Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-04 / 181. szám
1973. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagy JW hlós művelődésügyi miniszter életrajza Nagy Miklós 1932-ben született tanító családban, a Hajdú megyei Kábán. Középiskoláit Debrecenben végezte. 1959. óta a párt tagja. 1954-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. Egyetemi éveiben az ifjúsági mozgalom egyik helyi vezetője volt. 1954-től 1963-ig oktatóként dolgozott a miskolci egyetemen, s ez alatt különböző felelős pártfunkciókat töltött be. 1963- ban az MSZMP Központi Bizottságának apparátusába került. 1970, az MSZMP X. kongresszusa óta a Központi Bizóttság tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. A Vil JEGYESEM Rendezvénysorozat a kunszentmártoni járásban Hétszáz magyar fiatal utazott a berlini VIT-re. A művészeti bemutatókon, politikai vitafórumokon ők képviselik hazánk ifjúságát. Nem tétlenkednek az itthon maradók sem. A nagy nemzetközi találkozó tiszteletére július 29-én kis VIT-et rendeztek Öcsödön. A KISZ-szervezetek kerékpáros és motoros túrákat szerveztek, több helyről pedig gépkocsival és mikrobusszal utaztak a találkozóra Délelőtt 11 órakor már ezernél több fiatal szorongott az öcsödi sportpályán. A műsor repülő bemutatóval kezdődött. Utána az öcsödi szövőüzem és a kunszentmártoni cipőüzem női labdarúgó- csapatai mérték össze tudásukat kispályán. Az öcsö- diek győztek. Nagy érdeklődés követte a motoros ügyességi versenyt, a légpuska lövészetet és a Szolnoki Kilián—Öcsödi TSz SK bai-átságos labdarúgó-mérkőzését. Ebéd után a József Attila ligetet vették birtokukba a fiatalok. A délutáni program ifjúsági nagygyűléssel kezdődött, majd kultúrműsor volt. azután éjszakába nyúló táncrendezvény zárta a jól sikerült találkozót. , A kunszentmártoni járásban a X. VIT tiszteletére rendezett eseménysorozatok befejező akkordjaként ifjúsági nagygyűlés lesz Cibakházán ma délután 6 órakor. P. F. r Uj felügyeleti rend a közművelődésben Minisztériumi utasítás A közművelődési könyvtárak és a művelődési otthonok munkájának felügyeletét — egyetértésben az érdekelt főhatóságokkal — újonnan szabályozta a Művelődésügyi Minisztérium. Az utasítás hatálya — tekintet nélkül az intézmények fenntartóira — kiterjed valamennyi közművelődési könyvtár, továbbá művelődési otthon általános felügyeletére és szakfelügyeletére. A felügyelet célja: az egységes művelődéspolitikai célok, valamint az intézmények munkájára vonatkozó jogszabályok és szakmai állásfoglalások érvényesülésének segítése, gyakorlati megvalósulásuk ellenőrzése. A felügyelet egyúttal az intézmény vezetésének munkáját is támogatja, előmozdítja az intézményekben folyó művelődésügyi tevékenység fejlesztését. Az intézmények általános felügyeletét a megyei városi, városi, továbbá a fővárosi kerületi tanácsok illetékes szervei, illetőleg a járási hivatalok látják el. A szak- felügyelők megbízása és munkájuk irányítása — valamennyi intézményre vonatkozóan — a megyei (fővárosi) tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervének a feladata. Az utasítás hatályba lépett. A szakfelügyelet megszervezéséről 1994. január 1-ig kell gondoskodni. Nyáresti szórakozás A Magyar Rádió zenei főszerkesztősége Nyáresti szórakozás címmel az idén is megrendezi — augusztus 6—12 között — a Magyar Rádió Szórakoztató Zenei Hetét. A változatos programban egyaránt megtalálják a kedvükre valót a tánczene, a szimfonikus könnyűzene, a sanzonok, az örökzöld melódiák, a magyar nóták kedvelői. Elsőként hétfőn este nyilvános tánczenei bemutató hangversenyt tartanak a József Attila Színházban, „Tessék választani” címmel. Az idei „Táncdalfesztivál pótlékon” 28 dal hangzik fel közkedvelt énekeseink közreműködésével. Augusztus 7-én ugyancsak a József Attila Színházban nemzetközi dixieland találkozó lesz Kiss Imre szerkesztésében. Fellép a prágai traditional stúdió zenekara, az Old Metropolitan Band, valamint a Molnár dixieland és a Ben- kó dixieland együttes. Augusztus 8-án múltszázadi , dalok, nóták csendülnek fel a József Attila Színházban. A „Magasan repül a daru” című műsorban többek között Béres Ferencet, Mozsár Imrét, Szalay Lászlót, Urbán Katalint hallhatjuk. Kísér a Magyar Rádió Népi zenekara, Boros Lajos vezényletével. Szimfonikus könnyűzenei hangversenyt tartanak augusztus 9-én a 6-os stúdióban. I A tanév rendjében lényeges változás lesz, hogy ezentúl nem szeptember 1-én kezdődik a tanítás, hanem szeptember első hétfőjén — az idén tehát 3-án, hét/ Ízléses öltözködés A diákok sok vitát kiváltó öltözködésében is állást foglalt a Művelődésügyi Minisztérium. A szoknya hosszát, a nadrág szárának bőségét, s a ruha fazonját nem kívánja szabályozni. Az iskolákban azonban meg kell követelni minden tanulótól a tiszta, kultúrált, a jóízlést nem sértő öltözködést. A minisztérium külön felhívta a figyelmet arra. hogy — elsősorban neveléssel, de szükség esetén egyéb eszközökkel is — el kell érni: ne forduljon elő a szülők jó anyagi helyzetével visszaélő, ízléstelen, a szocialista erkölccsel ösz- szeegyeztethetetlen, másokat sértő és megalázó vetélke- ' dés a ruházkodásban. Ehhez a szülők segítségét és megértését is kérik az oktatásügy vezetői. A legjobb megoldásnak látszik az iskolaköpeny viselése. Az alsófokú oktatási intézményekben általánossá kívánják tenni, a középH AZ AFELÉ (Fotó: Nagy Zs.) iskolákban pedig kötelezővé. A minisztérium természetesen megérti, hogy a fiatalok szeretik a modern ruhákat, sőt azt is tudja, hogy a köpenynek is van ízlésformáló hatása. Ezért még a tavasszal felkérte a Belkereskedelmi Minisztériumot, hogy terveztessen és hozzon forgalomba új, modernebb fazonokat. Azóta a televízió is hírt adott róla, hogy az új modellek elkészültek, az üzletekben bővült a választék. Ami pedig az ékszerviselést és a különböző szépítőszerek használatát illeti: ezeket nem tiltják kategorikusan az iskolákban, de azt igenis elvárják, sőt megkövetelik a tanulóktól, hogy óvakodjanak a túlzásoktól, ízlésesen, korukhoz illően szépítkezzenek. Szeptembertől kezdve a középiskolákban is tilos a tanulóknak dohányozni. A tilalom nem vonatkozik a KISZ-rendezvényekre, valamint a sok tekintetben családi szerepet betöltő kollégiumra. De a tanítás ideje alatt, az iskola épületében, még szülői engedély- lyel sem dohányozhatnak a tanulók, s a meggyőzés minden eszközét fel kell használni arra, hogy az iskola falain kívül is minél kevesebben hódoljanak e káros szenvedélynek. Ugyancsak az idei tanévtől kezdve tilos a tanulóknak az összes alkohol- tartalmú ital fogyasztása az iskola falain beiül. Ebben nincs kivétel, még az iskolai klubban, vagy a diákbálokon sem ihatnak szeszes italt. Jó lenne, ha a szülők is megtennék a magukét a gyerekek dohányzását és szeszesital fogyasztását illetően, mert az ő' segítségük nélkül nehéz lesz az iskolában fordulatot elérni. A tornafelszerelés A testnevelési órák száma ősztől minden iskolatípusban heti kettőről háromra emelkedik. E harmadik órát összevonva sportdélutánokkal, csapatjátékokkal, esetleg kirándulással is eltölthetik a gyerekek. Az a legfontosabb, hogy több időt töltsenek a szabad levegőn, mégpedig testmozgással összekötve. Egyébként az utóbbi években sok vita volt a tornafelszerelés körül —• ezért ebben is állást foglalt a minisztérium. Tulajdonképpen csupán önmagában a testnevelés kötelező. Ha a szülő anyagi gondjai miatt nem tud megvenni bármilyen felszerelést, csinálhat maga is, ezért nem szabad a szülőt zaklatni. Különösen vonatkozik ez a kötelező iskolatípusra, az általános iskolára. Természetesen a minisztérium is feltételezi, hogy ilyen anyagi körülmények között csak elvétve akad szülő, ezért az előbbiek figyelem- bevételével úgy határozott, hogy mezt, tornanadrágot, tornacipőt és zoknit igényelhetnek a szülőktől a tanárok. Ami pedig a mez, a nadrág, a cipő és a zokni színét illeti: nincs semmiféle megkötés. Természetesen szebb, esztétikusabb, ha egy- egy osztály tornafelszerelése egyforma színű, de erről csak a szülők beleegyezésével dönthetnek a testnevelő tanárok. Tájékoztató a szülőknek Az új, tanév a tananyagcsökkentéstől, az új rendtartásig és egyéb intézkedésekig, sok változást hoz. A Művelődésügyi Minisztérium abból kiindulva, hogy tájékoztatni kell min-' den új intézkedésről a szülőket, külön kiadványt jelentet meg. Az 1 forintért árusított füzetet a szülők megvehetik a tankönyvekkel együtt. Ez a füzet az új intézkedések ismertetésén kívül tartalmazza az általános iskolákban használatos tanszerek jegyzékét is. T. L. — AZ AFIT XVII. sz. túr- kevei vállalata csereüdültetést szervezett a csehszlovák Tátra céggel. Augusztus 1-től 14-ig 24 dolgozó üdül Pozsonyban. A pozsonyiak pedig a túrkeveiek répáshutai és békéscsabai nyaralójában töltenek két hetet. — JÁRDAÉPÍTÉS társadalmi munkában. Tomajmo- nostorán a Gagarin utcában a lakosság összefogásával több mint 120 méter betonjárdát építettek. Az útépítésből kivette részét a Szolnok megyei Vízügyi Igazgatóság Zalka Máté szocialista brigádja is. SZ. LUKaCS IHRE: AZ ÚT KEZDETÉN 2. Kocsiba vágódott és őrült iramban száguldott a szerencsétlenség színhelyére. Kisvártatva felhangzott a szirénázás háta mögött. A tanyát ismerte, Nemes Lajos kérésére adták az egyik Novák lánynak, aki három gyereket szült a részeges Bugyi Lacinak, a sertésgondozónak. Hirtelen megelevenedett előtte a kicsi asszony alakja, amint szalmáért kardoskodott. Ott állt két napja íróasztala előtt. Fiatalságát elhul- lajtotta a szegénység, elrejtette lötyögős, használt ruhája. Gumicsizmában. pamutharisnyában, bő, sötét színű szoknyában, magasnyakú szürke pulóverben, azon szürke kardigán, — lépett az irodába. Barna haját kontyba kötötte. Ismerős volt rajta minden. Avult, erősen használt. — Szalmáért jöttem — szólt. — Nincsen. — Férjem a sertéstelepen dolgozik. Nem hagyhatja a jószágot, fűteni meg kell, fáznak a gyerekek, elfogyott a szalma. — A közösnek sincs, gyengén termett. Mindenki vinné járandóságát, várjanak — tárta szét kezét az elnök —, veszünk valahol. — Mivel fűtsek? Nem mondaná meg? Oda az eszem egészen. — Nem segíthetek. — Lopjak? — kérdezte kétségbeesetten két mélyre- bújt, riad szemével Böske. — Honnan? — Ha tud. — Férjem kiüldöz a világból. semmivel se törődik, legyen ennivaló, ital, meleg. Miből? A rohadt szalmát sajnálják? — Nem sajnáljuk, nincsen. — Egy szekérrel meglátszana? Hányszor beíűthetnék azzal három gyerekemre? — Hiába, nem adhatok — babrált az iratok között István-apánk —, mert nincsen. — Lelkére veszi, ha megfagyunk? — Ne legeltessen ilyenekkel! Böske elment. Harapós kedvében volt. Kihez fordulhatna? Pénze nincs. a cselédházakhoz hiába kerül, apjáék nem segítenek, bátyjától, Novák Józsitól kunye- ráljon? Nem ad, Zsuzsa ül a fején. Keserves világ. A szülőotthonnál haladt. Szégyen és fájdalom egyszerre járta át, kínjában kigyalogolt a tanyára. István-apánk a kövesútnál hagyta kocsiját. A csúffá,' hamuvá lett tanyánál Vára- diné zokogott irgalmatlanul. A földön kabátokkal takarva feküdtek az égett gyerekek, kemény pergament bőrük őrizte összezsugorodott testüket. Közel szirénázott már a mentő, a tűzoltóság öreg kocsija nyomában, a doki autója, majd a téesz másik kocsija tűnt fel. „Hol vsyp az asszony? — gondolta. Nézett szét, nem látta sehol. Váradiné kétségbeesetten tördelte kezét. Szeméből csatorna nyílt könnyeinek. — Hamar befejezték és csúfosul — mondta. Szánalmasak, megrendítő- ek voltak. Soha sem feledheti. Az üszkös, fekete tanyát semmibe lökte a tengernyi fájdalom, az elégett életek. „Ez sem hitte tíz éve, hogy cselédháziák gyerekét siratja — gondolta az elnök a jómódú húsos asszonyra pillantva —•, mekkorát fordultunk?” — Az anyjuk hová lett? — kérdezte. — Velük maradt a halálban, kiterítettem nálunk, az ólban. Mentősök, tűzoltók, rendőrök tették dolgukat, Zsuzsa, a piálós Bugyi Laci előkerült hirtelen, óbégatott ön- tudatlanul, úgy fogták le, saját érdekében őrizetbe vették. A doki megvizsgálta a gyerekeket. Fejét szomorúan és csüggedten ingatta, arcára megfeszülő figyelem költözött, kezével leintette a szipogókat, a halott' csendben újra meg újra vizsgálta a legkisebb gyereket. — Még él — mondta elvékonyodott hangon, szürkére vált arccal —, Budapesten talán megmenthetnék. „Isteni szerencse — gondolta István-apánk —, hogy most nem mátyós a doki, négyből talán egy megmaradhat.” Az elnök szíve erősen meggyorsult, dobogását tisztán hallotta. Kezével kabátja alá nyúlt és dörzsolget- te szíve táját. Mérhetetlen keserűsége áradt, a nagy hiábavalóságok letargiája. A felhangzó szavak értelem nélküli zsongássá alacsonyod- tak, úgy érezte, egyedül van valami kilátástalan, kietlen reménytelenséget termő mezőn, hiába minden szándék, igyekezet, ott ragasztja a kopár, füvetlen térség. Szíve ismét rándult egyet, odakapott. „Figyelmeztet — gondolta —, életünkre állandóan figyelnünk kell.” Fogyatkozott a szomorú tábor. Az élet parancséit. István-apánk utoljára maradt. Megrugdosta a hűlő falakat, a pernye és szürke hamu alatt reménykedve keresett valamit. Önmagát találta. „Engem terhel? Nem ismertem őket eléggé — gondolta apatikusan —, különben küldök szalmát a közöséből, s elmarad a tragédia. Elmaradhat? Egyszerű, buta dolgokon múlik az élet. Ismerjük egymást? Idegenek vagyunk saját fajtánkban, urai, ellenségei véreinknek? Lehetek abszolút tisztességes? A hatalom? Soha. Ki merne vádolni? Senki. Gondatlanságból történt a tűz. Borzasztó, ítélkezhetek embereken. tévedhetek, szándékosan árthatok, senki nem fogja kezem, önmagam bírája vagyok. Inkább csak leszek, ha erőt gyűjtök hozzá!” Irodájába menekült. pocsolya-szürkére vált az arca. Füstölt éktelenül, kávéját kavargatta. (Folytatjuk1 Tanévkezdés — öltözködés — dohányzás