Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-30 / 280. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ^973. november 39. Turizmus vágy kézilabda ? Az alábbiakban közöljük Nagy Sándornak, a Szolnoki Spartacus női kézilabdacsapata edzőjének sorait. „Az idén kísérleti jelleggel négy megye három-három együttese részére létrehozták az NB IH-as kézilabda-bajnokságot. Szolnok megye színeit a nőknél Jászboldogháza, a Szolnoki Spartacus és a Szolnoki Traktor képviselte, és helyezésük a fenti sorrendben: 7., 10. és 11. Hogy mit értek el még ezenkívül a csapatok? A mérkőzések során leutaztak 2200—2300 kilométert. Mérkőzéseiket szinte üres nézőterek előtt játszották, s miközben kiürültek a sportkörök pénztárai, a játékosok számos kudarcélmény során vesztegették el önbizalmukat. Hogy miért kísérte részvétlenség a mérkőzéseket? A nézők a sorozatos sikertelenségek után hátat fordítottak a pályának. Pedig nem a lányok tehettek arról, hogy nem sikerült jobban helytállni. Heti két (!) edzéssel ma már a Nemzeti Bajnokságban nincs keresnivalója egyetlen együttesnek sem. S miközben a szakvezetők a fejüket vakar gatták, hogy megtala. ják a választ, hol is szorít a cipő, rájöttek, hogy a sportágnak alig van a megyében utánpótlása. Drágán kellett tehát fizetni a nevelőmunka elhanyagolá- sáért Az NB XII. magasabb szintű játéklehetőséget biztosít, mint a megyei I. osztály — ám az i$ tény, hogy erre éretlenek voltak a csapataink. Mi tehát a teendő? Azt a kevés jól- képzett, szorgalmas játékost, aki hajlandó vállalni a fel' készülés érdekében a nagyobb tehertételt, egy csapatban kell szerepeltetni. Ami pedig az utánpótlást illeti, egyre nagyobb figyelmet kell szentelni az általános és középiskolák tanulóinak. Meg kell találni az együttműködés módját az iskolák testnevelőivel, s csak velük együttműködve érhetik el női ké- zilabdacsapataink az NB III. követelte szintet. S akkor nemcsak turisták, — de a legjobbakkai egyenlő versenytársak is lehetnek majd a szolnoki női kézilabdázók.” ; ................................... ; B ÖZSE .i . 11 v Bár a jegyzőkönyvek- : ben Szabó Erzsébet né- : ven szerepel, de Kun- ■j : hegyesen, a csapatában : és a megyei röplabda- : berkekben csak Bözse- : I ként ismerik a 172 cm magas röplabdás lányt. : Ellenfelei rendszerinti '' megkülönböztetett fi- j : gyeimet tanúsítanak : iránta. — Vigyázzatok Bö- : zsére, sáncot neki! — : röpködnek a szaktané- :; csők mérkőzés közben. ; s szükség is van az in-: : telemre, mert a nagy-: szerű adottságú lány : lecsapásai során porzik • ; a parkett, fröccsen a j : salak. Bözse jelenleg a kun- ; hegyesi röplabdacsapat j : legjobbja — ez pedig : a nagyközség együtte- : sében rangot jelent hi- • : szén a tavalyi és a ta- : : valyelőtti „legjobbak” : : — Tar Magdi és Geszti ; ■ Ilona — már az NB I-1 ■ : ben ütik a labdát Bö-:: : zse harmadikos gimna- : i zista, a tanulmányi át■ laga 4,4 — és távolab- : bi tervei között a ta- • nárképző főiskola ed: végzése szerepek Kjet- : sereg, sok a hibája,; : javítani kell a tárna- j dóiátékán, nem biztos : a nyitásfogadása, a