Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

lsrfS. augusztus 19. J SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KILENCVEN JAPÄN általános iskolai zenetanár látogatott hazánkba. A Zeneaka­démia ajánlására Galgamácsára látogattak, ahol Vankóné Dudás Juli népművész csoportja táncokat és népi hangszereket mutatott be. A japán zenetanárok hazájuk­ban Kodály-módszerrel oktatják a japán gyerekeket. — Képünkön: a japán vendé­gek dallal búcsúznak a galgamácsai vendéglátóktól, középen: Vankóné Dudás Juli. A második nyolcas Hogyan töltik az emberek szabad idejüket? Valóban úgy, hogy pihenjenek, felüdüljenek, szórakozzanak. Egyszó­val korunk lehetőségeinek megfelelően? Élnek-e a munkás- osztály több évtizedes harcának eredményével: nyolc órai munkára, nyolc órai pihenésre és szórakozásra, nyolc órai vívásra tagolódik a munkanap. Sőt, újabb vívmányként, ma már százezrek számára minden második szombat szabad. M. Kiss József, a kunszent­mártoni Zalka Tsz fogatasa a szövetkezet végtelenbe fu- tó hagymaföldjén takarítja be a termést. Legyint a kér­désre. — Már akinek jut nyolc óra szórakozásra. Nekem se ünnepem, se vasárnapom. Fogatos vagyok, s a lovakat úgy kell gondozni, mint a gyerekeket. Mindennap haj­nali háromkor kelek, s este hétkor érek haza. — De közben csak van egy kis szabad idő? — A család vállalt kétezer négyszögöl hagymát, hat hold kukoricát, meg répát is. Egyik gondozása követi a másikat. Én csak húsvét- kor meg karácsonykor érek rá. — S akkor mihez kezd? — Meglátogatjuk a mamá- ékat. — Olvasni szokott? — Csak másfél osztályt jártam, nehezen megy az nekem. Meg hamar elfára­dok, hiszen .már hatvanhá­rom éves vagyok. Ambrus Mihályt, a mart­fűi Tjsza Cipőgyár villany- szerelőjét a gyártelep leány­szállója előtt találtuk. Kér­désünkre a szállóra bök. — Várom a lányokat. — Ez minden. — Nem egészen. Kézilab­dázók. Hetenként négy nap három-három órai edzés, va­sárnaponként pedig a mér­kőzés. — A művelődési házba nem szokott eljárni? — Erről jut eszembe. Az egyik munkatársammal, a községi pékkel, meg egy nyugdíjassal alakítottunk egy citera zenekart. Hárman ci- terázunk, a pékmester furu­lyázik. Felléptünk már ver­senyen is. Nem tudom ha- nyadikok lettünk. A művelő­dési ház igazgatója azt mond­ta; ha az első tíz közé kerü­lünk, meglesz a szegedi ju­talomkirándulás. Meg is lett; — Mi is voltunk kirán­duláson, — újságolta Csaj­bók Mihályné. jánoshidai napközi otthonos nevelő, a művelődési ház vezetője, a pedagógus pártszervezet tit­kára három község napkö­zi otthonos munkacsoportjá­nak vezetője. számtalan egyéb bizottság tagja, s „mellesleg” két aranyos gyermek édesanyja, — de ilyesmire ritkán kerül sor. — Kikapcsolódást mi je­lent? — A kerti munka, s a haj­nalba nyúló olvasások. Bartha János cserkeszőlői tanácselnök is híve a kirán­dulásnak. Elgondolkozva mondja? — Sajnos, a kirándulás ná­lunk évről évre csak terv marad. Nincs rá idő. Most is a táskámban a vb-anyag, viszem haza. otthon tanul­mányozom. Sok az új jog­szabály, a tanácsokkal fog­lalkozó cikk. Amíg haza nem viszem valamelyiket, érintetlen marad. A hivatal­ban egyszerűen nem jut idő olvasásra. — Ezek szerint a jogsza­bályok megismerése tölti