Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-12 / 161. szám

1973. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit ígérhetünk ? Anekdótánali tűnik, pe­dig megtörtént, igaz eset. Két kis község már régóta sze­rette volna, ha köves úton közlekedhetnének egymás között, nem pedig a porban, vagy tengelyig érő sárban. A kérést sehol sem akarták meghallani. Mígnem a kép­viselőválasztás idején a kör­nyék jelöltje megígérte: ha őt választják, meglesz a kö­ves út. S hogy szavainak na­gyobb nyomatékot adjon, másnap már nagy társze­kerek hordták az útburkoló köveket, s rakták szép priz­mákba végesvégig a földút mentén. Mindenki örült, ^ s egyhangú, elsöprő többség­gel választották meg képvi­selőnek az ígérettevőt. A csalódás csak a választás utáni héten következett be, amikor megjelentek az út­építő munkások, de nem le­rakták a követket az útra, hanem felrakták a kocsikra, s úgy elhordták, mintha ott sem lettek volna. A képvise­lőt a falusiak nem is látták többé, de megmaradt _ az istrángszaggató sár. kátyú, porfelhő. A történet — mint azt gon­dolni lehet — még az „ánti- világban”, a Horthy-kurzus idején esett meg. Immár több mint három évtizednyi távolból talán em­lítésre sem lenne méltó, ha­csak nem történelmi lecke­ként a mai fiataloknak vagy némely feledésre hajlamos idősebbnek. Ám érdemes mégis szóba hozni, mert az idei tanácstagjelölő-gyűlések, választási gyűlések során több helyen volt tapasztal­ható, hogy a lakosság kü­lönféle igényeket tett szóvá. S az igényekre nem egy he­lyen ígéretek is hangzottak el a tanácstagjelöltektől. A kérdés tehát jogos: milyen is nálunk az igények és ígé­retek összhangja? Minden­képpen ígérni kell-e a vá­lasztók előtt? • Nem lényegtelen a kérdés. Ma is sokfelé találkozhatunk ugyanis még olyanokkal, akik azt hiszik, hogy a ve­zetők — ez esetben a megyei vagy városi, községi tanács­tagok — afféle kijáró em­berek. Akikhez csak be kell nyújtani az igényt — jobb esetben közérdekű igényt ugyan, de nemegyszer sze­mélyes, egyéni kérelmet —, s ő azután illetékes helye­ken utánajár, intézkedik, vagyis „kijárja”. Nyilvánva­lóan nem ez a tanácstagok dolga nálunk, noha igaz, hogy egyik legfőbb feladatuk, gondjuk: ismerjék és tudják, mire van szüksége, mi a jo­gos igénye választókörzetük­nek. Semmiképpen se te­gyenek azonban megalapo­zatlan, meggondolatlan ígére­teket, ne ígérgessenek. Napjainkban már nem, vagy csak nagyon elvétve találkozhatunk ilyesmivel. Még a választási előkészüle­tek, a jelölőgyűlések idősza­kában is csak ott ígértek a jelöltek, ahol látszott a meg­valósítás reális lehetősége. Sok ígéret hangzottéi? Mond­hatjuk igen, de ezek éppen azért hangozhattak el, mert tervgazdálkodásunk, az ál­landó. tervszerű fejlődés te­szi lehetővé, hogy évről év­re újabb beruházások vál­hassanak valóra, s a község­fejlesztés is következetes lé­pésekkel halad. Erre építve tehettek ígéretet a tanácstag­jelöltek. Ezek szerint a tanácstagok­tól mit várhatunk, ha vég­eredményben csak az amúgy is betervezett beruházásokat regisztrálják? Hogyan kép­viselik akkor körzetük ér­dekeit? Légióként azt kell tudni­uk: mit tesz elengedhetetle­nül fontossá a fejlődő élet azon a területen, amelynek lakói bizalmat szavaztak í'é- szükre. S ezt a jelentkező szükségletet kielégíthetik-e máris, vagy mikorra lehet megfelelően előirányozni azt. A jogos igények ismeretén, érzéklésén túl tehát a ta­nácstag, a nép képviselőjé­nek kötelessége, hogy meg­vizsgálja a lehetőségeket, egybevesse az országos és a helyi érdekeket. Ne legyen követelőző, ha a helyi érde­kek összeütközni látszanak országosokkal, sőt vállalnia kell azt is, hogy nemet mond­jon ha kell, s a nagyobb kö­zösségi érdek szolgálatában meg kell magyaráznia a he-' lyiek ideig óráig való háttér­be szorulását. Ha viszont úgy látja, hogy a helyi szükség­letek kielégítése esetleg csu­pán meg nem értésbe vagy a lehetőségek nem megfelelő kihasználásába ütközik, ak­kor harcolnia kell érte, fel kell lépnie minden fórumon a jogos ügy igazáért. Ez eset­ben csakugyan el kell járnia, meg kell keresnie a legcélra­vezetőbb, leggazdaságosabb megoldásokat, anyagi forrá­sokat. s fel kell derítenie az esetleg kiaknázatlan lehető­ségeket is. \ tanácstag vagy akár az országgyűlési kép­viselő így tehát — adott eset­ben — mégiscsak „kijáró ember”, természetesen a szó­nak egészen más értelmében, minit ahogyan az a múltban volt. Nemcsak „fent”’ kell jagyanis kilincselni, vagyis a megyei vagy az országos szer­veknél, vezetőiknél. hanem többnyire „lent” is, ha ezzel a jelzővel illethetjük a köz­ségek. városok lakóit, á vá­lasztókart, magukat azokat, akik érdekében indult egy- egy kérelem, eljárás. Rövi­den : nemcsak a pénzt kell elvárni egy-egy elgondolás keresztülviteléhez, hanem saját erővel társadalmi mun­kával is hozzá lehet járul­ni ahhoz. Jogosan elvárhatjuk a ta­nácstagtól, hogy úgy tegyen ígéretet egy-egy elhangzó igény hallatán, ha vállalni kész a mozgósításban való részvételt is a megvalósítás­ra. Abban már előre biztos lehet — s ez ígéretének leg­főbb aranyfedezete —, hogjf munkájában számíthat a pártszervezetek, a népfront szervező, mozgósító segítsé­gére, tevékeny résztvállalásá- ra a társadalmi munka ke­reteinek megteremtésében és lebonyolításában. S ami még talán ennél is fontosabb: ma már abban is biztos lehet, hogy számíthat általában a lakosság nagy tömegeinek megértő hozzájárulására. Mindenütt megfelelő­en harmonizálhat az igények­re az ígéret is, ha a tanács­tagnak megvan a jó, szemé­lyes kapcsolata választóival ha ismeri körzete problémá­it, lehetőségeit, köztük a ki­használatlan lehetőségeket is, ha ismeri, műként illeszthető mindez a nagyobb közösség terveibe, a közös célokba. Ez a választók érdekeinek igazi, helyes képviselete! Ezt vár­hatják és várják is el tanács­tagjaiktól. országgyűlési kép­viselőiktől a választók. i L. Z. * F1LMJÉGYZÉT WEST SIDE STORY IBUSZ-INTOUBIST Több mint 21 ezer szovjet turista látogat az IBUSZ szer­vezésében idén hazánkba, s csaknem ugyanannyi magyar utazik ez idő alatt az iroda útján a baráti országokba. Az IBUSZ és az INTOURIST ve­zetői most már arról tárgyal­nak. milyen programokat kí­náljanak a közönségnek 1974- ben. Az IBUSZ-szal jelenleg fő­ként országjáró körutazáso­kon vesznek részt a hazánk­ba érkező szovjet turisták. A jövő évi program során külö­nösen a II. világháborúban részt vett veteránok közül jelentkeznek majd előrelát­hatóan sokan arra a hazán­kon is átvezető turistaútra, amely a felszabadító szovjet hadsereg jelentősebb állomás­helyeire kalauzol. A magyar turisták a követ­kező évben eljuthatnak majd a Kaukázuson túlra, s vár­hatóan sikere lesz az Ir- kutszkból tervezett tajgai ki­rándulásnak. A West Side Storyt már megelőzte a híre. Először Bernstein csodálatos zenéje jutott el hozzánk, később a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik bemutatójaként a mu­sical színpadi változatát lát­tuk, most a filmszínházak pénztárai előtt állnak sorban az érdeklődők. Arthur Laurents és Jerome Robbins darabját Emest Lehman írta filmre, míg a rendező Robert *Wise, aki tel­jesítményéért első Oscar-díját kapta. (A másodikat „A ze­ne hangja” című filmért.) A produkció 1961-ben ké­szült. Valamit a film tartalmáról. A forgatókönyv szánalmasan gyenge sztorit rögzít, a Sha­kespeare után született szám­talan Rómeó és Júlia variá­ciók egyike. Két. egymással szemben álló „banda”, a „rakéták” és a „cápák” vé­res haroa. s közben termé­szetesen egy csodálatos, ám­de tragikus sorsú szerelem története. Ennyi az egész. Honnan a siker tehát? Mi a világhír magyarázata? A válasz nem könnyű. A jegy­zetíró csak találgatásokra kényszerül. Mindenek felett Bernstein varázslatos muzsi­kája „gyanús”, ez lehet a legfőbb sikerokozó, de Vé­leményem szerint hasonló részt vállal a győzelemből Je­rome Robbins hihetetlenül fantáziadús. ötletgazdag ko­reográfiája is. Wise, a ren­dező a lehetőségek maximá­lis kihasználásáért érdemel dicséretet. És a szereplők?' Nos, job­bakat e célra aligha lehetne találni. Valamennyi kitűnő táncos, de egyben kitűnő pró­zai színész is. A főbb szere­peket Russ Tamblyn, George Chakiris, Natalie Wood és Rita Moreno alakítja — nagyszerűen. —sz —ö U-ELOZETES Isinél jelentkezik a Fórum VI I1-esek gálaműsora Kedden este az Önök kér­ték című kívánságműsor után ismét jelentkezik a Kicsoda­micsoda című népszerű fej­törőjáték. A kísérleti 2. mű­sorban a Társadalmi előíté­letek 4. folytatásában a Ci­gányok és magyarok című epizód következik. Szerdán a győri Kisfaludy Színház művészeinek előadá­sában sugározzák felvételről Gerencsér Miklós Isten vá­rosa című drámáját, amelyet a város fennállásának 700. évfordulója tiszteletére írt a győri születésű író. Július 19-én, csütörtökön 20 órától ismét jelentkezik külpolitikai témával a Fó­rum. Ezúttal neves újság­írók válaszolnak a nézők kérdéseire. Ezt a Juniális című népzenei műsor kö­veti. Július 20-án, pénteken ke­rül sor a berlini VIT-re ki­utazó magyar kulturális de­legáció gálaműsorára. Ripor­terek: Antal Imre, Kudlik Júlia, Feledi Péter. A műsor­ban többek között közremű­ködik a Pécsi Balett, a Raj­kó zenekar, a Lokomotív GT együttes, valamint a KISZ Központi Művészegyüttes tánckara. Ezután Majakov­szkij születésének 80. évfor­dulója alkalmából mutatják be a Gőzfürdő című szatírát. Július 21-én, szombaton ri­portfilmet láthatunk egy mezőkövesdi teherautó-so­főr hétköznapi életéről, munkájáról. 18 órától a Margitszi getről közvetítik a Magyarország— Nagy-Britannia úszóversenyt. Este ismét jelentkezik a te­levízió kabarészínháza, ezt pedig a Kozincev-sorozatban a Hamlet című film követi. Július 22-én, vasárnap dél­után ismét kapcsolják a Margitszigetről a Magyaror­szág—Nagy-Britannia úszó­versenyt. Este a Dorellik jön című színes olasz bűnügyi vígjáték kerül képernyőre. Rekord a moszkvai filmfesztiválon 4 A nyolcadik moszkvai nem­zetközi filmfesztivál mind a résztvevő országok, mind pe­dig a külföldi filmes-vendé­gek száma tekintetében meg­döntött minden eddigi re­kordot. A szerdai Pravda szerint a külföldi vendégek — rendezők, színészek, ope­ratőrök. film-forgalmazók és kritikusok — száma eléri az 1200-at. Magyarország, amely a já­tékfilmek versenyén Zolnay Pál „Fotográfia” című film­jét, a