Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-12 / 188. szám

Fock Jenő hazaérkezett Lengyelországból A tárayaiásoi’rói közleményt adtok ki Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke és kíséretének tagjai tegnap délelőtt haza­érkeztek Lengyelországból. Fock Jenő kíséretében volt Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, Drecin Jó­zsef, oz Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese és Tordal Jenő külkereskedelmi minisz­terhelyettes. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, és állami éle­tünk több magasrangú sze­mélyisége. A tárgyalásokról közle­ményt adtak ki. Ebben a töb­bi között hangsúlyozzák: A gazdasági együttműkö­dés, főleg a gyártásszakosí­tás és a termelés kooperá­ció bővítésére igen alkalmas terület lehet a közúti jár­műipar. a vegyi, az elekt­rotechnikai és az elektroni- nikai ipar, továbbá a bányá­szat, a kohászat és az ener­getika. A magyar és a lengyel fél kifejezte közös akaratát, hogy széles körben kezdeményezi az együttműködés továbbfej­lesztését és formáinak töké­letesítését, mindenekelőtt a szakosítás és a termelési koo­peráció bővítését. Ez is jól szolgálja a KGST XXV. ülésszakán elhatározott szo­cialista gazdasági integráció ügyét. A megbeszélések munka- jellegűek és nagyon haszno­sak voltaik, a teljes nézet- azonosságot tükrözték. A tár­gyalások a szívélyes barát­ság és a kölcsönös egyetér­tés szellemében folytak. « 9 Ötvenezer vagon répa f eldolgozására készül a Cukorgyár Új osztrák zsák töltő automata A Szolnoki Cukorgyár ja­vában készül az idei jó ter­més feldolgozására. — Mint Soós István főmérnöktől megtudtuk, várhatóan 50—52 ezer vagon cukorrépát szál­lítanak a gyárnak a termelő­szövetkezetek és állami gaz­daságok. Ilyen nagymennyi­ségű répát még nem dolgoz­tak fel. A jó termést a gyár már részben megújhódva fogad­ja. — A nagy rekonstrukció egy-egy beruházása üzembe­lép. Szolnokon a tervek szerint szeptember 11-én kezdődik az idei kampány. Már napi 460 vagon répa felr dolgozására képesek, ezért a gyártási időszak előrelátha­tóan nem lesz több 110—115 napnál. A répát új tárolóban fo­gadják. Részlegesen elkészült és használható a 4600 vagon termést befogadó korszerű raktár. Mintegy negyede ké­szült el az idén, de ez is nagy segítség a gyárnak. — A gyáriak most legjobban annak az Ausztriából érke­zett, s már üzembehelyezett okos berendezésnek örülnek, amely igen nehéz kézi mun­kát váltott fel. A berende­zést pneumatikus zsáktöltő automatának hívják. Nagyon termelékeny gép, huszonnégy óra alatt 48 vagon cukrot képes ötven kilós zsákokba tölteni. A cukorgyárban ed­dig kézzel tartották a gépek alá a zsákokat. Sajnos még mindig épül az új NDK-kazán. A sok határidő módosítás kicsit próbára tette a gyár veze­tőinek türelmét. Most úgy hírlik, hogy a sze­relések ideje van ,s ezért re­ménykednek, hogy talán a kampány ideje alatt beindít­hatják a kazánt. Sok új fogadja a kampánv idején a gyár régi és új dol­gozóit. Műanyag nagy fólia raktár is áll már. ahol egye­lőre a rekonstrukcióhoz szükséges anyagokat, gépe­ket tárolják. öt évvel ezelőtt még 450— 500 idénymunkást vettek fel a "gyártási -időszakra. Régen hosszzabb is volt a . kam­pány, de évről évre. a re­konstrukció kezdeti eredmé" Megkezd ód ött Szolnokon a szeptember 20. és 21-én meg­rendezésre kerülő VIII. Bé­kekongresszus előkészítése. Szolnokon, a Megyei Ta­nács nagytermében szeptem­ber 6-án megyei békekonfe­renciát rendez a Hazafias Népfront megyei bizottsága, amelyen százötvenen vesznek nyei óta csökkent a répafel- dolgozási idő. Most kétszázötven mun­kást várnak — mint mond­ják, nem sok reménnyel, mert Szolnokon és környé­kén kevés, vagy alig van már szabad férfi munka­erő. A hatalmas termés azon­ban nemcsak a feldolgozók és a gépek, berendezések munkáját terheli. A répa­szelet elszállítása évek óta súlyosbodó gondja a cukor­gyárnak. Korábban a répa­termelő gazdaságok állati ta­karmányozásra szívesen el­vitték a répaszeletet. A mai korszerű takarmányozás mel­lett azonban már nincs rá akkora igény. — sj — részt a járások és a városok képviseletében. A konferencián dr. Ma­gyart József, az Országos Béketanács tagja, a Hazaf:as Népfront megyei elnökségé­nek alelnöke értékeli majd a VII. békekongresszus óta eltelt időszak munkáját. , Szolnokon rendezik mega megyei békekonferenciát Olaj lelőhelyek után kutatnak az Altodon (Tudósítónktól.) A Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem olajbányászai folytatják a kutató munkát, új olaj- és földgázlelőhelyek után. Az üzem idei program­jában több mint 152 ezer méter kutatófúrás szere­pel, Az olajbányászok az év el­ső felében mintegy 75 ezer métert fúrtak a föld gyom­rába és 300 réteget vizsgál­tak ki. Ennek alapján fontos információk birtokába ju­tottak, újabb olaj- és föld­gázlelőhelyeket tártak fel. A szegedi kutatás alapján beigazolódott, hogy a kőolaj­telep egyrésze a város alatt helyezkedik el. ezért kuta­tása ferdített fúrásokkal tör­ténhet. A ferencszállási ku­tatási területen megállapí­tották, hogy többtelepes föld­gáz- és kőoiajrétegek húzód­nak a föld mélyében. Üi kőolaj- és' földgázielő- helvet találtak a kiszombori 1-es és a ferencszállási 1-es számú keleti kútban. Tovább kutatják a békési medencét Tótkomlós és Kaszaper tér­ségében, ahol ugyancsak kő- olai és földgázolajra bukkan­tak. Megjelentek a fúrótor­nyok a Közép-Alföld terü­letén. Püspökladány térsé­gében is, ahol földgázt ta­láltak. Az elvégzett vizsgálatok alapján, a megtálalt földgáz 80 százaléka nem éghető gázból áll. A területet azon­ban tovább kutatják, mivel a földgáz mellett jelentkező párlat esetleg eredmények­kel kecsegtet. Ma: Szocialista brigád a patikában Dr. Dimény Imre levele (3. oldal) A Velocipéd őrs Ibériai jegyzetek (4. oldal) * Az út kezdetén Orosz asszony Régészeti ásatás Karcag környékén (5. oldal) Irodalmi összeállítás (6—7. oldal) Jász-kun Kakas (9—10. oldal) Ez a huszonötödik , a huszonötödik új búza a szolnoki Tisza Malomban. Szilágyi Imre főmolnárnak és munkatársainak sok öröme telik az idei jó termésben. Pontosan egy hónapja kap­ták az első új búzát a csataszögi Szebb Élet Termelőszövetkezetből. Azóta a tisza- várkonyi Petőfi pontosan hetven vagon búzát szállított a malomba. A 98 százalékos tisztaságú, 83—84 kilogrammos hl. súlyú új búzából már sütik a kenyeret. A liszt kiváló. A Tisza Malomban egy hónap alatt tizenhat dolgozó 81 vagon búzát őrölt meg két műszakban. (Fotó Nagy Zsolt) HÍREK 51 JDÓSÍTÁSOK - HÍREK— TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Emlékkiállítás Tegnap kiállítás nyílt a Budapesti Közlekedési Mú­zeumban a vasúti vontatási dolgozók 50 évvel ezelőtti, 1923 augusztusi nagy sztrájkjáról. A nyilvánosság elé került sok olyan doku­mentum, amely eddig még kiállításon nem szerepelt. Bemutatják Vavrik József­nek, a magyar és a lengyel munkásmozgalom kiemelke­dő harcosának személyes tárgyait is, amelyeket özve­gye küldött el Lengyelor- izágból a múzeumnak. Táboravatás Tegnap ünnepélyes külső­ségek között avatta fel So­mogyi József, a kaposvári Városi Pártbizottság első titkára Balatonfenyvesen a városi KISZ-tábort. Az üze­mek, vállalatok, intézmények támogatásával létrehozott száz személyt befogadó KiSZ-tábor a Balaton part­jától alig 100 méterre, fes­tői környezetben fekszik. „Honvéd-kantáta” Moszkvában — Tegnap vendégszerep­lésre a Szovjetunióba uta­zott a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. A turné során katonaművé­szeink hat alkalommal lép­nek színpadra: két-két elő­adást tartanak Moszkvában, Kijevben és Uzsgorodon. Első fellépésük ma lesz a moszkvai Rosszija Szálló koncerttermében. „Honvéd­kantáta” című kétrészes mű­sorukat mutatják be. 150 éves a miskolci színház Hazánk első magyarnyel­vű kőszínháza — a miskol­ci Nemzeti Színház — au­gusztus 24-én ünnepli fenn­állásának 150. évfordulóját. Ezen a napon avatja fel Bárczi Béla, Miskolc ta­nácselnöke a színház néző­téri társalgójában a jubile­umot hirdető márványtáblát és nyitja meg a másfél év­százados színház emlékeit bemutató kiállítást. A kiállí­tás megnyitását követi az ünnepi társulati ülés. Este a százötven esztendős mis­kolci Nemzeti Színházban díszelőadáson mutatják be Vörösmarty Mihály: Cson­gor és Tünde című színjá­tékát. Körösi napok Körösladányban hagyo­mány már, hogy az új ke­nyér ünnepe előtt megren­dezik a körösi napokat. Az idei egyhetes program teg­nap kezdődött. A helyi gim­náziumban termékbemutató nyílt a kőrösparti nagyköz­ség termelőszövetkezeteinek, kisipari szövetkezeteinek termékeiből. A programban egyebek között divatbemu­tató. kulturális és sportve­télkedő szerepel. Múzeumfalut építenek Szombathelyen, a Rigó­völgyben, a festői szépsé­gű Csónakázó-tó szomszéd­ságában tíz holdas terüle­ten épül a vasi múzeumfa­lu. A megye minden nép­rajzi egységének legjellegze­tesebb, legértékesebb építé­szeti remekei kapnak helyet a folyamatosan gazdagodó skanzenben. A falumúzeumot 1968 óta építteti a Vas megyei mú­zeumok igazgatósága. Helyén áll már több lakóház, s számos gazdasági épület. Valamennyi épületben meg­találják a látogatók az ere­deti berendezési tárgyakat is. A múzeumfalut augusz­tus 20-án avatják fel. Országos szövetkezeti szabászverseny Szeptemberben Miskolcon tartják meg a IX. Országos Szövetkezeti és Szabászver­senyt, amelyet az OKISZ labor rendez. Ebben az esz­tendőben a már hagyomá­nyos szakmai vetélkedést az ipari szövetkezeti mozgalom negyedszázados jubileumá­nak jegyében bonyolítják, s ezúttal első alkalommal kü­lön díjazzák az ifjú szabá­szok munkáját. öntözőtelep a Tokaj-hegyalján Tokaj és Szerencs között már épülő főcsatorna, illet­ve az ehhez kapcsolódó ön­tözőfürtök és öntözőtelepek 20 ezer hektár hegyaljai ter­mőföld, köztük szőlők mes­terséges csapadékpótlási le­hetőségét teremtik meg. A főcsatorna 1975-ben, a hoz­zákapcsolódó tarcali öntöző­fürt pedig 1976-ban készül el. A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság-i borkombinát egyik szőlészetében kísérleti öntözőtelepet rendeztek be. Az itteni kísérletekkel dön­tik el, milyen berendezése­ket alkalmazzanak, megha­tározzák a leghatékonyabb öntözési időket. Egy mondatban — Elutazott Brazzaville, a Kongói Népi Köztársaság fővárosába Sztankovics Imre nagykövet, aki hazánkat képviseli a kongói forrada­lom 10. évfordulója alkal­mával rendezendő ünnepsé­geken. — A veszprémi vegyipari egyetemen a Magyar Tudo­mányos Akadémia támoga­tásával megalakult Vesz­prémben a vegyipari, rend­szertani intézet. — Megkezdődött a beköl­tözés a Mosonmagyaróvárott épült 145 személyes középis­kolás kollégiumba. — Üjabb leletekkel gya­rapodott a keszthelyi Bala­toni múzeum a fenékpusz­tai egykori római erődig mény feltárása során. — öt évi folyamatos üze­melés után júliusban kezd­ték meg a tiszalöki duzzasz­tómű hajózsilipjeinek felül­vizsgálatát, illetve nagyjaví­tását. — Pedagógus művésztelep nyílt Gyulán, az Alföld mű­emlékekben gazdag fürdő-,-, városában. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom