Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-03 / 258. szám
1973. november 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Felavatták a százhalombattai olajfinomító üzemóriást és a Barátság II. kőolajvezetéket Kiss Dezső KPM miniszterhelyettes tanácskozása a megye vezetőivel (Folytatás az 1. oldalról) súlyozta, valamint azt, . hogy az lúthálózat sok helyen sürgőd javítást, igényelne a megyében. A tanácskozás következő részében nagy vita alakult ki a Szolnok megyét 1974— 75-ben érintő körzetesítési és förgalomátterelési programról. Különösen sokan kértek szót a jövőre tervezett mezőtúr—túrkevei vasút megszüntetéséről. A vita után a KPM vezető szakemberei egyetértettek abban, hogy a mezőtúri vasútállomáson mintegy 300 méteres rakodóvágány. és 3000 négyzetméternyi új rakterűiét építése szükséges. Eredetileg Mezőtúron autóbusz-pályaudvar építését is tervezték. Tekintettel azonban arra. hogy ez 950 millió forint A negyedik ötéves tervben pontosan ennyit fordít a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Szolnok megyére. A már előbb felsoroltakon kívül a megye és az ország közlekedésében fontos fő közlekedési út. a 4-es számú rekonstrukciója eddig tervszerűen halad. A Szolnok belterületén áthaladó szakasz építési munkái előreláthatóan 1974 végére befejeződnek. Természetesen ez nemcsak az építőktől, a miMár a jövőre gondolnak Sikeres báromnegyedév a szolnoki Háziipari Szövetkezetben igen nagy anyagi terhekkel járna, olyan megegyezés született, hogy Túrkevén és Mezőtúron autóbuszfordulót és fedett autóbuszvárókat is építenek. Kerekes Ferenc, a Volán 7. sz. Vállalatának igazgatója azt is bejelentette, hogy a vasúti forgalom megszüntetése miatt 3 új autóbuszra, valamint legalább 12 teherautóra lesz szükség. Sok szó esett a MÁV szolnoki rekonstrukciójáról, és a Járműjavítóban folyó Dieselprogramról is. A tájékoztatás szerint a munkák a megfelelő ütemben és határidő szerint haladnak. A KPM Vezetői ígéretet tettek arra elősegítik a'megyeszékhelyen a szolnoki vasútmúzeum mielőbbi megvalósítását. nisztériumtól. hanem a várostól is függ. A tárgyalófelek biztosították egymást a további jó együttműködésről. Természetesen szó esett sok más megyei közútról is. így például bejelentették, hogy a 33-as számú út tiszafüredi átkelési szakaszát 1974-ben 6 méterre szélesítik. A 34-es számú fő közlekedési utat (Tiszafüredet a megyeszékhellyel összekötő) az ötödik ötéves tervben korszerűsítik. Tegnap Százhalombattán felavatták a Dunai Kőolajipari Vállalat évente hárotn- millió tonna kőolajat feldől" goző atmoszférikus-vákuum- desztillációs üzemét és a Barátság IX. kőolaj távvezetéket. A kora délutáni órákban az olajvárosba érkező vendégeket — közöttük dr. Tímár Mátyást, a Minisztertanács elnökhelyettesét. • dr. Szekér Gyula nehézipari minisztert és D. F. Novikovot, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosát a vállalat vezetői fogadták. Dr. Simon Pál. az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt vezérigazgatója tájékoztatójában elmondotta, hogy a szovjetunióbeli /Romaskinótól Százhalombattáig megépített Barátság II. távvezeték magyarországi szakasza megközelíti a 300 kilométert. Elkészülése óta már 3 és tél millió tonna kőolaj érkezett rajta a du" naparti üzembe. A vezeték megépítése többszáz millió forint megtakarítással jár, mert hiszen az évi 10 millió tonna kőolaj szállításához naponta 30 szerelvényt kellene indítani. A vállalat új üzemének névleges feldolgozó kapacitása évi hárommillió tonna kőolaj. A már korábban üzembe helyezett részlegekkel együtt most már évente több mint 7 millió tonna kőolaj ból készül benzin, szárazgáz, különböző motorolaj, gázolaj, vegyipari termék és á szomszédos dunamenti hőerőmű részére fűtőanyag Százhalombattán. A vendégek ezután megtekintették a két új létesítményt, majd részt vettek az új üzem éttermében rendezett nagygyűlésen, amelyen Szekér Gyula mondott beszédet. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az új üzemek két szempontból is kiemelkedő jelentőségűek. Egyrészt a párt tiíedik kongresszusán elhatározott gazdaság- politikai célkitűzések megvalósítása és a kormány által elhatározott energiapolitikai irányelvek gyakorlati realizálása útján jelentenek előrelépést. Másrészt mindkét üzem nagyszerű bizonyítéka a szocialista országok kölcsönösen re megduplázódik az idei 400 000 rubeles import. A szovjet gyártmányú színes televízió hazánkban a legújabb cikkek közé tartozik, az idén 1000 példány érkezik, de ez a kereslethez képest Igen kevés. Magyar és szovjet illetékesek most arról tárgyalnak, hogy jövőre 7000, 1975-ben pedig már 12 000 szovjet színes tv-t hozhasson forgalomba a magyarországi belkereskedelem. Jövőre forgalomba hoznak 25 000 szovjet villanyborotvát, 130 000 karórát, igen sok fényképezőgépet és sok egyéb rendkívül kelendő terméket. A normál külkereskedelmi forgalmon kívül a belkereskedelmi választékcsere is bővül, amely az idén mindkét oldalról elérte a hárommillió rubelt. Tárgyalások vannak folyamatban a két ország belkereskedelmének még szorosabb együttműködéséről. s valószínűleg rövidesen létrejön a magvar és a szovjet belkereskedelem első ötéves műszaki-tudományos együttműködési megállapodása. állami lakásépítésben minden második új otthon korszerű paneles lakás. A magyar és a szovjet szakemberek közösen dolgoznak a házgyári módszer to- vábbfeüesztésén is. Így a most épülő negyedik budapesti. valamint a kecskeméti és a veszprémi „lakásgvár- hoz” a Szovjetunió márolvan berendezéseket szállít, amelyekkel az edditzirté’ 40—100 centiméterrel szélesebb szobák építhetők a Panelekből. A korszerű építésmódok fe,i<»aT+ó«ében kialakított egvűttműködés keretiben tár- evalásnkat kezdtek arról, hogy a Szovietunió acéltartókat és műanyaggal bevont acélszerkezeteket, Magyarorelőnyös gazdasági együttműködésének. A miniszter ezután elmondotta. hogy a motorizáció egyre gyorsuló fejlődését figyelembe véve a kormány határozatot hozott a DKV továbbfejlesztésére. Az a cél, hogy nyersolaj- feldolgozó kapacitása érié cl 1976-tól az évi 9 millió tonnát. Ezért került sor most egy évi hárommillió tonna teljesítményű feldolgozó egység felavatására. Ilyen méretű ólai finomító berendezés hazánkban most épült első ízben. A kialakításában nagyon fontos szerepe volt a Szovjetunió hatalmas olajipari tapasztalatainak. A baráti országgal kialakult sokoldalú kooperáció keretében a Szovjetunióból szereztük be a típusterveket, a szovjet ipar szállította az import-berendezések négyötödét. A többi import berendezés az NDK-ból származik. Az avatóbeszéd után dr. Tímár Mátyás kitüntetéseket adott át. Az ünnepség az In- temacionálé hangjaival fejeződött be. szág pedig alumíniumszerkezetű ablakokat, ajtókat, kötőelemeket és komplett épületeket szállítana. A mezőgazdaság legnagyobb külföldi szállítója a Szovjetunió, amely a szocialista országokból érkező ösz- szes gépek és felszerelések több mint 50 százalékát adja. A behozatal nagyságára jellemző, hogy 1973-ban kereken egymilliárd forint értékű szállítmány érkezett a baráti országból A külkereskedelmi joggal rendelkező AGROTRÖSZT szakembered — akik állandó munkakapcsolatban állnak a szovjet szállítókkal —, a szovjet külkereskedelmet a legmegbízhatóbb külföldi partnernek tartják. Ezt a hosszú évek alatt kialakult véleményt idén tovább erősítette, hogy a szovjet külkereskedelem nemcsak ‘a vállalt kötelezettségeit teljesítette pontosan és időben, hanem kontingensen belüli szállításokkal is segítette a hazai mezőgazdasági termelőket. A szovjet gépimportról, a berendezések, felszerelések minőségéről, megbízhatóságáról jó véleménnyel vannak a hazai mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei, akik gyakran még vásárlási szándékuktól is elállnak, hanem jutnak hozzá szovjet típusú gépekhez, például az MTZ 50-es traktorhoz. De igen keresettek1 a szovjet rizskom- bájnok és más felszerelések is. A szovjet külkereskedelem idén a tavalyinál _ 500-zal több MTZ 50-es erőgépet szállított. Minden igényt kielégítettek a DT 75-ös lánctalpas erőgépből. 1973-ban először érkezett az országba nagyteliesítményű erdészeti traktor, s a próbák során 1ó] bevált a gyakorlatban. 