Szolnok Megyei Néplap, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-17 / 192. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. augusztus 17. Watergate és tiszta víz „Elérkezett a pillanat, hogy a Watergate-ügyet az igaz­ságszolgáltatás elé utaljuk; annak kell elbírálnia, ki bű­nös és ki ártatlan” — mondta csütörtökre virradó éjszakai televíziós beszédében Nixon elnök. A vizsgálatot folytató szenátusi bizottságról szólva kijelentette: munkájára mind­inkább az vált jellemzővé, hogy az ügybe az elnököt is belekeverje. Bejelentette: továbbra sem hajlandó kiadni a magánbeszélgetést rögzítő hangszalagokat. Megígérte: a jövőben az amerikai kormány éberebb lesz, s hasonló visz- szaéléseknek elejét veszik. Sokan talán nem emlékeznek már rá: a Watergate^ botrány 1972. június 17-én robbant ki. A washingtoni rend­őrség ezen a napon őrizetbe vett öt személyt, azzal a vád­dal, hogy betörtek a demokrata párt washingtoni székhá­zába. Úgynevezett politikai betörés történt: az öt férfi ugyanis lehallgató berendezéseket szerelt fel az irodákban és titkos dokumentumokat vitt magával a párt elnökválasz­tási taktikájáról. Két nappal letartóztatásuk után megtalálták két őri­zetbevett személynél a Fehér Ház egyik tanácsadójának: Huntnak a címét. Július 1-én „családi okokból” lemondott John Mitchell, aki Nixon választás; hadjáratának fő szer­vezője volt. Augusztus 29-én az elnök kijelentette: a Fehér Ház egyetlen alkalmazottja sem részes a Watergate-ügyben, CHILÉBEN Továbbra sem engednek a iuvarozók Kőzépeurópai idő szerint a késó esti órákban járt le a chilei népi egység kormá­nyának ultimátuma, ame­lyet a törvénytelen sztráj­kot folytató szállítmányo­zókhoz intézett, a munka felvételére. A teherautó tu­lajdonosok szervezetének vezetője azonban még a kormánnyal lebonyolított utolsó tárgyalás előtt is úgy nyilatkozott, hogy a végső­kig kitartanak követeléseik mellett. Juan Jara, a szál­lítmányozók szervezetének vezetője provokatív hangú nyilatkozatában hangoztatta, hogy szervezetének tagjai családjukkal együtt, megvé­delmezik teherautójukat, va­gyis, ha kell szembeszáll­nak a teherautóik elkobzá­sára kivezényelt katonák­kal. A szélsőjobboldal ál­tal felbújtott sztrájkolok a jelek szerint támogatásra számítanak a kiskereskedők részéről is. A chilei dolgozók ország­szerte nágy áldozatkészség­gel, önkéntes munkával igyekeznek enyhíteni a sú­lyos ellátási nehézségeken, amelyeket a népi egység kormányának megdöntésé­re irányuló provokatív sztrájk okoz. A három kö­zépső tartományban több mint 10 ezer szervezett dol­gozó végzi társadalmi mun­kában az élelmiszer- és nyersanyagszállítmányok ki­es berakását. Üjabb libanoni repülőgépet térítettek el A MEA libanoni légifor­galmi társaság tegnap este rövid hivatalos közleményt adott ki. A közlemény sze­rint a MEA a Boeing-repü lőgépet, amely Benghaziból indult Beirut felé, útja so­rán eltérítették. A hivatalos közlemény nem határozza meg a repü­lőgép eltérítésének körül­ményeit. A nyugati hírügynökségek szerint két ismeretlen sze­mély a Földközi-tenger fe­lett, körülbelül Ciprusnál fegyverről kényszerítette a pilótát, hogy módosítsa út­irányát, és a Tel Avivi nem­zetközi repülőterén szállítsa le gépét. Eltérnek a jelen-, tések atekintetben. hogy egy vagy két személy kö- vette-e el a kalózkodást. A repülőgépen 109 utas és 10 fónyi személyzet tar­tózkodott. Mihelyt a gép Lódban leszállt, az izraeli karhatalmi erők birtokba vették a gépet. Egy, körül­belül 25 évs férfit, a felte­hető géprablót térdrekén.v- szerítették és ártalmatlanná tették, az utasokat a repülő­tér várótermébe kísérték. Az ismeretlen géprablót letartóztatták és azonnal megkezdték kihallgatását A kubai kommunisták ünnepe Negyven nyolcadik évfordu­lóját ünnepelte tegnap Ku­ba első marxista—leninista pártja, amelyből a jelenlegi Kubai Kommunista Párt lét­rejött. Az évforduló alkal­mából országszerte nagy gyűléseket tartottak 1925. augusztus 16—17-én az imperialistabarát dikta­túra kegyetlen elnyomó rend­szerében hívták össze az il­legalitásban levő szétszórt kubai kommunista szerveze­tek húsz képviselőjét a párt alakuló kongresszusára. A küldöttek között jelen volt Julio Antonio Mella, a for­radalmi diákság ismert ve­zetője, és Carlos Balino, a marxista eszmék terjesztője, a kongresszuson aláírták a marxista—leninista párt megalakulását kimondó ok­mányt. Az 1965-ben alakult Ku­bai Kommunista Párt foly­tatja a kubai marxisták—le­ninisták dicső forradalmi hagyományait. Kubának a szocializmus építésében elért jelenlegi sikerei a legszebb tiszteletadás azok emlékének, akik 48 évvel ezelőtt meg­alapították hazájuk első marxista—leninista pártját. A ciprusi biztonsági erők a hegyekben lévő rejtekhelyü­kön elfogták az EOKA titkos szervezet öt körözés alatt ál­ló tagját. Kombinált képünkön: (balról) Fostas Sophocleous. A csoport-képen (balról—jobbra): Achilleas Chrysanthou, Costas Yelastos, George Stavrou és Andreas Afthymjou amely egyébként a demokraták washingtoni székházáról nyerte el nevét. Szeptember 15-én kémkedés, összeesküvés és betörés vádjával per indul az öt letartóztatott, valamint két másik személy ellen. 1973. január 8-án kezdődik a tár­gyalás. Február 7-én a szenátus héttagú vizsgálóbizottsá­got nevez ki az ügy és az 1972-es elnökválasztási kampány más, gyanúsnak tartott körülményeinek tisztázására. Belebukott az ügybe Kleindienst igazságügyminiszter de .távozott tisztségéből Magruder, a telefonlehallgatások egyik specialistája is. Mitchell volt igazságügyminiszter és Stans volt kereskedelemügyi miniszter ellen is vádat emel egy esküdtszék. És így tovább, és így tovább . .. A botrány hullámai elérték az elnök személyét is. A szenzációhajhászó sajtótermékek különböző titkos és szu­pertitkos részleteket közöltek a Watergate-üggyel össze­függésben. Annak idején még Nixon lemondásáról is foly­tak találgatások. Az elnök legutóbbi televíziós beszédében a többi kö­zött megjegyezte: a Watergate-ügyben támadt bizonyta­lanság aláássa az amerikai gazdaságba, a dollárba és az USA külpolitikájába vetett bizalmat. Ezért is sürgeti az amerikai közvélemény józan, tárgyilagos fele. hogy a min­den bizonnyal szántszándékkal felfújt botrány ügyében mi­előbb öntsenek tiszta vizet a pohárba. Nix on ív-beszéde Nixon amerikai elnök kö­zép európai idő szerint má­ra virradóra beszédet: mon­dott az amerikai televízió­ban a Watergate ügyről. Az Egyesült Államok el­nöke határozottan leszögezte: semmit sem tudott előre a Watergate-ügvről és nem vett részt azokban a kísérletek­ben sem. amelyek az ügy el- tusolására irányultál?.. Meg­ígérte az ameriKaiaknak. — hogy a jövőben kormánya ..