Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-09 / 185. szám

1973. augusztus. 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / Húsz éve mindennap elhangzik: Itt a Magyar Szolnoki Stúdiója Az ember a jubileumon se tagadja meg önmagát. Mi sem egyszerűbb: a rádiós évfordulón készíteni egy ri­portot. A kezdőkkel, az el­ső emberekkel. Hallgatom a beszélgetést. A szolnoki rádió első két ri­portere, az alapítók vallanak emlékeikről. — A rádiót mindenki sze­rette. Kellett is a szeretet, mert a kezdet nagyon ne­héz volt. Demcsák Katalin mondja ezt, aki most a Magyar Rá­dió levelezési rovatának munkatársa. Ketten kezdték Szolnokon, a rádiózást Varga Viktóriával, lapunk belpoli­tikai rovatának vezetőjével. Mindketten lelkesek, de íé- lősek is voltak. — Azt se tudtuk, mi az. Megkérdezték, vállaljuk-e, hogy a vezetékes rádió munkatársai legyünk? Tet­szett a feladat, bár nagyon őszintén mondom, nem tud­tuk mi lesz a dolgunk. Varga Viktória ezt is megmondja, emlékezés köz­ben. Ma este hallhatják a kezdők szavát, az emlékek ködében megszépült kezdeti időkről. — A tiszaföldvári terme­lőszövetkezet lenszalmát — Az első vidéki utak. Már nevetünk rajta. Én pél­dául Törökszentmiklósra ke­rékpáron ,,utaztam”. Abban az időben megtette az is. — Kati behívta riportra a tejüzem vezetőjét. Helyszíni riport, mondtuk — a stúdió­ban. Míg ők beszélgettek, élőben, egyenesben, én a stúdió sarkában tejeskan­nákkal zörögtem. Különben én Jászszentandráson csi­náltam akkor a szívem sze­rinti első legkedvesebb ri­portomat, a népi együttes­sel. Máig is sokszor vissza­térek oda. A kedves, hagyo­mányokat tisztelő, őrző öre­gek közül azonban sokat hiába keresek már. Varga Viktória „riporton kívül” nagyot nevet. — Ki hinné, hogy veterán vagyok? A húszéves szolnoki rádió első riportere. Voltak persze sokan, akik úgy mint ők, fiatalon az új­donságnál, a rádiónál kezd­ték a munkáséletet. Ez Szol­nokon mindig így van, mi­óta stúdió van. A rádiózás a fiatal embereké. Kövér Gyula technikus is a fiatal éveire emlékszik. Első tech­nikai munkatársa volt a stú­diónak: Készül a riport. A mikrofon előtt Demcsák Katalin és Elek Lajos, a szolnoki tanács akkori vb-titkára. (A fel­vétel körülbelül 1955-ben készült) adott, azzal béleltük ki az első stúdiót, a Malinovszki utcai kultúrház kis szobá­ját. (Ma Május 1 utca.) — Demcsák Katalin a készülő­dést, a kezdet kezdetét jelzi ezzel. — A beköszöntő zenénk Borzó Miska csárdása volt. Lehallgattunk Katival több lemezt — volt vagy tíz hanglemeze a stúdiónak! — s megtetszett Borzó Miska csárdása. Évekig azzal kezd­tük a műsört, míg aztán az ötvenes évek végén Behár György zeneszerző kompo­nált egy igazi hívójelet és szignált. — Olyan berendezéssel ma el se lehet képzelni a rádió­zást, mint ami nekünk volt. A lányok — Vica és Kati — húsz, huszonöt kilós mag­nóval indultak először hely­színi riportra. Köpés huncutsággal — sztori következik: — Nagy volt a baj egy nyári este. Lukács Jóska és népi zenekara muzsikált az udvaron. Egyenes a<£ás. Hogy-hogy nem, egy kutya belevonyított a műsorba. A kultúrház látogatói, vagy ki tudja, ki, de segítettek. Be­kötötték a kutya száját... Húsz éve történt 1953. augusztus 5-én hír jelent meg a Szolnok megyei Néplapban: „A Közlekedés és Posta­ügyi Minisztérium, a Nép­művelési minisztériummal egyetértve, engedélyezte Szolnokon, a vezetékes rádió megyei stúdiójának a felál­lítását. A leadó állomás a Mali- novszki úti kultúrházban nyert elhelyezést és annak felszerelése már megtörtént. Első adását ünnepélyes meg­nyitással folyó hó 9-én este 18 órakor fogja szolgáltati. A megyei rádióállomás megyénk hét városának és a jászapáti és kunhegyesi já­rásoknak vezetékes rádióhá­lózatát lesz hivatva erősí­teni. 8223 dolgozónak veze­tékes rádiója válik az ed­diginél erősebbé, hango­sabbá ...” Mi volt a vezetékes rádió? Húsz év alatt lassan azt is elfelejtjük. Nos, a legegy­szerűbb módja annak, hog^ az emberek ezrei rádiót hallgassanak. Mert nem hall­gathattak. A rádiókészülék valamikor drága mulatság volt, s mert mulatság, nem mindenkinek tellett rá. Há­ború után voltunk, újjáépí­tettük az országot, s épül­tünk mi is. A posta kis lá- dikókat szerelt be a családi otthonokba, s vezetéken ter­jedt az élőszó. Olcsó készü­lékek voltak, a postáskis­asszony hajnalban bekap­Híreket mondunk. Varga Viktória és Gellei Kornél stúdióban (archív felvétel) csolta a nagyrádiót, s esté­iig szólt a zene, áradt a szó. Zsemlye Ferenc nyugdíjas, a megyei tanács akkori el­nökhelyettese is nyilatkozott most a szolnoki rádió ripor­terének: — Nekünk az 1950-es évek eleje nagyon fontos volt. Sorra alakultak a termelő- szövetkezetek. Szerettük vol­na, ha az összefogás hírei, a négy termelőszövetkezeti városunk jó termelési mód­szerei elterjednek, felfigyel rájuk az egész megye pa­rasztsága. Ezért kértük a kormányt, engedélyezzen ne­künk a vezetékes rádión önálló, megyei műsort. A Szolnok megyei Néplap írja 1953. augusztus 11-én: „A stúdió berendezését, a hálózat átépítését és összpon­tosítását, a posta dolgozói a vállalt határidő (augusz­tus 9.) helyett két nappal előbb befejezték, nem csak Szolnokon, hanem a megye nyolc városában, községében, köztük négy termelőszövet­kezeti városban is. Szolnok megyében eddig mintegy 17 ezer dolgozó lakásába sze­relték be a vezetékes rádiót. Ezek közül már nyolc és félezer család hallgathatja az új stúdió közvetítését. Szombaton tartották meg a próbaadást az új stúdió­Félóra után egy egész Mi fér egy félórába? Ugye, sodpercekben számolja az milyen kevés, ha sürgős időt a beszédet, a zenét az munkáról, sietős útról van ember. szo‘ A rádiós először ezt ta­Mi fér egy félórába? Ren- nulja meg. És mindvégig geteg, ha percekben, má- kíséri a félórák, a percek hallatlan ismerete és tisz­telete. A szolnoki rádió először napi félórás műsort adott. Hajaj, de elég volt az sok­szor. mégha zene kísérte is az élőszót. A két első ripor­ter most is, az emlékezés során a segítséget, a párto­lást említi. A megyei lap munkatársai híreket, új eseményeket ad-' tak át a rádiónak. Nem pénzért. Sokáig nem ismer­ték a honorárium, a tisz­teletdíj fogalmát. Csak se­gítettek. Persze, nemcsak az újság­írók segítettek, hanem má­sok is. A színészek. Ä szol­noki Szigligeti Színház leg­jobb művészei szívesen men­tek a rádióba — bemondani, jó írást felolvasni, később verseket adtak elő, majd vi­dám, pár perces jelenetek következtek. Jó rájuk emlékezni. Egy kicsit belefájdul az ember szíve-feje. De sok jó színé­szünk volt az ötvenes, hat­vanas években is. A szolnoki rádió első be­mondója Gellei Koméi volt, aki most a Nemzetiben ját­szik. Aztán a fájdalmas em­lékű Upor Péter következett, s éveken át az ő hangja muzsikált, simogatott, patto­gott, haragudott. Értünk. Győri Ilona, Tyll Attila, Mensáros László, Mádi Sza­bó Gábor, Hegedűs Ágnes, Tallós Endre, — rádiós em­léke él. De szép idők voltak, és de nagyon nehezek! ötvenhat emléke. Rádió- hallgatók évkönyve, 1958: „ ... vidékről indult el a Magyar Rádió újjászületése. November 4-én véget ért az éter kalózainak pünkösdi ki­rálysága is. Budapesten még harcok dúltak^ amikor a szolnoki stúdióból felhang­zott a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, Kádár János felhívása a néphez." Reggel öttől éjfélig, napo­kon át. Három ember dolgo­zott: a két riporter és a technikus. ból, melyet Szolnokon, a Közalkalmazottak Szakszer­vezetének kultúrházában rendeztek be. Vasárnap este Csótó Ist­ván, a megyei tanács vb- elnökhelyettese adta át ren­deltetésének a stúdiót. Be­szédében többek között eze­ket mondotta: „Ez az új kul- túrlétesítmény a megyp dol­gozóit nemcsak szórakoztatja majd, hanem segítséget ad mindennapi munkájukhoz. Ismerteti, népszerűsíti az élenjárók eredményeit, de nem feledkezik meg a hátul kullogókról sem.. így kezdődött. És alig két év múlva a Kolozsvári ut­cában felépült a mostani rá­dióépület, s mintegy húsz­ezer hangszórón, és a 222 méteres középhullámon csendült fel Borzó Miska csárdása esténként. „Itt a Magyar Rádió szol­noki Stúdiója! Köszöntjük kedves hallgatóinkat!” És ekkor már időnként a Kossuth Rádióban is isme­rősen csendült egy-egy női hang. A fiatalok, a kezdők felnőttek. Riportokat, hely­színi tudósításokat küldtek Szolnok megyéről — az or­szágnak. Az első helyszíni közvetítés: 1954. május 1. Felvonulás, majális. Havi háromszáz levél ér­kezik a húszéves szolnoki rá­dióba. Már nemcsak a me­gyéből. A húsz év alatt egy­re jobb, nagyobb teljesítő- képességű adóberendezést kaptak. „Beszórják” az Alföldet. Kis hencegéssel lehet ezt mondani. Legalább öt me­gyében fogják az adást, há­romban minden szava él­vezhető a szolnoki stúdió­nak. 1970 óta van így. Addig a kunszentmártoni és a ti­szafüredi járásban kevés volt a „szufla”. Egyre többször szólnak Bács és Békés megyéről. Mikrofonnal dolgozó állandó Az Alföld rádiója Kampier Tibor stúdióveze­Kampler Tibor stúdióvezető nyilatkozik lapunknak tudósítóik vannak Bács, Heves és Békés megyében. Szolnokon tíz állandó munkatárs, zenei szerkesztő, hat technikai munkatárs dolgozik. Egy óra. Napi hatvan perc az adás. Már több valamivel. Sport­idényben kétszer hangzik a hívójel vasárnaponként. A délelőtti politikai magazin. Este sportbeszámolók. Napi műsor felvétele a húszéves szolnoki rádióban. Az előtérben Szalóki Józsefné és Hollósi Frigyes bemondó tő 1960-ban friss érettségi bizonyítvánnyal jött a rádió­ba. Riporterként kezdte, az­tán elvégzett egy főiskolát, helyettes volt a tízéves rá­diós, amikor 1971. augusztus­ban kinevezték a stúdió ve­zetőjének. — Jó gárdája volt a rá­diónak, itt mindig volt ki­től tanulni. Sokan kezdtük együtt a pályát. Ma Pallai János a rádió debreceni tu­dósítója, Tiszai Lajos a Nép­lap fömunkatársa, Körmendi István a Magyarország mun­katársa, Berta Béla a Falu­rádió egyik vezető munka­társa. A Kossuth rádió egyik legjobb bemondója, Vadász Agnes is itt indult el pá­lyáján. Itt kezdtek sokan, nagyon sokan. Itt lett rádiós Vass István Zoltán, Kőhidi László, Egri Aranka, Nagy Izabella, Győri Béla, Peták István és a sorok szerzője is. Hosszú a névsor. Húsz év nagy idő. — Már 1967-ben elkezd­tük az élő vetélkedők szer­vezését, közvetítését. Honis­mereti vetélkedő volt az el­ső, aztán a felszabadulás 25. évfordulóján „mozgattuk” a megyét. Az a célúnk; élőszó­val, jól tájékoztatni az em­bereket, ösztönözni a jót, terjeszteni a példás munkát, életet. Természetesen szó­rakoztatni is. Júliusban egy este félórás vidám műsor hangzott el a Kossuth rádióban. A konfe­ráló bemondta: közreműköd­tek a szolnoki Szigligeti Színház művészei. Azt nem mondták be, az már természetes, hogy a szolnoki stúdióban készült a hangfelvétel. A stúdiónak ugyanolyan berendezései vannak, mint a nagynak, a Bródy Sándor utcában. A riporterek három és fél kilós magnetofonnal járják, gépkocsin az Alföl­det. A legtöbbet Szolnok me­gyét. örülnénk, ha még többet adhatnának a széles hazá­nak. Az Alföldnek, ahol élünk, ahol a táj simasága úgy kedvez a rádió hullá­mainak. Húsz év óta minden este halljuk a szolnoki rádiót. „Itt a Magyar Rádió szolno­ki stúdiója! Köszöntjük ked-; vés hallgatóinkat!” Ma a hallgatók nevében mi köszöntjük a jubileum alkalmából 'kedves rádiós kollégáinkat. Sok sikert a további évti­zedekre! , Sóskúti Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom