Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-07 / 261. szám

1973. november 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A gitár művésze A siker csendesen szegő­dött nyomába. Kezdetben furcsán, csodál­kozva néztek rá az embe­rek, «mikor megjelent a pó­diumon, kezében hangszeré­vel. Purcell, Bach, Chopin műveit játszani gitáron? — kérdezgették kétkedőn, mo­solyogva Aztán megtanulták a nevét. Szendrey-Karper László gitárművészt ma már itthon és külföldön egyaránt jól ismerik. Kik voltak meste­galom kell. Csak úgy tudom kikutatni azokat a hangzás- lehetőségeket, amelyeket a hangszer magában rejt. Meg­oldásokat keresek, képzelet­ben is; ha sikerül valamit megvalósítanom, nem számo­lom az órákat, hogy mennyi ideig tart annak rögzítése, azaz begyákox-lása. Évek fo­lyamán. a rendszeres koncer­tezések azért kialakítottak egy gyakorlási rendet. Na­ponta három és hat óra kö­zötti időtartam az, amelyet gyakorlással töltök. Ha az utazás akadályoz ebben, ujj­gyakorlatokat végzek. — A gitár, pontosab­ban a pengetős hang­szerek zeneirodalma szegény. A műveket, melyeket játszik, több­ségükben saját magá­nak kell áttranszporál­( ni. Milyen szempontok vezetik eay-egy mű ki­választásánál? — Érdekes módon, ez az évek 'múlásával változott. Húsz éves koromban én is, mint minden fiatal, roman­tikus műveket, például Cho­pint, Rachmaninovot játszot­tam legszívesebben. Ismét jó- barátaim, mestereim segítet­tek abban, hogy felfedezzem a barokk és reneszánsz zene szépségét, gitár-lehetőségeit. Többnyire ma is ezt a zenét játszom, mellettük Bartókot és számos modem művet. — A társművészetek mit jelentenek Önnek? — Nem tudom szavakkal • elmondani, milyen sokat kö­szönhetek a magyar képző- művészetnek. Az első évek­től kezdve, hogy elkezdtem játszani klasszikus zenét gi­táron, rendszeresen hívtak tárlatok megnyitására, idős mesterek hívtak műtermeik­be egy-egy összejövetel alkal­mából. múzeumi koncerteken való közreműködésekre kér­tek fel. Meghitt, bensőséges viszonyba kerültem így sok nagyszerű művésszel. Őket talán megnyugtatta az a ze­ne. amelyet én látszom, én megtanultam tőlük nyitott szemmel és szívvel élni. — Mióta foglalkozik tanítással? — Gimnazista korom óta. Nyilvánvaló, hogy csak kon­certezésből nem tudtam vol­téi? — Tálán meglepő, de első­ként Csonka Pál professzort említeném. A műszaki egye­temen. az építész karon, sta­tika tanárom volt. Fegyelme­zett életszemléletet, a logika tiszteletét tanultam tőle. Min­den órájának szigorú rend­je, ritmusa volt. A technika mindig érdekelt. Két év után mégis abbahagytam műsza­ki tanulmányaimat, élethiva­tásomnak a zenét választot­tam. További mestereim vol­tak; Rácz Aladár cimbalom­művész, Zathuretzky Ede he­gedűművész, a főiskola rek­tora, Hammerschlag János, Sugár Rezső zeneszerzők... Látom, csodálkozik a nevek hallatán. Természetesen, nem gitározni tanultam tőlük, azt már gyermekkoromban meg­tanultam. Idős mestereim a magasrendű zenei igény ki­művelésére tanítottak. Elvár­ták tőlem, hogy Bachot úgy játsszak gitáron, mintha a mű csembalón vagy orgonán szó­lalna meg Megtanították ar­ra. hogy a hangszert idomít­sam a művekhez és ne fordít­va. A gitár csak így lehet sokszínű. Rácz Aladár példá­ul minden hónapban felhí­vott telefonon, megkérdezte mit gyakorolok, mire készü­lök, miben segíthet. Ezeknek a nagy tudású, csodálatos em­bereknek köszönhetem, hogy nem veszítettem el hitemet önmagámban. Mert ők hit­ték bennem. A művek bonyo­lult technikai megoldásaival, persze, magamra maradtam. De. mint említettem, a tech­nika engem mindig érdekelt. — Hogyan gyakorolt? — Ahhoz, hogy valaki meg­ismerje e hangszer szépségét, meg kell teremtenie egy bi­.zonyos nyugalmat. Magához a gyakorláshoz is belső nyu­na megélni. Szeretek taníta­ni. Ha megpróbálnám össze­gezni azt, hogy az elmúlt ne­gyedszázad alatt mit sikerült megvalósítanom vágyaimból, elképzeléseimből, azt a pers­pektívát tartanám a legje­lentősebbnek, amelyet sike­rült megteremteni e hangszer művelői részére. Nyolcadik éve vezetem a Zeneművésze­ti Főiskolán a gitár tanár­képző szakot. Növendékeim­nek már a diploma megszer­zése előtt biztos tanári állá­suk van. Ez, ugye nagy do­log? — Említette, hogy könyvet is írt a gitár tanításról. — Igen. Eddigi tapasztala­taim felhasználásával, és két év konkrét munkájával ké­szült el a Gitártanítás mód­szertana című könyvem.. A könyvet számos fotóval, a mozdulatok szétbontásával il­lusztráltam. Mert a gitáro­zás valójában apró kis bű­vészmutatványok sorozata. Leendő tanároknak szeretnék segítséget nyújtani ezzel a könyvvel. A technikai meg­oldásokon túl, egy szemléle­tet is szeretnénk átadni ne­kik;. ne akarjanak minden­áron csak művészeket nevel­ni. A tanárnak az a felada­ta, hogy megtanítsa a hang­szer kezelését, felébressze a növendékében az igényt a megismerésre. A további utat már kinek-kinek egyéni ké­pességei. döntik el. Hiszek abban, hogy a tehetség min­den esetben megtalálja az utat a kibontakozáshoz. A szocialista irodalmak szellemi közeledése Több mint 25 éve annak, hogy a Magyar Rádió elsőíz­ben közvetítette egyenes­adásban Szendrey-Karper László hangversenyét. Ami­kor elindult rendhagyó élet- útján. egyedül volt. Akarata, hite barátokkal, segítőtársak­kal ajándékozta meg. Tehet­sége megbabonázott minden embert, aki csak egyszer is hallotta őt játszani. Felesé­gével, Ágay Karolával, az Operaház művésznőjével együtt évek óta rendszeresem járnak az ország városaiba, apró falvaikba. Csendes, tisz­ta művészettel ajándékozzák meg az embereket. László Ilona 'S ó WWW/'A uv \\\\v I MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA | KAPCSOLATAINK átte­kintése — örvendetesen — roppant nehéz fel­adat. örvendetesen __ ne­héz — ez a kifejezés' fri­volnak tetszhet, de valóban fontos és pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosan és fokozottan nő az igény egymás jobb, pontosabb megismerésére, hogy fel kí­vánjuk fedezni mindazokat a történeti és eszmei szála­kat, melyek összekötik iro­dalmainkat. Lehetetlen nem örvendezni annaic. hogy a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a legfrissebb művek, viták megismerésére. Vétrül, de nem utolsósorban az is újfajta minőséget jelez kap­csolatainkban, hogy szocia­lista irodalmaink aktuális problémáit korántsem csak egy-egy nemzeti irodalom ta­pasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak álta-" lános, intemacionális gya- ' korlatára is felfigyelünk, ■ idézzük ezeket a példákat is okulás végett. Vitalij Ozerov izgalmas ta­nulmányára szeretnék hivat­kozni. melyben sok gyakor­lati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi ta­lálkozóinak, konferenciáinak értelmét. A haladó nemzeti kultúrák képviselőinek ta­nácskozásait — fejtegeti Ozerov — „a közös szociális és esztétikai platform erő­sítése” teszi igazán értelmes­sé. „Ennek a platformnak az alapja pedig az irodalomban és a művészetben megnyi­latkozó nemzeti, illetve in­temacionális elemek organi­kus egysége .. * „Az egyes országok és irodalmak lé­nyeges problémáit lehetet­len elkülöníteni a világprob­lémáktól. hiszen a szociális és osztályfolyamatok rendkí­vüli módon hasonlóak.. Ez az irodalmi együttmű­ködés, megfelel azoknak az általános fejlődési tenden­ciáknak. melyek a szocialis­ta országok közösségére jel­lemzőek. Természetesen kép­telenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­ba tömörült országok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz­nek a gazdasági élet integ­rálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazda­sági integráció tényeit is nehéz lenne mechanikusan átvinni a kulturális élet, vagy akár csupán az irodalom szféráira. Az egyes országok irodalmaiban a szocialista po­zíciók erősödésével egyenes arányban -növekszik az együttműködésre való kész­ség. sőt a közös munka szük­ségszerűségének felismerése. Nem arról van szó. hogy a nemzeti sajátosságok, illetve a szocialista realizmus általá­nos törvényei között ellenté­tek lennének, s a szocialista irodalmak együttműködésé a nemzeti sajátosságok rovására történhet. Az imperializmus ideológiai fellazító politikájának elméle­ti szakemberei — elsősorban Zbignew Brzeziriski — egész elméletüket arra alapozzák, hogy az ideológiai élet terü­letén a nemzeti különállást kell hangsúlvozni Ezen a kü­lönálláson ők nem a nemzeti kultúrák saiátos vonásait ér­tik. hanem a nacionalista örökséget, az egyes nemze­tekkel szembeni múltból reánk maradt előítéleteket. De hát mi. akik itt élünk Kelet-Európábán. keserves történelmi tapasztalatok árán tanultuk meg. hogy az itt élő népek mennyire egymásra- utalfcak. Példáimat a magyar iroda­lom köréből veszem. Ugvan miként lehetne elválasztani esvmásfó' a horvát szárma­zású Zrínyi Miklóst aki az egyik legnagyobb magyar köl­tővé lett. testvérétől. Petar Zrinitől, aki viszont a horvát költészet jelese? Nekünk Ady Endre hazafisóga a példa, aki keserű és káromlő szavakkal lázadt a Monarchián belül érvényesülő magyar imperia­lista törekvések ellen. „Ma­gyar jakobinus” volt ő, aki tudta azt is, hogy „magyar, oláh. szláv bánat mindigre egy bánat marad” — és erre a dalra a román Octavian Goga és a szlovák Pavel Or- szagh Hviezdoslav feleltek testvéri szóval. És ha József Attila közvetlen feladatként jelölte ki: „rendezni végre közös dolgainkat ez a mi munkánk, s ez nem is kevés” —, akkor ez a rendezés nála személyesen azt jelentette, hogy a magyar irodalom tör-. ténetében először ő volt az, aki műfordítói munkássága centrumába a nyugat-euróDai költők helyett a szomszédos népek poézisát állította, vAnnak ljjabb keletű példák is. Sőt, nem csupán az irodalom magasabb, „szerve­zettebb” világából valók, ha­nem az újkori folklór gyakor­lata ez már, bizonyítva, hogy a szellemi együttműködés nem egyedül tudatos felisme­rés eredménye, hanem a né­pek legbelsőbb igénye is. 1953 őszén a moldvai Szabó­falván egy értelmes siheder bizonyos Pál Ferenc odaállt a néprajzosok elé és magneto­fonra mondotta csángó nyelv­járásban Mihai Eminescu hí­res meséjét, a Calin nebunult, melyet — vallomása szerint — nem sokkal korábban ol­vasott románul. És mindezt afféle ..mesefaként” tette, aki nemcsak őrizője, továbbadója, de gazdagítója is a nép me­sekincsének. A dologban a legkülönösebb az, hogy ez a korántsem irodalmi szöveg, az illető Eminescu-mű első ma­gyar fordítása, mert a mese magyarul, nyomtatásban csu­pán 1957-ben jelent meg. Bö- zödi György átköltésében. Az ilyesfajta példák könnyűszer­rel szaporíthatok. Ion Agir- biceanu, a Kolozsvárott élő kitűnő román író még ba- lázsíalvi gimnazista korából emlékezett egy református magyar emberre, akinek ro­mán meséit nagy áhítattal hallgatta. Megvallja azt is, hogy később sokat merített ezekből a regékből, s volta­képpen egy magyar paraszt előadásában találkozott elő­ször népének legősibb monda­világával Egy prágai kutató, Jaromir Jech a Bánságban bukkant egy nyolcvanéves cseh férfira, aki szerbül, né­metül, bolgárul mesélt — anyanyelvén kívül, s ilyen- fomán mintegy személyében testesítette meg azt a rejtett folyamatot, ahogyan egy-egy mese vagy mesemotívum kör­bejárta hajdanán a világot. Zajlik tehát egy folyamat, függetlenül a mi irodalmi életünk megtervezett és oko­san meghatározott szabályai­ból. amely mintegy az él°tté­nyek szükségszerűségével bi­zonyítja, nem lehet az egy­mással együttélő. azonos tár­sadalmi rendszerek feladatait vállaló népek között mester­séges gátakat állítani. Sokan szeretnék — sajnos, nem egy­szer a szocialista országokban is — a szellemi együttműkö­dést valamiképp úgy beállí­tani, hogy létezik egy inter- nacionális szféra, amely az úgynevezett nagy politika kö­reiben érvényes, és létezik a nemzeti feladatok '’őre. amely a mindennapok munkáiéban szolgálhat iránytűként. Az ilyesféle megosztás politikai- ideológiai képtelenségéről szólni nem az én feladatom. De ide tartozik annak a cá­folata. hogy az irodalom vi­lágában sem lehet szétvá­lasztani a nemzetközi és a nemzeti fogalmát, a nagy és a kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűsé­gek lennének érvényesek. A JELENKORI ‘ világ­irodalom egyik legragyo­góbb példájára szeret­nék hivatkozni. a Le­nin- és Allamj-díias szov!et- kirgG író. Csingiz Aitmntov munkásságára. Vaion egyik legutóbbi műve. a Fehérhajó, melynek alcíme Mese után, világosan jelzi a mű ihlető forrásait — voltaképpen nem ugyanannak a folyamatnak a hasonmása, melyről az előbb a magyar—román—cseh folk­lór újabb jelenségei kapcsán szólottám? Ajtmatov kisre­gényének egyik vezérmotí­vuma a Koronás Szarvas Anyáról szóló ősi kirgiz monda, a kirgiz nép eredet- mondája. Ennek a regének az a funkciója — egyebek kö­zött —, hogy a társadalmi igazság, a mindenkor kötele­ző emberség nagy és közös törvényeire figyelmeztessen. Ajtmatov ezt a kisregényét orosz nyelven írta, tehát így ugyanaz a folyamat játszó­dott le — persze, jóval tuda­tosabb formában —. mint a moldvai Szabófalván Emi­nescu meséjével. De történt más is. Ajtmatov önnön nemzetének legszebb huma­nista hagyományait a szocia­lista emberség új törvényei­vel ötvözte. És ez már nem nyelvi kérdés, sőt nem is egy­szerűen a közvetítés problé­maköre. Ez már egy maga­sabb rendű, minőségileg vál­tozott kulturális egység új valósága. Nyikolaj Konrad akadémikus egyik tanulmá­nyában a világirodalom fo­galmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista tár­sadalmában az első rendű feladatok egyike a társadalmi tudat etikai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy iíj vi­lágirodalom korszakainak há­rom nagy. döntő fordulatot jellemző műve, Augustinus De civitate Dei-je, Dante Di­vina Comedia-ja. illetve a Kommunista Kiáltvány. Nos, ha ez a felosztás igaz — és én feltétlenül annak tartom —. aikkor Ajtmatov művé­ben — és sok más alkotásban — egy új, nagy egvség létre­jöttét kell megfigyelnünk. Ebinek az egységnek megha­tározó eleme, hogy a nemzeti örökségre támaszkodva, azt maximálisan fejlesztve, a hu­manizmus szocialista törvé­nyeit kifejezve a kommunista társadalom intemacionális el­veit és gyakorlatát tartja szem előtt. A szocialista for­radalom alternatívája kell, hogy meghatározza a haladó irodalom tudatát — fejtette lei a kitűnő cseh kritikus. Ji- ri Hájek egyik tanulmányá­ban, melyben 1968 cseh jobb­oldali teoretikusaival vitázik. Ezek a teoretikusok a „kis ‘népek” hivatását óhaitották szembeállítani a „nagy népek szerepével”. Háiek felelete erre nem lehet más. mint az, hogy „részt kell vennünk annak a reményteli világnak megvalósításában, amely az összemberiség történelmi missziója, e megvalósításhoz egyéni teljesítményünkkel kell hozzájárulnunk — ez a kommunista válaszunk kis­polgáraink úgynevezett „örök” „kisnemzeti” „prob­lémáira”. TELJES JOGGAL állapíthat­ta meg Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára: „A kultúra és az ideológia szfé­rájában is legalább olyan jól látható a szocialista államok közeledése, mint gazdasági téren. Bármilyen gazdag is és sajátos is szellemi életük, bánflennyire virágzik is nem­zeti kultúrájuk, ahogy az új rendszer fejlődik mind mé­lyebben meggyökeresedik ezen államok kultúrájának és egész szellemi életének közös szocialista tartalma. Ennek a folyamatnak leg­fontosabb alapja az egységes marxista-leninista ideológia, az új társadalmi viszonyok megszilárdulása, amelyeknek legfőbb vonása a kizsákmá­nyolástól megszabadult dol­gozók baráti együttműködé­se, az emberek és a nemze­tek egyenjogúsága. A szocia­lizmus minden embernek megadta a munkához és a művelődéshez való jogot, va­lódi kulturális forradalmat hajtott végre, megnvitoHa a néntömegek előtt a* utat a jólét az emberhez méltó élet felé Mindez szilárd alanot nyújt a népek szellemi köze­ledéséhez...” (K. K-tusev: A fő irány. Béke és Szociar lizmus. 1973. 8, 10. 1.) t " ”! '^T,ri' Ü Fehér Tál ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom