Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
1973. szeptember 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 I ■ Vén akácok alatt Faluvég, libaúsztató, akácos, csaholó kutyák, tanya .. Idilli, múlt századbélinek is beillő kép lenne, ha... A tanya Horpácsi Imre mesterszállási tsz-nyugdíjas tulajdona, aki egyetlen mondatával elűzi a tolakodó, hamis romantikát. Csinálok én mindent, mondja, nézzen szét az udvaron, s valamit rögtön meglát az életemből. A határba vesző udvaron mindenfajta gépek, mező- gazdasági munkaeszközök, kerítésfonó masina... Egy kicsit a gépszérű, egy kicsit az ócskavastelep hangulata Az „ócskavasért”, félek, megsértődik, de csak megmosolyogja. — Nincs rossz gép, csak rossz mester. Megcsinálga- tom, megreperálgatom én ezeket az öreg masinákat is, jók a ház körül. Egy önjáró fűrészgép ösz- szeállításán dolgozik. Na, ez is megette kenyere javát! — Hát én nem ettem meg a kenyerem javát, aztán mégis dolgozom! Jöjjön be a műterembe.. 1 Máskor meg laboratóriumot mond a jókora műhelyre. Lehetetlenség volna felsorolni, hányféle, fajta szerszámot láttam. Jókora ládát vesz elő: — Ebben vannak a legfontosabb szerszámaim! Különböző nagyságú vésőket, késeket, fűrészlapokat látok. Helyben vagyunk: ezért jöttem, a faragványok miatt. Már ekjbb el kellett volna talán mondanom, hogy Horpácsi Imre szobrait, fametszeteit a kunszentmártoni múzeumban láttam először. A laikus is megállapíthatja róluk, hogy készítőjük nem a hagyományos népi díszítő művészet mestere, hanem inkább iparművész, a keményfa mágusa. Hihetetlenül fejlett kézügyességgel és arányérzékkel. A Mátyás király portré, a Dóm, a Télapó — a maguk műfajában — mestermunkák, utánozhatatlan szépségű alkotások. De mi ez a kettősség? öreg parasztember, aki hátat fordított a népi díszítő művészet sajátosságainak, s hagyományos módszerekkel — késsel, vésővel — modern motivációkat komponál a libaúsztató szélén? Nem kaptam magyarázatot Horpácsi Imrétől erre a kérdésre. — Valamikor, az 1930-as években a kezembe akadt egy diófadarab, aztán vésni kezdtem. Valaki elmondta nekem, hogy milyen egy Dóm, egy nagy-nagy templom. Hát kifaragtam. Aztán láttam Mátyás királyunk fejét egy bélyegen. Hát kifaragtam. A falon égetett agyag. — Néhány évig téglamester voltam. Égettem a téglát. Megpróbáltam, mit tudok kezdeni az agyaggal. Hát itt vannak. Megformáztam, kiégettem őket. Domborművek: történelmi személyek, állatjelenetek stb. A műteremben kész, félig- kész, vésőre váró domborművek, szobrok. Ugyan, most min dolgozik a faluszéli ezermester? Akár a gyerek a féltett, titkolt kincsét: fél asztallap nagyságú kemény, nehéz erezetű deszkát húz elő valahonnan. Mutatja, felkiáltok a félig kész munka szépségétől: Petőfi! — Igen, Petőfi Sándor. Szeretném olyannak kifaragni, ahogy én őt a versei után elképzelem. A tiszazugi napokon kiállítása volt, — nagy siker, szép emlék, — de hogyan tovább. — Nézze, azt nem tudom. Faragok, csinálgatom, amit a vésőmnek súg az agyam. Némelyik munkám két-há- rom évig készül. Megvan mind, megmaradnak, nem viszem magammal... Aztán ... majdcsak lesz valaki, aki a legjobbját kiválasztja, és odatéteti, ahová valók. Az a fontos, hogy dolgozzék az ember. A magamfajta addig él, amíg dolgozni tud. így igaz, így, de egy kicsit mégis lehangoltan jöttem el az idilli, mesterszállási tanyáról. A szép akácos túlságosan is elrejti a világ elől Horpácsi Imre bácsi tehetségét. » Tiszai Lajos Jegyzetek egy ásatáshoz Megkezdték az ásatást a szolnoki vár területén. Arasznyival a föld felszíne alatt masszív alapot találtak. Talán a dzsámi falai emelkedtek fölötte a török hódoltság idején. Előkerültek szépen díszített Árpád kori cseréptöredékek, több száz éves sírok, királyi címerrel díszített billogozó. S ki tudja, mit rejt még a löld mélye? Az arrajárók meg-megáll- nak, s elgondolkoznak: hát igen, itt állt hajdan a szolnoki vár. Ami maradt belőle, azt a föld mélye rejti. Sem az ittenieket, sem az átutazókat nem emlékezteti semmi arra, hogy a megye- székhely szíve ez a rész volt valamikor. A vár kapubástyáját a múlt században szedték szét, hivatalokat építettek belőle. Olyan intézményeket, melyeknek legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy történelmi emlékeket istápoljanak. S később, amikor változott az idő, a jószándék mellé nem adatott, pontosabban szólva másra égetőbben kellett a pénz, mint régi épületek maradványainak feltárására, részbeni rekonstrukciójára. A megyei lap még az 50-es évek elején is így írt: „Külön kell szólnunk Szolnokról, mely mai állapotában semmiképpen nem alkalmas arra,- hogy... kultúrközponttá váljék. Hogyan lehetne kul- túrközpont az a város, melynek nincs állandó színháza nincs egyetlen korszerű mozija, művésztelepe nagyobb részt „átvonuló szállás”, ahol nincs komoly zenekar, zeneiskola, amelynek gazdag múzeuma néhány alagsori szobában van elhelyezve. Szolnoknak ez a helyzete rányomja bélyegét az egész megye kulturális életére”. Nos, azóta a múzeum másik épületbe költözött (bár helye így is szűkösnek bizonyul), van országos kiállítások rendezésére is kiválóan alkalmas Galéria, jónevű szimfonikus zenekar, s a szolnoki Szigligeti Színház jó hírnevét tükrözi dr. Orbán László, a művelődés- ügyi miniszter első helyettesének véleménye: Kezdeményező, jó műsorpolitikájú, kiváló színház”. Ezzel a fejlődéssel elégedettek is lehetnénk, ha arányban állna a gazdasági életben bekövetkezett fordulattal. Sajnos, a tények mást bizonyítanak. Addig, míg a termelési értéket, az exportra kerülő cikkek arányát, egyszóval a gazdasági mutatókat tekintjük, a megyék közötti sorrendben az első hat között vagyunk. Ha viszont a közművelődés mutatóit böngésszük, általában a sor végén helyezkedik el megyénk. Más megyében is, nálunk meg különösen gond az, hogy a szellemi élet fejlődése, a kultúra felvirágzása lépést tartson a gazdasági élettel. Ehhez viszont nem elég a jó szándék. Hiába biztosítunk szabad szombatot az embereknek, ha nincs megfelelő művelődési intézmény, gazdag, vonzó program, hiába propagáljuk a könyv szeretőiét, ha munkásainknak fele még nem végezte el az általános iskolát sem. A munkásgyerekekkel való megkülönböztetett foglalkozás teljesebbé tételét is jelentősen hátráltatja, hogy két, vagy három váltásban folyik Szolnok néhány iskolájában a tanítás. Szolnokon a felszabadulás óta állami erőből nem épült művelődésügyi intézmény. Ami kevés van, azt többnyire átalakítással nyerték. Nem tekinthető tehát jogtalan igénynek, ha a megye és a város vezetői azt kérik a Jászberényben szocialista szerződés jött létre a Székely Mihály nevét viselő általános iskola és a Cipő- és Háziipari Vállalat között. A tegnap aláirt szerződés szerint a vállalat elvégzi az iskola karbantartásával kapcsolatos szakipari javítómunkákat. A pályaválasztás megkönnyítése érdekében megismerteti az iskola tanulóival a különböző termelési folyamatokat, a szakmunkástanulók szerződésekor előnyben részesíti az iskola tanulóit. A gyakorlati foglalkozások elősegítésére központi szervektől, hogy a közművelődési beruházások elosztásánál figyeljenek jobban Szolnokra. Itt nincs megfelelő megyei művelődési ház sem, máshol főiskolák, egyetemek hálózata biztosít gazdag szellemi életet. S a remélt központi támogatás mellett saját erőnkből is többet kellene áldozni arra, hogy ne csak a szolnoki szellemi élet, hanem1 azzal együtt a városkép is kulturáltabb legyen. Helyeselni való nemes gesztus, hogy megyénk szobrokat ajándékoz Zuglónak. Nehéz napokban nyújtott testvéri segítség jelképes viszonzása ez. Jó lenne viszont, ha a megyeszékhelyet is díszítenék a megye történelmi múltját, örömteli jelenét szimbolizáló alkotások. Jelezni lehetne valamilyen műalkotással például azt, hol volt a vár kapuja, vagy egyéb szoborral hangulatosabbá tenni ezt a várost. Bárcsak valósággá válhatna az az elképzelés, hogy az ásatáskor előkerülő várromokat fedett sziklakertként védhetnék, s feltérképezésük után nem húznák rájuk újra a földtakarót. Ez a város most már azt várja, ne takarják el, hanem inkább intenzívebben gyarapítsák az egész megye közművelődésére kisugárzó kulturális értékeit. Simon Béla hulladékanyagot biztosít az iskola részére. Az iskola cserébe vizsgákra készíti fel a vállalat* nak azokat a dolgozóit, akik még nem végezték el az általános iskola 8. osztályát- Tanrendjében — számtan és egyéb órákon — népszerűsíti a vállalat eredményeit, műsorokat ad a vállalat rendezvényein. Az iskolának hasonló szerződése van már a Hűtőgépgyárral, a Budapesti Gépszerelő Vállalat jászberényi üzemével és a BUBIV-vaL Jászberényben Szocialista szerződést kötött egy iskola és egy vállalat SZ. LUKACS IMRE: AZ ÜT KEZDETEN 26. Rozika nem fogta fel a valóságot, nem is akarta. Mosolygóssá, széppé változott. Izzadt férfikarokon röp- dösött. világgá tágult a Fényes. Nem törődött mással. Csendes búcsúval szök- döstek a vendégek, Berci igazgató úr. István-apánk. Bandi fellélegzett, a többi családban marad. Major Jancsi hazakísérte Margit nénit, a Potornai gyerekek szétszéledtek, presszóba, kultúrba, ismerősökkel tértek vissza. Novak gyermekeivel, Bugyi Lacival, Jós Sándorral. Zúgott a fényes. Tömve volt. Vadul ittak, szűnni nem akaró szomjúsággal. Major János fizette a számlát, mélyre nyúlt zsebében. — Ne menjen még. nászuram, most kezd kedvem lenni — kiáltotta Patomai borosán. — Tán kiiszom a vagyonú bul? — Vár a munka. — Várjon. Nincs már kinek gyűjtsön! — Segítek rendet tenni. Érezzék csak jól magukat! Potornaiék maradtak. Az asztalt leszedték a pincérek, italból bőven, maradt, a fiúk táncba ugráltak, a lányokat felkérték. hevülten értek vissza, fenékig itták a poharakat. Idegenek ültek már közöttük, némelyiket hívták, többüket az ital csábította. Potornai elemében volt. — Megenném a világot, kihörpinteném a tengert. Cigányok! Nótát! — verte ösz- sze tenyerét taktusra. Bandiban tűz lobbant. Érezte terhét. Rengeteget tudott enni. Majoréknál jól főztek. kiadósán, tisztán, szé- gyellte. hogy annyit szed. Örökség. „Űristen, miket hordozok magamban?” — gondolta. — Menjünk — súgta Rozika' —, szeretnék már otthon lenni. Férjét még kötötte a családja. Maradtak. Hangulatosan játszott a zenekar. — Térdre mórék, úgy kísérjetek — ordította Potornai —, tán süketek vagytok? — kezébe kapott egy szódásüveget és rájuk emelte. Zsuzsa unta. Az este elveszítette jellegét, duhaj mulatozássá alacsnnyodott. Sértette A férfiak tartástala- nul vigyorogtak, báván ismerték el Sophia Lorennek. — Gyere, Novák — parancsolta —, kukorékolnak a kakasok. Rozika ráncigálta Bandi karját, sürgette, torkig ívolt az egésszel. Gyorsan veszített értékéből, csillogásából ragyogó esküvőjük, óvta, féltette maradékát. — Csak ennyit jelentek? — felpattant és indult. — Hazatalálok egyedül is. — Vigyed kedves, vigyázok én a részegekre — mondotta anyósa készségesen, megsimította legidősebb fia arcát —, nagyobb örömöt leltek egymásban. A langyos éjszakában a határ szaga érződött, felszántott földek édeskés üzenete. — Szép kis családod van — duzzogott az új asszony. — Volt. Elvesztettem. — Le se vakarhatnád. Bandi szomorkodott és örült. Osztályfőnök volt a hetedikben, odajárt István-aDánk lánya. Nemes Lajos fia, lánya a nyolcadikba, a Péteri fiával. Figyelte őket, mit hordoznak a szülői házból. Magyarból feleltek, István-apánk lányának közepest adott. Beírta az ellenőrzőjébe. Durcásan rán- dult a lány arca. Nem értette, az éllenőrzőjében jó jegyek, értelmi képessége közepes. Lazítani semmiképpen sem hagyta. Kollégái tévedtek vagy módszere rossz? Kedvelte a fruskát, életrevalónak látszott, jó szí- vűnek. Ruhái a legjobb anyagból készültek aranykarórát hordott. vastagra vágott szalámikat tízóraira, és el osztogatta. Elengedte az osztályt. A kapun kívül szétszóródott papír bukdácsolt. Bandi lehajolt, félvette, az iskolai ellenőrző darabjait. Mintha arcul ütötték volna, megismerte közepes osztályzatát, ösz- szegyűjtötte a könyvecske roncsait. „Várj csak, kisasszony” — gondolta. — Hozd ki az ellenőrzőt — mondta másnap. — Otthon felejtettem. — Eredj érte. ! • — Igenis. Utolsó órára érkezett visz- sza. Ártatlant játszott tovább. — Nincsenek otthon — mondta Mária és el se pirult —, nem tudtam be menni. — Ez kié? — Enyém, elhagytam biztosan. Ki szóródott. — Miért szakítottad el? Vállát rándította. Szégyellte, de nem mentegette bűnösségét. — Jó hecc, igaz? Szépen összeragasztgatod és aláírva lássam! Megértetted ? — Igen. Este tévéztek. Major Jáno6 vendéget hozott. István-ipán- kat. Borral kínálták. Major- né gvulaival, Rozika feketét főzött. ' „Mi az, tisztelt gyülekezet — gondolta Bandi —» nyalizunk?” — Berendezkedtetek? Kíváncsi vagyok. Másért is jöttem — nézett Bandira az elnök —, Rozika mihez kezd? — Nem döntöttünk. — Siessetek amíg gyerek nincs az útban. Rozika paprikapirosan kiszaladt. Terhet hordott. — Nem baj — mondta István-apánk. — Az irodában helye van bármikor. Ti dolgoztok, Jancsi híradással lesz. Kezet fogtak. Apósával együtt kísérte ki István- apánkat. „Most véletlenül eszébe jut a kislánya” — gondolta a tanár. — Kicsit ráíjesztettél Már- tikámra. panaszkodott szegény — mondta a téesz elnök —, úgy elbúsult miatta. „Nem vagy hatökör — gondolta István-apánk —, ebből érthetsz eleget.” — Szigorúan fogom, saját érdekében. „Ehhez is pofa kell, puhányom” — gondolta Bandi. — Csakis az ő érdekében. (Folytatjuk).
