Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-14 / 266. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA 4-0''• ______________________ XX IV. élvf. 266. sz. 1973. nov. 14-, szerda. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLÉR Két taggyűlés kőzett A pártszervezetek, a Kommunisták aktivitása most, a beszámoló taggyűlések időszakában különösen időszerű és sokakat foglalkoztató téma. Gyakorta felmerül, hogy egyáltalán minek alapján mérjük az aktivi­tást. Egyes helyeken elsősorban a taggyűlési hozzászólások gyakoriságát veszik alapul. Másutt — helyesen — nein elég szenek meg ennyivel. A taggyűlési hozzászólásoknak és még Inkább azok tar­talmának kétségtelenül megvan á maga jelentősége. Nem le­becsülendő. hogy ezen a nagy jelentőségű fórumon a dönté- ' seket. elhatározásokat, állásfoglalásokat miként, milyen vi­ták, véleménycserék alapján hozzák meg. Ezért csak helye­selni lehet, ha bármelyik pártszervezetben a taggyűléseken való aktívabb részvételre ösztönzik a párttagokat. Nem kevésbé szükséges ez a kommunisták felelősségér­zetének növelése miatt is. A hozzászólások — megfelelő tartalom esetén — a párttagok felelősségtudatát is jelzik. Ezért az. hogy ki hányszor és hogy mi szól hozzá a taggyűlé­sek témáihoz, nem egyszerűen illendőség szokás kérdése, nem statisztikai probléma, hanem politikai ügy. a kommu­nista nevelés fontos eszköze is. Ám bármennyire fontos is.a taggyűlési aktivitás a munka nehezebbjét a kommunistáknak még ezután kell elvégez­niük. Bármilyen jó határozatokat is hoz a taggyűlés, azok­ból még csak azután lesz valóság, attól függően, hogyan hajtják azokat végre. Ez így megfogalmazva roppant egyszerűnek és nyilvánvalónak tűnik, a gyakorlatban mégis mennyi gond kapcsolódik hozzá! S milyen ritkán szoktuk megkérdezni az egyes párttagokat arról hogy mit csináltak a két taggyűlés között mit tettek a határozatok megvalósításáért! E munka eredményességéhez mindenekelőtt azt kell el­érni, hogy a szavakban való egyetértés a tettekben kifeje­ződő egyetértés rangjára emelkedjék. Hányszor tapasztalni a kettő között szakadást, aminek sokszor nagyon is egyszerű okai vannak. Például az, hogy a párttagok eltérő módon ér­telmeznek azonos határozatokat vagy bizonyos sajátos egyé­ni érdekek, körülmények akadályozzák, hogy mindannyian mély meggyőződéssel képviseljék a közösen kialakított ál- 1;lspontot. Ezért a határozatok egységes értelmezése és követ­kezetes. tettekben kifejeződő meagvőződéses képviselete a kommunisták körében is — a pártcsoportokban és azokon kívül — megfelelő propagandát, agitációt. elvszerű példa- mutatást, követelménytámasztást, harcos kiállást és határo­zott fellépést igényel. A pártmunka hatósugarának ki kell terjednie a pártom- kívüliek körére is. Hiszen a párttaggyűlés határozatai nyil­vánvalóan csak a kommunistákra kötelezőek, akik minde­nekelőtt politikai befolyásukkal szereznek érvényt azoknak. Kihatározásaikat az egész munkahelyi kollektívával el kell fogadtatniok hogy azokat a többiek is saiát programjuknak tekintsék és szíwel-lélekkel dolgoznak a kommunistákkal vállvetve megvalósításukért. Itt is milyen türelmes, fárad­ságot nem ismerő munkára, mennyi okos szóra van szük­ség! A taggyűlés ehhez csupán útmutatást adhat az egyes kommunistáknak, de természetszerűen nem végezheti el helyettük. Taggyűlés utáni feladata ez minden párttagnak, amit szűkebb-tágabb környezetében kell hogy végezzen. Az egyes párttag munkája, aktivitása megítélésének éppen ez alapvető mércéié. S ha ez a legfontosabb, akkor joeos az az igény, hogy a pártvezetőségek gyakrabban kérjék számon az alapszervezet tagjaitól: kikkel beszéltek, vitáztak, ho­gyan és milyen eredménnyel érveltek. De nem elég számon kérni: megfelelő érvekkel. Információkkal segíteni is kell őket abban, hogy még eredményesebben harcolhassanak a párt politikáiénak megvalósításáért. Rosszul értelmezi szerepét az a vezetőségi tag, vagy párttag, aki a két taggyűlés közötti feladatát csupán abban látja, hogy összegyűjti a „problémákat”, ahelyett, hogy azo­kat igyekezne mindjárt megoldani. A pártmunka mozgalmi jellegének éppen az az egyik legfontosabb vonása, hogy foly­tonosan élő. eleven kapcsolat van a vezetőség és tagság kö­zött a gyakorlati feladatok eredményes végrehajtása céljá­ból. Ez a munkában való folytonos és mindennapos együtt­gondolkodás és cselekvés a pártéletnek legalább olyan lénye­ges jellemzője, mint az időnkénti fórumok, összejövetelek. A kommunisták számára a taggyűlés utáni felada­tok nemcsak propagandát és agitációt jelentenek, hanem jelentős szervezési teendőket is. Szerte­ágazó, bonyolult és sokirányú tevékenységet kell tehát a kommunistáknak két taggyűlés között végezniük. Ebben a mindennapos pártpolitikai munkában fejeződik ki elsősor­ban a kommunisták százezreinek élenjáró szerepe. <R. I.) Szocialista brigádok ki uh ja, szakmunkástanulók hangversenye Mire költik us SZMT kulturális alapját A Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa kulturális és propaganda bizottságánál a megyei kulturális alap fel- használásáról érdeklődtünk, s kérdéseinkre Sándor József es Kálló Sándor adta meg a választ, amely így összegez­hető: A SZOT-tól átutalt közel l millió 700 ezer forint na­gyobb részét a szakszervezeti művelődési intézmények kö­zött osztják szét, A megyei művelődési központ és a köz­ponti szakszervezeti Könyv­tár együtt egymilliót míg a jászberényi, a tiszasülyi, a martfűi művelődési ház és Szolnokon a Járműjavító, a TVM és a Cukorgyár műve­lődési otthona együttesen négyszázezret kap. Az eddig alkalmazott és bevált alap- támogatás mellett céltámo­gatást adnak, amellyel ki­emelt feladatok teljesítését segítik. E feladatok közt szerepel például a szocialista brigád­szellem erősítése, a bejáró dolgozókkal és a fiatalokkal való foglalkozás. Az utóbbi időben több munkás és ifjú­sági klub. szakmunkástanuló kórus alakult Martfűn szo­cialista brigádvezetök klub­ja, Szolnokon a Járműjavító­ban szocialista brigádtagok klubja jött létre. Ez utóbbi­nak közel ötszáz tagja van. A Jászberényben született ötlet alapján eddig négy he­lyen, Jászberényben, Tósze­gen, Rákóczlfalván és Tisza- földváron létesült bejárók klubja A Cukorgyárban kö­zös ifjúsági és szocialista brigád klub létesült a céltá­mogatás helyes alkalmazása nyomán. A művelődési intézmények támogatásán túl a fennma­radó összegből 100—100 ezer forintot az úgynevezett kul­turális akcióprogramra for­dítanak. Ezek a programok a szakmunkástanulók műve­lődését és a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulását se­gítik. Évente négy-négy előadás­ból álló színház- és hangver- senylátogatáson vesznek részt a megye tizenegy helységé­nek szakmunkástanulói. A színházjegyért csupán négy forintot fizetnek a tanulók, a hangverseny pedig teljesen ingyenes számukra Az or­szágban először Szolnok me­gyében rendeztek iparitanii- ló-hangversenyt az 1972—73- as tanévben, amelyen több mint kétezren vettek részt, A közeljövőben Szolnokon, Kunhegyesen. Kisújszálláson szakmunkástanulók zenei klubját alakítják meg az Or­szágos Filharmónia tervei alapján. A fizikai dolgozók gyere­keinek továbbtanulása érde­kében középiskolai előkészí­tő tanfolyamokat szerveznek, melyen az előző tanévben több mint kilencszázan vet­tek részt Ez évben először az érettségizett szakmunkásta­Jászberí:-. ' .n, a Pelyhes- parti lakótelepen tegnap át­adták a Hűtőgépgyár beru­házásában épült 100. pely­hesparti lakást. Az átadási ünnepségen, melyen ott volt dr. Szirmai Jenő. az OTP ve­zérigazgatója. Szalóki László, a városi tanács elnökhelyet­tese beszélt az új városrész kialakításáról, fejlesztésétől Elmondta, hogy Jászbe­rényben 1960-ban kezdték el a korszerű lakótelepek kiala­kítását leginkább elősegítő társasházak építését. Először a Székely Mihály úti 52 la­kásos lakótelep készült el, majd az OTP és a Hűtőgép­gyár együttműködésével el­kezdték a Pelyhespartj lakó­telep kiépítését is. Az új városrészen, amely az évek során minta lakóte­lep rangjára emelkedett. 326 társasház épült. „Legtermé­kenyebb" a Hűtőgépgyár volt, mert a negyedik ötéves terv­ben lakásépítésre, lakástámo­gatásra 50 millió forintot for­dít; 5 millió forintot mint vissza nem térítendő hűség- jutalmat ad dolgozóinak, 5 millió forintot pedig kamat­nulóknak egyetemi előkészí­tő is indul. Az évi ötvenötig középiskolai tanfolyamokon az anyanyelvi és a matema­tikai ismereteket fejlesztik A tavalyi sikereket bizonyít­ja, hogy a Kunhegyesen ren­dezett tanfolyam vezetője ér­tékes SZOT-ki tüntetést ka­pott Az SZMT kulturális és propagandabiziottságának ter­vei között kiemelt helyen szerepel a munkások képző­művészeti kultúrájának fej­lesztése. Három év óta az állandó „kiadások” között szerepel a szakszervezeti művészeti díj. melyet évenként két-három művész kap meg. mentes kölcsönként fizet fci a lakás építkezéséhez. A Pelyhespartról elmondta továbbá, hogy Jászberény leg­dinamikusabban fejlődő vá­rosrésze. Nemrég adták át rendeltetésének az ú.i ABC- áruházat. épül az új óvoda és bölcsőde, rövidesen elkez­dik az általános iskola építé­sét is. Az eddigiekhez ha­sonló ütemben folytatják a társasházak építését az év végéig újabb 44 lakást adnak át a lakóknak. A megnyitó befezéd után dr. Szirmai Jenő méltatta az OTP szerepét az új városrész kialakításában, a társasház építési forma meghonosodá­sában. Beszédében nagyra ér­tékelte azokat a törekvéseket, amelyekkel Jászberényben megvalósítják a kormánynak a lakásépítésről — különösen a munkáslakásépítés támoga­tásáról — szóló határozatát. Beszélt arról, hogy az OTP amely valójában közvetítő szerepet tölt be, abban a méreteit és tartalmát tekint­ve hatalmas akcióban, amely- lyel államunk a lakásgondo­kat akarja megszüntetni, Ma: Város gyermekbetegségekkel A szerkesztőség postájából Jogi tanácsadó Mai Bulgária A tv képernyője előtt Te vagy az igazi „Nemcsak az én érdemem” Megöregszünk Mi köze hozzá?! örömmel szervezi Jászberény­ben az OTP-társasházak épí­tését. Örömmel mert ebben a városban mindenki — a ta­nács, a vállalatok, a szövet­kezetek — komolyan veszik a lakásépítési programot, és mert a program megvalósítá­sát olyan kivitelező segíti, — minden- igényt kielégítő laká­sok építésével, — mint a Jászsági Építőipari Szövetke­zet. Ennek a figyelemreméltó társadalmi összefogásnak az eredménye, hogy Jászberény­ben átadták a Hűtőgépgyár pelvhesparti 100. lakását. Az OTP vezérigazgatója ezután köszöntötte a 100 la­kás boldos tulajdonosát Kru- pa Sándort, aki lakatosként, 1960 óta doleozik a Fűtővén- gyárban. akinek felesége ugyancsalt a Hűtő^éngyáT dolgozója, immár 14 éve. ^ Végül bejelentette, hogy a „centenáriumi” lakás egyik szobáját. — a gyerekszobát — a Hűtőgépgyár és az OTP ajándékaként teljesen beren­dezve (bebútorozva) veheti birtokába a bóldog tulajdonos. — illés — Új városréss Jászberényben Átadták a Hűtőgépgyár 100. pe'yhesparti lakását Mérlegen a várospolitikai tevékenység Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap ülést tartott a Szol­nok megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Napiren­den a tűrkevei Városi Ta­nács V. B. várospolitikai te­vékenységének megvitatása, a nagyközségek helyzetének elemzése, valamint a megyei tanács vb-és a Magyar Hon­védelmi Szövetség Szolnok megyei vezetősége közötti együttműködési megállapodás megkötése szerepelt A megvei tanács vb meg­állapította. hogy a tűrkevei Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának várospolitikai tevékenysége a legutóbbi be­számolás óta eltelt időben ja­vult. Jelentős eredmények születtek az ipar és szolgál­tatásfejlesztésben, a több­szintes lakások építésében, az oktatásban, a társadalmi munka szervezésében, a la­kosság ügyeinek intézésében egyaránt. Az iparban foglal­koztatottak száma például már meghaladta az öze,-öt­százat. a város iparának bruttó termelése pedig elérte a 350 millió forintot.. A me­gye városai közötti fejleszté­si versenyben, melynek egyik alapfeltétele a társadalmi munkában elért eredmény. 1970-ben az első. tavalyelőtt és tavaly pedig a második helyezést érték el. Az egy lakosra, iutó társadalmi mun­ka értéke 1972-ben megha­ladta a 245 forintot. II ven tények figyelem oe- vételével a megyei tanács végrehajtó bizottsága elis­merését fejezte ki a tűrkevei Városi Tanács tisztségvise­lőinek, az apparátus vezetői­nek és dolgozóinak l DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TU DÓSÍ J H í K K K Pullai Árpád látogatása Somogy megyében Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára tegnap Somogy megyé­be látogatott. A vendégeket Marcaliban Szigeti István, a megyei pártbizottság tit­kára, Király Ferenc, a Mar­cali járási Pártbizottság el­ső titkára, valamint dr. Ress Zoltán a megyei tanács V. B. járási hivatalának elnöke fogadta. Király Ferenc a járás, valamint marcali politikai, gazdasági és kulturális hely­zetéről tájékoztatta Pullai Árpádot, aki ezután a me­gye és a járási vezetők tár­saságában Mesztegnyö köz­séget kereste fel. A falu művelődési otthonában Mol­nár István, a pártalapszer- vezetek csúcstitkára köszön­tötte a vendégeket, majd Horváth László, az egyesült „Ladi János’* Termelőszövet­kezet elnöke a közös gaz­daság, Stokker István, a községi közös tanács elnöke pedig a falu életéről, az eredményekről és problé­mákról számolt be. A tájé­koztató után baráti beszél­getést folytattak a termelő- szövetkezet és a falu hely­zetét előbbrevivő teendők­ről. Pullai Árpád délután Marcaliban kommunista ak­tívaülésen tartott tájékozta­tót az időszerű bel- és kül­politikai kérdésekről. Amatőrfilmesek Szolnokon öt megye amatőrfilmesei­nek találkozója lesz szom­baton és vasárnap a Ságvári Endre Mégyel Művelődési Központban. A kétnapos ta­lálkozón a 111. Kelet-Ma­gyarországi Amatőrfilm­szemlét rendezik meg, ahol az alkotók versenyfilmjei­nek. bemutatója mellett szakmai megbeszélések, al­kotói viták is lesznek. Az első napon vetítik le a Szolnok megye amatőrfil- mesei részére kiírt pályázat alkotásait is, melyekben a megye művelődési házait mutatják be. Szombaton és vasárnap összesen négy al­katommal több mint har­minc versenyfilm pereg a vásznon, és öttagú szakmai zsűri választja ki a legjobb hat amatörfilmet. A zsűri tagjai: Bán Róbert filmren­dező, Buglya Sándor, a Ma­gyar Amatőrfilm Szövetség főtitkára, Csányi Miklós filmrendező, Kiss István amatőrfilm-rendező ás Zá­port Bertalan, a Népműve­lési Intézet főelőadója. Szolnoki művészek kiállítása Zuglóban A Szolnok—Zugló kapcso­lat újabb bizonyítéka lesz pénteken A szolnoki mű­vésztelep címmel rendezen­dő képzőművészeti tárlat, melyet az Ybl Miklós Épí­tőipari Műszaki Főiskolán tekinthetnek meg a buda­pesti művészetbarátok. A kiállítást rendezte és bemu­tatja Kaposvári Gyula, a Damjanich Múzeum Igazga­tója. / Egy mondatban — A gyulai vadrezervá­tumban 48 dánbikát lőttek ki a hazai és a külföldi va­dászok az elmúlt hetekben az őszi vadászatokon; a dán agancsok között 20 arany­érmes van. — Befejeződött a százesz­tendős szekszárdi nyomda rekonstrukciója: új épület­' részekkel, könyvkötészetté]., kliséüzemmel, raktárral, tmk-épületlel és szociális helyiségekkel bővítették a nyomdát. — Nívódíjat kaptak az elmúlt év legjobb mezőgaz­dasági szakkönyvei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom