Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

1973. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Kormányzati krízis az USA-ban Fejlődik a szovjet-'ugoszSáv kereskedelem Nixon elnök „két-félidős” találkozón fo­gadta a képviselőház és a szenátus leg­fontosabb köztársaságpárti személyisége­it. A találkozó célja félreérthetetlenül az volt, hogy az elnök megszerezze saját pártja törvényhozóinak támogatását és ily módon megerősítse egyre ingatagabb belső helyzetét. November első fele a belpolitikai ka­tasztrófák egész sorát hozta Nixon szá­mára. Ezek kiindulópontja még mindig az emlékezetes Watergate-ügy, tehát az a betörés, amelyet az adminisztráció egyes vezető tisztségviselőinek áldásával a de­mokratapárt választási főhadiszállása el­len követtek el a legutóbbi elnökválasz­tási kampány során. Köztudott azonban, hogy ez az ügy messze túlnőtt magán a betörésen. A vizsgálat során egész csomó súlyos pénz­ügyi és politikai korrupció bukkant fel a homályból. S ami ezeknél is Jelentő­sebb: napirendre került Nixon és köré­nek egész államvezetési módszere. Az, hogy vajon az Egyesült Államok áttér-e a titkos politikai módszereket alkalmazó, a végrehajtó hatalom abszolút felsőbbren­dűségén alapuló kormányzatra — vagy fenntartja az amerikai típusú burzsoá de­mokrácia eddigi kormányzati módszereit. Ez a vihar már eddig is rengeteg áldo­zatot követelt. Voltaképpen ez sodorta el és kényszerítette lemondásra a korrupció miatt börtön küszöbére került Agnew alelnököt. Ezért van vád alatt két volt kabinetminiszter, s ebbe bukott bele a Fehér Háznak az a gárdája, amely Nixon oldalán eredetileg az országot ténylege­sen kormányozta. A valóságban tehát sokkal többről van szó, mint a Watergate ügyrőL S minden részlet, minden epizód, ami ebben az ügyben nyilvánosságra került, nyomban Nixon személyes jövőjét és az amerikai kormányzati módszerek lényegét érinti. November első felét éppen az tette poli­tikai katasztrófává, hogy olyan epizódok bukkantak fel, amelyek az elnök helyze­tét erősen súlyosbították. Lényegében az történt, hogy Nixon október vége felé menesztette Cox különleges ügyészt, aki a Watergate-ügy kivizsgálásával volt megbízva. Cox nem akart beleegyezni ab­ba, hogy Nixon a Fehér Házban lefolyt beszélgetéseket rögzítő, s így az ügyben perdöntő magnetofonszalagok helyett azok „átiratát” bocsássa a szövetségi bí­róság .rendelkezésére. Cox menesztése az igazságúgymfhlszter és helyettesének lemondásához vezetett, akik nem voltak hajlandók aláírni a kü­lönleges ügyész felmondólevelét. Ez az ügy Nixont szembeállította az egész kongresszussal: azokkal a republi­kánuspárti honatyákkal is, akik eddig védelmezték az elnököt. Ennek következtében az elnök hényte- len volt visszavonulót fújni és beleegyez­ni, abba, hogy a kilenc legfontosabb magnetofonszalagot átadja a szövetségi bírónak. . Ekkor derült ki, hogy a kilenc mag­netofonszalag közül kettő hiányzik. Még­pedig csodálatos módon éppen az a kettő, amely Nixonra terhelő bizonyítékokat szolgáltathatott volna. Az egymásnak ellentmondó, kapkodó magyarázatok lehetetlen helyzetbe hozták Nixon elnököt. S ^miután — mint emlí­tettük — a Watergate-ügy csak jelképe az amerikai kormányzati rendszer egé­szét megingató válságnak, soha nem hal­lott erővel hangzott fel a követelés: az elnök mondjon le. Ezt a követelést különösen az tette a Fehér Ház számára veszélyessé, hogy a kormányon lévő republikánus párt a leg­utóbbi részleges választásokon komolyan visszaesett és ezt a Fehér Ház körüli botrányoknak tudják be. 1974-ben idő­közi választások lesznek, amelyeken az egész képviselőházat és a szenátus egy- harmadát újraválasztják. A köztársasági törvényhozók attól reszketnek, hogy el­vesztik mandátumukat, ha a belpolitikai válság árnyékában kell