Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-29 / 228. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. szeptember 29. Lélekharang a SEÁTO felett New Yorkban összeült egy konferencia, amely látszólag éppen olyan, mint az East River és a Hudson folyók társaságában tartott megannyi más rutintanácskozás. A tanácsteremben meghatározott rendben ülnek a delegátusok, korszerű technikai apparátus és szinkron-tolmácsok csapata áll a résztvevők rendelkezésére és a hírek szerint a megbeszélések annak rendje és módja szerint megkezdődtek. A látszat azonban csal. • A külpolitikai élet valamennyi megfigyelője egyetért abban hogy a SEATO (dél-keletázsiai egyezményes szervezet) nevű agresszív tömb felett visszavonhatatlanul megszólalt a lélekharang. Ez természetesen nem azt jelenti hogy ezen az ülésen vagy a kétségtelenül még elkövetkező megbeszélések valamelyikén a közeljövőben látványosan kimondják a szervezet megszűnését. De a nemzetközi — és nem utolsósorban az ázsiai — fejlemények egyszerűen anakronizmussá, elavulttá tették ezt a tömörülést. Ennek jelei a mostani tanácskozáson is megmutatkoznak majd. Előzetes értesülések szerint amerikai részről erő-, feszítéseket tesznek majd, hogy a SEATO-t „hozzáigazítsák a megváltozott körülményekhez”. A szervezetet csaknem két évtizede 1954. szeptember 8-án hozták létre. Tagjai: Ausztrália, Üj-Zéland, a Fülöp- szigetek, Pakisztán, Thaiföld, Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. Már első pillanatra kitűnt, hogy a nevében délkelet-ázsiai tömörülés korántsem valami regionális alakulat, ezt eleve lehetetlenné teszi az USA. Anglia és Franciaország részvétele. Az alapításkor kiadott hírhedt manilai nyilatkozat rámutat, hogy a szervezet ,kommunista támadás” ellen alakul meg. Azóta amerikai visszavonulással véget ért a vietnami háború és a szervezet tagjai már csak ebből is megérthették, Jiogy a nerhzeti felszabadító mozgalmakkal szemben az USA katonai pajzsa sem védheti meg őket. Párizs szerepe már régen formális, Pakisztán korábban közölte, hogy nem tartja lehetetlennek a kilépést Ausztráliában pedig Whitlam kormánya egész politikájában eltér a SEATO szellemétől, a Fülöp-szigetek éppen most tervez nyitást a szocialista országok felé. Bármi is történik most New Yorkban a látszat fenntartásáért, a lényeg nem változik: a manilai nyilatkozat felett elzúgott az idő. Közlemény Kádár Ionosnak az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának finnországi látogatásáról (Folytatás as 1. oldalról.) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és felesége dr. Urho Kaleva Kekkonennek a Finn Köztársaság elnökének és feleségének meghívására 1973. szeptember 25. és 28. között baráti látogatást tett Finnországban. Kádár János és felesége megtekintette a finn főváros, Helsinki nevezetességeit, ellátogatott Hameenlinna és Riihimalö városokba, valamint a riihimaki üveggyárba. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára találkozott a finn parlament és a kormány vezetőivel, a politikai és társadalmi élet más képviselőivel. Kádár János és dr. Urho Kaleva Kekkonen beható eszmecserét folytatott a két ország közötti kapcsolatokról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Nagy megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Finn Köztársaság kapcsolatai az élet minden területén • eredményesen fejlődnek. Kifejezték Szilárd elhatározásukat hogy mindkét ország minden lehetséges módon az együttműködés és a barátság elmélyítésén fáradozik a magyar és a finn nép, valamint a nemzetközi béke javára. Megállapították, hogy a két ország képviselőinek személyes találkozói fontos szerepet töltenek be a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság Sbkoldalú kapcsolatainak szélesítésében. Nagyra értékelték és a jövőSALT tárgyalások A hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség tegnap az amerikai ENSZ-misszió épületében folytatta a tanácskozást. A megbeszélések felújítása óta második találkozó egy óra negyven percig tartott, csaknem ugyanannyi ideig, mint kedden az első. A két nukleáris hatalom képviselői a washingtoni