Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-18 / 218. szám

A MEG YE I PÁRT Bl Z O T T SÁG ÉS A M E G YE I T AN ÁCS L A P J A VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÄRA: 80 FILLÉR XXIV. évf. 218. sz. 1973. szept. 18., kedd. Eríelmes párbeszéd A minap egyik üzemünk vezetőjével arról beszélget­tünk, hogy az alkotó munkahelyi légkör milyen sok , összetevőből áll. Mindenekelőtt számolni kell azzal, hogy a munkás, a kétkezi dolgozó a munkahelyén teljes ér­zelemgazdaságával és érzékenységével van jelen s ez épp­oly fontos^ körülmény, mint a szorgalma, szakmai tudása és mesterségének szeretete. Persze mindezek, a termelés tár­gyi oldala mellett „emberi forrás”-ként " jelentkező ható­erők, amelyekkel gazdálkodni mind fontosabb feladatköre a vezetésnek. Egész politikánkból következik, hogy a mun­kásembereket be kell vonni az üzem irányításába, s ehhez gazdag eszköztárat kínál az üzemi demokrácia érvényesí­tése. Csakúgy, mint a szocialista brigádmozgalom életfor­mát alakító hatásrendszere. De elképzelhető-e a munkahelyi légkör erősödése a dolgozók és az üzemi vezetőségek értelmes, progresszív pár­beszéde nélkül? Aligha. Ilyen párbeszéd, a gondolatok cse­réje mindamellett csak akkor jöhet létre, ha a gazdasági, a pórt- és tömegszervezeti vezetők legalább olyan figyelem­mel és körültekintéssel törekednek megismerni e vállalat „emberi oldalát”, a dolgozók szociális helyzetét, mint ahogy a gazdasági, termelési tényezőket. A kapcsolatteremtés ak­kor válik hatékonyabbá, ha minél „nyitottabbak” az em­berek, ha a munkahelyi légkör alapja a rendezettség és bizalom. Ha a döntések többségi álláspontot is képviselnek. Ehhez az szükséges, hogy az „üzemi négyszög” tagjai és ve­zető beosztású munkatársaik messzemenően megismerked­nek minden egyes dolgozó problémáival. Van-e lakása, rendezett-e a ccsaládi élete, tovább tanulnak-e a gyerme­kei. s milyen a munkahelyi, továbbá a társadalmi közér­zete? Nehezebb így vezetni? Nehezebb, de eredményesebb. T íz esztergályos vagy lakatos egyazon munkahelyen pontosan ismeri egymás emberi és szakmai értékeit. Pontosabban, mint bármely munkahelyi vezetőség, ha még oly jól is irányítja a rábízott üzemrészt. A terme­lékenység a hatékonyabb munka szempontjából is indo­kolt, hogy a munkahelyi csoportok, vagy üzemi kollektí­vák. szocialista brigádok ne éljenek át ellentmondásokból eredő káros feszültségeket. Nem kevésbé fontos ez az em­beri oldal szempontjából. Aki ismeri az üzemek világát, tudja, hogy mindig adódnak váratlan helyzetek, rendkí­vüli feladatok. Egy szociológiai felmérés kimutatta, hogy a munkával kapcsolatos elégedettségre vagy elégedetlenség­re' olyan tényezők hatnak — főképpen a fiatal munkások esetében —, mint a munka tartalma, a kereset, a szakkép­zettség növelésének lehetősége, a munka változatossága, a munka szervezettsége, a vezetők és a munkások jó viszo­nya és végül a fizikai megterhelés. Ezzel ki is rajzolódik a vezetési kultúra mai követel­ményrendszere. Az egészséges és alkotó munkahelyi légkör tehát nem önmagától előálló folyamat, hanem nagyon is tudatos szervező-irányító munkát igénylő feladatkör. Igény­li nemcsak a tájékoztatást, hanem a tájékozódást is mind­két oldalról. örvendetes, hogy mind nagyobb számban akadnak jó példák országszerte. Említettük az „üzemi négyszög”-et. Nos, ha minden egyes vezető ismeri a saját munkájának összefüggéseit — az irányítás gazdasági és em­beri oldalát —, s ha gyakran kisebb-nagyobb konfliktusok feloldása útján, de létrejön az egyeztetés, akkor már be­szélhetünk igényes vezetési gyakorlatról. Ebben helye van a gazdasági-üzemi feladatok pontos és széleskörű ismereté­nek, a párt- és tömegszervezeti élet dinamikus fejlődésé­nek, annak, hogy minden egyes dolgozó egészséges közér­zettel végezze munkáját az eddiginél jobban tulajdonosnak érezze magát, s munkahelyi tevékenységéhez kösse saját fejlődését is. E hhez csakis a szocializmust építő társadalmunk ad mind nagyobb lehetőséget. Ügyis fogalmazhatnánk, hogy hazaszeretetünk a munkahely — és a szűkebb lakókörnyezet — szeretete által realizálódik, válik valósá­gossá. Nagy szerepük van ebben a közösségi vonásoknak, az egyéni, a csoport- és társadalmi érdek egyensúlyának, mint a mindennapi munkában kiküzdött eredménynek. H. J. Négy nagyüzemben r Uj termékek, új exportlehetőségek Ma: Politikai képzés és pártmunka A Szolnoki Papírgyárban tavaly megszüntették a szab macellulóz gyártását. Ez az üzem azonban ezután sem állt le, csupán lényegesen átalakult. Itt gyártják ma a fénymásoló papírt, amelyből év végéig 2400 tonnát szállí­tanak a hazai piacra, és ez a mennyiség az egész ország keresletét kielégíti. Most már nemcsak az ..alappapír” ké­szül itt. hanem annak vegy­szerezését is ebben az üzem­ben végzik. A gyárban — szintén az - országban csak itt — készül­nek a különböző műszaki papírok. A vasúti mozdonyok ..fekete ládáiéhoz” használa­tos diagram papírt a Diós­győri Papírgyárból szállít­ják, de az impreanólását Szolnokon végzik, ebben az évben már majdnem 20 ton­nát kíszítenek belőle. A papírgyár részt vesz a járműprogram megvalósítá­sában is, ugyanis a különbö­ző» típusú motorokhoz évente 30—40 tonna „korrozál” pa­pírt szállítanak. Ezenkívül 10—15 tonnát állítanak elő speciális korrózióvédő pa­pírból. Megkezdték az úgynevezett „perfekt tasakok” gyártását. Ezekbe az élelmiszerkereske- deimi vállalatok szegfűbor­sot. vaníliáscukrot, az édes­ipar negrót stb. csomagol. Az apró tasakokból év végiig már 500—550 tonnát állíta­nak elő. ami több mint 300 millió darabot jelent. Jelenleg két külföldi or­szággal is folynak tárgyalá­sok. így lehet, hogy a gyár lövőre jelentős mennyiségű fénymásoló alappapírt szállít exportra. f Ui autószerviz lesz Szolnokon A Vasipari Vállalat évi 160 millió forintos termelési értékével a nagyvállalatok közé tartozik. Ez az összeg annál is figyelemre méltóbb, mert az új termékek előállí­tásán kívül tekintélyes meny nyiséget tesz ki a lakossági szolgáltatások értéke, ami jövőre tovább növekszik. A Hunyadi úton lévő vas- szerkezeti gyáregység rövi­desen kitelepül a Landler Jenő útra, és a régi üzem helyén új autószerviz léte- 1 sül. Itt— az igényektől füg­gően —■ 5—10 millió forint értékű gépkocsikarbantar­tást, javítást végeznek a la­kosságnak. de emellett jövő­re 3—4 millió forinttal nö­vekszik a háztartási gépek javításának értéke is „Valódi konyha színek* A Tisza Bútorgyárban két új felületi kivitelezésű — kemény dekorit műanyag, pasztell színekben és vízálló lakkozású tölgyfafurnér — konyhabútor gyártását kezd­ték meg nemrégiben. Kap­ható lesz rövidesen a keres­kedelemben az alumínium­vázas. műbőr kárpitozású étkezési garnitúra is, amiből 1974-re máris ezret rendelt a kereskedelem. A gyárban a következő év első negyedévében Kezdik meg a „Komfort Hobby”, a víkendház konyhaberendezé­sének előállítását. Egyetlen szekrényben lesz a, két főző­lapos villanytűzhely, a rozs­damentes mosogató, az ötli­teres villanybojler, a 60 li­teres hűtőgép, a grill-sütő. a gyúrótábla és egy fiók. Az ötletes konyha-összeállítást jelenleg a KERMI vizsgálja, és ha kedvező lesz a vizsgá­lat eredménye. akKor meg­kezdik a null-széria gyártá­sát. Tízmillió forint NDK exportból A Szerszámgépipari Művek karcagi gyárában fontos szerződéskötés előtt állnak. Az előzetes tárgyalások alap­ján tízmillió forint termelési értékben vasúti kocsi kap­csolószekrényének vázszerke­zeteit fogiák készíteni a Né­met Demokratikus Köztársa­ságnak. A jövő évben 800— 1000 vasszerkezet gyártását tervezik. Továbbfejlesztik az ez év ben megkezdett perselyszerű gépalkatrészek gyártását is. Megvalósul ezen a téren a szakosított termelés, mivel a nagy vállalat több gyárának is a karcagi gyár készíti eze­ket. A szakosítás keretében az utolsó negyedévben átve­szik a szerszámgépekhez használatos fogaslécek gyár­tását is. * Sikeres vállalkozás volt * Katonai államcsíny Chilében ☆ A tudomány világából * Minivizor az asztal alatt & A fekete ruhás néni A vasárnap sportja Cementgyárak ép ülnek Tanácskozás a Parlamentben Az építőanyagipar komoly gondokkal küzd. Eny­hítésükhöz központi segítség szükséges, mert az V. ötéves terv esztendeiben csak így biztosítható a kiegyensúlyo­zott, folyamatos anyagellátás —. hangsúlyozták a képvi­selők az onszágsyűlés építési és közlekedési bizottságának tegnapi ülésén. A IV. ötéves terv előirány­zatai szerint az építőanyag- ipari ágazat bruttó termelési értékét — változatlan áron számítva — az 1970-es 11.8 tni'liárd fo­rintról 1975-re 18.4 mil­liárd forintra kell emelni. A legutóbbi felmérések sze­rint azonban az 1975. évi bruttó termelés értéke — ugyancsak változatlan áron mintegy 15;9 milliárd forint lesz. A cementipar fejlesztésé­nek üteme 1967 óta elmaradt a hazai igényektől, növeke­dett a cementimport. Hazai termelésünk a bel­földi szükségleteknek csak körülbelül 70 százélékát fedezi, évente hozzávetőleg 1.2 millió tonna cementet importálunk. A Cement- és Mészművek termelési előirányzata 1975- re 4 millió 300 000 tonna — a hiányt importból kell fe­dezni. Hosszabb távon a ce­mentgyártó kapacitások fej­lesztésében célszerű azt az elvet követni, hogy a bizton­sággal meghatározható szük­ségletet — ez 1985-ig egy lakosra számítva körülbelül 700 kilogramm — hazai ter­meléssel kell fedezni. Ehhez három új összesen és évente 5 millió tonnát termelő gyá­rat kell létesíteni. Még a heiőcsabai beruházás befeje­zése előtt meg kell kezdeni az évente 1.2 millió tonna cementet termein bélapátfalvai -yár építését. s hamarosan hozzá kell látni egy másik. 1.5—2 millió ton­na kapacitású gyár építésé­nek előkészítéséhez a Dunán­túlon. A harmadik új ce­mentgyár építéséről a ké őb- bi tervszámítások a1=nián lehet majd véglegesen dön­teni. TUDÖSm WM HÍREK Vályi Péter állapota továbbra is életveszélyes Vályi Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettesét szom­baton a Miskolci Lenin Ko­hászati Müvek acélmű ön- tőcsarnokában tett látogatá­sakor súlyos baleset érte: a forró öntecseket tartalma­zó öntőgödör mellett uneg- botlott, és az öntőgödörbe zuhant. A kíséretében lévő Énekes Sándor, a Lenin Ko­hászati Művek vezérigazga­tója, aki segítségére sietett, utána zuhant. Mindkettőjü­ket a miskolci megyei kór­házban ápolják. Tegnap esti orvosi jelen­tés szerint Vályi Péter ál­lapota változatlanul súlyos, életveszélyes. Énekes Sán­dor állapota súlyos, de nem életveszélyes. Dr. Tímár Mátyás hazaérkezett Bulgáriából Dr. Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, a magyar—bolgár gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság magyar tagozata elnökének vezetésével vasárnap vissza­érkezett a Bolgár Népköz- társaságból a magyar kül­döttség. A fogadtatásra a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent dr. Csanádi György köziekés- és postaügyi mi­niszter, valamint Sztoio Sztanoev, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagy­követe. Hadgyakorlat Az MTI-t felhatalmazták annak közlésére, hogy a Ma­gyar Néphadsereg valamint a Magyarországon ideigle­nesen állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport kije­lölt egységei szeptember 17—22. között az éves fel- készítési tervnek megfele­lően közös hadgyakorlatot tartanak. Tanácsi delegáció utazott az NDK-ba Tegnap Buda Gábor, a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala elnökhelyettese veze­tésével tanácsi delegáció utazott az NDK-ba a ta­nácsrendszer tanulmányozá­sa céljából. A küldöttséget dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke és vezető beosztású munkatársai bú­csúztatták. AGROMASEXPO '73 Az ország minden részé­ből sokan keresték fel az érdeklődők a kőbányai vá­sárváros területén megren­dezett AGROMASEXPO ’73 kiállítást. Vasárnap délelőtt­re a látogatók száma elérte a százharmicezret. A meg­nyitás óta eltelt tíz napban jelentős üzletkötésekre ke­rült sor: ezek értéke meg­haladja az 1 milliárd fo­rintot. Ligeti napok Kisújszálláson Az idén másodízben ren­dezik meg Kisújszálláson a ligeti napokat szeptember 12 és 23-a között. A rendez­vénysorozat 21-én, pénteken, kocogóversennyel kezdődik. Utána ifjúsági nagygyűlés lesz, majd pol-beat hangver­seny. Szombaton a külön­böző sportversenyek selejte­zőire és az összetett honvé­delmi versenyre kerül sor. Ezt medencebál, lampionos felvonulás és tűzijáték kö­veti. Vasárnap tovább foly­tatódnak a sportversenyek selejtezői. Ekkor rendezik meg a kun városok lövész­bajnokságát, a haditechnikai bemutatót, az úttörők ügyes­ségi versenyét. Délután Kis­újszállás és Karcag KISZ- válogatott labdarúgócsapa- taínak mérkőzésével és az ünnepélyes díjkiosztással zá­rulnak az események. „Piros műszak” . a szegedi Konzervgyárban „Piros műszakot” tartot­tak vasárnap a szegedi Kon­zervgyárban, ugyanis most érkezett el a piros paradi­csom befőzésének dandárja, s megkezdték a hasonló színárnyalatú paradicsom- paprika feldolgozását is. Va­sárnap is egész gépkocsi­sorok szállították a földek­ről a termést, s ezen a na­pon csak paradicsomból 40 vagonnal tettek el. A vas­taghúsú pirospaprikából nagy C-vitamin tartalmú pritamint készítenek. Küldöttségválasztó falugyűlések Nógrád megye huszonnégy szlovák és német nemzeti­ségiek lakta településén megkezdődtek a november­ben sorra kerülő nemzetisé­gi kongresszusok közvetlen előkészületei: a küldöttség­választó falugyűlések. Szep­tember 26-ig összesen hu­szonkét küldöttet választa­nak meg Nógrád megye nemzetiségiek lakta közsé­gei. Egy mondatban — A SZOT főtitkára teg­nap a SZOT székházában fogadta a Michele Riche al- elnök vezetésével hazánkban tartózkodó szíriai szakszer­vezeti küldöttséget. — Tegnap elutazott ha­zánkból az N. Berezsnoj, RE a Moldvai SZSZK mezőgaz­dasági miniszterének veze­tésével hazánkban járt kül­döttség. — Dr Korom Mihály igazságügy miniszter megh í - vására tegnap dr. Pavel Ki- raly-nak, a Szlovák Szoci­alista Köztársaság igazság­ügyminiszterének vezetésé­vel háromtagú csehszlovák igazságügyi küldöttség érke­zett hazánkba. —■ Tegnap hazaérkezett a dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezette magyar kormány­delegáció, amely a helsinki műszaki vásár alkalmából tartózkodott Finnországban. — Hivatalos látogatását befejezve hazautazott dr. Kurt Blecha, az NDK Mi­nisztertanácsa mellett mű­ködő sajtóhivatal vezetője, aki magyarországi tartózko­dása során megbeszélése­ket folytatott a magyar saj­tó képviselőivel, és fogadta Katona István, az MSZMP KB Ágit. Prop. osztályveze­tője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom