Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-14 / 189. szám

I XXIV. évi. 189. sz. 1913. aug. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLER IV HP ES Októberben megkezdik a Vosztok-útimozi építését Másfél milliárd forintot költ a MÁV ä vasútvonalak korszerűsítésére A megyeszéhelyen mind­össze két mozi van. és egyik sem éppen a legkorszerűbb. A „Tisza” például enyhén szólva is elavult. Jól tudják ezt a Szolnok megyei Mozi­üzemi Vállalatnál is, és nem véletlenül határozták el, — hogy a Vosztok úton — saját beruházásiról — új. korszerű mozit építtetnek. A mintegy tíz—tizenkét millió forintba kerülő szé­lesvásznú mozi nézőterére háromszázan férnek majd be. és a közönség nemcsak fil­meket tekinthet meg. mert a kisméretű színpad alkalmas lesz más kulturális rendezvé­nyekre is, például szólisták Eovesült a kisú/szállási Ady és Dózsa tsz Tegnap Kisújszálláson két termelőszövetkezet. — a mű­velődési házban az Ady. a filmszínházban pedig a Dó­zsa Tsz közgyűlést tartott. A tanácskozáson döntöttek g két termelőszövetkezet egye­süléséről. A közgyűlésen az Ady Ter­melőszövetkezet tagságának 80 százaléka jelent meg és 64 százalékuk az egyesülés mellett, ő százaléka ellene szavazott. A Dózsa Termelő- szövetkezet tagjainak megje­lenési aránya 77 százalék volt és 91 százalékuk az egyesülés mellett, míg 9 szá­zalék ellene szavazott. A közgyűléseken részt vett Barna Károly, a városi párt- bizottság első titkára. Fe­kete Sándorné, a városi ta­nács elnöke. A város másik két terme­lőszövetkezete. — a Búzaka­lász és a Kinizsi Tsz — elő­reláthatóan augusztus 27-én és 28-án tart közgyűlést az egyesülésről. és kamaraegyüttesek fellépé­sére. A moziüzemi vállalat az építés lebonyolításával a Szolnok megyei Beruházási Vállalatot bízta meg. kivite­lező pedig az ÉPSZER Válla­lat. Laputok egyik májusi szá­mában azt írtuk, hogy az új mozi, amely valószínűleg a Tallinn nevet kapja, a ter­vek szerint 1974 harmadik negyedévére készül el. Ez a határidő — mint Keszthely Józseftől, az ÉPSZER mű­szaki osztálya vezetőjétől megtudtuk — azóta módo­sult. — A leendő mozi alatt ugyanis egy gáz-fővezeték húzódik, amely á Vosztok £Tudósítónktól.) A kiskörei vízlépcső üzem- l>ehelyezésével — jelentősen megváltoztak, bővültek a vízgazdálkodás lehetőségei a Tisza völgyében. A szerte­ágazó. korszerű vízügyi fel­adatok végrehajtásának elő­mozdítására. szept. 12. 13 és 14-én' Szolnokon megren­dezik áz első keletmagyaror­szági vízügyi, ifjúsági mű­szaki napokat. A Magyar Hidrológiai Társaság szolno­ki csoportja és a Keletma- gyarorszáei Vízügyi Tervező Vállalat KISZ-szervezete Bu­dapest. Debrecen. Eger. N yir- egyháza. Szeged. Baja és Miskolc ifjú szakembereivel vitatja meg a korszerű víz- gazdálkodás. vízrendezés ak­tuális témáit. Külön ülésszakon foglal­koznak a Tisza Il-höz kap­csolódó mezőgazdasági víz­lakótelep gázellátását bizto­sítja. Ezt a vezetéket át kell telepíteni, az építkezést csak utána kezdhetik meg. A Beruházási Vállalat sok céggel — megyén kívüliek­kel is — tárgyalt erről, de vállakozót nem talált. Végül a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat volt az. amely elvállalta: szeptember végéig — jóval a fűtési sze­zon kezdete előtt — elvégzi a kényes munkát. Az ÉPSZER Vállalat dol­gozói októberben kezdik az építkezést, és a tervek sze­rint 1975 májusára be is fe­lezik a munkálatokat, — és megtarthatják az első pré­méi rt. gazdálkodással, az öntözőfür­tök. esőztető berendezések optimális kihasználásával, a szaktanácsadás teendőivel. Napirendre kerül a belvíz- rendezés méretezésének szá­mítógépes módszere, a Bod- rogzug hasznosításának lehe­tősége. A kommunális víz­gazdálkodás témaköréből ki­emelt fontosságú a falusi vízellátás javításának vizs­gálata a víz- és szennwíz- technológiai tervezés. Jelen­tős szerepet kap a program­ban a vízgazdálkodás tech­nológiai fejlesztése. Többek között ismertetik a gyön- gyös-nagyrédei esőztető ön- tÖzőfürt modern nvomásköz- contjának tervezését, a tak- taközi öntözőrendszer táviel- zési és távvezérlési módsze­rét. A fiatal műszaki szak­emberek kollektív tanul­mányúton a Tisza II. vízlép­csőt is megtekintik. Erősebb mozdonyokat lesz az ülőhely Az egyre nagyobb vasúti forgalom szükségessé teszi az erősebb villamos- és diesel­mozdonyok beszerzését, a pá­lyák korszerűsítését, s te­herbírásának, biztonságának növelését. Ebben az évben 195 ki­lométer vasútvonalat kor­szerűsít a MÁV közei másfél milliárd forintért. A régi vágányok helyén nagy teherbírású síneket fektet­nek. a kanyarok ívét nagyobb sugarúra építik, a hidakat megerősítik, így lényegesen gyorsul a forgalom, például a Budapest—Bicske szaka­szon. A felújított vonalakon az összes biztonsági berende­zéseket is kicserélik, ebben az évben a Miskolc—Sze­rencs, a Porpác—Hegyesha­vásároSnak — Több a vonalokon lom, a Pécsbányarendező— Magyar boly szakaszon csök­ken a tehervonatok menet­ideje. A villamosvontatás növe­lésére ebben, az évben 22 villanymozdony áll munká-. ba, közöttük több 3 ezer ló­erős erőgépet a Ganz-MA- VAG készített. Ezenkívül 59 Dieselmozdony is a kiszol­gált gőzösök helyére lép. bé­lölük 12 a jól bevált szov­jet 2 ezer lóerős vontató. Az utasok, kényelmét szolgálja 53 új négytenge­lyes személykocsi, amelyet a Dunakeszi Járműjavító Üzem és a Győri Vagon- és Gépgyár készít el. Ezekkel az új kocsikkal 2400-al többen utazhatnak ül­ve a MÁV vonalain. Ma: Torzsalkodók * Martfűn ismét segítenek Napi postánkból Ibériai jegyzetek * A tudomány világából A hírverés technikája Az Alföld népművészete ☆ A kultúra háza ☆ Az út kezdetén j Szombaton és vasárnap Kőtelken rendezték meg a területi lovasbajnokságot. A helyi Ady Termelőszövetkezet négyesfogata nagy tapsot kapott vasárnap, a Tisza-parti lo­vaspályán. (Képes tudósításunk a 6. oldalon) EH VÍZÜGY Ifjúsági műszaki napok Szolnokon HÍREK ÁSOK Pártvezetők megbeszélése Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottsá- púnak tagja, a Központi Bi­zottság titkára fogadta a hazánkban pihenő Ábrahám Bevenbraumot, az Izralei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját. Az elvtársi egyetértés szellemé­ben lefolyt találkozón tájé­koztatták egymást pártjaik tevékenységéről, eszmecserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom időszerű kérdései­ről, valamint a közel-keleti helyzetről. Elutazott a kubai delegáció Tegrvap elutazott Buda­pestről Luis Pavon-nak, a Kubai Nemzeti Kulturális Tanács elnökének vezetésé­vel hazánkban járt küldött­ség. Búcsúztatásukon a Fe­rihegyi repülőtéren többek között megjelent Nagy Mik­lós művelődésügyi minisz­ter, dr. Orbán László műve­lődésügyi államtitkár. A delegáció tárgyalásokat folytatott a két ország kö­zötti kulturális kapcsolatok további elmélyítéséről. A vendégek hazánk kulturális életével ismerkedve látoga­tást tettek néhány fővárosi fia up a vök­uviwJLPf.ili és vidéki kulturális intéz­ményben. Elbúcsúztatták a főiskolás sportolókat Tegnap reggel 8 órakor ünnepélyes keretek között búcsúztatták a budapesti Sportcsarnokban a Vili. nyári universiadera, a Moszkvában augusztus 15— 25. között megrendezésre kerülő főiskolai világjáté­kokra utazó százhat tagú főiskolai és egyetemi csapa­tot. Az ünnepélyes búcsúz­tatáson megjelent Biszku Béla,, az MSZMP KB titkár ra is. Pannónia '73 Siklóson, a vár kongresz- szusi termében, ünnepélyes keretek között megnyílt a Pannónia ’73 elnevezésű nemzetközi szövetkezeti ta­lálkozó. A Tudományos Is­meretterjesztő Társulat szer­vezésében és az Országos Szövetkezeti Tanács védnök­ségével negyedszer került sor a tudományos tanácsko­zásra. Olyan vitafórum ez, amelyen a szocialista és a kapitalista országok szakem­berei évről évre eszmecse­rét folytatnak egymással, megvitatják a szövetkezeti mozgalom időszerű kérdé­seit. Épül a pétfürdői műtrágyagyár Megteltek a munkásszál­lók az egyre több munkást foglalkoztató pétfürdői nagyberuházásnál, ahol Eu­rópa legnagyobb műtrágya­gyárát építik. Több mint kétezren költöztek be abba a 326 lakásos tömbbe, amely csak ideiglenesen munkás- szállás, a beruházások be­fejezése után az odatelepü­lő szakemberek állandó lak­helye lesz. A tervek szerint az év végéig eléri a négyez­ret az építkezés dolgozói­nak száma. Diák — vitatábor A KISZ Központi Bizott­sága és a Kossuth Lajos Tudományegyetem KISZ bi­zottsága rendezésében teg­nap Debrecenben megnyílt a harmadik nemzetközi df- ák-vitatábor. Az utóbbi két évben már volt hasonló jel­legű ifjúsági rendezvény Debrecenben. Azok sikerét kitűnő nemzetközi vissz­hangját látva határozták el, hogy évenként megismétlik. A tábor a különböző nem­zetiségű és más-más nézete­ket valló egyetemistáknak biztosít alkalmat arra, hogy kicseréljék nézeteiket. Dunamenti folklórfesztivál Augusztus 16-án megkez­dődik a 4. dunamenti fol­klórfesztivál gazdag ese­ménysorozata Bács-Kiskun megye négy helységében: Kalocsán, Dunapatajon, Ba­ján és Kecskeméten. A prog­ramban szereplők százai ké­szülnek a fesztiválra. Ebből az alkalomból több országos szintű tanácskozást is ren­deznek. Dr. Ortutay, Gyula akadémikus nyitja majd meg az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőit or­szágos tanácskozását. Savaria nyári egyetem Tegnap a szombathelyi Ta­nítóképző Intézet dísztermé­ben megnyitották a Savaria nyári egyetemet. Hallgatói hazánk húsz városából, ezen­kívül a Szovjetunióból, az NDK-ból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, Ausztriából és Olaszországból érkeztek. Az idén a hagyományos művészettörténeti szekció mellett urbanisztikai tago­zata is van. A megnyitón Bondor Jó­zsef építésügyi és városfej­lesztési miniszter tartott előadást az építőipar és a városépítés hazai problémái­ról. „Zenélő udvarok" Pécsett ünnepi hangver­sennyel zárult tegnap a „zenélő udvarok” elnevezé­sű nyári hangversenysorozat. Az utolsó alkalommal az Ars Renata és a Camerata Hungarica tagjai adtak együttes koncertet a me- csekaljai város közönségé­nek. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre még gazdagabb programmal nyíl­nak meg a mecsekaljai „zenélő udvarok”. Nonstop program Szegeden Rendkívüli arányú ven­dégjárás volt az ország dél- magyarországi kulturális centrumában. Szegeden. A becslések szerint mintegy negyvenezren vettek részt az ünnepi hetek eseményein. Sok ezer látogatója volt a nyári képzőművészeti tár­latnak, a fotó- és az egyéb kiállításoknak. A fogadalmi templomban és a zsinagóga impozáns épületében pén­tektől mindennap, így va­sárnap is bemutató orgona­hangversenyeket tartottak. A Széchenyi téren térzene szórakoztatta a vendégsere­get. a Tiszán nemzetközi motorcsónak verseny zajlott le. ,„l2£íL — HÍREK Egy mondatban — Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke bemutatkozó látogatásán fogadta Eiji To- kura-t, Japán új rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vetét. — A Nemzetközi Művé­szeti Nevelési Szövetség (INSEA) második regionális kongresszusának alkalmából tegnap megnyitották a ha­zai és a nemzetközi kiállí­tásokat. — Olasz mesterek a le- ningrádi Erml lázsból és a moszkvai Puskin Múzeum­ból címmel a Szépművésze­ti Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílik pénteken lő órakor. —■ Madách élete és mun­kássága címmel dokumen­tumkiállítás nyílt tegnap a salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központban. — A Norvég Mezőgazda- sági és Erdészeti Szakeszer- vezet elnökségének meghí­vására hétfőn MEDOSZ kül­döttség utazott Norvégiába. — Tegnap augusztus 22-ig nyitvatartó lengyel bélyeg- kiállítás nyílt a budapesti Lengyel Kultúrában. j 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom