Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-06 / 208. szám

\ 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP í 1973. szeptember 6. Kongresszusi nyitány Az amerikai törvényhozás jellegzetes, kupolás-patinás épületében, a Capitolium-dombon, megkezdődik az őszi ülésszak. Az ilyen esemény minden ország belpolitikai éle­tében lényeges, amerikai viszonylatban azonban — több szempontból is — nemzetközi érdeklődésre tarthat számot. A szenátus, a felsőház és az alsóháznák számító képviselői testület — összevont nevükön: a kongresszus — minden esztendőben számos olyan döntést hozhat, amelynek nem­csak az Egyesült Államok határain belül van meg a ma,ga jelentősége. Ebben az esztendőben a szokásosnál is nagyobb érdek­lődés előzi meg a kongresszusi nyitányt Ennek egyik oka azt hogy — mint a TASZSZ kommentátora rámutat — „hosszú évek óta először nem veti rá árnyékát az ülésszak­ra az Egyesült Államok délkelet-ázsiai agressziója”. A má­sik ok is a világban tapasztalható általános enyhülési fo­lyamattal kapcsolatos, de távolról sem egyértelműen. Arról van szó, hogy ezen az ülésszakon kell dönteniök a honatyáknak az 1973-as kereskedelmi reformtervezetről. A tervezetet természetesen a kormány' terjesztette elő és legfontosabb része az a javaslat, amelyben az elnök és ka­binetje kéri a legnagyobb kedvezmény elvének kiterjeszté­sét a Szovjetunióra. Nyílt titok, hogy van az amerikai kongresszusban egy olyan — Jackson szenátor által vezetett — csoport, amely mindent elkövet a szovjet—amerikai közeledés lefékezésé­re. sőt lehetőség szerint az irányzat visszafordítására. Jack- son és társai jól tudják, hogy a dolgok összefüggenek és a legnagyobb kedvezmény megtagadása megtorpanást ered­ményezhetne a szovjet—amerikai viszony jelenlegi, biztató fejlődésében. Pontosan ez a csoport célja, amelynek eléré­sére minden elképzelhető eszközt felhasznál, — a többi közt a kormánynak a Watengate-üggyel kapcsolatos nehéz­ségeit is. Sok minden szőnyegre kerül az amerikai törvényhozás most kezdődő ülésszakán, de a világ számára a legfonto­sabb témák egyike kétségtelenül a Szovjetunióval kapcso­latos vita és döntés lesz. Jacksonék is. ellenfeleik is tud­ják, hogy bár a kérdés elméletben kereskedelmi jellegű, a válasz politikai kihatásai az igazán fontosak. Az el nem kötelezett országok csúcskonferenciájára Algír­ba érkezett Indira Ganáhi indiai kormányfő. Képünkön: Indira Gandhi indiai miniszterelnök és Bumedicn algíri el­nök a repülőtéren Megnyílt az el nem kötelezett országok csúcséi tekeziefe Tegnap még néhány órá­val az el nem kötelezett or­szágok negyedik csúcsérte­kezletének megnyitása előtt is folytatta munkáját a külügyminiszteri tanács ál­tal létrehozott politikai és gazdasági bizottság. Délelőtt további küldött­ségek érkeztek Algírba. Sajtóértekezletekre is sor került, ezek közül a legna­gyobb érdeklődést Norodom Szihanuké váltotta ki. A kambodzsai királyi nemzeti egységkormány elnöke kije­lentette, hogy nem jöhet létre semmiféle kompro­misszum a Lón Nol-rend- szerrel, a kambodzsai nép a végső győzelemig folytatja harcát. Szihanuk elutasította a Kissinger amerikai kül- ügyminszterrel való talál­kozó lehetőségét is, és fel­szólította az Egyesült Álla­mokat, hogy vessen végét beavatkozásának Kambod­zsa belügyeibe. Együttes ülésen találkoz­tak a palesztínai és az af­rikai felszabadító mozgal­mak vezetői és kölcsönösen tájékoztatták egymást moz­galmaik tevékenységéről. Az ülésről kiadott közlemény­ben kijelentették, hogy az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete alatt talál­koznak az ázsiai és latin­amerikai felszabadító moz­galmak