éberebb lesz” és nem tör­ténnek többé hasonló vissza­élések. ..Elérkezett a pillanat — folytatta az elnök — hogy a Watereate-ügyet az igaz­ságszolgáltatás elé utaljuk; annak kelj elbírálnia, ki bű­nös és ki ártatlan”. Az amerikai elnök televí­zióban mondott beszédéhez Washingtonban több mint négyezer szavas dokumentu­mot adtak ki. amely ugyan­csak az elnök Watergate­üggyei kapcsolatos ártatlan­ságát taglalja. , Nixon elnök televíziós be­szédben foglalkozott a Wa- tergate-üggyel. Képünk a be­széd elhangzása után készült, mert beszéd közben a fotó­zást megtiltották. I\ehéz munlíáaap a Sky/abon A Skylab űrhajósainak eddigi legnehezebb mun­kanapjuk volt a tegnapi. Ezt annak „köszönhetik", i hogy az elmúlt napokban túl sokat sopánkodtak amiatt, hogy nincs dolguk. A földi irányító állomás készségesen orvosolta pan iszukat és csütörtökre az előző napokénál ötven százalékkal több elvégzendő feladatot tűzött ki számukra. Bean, Garriott és Lousma kipróbálja a „rakéta cipőt”, amely még a teljes súlytalanság állapotában is megkönnyíti az űrhajósok helyváltoztatását. Várhatóan még ma döntenek arról, hogy mikor lőjjék fel a Skylab harmadik legénységét. PÁRIZS Erecaneny telenül végző­dött a Dél-vietnami Ideig­lenes Forradalmi Kormány és a saigoni rendszer meg- bízottainak a Párizs mellet­ti la Celle-Saint-Cloudban tegnap megrendezett és Dél- Vietnam politikai jövőjével foglalkozó 21. ülése. JERUZSÁLEM Izraeli kormánykörökben nagy elégedetlenséggel fo­gadták a Biztonsági Tanács szerdán este hozott határo­zatát, amely egyhangúlag elítéli Izrael Libanon ellen elkövetett légiagresszióját Tel-Avivban sérelmesnek találják, hogy a tizenöt ta­gú nemzetközi testület állás- foglalásában nem bélyegezte meg az egyéni gépeltérítési akciókat. MOSZKVA Mohammad Ullah-nak, a bangladesi nemzetgyűlés el­nökének vezetésével szer­dán parlamenti küldöttség érkezett Moszkvába. A de­legációt, amely a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának meghívására utazott a szov­jet fővárosba, megérkezése­kor Alekszej Sityikov. a Legfelsőbb Tanács Szövetsé­gi Tanácsának elnöke üdvö­zölte. BELFAST Rendőri egységek tegnap meglepetésszerú rajtaütést hajtottak végre egy tizen­hat főből álló gerillacsopor ton, amely Belfast közelében egy hegyoldalon éppen gya­korlaton vett részt. Mint a rendőrség szóvivője közölte; rövid tűzharc után nyolc gerillát letartóztattak, a többiek elmenekültek. TIENCSIN Norodom Sziltanuk elnök a Kambodzsai Nemzeti Egy­ségfront elnöke, szerdán es­te Tiencsinben egy tiszte­letére rendezett vacsorán ki­jelentette, hagy augusztus 15-e történelmi nap a khme­rek életében, hiszen ez a nemzeti ellenállás nagy győ­zelmének és aj amerikai im­perializmus vereségének napja. Kifejtette, hogy az Egyesült Államoktól távol áll békét adni a kambod­zsaiaknak. Szerinte Nixon elnök mindent elkövet, hogy meghosszabbítsa a khmerek szenvedéseit, akiknek egyet­len „bűne” hogy nem akar­nak „amerikai mintájú bé­kében” élni. BALTIMORE A Maryland állambeli körzeti bíróság mind a ki­lenc bírája elzárkózott at­tól, hogy részt vegyen az Agnew alelnök ellen indí­tott korrupciós ügy kivizs­gálásban —, jelentették szerdán Baltimoreból. Lezáiult a magyar—nyugat­német tárgyalások első szakasza Tegnap délután lezárult Bonnban a magyar—nyu­gatnémet tárgyalások első szakasza. A tárgyalások be­fejeződésével a magyar kül­döttség a következő közle­ményt adta ki: „Befejeződött a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztár­saság delegációi főzött a dip­lomáciai kapcsolatok felvé­telének előkészítéséről foly­tatott tárgyalások első sza­kasza. Több kérdésben előzetes megállapodás jött létre. Mindkét delegáció vezetője jelentést tesz kormányának. Megállapodtak, hogy a tár­gyalásokat a közeljövőben folytatják. A megbeszélések konstruktív légkörben zaj­lottak le”. Nyugalmas éjszaka Phnom Penhben Phnom Penh lakosai több hónap óta először töltötték viszonylagos nyugalomban az éjszakát. Első ízben nem hallatszott az amerikai repü­lőgépek bombáinak robba­nása