Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-25 / 276. szám
A közoktatás részvényesei t kisköreiek — közöttük Kohári Nándor főmérnök, 4 Vermes József mérnök. Rásonyí Győző főépítésvezető, Túrái Sándor, Fehér László szerelő és Köles Béla kőműves brigádvezető — minden kérés nélkül hozzáláttak a pusztataskonyi általános iskola elhanyagolt épületének felújításához. A vízlépcsőnél használatos rusztikus vízüveggel festették be kívül-belül a falakat, bevezették a vizet. Adtak az iskola kerítéséhez kb. 12 ezer forintot érő anyagot. Azt felhasználva vállalta el a kerítés elkészítését Izsóid István tanácstag vezetésével a tiszaburai Lenin Tsz traktoros szocialista brigádja. Ha majd a jó idő beköszönt, ígéretük szerint ismét megjelennek a vízlépcső dolgozói Fusztataskonyban, s bemázolják az iskola ajtóit, ablakait. Munkájuk összértéke megközelíti a százezer forintot. A Központi Bizottság közoktatáspolitikai határozatában olvasható: „Fejleszteni kell azt a közszellemet, amelyben a társadalom minden egyes tagja átérzi felelősségét a felnövekvő nemzedék sorsáért. A kisköreiek nemes vállalkozása azt bizonyítja, egyre többen ismerik fel, ha az oktató-nevelő munkában közvetlenül nem is tudnak közreműködni. valamilyen úton-móclon támogathatják a közoktatás ügyét. A tiszafüredi járásban erre sok jó példa van. Választásunk talán azért szerencsés, mert ott nincsenek több évtizedes múlttal rendelkező, több ezer embert foglalkoztató nagyüzemek, egészében véve nem található olyan gazdasági bázis, ami máshol nem lenne fellelhető. Ennek ellenére az oktatási intézmények segítésének figyelemre méltó, egyre eredményesebb gyakorlata alakult ki. Az oktatásügyért végzett társadalmi munka pénzbeli értéke az ötéves terv végére megközelíti a hatmillió forintot Ebbe az összegbe természetesen beleértendő az óvodák számára vett, vagy készített játékoktól az intézetek tatarozásáig minden. Az oktatásügynek egyaránt jól jön a különböző közös gazdaságok, vállalatok segítsége, mert az így megtakarított pénzen szemléltető eszközöket vásárolhatnak, színvonalasabbá tehetik az oktató-nevelő munkát. A társadalmi támogatásnak tehát kétszeres a haszna. Az említetteken túlmenően esetenként gyermekvédelmi intézmények létesítését is elősegíti. S mivel a járásban egyetlen gazdaság, vagy vállalat sem rendelkezik elég szabad pénzzel, ezért közös erővel tataroznak iskolákat, növelik az óvodai helyek számát, esetenként pedig új intézmények építésére is így vállalkoznak. Követendő példaként említünk néhány ilyen esetet: Tiszafüreden a Kossuth téri és a Zrínyi általános iskola épületének külső tatarozását helyi üzemek, gazdaságok vállalták. Ezért a munkáért építőipari vállalatok több százezer forintot kérnének. Abádszalókon a termelőszövetkezet, a helyi ÁFÉSZ és más intézmények kétszázezer forinttal segítették az óvoda létrehozását. A járás székhelyén a gazdasági egységek összefogásával száz személyes óvoda építését kezdik jövőre. A legfőbb „részvényes” ebben a dicséretre méltó akcióban az Alumíniumárugyár és a Magyar Hajó. és Darugyár helyi üzeme. Szó ami szó, az utóbbi példánál közvetlen a vállalatok érdekeltsége is, de ez nem kisebbíti közreműködésük dicsére, tes voltát. Utóvégre minden üzem és intézmény, a társadalom egészének érdeke, hogy jól nevelt, szocialista kultúrával áthatott nemzedék álljon munkába a következő években. j kisköreiek áldozatkészsége, együttműködése az 4 iskolával más tanulságot is kínál. Kisházi János pusztataskonyi pedagógus vezeti tavaly óta igen nagy sikerrel Kiskörén a felnőttoktatást. Részben az ő munkájának elismerése is az iskola felújítása. Bizonyságul szolgálva arra, ha a tantestület, vagy egy-egy nevelő a kötelezőnél többet tesz, ez többnyire nem marad viszonzás nélkül, hamarabb kap az iskola segítséget. 