Szolnok Megyei Néplap, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-24 / 249. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1973. október 24.

Készülődik az ellenzék Japánban

Tegnap ülést tartott Tokióban a Japán Szocialista Párt Központi Bizottsága. Az ülésen megvitatták a párt stratégiáját a jövő év közepén esedékes felsőházi választásokkal összefüggésben.

A Központi Bizottság elhatározta, hogy a nagyfontosságú választások előtt meg kell erősíteni a pártot és arra kell összpontosítani az erőfeszítéseket, hogy az ellenzéki pártok vereséget mérjenek Tanaka miniszter- elnök konzervatív pártjára, és megnyissák az utat egy haladó koalíciós kormány hatalomra jutásához.

Sa:goni küldöttek trükkje

A saigoni küldöttek kedden már a második egymást követő napon akadályozták meg a dél-vietnami felek kétoldalú katonai vegyesbizottságának tevékenységét. Hétfőn tüntetőleg kivonultak a katonai ügyekkel foglalkozó albizottság üléséről, mert „túl hosszúnak” találták a DIFK küldöttének felszólalását a tűzszünetet sértő saigoni cselekményekről. Kedden megismételték a trükköt: ugyanezzel az

ürüggyel ismét kivonultak a tárgyalóteremből.

)

Versenyben a kőolajért

Huszonnyolc külföldi társaság — többségében északamerikai — verseng a guate- malai kormány engedélyéért, amely lehetővé teszi majd az El Fetenben. Alta Vera- pazban és másutt levő kőolajlelőhelyek kiaknázását.

Guatemala két finomítója, napi 12—14 ezer barrel olajat termel. A szóbanforgó koncessziókat egyébként a guatemalai kormány három évre adja.

Isztambuli per

A törökországi Istanbul- ban hétfőn harmincnyolc személyt állítottak bíróság elé baloldali „felforgató tevékenység” vádjával. Az ügyész az illegális „a török nép felszabadításának pártja” elnevezésű szervezet két tagja ellen halálbüntetésre tett indítványt. A többi vádlottra előreláthatólag 5—15 évig terjedő börtön- büntetés vár.

Hosszú az út a békéig

2. Agresszor születik

j

„E napon kötött az Űr szövetséget Ábrahámmal, mondván: Ivadékodnak adom ezt a földet..(Mózes I. könyve.)

Az ószövetségi idézetre előszeretettel hivatkoznak azok a zsidó nacionalisták, akik valamiféle homályos történelmi „kiválasztottság”, „isteni elhivatottság” alapján követelnek ma különleges jogokat maguknak és agresszív államuknak az egykori Palesztina területén. Olyan ez, mintha mi magyarok egyszeriben azt követelnénk, hogy az uráli • őshaza területén alapítsunk államot.

Nahum Goldmann, a nemzetközi cionizmus vezére, a Zsidó Világszövetség elnöke így fogalmazta meg ezt 1966- ban: „...népünk struktúrája s történelmünk mindenkor egyedülálló volt, sajátos jogokra tarthatunk igényt, olyanokra, amelyekkel más csoportok nem élhetnek. A zsidó nép sohasem volt olyan, mint a többi nép. Mindig egyedülálló volt. Több vagyunk mint egy nemzet, vallás, vagy civilizáció — mindez együttesen vagyunk, s ezért nincs a földön még egy olyan nép, mint a miénk.”

Nincs még egy olyan nép? E nagyhangú nacionalista állítást, e cionista gőgöt a történelem cáfolja. Anélkül,, hogy végigkísérnénk a zsidóság útját az ókortól napjainkig, — a.z Ószövetségben „Izrael fiai”-nak nevezett, Jahve isten kultuszát valló tizenkét törzsből hogyan szóródott szét az egész világon a zsidóság, s őrizte meg asz- szimilálódás nélkül a vallási-etnikai jegyek nagy részét — kézből cáfolható a felsőbbrendűség és egyedül elhivatottság cionista eszméje.

E cáfolat nem jelenti azonban egyben annak a jognak a tagadását is, miszerint a zsidóság az egykori Palesztina területének egy részén önálló állami életet éljen. Az ENSZ is erre az álláspontra helyezkedve hozott határozatot 1947-ben Izrael állam megalapításáról.

Izrael állam 1948-ban jött létre azon a területen, ahol az 1900-as évek elején megindult bevándorlás óta egyre több zsidó telepedett le.

A nemzetközi cionizmus mindig a legreakciósabb erőkkel kereste a szövetséget. Az első világháború végén a győztes angol Imperializmussal kötött egyessé- get, szolgálva annak az arab világban alkalmazott „oszd •meg és uralkodj” módszerét. Az angolok ennek fejében megnyitották a mandá- tumi fennhatóságuk alá tartozó Palesztinát a zsidóság előtt

A második világháború után — annak részbeni következményeként — napirendre került a brit mandátum megszüntetése. Az ENSZ elfogadta azt a többségi javaslatot, amelynek értelmében, az angolok kivonulása után Palesztina területén két független állam legyen. Izrael és az arabok — az itt élő őslakosság — lakta Palesztina.

Az ENSZ-döntés idején a 26 ezer négyzetkilométernyi Palesztinának 1.9 millió lakosa volt. Ebből 1.3 millió arab, 600 ezer zsidó. A döntés az araboknak ítélte a terület 43 százalékát, a zsidóknak pedig 57 százalékát (Ügy, hogy a zsidók mellett itt közel 500 ezernyi arab kisebbség maradt volna.) Ez a döntés nem a legjobb megoldás volt — de nem lehetett az adott helyzetben a jobb alternatívát választani.

Volt ugyanis jobb elképzelés. Manapság előszeretettel idézik — ami egyébként igaz —, hogy az ENSZ döntését annak idején a Szovjetunió is támogatta. Idézzük fel pontosan, hogyan is volt ez:

„A palesztinon kérdést igazságosan megoldani csakis valamennyi érdekelt nép jogos követeléseinek figyelembevételével lehet. Ezek a megfontolások késztetik a Szovjetuniót arra, hogy kijelentse: a zsidó nép és a Palesztinái arab nép jogos érdekei csak úgy vehetők teljes mértékben tekintetbe, ha független, két nemzetiségű arab—zsidó állam létesül. Az ilyen állam egyenlő jogokat adna zsidó és arab állampolgárainak, és biztosítaná a két nép együttműködését a közös érdekek alapján és mindkettő javára. Ha azonban kiderül, hogy a zsidó-arab viszony megromlása rhiátt az ilyen megoldás gyakorlatilag megvalósíthatatlan, akkor egy másik alternatívát kell megvizsgálnunk: Palesztina felosztását két autonom és független államra, egy zsidó és egy arab államra.” (Gromiko, a Szovjetunió képviselője mondta el a fentieket az ENSZ-közgyűlésén, 1947. május 14-én.)

így született a már említett ENSZ-döntés amely valójában soha nem valósult meg. Hadd idézzem fel újból, amit tavaly mondott erről nekem a Szíriában meglátogatott palesztin menekült tábor egyik vezetője:

— A kivonuló angol gyarmati hadsereg teljes fegyverzetét átadta az izraeli kommandóknak. Ezek a legkorszerűbb fegyverek voltak abban az időben. Hiába volt az ENSZ-tiltakozás, hiába siettek az arab országok a segítségünkre, a jól felszerelt izraeliekkel

szemben alul maradtunk. Az új zsidó álam bekebelezte azokat a területeket, ahol a palesztínai arabok független államát kellett volna létrehozni.

Néhány hónap alatt több mint 720 ezer ,arab volt kénytelen elhagyni hazáját — a 900 ezerből. Az „arab- talanítás”, vagyis az őslakosság elüldözése, az arab vagyon bekebelezése, a földek, városok, falvak elfoglalása Izrael állam tulajdonképpeni hivatalos belpolitikája lett — de egyben a külpolitikai orientáció alapja is.

Egy amerikai egyetemi tanár, aki hosszú időt töltött Izraelben, kitűnő bizonyítékot szolgáltat ennek igazolására. Kérdőíveket osztott szét — iskolás gyermekek között Jozsué könyvével kapcsolatban. (Ezt a bibliai könyvet négy éven át kötelezően tanulják1 az izraeli gyermekek az iskolában.) A kérdőíven ez állt:

„Jól ismered az alábbi idézetet Józsué könyvéből: „Kiálta azért a nép, mihelyt kürtőiének kürtökkel. Vön ugyanis, a mint meghalld a nép ■ a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kőfal magától, és felmené a nép a városba, kiki az előtte való helyen és bevessék a várost. És teljesen kipusztítának mindent, a mi csak vala a városban, a férfitől az asz- szonyig, a gyermektől az öregig, sőt ökörig, juhig, szamárig..." Válaszolj a következő két kérdésre: 1. Véleményed szerint Jozsué és az izraeliták helyesen, vagy helytelenül cselekedtek? 2. Tegyük fel, hogy az izraeli hadsereg a háború idején elfoglalt egy arab falut. Helyesen. vagy rosszul járt-e el, ha' úgy bánt a falu lakosságával, mint Jozsué Jerikó népeivel?”