105 azaz a tavalyinál csaknem kétszer több rizs- kombáin érkezett a Szovjetunióból. A naoviizemek 1350 Ú1 SZK 4- es arató-'-'énlőc'éoet vet+ek át ebb»n az évben. Jövőre a szoviet külkeTesk“da'<»m megkezdi a még nagvobb teliesítménvű. korszerű SZK 5- ös arató-csénlőgéo szállítását és íre^ricemek az első megnövelt te'iesítményú MTZ 80-as erőgépeik is Tavaly és tavalyelőtt jelentős változások történtek a szolnoki Háziipari Szövetkezetben. 1971-ben felvették a kapcsolatot az NDK-beli Modesta ruhagyártó és éi-tékesí- tő vállalattal. Azóta termelésük több mint felét exportálják, árbevételi tervük egy- harmadával növekedett, Űj üzemet nyitottak a Vörösmarty utcában. Azóta az elavult gépek csaknem felét új, speciális félautomata varrógépekre cserélték. A szalagon bérmunkában nylon jersey anyagból NDK exportra készülnek a ruhák. A központban már a jövő évi munkáról, megrendelésekről esik egyre gyakrabban szó. Mint Tozonyi Kálmánná, a szövetkezet elnöke elmondta, 1974 első félévére megkötötték a szállítási szerződéseket. Az első hat hónapban a belkereskedelem és az NDK- partner 120 ezer leányka ruhát rendelt. Az első háromnegyedév eddigi jó eredményei sikeres Ünnepi ülést tartott tegnap a, Szolnok megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ülés napirendjén kitüntetések és emlékplakettek átadása szerepelt. Az idén megjelent kormányrendelet népi ellenőröknek is lehetővé teszi a kitüntető jelvény adományozását. Az első ünnepséget az idén november 7-e tiszteletére rendezték, a továbbiakban pedig mindig hazánk felszabadulásának évfordulóján tartják Csibránv Mátvás, a Szolnok megvei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet majd Péteri István, a KNEB elnökhelyettese adta át a kitünteté- S6k?ta A ..Kiváló népi ellenőr” kitüntető ielvénvt és a vele táró kétezer forint Intalmat Buczkó András a Szolnok fnetfvpi NER iltnlános el- rtölrhelnpt+eRe fs«Reng János. a GaVionafeirjnlgozó és Felvásárló Vállalat igazgatóévzárással biztatnak. A szövetkezet 370 tagja s bedolgozója szeptember végéig 21 százalékkal teljesítette túl tervét és 14 millió 600 ezer forint árbevételt ért el. A tavalyihoz képest több mint 3 millió forint a nyereség, ami 20 százalékos növekedést jelent. Belföldi értékesítésben a mintegy 110 ezer gyermettru- ha legnagyobb részét a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat vásárolta meg. De az öt belföldi partner között ott van a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat is. Évente 2,5 millió forintot forgalmazó szolnoki boltjukban több ezret adnak el saját termékeikből. Kedvelt gyermekruhaboltjukban az idei év nem a legsikeresebb. A Beloiannisz úti szanálások miatt bezárták az üzletet és az csak a iövő hét közepén nyílik meg új helyén, a régi Centrum Áruházban. ja, a törökszentmiklósi járási-városi NEB ellenőre, Csibrány Mátyás, a megvei NEB elnöke. Csípés Mihály, a mezőtúri Sallai Tsz üzem- ágvezetője. a mezőtúri városi NEB tagja. Fazekas Gyula a tiszafüredi Járási Hivatal csoportvezetője, a járási NEB elnökhelyettese. Rózsi János, nyugdíjas, a kunszentmártoni járási NEB elnökhelyettese, dr. Selmeczi Pál. a karcagi városi tanács osztálvvezető főorvosa, a városi NEB tagja Szabó Béla. az Aorítógéogvár kereskedelmi osztályvezetőbe, a jászberényi iárási- városi NEB tagia. és Tóth Jenő. a Jász- Nagvkun Vendéglátó Vállalat igazgatója a szolnoki járási-városi NEB elnökhelyettese kanta Ugyancsak először adtak emléknlakettef a törzsgárda tagjainak. Az (inneni (Pásén a tizenöt év után járó bronz fokozatot nyolcán kapták meg. ’ Országgyűlési interpelláció tárgyát is képezte a Szolnok —tiszasüly—jászladányi közút korszerűsítése. Megfelelő előkészítés után a minisztérium az ötödik ötéves terv elején intézkedik. Az Országos Vízügyi Hivatal segítségét kérve, vele kooperálva ugyancsak az ötödik ötéves tervben megépítik a 32-es számú hatvan—szolnoki főút Űjszász— Szászberek közötti részén, az úgynevezett ártéri szakaszon az utat és az új hidat. örömmel hallottuk, hogy a kitűzött határidő ‘ előtt, előreláthatólag 1975. augusztus 20-ra felépítik a ku^-zent- mártoni Körös-hidat. A tanácskozáson az autóközlekedésről. a Volán 7. számú Vállalat problémáiról is sok szó esett. A megyei vezetők kérték a miniszterhelyettest, segítsen