szovjet—amerikai csúcstalálkozón aláírt megállapodás értelmében jelenleg a támadó hadászati fegyverek korlátozásáról tárgyalnak. Részleteket ezúttal sem közöltek a találkozóról. A heti kétszeri tanácskozási ütemnek megfelelően, a tárgyalópartnerek legközelebb kedden ülnek össze a ■ovjet-misszión. ben is szélesíteni óhajtják a két nép hagyományain és történelmi rokonságán alapuló és a jelen közös érdekeinek megfelelő politikai, kulturális és társadalmi kapcsolatokat, ekeken belül a Finn—Magyar Társaság tevékenységét. Megállapították hogy a sokoldalú magyar—finn kapcsolatokon belül számos lehetőség vár még kiaknázásra a gazdasági együttműködés kölcsönösen előnyös továbbfejlesztéséhez. Elhatározták, hogy ennek érdekében fokozott erőfeszítéseket tesznek. Az MSZMP KB első titkára és a Finn Köztársaság' elnöke üdvözölte a világban és különösen az európai térségben végbemenő enyhülési folyamatot. Fontosnak tartják, hogy valamennyi ország együttes erőfeszítésével ez a folyamat tartóssá váljék. Üdvözölték az európai biztonsági és együttműködési értekezlet megkezdését. Az értekezlet már lezajlott első szakaszát eredményesnek ítélték, egyetértettek abban, hogy további . következetes erőfeszítések szükségesek az érintett országok részéről a biztonsági é: együttműködési értekezlet második és harmadik szakaszának sikeres befejezéséhez a lehető legrövidebb időn belül. Kádár János nagy elismeréssel szólt Finnország békeszerető aktív semlegesség! politikájáról és arról az igen értékes közreműködésről, amelyet a Finn Köztársaság kormánya és személy szerint Kekkonen elnök a biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítése érdekében és első szakaszának lebonyolítása során kifejtett. A két fél szükségesnek tartja az ENSZ alapokmányában foglalt elvek maradéktalan érvényesítését és a világszervezet tevékenységének támogatását a nemzetközi problémák igazságos rendezésében. A nemzetközi helyzetről folytatott eszmecsere során az MS'ZMP KB első titkára és a Finn Köztársaság elnöke aláhúzta, hogy mindkét ország külpolitikájának alapja a béke megszilárdítása, az országok közötti békés együttműködés biztositása. Tudatában vannak, hogy a világ különböző részein léteznek még íeszültségi gócok és rendezésre váró kérdések, s új feszültségek is támadnak. Ennek példája Chile, ahol erőszakkal megdöntötték a törvényes kormányt, fegyvert emeltek az ország alkotmányos rendjére és alkotmányos úton megválasztott elnökére. A két fél kifejezte a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság eltökéltségét, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesznek a nemzetközi élet pozitív fejlődésének i elősegítésére, a béke és a biztonság útjának egyengetésére. Kádár János őszinte köszönetét mondott a Finn Köztársaság elnökének a látogatás során mindenütt tapasztalt meleg, baráti fogadtatásért és kifejezte reményét, hogy hamarosan sor kerül Kekkonen elnök és felesége magyarországi látogatására. (MTI) Befejeződött a KGST végrehajtó bizottságának 64. ülésszaka 1973. szeptember 25—28-án Moszkvában megtartották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 64. ülésszakát. A tanácskozáson részt vett: Tano Colov. a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese. Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, Gerhard Weiss, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese. Flavio Bravo, a Kubai Köztársaság Forradalmi Kormányának miniszterelnök-helyettese. Damdingiin Gombo- zsav, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, Mieczyslaw Jagielski, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, Gheorghe Radulescu, a Román Szocialista .Köztársaság Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, Mihail Leszecsko. a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Minisztertanácsának elnökhelyettese. Franti- sek Hamóuz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnökhelyettese. A KGST és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya közötti megállapodás értelmében az ülésszakon egyes kérdések megvitatásában részt vett Mairko Orlandics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) tagja. A tanácskozásról közös közleményt adtak ki. Péter Dános megbeszélései Péter János külügyminiszter. az ENSZ-közgyűlés 28. ülésszakán részvevő nw gyár küldöttség vezetője, Szarka Károly nagykövet" nek, hazánk állandó ENSZ- képviselőjének kíséretében résztvett Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár szűkkörű fogadásán. amelyen a főtitkár által ez év nvarán meglátogatott országok képviselői is jelen voltak. Péter János és Szarka Károly pénteken Rincsin mongol külügyminiszter vendi" ge volt a közgyűlési de’e?á- c'ók tiszteletére adott fogadáson. Kijárási t« alom Irakban ' Bagdadban és külvárosaiban tegnap hajnali 4 órakor kijárási tilalmat rendeltek ed. Mint a bagdadi rádióban sugárzott belügyminisztériumi közlemény bejelentette, a kijárási tilalom további intézkedésig marad érvényben, s ezt biztonsági intézkedésként rendelték el az utóbbi napokban a fővárosban történt bűntettekkel kapcsolatban. A beiruti jelentések szerint Irak lezárta a forgalom elől a bagdadi nemzetközi légikikötőt és az ország többi repülőterét. Az intézkedésről tá jékoztatták az összes közel-keleti légitársaságokat. INDENFELO O BÉCS A bécsi belügyminisztérium bejelentése szerint egy fegyveres terrorista csoport pénteken osztrák területen négy túszt ejtett hatalmába egy nemzetközi expresszvo- naton. Az illetékes osztrák szervek intézkedéseket tettek a túszok kiszabadítása érdekében. BRÜSSZEL A Belga Kommunista Párt Központi Bizottsága ismételten nyilatkozatban követelte, hogy Belgium szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatot a chilei juntával. A párt felszólította a haladó erőket, hogy támogassák a chilei nép harcát az elnvomó rendszer ellen, nyilvánítsák ki szolidaritásukat vele. BONN Franz Josef Strauss CSU- elnök beszédével pénteken Münchenben megnvílt a Bátor Keresztényszociáhs Unió háromnapos kongresszusa. HAVANNA Havannában megkezdődtek a kubai—mexikói tárgyalások a két ország eevüttmű- ködécének bővítéséről, a tudományos és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről. A mexikói küldöttséget —amelyet Jósé Gallastevui külügyminiszter-helyettes vezet — fogadta Osvaldo Dorticos államelnök. A megbeszélésen mindkét fél elégedetten nyilatkozott a kubai—mexikói kapcsolatok alakulásáról A tervek szerint Ha befejeződik a Szojuz-12 útja A földi űrrepülés-irányító központ tegnap kiadott közleményei szerint a csütörtök délután óta földkörüli pályán keringő Szojuz—12 űrhajó, fedél étén Lazarev alezredessel és Makarov mérnökkel, folytatja a szovjet űrkutatási program egész jövője szempontjából nagy Jelentőségű feladatának végrehajtását. Az eddigi jelentésekből világosan kitűnik, hogv kétirán ú feladatról van szó. Az űrkísérlet egyik célja a tökéletesített konstrukciójú Szoiuz-űrhajó üzemköz- beni kipróbálása, valamint az ember űrutazása technikai és egyéb segédeszközeinek továbbfejlesztése. Mint Lazarev űrhaióparancsnok közvetlenül a start előtt bejelentette. ez alkalommal próbálták ki először az űi űrrubát. szaknvelven szkafandert is. amely az orvod képzettséggel is rendelkező repülő-alezredes véleménye szerint egyszerűbb és kényelmesebb a korábban használt, szovjet űrruháknál. A Szojuz—12 útjának távolabbi célját Cleg Makarov fedélzeti mérnök világította meg egy tegnap napvilágot látott nyilatkozatában. Kijelentette. hogy a szovjet űrkutatás fő iránya változatlanul a földkörüli pályán mozgó űrállomások létrehoz zása. Az ember-irányítottá űrrepülések eddigi tapasztalatai ugyanis, Makarov szerint. már bebizonyították, hogy milyen nagy lehetőségek nyílnak a kozmikus eszközök alkalmazásával az időjáráselőrejelzésben. az ásványkincs-kutatásban és aa óceán tanulmányozásában. A szovjet űrhajó a beler lentett program szerint ma tér vissza a Földre. „A repülés kétnapos, s mint minden űrrepülés, felelősségteljes feladatot ró az űrhajó léc érv «égére” — írja a pénteki Tzvesztviig. emlékeztetve hogv a S-oiuz-többren- deifetésű űrhajó. Felhasználható önálló űrrepülésekre. az űrh" lósok elszállítására a földkörüli pályán űrállomásra és visz- szatérítésére a Földre. N'xon— m'^o találkozó Nixon amerikai elnök tegnap délelőtt Fehér Ház-i hivatalában fogadta a New Yorkból Washingtonba érkezett Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert, aki a Szovjetunió ENSZ-küldött- sége élén részt vesz a világszervezet új ülészakának általános vitájában. Az amerikai államfő és a szovjet külügyminiszter immár hagyományossá vált koraőszi találkozóján feltételezések szerint — a szovjet—amerikai kapcsolatok időszerű kérdésein túlmenően — ezúttal szobakerülnek a SALT-tárgyalások második szakaszával, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet, genfi ülésszakával és az október végén kezdődő európai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokkal összefüggő témakörök is. Az ehlök dolgozószobájában lezajlott eszmecserén részt vett dr. Kissinger kül- ügvmlniszter is. A találkozó után Kissinger munkaebéden folytatta hétfőn New Yorkban megkezdett eszmecseréjét szovjet kollégájával. Az amerikai sajtó figyelme a szovjet—amerikai kétoldalú kapcsolatok témakörére összpontosul, miután az ENSZ-közsyűlésen elhangzott felszólalásában Gromiko bizonyos nyugati körökhöz címezve szavait erélyesen óva intett a szovjet belügyekbe ' aló beavatkozási kísérletektől és a Szovjetunió megzsa- rolását célzó próbálkozásoktól. Amerikai diplomáciai körökben nagy feltűnést keltett, hagy Kissinger külügyminiszter hasonlóképpen „célszerűtlennek” és az enyhülési folyamatra veszélyesnek minősítette azokat az amerikai forr ép vhozás ban folyó monővereket, amelyekkel feltételeket próbálnak szabni a legnagyobb kedvezményei vének a szovjet—amerikai kereskedelemre való kiterjesztése fejében. A figyelmeztetések ellenére az amerikai képviselőhöz költségvetési bizottsága csütörtökön jóváhagyott egy il.ven értelmű törvénymódosító indítványt: Pénteki lan- ’e’entések szerint Nixon elnök a képviselőház republikánus párti vezetői útján figyelmeztette a törvényhozóidat, hozv a szovjet—amerikai kereskedelmi. kapcsolatok bővítésé-e irányuló korma ny-tö-vényjavaslat megtorpedózása „katasztrofális” következményekkel járhat az amerikai külpolitikára. Kis- singe- hasonlóan nyilatkozott szerdai sajtóértekezletén. Letartottatok a Chilei Kommunista Pást főtitkárát A chilei katonai junta tegnap kormánynyilatkozatban jelentette be. hogy a fegyveres erők letartóztatták Luis Corvalant. a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, és átadták a katonai bírása gnak — jelentik egybehangzóan a nyugati hírügynökségek. Részleteket nem tettek közzé. A junta csütörtökön 500 000 escudo vérdíjat tűzött ki 17 baloldali politikai személyiség köztük Corvalan fejére. A iunta listáján Van még többek között Carlos AVta- mirano. a Chilei Szocialista Párt főtitkára. Oscar Guillermo Garreton, az Egységes Népi akc1'ómozgalom főtitkára, Luis Valente Rossi kommunista szenátor. Orlando Millas, a kommunista párt Politikai Bizottságának tagja. volt államminiszter. Luis Fis-'eroa a Chilei Dolgozók Egységes Központjának (CUT) elnöke. Luis Espinoza szocialista képviselő és Mi- ria Contreras Bell. ALlende elnök magántitkára is. A iunta a politikusok vagyonát azoknak ígérte, akik információval szolgálnak hollétükről. Ko^zigm és Tito tanácsko7ása Alekszej Koszigin a szovjetunió minisztertanácsának 'elnöke és kíséretének tagjai tegnap délelőtt röviddel 10 óra után az Adria parti Púiéból hajón Brioni szigetére érkeztek. A vendégeket, aki két elkísért Dzsemal Bije- dics jugoszláv miniszterelnök is. a Brioni mólón Tito elnök fogadta. Eszemecseréjiikön. amelyet megfigyelők egyöntetűen a látogatás legfontosabb eseményének tartanak, külpolitikai kérdésekről és a két ország kapcsolatairól volt szó. Az eszmecsere után Tito elnök ebédet adott vendége tiszteletére. Koszigin délután Puláru látogat, ahol megtekint egy hajógyárat, este pedig ’u- goszláviai látogatásának következő állomására. Bosznia- Hercegovina fővárosába. Szarajevóba érkezik. A szovjet kormányfő, aki — mint ismeretes — eg-' nappal meghosszabbította Jugoszláviái tartózkodásának ideiét, a b-sznia-hercegovr nai látogatás után az ismer jugoszláviai üdülőhelyre Dubrovnikba utazik és hétfőn innen tér vissza Muszk- _ vába