Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

Augusztus 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / A kultúra vára 6. Könyvtár a palotában NAGY SIKERREL szerepel a Belgrádi Opera Szegeden, Borogyin Igor hercegét impozáns kiállításban. V. Marenics deko­ratív díszletei között, M. Szabolcs nagy­vonalú rendezésében, D. Miladinovics di­rigálásával vitték színre. Először járnak Magyarországon, nagyon bíznak abban, hogy a sikeres szegedi bemutatkozás nem marad folytatás nélkül szomszédaiknál. A jugoszláv művészek közül többen világ­járók, Miroszlav Csangalovics, Dusán Po- povics. Milka Sztojanovics bárhol kere­sett énekes. Tegnap Bellini Normájának két női főszerepében nálunk is jól ismert művészeket köszönthetett a publikum. Radmila Bakocsevicset és Gyurgyevka Csakarevicset. A Belgrádi Opera holnap este az Igor herceggel zárja a 15. szegedi szabadtéri játékokat. A régészek Mekkája A tószegi Laposhalom a régészek Mekkája. Lassan száz éve. 1876-tól vándorol ide a bronzkor kutatóinak színe-java. Ástak itt már olaszok, hollandok, angolok. Cambridgeben ki is állítot­ták a tószegi leleteket. Dr. Bóna István egyetemi docens, számtalan neves tanulmány szerzője vezetésével most is végeznek feltáró munkát. A nemzetközi szakirodalomban kötetnyi anyag foglalkozik ezzel a településsel. Mi en­nek a magyarázata, hiszen bronzkori település bőven akad máshol is. Időrendi ku!cshelyzet A dombba vájt szelvény­ben cölöpök helye, tűzhely maradvány és egy avarkori sír felső része. Régen bete­metett kutatóárok közelítet­te meg. Egyelőre talány, hogy feltárták-e a sírt. A föld többnyire koromszínű, haj­dani tűzvészről tanúskodik. Ha elpusztult a település, az új lakók elegyengették a földet, arra építették házai­kat. Sok-sok nemzedék-vál­tás után több méter magas domb keletkezett. A Lapos­halom bizonyára kézdetben is kiemelkedett valamennyi­re a környezetből, de meg­közelítőleg sem ilyen ma­gasra. A szelvény falán a laikus számára is könnyen megkülönböztethetően sora­koznak egymás felett a ré­tegek. Dr. Mozsolics Amália 1948- ban kutatott itt. Most kirán­dult ide. Régi élményeket idézve mondja: A Laposhalomnak mindig időrendi kulcshelyzete volt, A bronzkorban ugyanis há­rom fő periódust különböz­tetnek meg. Más települése­ken hol az egyik, hol a má­sik található, Tószegen vi­szont mind a három egy­másra épült periódus fellel­hető. Ez adja régészeti hír­nevét. Medvék Tószegen Dr. Mosolics Amália pub­likálta először a tószegi La­poshalom komplex vizsgá­lat alapján végzett kutatási eredményeit. Régészettel nem foglalkozók számára is bizonyára érdekes, hogy a település kezdetén sztyeppéi klíma uralkodott ezen a vi­déken, később pedig felvál­totta azt az erdei klíma. En­nek megfelelően a kezdeti kor lovai keskenv. a későb­bié pedig széles patájúak voltak: A klímaváltozással megielentek a medvék, far­kasok is Tószegen. Valamikor — meggondo­latlanul — kiparcellázták a Laposhalom környékét. A telkek vége a halomra ka­paszkodott. Fittyet hányva arra a törvényre, hogy a tu­lajdonjog csak a föld fel­színére vonatkozik, mert a föld mélye az álomé, megin­dult a dúlás. Volt olyan gazdálkodó, aki a síma ud­var kedvéért több száz — nem tévedés, valóban több száz — köbméter földet hor­dott el a halomból. Felbe­csülni sem lehet, hogy mi­lyen értékeket pusztítattak el közben. Valószínű, hogy egy bronzöntő műhely is így ment veszendőbe. Találtak ugyanis olyan agyagcsöveket, amelyeket — bőrtömlőt húz­va rájuk — bronzöntéskor levegő hivatásra használták. Máshol ilyen csöveknek nincs nyoma, csak öntödéknél. Néhány an műkereskedő­nek csapnak fel. A halom edénykincseit árusítják. Az egyik gyerek elmondta, hogy az általa talált bögrét het­ven forintért adta el az ap­ja. Hogy az ilyesmi törvény- ellenes? A helyiek nem mindig gondolnak rá. A Laposhalom ma már egyre inkább hasonlít egy várfal maradványhoz, mint egy dombhoz. Az egyik ol­dalról a Tisza áradása kop­tatta el, a másikat a lakos­ság bányászta. A meglévő részt sürgősen védeni kelle­ne. A legkézenfekvőbb meg­oldásnak a kisajátítás lát­szik. Magától érthető: a köz érdeke, hogy egy ilyen — nemzetközi viszonylatban is rangos — régészeti lelőhely megmaradjon. S. B. SZ. LUKACS IMRE: AZ UT KEZDETEN 15. Hajókirándulás Bada­csonyba. A tó zöld, szürkés- zöld, fehér, felcsapódó hul­lámok, sirályok a hajó után, táskarádiók a fedélzeten, bágyadtan hervadozó na­pocska. Tele az öreg batár, istenesen szeli a vizet, körül mélység, távolban fehér vi­torlások, csend és egyhan­gúság. Nyugalom. Az őrtál- ló hegyek szürkéskék ruhá­ban, mozdulatlanul. A beláthatatlan Balaton bölcsessége. Megszámlálha­tatlan arca. Színe egyforma az éggel. Hűvös szelek csap­kodnak végig a hajón, el­komorulnak a hullámok, el­hagyják kedvüket, habosán vágódnak a partnak, kis halacskák szóródnak a kö­vek közé. apró, ezüst pik­kelyként cikáznak centis vizekben, a mohos köveken, rémülten dobálóznak, küz­denek életükért. Áldott, ter­mékenyítő tenger. Örömök és szomorúságok bölcsője, temetője. — Csak a napfényt im­portálhatnánk. Kirajzolódtak a hegyoldal házai, a zölddé vált szőlők, kanyargó szürke utacskák. Bódékhoz, lacipecsenyékhez indultak, sült kolbászt és hurkát haraptak, szürkeba­rátot ittak. — Rendes ebédet akarok, főtt ételt. — Menjünk a Hableány­ba? — Inkább a Halászcsár­dába. Halászlét, túróscsuszát, rántott májat és kávét kér­tek. Bort nem. Elfelejtkez­tek a menza ízeiről, a va­gonkirakó napokról. — Tanár úr, kérlek, sza­bad egy kis tüzet? Vidáman haladtak. Szét­tekintettek a hegyoldalból, sima, zöld tükörré vált a Ba­laton. fehér játékhajókkal, vitorlásokkal. —■ Bormúzeum? Kisfaludy ház? — Maszek pince. Magyar forint, magyar maszeknek... Szürke kövekből épült ház, a hegyoldal legszebb pontján. A teraszról ellát­tak a túlsó partig, lekicsi- nyült a kék, tiszta tó, össze­zsugorodtak gyümölcsösök, szőlőtőkék. A hamúszínű fellegek egymásra torlódtak, gott a táj, kékebbre, szebb- élesebb lett a levegő. Iszogattak. Derűvel csillo- rabságából a nap, tüzesen re válva. Kiszabadult felhő­vágott a vidékre. Tartott a nyár. Dudorásztak. Csatos üveg­ben vitték a hegy levét. A sátraknál népünnepély, fa­lusi búcsú hangulata, sül­tek illata, cigányzene, re­kedt ordibálás. Decis poha­rakban áttetsző borok, zsí­ros kolbász, hurkahegyek. Hűvös a tó. Erős hullá­mokat tarajoz. Bandi gumi­matracon fekszik, sodorják, ringatják a szüntelen áram­latok. Révedezik. .Makettkoc­kákból képzel cselédháza­kat, a Csillag majoriát, fa­lut; fürdőiével, kultúrházá- val, üzleteivel, új gimná­ziumával. Három falut sze­retne. Elrendezné igazságo­san, szépen az életet, min­Ha összeadjuk a várba költöző kulturális intézmé­nyek évi látogatóinak szá­mát, hihetetlenül nagy szá­mot kapunk. Legalább egy­millió ember fog ebben a kulturális fellegvárban évente megfordulni. Csak a Nemzeti Galéria több mint negyedmillió látogatót foga­dott tavaly. A Munkásmoz­galmi Múzeumnak