gyermek-filmek verse­nyében pedig a Szemes Mi­hály rendezte „Kincskereső kisködmönt” indítja, népes filmművész-delegációval kép­viselteti magát, a küldöttség tagjai közül máris Moszkvá­ban tartózkodik Jancsó Mik­lós filmrendező, Papp Sán­dor, a Filmtudományi Inté­zet archívumának igazgatója, Szabó Éva és Andai Györgyi filmszínésznő. A fesztiválon résztvevő vi­lághírű rendezők és színé­szek teljes listáját összeáifí- tanj reménytelen vállalkozás volna. Mindenesetre Gina Lollobrigida, Sopha Loren, Anna Karina, Marina Vlady, Marcello Mastroianni, Ri­chard Burton és többtucat más filmnagyság jelenléte, il­letve érkezése azt a tényt jelzi, hogy a moszkvai feszti­vál a nemzetközi filmvilág­ban olyan eseménnyé vált, amelyet „nem lehet kihagy­ni”. Balszerencse Tóth-Máté Miklós S zarvas Kálmán har­mincéves gépészmér­nök rajongott a csú­nya nőkért. Felújjongott a gyönyörűségtől, ha egy kel­lemetlen külsejű nő szembe­jött vele az utcán, görbe lá­bakkal, keszegsoványan és olyan arccal, mint egy rosz- szul előhívott fénykép. Jó ideig tudott gyönyörködni a házmesternében is, aki olyan volt, akár a megereszkedett luftballon és rekedt basszu­sa betöltötte a bérházat. Ezért nem cserélt lakást Szarvas, bár módjában lett volna, de sajnált megválni ettől az esztétikai élvezettől. ö maga egyébként jóképű férfi volt, szőke, magas, mindig a divatnak megfele­lően öltözve. Sokszor szemez­tek vele kimondottan szép nők is az utcán, de ő csak a kimondottan pocsék nők pillantását viszonozta. — Menj el pszichológus­hoz — ajánlotta sajnálkozva egyik barátja, aki unta már Szarvas örökös ábrándozását a csúnya nőkről. — Azt hi­szem,, te beteg vagy! — Mert gyűlölöm a kon­venciókat? — nézett rá meg­ütközve a mérnök. — Mert meglátom a görbében az egyenest, a szabálytalanban a szabályost, a csúnyában a szépet? Mert a szerelemben is egyéniség vagyok?! Ha ez betegség, akkor vállalom! Sértetten adta meg a köl­csönkért százast és nem állt szóba többet azzal a barát­jával. A munkások is tudtak Szarvas szenvedélyéről, ezért ha valami probléma adódott elő az üzemben, mindig a legcsúnyább nőt küldték ér­te. Olyankor az rávillantot- ta maradék fogait és a mér­nök megolvadt, mint a na­pon hagyott margarin. Az igazgatónak is tudo­mására jutott a dolog. Való­színűleg a titkárnőtől, aki szép arocal és hibátlan alak­kal feszült a kandi szemek előtt, de Szarvas felé hasz­talan feszített. Ö változatla­nul az egyik könyvelőnek, a kopaszodó Berényinének ud­varolt. Feketét, colát hozott neki a büféből és viccekkel szórakoztatta. Egy napon magához kéret­te az igazgató. Konyakkal és külföldi cigarettával kí­nálta. — Nézd1 fiam — kezdte, mert az igazgató atyja Volt az üzemnek, legalábbis sze­rette, ha annak tartják a beosztottak — a munkád el­len semmi kifogásom, azt hiszem ezt a premizálásban is figyelembe vettük, hanem a magánéleted... hogyis mondjam... Parancsolj — tolta Szarvas felé a cigaret­tásdobozt és amíg a fiatal­ember kikotort egyet, elgon­dolkozva nézte. Megvárta, amíg a füst előkanyarog a cigarettából, csak aztán foly­tatta szigorúan. — Ne kerteljünk! Nem tetszik nekem, hogy te Be- rényiné körül forgolódsz! — Elvált asszony — men­tegetőzött Szarvas. — De olyan, mint a má­sodik világháború! — csat­tant fel az igazgató, aki sok­kal jobban emlékezett Szarvasnál a második világ­háborúra. — Abszurdum, hogy egy jóképű, fiatal mér­nök, egy múmiának hordoz­za a feketét! Ez úgyszólván... egészségtelen! Visszatetszést szül a dolgozók között, ront­ja az esztétikai közízlést! — nagyot fújt, majd enyhül- tebb hangon tette hozzá. — Remélem nem haragszol, hogy ezt így kerekperec megmondtam? Szarvas nem haragudott. Az igazgatójára különben sem szokás haragudni egy fiatal mérnöknek. — Ennek örülök — sóhaj­totta megkönnyebülten az igazgató, majd csavarintva egyet a témán, megkérdezte. — Vasárnap mit csinálsz? — Még nem tudom — hazudott Szarvas diplomati­kusan, nem merve bevalla­ni, hogy Berényinének akar­ta megmutatni a gyufásdo- boz gyűjteményét. Berényi- né úgyis már többször hang­súlyozta, hogy szívesen megnézné! — Alrkor szeretném, ha eljönnél hozzánk/, ebédre — nézett rá atyai melegséggel az igazgató és töltött még a konyakból — otthon sokkal nyugodtabban beszélgethe­tünk. Egyébként nyúlpapri- kás lesz. hiszen tudod, hogy bolondja vagyok a nyúlnak! A mérnök megköszönte a meghívást és vasárnap sötét­kék ruhában, öt szál szek- fűvel a kezében, becsönge­tett az igazgató budai viL Iájába. Olyan szép lány nyitott neki ajtót, hogy Szarvas majdnem visszafordult. De aztán arra gondolva, hogy ez talán a háztartási alkal­mazott, bement és az öt szál szekfűt finom meghajlással átadta az igazgatónénak. Az mosolyogva megköszönte, majd elnézést kért, hogy utánanéz az ebédnek. — Ad­dig Andrea szórakoztatja — mondta, és rámutatott a be­lépő szépségre, akivel a mérnök az ajtóban már ta­lálkozott. — Andrea, a lá­nyunk! Andrea leült Szarvassal szemben és megkérdezte, ki a kedvenc írója. A mérnök megmondta, aztán ő is meg­tudakolta Andrea kedvenc íróját. A kedvenc zeneszer­zőknél tartottak, amikor be­jött az igazgató, üdvözölte Szarvast, majd nemsokára magukra hagyta őket. — Utánanézek a nyálaim­nak — közölte. A kedvenc festőknél tartottak, amikor behozták az ebédet, és a kedvenc táncdalénekeseket sorolták, amikor Szarvas el­búcsúzott, azzal az ígérettel, hogy a jövő vasárnap is el­jön. — Fúj, de szép lány! — gondolta a busz felé bal­lagva és aznap nehezen aludt el a lelkifurdalástól, hogy egy ilyen szép nővel csapta agyon a vasárnapját. — És ráadásul az igazgá- tóm lánya — morfondírozott kétségbeesetten — ilyen át­kozott balszerencsés csak én lehetek! Égy valamirevaló igazgatónak szemüveges, nyiszlett, izgalmasan pocsék lánya szokott lenni, ez meg akár egy szobor. Az alakja hibátlan, a haja mint az éj­szaka, olyan sötét, a szeme mint két gyémánt, a hangja mint az üvegharang...! Akár a mesében! Jaj, de szeren­csétlen vagyok! A következő vasárnap új­ra elment, hiszen még nem tudta, ki a kedvenc feltalá­lója Andreának, majd az utána következő vasárnap újra. mert még hátra vol­tak a sportolók és a ked­venc rablóbetyárok. Aztán egyik nap elmentek együtt moziba. És amikor a sötétben Szarvas megfogta a szép lány szép kezét, úgy érezte, egy elvet dob el ma­gától és egyéniségét levetve, mint egy zakót, ő is beáll az ódon ízlésű férfitársak szürke tömegébe. Amikor egy év múlva ki­jöttek a központi házasság- kötő teremből, nagyon szé- gyellte magát, hogy . annyi csúnya nő közül végül is csak egy szépet tudott ki­fogni és vett el feleségül. — Ráadásul az igazgatóm lányát — sóhajtott fel—, a végén még kineveznek fő­mérnöknek! Mibe kevered­tem?! karján a tüllökbe gön­gyölt tüneménnyel, szomorúan, de sorsába hősiesen beletörődve lépdelt a felvirágozott Chevrolet felé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom