Szolnok Megyei Néplap, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-31 / 305. szám

A népek olyan békét akarnak, amely megbíz­ható és végérvényes, olyan békét, amely le­győzi a hidegháború tehetetlenségi erejét és minden területen kiszélesíti a párbeszédet. A békemoz­galom negyedszázada az emberiséget közelebb segítette ehhez a célhoz, s olyan helyzetet teremtett, amelyben már a kormányok is a békés egymás mellett élés alap­ján rendezik át az államközi kapcsolatokat. A béke új dimenziója az egyetemesség. Száznegy­venhárom ország és százhúsz nemzetközi szervezet kül­dötteinek nézetei kaptak hangot a Béke Erőinek Moszk­vai Világkongresszusán. Azonos és ellentétes vélemé­nyek, más-más alapról kiinduló értékelések, vélt vagy valóságos ellentmondások. A nézetek közeledésének fo­lyamatát nagyban elősegítette Leonyid Brezsnyev átfogó külpolitikai elemzése, amely foglalkozott a kor minden kérdésével. A felszólalók szinte kivétel nélkül kapcso­lódtak az SZKP főtitkárának megállapításaihoz, ame­rikaiak, nyugat-európaiak, harmadik világbeli küldöt­tek általában és egészében elfogadták a helyzetérté­kelést. A béke dimenzióhoz tartozik a jövő. Nem akarok túl nagy szavakat használni, de a moszkvai kongresszus már a jövőt, ezt a megváltozott világot tükrözte, mintha Wells időgépén előre ugrottunk volna legalább egy évtizedet. Az emberiség képviseltette magát a ma gondjaival, ellentéteivel, de ugyanakkor a holnap reménységével. Az emberiség teljes színképe tükröződött a Kongresszusi Palotában. A nemzetközi békemozgalom és benne a magyar bé­kemozgalom feladatait és jövő tennivalóit a VIII. Ma­gyar Békekongresszus, illetve a Békeszerető Erők Moszkvai Világkongresszusa részletesen meghatározta. Tevékenységünk, mind a hazai, mind a nemzetközi élet fő csomópontjaiban fokozódni fog, aktivitásunk növek­szik. A békés egymás mellett élés politikájának kibon­takozása elsősorban Európában, illetve a két világha­talom között azt is jelenti, hogy a béke világmozgalom­nak mélyrehatóan elemeznie kell eddigi tevékenységét és az új helyzetből származó követelményeket. A vi­lágméretű antiimperialista küzdelem is összehasonlítha­tatlanul bonyolultabb akkor, amikor a harc és az együttműködés elemei igen változatos formákban és ellentmondásosan jelentkeznek a nemzetközi életben. Bizonyos kérdésekben ugyanis a fejlett tőkés or­szágokat partnereinknek tekintjük, a világpolitika más kérdéseiben ellenfeleinknek, az ideológiában pedig en­gesztelhetetlen ellenségeinknek. E hármas követelmény- rendszer az eddiginél jóval magasabb politikai iskolá­zottságot igényel, az eszmei szilárdság mellett a gyakor­lati cselekvésben nagvfokú rugalmasságot. A harc és az együttműködés dialektikája helyenként és az időtől vál­tozóan más tartalmi töltést nyer, és éppen a béke vi­lágmozgalomban, ahol a politikai, társadalmi, világné­zeti. faji különbségek és nézetek minden árnyalata kép­viselteti magát, rendkívül érzékenyen jelentkeznek a problémák, amelyeknek egyeztetése, rendszerbe fogla­lása az eddigiéktől eltérő új megközelítéseket feltételez. Ma már általánosan elfogadott igazság, hogy a ha­zai béke-munkában szorosan kapcsolódni kell a szoci­alista építés általános nemzeti feladataihoz. Nincs és nem is lehet egymástól független politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális építőmunka és a másik oldalon béke-agitáció. A Hazafias Népfront keretében folyta­tott békemunka csak akkor lehet, hatékony, ha az szer­vesen összefonódik a napi tennivalókkal, illetve a ma­gyar békemozgalom nemzetközi tekintélye elsősorban éppen a hazai szocialista építés eredményeiből táplál­kozik. Mennél sikeresebben épül nálunk az új társa­dalom, annál hatékonyabb lesz az Országos Béketanács nemzetközi tevékenysége. Mindebből egyenesen következik, hogy a magyar békemozgalom hazai munkájának középpontjában az egészséges közszellem és közgondolkodás fejlesztése, erősítése áll, természetesen a békemozgalom sajátos esz­közeivel. Annak még szélesebb körű tudatosítása, hogy a nemzetközi és hazai politika kölcsönös függőségi rend­szerben áll egymással, hogy a szocialista nemzeti egy­ség, a szocialista hazafiság és a szocialista demokrácia további kibontakoztatása, a nyugodt, kiegyensúlyozott belpolitikai légkör