választás* harcba bocsátkozniuk. Végül: 1976-ban elnökvá­lasztás lesz. s az elnökválasztási küzde­lemben a hivatalban lévő elnök mindig nagy szerepet játszik. Ezért az utóbbi napokban egyre jubban elterjedt az a kombináció, hogy a lemon­dott Agnew alelnök helyébe kinevezett ugyancsak köztársaságpárti Gerald Ford kinevezésének jóváhagyása után megindul majd az általános politikai támadás Nixon lemondásának ' kikényszerítésére. Ez ugyanis biztosítja még három évig a republikánus adminisztráció hivatalban maradását. Egyben azt a reményt nyújt­ja, hogy három' év alatt a republikánu­sok sebei behegednek, a botrány árnyéká­tól megszabadulva indulhatnak az 1976- os elnökválasztási küzdelembe. A külvilág, a világpolitika szempont­jából nem kockázatmentes mindaz, ami az Egyesült Államok belpolitikai életé­ben történik. Tagadhatatlan, hogy Nixon hivatali időszakában érlelődött meg az az amerikai politika, amely az erőviszo­nyok józanabb tudomásulvélelén alapult és ezzel javította a nemzetközi enyhülés lehetőségeit. Ez természetesen nem Nixon személyes műve, hanem, a nemzetközi életben bekövetkezett erőviszony-válto­zások következménye. Mindamellett Nixon esetleges távozása jelt adhat az enyhülési politika amerikai ellenfelei számára az aknamunka fokozására s ezért lassíthat­ja, ideiglenesen visszavetheti a nemzet­közi enyhülés folyamatát. A tényleges helyzet azonban az, hogy a külvilág — az amerikai kormány­zati rendszer, az amerikai életforma e nagyszabású válságának csak szemlélője Nixon jövendő sorsa ma egyértelműen amerikai belpolitikai ügy és csakis az Egyesült Államok belpolitikai dzsungelé­ben folytatott közelharc során dől majd eL Pompidou kártyái A KÖZÖS Piac kor­mányfőinek csúcstalálkozó­jára tett javaslatával Pom­pidou francia köztársasági elnök hosszas tartózkodás után egy csapásra a nyugat­európai reflektorfénybe ke­rült. Szerte a világon poli­tikusok és kommentátorok találgatják: milyen okok kényszeríthették a francia államfőt ilyen váratlan és látványos kezdeményezésre. Az okok sorában a kény­szerítő nemzetközi körülmé­nyek (a Közös Piac éles olajválsága és politikai sta­tiszta-szerepe a közel-keleti konfliktusban) mellett fel­tétlenül döntő szerep jutott a francia belpolitika esemé­nyeinek; Mindenekelőtt: meg kel­lett erősíteni az államfő meglehetősen meggyengült személyes pozícióját. Akár megengedhetőnek ítéljük er­kölcsi és emberi szempont­ból. akár nem — tény ma­rad, hogy a Pomoidou egész­ségi állapota körüli találga­tások a francia belpolitikai harc szerves* részévé váltak. Az elnök a csúcskonferen­cia összehívására tett javas­latával meg akarta mutatni, hogy változatlan fizikai és szellemi energiával vállalko­zik nagyszabású kezdemé­nyezésekre. S ez nem csak egészségi okokból volt időszerű. A gaulle-istákat, a francia kor­mányzó pártot a közelmúlt­ban olyan politikai vereség érte, amely iáén érzékenyen befolyásolta Pompidou hely­zetét. Sőt: felfedte, hogy a kormánypárt egysége fel­bomlott Ez a politikai kudarc az elnöki mandátum időtarta­ma körüli vitában érte a kormányt. Látszólag lényeg­telen alkotmányjogi kérdés­ről volt szó, amely az or­szág közvéleményét teljesen hidegen hagyta. A De Gaulle által kezdeményezett, érvé­nyes alkotmány szerint egy francia államelnök hivatali ideje hét esztendő. Ennek megfelelően 1976-ban tarta­nak majd elnökválasztást Franciaországban. Pompidou és kormánya azt javasolta a törvényhozásnak, hogy az elnök hivatali ideiét csök­kentsék öt esztendőre. Az indítványt a törvényhozás mindkét háza (a nemzetgyű­lés és a szenátus) elfogadta. Mintán azonban alkotmány­módosításról volt szó. a har­madik és végső lépést egy alkotmánvmódosítő kong­resszusnak kellett volna megtennie Itt az érvényes határozathoz háromötödnyi 'többség szükséges. A tör­vényhozás szavazati aránya azonban azt mutatta, hogv ilven többség létrehozása reménvtelen feladat lenne. Pnmnidon és kormánya ezért kénytelen volt az egész ter­vet elejteni. E I**«»*1*«? formai vita mögött a francia bel­politika legfontosabb elvi kérdései Hörül j|yló küzde* lem húzódott meg. Először: a baloldal is öt évre akarja csökkenteni az államelnök hivatali idejét — de úgy, hogy ezzel egy- időben igazi alkotmánymó­dosítást hajtsanak végre. Azaz: módosítsák az erede­tileg De Gaulle testére- sza­bott „elnöki rendszert” és növeljék a parlament tény­leges politikai-hatalmi sze­repét. Pompidou egyik leg­nagyobb csalódása az ügy­ben éppen az volt, hogy a kommunisták és szocialisták egységfrontja szilárd maradt és nem ingóét meg. Másodszor: a vita meg­mutatta, hogy a baloldal egysége nem jelenti „auto­matikus” válaszként a jobb­oldal sorainak szilárdulását. Harmadszor: nyílt titok, hogy a kormánypárt tekin­télyes része — mindenek­előtt a legmerevebb, hagyo­mánytisztelő gauile-isták — elkeseredetten ellenezték Pompidou tervét. Az egész iig» azt mutatta, hogy a kormány hatalma hanyatlik. Pompi­dou ezért kénytelen volt olyan politikai kezdeménye­zésre vállalkozni, amely al­kalmas lehet megtépázott tekintélyének helyreáll itá- sára. S valóban, ha az elnök a tőle megszokott finomság­gal kezeli „kártyáit” a csúcsértekezleten — megerő­sítheti pozícióit a centrista ellenzék kömben. f-i-e) Kijevben tanácskozott a napokban Leonyid Brezsnyev és Tito elnök. Képünkön: a két politikus, valamint Tito feleségé, az ukrán népgazdasági kiállításon i A Szovjetunió és Jugoszlá­via fokozza . kereskedelmi és gazdasági együttműködé­sét, az öt évre szóló megál­lapodásnak megfelelően a két ország árucsereforgalma az 1971-től 1975-ig terjedő időszakban az előző ötéves időszakhoz képest körülbelül másfélszeresére nő. A két ország kereskedelme tavaly 600 millió rubeles értékével rekordot ért el. A Jugoszláviába irányuló szovjet exportot a gépipari termékek szállításának gyors növekedése iellemzi. Jugosz­lávia komplett berendezése­ket vásárol a Szovjetuniótól, különböző vállalatok, közöt­tük szovjet műszakiak köz­reműködésével épült gyárak számára. Jugoszlávia ugyan­csak importál szovjet útépítő és építő gépeket, bányászati berendezéseket különböző tí­pusú szerszámgépeket és nyomdaipari felszerelést. A Szovjetunióval folytatott kereskedelemnek nagy jelen­tősége van . a jugoszláv gaz­daság fejlesztése szempontiá- ból. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szov­jetunióbeli vásárlásaival elé­gíti ki kőszénből, színesfém-, bői és egyéb árukból való importszükségletének jelen­tős részét. Tavaly nagy mér­tékben növekedtek a Ju­goszláviába irányuló szovjet gyapotszóllítások. Számottevő mértékben nö­vekedtek a Jugoszláviába irá­nyuló szoviet személygépko­csi-szállítások is Ezt a két ország autóipari kooperáció­járól szóló 1969-ben. kötött megállapodás irányozza elő. Az egyezmény megvetette a szovjet—jugoszláv kooperáció alapját számos más iparág­ban is. A Szovjetunióba irányuló jugoszláv exportot gépek és berendezések, főleg elektro­technikai berendezések ural­ják. A Szovjetunió tavaly fo­kozta a jugoszláv berendezé­sek vásárlását a szovjet élel­miszeripar korszerűsítéséhez. A szoviet népgazdaság szem­pontjából nagy jelentősége van a jugoszláv vegyipari termékek importjának. Nö­vekszik a jugoszláv gyárt­mányú bútorok behozatala is. Jugoszlávia növelte a Szovjetunióban gyártott tele­vízióik és kerékpárok beho­zatalát. A Jugoszláv Szoci­alista Szövetségi Köztársaság a szovjet gyártmányú órák, fényképezőgépek és rádiók állandó importőre. A két ország kereskedelmé­nek fejlődését ösztönzik a ki­állítások és vásárok. A Szov­jetunió a zágrábi nemzetközi vásár áílandó részvevője. Ju­goszlávia