abban, hogy a szolnoki autóbusz-pályaudvar 1975-re. a város 900 éves évfordulójára felépüljön. Ugyancsak szó volt a tiszafüredi autóbusz-pályaudvar építéséről is, amelynek megvalósításához a KPM megfelelő segítséget ígér, egyelőre határidő nélkül A tanácskozás összefoglalójaként dr. Gergely István a következőket mondotta: — A mai tárgyalásunk eredményes volt, s ez azért is örvendetes, mert a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium mint tárca nem egy' a sok közül, hanem olyan fontos ágazat, amelynek létesítményeivel, munkájával megyénk lakossága naponta, óránként találkozik. S. J. Téti oktatási program Jásztaaányban Jászladányban tegnap este tartotta ülését a Hazafias Népfront községi bizottsága, Az ülésen Kalla Tibor tanácselnök beszámolt arról, hogy a jászladányiak hogyan készülnek Szolnok 900. évfordulójára. A lakosság eddig 79 ezer forintot ádott az épülő autóbusz-pályaudvar költségeire, s különösen kitűntek ebben a gimnázium KISZ-szervezetének tagjai, akik hétezer forintot gyűjtöttek A készülő középtávú közművelődési tervben sze- reDel. hogy a megveszék- hellvel még szorosabb kapcsolatot alakítanak ki. A népfrontbizottság elégedetten fogadta a téli politikai oktatásra vonatkozó tervet amelyben közvéleménykutatás alapján állították össze az előadások témáit Legtöbben az európai béke és biztonság, a szocialista hazafiság és internacionalizmus. az MSZMP életszínvonal és szociális politikája, az elosztási rendszer fejlesztéséről szeretnének hallani. Két-két programmal szerepel a szülők akadémiája, a hazafias nevelés és az aktuális politikai tájékoztató. Az ülésen a bizottság minden tagja konkrét feladatot vállalt a decemberi falu- gvűlés sikere érdekében. Közvé'emény kutatást rendeznek a lakosság körében, hogv ki miről akar hallani: Az intézkedési tervben javaslatot tettek a nagyközségi tanács testületének a jövő évi napirendi pontok összeálbtására. Megbeszélték a sattőteriecdésj imádatokat és a november 7-i ünnepséggel kapcsolatos előkéezü- leteket Házgyár, traktor, színes tv Egymitiiárd rubel értékű szovjet áru Magyarországnak A Szovjetunióból származó importunk az idén megközelíti az egymilliárd rubelt Ennek mintegy kéthannada energiabázisunk, kohászatunk és több más, fontos ágazat számára biztosítja az alapanyagot és félkész árut. Ugyanakkor több százmillió rubel értékű gépipari termék és egyéb -készáru is érkezik, amely szinte valamennyi népgazdasági ágazatban korszerűsíti a termelést, bővíti a közszükségleti cikkeik választékát. A lakosság közvetlen ellátására például az idén 66 millió rubel értékű áru érkezik, s ezzel a részünkre közszükségleti cikkeket szállító országok között a Szovjetunió került az első helyre. Eddig az NDK szállította Magyar- országra a legtöbb fogyasztási cikket, erőteljesen érezteti hatását a Zsiguli-koope- ráció. amelynek segítségével 1971-ben 19 500, tavaly 30 800, az idén pedig már 38 000 szovjet személyautót vásároltunk. Kevésbé közismert, hogy óriási mértékben növekszik a szovjet kerékpárok népszerűsége, különösen amióta azoknak az árát az Idén leszállították, összesen 80 000 szovjet kerékpár érkezik az idén, jövőre pedig már 100 000. Az építőanyagellátás javításában is erőteljesen besegít a Szovjetunió: az idén 450 000, jövőre pedig előreláthatólag félmillió tonna cementet szállít amit a kiskereskedelem hoz forgalomba. Az új lakások felszereléséhez az idén 25 000, jövőre 80 000 szovjet porszívó kerül Magvarországon forgalomba, különféle háztartási villamos készülékekből jövőA takásprocrram megvalósítását segítik a három épülő házgyárunkhoz idén vásárolt szovjet berendezésék. Az ország immár tízéves házgyári hálózatának kialakításihoz mindvégig a Szovjetunió szállította a legfontosabb. korszerű berendezéseket. A szovjet szakemberek megkülönhüz+e+-oft figyelemben részesítették a magvar tervezők kívánságait, s í?v a Szovietunió egyedül Magyarországnak adott él olvan házgyárakat, amelyeknek paneléiből nemcsak öt. hanem tízszintes lakóházakat is össze leheí szerelni Jelenleg az országban működő hat szoviet házgvár termékeiből évente csaknem 19 ezer új otthon épül. így az Kiváló népi ellenőrök