Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-05 / 207. szám

10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 5. Világbajnok I)érten Imre elnöki dicsérete se Dégen Imre államtitkár, az OVH elnöke tegnap dél­előtt Szolnokra látogatott. Dr. Hegedűs Lajossal, a me­gyei tanács elnökével a Ti­sza II. öntözőrendszer üdü­lő körzetének és a vízi sport életének jövőjéről tárgyalt. Ezután érkezett a megyei tanács elnökének és dr. Ma­joros Károlynak, az MSZMP megyei bizottsága titkárá­nak kíséretében a Vízügyi Igazgatóságra, ahol az igaz­gatóság vezetőjével együtt Deme József világbajnok kajakozó várta. Csak nemrég találkoztunk — Csák nemrég találkoz­tunk, amikor mint a münc­heni olimpia ezüstérmese versenyzőjét köszöntöttelek. s most a Tamperében szer­zett világbajnoki aranyhoz kell hogy gratuláljak — mondta Dégen Imre, mielőtt átadta az elnöki dicséretet dokumentáló oklevelet. Ezután a felkészülés ve­re jtékes időszakáról kérdez­gette Demét. Nem a világ­bajnok, Nagy Illés igazgató árulta el, hogy a katonai szolgálatát töltő versenyző Dégen Imre államtitkár gratulál a világbajnoknak a kiképzés időszakában az egyébként is korai ébresztő előtt mindig lefutotta az edzésadagját, és a köröket rótta akkor is, amikor a többiek a pihenőjüket töl­tötték. A Holt-Tisza dicsérete Ezután a sportág Szolnok megyei helyzetéről, a ver­Kanizsáék is indultak Szeniorok úszóbajnoksága A szolnoki úszópalánták­nak van kitől példát venni n sikeres versenyzésben. A békés megyei Oszószövétség r.yulán szenior bajnokságot r -ndezett külön a 40—50 év közötti korcsoportnak és külön az 50 felettieknek. Kanizsa Tivadar, a Vízügy Dózsa OB I-be jutott vízi­labdacsapatának edzője ver­senyzésével azt bizonyította, hogy a jóval fiatalabbak kö­zött is megállná a helyét. Valamennyi számban nyert, ahol elindult, de nemcsak az ő nevétől volt hangos az uszoda, gyakran emlegették Hasznos, Szarvas, Petrezse­lyem, Kocsis, Dombi és Bo- zsó nevét is. Méltán mert alig hagytak érmet a töb­bieknek a szolnokiak. Eredményeik. 100 méteres gyorsúszás: 1. Kanizsa, 2. Hasznos, 4. Szabó, 5. Pet­rezselyem. 50 m. pillangó. 1. Kanizsa, 3. Hasznos, 4. Szarvas. 100 m. mell. 1. Ka­nizsa, 2. Hasznos. Hátúszás. 1. Kanizsa, 2. Hasznos, 3. Szabó, 4. Szarvas. 200 m. mell. 1. Kanizsa, 2. Hasz­nos, 4. Szarvas. 200 m. ve­gyes: 1. Kanizsa, 2. Hasznos. 4x50 m. vegyes-, valamint 4x50 m. gyorsváltóban 1. Szolnok (Petrezselyem, Szarvas, Kanizsa, Hasznos). A második korcsoportban Kocsis, Dombi és Bozsó öregbítette a szolnoki szeni­or versenyzők hírnevét. INGATLAN: CSALÁDI ház eladó. Szolnok. Bán u. 4. 800 négyszögöl evü- mölcsös. megosztva Is eladó, víz villany van. Szolnok. Rok­kantföld 3. Érdek­lődni : Szandaszőllős. Krúdv Gy. ti. 1. CSALÁDI ház. örök­lakással. kevés elő­leggel részletre eladó — Üres lakrész be­költözhető — Szol- nok. Farkas u. 29. 500 négyszögöl telek eladó. Szandaszőllős, Alma u. 36. sz. alatt. Érdeklődni: a hely­színen 17—18 óra kö­zött. ELADÓ Mezőtúr. En- gelsz u. 11. sz. ház. Érdeklődni: 17 órá­tól. Különbejáratú há­romszobás ház 400 000 Ft-ért eladó. Cseoel. Szentmiklósi út 240. 150 négyszögöl be­éníthető telek eladó. Szandaszőllős, Kiss J. u- 5. szám. GÉPJÁRMŰ: 4J.2-es Moszkvics el­adó. Szolnoké Me­der u. 4. MB 1000-es Skoda — személygépkocsi el­adó. igényesnek. Szol­nok. Ságvári krt. 20. III. em. 1. JÓ állapotban lévő Volga személygép­kocsi eladó, sürgő­sen. Szolnok, Jósika u. 23. Bodó. 1000-e's Wartburg de Luxe nagykerekű el­adó. Török6zentmik- lős. Mátyás kir. u- 1. adásvétel ALBA Régia televí­zió. nagvkéoernvős. kitűnő állapotban el­adó. Szolnok. Má- tvás kir. u. EE. éD. ni. ih. fsz. 3. EGYÉB: ELTARTÁSI szerző­dést kötnék — idős. egyedülállóval, laká­sért. ..Fiatal házas­pár” leiigére a szol- ncki hirdetőbe. MAGÁNYOS. 70 éves özvegyasszonv ott­hont keres Szolno­kon. lehetőleg ma­gányos férfinál. — ..10 ooo.— Ft” ieligére a Néplap lászberényi szerkesztőségébe. w :si m ISA I _ ! mlkalmazunk A Szolnok megyei Beruházási Vállalat felvesz gyakorlattal ren­delkező építészmérnököt vagy építésztechnikust, beruházói elő­készítés és műszaki ellenőrzési munkakörbe Fizetés megegyezés szerint Érdeklődni* a vállalat központiéban. — Szolnok. Dózsa Gy. a. 5.. munkaidőben. <4 Szolnok! Cukorgyár Szolnok, Vöröshadsereg u. 31. sz- alatt, cukorraklári rakodómunkáho? Férfi munkavállalókat vesz tel. A Dózsa Cipőipari Szövetkezet felvételre keres cipőipar? •szak­munkásokat. segéd- és betaní­tott munkásokat. Kisebb mérték­ben lehetőség van állandó dél­előttös műszakra is. Bérezés tel- icsftménvbérben. — Jelentkezés? Mezőtúr. Szolnok! u. 29. sz. alatt. A Kőolajvezeték Vállalat szaioli a _ ■ ’Vtff Ozeme felvesz villanv- mflszerész és esztergá- szakmunkásokat. lelen'ke- i helyszínen. 7—15 óráig. Pályázatot hirdetünk az U74-ben niesnyiló tószegi általános áru­házban áruházi igazgatói állás betöltésére. — Jelentkezni (ehet: „Tiszakanvar" AfEsz Tószeg, Attila u. 25. sz. alatt. A Gvümöics-Zöldség Göngyöleg- ellátó és Gyártó Országos Szövet­kezeti V. szaioli gyáregysége fel­vételre keres kereskedelmi veze­tőt. érettségi szükséges, valamint betanított fürészeénkezelőket. — férfi segédmunkásokat rakodó szállítást munkakörbe, nőt segéd­munkásokat fűrészgép! leszedök- nek. Jelentkezési a fenti címen. Azonnali beténéssel felveszünk raktári segédmunkásokat. AGRO- KEr Vállalat. Szolnok. Kombájn utca. Olaikazánhoz vizsgázott fűtőt ve- tzftnk fel. Jelentkezést Erősára­in*' o-'',:kÖ7é-,iskola. Jászberény, FSkAezi u 13. Ugyanitt a diák­otthonunkba takarítónőt kere­tünk felvételre. senyzés lehetőségeiről esett leginkább szó. Kovács Zol­tán, a Vízügyi Igazgatóság sportfelelőse a vasárnapi kajak-kenu versenyről szá­molt be az államtitkárnak, amit már az új versenypá­lyán rendeztek. Ecsetelte a Holt-Tisza remek adottsága-, it, szélcsendes, nyugodt víz­tükrét. Az, ország egyik leg­ideálisabb pályáját lehetne itt kialakítani — ez volt a szakemberek, a nemzetközi versenybírók egybehangzó