a felsza­badulásunk 25. évfordulójá­ra a Szépművészeti Mú­zeumban megrendezett ki­állítását 150 ezer ember nézte meg, a múzeum to­vábbi kisebb kiállításait to­vábbi félszázezren. A Bu­dapesti Történeti Múzeum évi látogatóinak száma szin­tén háromszázezren felül van. Egymillió látogató lesz te­hát a várban. S hány millió lesz még a többi budapesti és vidéki kulturális intéz­De menjünk tovább, néz­zük, mit találunk még a Budavári Palotában? Az új lakók közül a leg­nagyobb helyet, összesen nem kevesebb mint 28 724 négyzetméternyi területet az Országos Széchenyi Könyv­tár kapja. Hazánk nemzeti könyvtára Mátyás király egykor világhírű Bibliotheca Corvinianájának közelében, a Palota Buda felé néző, úgy­nevezett Krisztina városi épületébe költözik, előrelát­hatóan 1978-ban. A könyv­tár húszezer főnyi olvasókö­zönsége és 450 szakembere már nagyon várja ezt, hi­szen a várba költöző vala­denki kedvére, boldogulá­sára. Külön az öregeknek. Pölös Gábor, öreg Boldi, Öreg Boldiné, a cselédháziak, akik már kifelé haladnak a vi­lágból. A középkorúaknak. A közbeeső nemzedéknek, Bol- dinak, Bendő Bélának, Irén­nek, István apánknak, An­nának. A fiataloknak. Nyílt a pá­lya, nincsenek akadályok, visszahúzó erők. Gáborka, az unokák tartoznak oda, a harmadik nemzedék. „Három falu nincsen — gondolta — keveredik. Gu- bancolódnak, bonyolódnak a szálak, kisimulnak, ellent­mondanak. í,gy létező és ked­ves, pótolhatatlan. Egyszer­re él benne múlt és jövő, zavarosan.” Mállott, feslett ruháit el­hányta, ami nem kell, el­sorvad, elmúlik. A tomaji kápolna is. Gondozott volt, előtte családi sírkő, zöld sö­vénnyel, bokrokkal övezve; Hová lett? Pusztul, romo- sodik. Végnapjait éli. ajta­ja. ablaka nincsen, lyukas tetejű, cserép- és vakolat­törmelék padlója. otromba ábrákkal firkált falai repe­deznek. seszínűek. A sírbolt behorpadt. Az öreg gróf és lánya nem pi­henhet nyugodtan, hiába ményben?! Így alkotmány ünnepén más fényt kap egész művelődési életünk, kulturális helyzetünk. Év közben, amikor nem vesz- szük számba a nagy számo­kat s csak a menet közben előforduló hiányosságokkal bajlódunk, sokszor jóval ke­vésbé hízelgő képet alko­tunk közművelődésünkről, a hazánkban folyó népműve­lési munkáról. Dehát nem közművelődési, népművelési célokat szolgálnak-e múzeu­maink is? S nem foghat­juk-e fel jelképesen azt, hogy az állam 2,1 milliárd forintból építi a kultúra fel­legvárát, és hogy ebben a fellegvárban több mint egy- millióan fordulnak majd meg évente? Nem azt bizo­nyítja-e mindez, hogy első írott alkotmányunk szava: a kultúra a népé — betel­jesült?! ötödször mennyi kulturális intézmény közül az Országos Széchenyi Könyvtár szenved legjobban a helyhiánytól. A nemzet könyvtára 171 éves fennállása alatt most kap először saját otthont. Ezideig mindig „albérletben” működött. Múltja a folya­matos, kényszerű vándorlá­sok története. A megalaku­lását követő negyvenöt év alatt négyszer kellett költöz­nie, míg 1847-ben mai he­lyére, a Nemzeti Múzeum épületébe került. Akkor ez a szükségmegoldás megnyug­tatónak tűnt, napjainkban azonban a helyzet már tart­hatatlan. A könyvállomány bújtak föld alá, az idő utol­érte őket. Az úton trakto­rok zörögnek, a szövetke­zet földjéről elhajlik a kiál­tás. A dinnyeföldekről is, ahol tavasztól őszig kuny­hókban húzódnak az em­berek. Nyaranként gyerekek ugráltak a sírgödörbe, ék­szer, arany után kutattak, bújócskáztak, a semmire jó hajakból csínyt csináltak, ijesztgették egymást. Elszok­tak a kápolnától, minden játéknak felejtés a sorsa. Erős traktorok hasítják a földet, bevetik életet hozó magokkal, teremjen. „Drága táj, elkophatatlan, áldott szülőföld — gondolta patétikusan — visszaköve­telsz.” Parthoz sodródott, kimá­szott a vízből, társaihoz sza­ladt. Táskarádió zenélt. — Messzire jutottál — mondta a vágott képű év­folyamtársa. — így akartam. — A szőke téged vár. — Kedves tőle. — Olvasni is tud. — Csodálatos. — Ne siess annyira! — Eresszetek! Visszatarto­tok? Oldjátok el köteleimet — harsogta Bandi képzelet­beli szerepében —, mert pusztulásom az. (Folytatjuk) az elmúlt 126 év alatt óriá­si mértékben gyarapodott, s nőtt az olvasói igény is, ám a könyvtár nem bővült je­lentősen. Leszögezett ládák A helyhiány hovatovább katasztrofálissá vált. Már 93 évvel ezelőtt, 1880-ban így fogalmazott egy kikül­dött képviselőházi bizottság, mely Jókai Mór elnökletével végezte munkáját: „A könyvtár helyszűkével küzd, mert óriási növekedése mesz- sze túlhaladja azon arányo­kat, melyekre... a könyvtári helyiségeket szabták.” Azóta a helyzet csak rosszabbodott. Mégpedig ro­hamosan, szinte mértani haladvány szerint. A raktárhiány fantasztikus méreteket öltött. Helyszűke miatt az ország első könyvtára 5 millió könytári egységéből sok ezer kötetet tart ma is szükség­raktárakban, így például a rákospalotai volt zsinagógá­ban, Keszthelyen és a Kis- celli Múzeumban, ahol — alig akarja elhinni az em­ber! — kétezer leszögezett ládát tartanak, benne 200 ezer kötetet. Ez a hatalmas kincs az olvasók és kutatók számára teljességgel hozzá­férhetetlen, nem ellenőriz­hető milyen állapotban van­nak, egyetlen remény, hogy a ládák jó masszívak, így talán nem károsíthatják a bennük őrzött köteteket a rágcsálók. Ybl Miklósékhoz méltón Hazánk nemzeti könyvtá­ra valóban nem működhet ilye.l körülmények közt. A Gazdasági Bizottság döntése, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár a várbeli kulturá­lis centrumba költözzék na­gyon időszerű volt, és egy régóta vajúdó, nehéz prob­lémát old meg. Különösen örvendetes, hogy a könyvtár a ma is­mert legkorszerűbb elvek és igények szerint épül meg. Dr. Havassy Pál Európa leg­modernebb könyvtárait ta­nulmányozta munkatársai­val. mielőtt a tervezéshez hozzáfogott volna. A könyv­tár tervezéséhez való felké­szülés alapossága csak a mai Zrínyi Nyomda épületének megtervezéséhez való gon­dos felkészüléshez hasonla­tos. (Ennek a nyomdának negyedik emeletén dolgozott hajdan Mikszáth Kálmán) akkor három tervezőmérnök járta körbe Európát, hogy világszínvonalú nyomdaépü­letet tervezhessen. A most létrejövő könyvtár sem csak minekünk, ma élőknek készül. Remélhető­leg unokáink is büszkén mutogatják majd vendé­geiknek: az 1970-es években ilyen nemzeti könyvtár léte­sítésére volt képes a Ma­gyar Népköztársaság. Anélkül, hogy túloznánk bízvást állíthatjuk, hogv a vár nyugati felén levő szárny, az „F” épület (amely­nek hetedik emelete egy szintben fekszik az Oroszlá­nos udvarral) jelenleg a vi­lág legnagyobb könyvtáral­kotó vállalkozása. Az it­teni munkálatok méltók az eddigi vár-tervezők, a kirá­lyi építész Hidenbrandhoz, Zsadóhoz, Hauszmann Ala­joshoz és Ybl Miklóshoz. Az újjáépített Budavári Palota minden bizonnyal szocialista építésünk, szocia­lista gazdaságunk és műve­lődésünk szimbóluma lesz. Gulay István Következik: Könyvek — falak) Kép a Rondelláról Kóltözés —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom