Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-19 / 219. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR XXIV. cvf. 219. sz. 1973. szcpt. 19., szerda EWI Tanácskozás a békéről B ékemozgalmunk negyedszázados történetében még egyetlen tanácskozás sem ült össze olyan, kedvező helyzetben, mint a holnap kezdődő VIII. magyar békekongresszus. Talán most először érezhetik igazán a küldöttek, miután körülpillantottak a világban, érdemes volt tenni, cselekedni, áldozatot hozni, hiszen végre történelmileg elérhetőnek tűnik az erőszakmentes világ, a nyugodt, békés emberi élet. S a reménység, a további küzdelem új forrásai éppen az előző kongresszus óta eltelt négy esztendőben fakadtak, amikor — hogy csak a legfontosabb, az egész emberiség sorsát, jövőjét befolyásoló változásokra utaljunk — előrehaladás történt a fegyverkezés korlátozásában, napirendre került, érdemi tárgyalások témájává vált Európa országainak biztonsága és együttműködése, s elhallgattak a fegyverek Vietnamban. Az eredmények történelmi jelentőségűek, még akkor is, ha végső soron csak kezdetnek tekintjük — nem is tekinthetnénk másnak őket. Ám óriásiak voltak az erőfeszítések is, sok-sok millió ember lankadatlan; több évtizedes erőfeszítései — az eredményekhez mi is hozzájárultunk. Jogos büszkeséggel emlékeztettek például a budapesti béke- konferencia résztvevői Moszkvába küldött üzenetükben arra, hogy „1969-ben a Duna partján emelkedő Parlament falai között fogalmazták meg és fogadták el a Varsói Szerződés politikái tanácskozó testületének ülésén azt a felhívást. hogy Európa népeit és kormányait együttműködésre, a kollektív biztonsági rendszer megteremtésére szólította fel”, majd 1971 májusában nálunk találkoztak a kontinensünk fővárosainak békeerőit képviselő személyiségek. Tavaly őszszel pedig mi láttuk vendégül az európai fővárosok polgra-- mestereit, akik az együttműködés elősegítésére gyűltek ösz- sze Budapesten. i »I em megyünk hát üres kézzel’ a hatalmas seregiül szemlére: a békeerők október 25—31-e közötti, moszkvai világkongresszusára. A mi most kezdődő kétnapos tanácskozásunknak egyik célja éppen az, hogy — eddigi tevékenységünk áttekintése után — újabb, a változó körülményekhez igazodó javaslatokat, kezdeményezéseket találjon, és majd a nemzetközi fórumon is vitára bocsássa őket. Mert bármilyen kedvezők a távlatok, kilátások, erőfeszítéseinket továbbra sem csökkenthetjük. Ellenkezőleg, most kell igazában megsokszoroznunk azokat. Hogy menynyire nem ringathatjuk magunkat illúziókba, arra épp a kongresszus előkészületeinek napjaiban érkezett megdöbbentő figyelmeztetés a világ másik részéről. Chiléből, ahol a reakciós puccsisták maguk bizonyították, hogy az imperializmus természete mit sem változott. Elsősorban a béke és haladás híveinek kell erősíteni a szolidaritást a chilei néppel; nekik kell elősegíteni, hogy további sikeres szakaszokat zárhassanak a fegyverzetcsökkentési és az európai biztonsági tárgyalások; hogy a vietnami fegyverszünet átalakuljon szilárd, tartós békévé; hogy a Közel-Kelet kimozduljon a válságból. Ugyancsak fejtörést — de jóleső, kellemes gondot — okozó körülmény, hogy a biztonság, a bizalom kialakulásával együtt jár a népek közeledése. A feladat tehát most az: hogyan lehetne — nem tévesztve szem elől az ideológiai különbségeket — fokozni, a legkülönfélébb módon elősegíteni az információ- és eszmecserét H azai békemozgalmunk fejlődése felveti a „hogyan tovább” kérdését és erre várunk választ a nyolcadik magyar békekongresszustól, amelynek — az ünnepi köszöntéssel együtt — eredményes jó munkát kívánunk. Olyan vetést, amit négy év múlva a jelenlegihez hasonló örömteli és erőt adó aratás: új, nagy eredmények számbavétele követhet A Tisza Cipőgyár dolgozóinak helyzetéről — A Tisza II. üdülőkörzetének kialakításáról — Az idei első télévi költségvetési és iejlesztési alap felhasználásáról Tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tavaly nyáron a vb határozatot hozott a martfűi Tisza Cipőgyár dolgozóinak egészségügyi, szociális, kulturális és munkásellátási helyzetéről. A lejárt határidejű vb-határozat végrehajtásáról a testület tegnap délelőtti ülésén adtak számot a három érdekelt osztály vezetői. Az üzemorvosi hálózat fejlesztéséről a jelentés megállapítja többek között, hogy az tizemben az átlagosnál jobb a terhesek. a serdislőkorúak és az egészségre különösen ártalmas munkakörben dolgozó munkások gondozása. A fogászati szakrendelés fejlesztése érdekében jelentős értéket képviselő berendezési tárgyakat és műszereket kapott a gyár. Bizonyos mértékű minőségi színvonal-emelkedés mutatkozik az üzemorvosok gyógyító-megelőző munkájában. A szűrővizsgálatok kiterjesztése további feladat, ezt eddig a napi betegforgalom magas átlaga akadályozta. A gyár dolgozóinak kulturális helyzetéről szólva: emelkedett az ismeretterjesztő előadások, filmvetítések. műsoros estek száma, s egyúttal növekedett az érdeklődés is irántuk. A felnőttoktatás elősegítése érdekében a foglalkozásokat a műszak beosztásnak megfelelően tartják. Az idei tanévre 152 dolgozó jelentkezett általános iskolába. A letéti könyvtárak száma kettőről hétre, a felnőtt olvasóké az 1971 végi 1 178- ról tavaly az év végére 1417-re növekedett. Ezzel párhuzamosan sokrétűbbé vált a könyvtár ajánló, népszerűsítő tevékenysége. A közellátásban is jelentős fejlődés mutatkozik. Felépült Martfűn a tiszaföldvári ÁFÉSZ kis ABC- áruháza, átadtak egy tsz- húsboltot, egy üzemi éttermet és büfét. Több üzletbe mélyhűtőt szereltek fel. Az élelmiszer-ellátás javítása mellett csökkentették az italboltok számát. Eddig egyet már bezártak, s az év végére ismét várható kettőnek a megszüntetése. A jelentés a nagyközség ellátását az élelmiszerek, iparcikkek területén, valamint a vendéglátásban kielégítőnek 'ítéli. A helyzet további javítását szolgálja a 600 négyzetméter alapterületű ABC-áruház, amelynek építése még ebben az évben elkezdődik. A következő napirendi pontban a végrehajtó bizottság megtárgyalta a pénzügyi osztály tevékenységéről készített jelentést. E jelentés vitájában felszólat a vb- ülésre meghívott dr. Garam- völgyi Károly, a pénzügy- miniszter első helyettese is. A Minisztertanács tavaly elfogadott regionális rendezési tervp szerint negyvenötezer szállást igénylő és tízezer átutazó üdülővendéget fogadhat majd teljes kiépülése 'után a Tisza II. üdülőkörzete. Ebből Szolnok megyére több mint ötven százalék esik. . A végrehajtó bizottság tegnap délelőtt arról tárgyalt, hogyan sikerült eddig biztosítani a kormányhatározatban foglaltak megvalósítását. Mészáros János megyei főépítész, a jelentés előterjesztője, többek között elmondta, hpgy novemberben megalakul az intéző bizottság, melynek elnökéül Dégen Imre államtitkárt, az Országos Vízügyi Hivatal elnökét kérték fel. aki a felkérést elfogadta. A fejlesztés egyelőre a tervkészítés stádiumában van, elsősorban Tiszafüred térségében. Itt* nyolcezer vendég részére alakítanak ki területet. Háromezer embernek telepszerű elhelyezést biztosítanak, ezernek pedig sűrűbb beépítéssel alakítanak ki elhelyezést. Összesen ötszáz személy részére vállalati, 1 350 részére, úgynevezett na.gyüdülő, ötszáz részére pedig gyógyszálló épül. A tervekben szerepel egy százötven személyes sportszálló építése, A területen nagy ifjúsági kirándulócentrumot is kialakítanak, körülbelül 16 millió forintos költséggel. A megye 1973. évi költségvetésének és fejlesztési alap tervének I. félévi végrehajtásáról is tárgyalt a végrehajtó bizottság. A jelentés egyik figyelemreméltó megállapítása volt, hogy a helyi tanácsoknál túlzott óvatosság mutatkozik a felújítási, út-, híd-, valamint belvízelvezetési előirányzatok felhasználásaiban. A felújítások módosított előirányzata szerint rendéi-' kezésre álló összegnek félév alatt csupán 18,5 százalékát r használták fel. E kérdésben bontakozott ki a legnagyobb vita a napirendi pont tárgyalása során. Több vb-tag felszólalásában jelezte, hogy a fel- használás alacsony aránya abból adódik, hogy a a tanácsok hosszú ideig kénytelenek gyűjtögetni a pénzt egy-egy nagyobb beruházásra. Egyúttal nagyobb együttműködést és az anyagi eszközök koncentrációját iava- solták a tanácsok között hoav a hosszú ideig elheverő összegeket gvorsabhqn ésszerűbben" használhassák fel. A végrehajtó bizottság ezután előterjesztéseket tárgyalt. Ma: Előnyben kell részesíteni a két vagy több gyermekes anyákat ☆ Mindig az ember érdekében ☆ A chilei dráma ☆ A tv képernyője előtt ☆ A szerelem útjai ☆ Kollégium átadás részletekben ☆ Újra itthon ☆ A szerkesztőség postájából ☆ Jogi tanácsadó Leány id Brezsnyev Szódában Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap baráti látogatásra utazott Szófiába. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával együtt Bulgáriába • utazott K. F. Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, N. N. Rogyionov, az 3ZKP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszterhelyettes, K. V. Ruszakov. az SZKP Központi Bizottságának tagja, az SZKP Kcfznonti Bizottsága főtitkárának tanácsadója és A. M Alekszandrov, az SZKF Központi Revíziós Bizottságának tagja, az SZKP Köz(Folytatás a 2. oldalon.) i'íi *■ : — HÍREK — r M DÓSÍ FÁSOK — HÍKI k — ' rtJDÖSÍTÁSOK— Híl m Gáspár Sándor látogatása Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára tegnap látogatást tett a Landler Jenő MÁV Járműjavító Üzemben, ahol Lantos Zoltán a XV. kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatta a SZOT főtitkárát a kerület politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, eredményeiről. Gáspár Sándor ezt követően meglátogatta az üzem néhány egységét, beszélgetett a helyi gazdasági és mozgalmi szervek vezetőivel, a szocialista brigádtagokkal. A látogatás után az üzem dolgozói a Landler művelődési ház színháztermében nagygyűlésen találkoztak a vendégekkel, amelyen Gáspár Sándor beszédet mondott. Jemeni diplomata Budapesten j Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese fogadta Mahmud Abdullah Ushaish dél-jemeni miniszterelnökhelyettest, aki rövid látogatáson hazánkban tartózkodott. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen áttekintették hazánk és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kapcsolatainak helyzetét. A miniszterelnökhelyettes megbeszélést folytatott dr. Szekér Gyula nehézipari miniszterrel a két ország együttműködésének időszerű kérdéseiről. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökhelyettese és kísérete tegnap reggel elutazott hazánkból. Hazaérkezett a KISZ KB küldöttsége Moszkvából Tegnap hazaérkezett a KISZ Központi Bizottságának küldöttsége, amely dr. Maróthy Lászlónak, a KISZ KB első titkárának vezetésével nyolc napot töltött a Szovjetunióban. A Lenini Komszomol Központi Bizottságának vendégeként hivatalos látogatáson járt küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Borbély Gábor és Főcze Lajos, a KISZ KB titkárai, Csillik András, a KISZ budapesti bizottságának első titkára cs Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára fogadta. Jelen volt Flix Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa. Magyar—szovjet közös hadgyakorlat Megkezdődött a Magyar Néphadsereg, valamint a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport kijelölt egységeinek közös hadgyakorlata. A hadgyakorlat tegnapi eseményei szemléletesen bizonyították, hogy katonáink jól hasznosítják a kiképzés alatt elsajátította- kat, magasfokú, példaszerű a magyar és a szovjet egységek együttműködése. A gyakorlatot megtekintette Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr Csanádi György közlekedés-' és postaügyi miniszter, dl-. Szekér Gyula nehézipari miniszter, valamint B. P. Ivanov vezérezredes, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka. A magyar—szovjet közös hadgyakorlat a következő napokban folytatódik. Szakszervezeti propagandisták tanfolyama Szolnokon (Tudósítónktól) Az október 15-én kezdődő szakszervezeti politikai tanfolyamokon több mint hu- szonkétezer üzemi, vállalati dolgozó kezdi meg a tanulást. Három témában: társadalompolitikai, világpolitikai és munkahelyi kérdésekben tárgyalják majd meg a tennivalókat és szereznek újabb általános ismereteket. A népes tanfolyamok sikeres lebonyolítása érdekében megkezdődött a propagandisták felkészítése. A múlt héten a vezető propagandisták vettek részt egyhetes tanfolyamon, ezen a héten pedig a most kezdő propagandisták, tanfolyamvezetők továbbképzése van soron. A Tiszamenti Vegyiművek művelődési házában negyven tanfolyamvezető foglalkozik pszichológiai, didaktikai és módszertani kérdésekkel, ismerkedik a politikai tanfolyamok vezetésének tudnivalóival. Eltemették dr. Beresztóczy Miklóst Az országgyűlés, a kormány, a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a püspökkari konferencia, a papi békemozgalom vezetőinek és tagjainak, családtagjainak és tisztelőinek mély részvétével búcsúztatták dr. Beresztóczy Miklós címzetes prépostot, az országgyűlés alelnökét, az Országos Béketanács katolikus bizottságának főtitkárát tegnap a Farkasréti temetőben. A gyászszertartáson ott voltak más egyházak magasrangú képviselői, s részt vett a diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. Egy mondatban — Dr. Jávor Ervinnek, az Országos Tervhivatal el- nők helyettesének, a magyar szovjet gazdasági együttmű- ködési kormányközi bizottság műszaki tudományos együttműködési állandó albizottsága magyar tagozata elnökének vezetésével tegnap delegáció utazott Moszkvába, az albizottság ülésszakára. — A Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldöttsége tegnap Nagy Jó- zsefnénak, a HN.F CT al- elnökének vezetésével Kubába utazott. — A Bolgár Írószövetség meghívására a szeptemberi felkelés 50. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségekre magyar íróküldöttség utazott Bulgáriába.