képviselőivel. A ta­lálkozón a palesztínai fel­szabadító mozgalmat Jász- szer Arafat képviselte V Norodom Szihanuk her­ceg, a kambodzsai nemezti egységfront elnöke Kadha­fi líbiai elnököt kereste fel. A tanácskozás után újság­íróknak elmondotta, hogy Kadhafi teljes támogatásá­ról biztosította a kambod­zsai nép felszabadító har­cát. Délután, magyar idő sze­rint 20 órakor nyílt meg Algírban az el nem kötele­zett országok csúcstalálko­zója. A megnyitó ünnepségen az előző csúcstalálkozón elnö­költ Kenneth Kaunda zam­biai elnök és Huari Boume- dienne, a vendéglátó Algé­ria államfője mondott be­szédet. Fordított olajdiplomácia Az amerikai külügyminisztérium szóvivője az ér­vényes megállapodások „világos megsértésének” mi­nősítette a líbiai kormány bejelentését a külföldi tu­lajdonban levő olajtársaságok vagyonának 51 száza­lék erejéig történő államosításáról, de — mint diplo­máciai megfigyelők kiemelik — óvakodott attól, hogy „megtorlással” fenyegetőzzék. Ennek elsődleges magyarázata az — ismerik el külügyi tisztviselők — hogy az USA kezében nincs használható megtorló fegyver. A mindezideig tartózkodó amerikai reagálás má­sik okát megfigyelők abban látják, hogy Washington nem óhajt okot adni az arab szolidaritás erősítésére. Esetleges líbiai-ellenes akciók ugyanis Szaud-Arábiát és más konzervatív arab olaj országokat az Egyesült Államokkal és az amerikai olajtársaságokkal szem­beni magatartásuk „megkeményítésére” kényszerít- hetnének. Sztrájkok Belgiumban Csaknem 10 000 munkás sztrájkol már Belgium leg­nagyobb iparvidékén. Liege környékén a hét elejétől be­szüntette a munkát az ál­lami tulajdonban lévő kohá­szati és fémipari üzem mintegy 8000 dolgozója. Ugyancsak sztrájkba léptek bérköveteléseik teljesítésé­nek kikényszerítésére több kisebb szénbánya dolgozói. A munkáltatók egyelőre el­zárkóznak a bérkorrekciótól s a vállalkozók szervezeté­nek képviselői arra hivat­koznak, hogy a követelések teljesítése „felborítaná a pénzügyi egyensúlyt. Támadnak a felszabadító erők A felszabadító erők teg­nap is ágyúzták Kambodzsa harmadik legnagyobb váro­sa, Kompong Cham katonai célpontjait. Közben alakula­taik változatlan erővel tá­madták a Phnom Penh-i re­zsim csapatainak a város körül létesített állásait. Folytatódtak a harcok Phnom Penh-töl délre a 4. számú országút mentén is. A felszabadító erők Kom- poog Cham-tól másfél kilo­méterre két állásból is ki­űzték a rezsim alakulatait és súlyos veszteségeket okoz­tak nekik. A rezsim katona­sága az egyetem épületében és egy textilgyárban rendez­kedett be a védekezésre. A textilgyárból később szintén kiűzték őket a népi erők. Az AFP megjegyzi, hogy a Phnom Penh-i hadvezetőség „a legjobb alakulatokat” küldte Kompong Cham-ba, azonban ezek harckészsége is gyenge. A 4- számú országút men­tén folyó harcokról beszá­molva a nyugati hírügynök­ségek csak annyit közölnek, hogy a rezsim alakulatai Minh tábornok: veszteségeket szenvedtek és a népi erők változatlanul ellenőrzésük alatt tartják az út több szakaszát. Ez az or­szágút vezet a fővárosból az ország egyetlen mélytengeri kikötője felé. Mint a VNA a felszabadí­tó erők hírügynökségére hi­vatkozva jelenti, a kambod­zsai népi felszabadító erők szeptember elsején nagysza­bású támadást indítottak a Lón Nol — csapatoknak a Phnom Penh-től 40 kilomé­terre létesített egyik tábora ellen. A támadás során az ellenség 50 katonáját harc- képtelenné tették és sok ka­tonai berendezést semmisí­tettek meg. Ugyanaznap a felszabadító erők egy másik tábort is megtámadtak, amely a 4. számú országút mentén egy völgyzárógátnál létesült. Ebben a támadás­ban a fölszabadító erők az ellenség 200 katonáját tet­ték harcképtelenné, nagy- mennyiségű fegyvert, lőszert, és hadianyagot semmisítet­tek meg, illetve zsákmányol­tak. A fogolycsere értékmérője lenne a békevágynak Duong Van Minh tábor­nok, aki 1963-ban kulcsfon­tosságú szerepet játszott Ngo Dinh Diem diktatúrájának megdöntésében, nyílt levél­ben követelte a fogolycsere felújítását. Mint ismeretes, a dél-vietnami politikai fog­lyok kicserélésének folyama­ta Saigon halogató magatar­tása miatt akadt el. Minh tábornok nyílt levelében hangsúlyozta, hogy a fogoly­csere nemcsak előnyös len­ne, hanem egyúttal érték­mérője is a jóakaratnak és a békevágynak. Különösen fontosnak tartja a tábornok a harmadik erőhöz tartozó politikai foglyok azonnali és feltétel nélküli szabadonbo- csátását. A saigoni kormányzat egyik szóvivője a tevéire reagálva, lakpnikus tömör­séggel kijelentette, hogy „Dél-Vietnamban nincsenek politikai foglyok és nincs harmadik erő”, holott idén januárban a párizsi megál­lapodást többek között an­nak alapján sikerült meg­kötni, hogy a felek elismer­ték a dél-vietnamban tény­legesen kialakult helyzetet: a két kormány, a két had­sereg és a három politikai erő létét. MOSZKVA Leonyid Zamjatyin, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak képviselője, a szovjet— NSZK Baráti Társaság el­nöke tegnap fogadta E. Pirot- ot, a CDU—CSU frakció ve­zetőségének tagját, az NSZK szövetségi gyűlésének képvi­selőjét, aki a Szovjetunióban tartózkodik. HELSINKI A hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó Keserű Jánosné könnyűipari miniszter meglátogatta a papíripari gépeket forgalma­zó METEX vállalatot, vala­mint Finnország legnagyobb bútoripari cégét és kíséreté­nek tagjaival együtt eszme­cserét folytatott a vállalatok gazdasági vezetőivel. PÁRIZS A VDK párizsi nagykövet­sége nyilatkozatot adott ki, amelyben rámutat: „Min­den alapot nélkülöznek azok a nyugati forrásokból szár­mazó jelentések, amelyek , szerint thaiföldi hivatalos személyiségek és a VDK nagykövetségének képviselői között tárgyalások folynak Párizsban a Thaiföldön élő vietnami származású szemé­lyek hazatelepüléséről.” LIMA Mintegy hatezer perui bá­nyász és fémmunkás kez­dett meghatározatlan ideig tartó sztrájkba béremelési követelésének alátámasztásá­ra. A hétfő óta tartó mun­kabeszüntetés az ország öt nagy bányáját, illetve fém­kohóját bénította meg. ÚJ DELHI Új Delhiben indiai parla­menti képviselők a moszk­vai Béke-világkongresszusra való felkészülés jegyében ta­nácskozásra ültek össze. Ro­mes Chandra, a Béke-világ- tanács főtitkára az ülésen hangsúlyozta, hogy a béke­szerető erők világkongresz- izusának összehívását a nem­zetközi helyzetben végbe­ment kedvező változások tet­ték lehetővé. Allende melletti impozáns tüntetéssel emlékezett meg Chile fővárosának, Santiagónak lakossága az elnök három évvel ezelőtti választási győzelméről Félmillió dolgozó tüntetése ez egység kormány melleit Az éjszakai órákra már csaknem félmillióan gyűl­tek össze a chilei főváros utcáin, hogy résztvegyenek azon az erődemonstráción, amelyet a dolgozók egysé­ges központja (CUT) a népi egység támogatására szerve­zett Allende elnök megvá­lasztásának harmadik évfor­dulóján. A külvárosokból fegyelmezett menetben a La Moneda palota elé vo­nult, tömeghez Allende el­nök beszédet intézett. A köztársasági elnök éberségre és egységre szó­lította fel a chilei népet, hogy meg lehessen akadá­lyozni a fasiszta, reakciós államcsíny-kísérletet. Allen- de emlékeztette hallgatóit arra, hogy az elmúlt hóna­pokban szélsőjobboldali terrorhullám söpört végig az országon és hogy az összeesküvők minden lehe­tőséget megragadnak a kor­mány megdöntésére. A reakció a kongresszusban is nyílt fegyveres összees­küvésre búj tógát, mondotta az államfő. Ley da városban — San­tiagóiéi 60 kilométérre dél­re — sztrájkoló teherautó- tulajdonosok megtámadtak egy rerrdőrjárőrt. A rend­őrök kénytelenek voltak fegyverüket használni. Au összetűzésben egy személy életét vesztette, három meg­sebesült. A 140 ezer főt számláld kiskereskedők szövetsége tegnap újabb 48 órás sztrájkba kezdett. Néhány héten belül már a harma­dik alkalom, hogy a chilei kiskereskedők — ha rövid időre is — csatlakoznak a törvényellenes sztrájkold magánfuvarozókhoz. Péter János Varsóban Tegnap a kora délutáni órákban Mieczvslaw Jagiels- ki, a LEMP PB tagja, mi­niszterelnök-helyettes fogad­ta Péter Jánost. A magyar— lengyel együttműködés né­hány időszerű kérdéséről folytatott megbeszélésen je­len volt S. Trepczynski kül­ügyminiszter-helyettes. ■ to­vábbá Németi József var­sói magyar és T. Hanuszek budapesti lengyel nagykövet. Ezután a külügyminiszté­riumban megkezdődtek Pé­ter János és Stefan ' Ol- szowski hivatalos tárgyalá­sai. amelyek napirendjén a nemzetközi helyzet és a bi­laterális kapcsolatok idő­szerű kérdései szerepelned Eredményeiket közös közié' mény foglalja majd össze: Este a külügyminisztérium palotájában S. Olszowski vacsorát adott Péter János tiszteletére. Ezen mindkél külügyminiszter köszöntői mondott. A magyar külügyminisz­ter és kíséretének tagjai á mai napot vidéken töltik,1 Megtekintik a Pulawy nil^ rogén műveket, majd LubJ iinba és Kazimierzbe utaz-J nak. s holnap reggel térnek majd vissza Varsóba, ahol folytatódnak és befejeződ«; nek a hivatalos tárgyalások. Szükségállapot Szudánban Az omdurmani rádió teg­nap reggel közölte, hogy a napok óta tartó diák- és munkássztrájkok miatt El- Bakir tábornok, a köztársa­ság alelnöke és belügymi­nisztere kéthetes időtartam­ra szükségállapotot rendelt el Szudán egész területére. A rendelkezés szeptember 5-én hajnalban lépett életbe és szeptember 20-án veszti hatályát. A szükségállapothoz veze­tő diákzavargások központja a karthoumi egyetem volt, innen terjedt át a mozgalom Szudán többi egyetemére és középiskoláira is. A koP mányellenes jelszavakkal tüntető diákok sztrájkjához az utóbbi napokban ország­szerte több munkássznrvezet is csatlakozott. Fegyveresek Szoud-Aróbia párizsi nagykövetségén A párzisi rendőrség beje­lentése szerint' tegnap három fegyveres nagy lövöldözés közepette behatolt Szaud- Arábia párizsi nagykövetsé­gére, és túszokat ejtve el- barrikádozta magát. Az el­ső jelentések szerint a lö­völdözés során egy személy megsérült. Az arabul be­szélő támadók több nagykö­vetségi dolgozót fogságba ej­tettek, és egy Jordániában börtönben tartott palesztin személy szabadonbocsájtását követelik. Követelik továb­bá. hogy valamelyik arab légitársaság hat órán belül bocsásson rendelkezésükre egy repülőgépet. A kuvaiti nagykövetségen bejelentették, hogy a kuvai­ti és a szaudi nagykövet te­lefonon tárgyalásokat foly­tat az eddig még nem azo­nosított kommandóval. A szaudi nagykövetség épüle­tét mintegy háromszáz főnyi rendőri erő körülvette. Perón ígérgetései Juan Domingo Perón, az argentin elnöki tisztség vá­rományosa a televízió nyil­vánossága előtt is körvona­lazta terveit. Kijelentette; ha győztesként kerül ki a szeptember 23-i választások­ból, akkor az ellenzéki pár­tok bevonásával koalíciós kormányt kíván alakítani. Perón szigorú lépéseket he­lyezett kilátásba a spekulá­ció felszámolására. A kül­gazdasági kapcsolatok terén kiemelte a Kubával, Algéri­ával és Kínával folytatandó kereskedelmi és pénzügyi akciók jelentőségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom