Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-07 / 235. szám

1973. október T, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Egyesült a szajoli és a ráko'czifalvi termelőszövetkezet Munka közben A vidék nem másodosztály Jakus lendet, a megyei állami építőipari rá Itala t igazgatója Pályakép, néhány tollvonással. Jászberényben született 1927-ben. Apja napszámos, később kőműves, ács szakmun­kás Budapesten. Osztályrészéül a munkásgyerekek kemény sorsa jutott. Géplakatos-motorszerelő inas, 1945-ben éppen harmadéves. Munkás, majd katona: nincs még 30 éves, már alezredesi rangot és magas vezetői beosztást kap a Honvédelmi Minisztériumban. Leszerel, igazgatója lesz a Kiskunsági Állami Gazdaságnak. 1958-ban pártösztöndíjjal egyetemre megy, 1963-ban mezőgazdasági gépészmérnök. Igazgató, majd főosztályvezető a MÉM-ben, aztán vezér- igazgató az AGROTERV-nél. Nincs öt hónapja, hogy kine­vezték a megyei állami építőipari vállalat igazgatójává. Tagja a megyei párt-végrehajtóbizottságnak. ♦ Ha egyszer kapásra jön a labda Három napon át részköz­gyűléseket tartottak a sza­joli Vörös Csepel és a rá- kóczifalvi Rákóczi Tsz-ben. Napirenden a két gazdaság termelésbővítése szerepelt, oly módon is, hogy a jövő­ben nem külön-külön fej­lesztik gazdálkodásukat, ha­nem egyesüléssel koncentrál­ják a területet és a fejlesz­tési alapot is. Szajolban ko­rábban, Rákóczifalván teg­nap tartották az utolsó rész- közgyűlést s így már végle­ges, hogy 1974. január 1-től együtt gazdálkodik a két tsz. A szövetkezeteknek együttesen 1235 tagjuk van, A házi bútoripar termelési értékének jelenleg mintegy 27—28 százalékát adja a 19 tanácsi vállalat, de részese­désük az országos termelés­ből 1975-re a tervek szerint eléri a 37 százalékot. A ter­mékek nagy hányada belföldi boltokba kerül. Keveset ex­portálnak. s jobábra inkább cafck stílbútorokat, székeket. A helyiipari és városgaz­dálkodási dolgozók szakszer­vezete a közelmúltban vizs­gálta a tanácsi bútoripar helyzetét Megállapította: a gyorsütemű fejlődés sok gonddal jár. így például több helyütt még nem elég haté­kony a rekonstrukcióban munkába állt nagyteljesít­ményű gépek, gépsorok ki­'„Lőrinczá Sándor az 1019/ 1931. számú segédlevél sze­rint 1928. szeptember 1-től 1931. szeptember 1-ig a tö­rökszentmiklósi Galambos­féle malomban volt molnár tanuló. A 25095& sorszámú munkakönyv bejegyzése sze­rint 1931. szeptember 1-én lépett be a törökszentmiklós Gőzmalomhoz szakmunkás­nak.” Az idézet egy régi elsár­gult papíron olvasható. Egy emberről, egy szakmunkás­ról. aki egész életében „csak” becsületesen dolgozott. — Az apám is molnár volt, 14 éves koromban kezdtem tanulni én is a szakmát. Miután a szakmát megsze­rezte, sok helyen dolgozott: Xisújszálláson, Kenderesen, a háború alatt meg Marosvá­sárhelyen egy hadiüzemben. — Negyvennégy májusá­ban jöttem haza, az apám akkor Törökszentmiklóson volt a főmolnár egy kis ma­lomban. Néhány nappal ké­sőbb jöttek be a városba a szovjet csapatok. Jól emlék­szem rá, éjjel-nappal őröl­tünk. Az ötvenes években aztán jött a rizs és már nem fiata­lon elment Pestre egy tanfo­lyamra. „Mert a rizshánto- lás az megint más dolog”. — Látom, csodálkozik, hogy most meg borsóhánto- lóban dolgozok. Tudja, egy molnárnak mindenhez érte­ni kell. Hát én próbáltam mindent megtanulni. A