6. B. Korszerűsítik a 4-es műút szolnoki szakaszát Megváltozik a forgalmi rend Jelentős stádiumába érkezik a napokban a 4-ss számú főközlekedési útvonal Szolnokon áthaladó szakaszának rekonstrukciója. Megkezdődik a 4-es műút József Attila úti szakaszának átépítése, ezért forgalomelterelésre kerül sor. A hónap végén életbe lépő új forgalmi rend megváltoztatja a Budapest— Debrecen útvonalon közlekedő személy-, teherszállító járművek, a helyi és az Abony, Tószeg helyközi autó- buszjáratok irányvonalát. A 4-es számú főközlekedési út József Attila úti szakaszának korszerűsítése idején az autóbuszok az alábbi terelőúton közlekednek: A Beloiannisz útról a Vegyiművek és a Lenin Tsz felé: Beloiannisz út (balra nagy ívben) — Úttörő út — Rákóczi út — József Attila út. Az érintett 1, 3, 9. 10, 11, 13, 14, 16, 19. 20. számjelű autóbuszok a Sport cukrászda előtti megállóban már nem állnak meg. A megálló azonban nem szűnik meg, mert a vasút és a November 7. felüljáró felé közlekedő autóbuszok továbbra is itt veszik fel utasaikat. A tere(Folytatás a 3. oldalon) Bolgár párt- és kormány- küldöttség látogat hazánkba Az MSZMP Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghívására a közeli napok-, ban hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége Tódor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének vezetésével. Befejexődött a% engedményes vásár Több mint 1 millió forintot takarítottak meg a vevők November 8-án kezdődött és a héten fejeződött be a szolnoki áruházakban, divatáru boltokban, cipő üzletekben is a 30 százalékos, árengedményes vásár. Ez idő alatt több ezer helybéli és vidéki vásárló kereste fel az üzleteket. A megyeszékhely egyik legnagyobb áruháza a Centrum. Az engedményes vásár idején legtöbben a gyermek, a női és a férfi kötött árukat keresték. Ezekből 543 ezer forint értékű kelt el. Felsőruházati cikkekből — elsősorban kabátokból, öltönyökből — 189 ezer forintot árultak. A cipőosztályon női csizmákat lehetett kapni árengedménnyel és 86 ezer forint volt a forgalom. A vásár végeredménye szerint 818 ezer forintot hagytak a vevők a Centrumban, az árengedmény összege 245 ezer forint volt A Szolnok megyei • Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályán, elmondták, hogy 25 'üzletükben jól sikerült a vásár, összesen 2 millió 700 ezer forint értékű áru talált gazdára, a lakosság 790 ezer forintot takarított meg. A sláger a gyermek és a női kötött pulóver és kardigán volt. (A vevők 1 millió 350 ezer forintért vettek kötött holmikat.) Kevesebben keresték az átmeneti kabátokat, a konfekció ruhákat, valamint a női és gyermek csizmákat. A Május 1. Ruhagyár boltjában gyermek, női, férfi béli és átmeneti kabátokat, lányka jersey szoknyákat, kosztümöket, nadrágokat, mellényeket lehetett olcsóbban vásárolni. A bolt ezekből a cikkekből mintegy 158 ezer forint értékű árut adott el, a megtakarítás mintegy 68 ezer forint. Szép, közös értékeink • • • Áruellátás szolnoki módra Tegnap délelőtt Szolnokon a KIOSZ termében mezőtúri fazekas kisiparosok munkáiból nyílt kiállítás. A fazekasmesterek Miska-kancsóiban, tálaiban és más alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók HÍREK — Ti: HASÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK. — TUDÓSÍTÁSOK — HÍRE Komócsin Zoltán cikke a Pravdában „A békepolitika diadalmaskodik” címmel a Pravda tegnapi száma cikket közöl Komócsin Zoltántól, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjától, a Központi Bizottság titkárától. A cikk áttekinti a nemzetközi helyzetet, elemzi azokat a folyamatokat, amelyek az ' SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram megvalósításának eredményéképpen a nemzetközi életben a tartós enyhülés irányában végbemennek, ösz- zzegezá a Szovjetunió, a szocialista országok, a haladó és békeszerető erők közös erőfeszíeéseinek eredményeit. Lengyel pártmunkás küldöttség Szombaton elutazott Budapestről a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkás küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Wieslaw Klimczak- nak, a KB osztályvezetőhelyettesének vezetésével november 19—24 között tartózkodott hazánkban. Elutazott a spanyol miniszter j T. Allende Y