me- | : zőnyben gyorsabb is : lehetne. Sokat kell fej- ; lődnie, mert az ellen- ; : felek n>ogkülönbözte- : tett figyelmét csak Így lehet kiérdemelni. D. Szabó Miklós Sporthírek — A megyei sakk Bzakszövet- ség Jászberényben, a Víz út 1. szám alatti teremben vasárnap 8.30 órai kezdettel rendezi mer az egyéni és csapat vlllárobaj- nokságot. — A Jászberényi Lehel SC röplabda szakosztálya december 4- én 2 órai kezdettel évadzáró értekezletre hivla össze a tátéko- sokat és a szakvezetőket. — A sportág első vonalában derekasan helytállt női együttes telle- sltményét és a jövő évi célkitűzéseket ismerteti a szakosztály vezetősége. Kisújszállás Az 1973. évi felnőtt kispályás városi labdarúgó-bajnokság végeredménye 1. N. A. a. 12 u 1 8 SS 51-10 2. TJNTV. K. 12 9 2 1 20 46-21 3. Téglagyár 13 7 4 1 18 48-20 4. Búzák. Tsz 12 8 0 4 16 47-32 5. Faipari V. 12 7 2 3 16 31-23 8. Dózsa Tsz 13 6 1 5 13 21-25 7. TXTASZ 12 4 S 3 13 23-36 8. Ady Tsz 12 4 3 5 U 55-34 9. MFTEFÉM Ktsz 12 2 S 7 7 20-Si 16. MEZÖG U. 12 3 1 8 7 28-43 11. Kinizsi Tsz 12 2 2 8 6 24-50 12. MEZÖG L 12 1 1 10 3 7-31 A legtöbb gól szerzői: 1. Erdélyi József (Téelagvár) 27 gól 2. Béré László (N. A. G. 25. 3. Jámbor Géza (Téglagyár) 17. Kosárlabda Az NB m Délkeleti csoportjának végeredménye 1. Szolnoki MÁV SE *2 2. Hódmezővásárhelyt EF 22 3. T-miklósi Bamevál 21 4. Szegedi OTE Lendület 18 5. Kecskemét) SÍ 16 6. Karcagi Fáklya 15 7. Békési VM 12 A bajnoki idény legeredményesebb kosárdobói: Lórincz Hona (Szó. MÁV) 13 mérkőzésből 333 kosár. Tapasztó Lalosné Karcagi Fáklya) 14-ből 228. dr. Hídvégi Zsófia (Szegedi L.) 14-ből 209. Tsz-ek, ÁrÉSZ-ek kisfenyésztők FIGYELEM! Az Állattenyésztési Kutató Intézet gazdasága alsótengelici nemesítő telepe Vew-Hampshire fajtájú tenyész naposcsibéire és előnevelt tanyészcsirkére megrendeléseket vesz fel. Vegyeslvarű naposcsibét januárban és júliusban S,—Ft, február első felében 8,—Ft, február második félétől június végéig 8,—Ft-os egységáron biztosítunk. Egész szezonban biztosítunk szekszált naposjércét 12.SO Ft. napos kakast 4.50 Ft egységáron. Előnevelt csirkét 4-től 12 hetes korig már januártól lehet vásárolni telepünkről. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében jegyezzük elő. az átvételi időpontot visszaigazoljuk. Származási igazolást biztosítunk. Levélcím: Alsótengelici Gazdaság Baromfitelepe 7052 Kölesé, Lencsepuszta (Tolna megye) Tel.: Kölesé 20. Dolgozókat alkalmazunk Azonnali belépéssel alkalmazunk ^epKocsivezeioKet, rakodókat és üzemi segédmunkásukat. Jó kereseti lehetőse^, 40 órás munka- uct. jelentkezés személyesen az Allatif ehérje i*K*r many okát Előállító Vállalat Tószegi úti gyáregységénél naponta 7 órától 14 óráig, szombat kiveielevcL Gépkocsivezetőt veszünk fel. C és £ kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezőket.: Fizetés megállapodás szerint. Üj Élet Tsz Tisza- kécske, Kerekdomb. Szolnok városi Tanács V. B. műszaki osztálya építészmérnököt alkalmaz csoportvezető főmérnöki, főmérnöki, építésztechnikust műszaki ügyintézői munkakörbe. Jelentkezni lehet személyesen v. írásban az osztályvezetőnél. (Szolnok. Kossuth tér 9. sz. alatt). A Lőrinczl Fonó felvételre keres 15 éven felüli lányokat. A betanulási idő: I hónap. — Kereset: 1950.- Ft-tó| 2600.— Ft-lg a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást biztosítunk. Cím: PlV Lőrinczi Gyár Budapest 1183 Gyomról u. 81—91. A Jászapáti nagyközségi Tanács V. B. költségvetési üzeme azonnali belépéssel dísznövénykertészt vesz fel. Bérezés megegyezés «szerint. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél. Jászapáti Velem! Endre u. í. Asztalos szakmunkást — azonnali belépéssel felvesz a Városgazdálkodási Vállalat. Kisújszállás. Felszabadulás u. 2. Rákóczifalva és Vidéke ÁFÉSZ az újonnan nyíló éttermébe szakképzett szakácsot és két szakképzett felszolgálót keres felvételre. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet : az AFÉ'íZ központi irodájában. Rákóczifalva. Rákóczi u. 53. Telefon: 6. A Cibakház! Vízgazdálkodási Társukat felvesz 19<4- január 1- ével mélyépítésben jártas szakembert építésvezetői beosztásba, bérszámfejtésben és SZTK ügyek intézésében gyakorlattal rendelkező dolgozót és anyagraktárost. Fizetés kollektív szerződés szerint. Érdeklődni: Cibakháza. Almos u. 2. sz. alatt a társulat műszaki vezetőjénél. KPM szolnoki Közűt! Igazgatósága pályázatot hirdet utópitő műszaki ellenőri munkakörök betöltésére, mérnök vagy technikus részére. Jelentkezés: munkanapokon az igazgatóság központjában. Szolnok, Vöröshadse- reg u. 4. sz- alatt a személyzeti főelőadónál. Férfi segédmunkásokat és éjjeliőröket keresünk felvételre. Bér megegyezés szerint. Jelentkezés: Szikvízüzem. Szolnok, Mártírok útja 12Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót veszünk fel. jelentkezés: csak személyesen a Szolnok—Békés megye Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat személyzeti vezetőiénél. — Szolnok, Rékasi u. n. Irodaház. Fizetés megegyezés szerint. A 633. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Szolnok, azonnali belépéssel kazánfűtőt és takarítónőt vesz fel. A Pest megyei Tanács V. B. ceglédi Járási Hivatala pályázatot hirdet pénzügyi osztályvezetői állásra. Pályázhatnak mindazok. akik közgazdaságtudomány* egyetemi végzettséggel vjgv pénzügyi számviteli főisko’ai végzettséggel rendelkeznek, legalább 5 éves költségvetési gva- korlatuk van. — Fizetés ^ 130s kulcsszám szerint. Lakást kb. 1 év mőiva tudunk biztosítani. — Érdeklődni lehet; a hivatal személvreti főelőadóiánál. Cegléd, Rákóczi u. 14. sz. alatt. A Jászlerénv és Vidéke ÁFÉSZ J december 2-ig árubemutatót rendez a Lehel Klub nagytermében Az árubemutatón megtekintheti • VIDEOTON Gyár összes termékét Nyitva mindennap 9-től 19 óráig Tekintse meg ön is a VIDEOTON gyártotta televíziókat, rádiókat, magnetofonokat! Ha megtetszik, meg is vásárolhatja, hisz a termékek kaphatók az ÁFÉSZ Jászsági“ Áruházában A „Jászsági“ Áruházban gyors OTP-hi tel ügyintézés I Keresse fel az Ora- és Ékszerkereskedelmi Vállalat boltjait! X INGATLAN: Törökuentmlklóson, a Kőröst Csorna u. 17 «2. alatti kétszobás családi ház — azonnal beköltözhetően elad 6. Érdeklődni : Tőrökszentcriikiós. Felszabadulás u 38. sz. _______ K ÉTSZOBÁS. elő- szobás, üvegfolyosos. meliékhelyis egekből álló családi ház. <— melléképülettel. 