borsómalomban az egy­kori gőzgépek helyett elekt­romotorok haitják a gépeket, de így is fülsiketítő a zaj. Mikházi Imrénével — aki fényező a malomban — csak kiabálva tudunk szót vál­tani: — A Sanyi bácsi? Húsz éve ismerem, ö a legbonyo­lultabb géphez is ért, meg az emberekhez is. Ha valami 1023-an jelentek meg kö­zülük a gyűléseken, 1019- en éltek szavazati jogukkal, s mindössze 9 ellenszavaza­tot kapott az indítvány. A törvényesen kötelező szava­zatarány bőségesen megvan s így a megye egyik nagy szövetkezete alakult meg szombaton. A közös gazdaság határa már 6 ezer hektár körüli s évente 200 millió forint értéket tudnak termelni. Az első összevont közgyűlést október 27-re hívták össze, ahol többek között a vezető­séget is megválasztják. használásra: a kapcsolódó folyamatok fejlesztése nem arányos: nem biztosítottak mindenütt időben a személyi­tárgyi feltételeket, amellett, hogy még van teendő a ter­melési együttműködés, a sza­kosodás terén is. A rekonstrukció 5 válla­latot érint, összesen 600 mil­lió forint értékben. A Zala. a Kanizsa Bútorgyár, a Székes- fehérvári Bútoripari Válla­lat, az Agria Bútorgyár és a Szatmár Bútorgyár jobbára már be is fejezte a rekonst­rukciót. Székesfehérvárott az országban elsőként valósítot­ták meg a furnért helyette­sítő műanyag fóliával borí­tott bútorgyártást baj van, hát kihez fordul­nánk, ha nem hozzá?! — En is húsz éve ismerem Sanyi bácsit. Ö végig csinált a szakmában mindent, amit lehetséges, ötvennyolctól pél dául 5 évig — amíg a ma­lom meg nem szűnt — a ti- szaszentimrei malomüzem ve­zetője volt, ott is megállta a helyét. Őszintén szólva hirte­len nem is tudom megmon­dani, hogy hányszor kapott már kitüntetést — mondta róla az igazgató. Szeretik, tisztelik az őszü­lő hajú kiváló szakmunkást. Hogy miért? — Hogy is mondjam? ö nem csinál tulajdonképpen semmi különöset, semmi lát­ványosat — fogalmazta meg Gályász Károly főmolnár.— Egyszerű ember, olyan szak­munkás, aki munkájának, szakmájának él, aki minden rábízott feladatot szívvel-lé-. lekkel igyekszik megoldani. Mindig vállalkozott új fel­adatokra, mindenütt megállta a helyét. Szívesen foglalko­zik azokkal a dolgozókkal, akik az ő szocialista brigád­jába kerülnek, készségesen átadja munkamódszereit, gaz­dag tapasztalatait. Lőrinczi Sándor, akit min­denki Sanyi bácsinak szólít a törökszentmiklósi Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vál­lalatnál, amilyen otthonosan mozog a hántológép. az osz­tályozó szita, a gyűj tőkamra, a gőzöljpkamra. a szárítp, a hűtő és felezőgép,körül, olyan szűkszavú ember. Pedig len­ne mit elmondania, magáról. Lőrinczi Sándor — akinek márka a neve a megye ma­lomiparában — 1957 óta párt­tag, 1964-ben. 1968-ban meg­kapta a Kiváló Dolgozó ki­tüntetést. 1969-ben pedig az Élelmiszeripar Kiváló Dol­gozója lett. Munkája elisme­réseként 1963-ban a Munka Érdemrend bronz fokozatá­val tüntették - ki. — zambo -s — Negyven évig élt Buda­pesten. Tekintélyes és nagy tervezővállalat vezérigazga­tója volt. Az ön szakmájá­ban — gondolom — nem túl­zás a sport nyelvén szólva azt mondani, válogatott já­tékosnak számított. Aztán egyszercsak aláírta az „át­igazolását” az NB II-be, a kivitelező éoítőiparba, ráadá­sul egy vidéki csapatba. Mi­ért? — Azzal kezdem: én so­sem ismertem „lentet” és „fentet”, csak feladatot. És há az tetszett, izgalomba ho­zott, akkor vállaltam. De csak akkor. A feladat maga a lehetőség, az ember képes­ségeinek, mondhatni beleva- lóságának próbaköve. Én meg az az ember vagyok, aki a változás bábája akar lenni, és ehhez feladatok kellenek. Szolnok, szorosabban új mun­kahelyem éppen azt kínálta, amire szükségem volt. Na, persze tudom, szakmai ber­kekben, sőt a közelebbi ba­rátaim fejében is megfor­dult, vajon mi történhetett velem, hogy otthagytam a tervezést és vidékre men­tem. Engem ez a kérdés nem foglalkoztatott. Ügy vágy ok vele, hogy dolgozom, ahol igazából feladják a leckét. Hogy én, is sportnyelven fe­jezzem ki magamat: haegy­— MI ebben a feladatban a legizgalmasabb? — Véleményem szerint az, hogy a beruházások folyama­tában a tervezés és a kivi­telezés teljesén ésszerűtlenül távol került egymástól. A tengernyi parciális érdek kö­zepette csaknem lehetetlen elérni a fő célt, azt tudniil­lik, hogy minél kevesebb munkával gyorsan, jól és fő­ként olcsón építkezzünk. Szükségszerű tehát, hogy a beruházási tevékenység a ki­vitelező építőiparban, integ­rálódjék. Feladatom lényege az, hogy vállalatunkat ide­jében készítsem fel erre az új, a jelenleginél sokkal ne­hezebb munkára. — Életében nyilván jelen­tős változást hozott az a tény, hogy csaknem négyezer szakmunkás és segédmunkás vezetését vállalta, holott ko­rábban csak szellemi munká­sokkal dolgozott együtt. A két feladat jellege között nagy a különbség? — Óriási. Amíg mondjuk egy tervezőintézetben az ér­veknek, a racionális megfon­tolásoknak van döntő Szere­pük, s viszonylag másodla­— Munkáscsaládban szü­letett, s hosszú éveken át szakmunkásként dolgozott. Ezek az élmények, tapaszta­latok bogi an hatnak most az igazgató munkájában? — Az ember attól, amiben él, nem tudja magát függet­leníteni. A szocialista és a tőkés vállalatok vezetésében csak hasonlóságok és különb­ségek vannak, azonossá­gok nincsenek. Az a tény. hogy ennek a válla­latnak én nem a tulajdono­sa. hanem a vezetője vagvok, még ha nem munkáskörnve- zetben születtem volna, s nem munkásként kezdem a pályámat, akkor is objekti­szer az embernek kapásra jön a Labda, nem fordíthat hátat a kapunak. — Mégis, mi volt a köz­vetlenebb indíték? — Én Szolnokra nem ké- redzkedtem, hanem hívtak. Nyílt titok, hogy dr. Gergely István, a megyei pártbizott­ság első titkára hívott, jöj­jek ide dolgozni, itt most van mit csinálni. A megye nagy fejlődés előtt áll — mondta nekem —, ehhez jó építőiparra van szükség. Ab­ban, hogy dr. Gergely Ist­ván hívott, korábbi' munkám megbecsülését láttam, hiszen ő miniszterhelyettesként a főnököm volt. A miniszté­riumban is biztattak, vállal­jam. És még egy személyes ok: Jászberényben születtem, ez a megye az én szőkébb hazám, úgy is mondhatom te­hát, hogy hazahívtak. Más­részt, egy olyan nagy válla­lat igazgatójának lenni, mint a mienk, meggyőződésem, hogy megtisztelő feladatnak tekinthető. Ezért számomra másodlagos kérdés, hogy az irodám és a lakásom már nem a fővárosban van. En­gem nem az „NB II-be iga­zoltak le”, sőt úgy gondo­lom, hogy itt Szolnokon éle­tem egyik legizgalmasabb, legszínvonalasabb feladatá­hoz jutottam. gosak az indulatok, az ér­zelmi tényezők, addig ott, ahol az emberek nagy több­sége fizikai munkás, az az alapvető kérdés, hogyan bá­nunk velük. — Ön szerint mi érdekli a munkást? — Semmi esetre sem a mérnöki problémák, vagy az elvont gazdasági összefüggé­sek. Igen érdekli viszont, hogy mennyit keres, a saját helyzete, hogy tudniillik mi­ként bánnak vele, megbecsü­lik-e vagy sem és így to­vább. A munkás közérzete, morális állapota, hangulata rendkívül fontos termelési té­nyező. És ez elsősorban nem az igazgatótól, nem a fő­mérnöktől függ, hanem at­tól. hogy a vállalat vezetői hogyan tudják irányítani a művezetőket, a brigádvezető­ket, vagyis azokat, akikkel a munkások közvetlenül együtt dolgoznak. Neki az a fon­tos, hogy a művezetőjével jól megértse magát. Ennél­fogva a munkás véleménye olyan lesz a vállalatról, mun­kakedve, közérzete akként alakul, amilyenné a műve­zetője alakítja. ve nemcsak befolyásolná, hanem meghatározná a ma­gatartásomat És azt is jól tudom, addig vagyok veze­tő. amíg ez a munkásosztály érdekeinek megfelel, amíg a párt ezt így akarja. Ez világosan meghatározza a helyzetemet. Azután azok a benyomások, amelveket ifjú koromban a családomban, a gyárban munkásként szerez­tem, olyan élénkek, hogy egész életre szólóak. Nem úgv indultam, hogy életem­ben sem végeztem kétkezi munkát. Nem felejtettem el a munkások fejével gondol­kodni s ez átfogja és meg­határozza a magatartásomat. szerintem a döntéseimet is, ha nem is mindig tudato­san. Ez egyszerűen benne van az idegeimben. Bennem fölmerül, mielőtt egy mun­kát kiadok mi lenne, ha nekem kellene elvégezni? — Ha fölkeresi egy mun­kás, szakít időt a számára? — Meglehetősen elfoglalt vagyok, de ha engem keres­nek, én igyekszem itthon lenni. Szívem sincs azt mon­dani, menjen el, mert nem érek rá. Az isten tudja, min­dig az jut az eszembe, hogy az apám is így ment sze­gény. Hát hova forduljon a munkás, ha nem oda, ahol dolgozik. Tudom, hogy an­nak az embernek, aki en­gem felkeresett, most sok­kal fontosabb a saját ügye, mint nekem a József Attila úti lakótelep építése. Neki az előleg, a munkaruha olyan nagy dolog az életé­ben , hogy nem lehet mel­— Egy vállalat termelésé­nek hatékonysága közgazda­ságilag nagy pontossággal leirhatő és lemérhető. Mitől függ, hogy az emberek ha­tékonyan dolgozzanak? — Annak, hqgy egy nagy vállalat hatékonyan műkö­dik-e vagy sem, a fő fel­tételeit a vezetőség tudja megteremteni. A felelősség is az övé. Semmivel sem kisebb összetevője a haté­konyságnak az emberek mo­rális állapota. — Konkrétan mit ért ez alatt? — Erre mondok egy pél­dát. Én rendkívül fontosnak tartom a munka minőségé­nek megjavítását. Amikor Szolnokra jöttem, , rang­rejtve” becsöngettem jó né­hány lakásba — olyanokba, amelyeket a mi vállalatunk épített. Látni akartam, ho­gyan is dolgoztunk. Észre­vettem például, hogy rosszul zárnak az ablakok és az aj­tók Lötyögnek a kilincsek. Pedig tudom, hogy van mun­kaszervezés, van szerszám és mégis. Kiderült, hogy a mi­nőséggel bizony még van­nak bajok. És miért? Az ok egyszerű. Az asztalos na- gycjbb lyukakat fúrt az elő­írtnál. Ö teljesítménybérben dolgozik, többet akar keres­ni. így volt neki egyszerűbb, mert így jutott kevés mun­kával sok pénzhez. Miért — Ide került Szolnokra, be­választották a megyei párt­végrehajtóbizottságba, az MTE társelnöke és hát Per­sze, én nem tudhatom, még hányféle tisztséget tölt be. Más meg olyan nehezen ta­lál magának munkát a köz­életben. Mi erről a vélemé­nye? — Hogy lettem én köz­életi ember? Azt mondha­tom, ha szó volt valamiről, az engem érdekelt, véle­ményt mondtam, tanulmá­nyokat készítettem, egyszó­val érdekelt, hogy mi tör­ténik körülöttem. És ennek megvan a maga láncreak­ciója. Észre se vettem, már ki sem látszottam a mun­kából — Az átlagember nem funkciókat tölt be, hanem kis megbízatásokat kap. — Röviden az a vélemé­nyem, hogy a közéleti mun­ka megtalálja azt aki el­végzi. Ebből ki lehet száll­ni és részt lehet benne ven­ni. Ügy találom, azért nincs minden rendben. Arra gon­dolok, hogy sok ember meg­tanulta, hogyan lehet azt a látszatot kelteni, hogy ő részt vesz a közéletben. lőzni. Bár valóban előfordul, hogy éppen egy sok százmil­liós beruházáson gondolko­dom, s akkor jön egy kő­műves, hogy szeretné áthe­lyeztetni magát. Akkor azt mondom, hogy rendben van jöjjön, beszélgessünk. Mert az az igazság, hiába okos­kodom ki, mi legyen azzal a százmilliós beruházással: nélküle, aki itt vár az ajtó­ban. egyszóval a munkások nélkül, húsz fillért sem ér az én legjobb gondolatom. gondolkodik így? Mert a szaktudásnak nincs tekinté­lye. Amikor én inas. majd fiatal segéd voltam, ha meg­kérdezték, ki a legjobb la­katos a gyárban, a tulaj. meg bárki azonnal rámond­ta: a Grega bácsi. Az ő munkája márka volt. Már inasnak is nagy tisztesség volt mellette dolgozni. Igaz, kétszer annyi pénzt kapott, mint más. Olyan szakember volt, akinek nem lehetett nélkülözni a munkáját. .Ma? A rossz munkának nincs elég „jelentősége”, a fizetés még azért is jár. Miért mondtam ezt el? Mert meg­győződésem, hogy itt a vál­lalatnál és másutt is olyan helyzetet kell teremteni, hogy érdemes legyen jól dolgozni és ne lehessen bün­tetlenül selejtet „gyártani”. Enélkül hatékonyságról be­szélni puszta fecsegés. — Mi a véleménye a mai fiatalokról? — Én bízom bennük. Né­hány személyi kérdésben már nálunk is volt komoly vitám. Például szándékom­ban volt egy fiatalembert főépítésvezetőnek kinevezni. Voltak néhányan a munka­társaim között, akik ezt el­lenezték. Mégis kineveztem őt. mert úgv’ gondolom, le­hetővé kell tenni a fiatal tehetségek számára, hogy bizonyíthassanak. —- Magánélete’ van? — Igen. Szeretem a két­kezi munkát. Nyolc éve épí­tek egy házat magamnak. Bútort készítek, tetőt fedek, ácsolok. Szeretem a focit nagyritkán elmegyek vadász­ni, írom a doktori disszer­tációmat. Szóval van dol­gom elég. — Hogyan érzi magát Szolnokon? — JÓL Engem itt megbe­csülnek, úgy látom, sokat várnak tőlem. Van munkám, kedvem is hozzá, szóval jól vagyok, öt hónap nem sok idő, ae annyit már meglát­tam. ennek a városnak meg­vannak a lehetőségei, hogy a mostaninál színesebb, színvonalasabb társadalmi és kulturális élete legyen. Nem türelmetlenkedem, mert ez­zel is úgy vagyok, mint bármi mással: hiszem, hogy csak a teremtő nyugtalan­ságnak van értelme. Olyan lesz Szolnokon az élet. ami­lyenné mi magunk alakít­juk. azok. akik ebben a vá­rosban élnek. Én itt egy va­gyok az állampolgárok kö­zül aki kötelességének tart­ja. hogy Szolnokért, a vá­rosért megtegye a tőle el­várhatót. fäbiAn Péter Új gépek új technológiák Javuló munkakörülmények a tanácsi bútoriparban Márkás nevek A csendes molnár Ami érdekli a munkást Nélküle húsz fillért se ér Legyen érdemes jól dolgozni Olyan lesz Szolnokon az élet • • • \

Next

/
Oldalképek
Tartalom