Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-30 / 254. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. október C •• Ötszáz éve város Zilah Állami kitüntetés a /ubileum alkalmából Vasárnap Zilahon ünnepi nagygyűlést tartottak a település várossá nyilvánításának íélévezredes évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen, amelyen megjelentek a román párt- és állami élet vezetői képviselői is, élükön Nicolae Causescuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, felolvasták az államtanács rendeletét, amelynek értelmében Zila- hot az évforduló tiszteletére a Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend első fokozatával tüntetik ki. A meszes hegység erdő- rengetegétől övezett Zilah ősi voltát gazdag régészeti leletek bizonyítják, és a Meszestetőn ma is látható a rómaiak által épített kőút. Vártelek, a város egyik negyede. és Karika falu között volt az Anonymus által is említett Messzes kapu, amely átjárót biztosított Erdély és a nyugat között, ötszáz esztendővel »előtt, 1473-ban állították ki a város „születési bizonyítványának” is nevezhető és a zilahi irattárban őrzött oklevelet, amelyben Mátyás király a vásártartási joggal rendelkező helységet mentesíti a vámok fizetésétől, és ugyanakkor pallosjogot adományoz neki. Bezárták Montevideo egyetemét Jäordaberry uruguayi elnök katonai kormányzata vasárnap letartóztatta a montevi- deói egyetem rektorát és az egyiptomi karok dékánjaiból álló teljes kormányzótanácsot. Az. egyetemi épületeket megszállta a rendőrség, az intézmény területét fegyveres katonaság vette körül. Az egyetemet a hatóságok állami ellenőrzés alá helyezték. és meghatározatlan időre felfüggesztették az oktatást A belső ellenzék utolsó fészkével való leszámolására az uruguayi katonai kormányzatnak az adott ürügyet hogy szombaton az egyetem egyik helyiségében felrobbant egy szerkezet és megölt egy vele foglalatoskodó spanyol diákot Vádolja az USA-t az Al Ahrara Haikal, az Al Ahram fő- szerkesztője a lap vasárnapi számában azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy Izraelnek átadott felderítő adatai tették lehetővé izraeli csapatok átkelését a Szuezi- csatorná nyugati partjára. Haikal emlékeztetett arra. hogy október 13-án két amerikai repülőgép végzett felderítő repülést Egyiptom lé- _ giterében, és két nappal ké- ' sőbb megtörtént az izraeli átkelés. A Tel Aviv-nak átadott amerikai fimfelvételek jelezték a csatorna keleti oldalán lévő egyiptomi erők gyenge pontjait, ahol az izraeli erőknek sikerült áttörniük. Kormányalakítás ! J Törökorszásban « Fahri Korutürk török köz- társasági elnök megbízta Bülent Ecevitet, a köztársasági néppárt vezetőjét, hogy alakítsa meg az új kormányt. Ecevit tárgyalásokat kezd más pártok vezetőivel koalíciós kormány megalakításáról Tere! — köszön a pincér, amikor a Kannu Kukkba, vagyis a Kakas a rönkön elnevezésű vendéglőbe térünk be ebédelni. Tere! — üdvözöl a ruhatárosnő a színházban. Tere! — mondja minden reggel szívélyesen a szálloda portásnője. Tere! — kiáltják búcsúzóul a gyerekek az óvodában. Tere, tere, tere — hagyományos észt köszöntés, ami annyit j lent: szervusz, üdvözöllek te kedves barát. Most, hogy Észtorsza bán készített jegyzeteimet rendezgetem, önkéntelenül írom le: TERE, TERE... Észtországi t (!) Elöljáróban néhány statisztikai adat: a csokoládégyártás Észtországban 109 évvel ezelőtt kezdődött; a jelenlegi nagyüzem 1958-tól 1962-ig alakult ki három gyár összevonásával; 1939-ben Tal- linnban 3324 tonna csokoládéféleséget gyártottak, az idén 34 800 tonnát és 1990-ben évi termelésük 50 ezer tonna lesz. Ez utóbbi két mennyiség a Szovjetunió egyik legnagyobb gyára — Észtország egyetlen ilyen nagy . üzeme —, a tallinni Kalev Csokoládégyár állítja elő. — Jelenleg százhetvenhét címke alatt hozzuk forgalomba termékeinket — magyarázta Ottó Kubo, az üzem fővegyésze, amikor az üzem- látogatáson kalauzolt. — Gyártunk drazsét, cukorkát, csokoládét, különféle pasztillákat, töltött csokoládékat, bonbonokat, zefírt, zselét, marcipánt, ostyaféléket, kekszet, kakaóport. Egyszóval sok mindent- Tessék, kóstolja meg: ezt a csokolédét például csak nálunk Itt a gyárban és Mongóliában kaphatja meg, mert kizárólag csak oda szállítunk belőle. Nem szeretem az