egyrészt függvénye az enyhülésért folytatott erőteljes Küzdelemnek, másrészt nem jelen­téktelen módon vissza is hat a békeerők világot átfogó harcára. Az elmúlt év az egész emberiség jövőjét te­kintve nagyhorderejű új folyamatokat indított meg. Az új esztendőben mindnyájunk feladata lesz az elért ered­mények tartósítása s a határozott előre lépés nagy és nemes céljainak megvalósítására. B ékés egymás mellett élés — ez azt jelenti, hogy olyan irányban indulunk el, ami biztosíthatja az élet és az alkotás győzelmét az őrültségek felett, a remény és a megértés győzelmét az éhínség és a betegségek felett, a becsületesség és az igazság győ­zelmét a képmutatás, a csalárdság és a hazugság felett. Fethő Tibor 1974 MAJUS l'RE Felépül az új szolnoki nyomda Modern gépek — Óránként 40 eser újság — Jó munkakörülmények (Tudósítónktól) Tervszerűen, jól halad Szolnokon a Vörös Csillag úton az új nyomda és lap­üzem építése. Szerződés sze­rint a Szolnok megyei Álla­mi Építőipari Vállalat 1974. május 1-re felépíti a nyom­dát. Az új üzemben off szét eljárással készülnek majd az újságok,' kiadványok. A me­gyei tanács tervező válla­lata tavaly tavasszal készítet­te el a terveket. Az építke­zést még 1972-ben megkezd­ték, a befejezési határidő 1974. szeptember 30. Az új létesítmény építési költsége 26 millió, a teljes beruházási költség pedig 57,5 millió forint. A modem gé­pek és berendezések 23 mil­lió forintba kerültek. Évente több mint 1540 tonna nyom­tatvány készül majd az új nyomdában, ahol 1975-ben már mintegy háromszáz dol­gozót foglalkoztatnak. A ter­vezett termelési érték 1975- ben 55 millió forint. Az üzem a Szolnak megyei Néplapot offszet technológiá­val készíti. Az offszét — köz­vetett — nyomtatás lényege, hogy a nyomóformáról egy különálló gumihenger emeli le a festéket. A papíros nein közvetlenül a > nyomóformá- val. hanem a közvetítő gumi­hengerrel találkozik. A szö­vegről és a képekről fényké­pezéssel negatív, vagy diapo- zivít filmet készítenek és ve­gyileg ezt másolják lemezre. Az egyik legnagyobb és legdrágább — 6 millió fo­rintba kerülő — a tekercs­nyomó offszet rotációs gén. Az NDK-ban tervezett és készített korszerű berende­zés színes újság nyomtatásá­ra alkalmas. Óránként a ma­ximális telj esi tfnény 40 ezer újság. Az íves gépteremben Victória 1040 és 820 típusú gyors sajtók dolgoznak, majd. A Romayor kisoffszet gép­parkot is továbbfejlesztik. Újdonság lesz még az első két nyomóműves DOMI­NANT 724 típusú ívnyomó offszetgép, amely '. alkalmas kétszínű nyomtatásra. Az off­szet nyomtatás megkezdésé­vel összhangban sor keiül á fényszedés lépcsőzetes beve­zetésére is. A plakátok és tájékoztató kiadványok szövegének nyomtatására STAROMAT tí­pusú kézi vezérlésű fototech­nikai rendszerű címszedőgé­pet is vásárolnak. A színes nyomású Néplapon kívül, könyvek is készülhetnek a nyomdában. Ezért a könyv­kötő részleg is kap új cérna- fűző és ragasztó-kötőgépeket Az új nyomda és lapüzem­ben a kedvező munkafeltéte­lek mellett modem öltözők, zuhanyozók, és tágas étterem szolgálja a nyomdászok ké­nyelmét. A KISZ-szervezet elhatározta, hogy a környé­ket is & ánosítják. A csar­noképület mögött társadalmi munkával sportpályát építe­nek. Pákái Zoltán •9 S’ Ünnepi egységgyűlések a munkásőrségben A szolnoki Bem József zászlóalj a megye legjobbja Januárban tartják ünne­pélyes évzáró-évnyitó egység­gyűléseiket a megye munkás­őr zászlóaljai, századai. Eze­ken a parancsnokok számot adnak, hogyan teljesítették egységeik 1973-ban kiképzé­si, szolgálati feladataikat. Szólnak a munkásőrökhöz a párt-, állami vezetők is. Ugyancsak e fórumokon is­merkednek meg a munkás­őrök a jövő év feladataival is. Az ünnepségeken búcsúz­tatják a leszerelőket, a tar­talékba vonzókat, s tesz­nek esküt az előképzés mun­kásőrök. Átadják a legjobb kollektíváknak járó vándor­zászlókat. a legjobb munkás­őröket megillető kiváló jel­vényeket és okleveleket. A munkásőrség Szolnok megyei parancsnoka ezúttal a szol­noki járási Bem József mun­kásőr zászlóaljnak ítélte oda a megye legjobb egységének járó vándorserleget, a tisza­füredi Kossuth Lajos száza­Ma: Eredményekben gazdag esztendő ál! mögöttünk (Beszélgetés dr: Gergely Istvánnál) Hét sudár fa Sziget a sártengerben Irodalmi összeállítás Jász-kun Kakas ☆ Mai számunkban színes naptár melléklet dot pedig oklevéllel tün­tette ki. Mindkét egység pa­rancsnoka — Dózsa Ferenc, illetve Simon István. — ki­váló parancsnok kitüntetést is kapott. Az első ünnepi zászlóalj- gyűlések időpontja január 19-e, ekkor találkoznak a tö­rökszentmiklósi, a szolnoki járási és a szolnoki városi zászlóalj munkásőrei. A kö­vetkező napon Mezőtúrom Jászberényben és Kunszent- mártonban lesz ünnepség, majd január 26-án Karcagon és Tiszafüreden. Az ünnepi egységgyűlések sorát a Szol­nok megyei Parancsnokság törzsének ünnepsége zárja január 29-én. A munkásőrök igyekeznek ünnepélyessé tenni az ese­ményt. A legtöbb helyen az úttörők köszöntik a kitün­tetetteket, s adnak kultúr­műsort is. A Szolnok járási zászlóalj ünnenséeére pedig a Munkásőr Központi Ének­karát várják. Ilyen lesz az új nyomda főépület« HÍRÜK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK ^ TUDÓSÍTÁSOK-— HÍREK Koszorúzások Dobi István, az MSZMP KB volt tagja, az Elnöki Ta­nács nyugalmazott elnöke, Lenin-békedíjjal kitüntetett államférfi és békeharcos szü­letésének 75. évfordulójára emlékezve tegnap a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjában koszorúzási ün­nepséget tartottak. Dobi István síremlékén az MSZMP Központi Bizottsága képviseletében Lázár György miniszterelnökhelyettes és Csergő János, a Ganz MÄVAG vezérigazgatója, az MSZMP KB tagjai helyeztek e! koszorút. Az Elnöki Tanács nevében Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Barcs Sándor az Elnöki Ta­nács tagja koszorúzott. A sír­emléknél elhelyezték a ke­gyelet virágait Dobi István hozzátartozói. ✓ Születésének 70. évforduló­ja alkalmából, a Kerepesi te­metőben tegnap ünnepélyes külsőségek között megkoszo­rúzták dr. Szőnyi Tibornak, a magyar és a nemzetközi kom­munista mozgalom harcosá­nak, a törvénysértő perek áldozatának sírját. Az MSZMP KB képvisele­tében dr. Jakab Sándor, a Központi Bizottság osztályve­zetője és dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, a Központi Bizottság tagjai ko­szorúztak. Visontai bányászok országos rekordja Eredményes esztendőt zár­tak a visontai bányászok. A Thorez külfejtéses bánya­üzemben 1973-ban miptegy 6,3 millió tonna szenet ter­meltek. Eredményeiket azzal is fokozták, hogy a tervezett 1470 kalória érték helyett át­lagosan 1510 kalória értékű fűtőanyagot szállítottak a szomszédos Gagarin hőerő­műnek. llymódon kalória ér­tékben teljes egészében ele­get tettek 1973. évi vállalá­saiknak. A visontai bányászok 1973. évi teljesítményükkel orszá­gos bányaművelési rekordot állítottak fel. Hatmillió ton­nát meghaladó szénmennyi­séget ugyanis hazánkban még egyetlen bánya sem termelt • egy év alatt. MÄV közlemény A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a közalkalmazot­tak, a Szocialista Hazáért ér­demrend tulajdonosai, a nem­zetgondozottak és családtag­jaik félárú utazási kedvez­ményre jogosító Igazolványai 1974, március 3I-íg érvénye^ Bek. A MÁV felhívja az ilyen igazolványok tulajdonosainak figyelmét, hogy ezek érvénye­sítését 1974. február 1 és már­cius 31 között kérjék, az ille­tékes vasúligazgatóságoktól. A kedvezmény kiterjesztését jelenti, hogy 1974. január 1- tul a feleség jogán a férj is jogosult a félárú utazás igénybevételére. Ezek igazol­ványának kiállítását szinten 1974. február 1 és március 31 között kell kérni az illetékes vasútigazgatóságtól. Az iga­zolványokat 23 forint befize­tése mellett érvényesíti 1974-re bélyeg beragasztásá­val a MÄV. Egy mondatban — A tatabányai bányászok tegnapi műszakban teljesítet­ték vállalásukat: éves tervü­kön felül 80 ezer tonna sze­net termelnek. — A győri Rába-Man Die­sel Motorgyár vasárnapra tel­jesítette 1973. évi tervét ami fennállása alatt először ha­ladta meg a másfél milliárd forintot. — Az év utolsó napjaiban a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárának újabb tizenhat fiatal dolgozó­ja költözött be saját ottho­nába. — A Petőfi év zárórendez­vényét tartották tegnap a Hortobágyon: a költő emlé­kére a puszta „közepén”, a csárdától nem messze épült általános iskola és kollégium előtt felavatták Petőfi szob­rát, Somogyi Árpád Munka- csy-díjas festőművész alko­tását. Boldog új évet mi kívánunk nden kedves olvasónknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom