Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-19 / 219. szám
1973. szeptember 19. \ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Előnyben kell részesíteni a két vagy több gyermekes anyákat Több mint 250 dolgozó nő, Szocialista ' brigádveaető, munkásasszony és a szak- szervezeti nőmozgalom vezetői részvételével tegnap megkezdődött a SZOT titkárságának országos nökon- ferendája a szaktanács székhazában. A konferenciát Gál László SZOT-titkár nyitotta meg. A kétnapos tanácskozás céljáról szólva hangsúlyozta, hogy egyetlen központi kérdés — a munkavállalás és az anyai hivatás — köré csoportosítva lényegében I a nőpolitikái határozatok- I kai kapcsolatos feladatok 1 egészét áttekintik, s meg- I vizsgálják, miként lehetne I a szakszervezetek erejét I még céltudatosabban fel- [ használni a női munka feltételeinek további javítá- I sara, iB nőpolitikái határozatok végrehaj Sásának gyorsítására. A megnyitó után Czerván Mártonná dr., a SZOT nőbizottságának elnöke tartott vitaindító előadást a munka- vállalás és az anyai hivatás egyeztetésének időszerű kérdéseiről. Részletesen összegezte a dolgozó nők, az anyák érdekében hozott központi és helyi intézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy a dolgozó nő számára kulcskérdés a biztonságos, örömet nyújtó múnka. A legjobb szociális intézkedés is csak mérsékelheti a gondokat, ha a nők munkafeltételei nem javulnak, ha feladatait csak nehézségek árán tudja elvégezni. A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az anyákat védő rendelkezések jók. Végrehajtásuk, ellenőrzésük a munkavédelmi gyakorlatban azonban még nem elég következetes. Még sokféle fizikai, erkölcsi és pszichikai sérelem éri, érheti az anyát a munkahelyén. A kollektíváknak megértőén és felelősen támogatniuk kell a gyermeket váró nevelő anyákat Az elmúlt tíz év alatt 250 ezerrel nőtt a férfi és csak 34 ezerrel a női szakmunkások száma, ugyanakkor 47 ezerrel emelkedett a férfi, és 139 ezer fővel a női betanított munkásoké. Ez azt mutatja, hogy a segédmunka terhe lassan átkerül a nők vállára. A szakszervezeti szervek saját munkaterületükön vizsgálják meg ezeket az arányokat, s következetes, folyamatos munkával segítsék elő megváltoztatásukat. A munkahelyet kereső nők — ha dolgozni akarnak — kapnak munkaalkalmat, de ezt a fejlődést nem követte a nők megfelelő szintű szakmai képzése. Változtatni kell az ifjúkori képzéseken is. Nagy gond, hogy a lánygyermeket a család, sőt az iskola is csak részben vagy sehogyan sem tájékoztatja az ipari pályákról, viszont befolyásolják a munkát vállalókat a hagyományok, s jelen van a mielőbbi pénzkeresés szándéka is. Ügy ítéljük meg — hangsúlyozta a beszámoló —, hogy a nők szakképzettségének helyzete ma az a terület, ahol újratermelődhet, megcsontosodhat a nemek közötti egyenlőtlenség. Az előadó a továbbiakban erről beszélt, hogy a szak- képzettség hiánya mennyiben hat a nők életszínvonalának alakulására, majd a családok helyzetével foglalkozott. A család és az anyaság támogatására megfelelő törvényeink vannak, a hangnemre, a bánás- . módra, a helyi munkafeltételek javítására azonban nem lehet törvényt hozni. Nevelő-ellenőrző munkával kell ezt elősegíteniök a szakszervezeteknek, s ha a törvényesség érvényesítése úgy kíván ja, bátrabban kell élniök vétójogukkal. A szakszervezeték külön szeretnék ösztönözni azt, hogy a jutalomszabadságok elosz- tásánáj részesüljenek előnyben a két vagy több gyermeket nevelő anyák, kapjanak munkaidőkedvezményt azok a több műszakban dolgozók, akiknek a bölcsőde, az óvocja nyitvatartási rendje miatt problémát jelent a munkahelyre érkezés. A SZOT nőkonferenciája ina folytatja munkáját. Fogalmak — fókuszban Mennyiség és érték a termelésben Különösebb gondot senki számára nem okozhat a termelés mennyiségi növekedésének megítélése. Ha idén, az első félévben például a tavalyihoz mérten kilenc százalékkal több Diesel-járműmotort gyártottak, akkor a növekedés — mivel havonta 1400—1700 darab volt a gyártott motorok száma, — 126—153 motort tesz ki. Jó