a főváros körül. Csu­pán a kormányerők tüzérsé­gi ütegei adtak le időnként lövéseket. Harcokat a kormánycsapa- tok által ellenőrzött terület északi és déli részén jelen­tettek. mégpedig a Mekong folyó nyugati partjáról, a fő­várostól mintegy 20 kilomé­ternyire északra és körülbe­lül ugyanilyen távolságra délkeletre. Phnom Penh-től északke­letre a Lón Nol-csapatok erőteljes ellenállásba ütköz­tek, amikár megkísérelték az előretörést Prek Anchanh irányában. A hazafias erős a felsza­badított területeken tiszto­gató hadműveleteket végez­nek és megszilárdítják állá­saikat. A kambodzsai kormány­csapatok csütörtökre virra­dóra első ízben néztek szem­be a hazafias erőkkel az amerikai légierő támogatása nélkül. Bevetették ugyan a kambodzsai léRierő néhány légcsavaros repülőgépét, — amelyek azonban együttvéve is csupán egy B—52-es bom­bázó teljesítóképességénex felelnek meg. ☆ A Fehér Ház nyilatkoza­tot adott ki. amelyben Nixon elnök nevében leszögezi, — hogy az Egyesült Államok a továbibakban is maximális gazdasági és katohai segít­ségben részesíti Kambodzsát. A TASZSZ hírügynökség washingtoni tudósítójának jelentése szerint ez a politi­ka az amerikai kongresszus számos tagját mély aggoda­lommal tölti el. Kastenmeier képviselő levelet intézett — Schlesinger hadügyminiszter­hez. amelyben tiltakozott a Pentagon terve ellen, hogv tovább folytatja a felderítő repüléseket a kambodzsai területek fölött. Változások a lengyel gazdaságirányításban Piotr Jaroszewicz elnökle­tével az ország 1974—75-ös tervének irányelveiről tár­gyalt a lengyel miniszterta­nács. Jaroszewicz miniszterel­nök beszédében szólt arról, hogy a LEJVIP idén ősszel megtartandó országos érte­kezlete az 1971 óta elért eredmények alapján várha­tóan felemeli a jelenlegi lengyel ötéves terv hátra­levő időszakának előirányza­tait. Ezután hangoztatta: — Az 1974—75-ös célkitű­zések megvalósítása nehéz, de tettesen reális feladat. Programunk objektiven tük­rözi gazdasági helyzetünket és a növekvő társadalmi Igé­nyeket. Lakosságunk vásár­ló erejének növekedése meg­követeli. hogy messzemenően gondoskodjunk a belső piac­ra kerülő korszerű árucik­kek gyártásának fokozásá­ról. Minden területen még tovább kell javítani a gaz­dálkodás hatékonyságát. Ezekben az években nemcsak a tervfeladatokat kell mara­déktalanul végrehajtani, ha­nem mélyreható változásokat kell eszközölni a gazdaság­irányításban. a tevékenységi módszerekben is. Mieczyslaw Jagielskj mi­niszterelnök-helyettes, az ál­lami tervbizottság elnöke be­számolóiéban a következők­ben ielölte meg a kővetkező két év alapvető népgazdasá­gi feladatait: a belső piac, valamint az áru- és pénzvi­szonyok egyensúlyának to­vábbi megszilárdítása, a be­ruházási tevékenység töké létesítése és hatékonyabbá tétele, a foglalkoztatás és a~, anyaggazdálkodás megjaví­tása. továbbá a külkereske­delmi forgalom — elsősor­ban az export — gyors üte­mű fejlesztése. Középületópítő Vállalat SZEPTEMBER ELSEJÉVEL betanító tanfolyamokat indít A KŐVETKEZŐ SZAKMÁKBAN: — 3 hónapos tanfolyamot a gipszkarton válaszfal-szerelő, — 6 hónapos tanfolyamot az ács-áltványozó — 6 hónapos tanfolyamot a vasbetonszerelő — 6 hónapos tanfolyaraot a szigetelő és — 8 hónapos tanfolyamot a fűtésszerelő szakmákban. A tanfolyam Idején a résztvevőknek 12,— Ft-os óra­bért és vidékieknek kiilönélési pótlékot fizetünk, ré­szükre munkásszállásról, ebédről és vacsoráról gon­doskodunk. Jelentkezés: augusztus 21-ig a vállalat munka- erőgazdálkodási csoportnál. Budapest V„ Molnár u. 19,

Next

/
Oldalképek
Tartalom