Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-10 / 159. szám

Világ proletárjai; egyesüljetek! Ara- so fillér XXIV. évf. 159. sz. 1973. július 10., kedd. Az első szakasz Helsinkiben H elsinkiben ötnapos megszakítás nélküli ínunka után befejeződött a külügyminiszterek tanácskozása Európa biztonságáról és az országok együttmű­ködéséről, azonban az új Európáért való munkálkodás ko­rántsem ért véget. Július 3-án, az értekezlet első napján, közvetlenül a megnyitó ülés után arra koccintottak a részt­vevők. hogy elkezdődött az európai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet. A befejezéskor viszont arra emelték a po­harakat, hogy igaz, jó munkát végeztek, azonban ezt a kö­zös munkálkodást néhány hónap múlva legalább ilyen szel­lemben, az egyetértés és a népek jövőjéért való felelősség szellemében folytatni kell, majd be kell fejezni. Mi volt a mostani helsinki ülésszak legnagyobb ered­ménye? Mindenekelőtt az, hogy a finn főváros csodálatosan szép konferenciatermébe», a Finlandia házban az érdekelt országok külügyminiszterei alkotó tanácskozássorozatot foly­tattak, lényegében és alapjaiban egyet értenek a Dipoliban jó fél esztendő alatt kemény munkával elfogadható komp­romisszumokkal kidolgozott napirenddel és ajánlásokkal. Egyúttal a fölszólalásaikhan kifejtették kormányuk állás­foglalását és javaslatterveiket. Eredmény tehát, hogy a ke­let és a nyugat akarja a földrész biztonságát, békéjét, az országok gazdasági, kereskedelmi, kulturális, műszaki-tudo­mányos, emberiességi ügyekben való együttműködést. Eredmény, hogy készségüket nyilvánították az együt­tes munkálkodásra a jövőben is. Eredmény, hogy felismer­ték: a háborúval szemben egyetlen alternatíva létezik csu­pán, s ez az alkotó szellemű békés egymás mellett élés, az együttműködés a népek javára, a jövő nemzedékek érde­kében. $ I mmár a majdnem három évtizede uralkodó euró­pai béke természetesen nem jelenti azt, hogy a két világrendszer között ezután nem lesznek né­zeteltérések, véleménykülönbségek. Lesznek, egy dologban viszont — a legfőbb vonatkozásban, holnapjaink megítélé­sében közös alapion tárgyalhat a kelet és a nyugat, és ez a legfőbb jó: a békés együttmunkálkodás szükségességének az elismerése. Voltak véleménykülönbségek Helsinkiben is, és lesz­nek Genfben is (igazán csak ott csúcsosodnak ki) a máso­dik forduló alkalmával. Nézetkülönbséggel kell számolnunk elsősorban az egymás mellett élés hogyanjában és abban, hogy a nyugat bizonyos előnyöket szeretne elérni a tárgya­lásokon, föltételekhez akarja kötni a további munkamene­tet és az eiedményeket. Mint a helsinki értekezlet első napján benyújtott szov­jet javaslattervezetből is kiderül: a szocialista országok a második világháború után kialakult határok megváltozha- tatlanságára törekednek, elsőrendű fontosságú elvnek te­kintik a szuverén egyenlőséget, az erőszakról való lemon­dást, elvetik az erőszakkal való fenyegetőzést. Céljuk a vi­ták békés rendezése, az emberi jogok és alapvető szabad­ságjogok tiszteletben tartása, a nép>ek egyenjogúsága és azon joga, hogy maguk rendelkezzenek a sorsukkal. Véleményünktől eltér számos nyugati ország állásfog­lalása a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok módjainak meghatározásában is. A mi célunk és ajánlatunk: minden­féle megkülönböztetés felszámolása. Az ■„emberek, eszmék szabad áramlásának” nyugati értelmezése is — amely inkább ideológiai fellazítást, semmint kulturális célokat szolgál — ellentmond a szocialista országok szokásainak, jól bevált, emberformáló módszereinek. A külügyminiszterek helsinki tanácskozásának végén Péter János elnökletével zárt ülésen fogalmazták meg a rövid közleményt. Eszerint augusztus 29-én Összeül a második szakaszt előkészítő koordinációs bizottság. A konferencia második fordulója, a szakbizottságok mun­kája szeptember 18-án kezdődik Genfben, hogy végleg meg­fogalmazzák a legfőbb Európa-dokumentumot. K. L. Kádár János és Fock Jenő fogadta a Kongói Népi Köztársaság hazánkban tartózkodó elnökét Orosz nyelvi tábor nyílt Szolnokon Orosz nyelvi tábort nyi­tott meg tegnap délelőtt Szolnokon, a megyei KISZ- bozottság tiszaligeti vezető­képző iskoláján Hevér Lász­ló, a KISZ Központi Bizott­ság középiskolai osztályának vezetője. A három megyéből — Szabolcs, Hajdú és Szol­nok — érkezett fiatalokat Boros Ottóné, a megyei párt- bizottság propaganda és mű­velődésügyi osztályvezetője köszöntötte. A KISZ Központi Bizott­ság a Művelődésügyi Mi­nisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet által szervezett háromhetes tábor 'külön érdekessége, — hogy munkáját száz szovjet egye­temista és tizenöt szovjet egyetemi tanár is segíti. A magyar középiskolás fia­talok — valamennyien fizi­kai dolgozók gyermekei — a szovjet vendégekkel együtt tanulócsoportokat alkotva — gyakorolják a nyelvet, s per­sze a foglalkozások szüneté­ben szórakoznak, kirándul­nak és sportolnak. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására vasárnap hivatalos látoga­tásra — Magyarországra érkezett — Marien N’Gou- abi, a Kongói Népi Köztár­saság elnöke, a Kongói Mun­kapárt Központi Bizottságá­nak elnöke. A Kongói Népi köztársaság Budapesten tartózkodó kül­döttsége élén Marien N’Gou- abi államelnökkel tegnap délelőtt városnézésen vett részt. A baráti ország vendé­gei a Füredi úti lakótelepet, a metró kelet-nyugati vona­lának több állomását, vala­mint a Halászbástyát tekin­tették meg. A Kongói Népi Köztársa­ság és a Kongói Munkapárt Központi Bizottságának elnö­ke, valamint kíséretének tag­jai tegnap délelőtt koszorút helyeztek el a magyar hősi emlékműnél a Hősök terén. A koszorúzáson jelen volt többek között Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács tit­kára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. Tegnap délelőtt Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságnak első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnö­ke, a Központi Bizottság székházában fogadta Marien N'Gouabit. A szívélyes, baráti talál­kozón jelen volt Garai Ró­bert külügyminiszterhelyet- tes, illetve Charles Ngouoto, a Kongói Munkapárt Politi­kai Bizottságának tagja, Jus­tin Lékoundzou, a Kongói Munkapárt Központi Bizott­ságának tagja, ipar- és bá­nyaügyi és idegenforgalmi miniszter, Charles-David Ga- nao külügyminiszter, vala­mint Pierre N’Gouonimba N’Czary, a Kongói Népi Köz­társaság budapesti nagykö­vete. Tegnap délután a Par­lamentben folytatódtak a hivatalos tárgyalások Lo- senczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke és Marien N’Goű- abi, a Kongói Népi Köztár­saság elnöke, a Kongói Mun­kapárt Központi Bizottságá­nak elnöke között Tegnap délután a Par­lamentben befejeződtek a hivatalos tárgyalások Lo­sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke, és Marien N'Gouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke, a Kon­gói Munkapárt Központi Bi- zotsága elnöke között, A tárgyalásokon közös közleményt fogadtak el. A finn vendégek programja Sétahajózás - Gyárlátogatás - Barátsági gyűlés Kitüntetések A magyar küldöttség Cedenbalnál ’Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Foradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztár­saság Minisztertanácsának elnöke tegnap fogadta a Fehér Lajos vezette magyar küldöttséget. A találkozón jelen volt a mongol párt és kormány több vezetője, köztük T. Rag- csa és N. Zsagraval, valamint Kádas István, hazánk ulan- bátori nagykövete is. Ä magyar—finn barátsági hét alkalmából Szolnokon tartózkodó testvérvárosi kül­döttség, a riihimäki turista- csoport tagjai a vasárnapot Szolnokon töltötték. A Vörös Csillag Filmszínházban meg­tekintették „Az új színek vá­rosa” című, Szolnokról ké­szült filmet. Látogatást tettek a Galériában és a Damjanich János Múzeumban. A vendégeknek tegnap is gazdag programjuk volt. A csoport egyrésze a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság tanyahajóján sétahajó­zást tett a Tiszán, ott vízügyi szakemberek tájékoztatták a vendégeket a Tisza II. vízlép­csőről, hazánk legnagyobb mezőgazdasági beruházásáról. A csoport másik része fel­kereste a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyáregysé­gét, megtekintette a belföldi piacra és az exportra készü­lő modem konyhabútorokat. Délután a Papírgyár látta vendégül a testvérvárosi kül­dötteket. Az üzem művelő­dési házában barátsági gyű­lést tartottak, amelyen Za- kár Zoltán, a Hazafias Nép­front Szolnok városi elnöke méltatta a magyar és a finn nép rokoni kapcsolatát, ba­rátságát. A demonstrációt ünnepi műsor zárta. A megbeszélés során J. Cedenbal és Fehér Lajos köl­csönösen tájékoztatták egy­mást országaik helyzetéről, és áttekintették a két ország közötti együttműködés hely­zetét. Ezt követően Szononin Luvszan, a Mongol Népköz- társaság Nagy Népi Hurálja elnökségének ügyvivő elnöke — a mongol és a magyar nép közötti barátság, gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés elmélyítése érdekében kifejtett kimagas­ló tevékenységének elismeré­seképpen Fehér Lajosnak át­nyújtotta a Munka Vörös Zászló rendjét, dr. Jávor Er­vinnek, a Tervhivatal elnök­helyettesének pedig a Sark­csillag érdemrendet. Tegnap délelőtt az Ulánbá­tor közelében fekvő szongi- nói völgyben átadták rendel­tetésének a magyar gazdasági és műszaki segítséggel épült — az AGROTERV által ter­vezett — korszerű új állat- gyógyászati oltóanyag- és tápszergyárat, amely a ma­ga nemében egyedülálló Ázsiában. Az avatási ünnepségen százegy magyar építő ka­pott mongol állami kitünte­tést a szonginói állati oltó­anyag- és tápszergyár felépí­tésében végzett kimagasló munkájáért Népi egység és a nép egysége KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON hírek tudósít, m — HÍREK DOSTTASOK — HÍREK mmm Indiai vendég Budapesten Kállai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa el­nökének meghívására tegnap hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezett dr. S. D. Sharma, az Indiai Kong­resszus Párt elnöke, akit fo­gadott Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke és Kállai Gyula. Szovjet pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására N. I. Szavúnkinnek. az SZKF Köz­ponti Bizottsága póttagjá­nak. a KB adminisztratív osztálya vezetőjének vezeté­sével tegnap pártmunkás­küldöttség érkezett hazánk­ba. A küldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője fogadta. Komszomol-delegáció Jászberényben Kedves barátoknak kijáró szeretettel fogadták tegnap Jászberényben a megyében tartózkodó Tallinn városi Komszomol-delegáció tagjait. A vendégeket Varga Zsig- mond, a városi KlSZ-bizott- ság titkára tájékoztatta a városban éiő fiatalok hely­zetéről, élet- és munkakö­rülményéről. Jászberényi látogatásuk előtt a delegáció tagjai meg­ismerkedtek a megyeszék­hellyel. a tiszaligeti KISZ- táborral, voltak Kunszent- mártonban és Tiszakürtön. A tallinni vendégek dél­után a Hűtőgépgyárba láto­gattak, ahol a vállalat veze­tőivel. szocialista brigádjai­val, fiatal dolgozóival talál­koztak. Évadzáró hangverseny Karcagon Nagv sikerű hangversenv- nyel fejezte be az évadot szombaton este a Déryné művelődési központ munkás­kórusa, a 609. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet ifjú­munkás kórusa és a Déryné művelődési központ kamara- zenekara. A hangverseny előtt Tóth István, a városi tanács elnökhelyettese érté­kelte az együttesek munká­ját. A sikerekről elismeréssel szólt Molnár Ferenc, a Va­sas Szakszervezetek ifjúsági titkára, és átnyújtotta a Va­sas Szakszervezet főtitkárá­nak elismerő oklevelét. A Déryné művelődési köz­pont munkóskórusa és az est többi szereplője a meg­szokott igényességgel tolmá­csolták a kórusműveket és zenei alkotásokat. A kóru­sokat Mészáros Ferenc kar­nagy vezényelte, az együt- • teseket Kalmár Gvula. a ze­neiskola tanára kísérte zon­gorán. Jó termés Jászkiséren Tegrtao kaptuk a hírt a jé«Tki«éri Kossuth Term»lő- szővétk“zetl»öl: 126 hektáron végeztek az őszi árpa beta­karításával. Most már vég­leges termésátlag adataik vannak, amiből az is kide­rül, hogy a község eddigi legnagyobb őszi árpa termé­sét aratták |e most: hektá­ronként 46,8 mázsával fize­tett az őszi árpa. Készülődés a tiszai vízikarneválra •Megkezdődött a XVI. ti­szai vízi karneválra való fel­készülés. Tegnap délután tartotta az MSZMP és a KISZ Szolnok városi bizott­sága a karnevál előkészíté­sére összehívott ooeratív bi­zottság alakuló ülését, ame­lyen a társadalmi és tömeg­szervezetek, a gazdasági egységek vezetői, párt- és KISZ-titkárok vettek részt. A hagyományos vízi kar­nevált augusztus 19-én ren­dezik meg. vámsunk közelgő 900. évfordulójának, a fővá­ros centenáriumának. az MHS7 25. jubileumának és a X. Világifjúsági Találkozó­nak a legyében Az idén töb­ben készítenek dekoráció­kat, mint az előző években. Most szerepel majd először feldíszített hajóival a Tisza- menti Vegyiművek, az MHSZ és a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat. A karnevál előtt színes kúl- túrműsor lesz a Tisza-parton és a szabadtéri színpadon. A karnevált a hagyományok­hoz híven tűzijáték zárja. Zsákgyárat avattak Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter tegnap fel­avatta a Kender-, Juta és Textilipari Vállalat nagyha­lászi zsákgyárát. A 200 mil­lió forintos költséggel épült új üzemben gabonazsákokat készítenek. A gyár jelenleg nyolcszáz. később pedig több mint ezer embernek ad munkalehetőséget. Egy mondatban — Vasárnap Gyulán ün­nepélyesen megnyitották a TIT XI. Eszperantó Nyári Egyetemét, amelyre 12 euró­pai államból háromszáznál több eszperantisU érkezett. HÍREK! — A bátaszéki vasúti cso­móponton vasárnap ünnepel­ték annak évfordulóját, hogy száz esztendővel ezelőtt ad­ták át a forgalomnak a du- na—drávai vasút Dombóvár Bátaszék közti 65 kilométer hosszú vonalát. — Vasárnap a Somogy megyei Kercseliget község­ben került sor a zselici nap­ra, amelyen a táj népmű­vészetét mutatják be. — Elutazott vasárnap He­ves megyéből a Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság háromtagú dele­gációja. — Aq elektromechanikai vállalat szakemberei tegnap megkezdték a 100 méter ma­gas zalaegerszegi tv-erősítő antennarendszerének szere­lését. — Tegnap délután Rákó­czifalva határában kigyul­ladt egy búzatábla. A határ­szemlén levő tűzoltók észlel­ték a tüzet, s azonnal riasz­tották a szolnoki tűzoltókat, akik rövid idő alatt eloltot­ták. A tűz keletkezésének okát vizsgálják, j

Next

/
Oldalképek
Tartalom