180 n-öi ápolt szőlő-gyü- mölasössel. beköltözhetően eladó .utát- nyos áron. — Török- szentmlklós. Tulipán u. 12. ez. Közművesített beépíthető 435 négyszögöl telek Szan- daszőllősön. a sportpálya mellett autóbuszmegálló közelében eladó. Érdeklődni: a helvszinen. Sport u. 7. sz. KÉTSZOBÁS család) ház. 200 n-öl telekkel. beköltözhetően eladó. Szolnok. Kolozsvári u. 79/a. Érdeklődni : minden vasárnap 14—16 óráig. AZONNAL beköltözhető, 8 helyiségből álló. új családi téglaház eladó. Szolnok, Szarvas u. 10. szám. Másfélszobás szövetkezett lakás eladó. Szolnok, Kolozsvári u. 36. a. e. 10. Érd. 16 órától. Könnyű módszerrel háromszobásra átalakítható kétszobás házrész, mellékhelyiségekkel eladó. — Irányár: 120 009 Ft. Szolnok Be-csénvi u. 14. Kissék. ______ E l ADÓ telek. Karca? Takács P. u. 24. (fő úttól 40 m-re). tarsashAzban ~ beköltörhetö kétszobás összkomfortos •- rázós lakás eladó. Szolnok. Bán vei K p. V. éo. II. 10. ELADÓ Cserkeszöl- lőn fürdőhöz közel 500 négyszögöl szőlő. esetleg nyaralóval eevütt is. Érdeklődni: Nagykőrös, Teleki u. 4. daráló. Törökszentmikléson, az Iflúság it. C. ez. alatt háromszobás, emeleti lakás ejadó. Érdeklődni: délután 17 órától. ■1 r — ■ . i. KÉTSZOBÁS családi ház 900 négyszögöl telekkel, beköltözhetően.' olcsón eladó. (Jószágtartásra alkalmas.) Szanda- szőllős. Karinthy F. u. 102. t Érdeklődni: 16 órától. GÉPJ \RMf: IH-s Zsiguli emejy* eébkocsi eladó Szolnok. Sarló J. 9. ADÁSVÉTEL: Síkkötőgép diamaní 8/100-as Jó állapotban kétéves eladó. Jászberény. Tél u. 9. Ferenczné. Autósex texán galambok ez évi szaporulatból eladók. — 510ü Jászberény. Mező u. 35. Marinka Ferenc. GUMIS KOCSI. 16, — téli takarmány eladó. Török. Szolnok* Sallai u. 6. EGYÉB: TÖRZSKÖNYVI píő- fej yzéssei — bever kolvköjc sürgősen eladók. Részletre is. Márton Imre. Tú- szeg. Rákóczi u. 54. KISGYERMEK gondozását lakásomon vállalom. ’•ővidebb idere. Szolnok. \ ti • kenyi tér 13- lir e 13 ajtó. BÚTOROZOTT szoba kiadó. Szolnok. Horgász u. 39. Kiiiönbejáratú albérleti szoba kiadó. — Szolnok. Jázmin u. 17. Cseh Gézóné. A Vegyépszer Szerelési Igazgatóság SZOLNOKI KIRENDELTSEge felvételre keres jól képzett — ív- es lánghegesztőket — CSŐSZERELŐKET s- állványozókat — HŐSZIGETELŐKET — BÁDOGOSOKAT Bérezés kollektív szerződés szerint. Megfelelő szakképzettség esetén külföldi munkavégzés és kiküldetés biztosítva van. Jelentkezés: személyesen a T1SZAMENTI VEGYIMŰVEK területén levő kirendeltségen Szolnok, Tószegi út. A Szolnok megyei Tanács Tervező Vállalata Szolnok. Kossuth L. o. 6—7 felvételre keres tervezői munkakörbe okleveles építészmérnököket, szerkesztői munkakörbe építész, valamint mélyépítőipari technikusokat, felújítási és átalakítási munkák tervezéséhez, többéves gyakorlattal építészeket, ❖ jelentkezés a vállalat titkárságán. Magasnyomású kazánhoz fűtőket faipari géotminkíst. asztalost, betanított férfi-női dolgozókat VESZÜNK FEL. Jelentkezés: Bútorlap és Faáru «következet Jászalsószentgyörgy, Béke u, L A