véleménye.. Ehhez csatlako­zott Deme József is, aki elmondta, hogy bár kajak­kenuban nagyhatalom va­gyunk, elfogadható pályánk alig van, ezért is kellene különösen megbecsülni azt a lehetőséget, amit a Holt- Tisza nyugalmas öble je­lent. Deme József sikerei egyre ihkább ráterelik a fiatalok figyelmét Szolnokon , a ka­jak-kenura, e csendes, ám hihetetlen kitartást követe­lő sportágra. A világbajnok elmondta, hogy 14 éves ko­rában egy iskolai toborzás során hatvanad magával ke­reste fel a csónakházat, és szállt először kajakba. Egy hónap múlva már csak har­minc gyerek merítgette a lapátot, — ma pedig már mindössze Munkácsi László maradt rajta kívül a hat­vanból. — Nagyon örülök, hogy eljutottam a csúcsra, ám so­hasem felejtem el, hogy honnan indultam, és kik se­gítettek — ezekkel a szavak­kal köszönte meg Deme Jó­zsef a kitüntetést. — Pb — Ki a legügyesebb a Volánnál? A Magyar Autóklub szolnoki szervezete vasárnap autó-ügyes­ségi versenyt rendezett a Tisza- ligetben. Dr. Sarkadi Imre rend- őrőrnagv. a BM Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedés­rendészeti osztályának vezetői e indította útjára a félszáz ver­senyzőt. Az egyes kategóriákban a következő eredmények szület­tek. Nők: 1. Baiusz Éva. 2. Tóth Sándorné. 3. Konti Antalné* — Férfiak 850 kem-ets kategóriában: 1. Burián Nándor. 2. Kovács Kálmán. 3. Nagy Károly. — 1300 kem-es kategóriában: 1. Sebes­tyén András. 2. Kovács Géza. 3. Mihály Miklós Csaba. 1300 kem felett: 1. Hofgárt György. 2. Ecseki Sándor. 3. Ecseki Ferenc. Érmet nagy eredmények né!kiil Békéscsabán és Szolnokon versenyezlek a Szolnoki MaV atlétái A kék-fehérek felnőtt, ifiúsági és serdülő versenyzői a hét vé­gén a Békéscsabai Előre Sparta­cus országos versenyén vettek részt. Bár szolnoki atléták szá­mos ió helyezést szereztek, ki­emelkedő eredményt egyikük sem ért el. Részletes eredmények. Távol­ugrás: l. Zsemberi Borbála (Szó. MÁV) 508 cm. 100 m gát: 1. Zsemberi B. 15.5 mp. 100 m sík­futás: 1. Gyöngy Ibolya (SZSD 12.5 mb. 000 m: 1. Pásztor Zsu­zsa (Szó. MÁV) 2.18 D. 400 tn síkfutás: 1. Kozma Béla (Szó. MÁV) 54.4 mp. Magasugrás: 1. Halász Sándor (Szó. MÁV) 195 cm. Diszkosz- 1. Módi a Ferenc (Szó. MÁV) 50 96 m. 100 m: 1. Szabó Tibor (Szó. MÁV) 11.3 mp. Vasárnap a Szolnoki MÁV lab­darúgó mérkőzésének szünetében a békéscsabai 4x100 és 4x300 mé­teres női váltóival mérték össze erejüket a Szolnoki MÁV ver­senyzői. Nagv Ibolya. Gyöngy Ibolya. Fazekas Beáta. Juhász Erzsébet és Molnár Rozália — a sportiskola reménységei — nagy­szerű idővel szereztek győzelmet a szép számú közönség előtt. — Ugyancsak nagy sikere volt a COO méteres nő? versenvhek. ahol Bata Erzsébet 2:11.6 d-s ideiévé] legyőzte Zsil.ák Ilonát. A közön­ség véleménye az volt. hogy máskor is szívesen látna labda­rúgó-mérkőzéssel párosított atlé­tikai versenyt. Kézilabda Ml II térti Váci Fonó—Tisza földvár 21.13 (11:7) Vác. 100 néző. Tiszaföldvár: Ferenci, Danku I.. Danku II.. NénosZi Bíró I. (2). Rékasi (2). Gellér (3). Csere: Székács. Ko­vács I. (1). Szabó (5). Bíró IIL. Benczúr. Edző: Pálos Attila. Közepes színvonalú találkozón némi iátékvezető? segédlettel biz­tosan nyert a bai nők jelölt váci csapat. A tiszaföldvári játékosok meglehetősen sok hibával ját­szottak. Fölöslegesen ellőtt lab­dákból gyakran tudtak evors in­dítással gólokat szerezni a ha­zaiak. A vendégcsapat mentsé­gére szólt, hogy átlövőik közül egy sérülés miatt nem játszott, két kezdő emberük pedig hason­ló ok miatt több hét kihagyással lépett pályára. — A biztos váci győzelem ellenére sem játszott alárendelt szerepet a tiszafödvári együttes. — imre — Sima íorduJó kézilabdában A megyei I. o. kézilabda­bajnokság negyedik forduló­ja nem hozott meglepetést, az éllovasok tartják jó for­májukat. Férfiasnál a Mező­túr idegenből is hazavitte az értékes két pontot, míg az Űjszász Szolnokon fektette kétvállra a Vegyiművek csa­patát. Eredmények. Férfiak: Jász­berény—Rákóczifalva 30:20, Tiszapüspöki—Törökszent- miklós 34:22, Szó. Kilián— Kunszentmárto 32:21. Jász- ladány—Zagyvarékas 33:15, J ászalsó&zentgyörgy—Mező­túr 12:17. Szó. Vegyiművek— Üjszász 19:21. Nők: Szajol—■ Törökszemtmiklós 8:13. Jász- ivány—Kunszentmárton 11:10. Mai soorimusor A labdarugó MISK. ma' tordu'ójának párosítása örményes—Kuncsorba. Cibak­háza—Törökszentmiklósi Dózsa. Tiszabő—Abádszalók. Tiszaiear— Kunmadaras. Besenvszös—Mező- hék. Jászkiséri MÁV—Zagyvaré­kas. Alattván—Jászkisér. Puszta- monostor—Jásztelek. Tiszatenyő —Mezőtúri Főiskola. Kengyel— Kunszentmárton. Tiszagyenda— Kunhegyes. Tiszabura—Tiszafü­red. Szaiol—Szászberek. Rákóczi- újfalu—Szó. MEZŐGÉP. Jászalsó- szentgyörgy— Jászladánv. Jászbe­rényi MEZŐGÉP—Jászapáti. Rá­kóczifalva—Tisza Cipő, Fegyver­nek—Kisúiszállás. Űiszász—Szó. Vegyiművek. MAFC—Túrkeve. Szó- Cukorgyár—Tószeg. Kende­res—Karcag. Jásziákóhalma— Jászárokszállás. Jászfénvszaru— Jb. Vasas. A mérkőzések kezdési Időpontja: 14.30. Azonos osztályú csapatoknál dönteten esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, ha az eredmény továbbra is döntetlen, akkor 5—5 tizenegyes rúgással kel] eldönteni a mérkőzést. Barátságos mérkőzés: Szabó La? os SE—Szegedi EOL NB I. Mezőtúr. 16 óra. Szó. MTE—Szó. MÁV 15. Jászladány—Tisza Cipő 19:6. Jásza lsószentgyörgy—Mező­túr 14:9, Szó. MTE—Üjszász 21:1. Ifjúsági: Jászberény— Rákóczifalva 26:9, Tiszaptis- pöki—Törökszentmiklós 16:19, Jászladány—Zagyvarékas 15:6, J-alsószetgyörgy—Me­zőtúr 14.32, Szó. VegyiműveK —Üjszász 14.20. NB III. Fér­fi: Szó. Olajbányász—Békés 31:15. Női: Szó. Spartacus— Békés 8:14. A bajnokság állása Férfi; 1. MAFC 14 13 — 1 313:221 26 2. Üjszászi Tsz, SK 15 11 — 4 363:318 22T 3. T-püspöki Tsz SK 15 11 — 4 350:333 22 4. Sz. Kilián 14 10 — 4 373 :244 20 5. Sz Vegyi. 15 9 — 6 323 :289 18 6. KUTE 15 9 — 6 358:329 18 7. Jb. Lehel 15 8 — 7 367:318 16 8. J-ladányi KSK 15 6 1 8 351:319 13 9. J-alsógy. 15 6 — 9 249:268 12 t0. Tm. Bam. 15 3 — 12 284 :354 6 11. Z-rékas 15 1 1 13 245:357 3 12. R-falva 15 1 — 14 249:388 i Női; 1. Szó. MTE 15 13 — 2 172 : 89 2 8 2. Jászivány 15 12 — 3 179:121 24 3 J-ladánv 14 11 1 2 214:130 23 4. T-mjklós 13 8 1 4 121: 82 17 5. J-alsógy. 15 8 — 7 158:131 16 6. MAFC 15 6 — 9 135:148 12 7. T-földvár 14 6 — 8 142:161 13 8. J-berény 11 5 — 6 120:103 10 9. K-tnárton 15 5 — 10 118-154 10 10. Szaiol 14 4 1 9 85:145 9 11. Ülszász 14 3 1 10 71:180 7 12. Tisza C. 15 2 — 13 77:183 4 Hirdetmények A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR azonnali keres belépéssel központi telephelyére, továbbá műszer* és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) kfiiszolgálatos munkakörbe! — LAKATOS, VÍZVEZETÉK-SZERELŐ, — BÁDOGOS. ESZTERGÁLYOS, — KOVÁCS, LEMEZLAKATOS. — IV- ÉS LÁNGHEGESZTŐ, — MOTORSZERELŐ, CSŐSZERELŐ, — KAZÁNFŰTŐ SZAKMUNKÁSOKAT, továbbá: 1 — ÖLTÖZŐŐRÖKET, ŐRÖKET ÉS — FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Vidéken minden szombat szabad. Jő kereseti lehető­ség. Munkásszállás, üzemi konvha van. A munkás- szállás vidéken ingvenes, a közpnniban havi 15 Ft. I Felvétel esetén az útikölt«éeef megtéri*'nk Próba­idő alatti kilépés e«etén az útikéit.Jo»t visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. JELENTKEZÉS: a vállalat munkaügvi osztályán BUDAPEST XVIII Gvömrői u. 19S3 vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél^ Az Autóközlekedési Tanin­tézet szolnoki iskolája gép­kocsi ügyintézői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet 1973. szeptember 15-tg. Szolnok, Eötvös tér 3. sz. alatt. A MÁV békéscsabai Pálya- fenntartási Főnökség 1973. szentemher hó 6—10-e között, a felsorolt vonalakon vegy­szeres gyomirtást és szövő­lepke elleni permetezést vé­gez. Szajol—Nagylapos állomás között; Mezőtúr, Túrkeve. A gyomirtáshoz Hungária Viratol (Hungária MÁV to­tális gyomirtószer.) és szövő­lepke elleni permetezéshez Ditrifon 50 WP vegyszert használnak. A vegyszer lábas és szár­nyas jószágokra, valamint méhekre veszélyes. A vasút területéről 14 na­pig szénát félctetni. ott le­geltetni tilos. — Az ebből eredő káro­kért a MÁV felelősséget nem vállal. A tiszafüredi Nagyközségi Tanács V. B. szakigazgatási szerve nyilvános árverést tart a Poroszlói út, Kakuk u. sar­kán lérvő volt nvalomcipület le­bontására. Gyülekezés a le­bontásra kerülő épületnél. 1973. szeptember 13-án 10 órakor. Besenyszögön, a Fokoru pusztai határrészen 1959. év­ben épített tanyai iskola ár­verés útján értékelésre ke­rül. Az árverés 1973. szep­tember 10-én 9 órakor a hely­színen. Fiatalok szerezzetek szakmunkás bizonyítványt! A „Fémmunkás” Vállalat kecskeméti gyára 1973. szeptember hónapban Szerkezetlakatos szakképesítés megszerzéséhez 1 éves tanfolyamot indít. Jelentkezési feltételek: 20. életév betöltése 1974, szeptemberéig. Általános iskolai végzettség. A képzés a gyár területén történik, a folyamatos részvétel kötelezó. A tanfolyam köitséeeit svárunk fedezi, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út. 6. Határidő: szeptember 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom