősége.

— Valón mi nem tetszik rajta, ember?

Nem a megfelelő cementtel. nem a hozzávaló sóderrel dolgozunk.

— Ne nevettess.

— Igen lazának találom

a hegyoldalt, könnyen mozdulónak.

— Na és? — mondta Schütz. — Nem a mi dolgunk. A tervezők dolga.

— Ök milyen betonminőséget adtak?

— Semmilyet, ember. Rám bízták.

Valami félelem, valami gyanú költözött Hódi Laciba. Tisztességes, becsületes

munkás volt, a szakmájához a közösségben kiválóan értő; ezt a felületességet mindeddig az ő brigádja ott, a testvére vállalatánál, nem ismerte. De hét végén ezer- ötszázhatvan forintot számolt a markába Schütz Zsiga, s ettől korábbi érzéseit a kutyák szájába dobta. Egy hétre ezerötszázhatvan!

Dolgozott, mint a fürdőit bivaly, és dolgoztatta az embereket. Szedett-vedett népGalambos Lajos:

ség volt ez, oda se bagóztak semmire, egy-két napig tűrték csak Hódi Laci fegyelmezését, aztán továb'o- álltak. Helyükbe másokat állított Schütz Zsiga, hasonlókat. Már délben a közeli kocsmából alig lehetett kirángatni őket. Este aztán? Rókabőröket terítettek az útra, mint a lakodalmas kutyák.

— Nem lehetne itt állandó gárdát szervezni? — kérdezte egyszer Schütztől, aki általában csak reggel meg este jelent meg az építkezésen. — Egy tisztességes brigádot.

— Ember — mondta Schütz Zsiga — ilyen népségből brigádot? Hol élsz te? Nem állami szektor ez. nem patika, nem szanatórium. Hajtás egy kis dohány után. Ismerni kell az életet.

Így hát Hódi Laci alig- alig ismerhette meg a szüntelen változó munkatársait Némelyek a korábbi hetiből vissza-visszatértek. rendszerint italos állapotban, s csak annyi munkáért könyörögtek. hogy legalább egy napi betevő falatjuk-italuk legyen. Egyébként estére általában Schütz Zsiga is részeg lett. Nagy. veres haja az égnek ágaskodott, apró vérerekkel teli arca égett szeme kicsire zsugorodott, és panaszkodott ilyenkor:

— Hiába! Az egész napi hajsza. Munkások után, anyag után. pénz után. Mindenütt kenni kell a kereket.

— Miből? — kérdezte Hódi Laci.

— A számláim nekem tiszták, ember! De egy hét alatt hetvenezer úgy elmegy, mint a pinty. Na, persze, most még a kezdetén vagyunk. hát ilyenkor megy is. A végére, ember, minden ki lesz kalkulálva, elfogadva, elfogadtatva, ide kell bízni.

Az ötödik héten a beton- fallal már hét méter magasságban jártak. Kijött a tervezőmérnök is, megnézte, azt mondta:

— Jó.

Ennyit mondott Aztán beült a kocsijába ée elment.

Reggel a falon Hódi Laci hajszálvékony repedéseket-I

vett észre. Szétbontott egy cigarettát és annak papírját az egyik repedésre ragasztotta a nyálával. Délre a cigarettapapír szétszakadt.

Ekkor Hódi Laci félelme visszatért. Hogyan viselem el, ha valami baj lesz, hogyan nézek majd a saját szemembe?

Este szólt Schüz Zsigának:

— Nézze meg a cigaretta- papírt, főnök.

— Csak nem tojtál be, ember.

— Meg kel; nézni, főnök.

— Na jó, ha nagyon akarod, megnézem.

Átöltözött és leszállt a falhoz. László nem ment vele. Schütz személyi papírjai az építkezésre vonatkozó dokumentációkkal együtt ott voltak a felvonulási kalyiba asztalán. Hódi Laci önkénytelenül nézett azokra. És láthatta, hogy Schütz Zsigának csupán kőművesi segédlevele van. Semmi más. Engem, gondolta, kétévenként legalább, továbbképzésre küldött az én vállalatom, hogy lépést tarthassak a szüntelen új, meg új technikával. Néhány év, még és technikus lehettem volna én is. akár a bátyám. És most ide keveredtem. Hogy több pénzt keressek. Sok pénzt

Schütz után nézett. S látta, hogy Schütz Zsiga egy

vakolókanál cementtej láthatatlané teszi a még amúgy sem nagyon látható repedéseket.

— Mit csinál főnök? — kiáltott rá.

— Nem károgunk — szólt vissza Schütz. — Eléje húzunk egy betonnal kötött vékony téglafalat. Az úristen se veszi észre. S akkor megáll ez.

— És ha majd ráhúzzuk az emeletet?

— Nem károgunk, ember. Megmondtam.

Még két hétig dolgozott az építkezésen Hódi Laci, s akkor a fal mindkét rétege leomlott. Megkezdődött a vizsgálat. Ö, mint a vert kutya, úgy sompolygott el onnan. Teremtő isten, mit tettem én, gondolta. Hová keveredtem? Lumpen csavargók közé, gátlástalan pénzhajhászok közé. én. a tiszta ember! Ámbár tiszta vagyok-e, ha ide jutottam? Nem akkor lennék-e tiszta, ha ott feküdnék a leomlott fal alatt? Hisz tudtam, láttam, éreztem, hogy nem lesz jó. És még akkor is maradtam. A pénzért

Fölment a hegytetőre és lenézett a folyóra. Oly közelinek tűnt a folyó, mintha innen mindjárt be’e- ugorhatna. A híd játékszernek tűnt. Raita a fénv. alatta egy elsikló hajó. Mi lenne, ha valóban ugranék egvet? De bármily közelinek tűnt a víz, józanul föl kellett mérnie, hogy innen nem lehet beleuerani. S miért is? E hirtelen rászakadt. nagyon nagy magányból vajon nincs kiút? Még akkor is, ha a dolgok nem egyszerűek. Mert egy hirtelen, felelőtlen léoésnek is annyi ága-boga-következrtié- nve van. hogy az ember szinte beleőrül. Azt a szobát a meglevő lakáshoz tán nem húzhattam volna föl e magány nélkül? Pénz! Uramisten.

Rohant a bátyjához, Hódi Gáborhoz. '

— És ha visszatérnék? — kérdezte űzötten.

— A te dolgod tí- mond= ta Gábor. De azért bort vett elő.

— Visszavesztek?

—■ Kevés a munkás, bizonyosan visszavesznek.

— A törzsgárdába?

— Emlékezz csak a kutyánkra. öcsém — koccintott Gábor. — Kimentünk szántani a drága falunk határába. Gyerekek voltunk. A kutvánk velünk jött. A tág mezőn felhajtott egv nvúlat. Már talán csak két centiméter választotta el őt a nyúltól. És akkor mit tett a mi kutyánk?

— Ugatott örömében, hogy már övé a zsákmány.

— Az övé lett?

— Míg ugatott, megugrott a nyúl.

— S aztán?

— Zsákmány nélkül, sírva jött vissza hozzánk.

Csend volt.

— No lám —- ivott egy kortyot Gábor —, hogy miktől estél el a kilépéseddel, bele Gém gondolok. Prémium, szabadság, s mit tudom még. Ámbár, amilyen jámborak vagyunk, lehet, hogy megbocsájtanak, és úgy veszik az egészet, mintha meg sem történt volna.

Hódi Laci egyhajtásra itta ki a borát:

— Beszélnél velük?

— Én?

— Ha nagyon kérlek.

— Annyira szégyelled a dolgot?

— Annyira.

— Hát akkor pláne nem beszélek senkivel. Gyere csak szépen vissza és égjen a te pofádon a bőr.

Hódi Laci kérés nélkül töltött magának:

— Igazad van, bátyó — mondta. — Égnie kell mée a pofámnak . egy darabig. Hadd égjen,

GÄCSX MIHALT: ROMÁK

Mit ugat el a kutya?

Váci Mihályt

IS ÉL

Elmúlnak így az estjeim nélküled, csillagom.

Olyan sötét van nélküled,

— szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver; le-lehullok, de sóhajom utánad — felemel.

Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

A képernyő és az ismeretterjesztés

l ulnha, jó tizenöt évvel ezelőtt, a televíziózás hajnalán, a művelődési házakban megpróbálták úgy kiírni a heti tévéműsort, hogy a jelesebb népművelési, ismeretterjesztő adásokat aláhúzták, időnként még kiegészítő beszélgetéseket, vitákat is. szerveztek az adások előtt vagy után. Kezdeti lépéseik voltak ezek. és abból a helyes felismerésből adódtak, hogy a televízió ne konkurrencia legyen a népművelésben, hánema legnagyobb hatásfokú segítőtárs, „akire” jobban lehet számítani, mint a legjobb előadóra. Igaz. ebben az időben a nézőközönség egy jelentős része még nyilvános helyeken, — mindenekelőtt a művelődési házakban — nézte a televíziót, mert a saját tulajdonban levő készülékek száma még kevés volt.

Telt-múlt az idő. az előfizetők száma meghaladja a kétmilliót, és lassan-lassan teljes lesz a telítettség az országban, ami azt jelenti, hogy nagyjában-egészében minden családban található már televízió-készülék. Már túléltük a televízió okozta népművelési válság első hullámait. már tudiák a művelődési házakban, hogy nagysikerű szériák vetítési napjain — rendszerint csütörtökön — nem jó nagy tömegre igényt tartő programot szervezni, mert a nézők otthon ülnek a képernyő előtt. Ugyanez a helyzet szerda esténként, ha nemzetközi labdarúgó-mérkőzést közvetítenek, s természetesen hétfőre lehet sok mindent szervezni — az adásszünet miatt. (Igaz, a rádió oly mértékben „felnőtt” az utóbbi években, hogy hétfő esténként meg gyakran a rádió jó műsorai miatt maradnak otthon az emberek.)

Hovatovább már az is bekövetkezik. amire tizenöt évvel ezelőtt a népművelők csak szép álomként számítottak, hogy a közönség szelektál, nem néz mindent, ilyenformán marad ideje másra is. Mindenekelőtt olvasásra — mert ugye, a híradót azért csak végig kell nézni —. de néha még arra is, hogy be se kar>-«o' ja a készüléket a kedves néző, sőt. még hazulról is elmenjen egy adásnapon. A helyzet tehát sokat változott, de

a népművelés mintha nem alkalmazkodna eléggé ezekhez a változásokhoz. Nem próbálja felfedezni a televíziót, mint a sezrvezett népművelésre oly kitűnő lehetőségeket adó, nagyszerű eszközt.

A napokban ismertették például a Magyar Televízió 1974-es első negyedévi műsortervét. Abban egyebek között ilyen programokat találunk: az egy-egy filmrendező életművét bemutató sorozatban Fábri Zoltán tizenhárom filmjét, az Orosz klasszikusok sorozatban Gogol. Tolsztoj. Dosztojevszkij, Csehov. Gorkij egy-egy alkotásának filmváltozatát. Kifejezetten népművelési célokkal készült az a tízrészes sorozat, amelynek első felét az első negyedévben láthatják majd a nézők. „És színész benne minden férfi és nő” címmel. A műsor alcíme: Kalandozás kétezer év színpadán, ami jelzi, hogy ez tízszer egyórás utazás lesz a dráma történelmi, társadalmi, filozófiai, ízlésbeli tájaira Nem egyszerűen előadásokról van szó — G várfás Miklós műsorvezető mindössze tíz-tíz nerceket beszél —. hanem mindenekelőtt d-á- mák vagy drámarészietek be- mutatóiáról, amelvek rendkívül jól szolgálják a színházi kultúra terjesztését.

A képzőművésze ti, művészettörténeti sorozatok - eddig is hasonlóan kitűnő ismeret- teriesztö lehetőségeket kínálnak. Az év első negyedében például egy hat- és egy ki- lencrészes sorozatban Leonardo da Vinci életével ismerkedhetnek meg a nézők, illetve az archeológiái feltárásokról kapnak nagy áttekintést a krétai emlékektől napjainkig.

A példákat még hosz- szan lehetne sorolni, ami a televízió adásait illeti. Annál kevesebb a példa arra, hogy az ilyen típusú műsorokat a művelődési házakban, klubokban szervezetten, esetleg az adásokhoz csatlakozó kiegészítő programokkal néznék végig.

A magyar televíziózás tizenöt esztendeié után nem ártana ismét felfedezni a képernyőt, mint ismeretterjesztő fórumot.

Bernáth Lássák