Több mint ezer gyermek küldte vissza a kérdőívet megválaszolva. Ilyeneket lehet olvasni ezekben: „Véleményem szerint a mi hadseregünknek az arab felvakban úgy kell fellépni, mint Józsuának, mivel az arabok a mi ellenségeink...” A professzor így összegezte a közvéleménykutatás eredményét: „Az 1070 megkérdezett 9—14 éves iskolás gyermek közül 60 százalék azt vallotta, hogy fegyveres konfliktus idején ki kell irtani az egész arab lakosságot. .

Varga József

Következik: Mérgezett tőr az arabok hátában.

Az Azerbajdzsánban lév6 Ki- rovabad váróban a helyi rendőrség kezdeményezésére gyermek közlekedési parkot építettek. Területén minden megtalálható. ami a városi közlekedésben fontos: egy-két é« háromsávos utak. gyalogátkelőhelyek. forgalmi lámpák, vasúti átjárók. üzemanyagtöltő állomások. különböző kereszteződések. A park utcáiban lábbal haitott autóikban közlekednek a gyerekek. ílymódon játszva tanítják meg őket a közúti közlekedés legfontosabb szabályaira.

A gyermekbalesetek elemzése azt mutatta, hogy az esetek többségében a szabályok nem ismerése volt a tragédia forrása. Szakemberek szerint a közlekedés* szabályok tanítására legalkalmasabb az 5—G éves kor. amikor a gyerekek érdeklődni kezdenek az autók iránt. A gyermekeket a legilletékesebbek, a közlekedési rendőrök oktatlak. A közlekedési parknak már is van gyakorlati haszna: n városban csökkent a gyermekbalesetek száma.

Tervezik, hogy a közlekedési park mellett filmszínházat is építenek. — ahol közlekedéssel kapcsolatos oktatófilmeket mutatnak be. Képünkön: ..Csúcs- forgalom" a kirovabadi közle- keü«d parkban.

^ = ? .KÉPERNYŐJE BEJ ELŐTT

Amj az elmúlt hét műsorát, a műsorok változatosságát, műfaji gazdagságát illeti, általában nem lehet okunk a kesergésre, sok érdekes, színes programmal szolgált a televízió. Mégis

szokásos heti beszámolómat most nem ezeknek az értékeknek a számbavételével kezdem, hanem szokatlan lépésre határozva el magam:

„Óvást emelek"

Már amennyiben a Televízió műsorai esetében alkalmazni lehet a sportéletből vett szabályt, s a nézőnek jogában állhat óvást emelnie egyes produkciók ellen. Szeretném megóvni az elmúlt hét két műsorát, mert úgy érzem érdemtelenül, — „igazolatlanul” kerültek magyar képernyőre. Az egyik a kedd este látott A nagy játszma, az angol illetőségű véres krimi, a másik pedig a könnyűzene világhírű szentélyéből a párizsi Olympiából sugárzott varázsfesztivál — felvételről. Jól lehet a két műsor alapanyagát tekintve külön-kü- lön más-más „tészta”, egyben azonban mégis közösek: az embertelenség szaga áradt belőlük.

Miféle varázsfesztivál az, ahol többek között egy kidülledt szemű férfi hókuszpókuszaival, szemeinek vad forgatásával nyilvános gúnyt űz embertársaival, médiumaival, akiket nemcsak öntudatuktól foszt meg, hanem szégyenszemre ruháikból is kivetkezteti őket. Erőátvitel ide, erőátvitel oda, ha módomban állott volna, legszívesebben ugyanazt teszem ez embert lealacsonyító és rossz emlékeket felidéző „varázslat” láttán, mint Mario teszi Thomas Mann kisregényében: lepuföveges profé

Az utóbbi időben már nem láttuk őt a képernyőn, s korára való tekintettel talán azt hihettük, hogy eltemette az idő. De lám, rajta még az sem fog. Most a róla készült portréfilmben ugyanazzal a hévvel, fiatalos lendülettel beszélt önmagáról, mint az évek során tette volt az ország kicsinyeit és naggyait fizikára oktatva a képernyőn. Régi televíziós óráinak részletei szolgáltak bizonyítékul, hogy amit mond, az meg is

fantottam volna ezt az embertelen szörnyeteget. De a varázslat többi mutatványa sem volt épp szívderítő. És most a második produkció, A nagy játszma. Ügy hiszem sokakban hűlt meg a vér a szadista bűnügyi film borzalmainak láttán. A film szinte kéjelegve mutogatta az autó-megtiporta, halálra gázolt nő véres arcát, többször is visszapergetve a kegyetlen gyilkosság mozzanatait. S aztán újabb hulla, véres a kádban. Majd egy másik a fogadóban. A primitív brutalitás megnyilvánulásai. Láthatóan e bűnügyi film elkövetőit egyetlen szempont vezette: a hullák (.esztétikája”. Külön is furcsálható, az a szerkesztői eljárás, hogy ez a bűnügyi borzadály időben maga mögé utasította ugyanezen az estén Darvas József nagysikerű történelmi regényének, A törökverőnek a bemutatását. Hát nem lett volna sokkal természetesebb fordítva? Ha fő műsoridőben a Hunyadi Jánosról írott regényt „lapozzuk fel” ? Akkor talán még az ebben az órában többnyire a képernyő előtt csücsülő tizenévesek is megízlelhették volna a realizmus igényével készült irodalmi alkotás ízeit. A szerkesztői bölcsesség és előrelátás talán így kívánta volna meg.

sszer portréja

valósítható. Hogy tudniillik katedra és színészet egymást nem kizáró fogalmak. A tanári munka gyakorlatában jól megférnek a színészi mesterség fogásai is. Természetesen, ha ez a szi- nészkedés a tanár egyéniségéből önkéntelenül fakad. Öveges tanár úr lendülete láthatóan magával ragadta a portréfilm készítőit is, kitűnő ritmusban, igen frappáns portrét kerekítettek a televízió egyik ^legérdekesebb személyiségéről.

Irgalom —

Kertész Agnes elindult képernyő-útjára, s csak örvendeni lehet, hogy az Irgalom megfilmesítésével a televíziónak nem engedi át a pálmát a külföldi folytatásos tévédrámának, saját erőből próbálkozik — nem is sikertelenül — a műfaj meghonosításával. Bátor és nemes vállalkozás Németh László egyik legértékesebb alkotásának, a több mint 800 oldalas Irgalomnak mostani képernyőre vitele. Bátor, mert a regény valójában kevés lehetőséget nyújt a fordulatos cselekményvezetésre. Ugyanakkor azonban mint regénytársai is, az Égető Eszter és az Iszony az emberteremtés írói gazdagságával tündököl. Bravúros lélekrajza és páratlan ökonómiája, ahogyan az író néhány szóval, kifejezéssel is képes megvilágítani egy-egy emberi magatartás lényegét. Mindezt tapasztalhattuk már a televíziós-film első két részében is, nagyszerű erők fogtak össze az Irgalom megfilmesítésére. ' Kertész Ágnest jóformán még csak megismertült, de máris szívünkbe zártuk; ahogyan Széles Anna megtestesíti, ott ékeskedik rajta a bélyeg: Németh László nőalakjainak szoborcsarnokában valóban ő a „leghajnalibb”. Egyelőre még csak annyit tudtunk meg róla, hogy mérhetetlenül ragaszkodik apjához, akit már- már mitikussá növel a távoliét évei alatt, és hogy házasságtörő anyjával szunfolytatásban

ben könyörtelen, és hogy érdeklődő kíváncsisággal fordul az édesapja szülőfalujából Pestre került ,iorvos- kollega”, a sánta Halmi Ferenc felé. akiről kiderül, hogy „a vesztett ügy álmait hordja magában”. Az első két részből egy családregény kereteit véljük kibontakozni, pedig a dráma igazi szereplője Ágnes, aki — majd látni fogjuk — a regénybeli irgalom gyakorlója. Amit máris állíthatunk: néhány kivételesen szép és megható jelenetnek lehettünk tanúi az első két részben. Csak példaként említem a fogolytáborból hazaérkező apa pályaudvari fogadtatását, amelyben nemcsak a léíekrajz pontosságát élvezhettük, hanem a kitűnő rendezés jóvoltából a hazaérkezés ünnepi ceremóniájának bemutatásában megérezhettük a kor atmoszféráját, történelmi levegőjét Is. Óh, mennyit elárultak azok a fáradt arcok, azok a megtört tekintetek, amelyek elvonultak előttünk a nemzeti ima hangjaira. Vagy vegyük a tükrösi látogatás képeit, amelyekben a hazalátogatás öröme him- nikus szárnyalást kap, csodálatos külső felvételek telve fénnyel és perspektívával, fel-felcsillámló zene futamai — Durkó Zsolt kifejező zenéje — az emberi tisztaság szépségének művészi kifejezését adják: meg- énekiik Tükrös falu emberi igazságát. Reméljük, a folytatás is hasonló lesz.

vm* ;

4