dolog, ha több motor hagyja el a szerelő- szalagot? Minden bizonnyal, felelheti bárki, hiszen föltehetően vevő is van rá. A motorra igen, ám nem minden termék ilyen kapós, amelyből több készül. A termelés különböző ágazatainak mennyiségi mutatói fontosak, de önmagukban még nem igazítanak el a tényleges produktum, az érték, a fölhasználhatóság, a korszerűség, a gazdaságosság stb. szövevényes útjain. A motoroknál maradva: már sokkal beszédesebb az az adat, hogy e berendezések lóerő teljesítmény alapján számított termelésnövekedése az év első felében 19 százalékra rúgott; a mennyiségnél gyorsabban változott a minőség, erősebb, nagyobb teljesítményű és értékű motorokat állítottak össze. A régi jelszó — termelj többet, jobban élsz — a maga idején kifejezője volt a gazdasági adottságoknak, s a szükségszerű teendőknek. Abban a szakaszban ugyanis az volt a döntő, hogy az alapvető termékekből elegendő legyen. Volt, használtuk két ízben is, hangsúlyozva a múlt időt. Napjainkban a mennyiségtől már elválaszthatatlanok a minőségi jellemzők. A textiliparban négy év alatt 1,7- szeresére növekedett a korszerű textíliák gyártása, mind több kötött, hurkolt kelme talált vevőre. Termeljünk többet, értékesebbet — ma így fogalmazhatjuk át a régi jelszót. Sokféle mérleg Sematikus csoportosítás szerint megkülönböztetnek anyagigényes —. sok, vagy nagy értékű anyagot tartalmazó — és munkaigényes termékeket. Munkaigényes termék egy bonyolult műszer, anyagigényes a vasbeton-gerenda. Ebből azonban hiba lenne arra következtetni, hogy hagyjunk fel a betonacél előállításával, s a kiinduló anyagból, a vasércből minél több műszernek valót olvasszunk. A különböző termékcsoportok összetételét, mennyiségét döntő módon meghatározzák az össztársadalmi igények,' azaz szükségletek. Nem kevésbé a külföldi értékesítés lehetőségei. Mérlegelésre szorul ugyanakkor, hogy milyen léptékű legyen a termelés meny- nyiségi fejlesztése, hiszen rengeteg anyagból behozatalra kényszerülünk (Az építőipar gyors haladása a cementfelhasználást ugrásszerűen növelte. A hazai termelés nem győzi az igények kielégítését, a világpiacon viszont folyamatosan emelkedik a cement ára.) Elemezni kell az export távlatait is, mert más az un. konjuktúrális, s megint más a tartós áremelkedés. Ez utóbbiak közé tartozik például a gyorfagyasztott élelmiszerek árának növekedése; évek óta egyenletesen, tavaly négyezer tonnával bővült a hazai hűtőipar teljesítménye, azaz kamatostól kifizetődnek a fejlesztési ráfordítások. Érdekek találkozása Tavaly a kohó- és gépiparban — a gazdaságosabb termékszerkezet kialakítására tett erőfeszítések eredményeként félmilliárd forinttal javult a jövedelmezőség, idén, a tervek szerint ez további 200 millió forinttal növekszik. A termelői és a felhasználói érdekek találkozásaként foghatjuk fel minden esetben föltételezve a tisztességes vállalati üzlet- és árpolitikát — az értékesebb cikkek eladásának az átlagosnál gyorsabb bővülését. A tartósabb gumiabroncs, a tetszetős műszálas kelme, a textilhordozós habosított műbőr, a higiénikus papírzsebkendő, — törülköző napi holmijaink közül való, de hasonlókat — szerencsére — szép számmal említhetnénk a termelőeszközök, s más, nem fogyasztási cikkek sorából is. M. O, Uj cserépgyár üzemszerűen termel az új tatai cserépgyár, amely a hazai üzemek közül a legkorszerűbb és egyben az egyik legnagyobb. A most épülő bátaszéki gyár ennél is modernebb lesz, de már itt is mentesülnek a dolgozók minden nehéz és az egészségre ártalmas fizikai munkától, f Az új gyárban olyan kiváló minőségű cserepet gyártanak, hogy a termelés növekedésének arányában leállítják a környékbeli cserépgyárakat. Ha elérik a teljes kapacitást, akkor már az egész Dunántúlt el tudják látni. Ebben a hónapban már egymillió darabos cseréptermelésre számítalak. Jövőre 28 millió darab cserepet és 11 millió darab téglát, 1975-ben pedig, amikor teljes kapacitással dolgoznak, 37 millió darab cserepet, és 17 millió darab téglát gyártanak majd. Mindig az ember érdekében Beszélgetés Árvái Istvánnal az SZMT vezető-titkárával Munkavédelem A megyei párt-vógrehaj tóbizottság a közelmúltban tájékoztatást kért Árvái Istvántól, az SZMT vezető-titkárától az üzemi balesetek alakulásáról, a megelőzés soron következő feladatairól — az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján. A tájékoztató megvitatása és elfogadása Után kértük beszélgetésre Árvái Istvánt Másfél év alatt 7025 üzemi baleset történt a megyében. Az iparban ez idő alatt huszonegy ember vesztette életét, n mező- gazdaságban öten haltak meg tízeim balesetben. Nyugtalanító helyzet... Ez így van, bár az üzemi balesetek a korábbi másfél évhez viszonyítva 6.3 százalékkal. a halálos szerencsétlenségek 33 százalékkal csökkentele Ha meggondolMinden özemben elemzik a balesetek okait. Milyen iparágakban nőtt a balesetek száma? A helyzet elemzése alapián azt mondhatjuk: az ipari és az állami gazdasági munkahelyeken általában a balesetek és a kárba veszett, kiesett munkanapok számának ingadozása volt jellemző az eltelt másfél évre. A kereskedelemben és az élel- miszerioarban jelentős javulás történt A vas- és fémiparban és az olajbányászatban szám szerint és súlyosságát tekintve is több volt az üzemi baleset. Az állami sazdaságokban a korábbinál több súlvos szerencsétlenség történt Az üzemi balesetek után következik a vizsgálat. Sokszor hallottam már. hogy elég ké" ■nveirriéscn ‘intézik ^eket az ügyeket. Igen. a kivizsgálások során évek éta tapasztalunk eev bizonyos vállalati felületességet. A baleseti jegyzőkönyvekben gyakori bejegyzések; „Figyelmetlen munkavégzés” — „A sérült megszegte a munkavédelmi előírásokat” — hasonlók. Arról már ritkábban szólnak ezek a jegyzőkönyvek, hogy a munkahelyi vezetők eleget tettek-e a munkavédelmi elírásoknak, hogy a munkahelyen biztonságos volt-e a munka, védték-e megfelelő eszközök és berendezések a dolgozó embert? Lemérhető ez abból is, hogy a balesetek után mindössze 1 százalékban tettek műszaki intézkedéseket, és 54 százalékban letudták kötelességeiket azzal. hogy újra oktatták a szabályokra az embereket A Szolnok megyei Néplap terjesztésének feladatairól tanácskoztak tegnap a megye postahivatalainak vezetői és hírlapfelelősei. A postás értekezleten Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztály- vezetője ismertette a Néplap példányszám-fejlesztósi tervét, megindokolva a sajtó szerepét a tájékoztatásban és az emberek politikai látókörének szélesítésében. Szólt arról, hogy a megyében működő pártszervezetek a közeli hetekben hozzákezdenek az előfizetők gyűjtéséhez. Hangsúlyozta; a megyei pártbizottság elvárja a posta vezetőitől és dolgozóitól, hogy felelősséggel és politikai elkötelezettséggel vegyenek részt a Néplap-kampányban. Majd dr. Kiss Zoltán, a Debreceni Postaigazgatóság helyettes igazgatója elemezte juk, hogy a 7025 baleset után 160100 munkanap ment kárba, ennyi időn át hiányzott munkahelyéről a dolgozó ember, akkor világosan érthető, hogy a csökkenéssel nem lehetünk elégedettek, hogy dolgoznunk kell az eddiginél is jobban, hatásosabban a megelőzés érdekében. Azt k elemzik, milyen korosa- tályokat, mennyire képzett embereket ér legtöbbször üzemi baleset. Ellentmondást tár fel ez az elemzés. Nem a szaikmát kezdő fiatalok, nem is a munkában alaposan elfáradt idősebb korosztály. — a harmincadik évüket betöltött, jól kéDzett szakmunkásokat éri legtöbbször baleset. Ez oedie azt jelenti, hogy a gépüket. szakmájukat, feladataikat jól ismerők szegik meff a munkavédelmi előírásokat. ŐK a túl biztosak. A segédmunka még sok testi erőkifejtéssel jár — ezt is bizonvítja. hogv a szakmunkások után a segédmunkások „vezetnek” a balesetekben, ' A balesetet szenvedett felelős- séaének meaállaoitása persze mást is takar... . f Ügy van. Ha beírják a jegyzőkönyvbe, hogy a szerencsétlenség a sérült hibájából következett be. hogyan is fordulhatna kárigénnyel a vállalatához? Másrészt manapság már jól tudja a munkás, hogy balesetéért felelősségre vonják vezetőjét, annak prémiumába is kerülhet egy-egy eset, sőt pénzbírságot is kiróhat rá a szakszer- vezet. Sokan nem akarnak „rosszba kerülni” a vezetőkkel. Az ilyen szubjektív okok is magyarázzák, hogy másfél év alatt a sérültek mindössze 28 százaléka kért és kapott kártalanítást Ezzel el Is Jutottunk a vállalatok felelősségéhez, kötelességéhez. Törvény Írja elő a dolgozók egészségének, épségének védelmét a vállalatoknak, azok felelős vezetőinek. 1971-ben kormányhatározat, maid annak végrehajtási utasítását miniszaz elmúlt három év sajtóterjesztési akcióit, amelyek az Újság példányszámának, előfizetőinek gyarapodásában szép sikereket hoztak. Megjegyezte, a fejlődés azonban nem egyenletes, mert 43 postahivatalnál sajnos csökkent az előfizetők száma, főleg a jászberényi járásban, ezzel szemben viszont 15 hivatal körzetében örvendetes módon nőtt. Felhívta a posta vezetőinek figyelmét a lapok pontos kihordására, ahol hiány van, a hírlapkézbesítők pótlására. A posta e szolgálta- Jtására ne legyen panasz — (mondotta. A megyei lap terjesztésére az előkészületek ismeretében a helyzet kedvező, és ez az alapja a feladatok jó elvégzésének, amivel a vitában felszólalók is egyetértettek. téri rendeletek, szakszervezeti állásfoglalások tették szigorú kötelességgé a munkavédelmet. A kormányhatározatot követő intézkedések pozitívnak minősíthetők. A munkabiztonság növelése érdekében műszaki, szervezési, adminisztratív intézkedések következtek. Sok vállalatnál átdolgozták a munkavédelmi szabályzatot, az éves, illetve a távlati munkavédelmi intézkedési terveket. A vállalatok sokat tettek a munkahelyi zsúfoltság csökkentésére. a szellőzés, a műhelyek megvilágításának javítására. Korszerűsítették gépesítették a belső szállításokat. anyagmozgatást, javították az üzemi tisztálkodás lehetőségeit. Mindez azt bizonyítja, hogy sok pénzt áldoznak a munkavédelemre, hogv erre a fontos feladatra legtöbbször jut is pénz. A vállalatoknak tehát törvény, rendelet írla elő a munkavédel- mtt. Feladata ez a szakszervezetnek is. A megelőzésben, a dolgozók nevelésében és a munkahelyek széles körű társadalmi ellenőrzésével nagyon sokat tehetnek. Az SZMT elnöksége irányításával működő munkavédelmi bizottság öt függetlenített felügyelővel, ötvennyolc vállalati, üzemi, társa-1 dalmi munkavédelmi felügyelővel, valamint két éa fél ezer társadalmi aktívával dolgozik a megyében. Ezek az emberek 156 ezer dolgozó — e számban 48 ezer mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag van — munkahelyi védelmét, egészségét. épségét vigyázzák és ellenőrzik. Igyekszünk képezni. alapos tudással felvértezni őket Tavaly például tizenkét hetes tanfolyamon ötvenöt társadalmi munkavédelmi felügyelő vett részt. Mi azt valljuk, a legfontosabb a megelőzés — az emberek felvilágosítása, meggyőzése arról, hogy legyenek elővigyázatosak, tartsák be a munkavédelmi szabályokat, használják a munkavédelmi felszereléseiket A meeevőzés. a felvilágosítás, a munkavédelmi képzések és előadások sokat segíthetnek: az embereknek. A munkahelyeken az ellenőrzés, a vizsgálatok i«c segítik a munkavédelmi helyzet további lavítását. A legfontosabb azonban az. hogy * minden ember vigyázzon magára, tartsa fontosnak és legelsőnek élete, testi épsége védelmét. És ezt sem árt mindmegannviszor hangsúlyozni, ha a munkavédelemről van szó. s. J. a mezőgazdasági munkákat Ülés a MltM-bcn Tegnap a MÉM-ben ülést tartott az őszi mezőgazdasági munkák szervezésére létrehozott operatív bizottság, amely megállapította: a hónapok óta tartó szárazság nagymértékben hátráltatja az őszi szántást-vetést, valamint a szeptemberben és októberben beérő növényi kultúrák fejlődését. A burgonya kétharmadát takarították be eddig a termelők, a napraforgó 15 százalékát csépelték el. A cukorrépa betakarítása is megkezdődött, ugyanúgy a kukoricáé is, szeptember második felében a korai érésű kukorica került a betakarító gépek alá, országszerte leszüretelték a fehér almát, és szedik a piros almákat. I A közép ború, képzett szakmunkások „reze nek44 Figyelmetlen munkavégzés Néplap-kampány Postavezetők tanácskozása Szolnokon Szí