Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-17 / 269. szám
1973. november 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szocialista vezető A jellem az ember állandó tulajdonságai közé tartozik, azért akinek jól ismerjük a jellemét, arról többnyire előre meg tudjuk mondani azt is. hogy adott helyzetben mit hogyan fog tenmd. A jellem életünk során a társadalmi környezet és a rievelés hatásár;» fejlődik ki. Téves az a hiedelem, hogy bárki születésétől fogva jellem es vagy jellemte- len. Ellenkezőleg, a jellemet és azt alkotó jellemvonásokat feileszteni. erősíteni, továbbfejleszteni lehet. A vezetők iránt támasztott igények — amelyek a párt hármas követelményében jutnak kifejezésre — hordoznak magukban a jellemmel kapcsolatos elvárásokat is. Mind a szakmai mind a politikai és a vezetői alkalmasság az egyén pozitív jellemvonásaira. akaratszilárdságára épül. Gondoljunk csak arra, hogy például a következetesség — oly fontos — jellemvonása egyaránt szükséges a politikai életben, a szakmai munkában, a vezetői gyakorlatban. Ugyanezt mondhatjuk a becsületességről, az igazságosságról és sok más tulajdonságról is. Az élet számtalan példával bizonyítja, hogy csak az lehet jó vezető aki elutasítja a hízelgést, távoltartja magától a talpnyaló, alá- zatoskodó, szolgalelkű embereket. Aki képes önmaga helyes értékelésére, annak nines szüksége hízelgőkre. A hízelgés olyan hatást gyakorol rá. mint a kábítószer: szépnek, rózsaszínűnek látja a világot s nem jut el hozzá a bíráló szó. A „hódolat. Etet és nem a bírálat” gyakorlata irreális világot teremt, ahol a cselekedetek, intézkedések is irreálisakká válnak. Az illető csalhatatlannak, tökéletesnek képzeli magát, ennek folytán elvész az önkontroll. s ez gyakran súlyos hibákhoz, nemegyszer jóvátehetetlen vétséghez vezet. A szocialista vezető elengedhetetlen jellemvonása a fejlett kritikai érzék, az ön- kritikusság, a bírálat iránti fogékonyság. Többnyire azok reagálnak rosszul a bírálatra, akik nem biztosak a dolgukban. Maguk is érzik, hogy nincs minden rendben körülöttük. de nem tudnak vagy nem akarnak szembenézni a hibákkal kényelmi okokból, illetve mert nincs ereiük hozzá képtelenek azok felszámolására. Az önkritikái érzék szorosan összefügg — a fentebD már említett — józan. reális önértékeléssel. Az önző. az énközpontú emberek. akik ..maguk körül forgatják a világot” általában túlértékelik masukat, s emiatt saiát hibáikkal szemben elnézőek. A vezetői munkában tehát az önkritikái képesség hiánya nem csekély nehézséget okoz, már csak azért is. mert gyakorta együtt jár vele az önteltség, önhittség. beképzeltség a saját személyiség túlértékelése. A reális önértékelés szerénységre késztet, amely a viselkedésben, a dolgozókkal való bánásmódban is megnyilvánul. Sokan azt tartják, ha a vezető szerény. nem elég nagystílű, akkor utasításait kevésbé tartják be. kevésbé van tekintélye. A szerénység azonban még senki tekintélyét nem ásta alá, mint ahogy nem is szerzett senki tekintélyt ' dölyfösséggel, fennhéj ázással. Egy vezető csak megfelelő tudással, hozzáértéssel, pozitív emberi tulajdonságaival képes valóságos tekintélyt kivívni. A nagystílűség önmagában semmit nem ér. ha nincs mögötte széles látókör, áttekintőképesség. lényeglátás. A jó vezető nemcsak a saját véleményét tartja fontosnak, hanem meghallgatja a beosztottjait is. sőt kéri véleményüket. Nem diplomáciai okokból, hanem azért, inert így Élik, hanem mert tényleg érdekli a munkatársainak a véleménye, mivel tudja, hogy mindenkitől, még a legkisebb beosztású, a kevésbé művelt embertől is lehet tanulni. E felfogás az emberek tiszteletén, mások megbecsülésén alapszik. Régi igazság, hogy „amilyen az ad- jonisten, olyan a fogadj isten”. vagyis ha a vezető tiszteletben tartja beosztottjait, elvárhatja annak viszonzását, de ellenkezőjét éri éh ha lekezelően, durván, tiszteletlenül bánik, tapintottam módon viselkedik velük. A szocialista vezetőben fejlett a szociális érzés, a szocialista humanitás jellemvonása. Akik a dolgozók megbecsülését élvezik, akik sikeresen, hatékonyan vezetnek, általában rendelkeznek e pozitív sajátossággal. Nemcsak kiadják a munkát, hanem a munkát végző ember gondjaira, nehézségeire is felfigyelnek és adott esetben orvoslást is nyújtanak. Mindezt tapintatosan, nem tola- kodóan teszik. Nem könnyű megtalálni a józan arányokat abban hogy melyek azok az egyéni problémák, amelyekbe nem szabad, és mi az, amibe illetékesek, sőt kötelesek beavatkozni és segíteni. Gondolni kell arra is. hogy olykor egyesek kihasználják a vezető szociális érzékét, humanitását, segíteni akarását és egyéni problémáikra hivatkozva, munkával meg nem érdemelt előnyös helyzetet vívnak ki maguknak a többi dolgozóval szemben, ami azokból indokolt ellenérzést vált ki. A szocialista humanitás is megköveteli, hogy a vezető a munka kiadásával egyidejűleg mérlegelje, hogy a megterhelés reális-e, a feltételek adottak-e, nincs-e túlterhelve a dolgozó, tudja-e egészsége károsodása nélkül a kiadott munkát ellátni. A szocialista társadalom ember- központú. minden emberi cselekedetnek az embert kell szolgálnia. A vezetői humanitáshoz tartozik, hogy a vezető védje meg beosztottjait, álljon ki értük, ha szükséges, képviselje igazukat. A vezetőre hárul, hogy a környezetében nyílt, őszinte légkört teremtsen. ahol nem lehet helye a besúgásnak, egymás elleni áskálódásnak, pletykáinak, intrikának. A vezetők formálják a beosztottakat. azok jellemét. De az ő jellemük is formálódik saját felismerésük és önnevelésük, a párt- és tömeg- szervezetek. a felettes szervek és nem utolsósorban a dolgozó kollektíva hatása, ereje, segítsége által. T. Gy. A kunhegyes! művelődési központ fafaragó szakköre Lengyel Andor tanár vezetésével működik. A szakkör tagjai a gyakorlati munka mellett elméleti képzésben is részesülnek. Közösen .iárnak tárlatokra, kiállításokra s a* ott szerzett tapasztalatokat közösen megbeszélik, megvitatják. A felnőttek szobrokat faragnak. Képünkön Faragó Imre, a Vízgépészeti Vállalat esztergályosa lóunka közben. Az iskolások az alapoktól kezdik, reszelés, fogaskerék készítés, stb. A szolnoki művésztelep bemutatkozik Zuglóban Előadássorozat 0 o Üzemi pál* M választ ft-i telelőtöknek Jászberényben a pályaválasztási hetek keretében tegnap az üzemi pályaválasztási felelősök képzését, ismereteinek bővítését szolgáló rendezvénysorozat kezdődött. A Hazafias Népfront járási-városi bizottsága klubjában megtartott nyitó előadáson, a város és a járás' üzemi pályaválasztási felelősei vettek részt. Dr. Székely András iskolaorvos tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a pályaválasztó fiatalok műm- kahelyi beilleszkedéséről, és munkába állításukkal kapcsolatos egészségügyi problémákról. Erfurt híres fája a fegyverneki emlékparkban (Tudósítónktól.) A X. Berlini Világifjúsági Találkozó tiszteletére emlékligetet -alakítottak ki Fegyvernek nagyközség KISZ-fi- ataljai. A szép környezetben fekvő emlékpark tegnap új facsemetékkel gazdagodott. A nagyközségbe látogatott Gunter Raboldt. az ’ NDK magyarországi nagykövetségének harmadtitkára és a világ fiatalságának nagy seregszemléje emlékére öt vöröslevelű berkenyefát ültetett el. amely az NDK-beli Erfurt híres fa és virágnemesítő intézetéből származik. A fa védelme és gondozása felett a nagyközség KISZ- fiataljai vállaltak védnökséget. Közel egyéves rendezvény- sorozat zárult le tegnap délután a budapesti Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola kiállítótermében rendezett „A szolnoki művésztelep” című tárlat megnyitásával. A Szolnok megye—Zugló testvérkapcsolatot ez évben a főváros centenáriumának méltó megünneplésével kötötték össze, ennek keretében több rangos kulturális eseményre került sor mind Zuglóban, mind Szolnokon. Februárban ugyancsak az Ybl-főiskolán a Nagykunság kerámiája címmel a megye fő népművészeti ágát mutatták be. Megismerhették a zuglóiak a Szolnoki Szimfó- nikus Zenekart és a Tisza Táncegyüttest is egy-egy nagysikerű előadás alkalmával. Szolnokon a zuglói István Gimnázium kamarazenekara és a Telefongyár kórusa mellet a Danóvia Napraforgó bábegyüttes mutatkozott be Szolnok művészetszerető közönségének. A testvérbarátság szép példája volt a közös Szolnok—Zugló szocialis- ' ta brigádvetélkedö is. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a centenáriumi kiállítást Balázs József, a XIV. kerületi Tanács elnökhelyettese népes közönség előtt, ahol megjelent többek között dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának titkára, Tömpe János, a XIV. kerületi pártbizottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a Szolnok megyei Tanács elnöke és Oláh János, a HNF Szolnok megyei titkára. Balázs József tolmácsolta a zuglóiak köszönetét a kerületnek ajándékozott emlékparkért. Ezután Kaposvári Gyula, a Damjanich Múzeum igazgatója bemutatta a szolnoki művésztelepet kiemelve ary nak művészettörténeti jelentőségét A kiállításon a művésztelep egykori és mai alkotóinak képeit és szobrait láthatjuk, köztük Fényes Adolf, Koszta József, Gádor István, Deák Ebner Lajos mellett Chiovini Ferenc. Gácsi Mihály, Simon Ferenc, Bokros László, Fazekas Magda és mások egy-egy művét Külön érdekesség a legutóbbi aukción vásárolt Fényes Adolf Munkásportré című képe, amelyet először láthat a nagylÉSzönség. Szakonyi Károly: Fekete asszonyok A z avarral borított úton, ősz derekán. délután három óra tájban, ki" ballagott a tó partjára a három fekete öregasszony. Az egyik alacsony volt, a másik kicsiny, a harmadik csaknem törpe. De testesek voltak mind, vaskosak, akár a tuskó. Fejük födetien — erős szálú hajuk ellenállt a fésűnek, az ősz szálak borzasán meredtek szerteszét. Fekete ruhát viseltek, ami azonban nem hatott ünnepélyesen, mert valamennyié pecsétes volt. s kissé gyűrött. De méltósággal tipegtek az avaron, a néotelen úton a part felé. Bőrük fehér volt. ráncos, itt-ott kék- lett a duzzadt erektől. Fogtál: egymás kezét, mint az esendő gyermekek, szót nem váltottak. előreszegezett tekintettel rótták az utat. ősz derekán már népte- ien a part s a tó. a vízen sem csónakos, sem fürdőzó sehol, csak a sirályok csaponganak a hullámok fölött. Pára rejti a szemközti partot, a víz meg úgy nyúlik a messzeségbe, miként a tegas, te ■ X' Mentek, mentek, sietősen, zörgött lábuk alatt az avar, nem is volt más nesz, csak ez a halk levélzizegés. meg a tó felöl a sirályok rikol- tozása, a hullámok csobba" nása a parti köveken. Kiértek a fövenyre, s megálltak ott, egy vonalban ; eleresztették egymás kezét, olyannak tetszettek, mint három bábú, úgy álltak moccanatlanul A mesz- szeséget nézték, a víz zöld csillogását. az összefutó, széttörő fényeket. — Leülhetnénk — mondta az egyik, s üggyel-bajjal alkalmas köveket kerestek, azokra másztak-teleoedtek. Sután kinyújtott lábukra rá-ráfröccsent a hullámok permete. Arcukat kissé felemelték, s hogy a levegőt nézték-e vagy a vizet, bizony nem lehet tudni, s azt sem, vajon mire gondoltak eközben. Teltek az órák, a nap kurta oálváján a látóhatár pereméhez közeledett, de ők nem mozdultak mégsem. Senki nem járt a parton, senki nem háborgatta őket Igv várták meg a naplementét Amikor a vöröslő korong az egyik hegy gerince mögé csúszott, az alacsony végre megszólalt: — Nem jött hát A kicsiny — óvatosan, hogy még szemmel tarthassa a vizet — felé fordította arcát, s bólintott. — Nem bizony. —. Ó. nem jött hát — sopánkodott a harmadik is, a törpe. De azért mindhárman továbbra is várakozva lesték a messzeséget. Az ég alja vörösbe váltott, lassan szürkült az ég. Késői, hűvös szél támadt. a három fekete öregasszony megborzadt, de egyik sem merte megbontani a várakozást. — Mikor is ment el? — kérdezte a kicsiny. A másik kettő csaknem egyszerre válaszolt. — Hajnal előtt. — Hajnal előtt — ismételte a kicsiny. Halkan, félénken tette hozzá: — Azért én még emlékszem rá! — Én is! —— szólt sietve az alacsony. — Ö, én is — sóhajtott a törpe. — Pedig sötét volt, nagyon sötét — vélte az alacsony. — Az arca nem is látszott. Csak a hangjára emlékszem, meg a halszagra, ami a ruhájából áradt — Hát a lánca csörgése? — Meg az evezői koppa- nása? — Meg a pipafüstje? — Az a finom dohányillat! — És léptei dübörgése? H allgattak megint, sokáig. A víz csobbanva futott a köveken, az esti széltől hajszolva mind erősebben. Vörösből ezüstszínbe hajlott az ég, a tó szürkén világolt. Hideg lett, esti hideg. Ősz derekán. Szemük belefáradt a szakadatlan figyelésbe, el-elkáp- rázott. s ilyenkor esett meg, hogy egyik is, másik is gyors mozdulattal felkapta kezét, mutatón, de mozdulásuk mindig megdermedt, nem. a vízen nem volt senki. csak a sirályok meg a vadkacsák. — Nekem azt mondta, galambom! — szólt ábrándozva a kicsiny. — Annám! így szólt hozzám a sötétben. A törpe felsóhajtott: — Virágszálam! így becézett. Erősödött a szél. suhog* tatta a fákat. Fekete ár* rjvav r.é'-ei* a parton, a vízen Ccpisernk horiteHólz az eget. ők mér retedig vártak. — Hátha késik? — A vihar! Csak baj ne essék! — Öt nem érheti baj! — mondta szigorúan az alacsony. — Az ám! Egy vidra futott a vízbe, s fejét felkapva, sebesen úszni kezdett a mély felé. Mindhárman látták, irigykedve. hogy bejárhatja azt az utat, amit ők nem, s gondolatban kérték az állatkát, ha találkozik VELE, sürgesse, hiszen ők várják. E lérkezett az éjszaka. A föld, a víz, a levegő fekete lett. a csillagokat fellegek takarták. Csak a szél zúgott egvre 'vadab- bul, a habok felhágtak a kövekre, morajuk betöltötte az éjszakát. — Gyermeket akart tőlem — hallatszott a sötétből. A kicsiny mondta, csendesen. — Azt akarta, hogy gyermeketek legyenek. lánykák, fiúcskák. — Jómódot ígért — vette át a szót az alacsony. — Hajónk lesz, ígérte, házunk, gazdaságunk. Szép ruhákban járhatok, tágas házban élhetek. Gondja lesz rám, így biztatott. — Nekem azt mondta, éjjel-nappal az ölében tart majd. simogat és csókolgat, és nem hagy el soha — szó! t a törpe. — De hát láttod-e? — csattant fel váratlan erély lyei a kicsiny. — Látta-e valamelvikőtök? Nem feleitek esm Eea=. zongtak, testük sajgott az éles kövektől. Végre az alacsony nyöszörögve szólalt: — Hiszen hajnal előtt távozott! — Még sötét volt, hogyan láthattuk volna az arcát a sötétben ? — De ő volt az! Biztosan! — ő. *een! — Ő. bizony! Halk sírás hangzott a fekete sötétből. Nem lehetett tudni. mp’’'ik sír. Vagy sírtak mind a hárman? A vidra már visszatért a partra, kimászott a kövekre, megrázta nedves bundáját. Kíváncsian tekintett rájuk. mert a vidra kedves állat. De a kíváncsiságnál több nem tellett tőle. eliramodott hát reitekhelvére. — S a hajnal — kérdezte bátortalanul egyikük —, létezett-e? » — Csitt! — figyelmeztette a másikuk. — Evezőcsapások! Dideregve figyeltek, de tudták, hiába. Mégis füleltek. vártak, reménykedtek. Nem válaszoltak a kegyetlen kérdésre. A z éj közepén felálltak a kövekről. Felsegítették egvmást a fövenyre. Még egy utolsó pillantást vetetlek a kifürkészhetetlen messzeségbe, ahonnan nem lőtt mea a férfi. Aztán kéz a kézben mint a gyámoltalan gyermekek ' — feketén elillantak m, éjszakába, . i