édességet, de úgy gondoltam, a kínálást nem illik visszautasítani. A csokoládé kitűnő volt. így amikor a következő műhelycsarnokban az automata gép mellett újabb termékkóstolóra invitáltak, nem szabadkoztam. És ismét kitűnő íz, kitűnő minőség! termékeik 55 százalékát külföldre szállítják, a többit a Szovjetunióban értékesítik. „A Szovjetunió csokoládéexportjának 20 százalékát mi képviseljük. Szállítunk Csehszlovákiába, Lengyelországba, Magyarországra, Mongóliába, az NDK-ba, az NSZK-ba, Afrika tizenhat országába, Iz- landra, Kanadába, az USA- ba, Ausztráliába, és így tovább. „Érthető, hogy keresettek termékeik. Csupán az idén a lipcsei vásáron az egyik bonbon-készítményünk, a plovdivi vásáron pedig a Romana elnevezésű ajándékdobozuk nyert aranyérmet. És még az idén Oslóban, Koppenhágában, Párizsban, Tokióban szerepelnek nemzetközi vásáron. Tulajdonosai a iMunka Vörös Zászló Érdemrendnek, ezen kívíjl 23 egyéb kitüntetésük van. — Honnét jött? — kérdezte. • * — Magyarországról — válaszoltam. — Ó, hiszti maga rokon! Kár, hogy mi rokonok sem értjük egymás nyelvét. —• Szívesen dolgozik itt a gyárban? — Igen, meg aztán az embernek dolgozni kell, munka nélkül nem élhet és itt jó. Én amikor a 15. szak- * munkásképző intézetben tanulmányaimat befejeztem (ott képzik a cukrászokat, az édességgyártásban dolgozókat — a szerző), ide jöttem dolgozni. ötnapos munkahét, igaz, két műszakban dolgozunk, de a keresetünkkel elégedettek vagyunk. Bár ha tovább tanulnék, csak négy napot kellene dolgoznom, mert akkor én is kapnék egy plusz szabadnapot. — Mennyit keres havonta? — Annyit mint a többiek: 120, 140, 150 rubelt. Mikor hogy sikerül. A férjem esztergályos. ő is ennyit keres körülbelül. Két gyerekünk van, megélünk tisztességesen. Körülbelül kétezren dolgoznak a Kalev csokoládégyárban. A munkások 75 százaléka nő. Nők a főtechnológusok, az üzemi vezetők Ü0 százaléka is nő. Kötelező a manikűr — Fárasztó lehet így megállás nélkül dolgozni a gépek mellett — mondtam Lille igazgatónak. — Három óránként van 12 perc üzemi torna — válaszolta. — Vannak külön testnevelőink. — És ez elég? Cigarettázni mikor szabad? — A nők általában nem cigarettáznak, de ha feltétlenül rá akar valaki gyújtani, kimehet a mosdóba, arra az 5 percre. Egyébként munkaidő alatt kötelesek a dolgozók minden nap manikűröshöz menni, és rendszeresen járni az üzemi fogászati rendelőbe. Mivel a nők üzeme vagyunk, természetesen van nőgyógyászati szakrendelés is. Megnéztük az orvosi rendelőket, a manikűr „szar lont” is. Bizony elég nagy volt a zsúfoltság. „Jövőre bővítik a szociális épületeket, a következő ötéves tervben pedig új gyárépületet építünk.” Láttam az üzemi étkezdét, ahol bőséges, jó ételeket ehetnek étlapról választva a dolgozók, és csak a nyersanyag árát térítik. A tanulók ingyen kapják az ebédet. És kiderült az is, hogy a dolgozók gyermekei — már akik kérték — óvodába, bölcsödébe járnak, a gyár erről is gondoskodott. (Folytatjuk.) Varga Viktória Alapanyag, gép a világ minden tájáról Ants Lille kereskedelmi igazgatót kérdeztem: Honnét importálják a nyersanyagot? — Többek között Ceylonból, Indonéziából a kávét, Kamerunból a kakaóbábot, hirtelenjében ennyit említek, mert összesen 46 országból importálunk alapanyagot. Nyolc államtól vásároljuk a különféle csomagolóanyagokat és hét államtól, legfőképpen az NSZK-tól a gépeket. A hűtőkompresszorokat, a lifteket és a stomatológiai rendelőnk berendezését Magyarországtól vettük. — És jók azok a liftek? — aggodalmaskodtam, gondolva arra. hányszor kell itthon gyalog baktatnunk a tizedik emeletre. — Nagyon jók —válaszolják szinte egyszerre. — Semmi panaszunk rá. Szóba kerül exportjuk is: Az asszonyok gyára Az óriási munkacsarnokokban, ahol mindent betölt, szinte bőrünkbe ivódik a csokoládé édeskés-kesernyés illata, automata és kézi vezérlésű gépek mellett mindenütt asszonyok dolgoznak fehér köpenyben, fehér kendőben. Mozdulataik ügyesek, begyakorlottak. Amikor megállók egyikük mögött, hogy gyors, fürge ujjait nézzem, amint a bonbont rakja dobozba, a nő felém fordul: Hírek Japánból 4 U'abb haladó szellemű polgáruiH f! ' ' letoltak — Dísszemlét rendez e az „önvédelmi erők’’ Vasárnap polgármester-választásokat tartottak Köbe városában. A választáson Mi- jazaki Tacuo független listán indult politikus győzött, akit a kommunisták, a szocialisták. a Komeito. valamint a demokratikus szocialista párt hívei is támogattak. A tatalmon lévő liberális demokrata párt vereséget szenvedett, noha Tanaka miniszterelnök négy ízben is ellátogatott Kobeba, hogy egész tekintélyét latba vetve támogassa a konzervatív jelöltet. — Japánban jelenleg százharminchat olyan város van. amelyben a haladó erők képviselőié tölti be a polgár- mesteri tisztséget. Politikai meefigvelők szerint a most lezajlott választás eredménye számottevő befo- l-p-onl lesz a jövő év júliusában sorra kerülő felsőházi választásokra is. Vasárnap látványos díszszemlét rendeztek a japán „önvédelmi erők” (a hadsereg) újjáalakulásának 23. évfordulója alkalmából. — A hadsereg szárazföldi, haditengerészeti és légierői a szemlén a legkorszerűbb fegyvereiket vonultatták fel. köztük az Egyesült Államoktól vásárolt Hawk és Nike rakétákat is. A szemlén Tanaka miniszterelnök mondott beszédet, mint a hadsereg legfőbb parancsnoka. — Hangsúlyozta, hogy Japán kitart az Egyesült Államokkal való katonai együttműködés. valamint a japán— amerikai biztonsági szerződés fenntartásának politikája mellett, | Gromiko fogadta a francia nagykövetet Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnap fogadta Jacques Pierre Vimont-t j Franciaország moszkvai nagykövetét. A baráti légkörű megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatokról. i valamint néhánv közös érdekű időszerű nemzetközi kérdésről volt szó. A találkozót a francia diplomata kérte. A1? ende sugárút Havannában Salvador Allendéről nevezték el Havanna egyik legnagyobb sugárútját. Az erről szóló határozatot pénteken írta alá’ a kubai főváros tanácsának elnöke. A napenergia felhasználása Indiai tudósok a mező- gazdaságban, valamint az áram- és a vízszolgáltatásban jól alkalmazható technikát dolgoztak ki abból a célból, hogy a napenergiát igénybe vegyék .az Indiában jelentkező szén- és olajhiány pótlására. Napenergiát felhasználó vízmelegítőt állítottak elő a lakóházak melegvíz-ellátásának biztosítására; berendezéseket dolgoztak ki a mezőgazdasági termékek szárításához; a napfény hatására működő szilikonelemes ni,;k»”-admium telepeket kísérleteztek ki energ;: forrásként a tranzisztor»:. rádiókhoz és a világításhoz Mindezek viszonylag olcsót előállítható segédeszközök, és jól beválnak a használatban. A Központi Kutató Intézet napenergia részlegének vezetője, hangsúlyozta: a napenergia nagyobb arányt kihasználásával nem csupár. a szén- és olajellátás fogyatékosságain lehet segíteni, hanem a eddig tüzelőnél: használt természetes trágya lehet felszabadítani a mezőgazdaság számára. Szőnyeg az út alatt Hazánkban a Hanság laza. sűllyedős talaján alkalmazható új útépítési technológiát mutattak be Polipropilén szőnyeget terítenek az elkészített földműre. Erre épül fel az erdei út. Számítógépes benzinkút Elsőként a világon a kiszolgálást is számítógépre bízta egy amerikai olajvállalat. Kalifornia legforgalmasabb autóút ja mellett, Lavondale-ben a 18 töltőhellyel működő benzinkút készpénzfizetés ellenében, de hitelcsekkre is automatikusan kiszolgálja az autósokat. A helyszínen az IBM System/7 irányítja a gyors és pontos kiszolgálást —, összekötettésben az Atlantában levő IBM/370-es számítóközponttal. A kezdeti sikerek arra indították a vállalatot, hogy a teljes gépi kiszolgálást újabb benzinku- takra is kiterjessze. is Állatorvost keres felvételre a töro.-.s^c, s Állami Gazdaság 10 253 férőhelyes szakosított sertéstelepére Komfortos szolaálati lakást bukatunk. Zajtalan villamosok csínyek lesznek, legfeljebb 10—20 utas befogadására lesznek alkalmazhatók, ennek ellenére jóval nagyobb lesz a belső terük a régi, nehézkes metrókocsikénál. És még valami, ami nagyon fontos: az új metrókocsik számára nem lesz szükséges a kontakt elektromos hálózat, — ezeket a villamos kocsikat akkumulátortelepekkel lehet felszerelni Loiiu».,» utcáin a közeljövőben új villamosvonalak jelennek meg, amelyek a legszigorúbb jelenkori követelményeknek is eleget tesz- • nek. Ezen a vonalon a közlekedés elsősorban zajtalan lesz, mivel a fémből készült síneket erősen préselt gumiból készült sínek fogják felváltani. Ezenkívül 51z említett vonalakon a kocsik ki-