Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-30 / 280. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. november 3b Tanaka dilemmája Tanaka nyáron őszre ígérte az árak stabilizálását Am a japán kormányfő ígérete ruam vált be. Ellenkezőleg, az infláció minden eddiginél súlyosabb helyzetet teremtett a szigetországban, amit csak tetézett az olajtermelő arab államok bojkottja. Tanaka kormánya sebtében egy nyilatkozatot tett közzé, s ebben némileg elhatárolta magát korábbi, Izrael-barát politikájától. Az embargót átmenetileg ugyan feloldották, de az olajszükségletének 85 százalékát az arab országokból importáló Japán ipari köreinek kedélyét ez korántsem nyugtatta meg. Ilyen körülmények között bizonyos fokig váratlanul érte Tokiót az Európai Közös Piac országainak javaslata, amelyben a kilencek együttműködésre tesznek ajánlatot Annál is inkább tanácstalan Tanaka, mert véleménye szerint helyesebb lenne a bilaterális — Európa—Japán — együttműködés helyett a trilaterálist — Európa—Japán— Egyesült Államok — szorgalmazni. Ázsia legfejlettebb országa csakhamar sorsdöntő válaszút előtt áll. As USA-val meglehetősen rossz tapasztalatokat szereztek az elmúlt években, már ami a gazdasági kapcsolatokat illeti. Amerika bőkezűen bánt a dollármilliókkal. ha valamely japán iparágban beruházási igény merült fel, de szűkkeblű szövetségesnek bizonyult, ha a fejlett japán ipar termékeinek egyesült államokbeli forgalmazása vagy a japán, árukat sújtó vámtételek szóba kerültek. Érthető, hogy a nyugat-európai ajánlat is meggondoikoz- tatja Tokiót. Évekkel ezelőtt — amikor az első japán gyártmányú gépkocsik, motorkerékpárok, híradástechnikai cikkek megjelentek az európai piacon — éppen a Közös Piac tagállamai közül kerültek ki azok az országok, amelyek' védővámot és más, korlátozó intézkedéseket sürgettek a japán iparcikkekkel szemben. A konkurrereiaharc a nemzetközi piacokon is egyre élesebbé vált, elsősorban az autók értékesítésében. Még az év vége előtt Nyugat-Európában tárgyalás kezdődik a Kissinger-féle új atlanti chartáról. Ez lényegében Nyugat-Európa és az Egyesült Államok kapcsolatait hivatott új alapokra helyezni. Tanaka taktikája most arra irányul, hogy Legalább ezeknek az eszmecseréknek az eredményétől tehesse függővé Japán válaszát a Közös Piac javaslatára. Tokió válaszát még egy cseppet sem elhanyagolható körülmény is jelentős mértékben befolyásolja. Az tudniillik, hogy a liberális demokrata pártot és személy szerint Tana- kát mind több és több támadás éri elhibázott gazdaságpolitikája miatt. A bizalmi válság nőttőn nő a konzervatív kormány és a lakosság túlnyomó többsége között. (KS) Befejeződtek a szovjet—indiai tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Andrej Gro- miko, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja a Szovjetunió külügyminisztere, valamint a Brezsnyev kíséretéhez tartozó más személyiségek találkoztak az Indiai Kommunista Párt vezetőivel. Leonyid Brezsnyev tájékoztatta az indiai elvtársakat az SZKP belpolitikai és nemzetközi tevékenységének időszerű kérdéseiről, a Szovjetunióban folyó kommunista építés menetéről. Indiai látogatásunk célja — mutatott rá Brezsnyev — országaink barátságának erősítése, az, hogy új ösztönzést adjunk a két ország közötti együttműködés fejlődésének különböző területeken. Indira Gandhi miniszterelnökkel folytatott tárgyalásaink menete alapján teljes meggyőződéssel elmondhatjuk, hogy ezek a tárgyalások olyan gyümölcsöző eredményeket hoznak majd, amelyek megfelelnek a két nagy nép érdekeinek. A kommunista világmozgalom helyzetéről szólva Leonyid Brezsnyev megjegyezte, hogy az 1969-es értekezlet óta megnövekedett a kommunista világmozgalomnak mint olyan hatalmas nemzetközi erőnek a szerepe, amely jelentős mértékben járul hozzá a feszültség enyhüléséhez és a népek biztonságának megsziSzovjet—indiai közös nyilatkozatot Írtak alá Tegnap Delhiben Leonyid Brezsnyev folytatta tárgyalásait Indira Gandhival. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és az indiai kormány elnök-asszonya, ez alkalommal több nemzetközi problémáról folytatott véleménycserét. Brezsnyev kiemelte azt a nagy szerepet, amelyet India tölt be nemzetközi síkon, többek közt az ázsiai béke, kölcsönös megértés és együttműködés megteremtésében. Indira Gandhi nagyra értékelte a békeszerető szovjet politikát és azt, hogy a Szovjetunió jelentősen hozzájárul az igazságos, tartós béke és a nemzetközi biztonság szavatolásához. Leonyid Brezsnyev beszéde a parlamentben Leonyid Brezsnyev tegnap az Indiai parlamentben elhangzott beszédében kifejtette a modern világ fontosabb problémáival kapcsolatos szovjet álláspontot, közte a Szovjetunió állásfoglalását az európai és az ázsiai biztonság kérdését, a szovjet- amerikai kapcsolatokat, valamint a közel-keleti helyzetet illetően. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kijelentette: a Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít az in- diával fennálló barátsága szilárdításának, az Indiához fűződő kapcsolatai sokoldalú fejlesztésének. Hozzáfűzte: a szovjet—indiai barátság szi- lárdulása manapság mind a két ország nemzeti érdekei szempontjából, mind pedig lárdításához. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a világszerte végbemenő új fejlemények, a testvjérpártok előtt álló feladatok megkövetelik, hogy még szarosabbra zárják soraikat a marxiz- mus-lertinizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján. Hangsúlyozva, hogy az SZKP és az indiai KP között hagyományos testvéri kapcsolatok állnak fenn állást foglalt a két párt kapcsolatainak további kiszélesítése és aktivizálása mellett Sirpad A. Dange, az indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának elnöke, Kadzsesvar Rao, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának főtitkára és a párt más vezetői pártjuk tagsága nevében forrón üdvözölték Leonyid Brezsnyev Indiai látogatását. Mint mondották, ezt a látogatást nagy lelkesedéssel fogadták az indiai nép legszélesebb rétegei. Sirpad A. Dange méltatta az SZKP XXIV. kongresz- szusán elfogadott békeprogram nagy jelentőségét és hangsúlyozta, hogy ennek a programnak a megvalósítása óriási hatással van az egész nemzetközi helyzetre. Nagy elismeréssel szólt arról a kezdeményező készségről és energiáról, amelyet az SZKP vezetősége és személy szerint Leonyid Brezsnyev tanúsít az egyetemes békéért vívott harcban. Tegnap a delhi elnöki palotában ünnepélyesen aláírták a közös szovjet—indiai okmányokat. Leonyid Brezsnyev és Indira Gandhi asszony aláírta a közös szovjet—indiai nyilatkozatot, valamint a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés további fejlesztését célzó megállapodást Aláírták a szovjet és az indiai állami tervhivatal együttműködéséről szóló megállapodást A szovjet—indiai konzuli egyezményt Andrej Gromiko szovjet, illetve Szvaran Szingh indiai külügyminiszter látta el kézjegyéveL 3 béke szilárdulása és az egész nemzetközi helyzet javulása szempontjából rendkívül jelentős. Brezsnyev a következőkkel folytatta: a háborút, beleértve a nukleáris háborút, mint az európai problémák meeo1 Gésának eszközét, teljesen kizártnak kell tekintenünk. EikZnzelé«ünk szerint a nersoekfíva az. hoev az európai béke és együttműködés közös erővel emelt énü'ete fokozatosan váltsa fel azt a helvzetet amelvben kontinensünk egymással szembenálló két katonai és politikai tömbre oszlik. Brezsnyev hangoztatta, hogy az 1972-es és az 1973- as magsszintfl szoviet—amerikai tárgyalások eredménye « két ország közötti kapcsolatok egészséges és normális mederben történő terelése vonatkozásában kétségkívül megfelel mind a szovjet és az amerikai nép alapvető és perspektivikus érdekeinek, mind pedig az egyetemes béke érdekeinek. Hozzáfűzte: nekünk a Szovjetunióban az a meggyőződésünk, hogy az ésszerű politikának ezt a békés vívmányát senki sem másíthatja meg! A Szovjetunió a kollektív ázsiai biztonság eszméjének meggyőződ áses híve — jelentette ki Brezsnyev és hozzátette: időszerűnek tartam a kollektív ázsiai biztonság eszméjének alapos és sokoldalú megvitatását, mert ez lehetővé tenné, hogy kipuhatoljuk az ázsiai béke és biztonság problémáinak együttes és valamennyi érdekelt állam számára elfogadható megközelítését. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a közel-keleti helyzet vonatkozásában hangsúlyozta: a fő feladat most az, hogy a küszöbönálló tárgyalások elérjék e térség helyzetének tartós és békés rendezését. Ehhez vissza kell szolgáltatni az Izrael álfa1 elhódított területeket jogos tulajdonosaiknak, biztosítani kell az igazságot a palesztin araboknak és ezen az alapon meg kell teremteni a lehetőségeket az arab államok és Izrael állam közötti tartós és békés egymás mellett éléshez és jószomszédi viszonyhoz. Delhiben a szovjet nagy- követség épületében Leonyid Brezsnyev az SZKP KB főtitkára vacsorán látta vendégül Indira Gandhit. A vacsorán az SZKP KB főtitkára és az indiai kormányfő pohárköszöntőt mondott MOSZKVA Moszkvában tegnap megnyílt a KGST és Finnország együttműködési bizottságának első ülése. A finn küldöttséget Jermu Laine külkereskedelmi miniszter vezeti. VIENTIANE Tegnap második alkalommal tartott ülést a laoszi hazafias front és a vientianei kormány békemegállapodá- sának végrehajtásával megbízott kétoldalú vegyesbizottság. GENF Genfben tegnap ülést tartott az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakszónak koordinációs bizottsága, és több határozatot hozott a munka további megszervezéséről. TEHERAN Teheránban iráni—mongol közös közös közleményt adtak ki abból az alkalomból, bogy Jumzsagijn Cedenbal, Pod-orniJ fogadta Steveit Nvikolai Podsomii a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben fo-adta Hvfnrd Stevert. az Egyesült Államok elnökének tudományos tanácsadóját. a szoviet—amerikai tudománvos-műszaki vegyesbizotttás második ülésszakán résztvevő amerikai kü’döttsé® vezetőjét. A baráti hangulatú beszélgetés során érintették a tudorrá-1 vos-rrűsznki és gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének kérdéseit valamint más kölcsönös érdeklődésre szára főtartó kérdése két. Hangsúlyoztál- a «-soviet —amerikai e°vüttrrű’"ödés nagy ie’en+őségét a feszültség envhiiiése és a béke meg* szilá-dítása szemnontjábóL A beo-éige-éson részt vett Vlagyimir Kirillin a Szovje+’-nió Mfrüsz+ertan^csának elnökhelyettese, a tudományos és mü-rmkj állami bizottság elnöke, Tito beszéde Ja’cé^an Jaice városában tegnap rendezték meg Jugoszlávia legnagyobb ünnepének. — a köztársaság napjának fő rendezvényét 30 évvel ezelőtt ebben, a partizánok által felszabadított kis boszniai városban tartotta tanácskozását a jugoszláv antifasisa* ta harc vezérkara és határőr zott a megszállt ország újjászületéséről. a néni köztársar ság megteremtéséről. A 30 évvel ezelőtti tanácskozás részvevői tegnap ismét összeültek. Az ünnepi ülésen Joszin Broz Tito államfő, a JuSO-rláv Kommunistólr Czfvvetsóránek elnöke mondott beszédet a Mongol Népköztársaság miniszterta -ársának elnöke hivatalos látogatást tett Iránban. TIRANA Albánia függetlenségének 61. és az ország felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából az Albán Munkapárt Központi Bizottsága, a minisztertanács és a tiranai pártbizottság szervezésében ünnepi ülést tartottak a tiranai operaházban. VARSÖ A Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt (SÁPI Végrehajtó Bizottságának meghívására kétnapos látogatást tett Svédországban Rvszard Frelek. a LEMP KB titkársági tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. NEW YORK New Yorkban ünnepi estet rendeztek a szovjet- amerikai diplomáciai viszony megteremtésének 40. évfordulója alkalmából. MINDENFELŐL Egy’ptomi—izraeli találkozó Fegyveres incidens Több mint 10 perces késedelmet okozott az egyiptomi—izraeli tárgyalófelek tegnapi találkozójának megkezdésében a Kairó—Szuez útvonal 101-es kilométerkövénél felállított ENSZ-sá- tortól alig 3 kilométerre lezajlott lövöldözés. Szemtanúk közlése szerint egy izraeli megfigyelő pontról géppuska- és aknavető-tüzet nyitottak az Ataka-hegység irányába. A fegyverropogás 35 percig tartott. Egyes fel- tételezések szerint az izraeliek így akartak jobb pozíciót szerezni maguknak a hegység felé vezető úton. Más hírek szerint az egyiptomi fél viszonozta a tüzet. Nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy az egész akció az izraeli tévénéző számára készült, a lövöldözés kirobbanásakor ugyanis az izraeli televízió egyik stábja megjelent a hely? színen és felvételeket készített az eseményekről. Gamazi egyiptomi és Ja- riv izraeli tábornok, akik a fegyveres incidens miatt amúgy is később kezdték tanácskozásukat, félbeszakították a megbeszélést. Jariv tábornok elhagyta az ENSZ-sá- tort, s felkereste azt az izraeli ellenőrző pontot, ahonnan a lövéseket hallották. Visszatérése után rövid ideig ismét tanácskozott a két fél, de Ensio Siilasvuo finn tábornoknak, a tanácskozások védnökének közlése szerint nem sikerült haladást elérni a csapatok szétválasztásának kérdésében. Újabb találkozó időpontját sem tűzték kiViETiNAM Amemcai kémrepülés Az Egyesült Államok egy kémrepü.őgépe NgheAn tartomány fölött két alkalommal hatolt be a Vietnami Demokratikus Köztársaság légterébe — közölte tegnap a VDK külügyminisztériuma. Nyilatkozatban követelte az ilyen akciók azonnali beszüntetését, a párizsi béke- megállapodás és az 1973. június 13-i közös közlemény szigorú betartását. Időközben az Egyesült Államok fokozta a hadianyag" szállítáat Saigonnak, hogv ..pótolja” az amerikabarát rezsim területrabló hadműveletei során szenvedett egyre növekvő veszteségeit. Kambodzsában a Phnom Penh-i rendszer katonai parancsnoksága heves harcokról számolt be a fővárostól 5C kilométerrel nyugatra fekvő Kompong Speu térségéből. ahol gyalogsági egységek tüzérségi támogatással ütköztek meg egymással Véget ért az RKP Központi Bizottságának plénuma Bukarestben véget ért a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos plénuma. — Az ülés munkálataiban részt vett Románia legfelsőbb gazdasági és társadalmi fejlesztési tanácsa is. A plénum egvha-gútag jóváhagyta az 1974. évi gazda sági és társadalmi fejlesztési terv és a lövő évi állami költségvetés tervezetét. Elfogadta a végrehajtó bizottság. az államtanács és a minisztertanács által az energiagazdálkodás fejlesztése a villanyenergiával. az üzem- és fűtőanyagokkal való cazdál- kodás érdekében hozott intézkedéseket. majd külpolitikai kérdésekben foglalt állást A Központi Bizottság plénuma úgy döntött, hogy 1974 utolsó harmadában összehívják a Román Kommunista Párt XI. kongresszusát CHILE A junta Uu*a*ította a külfö dieket Corvalánt egy bortönszigetre hurcolták Diákok felhívása A chilei katonai junta felszólította az országban élő összes külföldieket hogv az év végéig hagyják el Chile területét Julián Amery brit külüevi államminiszter ezzel kapcsolatban közölte, hogy kormánya nem fog nyomást gyakorolni a chilei hatóságokra a politikai foelyok szabadon bocsátása érdekében. A miniszter véleménye szerint nem kívánatos, hogv Anglia bármiféle módon beavatkozzék ebbe az ügybe.-ár A santiagói hatóságok által engedélyezett El Mercurio és La Prensa című chilei nmilsook is megerősítették azt a hírt hogv Luis Corvalá-tt a Chilei Kommunista Párt főtitkárát valamint a Néol Egység pártjainak és állam- aonarát’isának több vezetőjét a hírhedt D-wson börtönszigetre hurcolták. Chilében tovább folynak a bírói eljárás nélkül történő letartóztatások és kivégzések. A junta áldozatainak számát megfigyelők több ezerre becsülik. ■dr A Chilei Egvetemi Szövetségek Egyesületének vezetősége felhívással fordult az egész világ diikcVához, támogassák a chilei hazafiakat a junta kezetlen meg+orló intézkedéseivel szemben. A chilei emigránsok ..Demokr-'ttV'i« "tű- le” nevű, Rómában széke1 ő szervezete ált"1' tt»-i««-ttett rpli-fyá« rá—"*-+_ how a junta elbocsát-űt*, az Ksszes egve*«mi reittor-kat. feloszlatta a diák« *>t. és diákok ezre.* T*-to ki az egyetemekről. A chilei -Mákok felhívása rárrm+at hoov Chilében tovább tart a fasiszta hatalomátvételt e’ffé- lő diákok és tanárok elleni megtorló hadjárat. Szovjet—amsri/ai űrkutatási u .. »rt n I r egyutfmu codss A szovjet űrhajósok Juri j Gaearinról. elnevezett kiké"zési kóznontíában az 1975-ben közös űrrepülést végrehajtó Szojuz szovjet és Aoollo amerikai űrhajó legénysége szoviet és amerikai újságírókkal beszélgetett. A találkozón résztvett Borisz Petrov akadémikus« az Tnterkozmosz Tanács elnöke is. Petrov akadémikus elmondotta, hogy a szovjet és amerikai űrhajósok legutóbbi találkozófa. amely a szovjet-amerikai űr- kísérlet előkészítésének újabb szakaszét zárta le» sKsdményaB sseü . J_i