Garcia- Baxter mezőgazdasági miniszter vezetésével három napig spanyol mezőgazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban: mezőgazdasági üzemeket, élelmiszeripari vállalatokat látogattak meg. A spanyol mezőgazdasági miniszter dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterrel tárgyalásokat folytatott a két ország élelmiszergazdaságának együttműködési lehetőségeiről. Nemzetközi tanácskozás Budapesten \ Az iskoláskor előtti nevelés világszervezete (OMEP) Budapesten tartja tanácsülését november 25—30 között. Az eseményre 25 ország ötven küldötte érkezik a világ minden tájáról, hogy megvitassa az iskola előtti nevelés helyzetét és azokat a tennivalókat amelyekkel a világszervezet támogathatja a kisgyermeknevelés ügyét a különböző országokban. Az OMEP 25 éve képviseli a nyolc éven aluli gyermekek és nevelőik ügyét a több mint harminc országban tevékenykedő nemzeti bizottságai útján. Sokoldalú munkásságával tagországainak határain túl is ráirányítja a figyelmet a kisgyermekkor jelentőségére. Barátságvonattal a Szovjetunióba Az országos ifjúságpolitikai és oktatási tanács tegnap barátság különvonatot indított .a Szovjetunióba. A különvonat utasai — há- romszázharmincan — az ifjúsági törvény végrehajtásában kiemelkedően tevékenykedő munkások, művezetők, pedagógusok, népművelők, ifjúsági vezetők. Huszonöt éves a „Néphadsereg” December 1-én lesz 25 esztendeje, hogy megjelent a Magyar Néphadsereg központi politikai lapja, a Néphadsereg első száma. Az évfordulóról november 30- án emlékezik meg a szerkesztőség kollektívája. A Magyar Néphadsereg központi klubjában sorraketülö ünnepségre meghívják az egykori munkatársakat, a lap készítésében, terjesztésében részvevők, az olvasók képviselőit, valamint a Varsói Szerződés tagállamaiban megjelenő testvérlapok fő- szerkesztőit is. Piros, fekete és kék i A veszprémi Szigeti József Faárugyárban, ahol ebben az évben 150 ezer széket készítenek, tovább növelik a termékek választékát. A hagyományos színekkel pácolt székek mellett megjelennek a piacon a fekete, piros és kék színű ülőalkalmatosságok is. Jövőre már vásárol e termékből Ausztria, Svájc és Anglia is. Tekintettel az érdeklődésre, a gyár tovább növeli székgyártó kapacitását. Munkába állítottak egy NSZK gyártmányú félautomata fafeldolgozó gépsort, amely lehetőséget ad arra, hogy a következő évben már 200 000 széket gyártsanak. Új sörpalackozó A kőbányai Söripari Vállalat huszonkétmillió forintos beruházással korszerű sörpalackozót épített Dunaújvárosban. Az új üzem NDK-gyártmányú gépsorain naponta 80 000 palackot töltenek meg. Az automata gépsor üzemi próbái megkezdődtek. A tervek szerint december elejétől már üzemszerűen termelnek. A dunaújvárosi sörpalackozó évente 130 ezer hektoliter sört tölt üvegbe, s három Fejér megyei, valamint egy Tolna megyei járást lát el. palackos sörrel. Egymillió tonna vasérc A Dunai Vasmű nagyolvasztói számára az idén az év elejétől mostanáig egymillió tonna szovjet vasérc érkezett. A dunaújvárosi kikötő dolgozói az időjárástól függően' naponta négy-négy és félezer tonna vasércet raknak ki a MAHART és szovjet uszályokból. A kikötő évi forgalma azonban jóval meghaladta az évi egymillió tonnát, hiszen az ércen kívül 110 ezer tonna szén is érkezett Dunaújvárosba vízi úton. Ezenkívül az év során 6500 tonna dunaújvárosi kokszot és 12 000 tonna hengerelt lemezt raktak uszályokba a kikötő dolgozói. Egy mondatban — Az Eszakmagyarországi Intéző Bizottság jövőre különböző forrásokból több mint 30 millió forintot költ az idegenforgalomra. — A 85 éves kecskeméti Kodály-kórus tegnap ' jubileumi hangversenyen mutatta be új műsorát Kecskeméten. — A Petőfi Irodalmi Múzeumban emlékkiállítás nyílt Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából. — A kaposvári Cukorgyár az idén összesen 23 ezer 409 vagon répát dolgoz fel. — Ezekben a napokban és hetekben huszonöt Szabolcs- Szatmár megyei mezőgazda- sági termelőszövetkezet ünnepli megalakulásának 25, évfordulóját.