Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-04 / 206. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 973. szeptember 4. KAJAK-KENU Szolnokon maradt a vándorkupa Szolnok közelebb állt a győzelemhez Szolnoki M7E—MÁV DAC 2:2 (1:0) Győr, 4000 n. v.: Teushler. S'z. MTE: Gerhát (Szend- rei) — Rácz, Árvái, Kovács, Géczi, (Bujdosó), Papp II., Szatmári, Czirnák, Mile, Nagy F., Garics. Edző: dr. Czi- bulka Mihály. MÁV DAC: Kürti—Kiss, Kovács, Nagy, Németh, Molnár, Pálos, Lénárt (Buti), Tóth S., (Vajki), Kovács II Gyomoréi. Edző: Kovács Imre. Úszó VB Belgrádban Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a győriek irányították a játékot. Negyedóra elteltével alábbhagyott a győriek nyomása. A vendégek tervszerű, szervezett csapatjátékkal átvették az irányítást, és a 16. percben a rendkívül nagy területen játszó Mile leráírta őrzőjét, a középen kiugró Szatmári elé tálalt aki 12 méterről Kürti mellébe rúgta a labdát. Mezőnyjátékkal teltek a percek. A hazai csapat támadói erőtlen, veszélytelen akcióit nagy nyugalommal szűrte meg a szolnoki védelem. Árváitól Papp Il-n át indult a szolnokiak támadássorozata, Szatmári, Mile és Garics teremtették a gólhelyzeteket. Az örökmozgó Garics két esetben is, nagy helyzetben, a kapus kezébe emelte a labdát. Már-már úgy látszott, hogy gól nélkül ér véget az első íélidő, amikor Mile MÁV-sporttelep. 1100 n. Szolnoki MÁV: Fehér — Csibrán, Kókai, Tóth J. — Kollár (Makai), Kormos — Mile II. (Rozsán), N. Szabó I., Bánfalvi, Kalmár. Kovács S. Edző: Himer II. István. Mérsékelt irammal indult a találkozó. Az első gólveszélyes támadást a vendégek vezették az 5. percben, majd Csibrán beadása és Bánfalvi hatalmas , lövése hozott izgalmat. Később ellanyhult a játék. A MÁV léleknélküli játékát ügyesen kihasználta a vendégcsapat: a 32. percben Molnár elfutott a balszárnyon és közeli lövése Fehér mellett a bal sarokba vágódott. (1:0.) A mezőnyben kemény küzdelem alakult ki, de a szolnoki támadósor sokat cselezgető, körülményes játéka nem volt gólveszélyes. NB n. Lehel SC—Miskolci VSC 19:6. A hazai csapat magabiztos játékkal fölényes győzelmet aratott. A Lehel SC győzelmeit Reisz (5), Szarvas I. (4), Hájos (4), Gyurkó (3) és Szarvas II. (3), szerezték. „csomóra kötötte” a győri védelmet, középre lőtte a labdát. Kürti kivetődött, róla a labda a kapufára pattant, onnan pedig Szatmári elé, aki élesen a hálóba lőtt. (1:0.) Alig kezdődött el a második félidő, amikor ritkán látható nagy kapushibából kettőre szaporította góljainak számát az MTE csapata. Mile az alapvonal közelében egy testcsellel lerázta őrzőjét, és jobb belsővel úgy nyeste meg a labdát, hogy az a vetődő Kürti hasa alatt a bal kapufa mellett a hálót érte. Nagy potyagól! (2:0.) Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a szolnokiak. A győri jobbhátvéd magas ívben a kapu elé küldte a labdát. Gerhát, a szolnoki kapus pedig azt figyelte, hogy Pálos hova helyezkedik, és ez volt a veszte. A labda mellé ütött, Pálos pedig az Szünet után egyidőre beszorult az MGM. Az 53. percben eldőlt a mérkőzés sorsa: Fehér egy váratlan lövést rosszul ütött ki, majd az ismét kapu elé szálló labda némi kavarodás után a hálóba jutott. (2:0.) A hajrában feljöt a MÁV, de csak a 78. percben tudott szépíteni Szabó I. éles lövésével, (2:1). A két csapat találkozóján a vendégegyüttes mind a védekezésben, mind a támadás szövésében korszerűbben és tervszerűbben játszott’ és rászolgált a győzelemre. A nézőtéren lévő szép számú sportbarát keserűen állapította meg, hogy a Szolnoki MÁV jelenlegi ösz- sz'tételében nem tud helytállni az NB II-ben. H. Gy. NB III. Kilián FSE—Debreceni Postás 14:2. Debrecen, gy.: Rózsa, Győri J., 4—4, Szokolai, Árpási 3—3, ill. Márton. Búzás 1—1. Kőbányai Lombik—Szolnoki Vízügy Dózsa 11:5. Szolnok, gy.: ' Várhelyi 4. Gvőrfi 3, Urbán és Mende 2—2, ill. Fehér, Korbély 2—2, Leskó 1, üres kapuba fejelt. (2:1.) Cseréltek a szolnokiak, Bujdosó Géczi helyét foglalta el, és a 72. percben újra a győri jobbhátvéd Kiss volt a kezdeményező. Nagy ívben a szolnoki kapu felé küldte a labdát, Gerhát elmélázott, a labda mellé ütött és az a bal keze mellett becsurgott a hálóba. Gyömörei beljebb segítette. (2:2.) A befejezés előtt egy perccel Pálos tört a szolnoki kapu felé, és a büntető területen belül Árvái elkaszálta a győri játékost. Teschler játékvezető sípja néma maradt. Az eset tipikus példája volt a büntető esetének, de bevallom őszintén, ezzel a büntetővel érdemtelenül szenvedett volna vereséget a szolnoki csapat, mert a Tisza-parti- ak ezen a délutánon lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, mint a győriek. Egyénileg a győri csapatból Kiss, Kovács I., Molnár és Kovács II. játéka érdemel említést, a szolnoki csapat legjobbjai: Rácz, Árvái, Mile és Garics. — pintér — TÁBLÁZATOK Labdarúgó NB I 1. Honvéd 3 3 — — 11-1 6 2. Ú. Dózsa 3 3 — — 10-6 6 3. MTK 3 2 1 — 5-1 5 4. FTC 3 2 — 1 6-3 4 5. SBTC 3 1 2 — 4-2 4 6. Tatabánya 3 1 1 1 4-4 3 7. Dorog 3 1 1 1 5-6 3 8. ETO 3 1 1 1 4-5 3 9. Pécs 3 1 1 1 3-5 3 10. Haladás 3 — 2 1 3-4 2 11. Egyetértés 3 — 2 1 2-3 2 Vasas 3 — 2 1 2-3 2 13. Szeged 3 1 — 2 5-7 2 14. ZTE 3 — 2 1 1-5 2 15. Videoton 3 — 1 2 1-6 1 16. Csepel 3 -s Lapbarúgó NB I 3 B 4-9 1. Diósgyőr 4 4 - 11-3 8 2. Komló 4 3 1 11- 5 6 3. Olajbányász 4 3 1 10- 6 6 4. Budafok 4 2 2 — 7* 4 6 5. Várpalota , 4 l 3 6- 5 5 6. DVSC 4 1 3 2- 1 5 7. Kecskemét 4 1 2 1 4- 3 4 8. G.-MÁVAG 4 1 2 1 4- 4 4 9. Szekszárd 4 1 2 1 2- 2 4 10 B.-csaba 4 2 2 6- 7 4 11. MAv DAC 4 1 2 1 3- 4 4 12. Bp. Soart. 4 3 1 3- 4 3 13. Oroszlány 4 1 1 2 1- 2 3 14. Szó. MTE 4 3 1 5- 7 3 15. Pénzügyőr 4 1 1 2 5- 9 3 16. KKFSE 4 1 3 5-10 2 17. Dunaújv. 4 1 3 G-10 1 18. Eger 4 — 1 3 2- 7 1 Labdarúgó NB EL Keleti csoport 1. FÖSPED 3 3 — — 13- 1 6 3. III. kér. 3 2 1 — 10- 3 5 3. Bp. Építők 3 2 1 — 8- 6 5 4. BVTSK 3 2 — 1 9- 5 4 5. MGM 3 2 — 1 5- 3 4 6. Volán 3 2 — 1 4- 2 4 7. Szabó h. 3 2 — 1 4- 4 4 8. DEAC 3 1 1 1 5- 2 3 9. H.-böszörm. 3 1 1 1 4- 4 3 Sz. Dózsa 3 1 1 1 4- 4 3 11. SZVSE 3 — 2 1 0- 2 2 12. Szó. MAV 3 1 — 2 4- 8 2 13. Láng 3 — 1 2 3- 6 1 14. Cegléd 3 — 1 2 3- 8 1 15 KTE 3 — 1 2 3- 9 1 16. K.-halas 3 Labdarugó NB 3 m 1-13 Északkeleti csoport 1. Tuzsér 3 2 1 — 9-3 5 2 Jb. Lehel 3 2 1 — 8-4 5 3. Kisvárba 3 2 1 — 6-3 5 D. Kinizsi 3 2 1 — 6-3 5 5. Haidú Vasas 3 1 2 — 6-4 4 Balmazúiv. 3 2 — 1 4-2 4 7. Szó. Ola.ib. 3 1 1 1 5-5 3 H.-szoboszó 3 1 1 1 5-5 3 9. Mátészalka 3 1 1 1 3-7 3 10. Kilián FSE 3 1 — 2 7-6 2 11. Tiszalök 3 1 — 2 5-7 2 D. TITASZ 3 1 — 2 4-6 2 13. Záhony 3 1 —2 6-9 2 Nyírbátor 3 1 — 2 6-9 2 15. Tm. Vasas 3 — 1 2 3-6 1 lG. Tiszavasvári 3 — — 3 4-8 — A megyei bajnokság állása 1. K. MEDOSZ 3 3 — — 8-0 6 2. Jb. Vasas 3 2 1 — 7-3 5 3. Üiszász 3 2 1 — 5-2 5 4. Túrkeve 3 2 — 1 9-4 4 5. Tószeg 3 2 —. 1 3-4 4 6 MAFC 3 1 1 1 5-4 3 7. Rákóczifalva 3 1 1 1 3-2 3 8. Jákóhalma 3 1 1 1 4-4 3 9. Szó. Cukor. 3 — 3 — 2-2 3 10. Fegyvernek 3 1 1 1 5-6 3 11. Kisújszállás 3 1 1 1 4-6 3 12. Tisza Cipő 3 1 — 2 6-5 2 13 Jászfényszaru 3 1 — 2 3-5 2 14. Szó. Vegyim. 3 — 1 2 1-4 1 15 J-árokszállás 3 — 1 2 0-7 1 16. Karcag 3 —— 3 0:7 — Totó 1. Csepel—Ü. Dózsa 2 1:2 2. Dorog—Egvetértés X l:i 3. Haladás—ETO X 1:1 4. Tatabánya—SBTC X l:i 5 DVPC—Dunaújváros X 1:1 6. O.-MAvaG—Bp. Soart. X 1:1 7 Budafok—Pénziigvőr 1 3:1 8. Oljnbánvász—**ékésos. 1 4*1 9. Szekszá^d—r*~os-*iánv 1 :0 ■jO Dunakeszi—M^’SC 1 2-\ 11. T eninváros—BVSC V ?:2 12. Ózd—Kazincbarcika 1 ?:n 13. Sopron—BKV Előre-t-1 X 0:0 14. Hajdúböszörm.—DEAC 1 2:1 A magyar úszó és vízilabdázó küldöttség a belgrádi Tasmajdan uszodában már túl van az első izgalmakon. Vasárnap este a hivatalos megnyitó után Szívósék a spanyol vízilabdázók ellen 7:3-ra győztek — ezzel — az egy hétig tartó eseménysorozat első magyar vonatkozású eredményét „szállították”. A vízisportok hívei nagy érdeklődéssel kísérik a szerény létszámú magyar küldöttség szereplését. hiszen nem titok, hogy elsősorban Gyarmati és Hargitai révén éremesélyeánk is vannak. Ma már néhányan rajtkőre is állnak: a 100 méteres mellúszásban Szabó Sándor, 100 háton Cseh és Verrasztó, a 4x100 méteres női váltóban Gyarmati, Kiss, Válent és Patóh kísérli meg a továbbjutást. Katonasportolók oHmp:ája Fegyvernek—Túrkeve 3:2 (2:1) Túrkeve. 400 néző. vezette- Balla. A sikeres ra1t után váratlanul gyenge napot kifogó Túrkeve ellen megérdemelten nyert a végig nagy akarással és lelkesedéssel küzdő vendégcsaDat. Már a fmérkőzés első negyedóé|tiában kihasználták a túrkevei védelem megingását, és 2:0 arányban vezetést szereztek. A második félidő eleién a Túrkeve még egyenlített, de a változatlanul gvensén iátszó védelem mellett a vendégek ismét megszerezték a vezetést és győztek. Jó iátékvezetés. Jók: Fegyvernek egész c^aoata. A hazaiak közül Sugár iátéka érdemel dicséretet. Ifi: Túrkeve—Fegyvernek 6:0. Jászfényszaru—Karcag 1:0 (1:0) Karcag 150 néző. vezette: Orbán. A végig lelkesen látszó vendégek megleoetésszerű győzelmet arattak. a súlvos belső balokkal küszködő Karcag ellen. A helyieknek sovány vigasz, hogy a •Játékvezető egy iogos 11-est nem adott rbeg iavukra. G. • Sándor. Jók: Szászi Sándor. Rimóczi. — ill Bene. Orosz. Ifi: Karcag—Jászfényszaru 4:0. Jászberényi Vasas—Tószeg 4:1 (2:1) J0s7ber*nv 200 néző. vezette- Pálinkás. Kezdés után a széltől támogatott hazai csanat több veszélyes tám,'dác+ vezetett, és a 25. nercben Szőllőst megszerezte a vezetést. A fiól után Kellemes versenyidőben száz- nyolcvan résztvevővel kezdődött szombaton a .,900 éves Szolnok Kupa” országos kaiak-kenu verseny. A Vízügyi Igazgatóság segítségével kiépített verseny oál.va az ország egyik legreálisabb versenyzési lehetőségét biztosíthatná — némi oartrendezés után. A kétnapos verseny színvonalára nem volt 1ó hatással, hogy sok I. osztályú versenyző távolmaradt a küzdelmektől. A sportág utánpótlása nagy küzdelmekben, döntötte el a kuöa sorsát, végül is a Szolnoki Vízügy Dózsa SC és a Sportiskola közös csapata nyerte el a DVTK és az FTC elöl. A bosszútávú verseny eredményei . K—1 férfi felnőtt 10 000 m: 1. Buczkó J. (Szolnoi Vízügy Dózsa SC). 2. Sinka J. (BSZHSE). 3. Kis F. T. (SZVDSE) K—1 férfi ifi. 5000 m: 1. Pataki J. (Szolnok Városi Sportiskola). 2. Dobos J. (SZVSI). 3. Bakula P. (Szarvas). C—l férfi felnőtt 10 ezer méter: 1. Munkácsi L. (SZVDSC). C—1 férfi ifi 5000 m: 1 Búkor I. (DVTK). 5. Balati J. (SZVSI), PK—1 férfi ifi 5000 m: 1. Zsmurin I. (SZVSI). 2. Czin- ler L. (FTC). 3. Haska A. (SZVSI). Pk—1 férfi serdülő 2000 m: 1. Hmcsiár A. (BSZHSE). 3. Lázár J. (SZVSI). Pc—1 férfi ifi 5000 méter: 1. Szentirmai (SZVSI). 2. Varga G. (SZVSI). 3. Temek S. (SZVSI). Pk—1 női ifi 2000 m: 1. Andrássv F. (FTC). 3. Tóth A. (SZVSI), Eszkimó fiú Tószeg is több helyzetet teremtett. de ezeket a Vasas védelme hárította. A 27. percben Dorók a védők közül kugrott. s a kifutó kapus mellett megszerezte a Vasas mósodk gólját. A 37. percben tószegi szabadrúgás után Kövér röviden öklözte ki n labdát. és a befutó Munkácsi a hálóba lőtt. Szünet után a Vasas r.agv fölénybe került, csatárai azonban a legbiztosabb helyzetekben Is hibáztak. A 77. percben efiv kapu előtti kavarodásból Benke I. a hálóba talált. — maid a 86. percben Dorók átadásából szintén ő felelt a hálóba. Jók: Benke I.. Benke II.. Szöllősi. Dorók. Fazekas. ill. Vágó F.. Kálmán. Ifi* Vasas—Tószeg 4:1. Középtiszai MEDOSZ—Jászárok- szállás 2:0 (1:0) Kenderes. 250 néző. vezette • Hossó. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. A hazai együttes sok helyzetéből csak kettőt értékesített, a vendégeknek gólhelyzete is alig akadt. G.r Losánczki (2) Jók: Pádár L.. Pádár M.. Csató. Lo- sánszki Süveges A. (a mezőnv legjobbja) ill. Kovács. Mezei. Banka Zsólva I. Zsólva TI. Ifi* K. MEDOSZ—Jászárokszál- lás 4:0. Üjszász—RákóczfaTva 2:t (0:1) Rákóczi falva. 200 néző. vezerte: Mák. Nagy iramú mérkőzésen II. kcs. 2000 m: 1. Irmai L (DV^^T). 4. Pethő I. (SZVSI) t Eszkimó fiú I. kcs. 2000 m • 1. Birinvi P. (DVTKSI). 3. Szigetvári F. (SZVSI). Eszkimó leány II. kcs. 2000 m: 1. Erdődi A. (DVTKSI), 2. Horváth A. (SZVSI). 3- Haidú K. (SZVSI). Eszkimó leány I. kcs. 2000 m: 1. Nagy E. (Mezőtúr) 2, Kozák I. (SZVSI). 3. Szakái M. (SZVSI). A rövidtávú verseny eredményei: K—1 férfi felnőtt 1000 m: 1. Buczkó J. (SZVDSC). 2. Cserkész S. (SZVDSC). 3. Huszár I. (Szarvas). K—2 ifi felnőtt 1000 m: 1. Sinka P. — Sinka J. (BSZHSE). 2. Buczkó J. — Cserkész S. (SZVDSC). 3. Török G.vv — Zsmurin L. (SZVDSC).- Pk—1 női ifi: 500 m* 4. Gerőcs H. (SZVSI). K—l férfi ifi ezüst ielv. 500 m: Pataki J. (SZVSI). Pk—1 férfi ifi 500 m: 1. Zsmurin I. (SZVSI). Pc—1 férfi ifi 500 m: 1. Szentirmai P. (SZVSI). Pc—3 férfi ifi 500 m: Varga G. — Varga!. (SZVSI). C—l férfi ifi bronz ielvény 500 méter: 2. Baláii J. (SZVSD. K—1 férfi ifi bronz ielvény 500 méter: 3. Mai zik K. (SZVSI). Pk—2 férfi ifi 500 m: 1. Haska A. — Mari P. ÍSZVSH. C—2 férfi ifi bronz jelvény 500 m: 1. Baláti J. — Tarsoly I. (SZVSI). Pk—2 női ifi 500 m: 1. Tóth A. — Gerőcs H. (SZVSI). K—2 férfi ifi bronz ielvénv 500 m: 1. Maizik K. — Lakatos F. (SZVSI), K—1 férfi felnőtt Hí. o. 500 m: L Kiss — Fekete T. (SZVDSC). egyenlő erők küzdelme, a szerencsésébe csapat győzött. A játékvezető néhány ítélete erősen vitatható. G.: Kovács, Mérész. ill Kovács. — Jó: Kovács. Tóth. Terék. Bóta. Kasza, Mérész. Farkas. ill. Gyüre. Nyolczas I. Molnár. Ifi: Rákóczifalva—Üi6zász 5:0. Szolnok; Vegyiművek—Szolnoki Cukorgyár 1:1 (0:0) Vegviművek- pálva. 100 néző. vezette: Almási. Vegviművek-támadásokkal indult a mérkőzés, de negyedóra elteltével feliött a Cukorgyár, s több veszélyes támadást vezetett. A későbbiek folyamán többnyire a két tizenhatos között folvt a nagy küzdelem. A második félidőben erősített a Vegyiművek, de védőinek naev hibáiét használta ki a 68. percben Márton, és a hosszú sarokba gurította a labdát. Néhánv perc elteltével 18 méterre a kaputól «szabadrúgáshoz iutot.t a Vegyiművek, és Palla bombagóljával egyenlített. Kitűniő iátékvezetés. Jók: Ladányi. Fazekas. Bozsó. ill. Géczi. Pálszabó. Márton. Ifi: Cukorgyár—Vegvimű. 3:2. Tisza Cipő SE (Martfű)—Kisújszállás 4:1 (1:1) Kisú.iszálláson látszották. Mezőtúri AFC—Jászjákóhalma 2:2 (1:1) Mezőtúron látszották* Nagy küzdelemben vesztett a Szabó SC FÖSPED SZÁLLÍTÓK— SZABÓ LAJOS SE 2:0 (0:0) Czabán Samu tér, 2200 n. Szabó SE: Kovács — Szanyó, Jancsa. Csóké, Novák — Csontos. Fajkusz — Antal, Halász, Tóth, Rozsán (Szó- rád). Edző: Bemcsik Gyula. A Szabó SE kezdte a játékot, s azonnal támadásba lendült. A második percben Tóth nagy lövése a felső kapufáról vágódott vissza, s végül a hazaiak nagy ügy- gyel-bajjal tudtak hárítani. A 4. percben Halász lövése perdült ki a kapufáról. Nagy iramban folytatódott a játék, hol az egyik, hol a másik kapu került veszélybe. A 24. percben Egri megrúgta Rozsánt, a játékos megsérült. Három perc múlva a kíméletlen hátvéd harcképtelenné tette a balszélsőt, aki végleg elhagyta a pályát, Szórád állt be helyette. A 41. percben Antal futott el, és a lövése alig kerülte el a kaput. A második félidő góllal kezdődött. Kiss Majort szöktette, akinek beadását a szabadon lévő Csépán a kapu bal oldalába lőtte. (1:0.) A gól után a vendégcsapat nehezen talált magára és az NB I-es játékosokkal teletűzdelt hazai csapat nagy fölénybe került. A Szabó SE védelme Kováccsal az é]/i hősiesen állta a rohamokat, majd a 70. perc után szép támadásokat is vezettek, de nem sikerült egyenlíteni. A 80. percben eldőlt a mérkőzés sorsa: Szórád elvétett egy labdát a felezővonalon, Kiss azonnal Majort indította, a kitűnő formában játszó játékos beadását Losonczi lekezelte és óriási erővel bombázott a jobb felső sarokba. Jók: Molnár, Márkus, Major, Losonczi, ill. Kovács, Csőke, Jancsa, Halász. — Sindel — Hazai pályán,is kikapott a MAV DEBRECENI MGM-V AS AS—SZOLNOKI MÁV 2:1 (1:0) Asztalitenisz Vendéggyőzelmek a kosárlabda Tisza Kupán Szombaton a nők, vasárnap a férfiak küzdöttek Szolnokon, a közgazdasági szakközépiskola tornatermében és szabadtéri pályáján a már hagyományossá vált Tisza Kupa versenyek során. Minden korábbinál erősebb volt a mezőny mind a nőknél, mind a férfiaknál. Szombaton már kora reggel pattogott a labda a pa- lánkok alatt, s egyre nyilvánVasámap délután 150 ezer néző jelenlétében nyitották meg Prágában a baráti hadseregek III. nyári szpartaki- ádját. A szeptember 9-ig tartó versenysorozaton ott lesznek a Magyar Néphadsereg legeredményesebb versenyzői — közöttük a Kilián FSE válogatottjai is. Amint a küzdelemsorozatra delegált tudósítók megjegyzik, a verseny túllép az ország határain. A magyar versenyzők közül elsőnek a sportlövők lépnek lőállásba, akik Plzenben mérik össze tudásukat a legjobbakkal. NB I B. Női. Martfű, 150 n. v.: Fekete és Balogh. Tisza SE: Csató — Keliger (1) , Nagy, Novák, Juhász (6), Borsos (3), Kazinczy (2) . Csere: Miklósy (1), Ambrus, Ágoston. Edző: Gálik János. Élvezetes, nagy iramú és izgalmas mérkőzést vívott a két csapat. A cipőgyáriak az elmúlt hetekkel szemben ellentétes erényeket csillogtattak. Gyorsaságban, álló- képességben, határozottságban és küzdeni akarásban NB II. Férfi: Martfű, 200 n. v.: Czikely és Szabó. Tisza SE: Nagy II. — Nagy I. (4), Lukács (3), Zagyi (4), Kenyeres (6), Boros (5), Serfőző (1). Csere: Farkas, Vass. Edző: Gálik János. A mérkőzés mindvégig nagy iramú, férfiasán kemény játékot hozott. Gyors is felvették a versenyt a még feljutásra is esélyes fővárosiakkal szemben. A mérkőzés naiv részében a vendégek velpttek, öt perccel a befejezés előtt már a hazaiak álltak nyerésre, amit a vendégek büntetőből egyenlítettek ki. A találkozó záró perceiben a kimondott gólhelyzetek alapján a martfűiek közelebb álltak a győzelemhez, de három esetben is súlyosan hibáztak. indítások, hatalmas lövések, parádés védések és sorozatban kihagyott lövések jellemezték az összecsapást. Ez utóbbiban a hazaiak jártak elől úgy, hogy győzelmük nagyobb arányban is megérdemelt lett volna. — rk — valóbbá vált, hogy az NB I- es Kecskemét és a Szolnoki MTE készült fel a legjobban a küzdelemsorozatra. Biztosan haladt a két csapat a döntő felé, ahol színvonalas nagy csatát vívtak egymással. A mérkőzés első félidejében hatalmas dobópárbaj alakult ki — szinte minden támadás pontot hozott — s ebből a kecskemétiek kerültek ki győztesen. A női torna végeredménye: 1. Kecskeméti SC, 2. Szolnoki MTE, 3. Mezőbe- rényi ÁFÉSZ, 4. Kecskeméti SC II. A Debreceni ASE NB lies férfi csapata szép emlékekkel érkezett Szolnokra. A jelenlegi kupa elődjét ugyanis három egymásutáni győzelmükkel a debreceniek nyerték él véglegesen. Aztán jött az Olajbányász. Az elmúlt esztendőben ő volt a védő az idén azonban nem sikerült megismételnie a korábbi sikert. Bár kiegyenlített küzdelmeket hozott a vasárnapi találkozó — a helyezések sorsát a pontarány döntötte el — a DASE elsőbbségét nem tudták megakadályozni ellenfelei. A döntőben Esztergom ellen 53:49-re győzött a debreceni legénység, míg a harmadik—negyedik helyért vívott kis- döntőben a Leninvárosi MTK is megverte 59:48-ra az Olajbányászt. A Tisza Kupa férfi mérkőzéseinek végeredménye: 1. Debreceni ASE, 2. Esztergomi SZIM Vasas, 3. Leninvárosi MTK, 4. Olajbányász. Javítottak a martfűi kézilabdások — Tisza Cipő SE—Bp. Építők 13:13 (6:8) — — Tisza Cipő SE—Magyar Kábelgyár 23:19 (11:10) Me»yei I. o. labdarúgás Négy csapat győzőit idegenben