ki szabad idejét? — Nem egészen. Túlzás erre gondolni. Esti egyetem­re járok, arra is készülni kell. Vadász is vagyok, s itt a vadkacsa-szezoe. Ha már megvette az ember a töl­tényt ... Meg aztán házat építettem. Százötven forint napszámot kémek, így aztán „magad uram, ha szolgád nincs”. Itt a nyári szünidő. Mit kezd vele egy fiatal tanár? — Nekünk ilyenkor két második nyolcas iut, — mondja D. Szabó Miklós, kunhegyesi nevelő. — Ebbe belefér az a munka is, amit egész évben a tanítás miatt elhanyagol az ember, meg a rengeteg utazás is. A mi szakmánkban nyáron min­denhol jó, de legrosszabb otthon. Ezen a nyáron gya­log, vonattal, autóbusszal, ahogy jött, több mint 1200 kilométert tettem meg. — S ha elmúlik a nyár? — Jobb is lesz, mert a csatangolásnak is van hatá­ra. A szünidő végén már olyan hontalannak érzi ma­gát az ember. Mihály Kálmánnal, a szol­noki olajbányászok nyomdá­jának vezetőjével is erről a témáról beszélgettem. — Felnőtt fejjel, a mun­ka mellett végeztem el a közgazdasági technikumot, azután az esti egyetemet, majd választott szakként a szocialista politikai gazda­ságtant. Most filozófiai kie­gészítő szakra járok. A mun­kásmozgalom története kö­vetkezik. Tessék összeadni: tizenegy év tanulás a mun­ka mellett. — Kikapcsolódás? — A horgászat. S hogy a család meg ne únja, a ba­rátommal egymást segítve három évig építettem fából egy háromszobás hétvégi házat a Tisza-parton. het­venéves nyárfák alatt. Min­dent magam csináltam; a parkettázást, a tapétázást, a palafelrakást, egyszóval minden szakipari munkát. A kerítés 360 vadrózsából áll. Smuta Kálmánnét, a kun­szentmártoni járás népműve­lési felügyelőjét a tiszazugi napok előkészülete foglal­koztatta találkozásunkkor. Kérdésünk elől igyekezett kitérni: — A szabad idő eltöltésé­ről a városiakat kérdezzék. Azoknak bizonyára van. Én tegnap is este nyolckor ér­tem haza. Ügy adódott, hogy ebédelni sem tudtam... Tálas István, a tiszakürti arborétum vezetője paradi­csomi környezetben dolgozik. Büszkén újságolja: — Tizenegy évvel ezelőtt még csak száz fajta díszlett. Az idén tizenöt holddal nő a területünk. Sokat áldoz rá a megyei tanács, de meg is éri. ilyen arborétumot egy­kettőre nem lehet létrehoz­ni. Van kétszáz éves tölgy­fánk ... — Szabad idejében is ker­tészkedik? — Van egy kis gyümöl­csösöm, de nemcsak ott töl­töm az időt. Nemrégen vé­geztem el a mezőgazdasági technikumot a munka mel­lett. A fiamnak van egy autója, a kocsijavítás is elég sok elfoglaltságot ad. Uni­verzális embernek kell len­ni. Most például fürdőszo­bát építek. A mester hetek­ig hitegetett, hogy felrakja a csempét. Most már én csi­nálom. Szóval így telik a szabad időm... Dr. Bóna István egyetemi docens a tószegi ásatást ve­zeti. — Kérdem tőle: mi de­rülne ki, ha érdeklődnék, hogy mivel telik a szabad ideje? — Furcsa dolgok. Az pél­dául, hogy évek óta nem voltam szabadságon, s az, hogy szombat, vasárnap tu­dományos cikkeket írok. A Nagy alföldi Kutató és Feltáró Üzem geofizikai ér­telemzési osztályvezetője Su­ba Sándor. — Szerintem a munkaidő az égetően sürgős feladatok elvégzésére sem elegendő. Ezért „túlórázni” kell, de még így sem tudom elérni, hogy egy-egy nagyobb fel­adatra, nem rutinjellegű munkára felkészüljek. Plusz munka kell ahhoz, hogy va­laki a szakmájával lépést tudjon tartani, Erre az esték, s az ünnepek jórésze elmegy. Magam is vallom, hogy öt­hét év elteltével megalvad az ember ismeretanyaga. Ráadásul több társadalmi megbízatásnak is eleget kell tenni. Pártvezetőségi tag va­gyok. a megyei kosárlabda szövetség elnökhelyettese, s az üzemi lap szerkesztő bi­zottságában is részt veszek. Mindezek nem látványos dolgok, nem olyanok, hogy kérkedhet velük az ember. A következmény: úgy men­tem el szabadságra, hogy a korábban megvásárolt szép- irodalmi kötetekből tizenket­tőt a bőröndömbe tettem, s el is olvastam valamennyit. Végre arra is volt időm. — Máskor csak a szak­mája foglalkoztatja? — Ha van egy „felspano- ló” feladat még vacsora köz­ben is azzal foglalkozom. S ez gyakran megesik. Ha nem így lenne, munkahelyet vál­toztatnék. Nem tudom elkép­zelni, hogy unatkozhat vala­ki. Én nem ismerem az unalmat... Lehetne, kellene másképpen eltölteni a szabad időt, mint ahogyan ezek az emberek? Döntsék el önök, kedves olvasóink. S ha valakiben felvetődne a kérdés: mit csinál szabad idejében egy újságíró, akkor „nálunk kötetlen a munkaidő”■ — válaszolná. Simon Béla Munkásélet - színével, fonákjával A legutóbb! évek adatai szerint évente kereken hetvenezerre tehető az ipar­ban és a mezőgazdaságban szakmunkásvizsgát tett fia­talok száma. Szakmunkásbi- zonyítvánnyal a kezükben, nagy tervekkel, nem kevés reménységgel indulnak el az életbe, bizakodva, hogy be­illeszkedésük a felnőtt tár­sadalomba zökkenőmentes lesz: tisztességes megélhetés, az előmenetel lehetősége, megértő munkahelyi közös­ség várja őket. Abban a tu­datban, hogy tanáraiknak igazuk volt. amikor a szák­mai tudnivalókkal egyidő- ben beléjük oltották azt a meggyőződést, hogy munkás­ként érvényesülni napjaink­ban nem jámbor óhaj, ha­nem vonzó realitás. Ami a megélhetést illeti; bíztató és folyamatosan ja­vuló helyzetről vallanak a személyes tapasztalatok. Eredményes intézkedések történtek a különböző fog­lalkozások anyagi elismerése közötti aránytalanságok mér­séklésére. Az egyes szakmá­kon belül ugyanakkor foko­zottan érvényesül a diffe­renciáltság elve, a korábban sűrűn tapasztalt egyenlősdi- vel ma már ritkábban talál­kozunk. A végzett munka minősége szerinti javadal­mazás — az elveket tekintve általános érvénnyel — kü­lönbséget tesz jó és kevésbé felkészült szakmunkás kö­zött. növelve a munkás sze­mélyes érdekeltségét, egyéni boldogulásával kapcsolatos bizakodását. A fiatal szakmunkások — de nemcsak ők, hanem azok a társaik is, akik érett­ségi után, egyetemi felvétel­re várva ideiglenesen vá­lasztották a fizikai munkát — meggyőződhetnek arról is, hogy ma nem hat frázisként, ha azt mondjuk: a munkás a termelés főszereplője. Nem véletlen például, hogy újab­ban sokan kérik felvételü­ket a munkás szocialista bri­gádokba a műszaki értelmi­ségiek közül is. Hiba lenne azonban a munkássorsok alakulását ki­zárólag a bérkategóriák sze­rint vizsgálni. Van másfajta előmenetel is. amely — amellett, hogy lényeges mér­tékben kihat az anyagi bol­dogulásra — a tanulással, önképzéssel függ össze. A fiatal szakmunkások, akik­nek közel fele egyébként már az úgynevezett emelt szintű képzésben részesül, nem szabad, hogy abbahagy­ják a tanulást, hiszen ez előrehaladásuk végét jelenti. Sokan ismerik egyik, Ja­pánban járt szakszervezeti küldöttségünk tapasztalatát egy ottani nagyüzemben, ahol az udvart söprögető munkásokról kiderült, hogy néhány éve még szakmun­kásként dolgoztak. A nagy­iramú műszaki fejlődéssel azonban nem tudtak lépést tartani, s régebben szerzett szaktudásuk elavult, feles­legessé vált, újat nem tanul­tak, így számukra csak az udvartakarítás lehetősége maradt. Ilyen veszéllyel nálunk ma még ritkán kell szembenéz­ni. de a jövő nem érhet senkit készületlenül. A mai szaktudással holnap már nem lehet érvényesülni; az öt-tíz év múlva szükségessé váló új szakismeretet csak szüntelen tanulással lehet megszerezni. Fiatalok érvényesüléséről lévén szó, különösen fontos­nak kell tartanunk a munka­helyi közösségek emberfor­máló szerepét. A közvetlen környezetre gondolunk első­sorban, azokra az idősebb munkásokra, akik mellé a pályakezdő szakmunkást először beosztják. A műve­zetőre, aki az első önálló feladattal megbízza. A mű­helybizalmira, az ifjúsági vezetőre, aki először érdek­lődik a körülményei, tervei, elképzelései felől. A brigád­ra. amellyel először ül le fehér asztalhoz egy pohár sörre — mindazokra, akik az összetartozás tudatával fog­lalkoznak vele. S apród ón­ként avatják be mindabba, amit az iskolában nem ta­nult, nem is tanulhatott, amelynek neve: munkásélet. Aki ezt nem ismeri meg színével, fonákjával együtt^ az soha nem tudja meg, mii jelent munkásként érvénye­sülni. „Azt jelenti, hogy becsüle­tet szerzünk a munkának, mert így lesz becsületünk nekünk is. Ha úgy adódik, bele kell szólnunk a nagyok dolgába, de úgy, hogy ne csa^: a magunkét fújjuk, hallgassuk meg a másikat is. Ügy éljünk, hogy ne csak másokra tartsuk kötelező­nek a munkásélet szabályait, hanem mindenek előtt ma­gunkra nézve. Effyik nagyüzemünk szocialista brigádvezetője ajánlotta mindezt a figyel­membe. Korosabb ember, aki résztvesz az üzemi yezetők fontos döntéseinek meghoza­talában. Véleménye mindig a közhangulatot tükrözi, ál­lásfoglalásaiban munkástár­sai véleménye is megmutat­kozik. Minden szavában ki­fejezésre jut a hűség azok­hoz. akikhez tartozik, aki­kért szót emel. — s — e Jelszó: RÉVFÜLÖP Szolnoki tábor a Balaton partján Ma este vízi­karnevál Mint tizenhat éve, minden esztendőben, ma egte is meg­rendezik Szolnokon a fiata­lok parádéját, a XVI. Ti­szai Vízikarnevált. Az idén Is, a hagyományoknak meg­felelően kajakosok, evező­sök. a Munkás Horgászegye­sület, a MÁV Horgászegye- sülét motorosai, valamint az iparitanuló-intézet csónakjai nyitják meg a felvonulást. Ezt követi a feldíszített hajók bemutatója. A karne­váli sorrend a következő: a TITÁSZ. a Cukorgyár, a -MÁV Járműjavító két hajó­val, a VÍZIG három hajó­val, a Vasipari, Vállalat, a MEZŐGÉP, a Vasútüzem, az MHSZ, az olajipari vállala­tok, a Tiszamenti Vegyimű­vek. A hajók felvonulása után színpompás tűzijátékot láthatnak a nézők. A felvonuláson részt vett, legjobb dekorációkat a zsű­ri jutalmazza. Az első há­rom helyezett megkapja a városi KISZ-bizottság ván­dorzászlaját. A dekorációkat megépítő KISZ-szervezetek javaslatai alapán pedig negyven fiatal vehet részt a szekszárdi szüreti napokon. Táncesjyüttesemk Debrecenben Tegnap megkezdődött Deb­recenben a hagyományos „Kelet-magyarországi nép­táncfesztivál”. A háromna­pos rendezvénysorozaton megyénket három csoport, a Tisza Táncegyüttes, vala­mint a jászsági és túrkevei népi együttes képvise­li. A fesztivál résztvevői augusztus 20-án a debrece­ni virágkamevál bemutató­ján is fellépnek. Csöndes, szinte kihalt volt a szolnoki tanács bala- tonszepezdi úttörőtábora, amikor autónk befordult a fás, rendezett udvarba. Elől a modern ebédlő, a fák kö­zött alpesi stílusú faházak. A fák alatt és a faházak­ban asztal mellett, könyvek és füzetek fölé hajolva lá­nyok és fiúk, szorgalmasan tanultak. Egyik kis csoport éppen a tábor életéről be­szélgetett oroszul, a másik helyen a számelmélettel fog­lalkoztak. A mosolygós, tett- rekész táborvezető, Gedon Anna mondta el, hogy mi is történik ebben a tábor­ban. Hetvenhárom szolnoki úttörő tölt el itt tíz napot tanulással és játékkal. Ezek a gyerekek mind fizikai dolgozó szülők gyermeken akik ' jő tanulásukkal kiér­demelték ezt az ingyenes to­vábbképző tábort. Számonkérés nélkül A tanulás nem az iskolát idézi, itt nem kell félni a számonkéréstől. Egyszerűen csak felfrissítik ismeretei­ket. Reggeltől délig negyven­öt perces órákat tartanak, 15 perces szünetekkel. A szünetekben a fiúk kugliz­nak, a lányok énekelnek, mozognak. Az órákat a leg­kiválóbb szaktanárok tart­ják, „forgószínpad”-szerflen. Ez azt jelenti, hogy a gye­rekek maradnak a helvü- kön, a tanárok pedig ezút­tal nem egyik tanteremből mennek a másikba, hanem faházból faházba járnak. Ha valamit nem elég élőszóban elmondani, vannak szemlél­tetőeszközök: táblák, diave­títő. magnó. Négy csoporj hetedik osztályos lánv és fiú — ők a matematiku­sok. A másik csoport tag­jai nyolcadikosok, az orosz szaktábor tagjai. Sokan arra gondolnak, hogy mégsem lehet ez olyan jó, ha szünidőben is tanul­ni kell. A gyerekek, akik ott vannak, egészen másként vélekednek erről. Mari Te­réz, a Beloiannisz úti iskola tanulója és Fontos Katalin, aki a Délibáb úti iskolából jött — itt a táborban rajtit­károk — foglalta össze min­denki véleményét: — Nagyon jó, hogy ide jö­hettünk, mert tanulunk és játszunk is. Sokkal többet tudunk majd így az iskolá­ban. Nagy segítség, hogy itt a táborban olyat is taníta­nak velünk, amit még az iskolában nem hallottunk. Délelőttönként tanulni kell mindenkinek, de ezt szíve­sen tesszük. Délután pedig kirándulni, fürdeni megyünk. Kirándulunk majd Tihany­ba és Sümegre. Ma a jel­szónk: Révfülöp, mert a csendes pihenő után ott strandolunk. Mindig lehet „repetázni” Arra a kérdésemre, hogy milyen a koszt, kórusban fe­lelték: „Nagyon jó. Első es­te rántott csirke volt a va­csora és mindig lehet „repe­tázni.” Megnéztük az út­törőtábor konyháját. A tisz­ta, jól felszerelt konyhában a kedves szakács nénik büszkén mutatták az arany­lő rasulevest. töltött papri­kát, süteményt, ez lesz ma az ebéd. A gverekek a munka után a finom ebédhez készülőd­tek. A zászló előtt búcsúz­tunk. amelvnek talanzatára Szolnok város címerét rak­ták ki kőből. V. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom