Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

1973. július 8.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

pápa engedélyezte. hogy az ünnepséget a Szent Péter bazilika előtti téren rendezzék, annak ellenére, hogy az ünnepelt csupán beleszületett a katolikus vallásba, de már régóta nem volt gyakorló hívő. A nagyhatalmaknak sem volt kifogásuk a Vatikánnak ebben az összefüggésben nemzetek fölötti, semleges minősítése ellen, ha már nem az ő népükből került ki az a férfiú, aki az emberiség érdeklődésének középpontjába került

Gyenes István:

és minden jel szerint beírja nevét a világtörténelembe.

A férfiú a kicsiny, sokat szenvedett, de nagyra becsült magyar nép fia volt. Kiss Mihálynak hívták. A világsajtó részletesen közölte életrajzát. Apja egyszerű elektronikai főmérnök volt, száztíz computer vezérlőasztalánál ült naphosszat, mármint napi három órát. hétfőtől csütörtökig, nemigen érc rá fia nevelésével foglal- Kozni. „Leginkább édesanyám tanított a szépre, — jóra, neki köszönhetek mindent” — mondta egy intervízió nyilatkozatában Kiss Mihály, az Igazságnak megfelelően, mégte a fiúi szeretet túláradásá- val, hiszen felfedezését egyedül önmagának köszönhette.

Napvilágra kerültek apró részletek is a mokány, rokonszenves férfiú gyermekkorától. Szerény volt és pajkos, visszahúzódó és verekedő, tanult jól és rosszul — röviden: egyéniség, már mákszem korában. Későbbi pályafutása ehhez képest sablonosnak tűnt fel, de azt is kiszínezték: a földkéreg hőenergiáját hasznosító egyik magyarországi laboratóriumban dolgozott, , ...háromezer méter mélységben, ipint sok más kortársa szerte a világon, no de ő a „pusztán” gyakorolta ezt a mesterséget, s ez a szó: puszta, még 1992- ben is romantikus borzongást keltett jólértesült nemzetközi körökben.

Kétszer nősült, kétszer vált el — de második válása már összefügg világhírével. Második feleséget ugyanis akkor hagyta ott, amikor Kiss Mihály kiadta „Van két lábam” című röpiratát. Napok alatt lefordították ötvenhét nyelv............

r

e, fényszedők sokszorosították, színes televíziók sugározták a mindössze egy gépelt oldal terjedelmű hitvallást, Kiss Mihály holografikus képmásával együtt.

Magyarország a világ tö- megkommuni! / ciós szerveinek zarándokhelye lett Akkora volt a tolongás, hogy nagysietve egy villát utaltak ki a híres embernek a Mátrában, mert a pesti toronyházban, ahol eddig lakott, olykor csőrepedés miatt átmenetileg el kellett távolítani a lakókat a környékről.

A kérdés, amivel telhetetlenül ostromolták, persze a legsematikusabb volt: Hogyan jutott el korszakalkotó ötletéhez? Mint Newton a gravitációs törvényre, azaz „nocte dieque incubando”, éjjel-nappal kotlottam rajta. mondta Kiss Mihály. Mutassa a lábát! Megmutatta. A másikat! Azt is.

Gipszmintát nem hagyott venni a lábáról, s azt az ajánlatot is elutasította, hogy egymillió fontsterlingért bővítse ki elméletét két gépelt oldalra. „Magyar embernek a pénz nem isten” — mondta. Ellenben azt jólesően vette tudomásul, hogy az angolszász nyelvterületen fiatal fiúk és lányok az ő képmását hordják az ingükre festve, és nevéből szójátékot csináltak: Kiss me (ejtsd:

kissz mi) — csókolj meg.

Felkutatták második feleségét. A harmincéves, gyönyörű menyecske éppen a parókáját tépte, amiért balgán otthagyta férjét. „De hát ha egyszer tényleg bolondnak tartottam, amikor eladta mind a két autónkat, és kijelentette, hogy nem is veszünk másikat!” — „Asszonyom, vigasztalták — ne tegyen magának szemrehányást, a világon minden asz- szony otthagyta volna az ilyen embert, ön nem láthatott a jövőbe, s ez alapjában bájos női tulajdonság.”

Az ünnepség a Szent Péter téren 1992. március 17-én 11 órakor kezdődött és déli harangszóra véget is ért. Jelentősége jelképes volt, hiszen a tényeket mindenki ismerte, és Kiss Mihályt mindössze arra kérték: személyesen jelenjen meg a világ politikai, társadalmi, tudományos, kulturális, ifjúsági, öregségi küldöttségei előtt, s mondja el élőszóval felfedezését.

Elmondta:

Kedves Népek! Amikor rájöttem arra. hogy van két lábam, én elhatároztam, hogy semmi más közlekedési eszközt nem fogok használni, beleértve a liftet és az űrhajót is, mert ahova nem tudok elmenni -a lábamon, oda nem is érdemes elmenni. Igen, még hordágyat sem fogok igénybe venni, mert ha nem tudok gyalog bemenni a kórházba, hordágyon már úgysem érdemes. (Derültség.) Engem ugyan nem fog megölni az, hogy én vezetek, vagy rám vezetnek valamit. Adíanak olyan munkahelyet. ahova elvisz a két lábam, illetve ott adjanak nekem lakást, ahol dolgozom, még így is vigyázhatok magamra eléggé, amióta a taxi-helikopterek, némelyik kábítószeres pilóta gondatlanságából olykor a járdára zuhannak. Közkívánatra jöttem ide — gyalog, természetesen v és úgy is térek meg hazámba — csókoltatok mindenkit, s akinek az élete kedves, kövesse a példámat. Napi lábmosás és egyéb edzés az új élethez ajánlatos! Köszönöm, hogy meghallgattak.”

A kitüntetések, díszoklevelek és ajándékok hat camiont töltöttek meg. Kiss Mihály zavarban volt ettől a terhes megtiszteltetéstől, de betyá- rosan kivágta magát: „Ha

nem sértem meg a pápa őszentségét, én ezt mind a Vatikán kincstárának hagyományozom.” A bíboros államtitkár, a pápa képviseletében kegyes mosollyal biccentett: elfogadja a történelmi dokumentum anyagot.

Az ünnepelt már visszavonult volna, amikor melléje lépett a Nemzetközi Genetikai Társaság svájci elnöke és szót kért. Amennyiben Kiss Mihály úr hozzájárul, mondotta, a társaság keresni fogja a módját, hogy ez a minden tekintetben egészséges és eredeti egyéniség a lehető legtöbb példányban repró, dukáltassék, az emberiség üdvére.

A közönség férfi tagjai felszisszentek az irigységtől, a nők egetverő éljenzésbe törtek ki.

Kiss Mihály bamapiros arcát még pirosabbá tette a szemérmetesség, keze a fekete bajuszán babrált. Csendet intett, s amikor a félmilliós tömeg elnémult:

— Köszönöm a bizalmat, a részleteket majd megbeszéljük az elnök úrral — mondta és lelépett az emelvényről.

..............................................

M

njtényi Erik:

Botot húztam végig a rácson

Botot húztam végig a rácson és meghökkentem: dalba kezdett, a vaspálcák vigaszra vágyón fémesen pengtek és rezegtek.

És szállt az ének, szállt a dallam harangjáték finom zenéje, így fakadt vallomásra halkan a kert kesergő kerítése.

Vajon miről panaszkodott, a lénye mélyén mi pendült meg? Vonónak nézte a botot, önmagát pedig hegedűnek?

S akkor rájöttem: nemcsak ő — anyagok, tárgyak ezre mind hangszer: az ég, a jég, a kő s zenél sajátos kulcs szerint.

S mind dalba kezd, mind énekel, s hogy mi esett jól, hogy mi fájt, a maga nyelvén mondja el, csak a vonóját megtaláld.

Tasnádi Varga Éva:

Nagykőrösi éjszaka

„— Hajlik a jegenyei'..” cifrázza hegedű és brácsa.

Sárga bor, rózsák az asztalon, nem gondolok az elmúlásra.

Nagykőrös. Éjszaka.

Barát most a göncölszekér is.

Nincs korom. Vitázok, érvelek, s tizenhat éves vagyok mégis. Vesztettem már sokat.

Három hegedű sirat most engem, s Póka Péter árnyéka szólít:

— Voronyezsnél éjjel elestem.!;

i,— Hajlik a jegenyei:," Kimentem én akkor a kertbe, hold-mécses virrasztotta ágyunk, s nem gondoltam tankra, seregre. Védtelen halálod

bocsásd meg, hiszen gyerek voltam! Három hegedű sirat most téged, s erősebb vagy mindennél holtan.

Az ünnepelt

GÁCSI MIHÁLY: ZSALUZÁS

' I ■

A puszta bűvöletében

Hódmezővásárhelyen, a művésztelepen él Szalay Ferenc Munkácsy-díjas festőművész. 1956-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, azóta alkot ebben az alföldi városban. Őt innen még elcsalni sem lehetne — mondja.

A főiskolán a festészet egyik különlegesen szép műfaját tanulta: a freskó szakon végzett. A freskó addig él. ameddig az épület. A reneszánsz kor festőinek egyik kedvelt formája Volt a hatalmas fali freskók készítése. Miért választotta ezt a szakot? — kérdeztem.

Rajzolni, festpni mindig szeretett. Egy alkalommal Győrött élő nagyszüleinél^olt látogatóban, ott látta, hogyan készíti Szőnyi István festőművész a Szent Imre templom falainak freskóit. Ez az élmény meghatározta későbbi terveit. \

— A freskó készítéséhez — mondja — nagy felület áll a festő rendelkezésére, és ez lehetőséget ad a megélésre. S mert az emberek mintha érzelmileg szegényebbekké válnának, úgy érzem, nekünk művészeknek egyik kötelességünk, hogy újból megszerettessük velük az egyszerű szépséget.1:

Szegeden, a belvárosi ravatalozó helyiségét díszíti első freskója, amelynek táblaképmásolata a műtermében látható. A kompozóció három részre tagolt. Gyönyörű, sárgás-vörös és kék színek világítanak a vászonról.

Talán ez a bdzarmak tűnő festői látás-gondolkodás jellemzi legjobban Szalay Ferenc munkásságát. A halál előtt tehetetlen embernek az élet csodájáról! szól a festő.

Milyen lehetőségek vannak ma freskó készítésére?

— Sajnos, nem sok. Áz építészet manapság ritkán Igényli a díszítést. Talán nem is szánják „örök” életre az épületeket. Így csak tervezem a freskókat. Néha meg azt játszom, hogy kinézek magamnak épületeket és elképzelem, milyen freskót raknék a falra.::

— Megkérem, meséljen első hódmezővásárhelyi éveiről.

— Azok csodálatosak voltak. Sikerült albérletet kapnom egy közeli tanyán. Volt egy vaságyam, szalmazsákom, asztalom és egy székem. Naphosszat csatangoltam a határban. A közeli méntelepre jártam lovagolni. Sajnos, sokan félreértették elvonulásomat, különcnek tartottak, ezért is jöttem vissza két év múlva a városba, másik albérletbe. De az a két év kitörölhetetlen élményt nyújtott számomra. Volt időm mégfigyelni a föld, a fák megújulását, a természet megrendítő önálló életét. A tanyasiakat egyenes gondolkodású embereknek ismertem meg. Ma is sokra becsülöm őket.

1958-ban hároméves Der- kovits-ösztöndíjat kapott.

1964-ben tartotta első önálló kiállítását, amelyen majd minden képét megvásárolták. Ugyanez év őszén meghívták a szegedi képzőművészeti szakközépiskola igazgatójának, ahol azóta is betölti ezt a tisztet.

— Érdekes, izgalmas munkának tartom a pedagógiát. A felvételi vizsgák hangulata ma is méghat. Az ország különböző részéről jönnek a fiatalok. A szép utáni vágyat hozzák magukkal azok is, akik kevésbé tehetségesek.

— Elégedett az életével?

— Igen. Sok barátom van.' A parasztok megjn'vnak' a téesz-gyűlésekre, mint igazi „lovasnak” őszintén elmondják gondjaikat, örömeiket. Művész számára nagyon fontos. hogy jó kapcsolatban éljen az emberekkel. Mert ha gyakran beszélgetünk, értjük egymást. A gondolatot én csak festménnyel tudom igazán kifejezni, ám így is megértik, amit mondani akarok.

Szalay Ferenc műtermében őrzi egyik első festményét, abból az időből, amikor kiköltözött a tanyára. Sokszor akarták már megvásárolni, de ettől a képtől nem válik meg. A kép egy fiút ábrázol, aki két karját védelmezőén 6zeme elé emelve áll a ragyogásban. Első eszmélését őrzi a kép, a pusztára érkezőt elvakító fényről. Arról, amely itt tartotta, s amelyről festményei azóta is vallanak.

László Hona

MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA

%