pedig minden év­ben bemutatja termékeit szá­mos szovjet kiállításon. A Szu?zi-csaíorni sorsa A napokban mint ismeretes aláírták az egyiptomi—izraeli tűzszünetet megerősítő meg­állapodást. Ez az egyezmény reményt nyújt annak a kér­désnek a feltevésére is, hogy megnyilik-e a közeljövőben a Szuezi csatorna, a. világ egyik gazdaságilag legfonto­sabb viza útvonala. Amikor Ferdinand Lesseps az Általános Szuezi Tengeri­Egyiptomnak, a külföldi tőkétől főleg a francia és an­gol tőkétől való függőségét megszüntették. Ez és a né­hai Nasszer elnök foganato­sította intézkedés. amely 1956-ban a csatorna államo­sítását rendelte el, az or­szágra vonta a tőkés nagy­hatalmak haragját Az angolok, a franciák és az izraeliek még az államo­sítás évében agressziót haj­tottak végre Egyiptom ellen. Annak ellenére, hogy az 1888. évi konstantinnápolyi egyezmény, amely a csator­nára vonatkozik leszögezi, hogy háborúban és békében egyaránt minden ország hasz­Azok az országok, ame­lyek az 1967-es izraeli tá­madásig Európa és Ázsia csaknem teljes áruforgalmát a csatornán — ezen az olcsó víziúton — bonyolították le, nagyon várják a változást. Adatok szerint az 1955— 1966 között 14 656-ról 21 ezerre növekedett a kőola­jat és más árut szállító, a csatornán átsikló hajók száma. A szállított áruk mennvisége Dedie 107 mil­lióról 242 millió tonnára emelkedett ami nvolcvan- szorosa az 1888-ban lebonyo­lított áruforgalomnak. Érzékelteti a forgalom nö* csatorna Társaság igazgatója, I. Szaid királyhoz fűződő ba­rátsága révén megszerezte a Földközi-tenger és a Vörös­tenger összekötésének enge­délyét. sem ő sem mások nem láthatták előre milyen stra­tégiai. politikai és gazdasági jelentőségű lesz idővel az 1869. november 17-éin — ma már 104 éve — megnyitott csatornának. Hálhatja — a 161 kilométer hosszú. 45—60 méter széles és 11 méter mély csatornát — 1957 áprilisáig ez a víziút zárva volt. 1967-ben Izrael ismét ag­ressziót hajtott végre a Szu­ezi csatorna ellen és így az máig is használhatatlan. Vol­tak pedig akik többször is felszólaltak, hogy tisztítsák meg a hajóroncsoktól, a be­sodródott homoktól és te­gyék ismét hajózhatóvá az utat. Erre azonban csak nap­jainkban kínálkozik újabb lehetőség, mivel az újabb há­borúban az egyiptomi csapa­tok átjutottak a csatorna ke­leti partjára. vekedésének ütemét az is, hogy amíg 1938-ban 3,5 mil­lió tonna olajat hajóztak át ezep a csatornán, 1955-ben 63 millió. 1966-ban pedig 166 millió tonnát. Hat év óta azonban egyet­len kereskedelmi hajó sem futhatott be Szuezbe. Az adatokból is könnyű követ­keztetni arra. hogy ezzel Egyiptomot milyen nagy anvagi veszteség érte. Káro­sodtak Afrika újonnan fel­szabadult független országai és veszteség érte a Közel- Kelet szinte valamennyi or­szágát is. Nyugat-Eurőpa országai az ENSZ kereskedelmi szerve­zetének adatai szerint sok milliárd dollárt vesztettek. Jelentős összeget fordítot­tak tartályhajók építésére, és 9,5 milliárd dollár több­letkiadásuk lett abból is, hogy kerülő úton szállították az árut. Csak egy adat en­nek érzékeltetésére: a Per­zsa-öböltől az olaszországi Genováig a Szuezen át ve­zető út 16 ezer kilométerrel rövidebb. mint ha megkerü­lik Afrikát. Érthető hát, ha a háború megszüntetésének sürgetői, a SZuezi-csatoma megnyitásának is sürgetői. Addig azonban, amíg a megerősített tűzszüneti egyezményt is megsértik az izraeliek, amíg az ENSZ- erők állásait sem átalják bombázni, amíg nem tartják be a világ népei által he­lyeselt tűzszüneti egyez­ményt. addig nem lehet or­szág. amely átengedné hajó­ját a csatornán. Addig nem dőlhet el a fennállását nap­jainkban ünneplő csatorna sorsa sem. KiiLPQLITUCfll Agresszió az államosítás évében Hat év óta egyetlen hajó sem futhatott be

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom