Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-12 / 188. szám
Pórbeszéd — Hogyhogy nem nősültél még meg? — Olyan gátlásos vagyok, hogy nem tudom kimondani a boldogító igent A nagyvonalú garasos Erossmacchi, neves filmrendező azzal büszkélkedik, hogy ismeri a világ „legelegánsabban garasoskodó” emberét. Egy angol ismerőséről van szó, aki Rómába érkezve taxiba ült, célhoz érve megkérdezte a taxi vezetőjét. mennyivel tartozik. — Ezernyolcszáz líra uram — válaszolt a sofőr — Rendben — bólintott az angol. — Itt van ezer líra, és a többi nyolcszáz a magáé. A KÉSNYELÖ PECHJE Q uanto Sicossimo Be- neventuro mester, az erstecento kiváló keltője keresett fel a minap szerkesztőségi szobámban, ahol az elmúlt években már olyannyian és oly jelesen fordultak meg, hogy megjelenése egyáltalán nem okozott sem nekem, sem az eljárónőnek feltűnést. — Signore, olvassa ezt el! — tett elém egy papírlapot, rajta néhány soros versikével ... majd zavartan fűzte hozzá. — Elnézést, signore, hogy nem is üdvözöltem.., Szia! De nagyon fel vagyok indulva... — Szia! — válaszoltam én Is, ismerve egyrészt az erstecento itáliai nyelvjárást, másrészt azokat a szokásokat, amelyek oly közvetlenek és jellemzők voltak azokra a hajdani szép időkre. Érdeklődve vettem hát kezembe a papírlapot, a ver- secskével, miközben helyfoglalásra buzdítottam Quanto Sicossimo Beneventuro mestert (lám, újból le tudtam írni a nevét!). A vers a következő volt.., „O nappalra jövő éj és éjre jövő te nappal Köszöntelek téged én a költő, levetett kalappal... fin, a költő, te az éj Aludj velem hát, szén ve-\ dély ...” . A vers sajátos szerkezete, stílusának csiszoltsága, gondolatának érdekes vonalvezetése szinte csalhatatlan biztonsággal árulkodott, hogy e négy sor nem is lehet másé, mint Quanto Sicossino Beneventuro mesteré (most már tízszer is leírom a nevét, ha'így belejöttem). — Kedves. Hangulatos. De mi a baj? — kérdeztem a íelindultságában ülve is ziháló Quanto Sicossimo Beneventuro mestert, —Hogy mi, signore? Akkor most olvassa el Petymeg Ödön esztéta értékelését erről a versről — nyomott egy kis füzetecskét a kezembe, amit érthető érdeklődéssel olvasni kezdtem. Egyrészt nagyra tartom Quanto Sicossimo Beneventuro mester erstecentobeli költészetét, másrészt mindig nagy tisztelője voltam Petyme* Ödönnek, aki oly sok költő művét magyarázta meg a kései utókornak, s ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett magának. Mint most is! Igazán élvezetesen s érdekesen tárgyalta az erstecento Dáliájának feudálimperi- alista-avantgarde berendezkedését, amelyből lágy lírai- súgának forradalmiságával akart és tudott is kitömi Quanto Sicossimo Beneventuro. Az idézett verset, mint e tétel igazolását említi, hiszen a nappalra jövő éj nem más, mint az egykori jó korra jövő rossz kor, amelyet azonban „éjre jövő nappalként vált fel egy oly kor, amelyet a költő levetett kalappal köszönt, de addig is passzív rezistancba megy a szenvedéllyel együtt. Csiszolt tisztaság, forradalmi pátosz, merész allegória, — ez jellemzi az erstecento nagy költőjét, Quanto Sicossimo Beneventuro mestert, hangsúlyozta befejezésül kis tanulmányában Petymeg Ödön... — Igazán érdekes és igényes értékelés... Mi a baj ? — kérdeztem az ősz mestert, aki idegességében már a szakállát tépdeste. — Hogy mi a baj? A hülyeség, signore. Már unom, hogy engem mindig megmagyaráznak. Mi vagyok én? Huszadik századi költő, hogy magyarázni kelljen? De legalább jól magyaráznának... — Miért, talán nem igaz, amit Petymeg Ödön írt önről? — Egy betű sem, signore, egyetlen betű sem ... — Az allegória sem! — Azt sem tudom, hogy mi az az izé... az az allegória ... A kalapos céh kért egy rigmust, s ígért érte két aranyat... Nem kellett dicsérnem a kalapot, mint olyat, mely jobb, mint a sisak, csak benne kellett tennie egyetlen szóval a versben... Hát ez az a vers... — Érdekes... De mi az a szenvedély, amely magával aludt? — Mit tudom én? Azt hiszem, egy üveg pálinka. Akkor még nem találták ki az altatót, kérem ... mondta Quanto Sicossimo Beneventuro és megfogadtatva, hogy beszélgetésünket nem rejtem véka alá, a múlt homályába távozott. Gyurkó Géza Az utókor megmagyat ázza Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 546. csípés Nyaralunk — Ügy látszik, a szomszéd kocsival volt nyaralni. Műbírálat — Mester, a múzeumunkat kirabolták, de az ön ké_ púit egy ujjal sem érintették!... (A Weltwoche-ből) Kivert kutya — Remek időt fogtunk ki! Utolsó nap — Hogyhogy nem tud zsíros kenyeret hozni...!?
