Szolnok Megyei Néplap, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-07 / 157. szám
12 * SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1973. jjilius 7. 1973. JÚLIUS 7. SZOMBAT APOLLÓNIA NAPJA A Nap kél: 3.54, nyugszik: 19.43 órakor. A Hold kél: 12.27, nyugszik: 22.55 órakor. Várható időjárás ma estig: éjszaka kevés, napközben változóan jelhős idő. Főként a délutáni órákban szórványosan kialakuló záporral, zivatarral. Gyenge légmozgás, napközben időnként megélénkülő változó irányú szél. Fülledt meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. ALCSISZIGET JELENTI: Záporok, zivatarok, fülledt meleg. A középhőmérséklet a tegnapi napon megfelelt a sok éves átlagnak. A mért érték 22 °C volt. Napközben a zivatarok, záporok hatására ingadozott, 4 °C alatt és fölött. Tizenegy óra után az elmúlt napokhoz hasonlóan kitört a zivatar, a csapadék mennyisége 0,8 milliméter volt. A maximum hőmérséklet a hét órán át tartó napsütés hatására 28 °C-ig emelkedett. Az éjszakai lehűlés sem volt jelentős, a tegnap reggel 7 órakor mért minimum 15,6 fC volt. A légnyomás szinte egész héten át változatlan, csak nagyon keveset emelkedik. Miroslav Krleza * Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 7-én született Miroslav Krleza horvát költő, regény- és drámairó, a Jugoszláv Tudományos és Művészi Akadémia alelnöke. Pályája érdekesen indult: a zágrábi gimnáziumból a pécsi honvéd hadapród iskolába, majd a budapesti Lu- dovika akadémiára került. Petőfi Farkasok dala című verse ihlette először írásra, s még ifjú korában horvát- ra fordította Az apostolt. ^ Sajnálatos módon tegnapi lapszámunkban a nyomda felületességéből eredően ismét hibák fordultak elő. A 2. oldalon a „Megértés és bizalom” című írás elején ott maradt a kiszedés jelzete; az 1. oldalon hiányosan jelent meg egy hír az Egy mondatban cím alatt, amely helyeMegkezdődött a balatoni főszezon A Balatonnál beváltak az idegenforgalmi prognózisok: a főszezon kezdetével megélénkült a látogatottság. A határátkelőhelyek felől tegnap már nagy karavánokban érkeztek a szomszédos országok jelzéseit viselő gépjárművek százai. A kedvező időjárás, s a tó 24—25 fokos vize tegnap már mintegy 80 ezer embert vonzott a strandokra. A szállodák, motelek csaknem teljesen megteltek, a fizetővendéglátó szolgálat nyaralóiban azonban még jócskán lehet kiadó szobát találni. A nagy nemzetközi táborok árbócain 10—12 ország nemzeti lobogóit lengeti a szél. Tihanyban számos olyan turista érkezett, aki már jóelőre kibérelte meg- szokott helyét, a déli pár- ’ tón is hosszú táborsávok jelzik a megélénkülő fősze- zoni idegenforgalmat. Több, mint tíz kempingben előre kibérelt helyen nyaralnak a csehszlovák vendégek népes csoportjai. A Balaton partján, a diák és úttörő táborok lakóit is beleszámítva, már több mint húszezren laknak sátrakban. — SZABÁLYSÉRTÉSEK. Halász Ferenc törökszentmiklósi lakos — a város belterületén — motorkerékpárral 82 km/óra sebességgel közlekedett, ezért 3000 forintra büntették, és két évre bevonták az egyes ellenőrző lapját. Hasonló büntetést kapott Nagy Ernő ken- deresi lakos is, aki ugyancsak lakott területen 87 km/óra sebességgel vezette motorkerékpárját. — AKTIV AÜLÉS lesz kedden 14 órakor Szolnokon a Szigligeti Színházban. Sándor László, az MSZMP Szolnok városi Bizottságának első titkára nyitja meg az Clést, majd Bartha László, a városi tanács elnöke a 900. év jegyében meghatározott várospolitikai célkitűzések végrehajtásáról, Árvái István, az SZMT vezető titkára pedig a szocialista munkaverseny városi eredményeiről beszél. sem „A nyári meleg beköszöntővel Nyíregyházán is megnőtt a vízfogyasztás. Ezért tegnaptól elrendelték az időszakos vízkorlátozást a város üzemeiben”; végül a 3. oldalon egy címhiba, a cím helyesen így fest: Nagydíjas termék ezredik tonnája. A lottó nyerőizámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Bp. XIII. kerület Szabadság strandfürdőben megtartott lottósorsoláson a 27. játékhéten a következő számokat húzták ki: 5, 8, 13, 48, 90, A SZOLNOKI KISIPAROSOK Július 7-én. szombaton és 8-án. vasárnap reggel 8 és 17 óra között ügveletet tartanak: autószerelő: Gecse Attila. Szandaszőllős. Kossuth u. 44/a. Belső Gyula. Szolnok. József A. u. 26. Telefon: 12—472. Műszerész: Győré Mihály. Bercsényi u. 16. Villanyszerelő* Fodor Elemér. Masvar u. 5. Tel.: 13—552. Péntek Jenő. Jókai u. 17. — Vízvezetékszerclö: Pintér István. Aulich u. 11.. Tvés rádiószerelő: Vasziiiadisz Anesztis. Arany J. u. 21. Tel.: 12—764. Krizmanics István. Mátyás kir. u. I. ép. II. lh. IV. em. 13.. Földi Endre. Thököly u. 2. Gumijavító: Réti Gyula. Mikszáth K. u. 8. Fáiinkás Mihály. Koszorú út 15. (x) ♦ — DOHÁNYTERMESZTÉSI bemutató. Jásziványon, a Szabadság Tsz-ben tegnap dohánytermesztési bemutatót tartottak a Szolnok és Pest megyei termelőszövetkezet vezetői és dohánytermesztés szakemberei részére. A bemutatón előadás hangzott el a dohánytermesztés jelenlegi, helyzetéről, a korszerű dohányműveléssel kapcsolatos feladatokról. Az előadást szakmai bemutató követte. „Friss” köntöst kapott a pécsi Korona Szálló Megfiatalodott Pécs egyik legismertebb műemlék épülete, a nagyforgalmú kórháztér északi részét határoló barokkház, a volt Korona Szálló. A kétszintes épület a XVIII. század közepén készült vendégfogadónak. Itt volt a város postakocsi állomása is. A ház sarkánál állt az úgynevezett „Szigeti” kapu, amelyet a múlt században bontottak le. A többéves munka, a friss „köntös” másfél millió forintba került. A házat kí- vül-belül felújították. A belülről megmászható kéményeket is eredeti állapotuknak megfelelően állították helyre. — SZABADTÉRI filmvetítést tartanak szerdán este 8 órakor Szandaszőllősön a klubkönyvtár előtti téren. A Tanácsköztársaság 1919, a Legkisebb magyar város, a Sport, szépség, melódia, a Barát vagy ellenség? című kisfilmeket vetítik. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok meevel Tanács laoia Főszerkesztői Varga József Telefon: 12—093. 12—3201 t»-069> 11—932 Teles: 23 351 Index-szám: 25 009 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok PL 105 Igazgató; Vtrágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dlla egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethet« minden oosta- hlvatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Mátus 1. u. 19. 5001 Szolnok. Pf. 169 Felelős vezetőt Kozák Ferenc Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak. — szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapám JÁROMI JÓZSEF temetésén résztvettek. sírjára virágot, koszorút helyeztek. mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége .és családja 1973. július 8-án; 20 órakor a szabadtéri színpadra meghirdetett Zalataay-Generál-Mini együttes hangversenye BETEGSÉG MIATT ELMARAD* Jegyek július 23-i SLÁGERSZÍNPAD ’73 ELŐADÁSÁRA (Psota Irén, Korda György, Corvina együttes) ÉRVÉNYESEK Kívánsára a jegyek a helyszínen, valamint a művelődési központban — Szolnok, Ságvári krt. 23. sz, — alatt visszaválthatók, július 12-ig, Helyesbítés — ismét a nyomda hibájából Csalók, sikkasztok, orgazdák Huszonegyen ülnek a vádlottak padjára Szerteágazó, sok vádlottas ügynek készült el a vádirata a napokban a szolnoki járási-városi ügyészségen. Raktárosok, kocsikísérők, boltvezetők, összesen huszonegyen kerülnek majd bíróság elé csalásért, sikkasztásért, orgazdaságért. Szinte lehetetlen lenne most itt felsorolni, hogy a két év alatt hány alkalommal dézsmálták meg a társadalmi tulajdont a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat raktárosai és kocsikísérői. A bűncselekmények elkövetéséhez három, de legalább két ember kellett. A raktáros, aki számla nélkül kiadta az árut, a kocsikísérő, aki továbbította a „vállalkozó szellemű” boltosoknak, aki végül a szövetkezet üzletében mint maszekárut értékesítette. A leleményesebb raktárosok alkalomadtán kikapcsolva a kocsikísérőket közvetlenül üzleteltek az orgazdákkal, azaz a boltvezetőkkel. A kávétöbblet adta az ötletet Hogyan kezdődött? Mészáros Imrének — az egyik kocsikísérőnek — két évvel ezelőtt véletlenül összejött egy kis kávétöbblete. A néhány kiló kávénak gyorsan akadt vevője. Dékány László, a tiszaföldvári és Túró- czi Jánosné, a rákóczifalvi ÁFÉSZ-bolt vezetője kapva kapott az alkalmon, hogy féláron kávét vásárolhatott. Mészáros az első sikeres üzlettől vérszemet kapott, és most már Pelchofferrel, a raktárossal összejátszva a göngyöleggel manipulált. Módszerük egyszerű volt. Pelchoffer a szállítójegyzéken jóval több göngyöleget tüntetett fel, mint amennyit a termelőeszköz kereskedelmi vállalathoz és a konzervgyárakhoz valójában visszaszállítottak. Mészárosnak csak annyit kellett tenni, hogy az átvételnél figyelje, észre- veszik-e a hiányt, és ha Igen. akkor mint tévedést vagy elírást nyomban korrigálja a számlát. Az esetek többségében nem volt rá szükség. Az elsikkasztott üvegek, ballonok zúgértéke- sítésével 13 ezer 200 forintot kerestek. A kasszából fizetnek Krikuska Ferencnek (kocsikísérő) Posta József (raktáros) volt a partnere, aki lehetővé tette, hogy a raktárból rendszeresen néhány kartonnal több fűszerpaprikát, citromot, mosóport stb. szállítson, mint amennyi a megrendelőkön szerepelt. Ezek átvételét nem az aláírásokkal igazolták a boltvezetők. Bállá Imre, Budavári János a cserkeszőllői 74-es számú, illetve 69-es számú élelmiszerüzlet vezetője, Kocsi Lajos a tiszaugi önkiszolgáló üzlet vezetője i és Dékány László a bolt kasszájából készpénzzel fizetett a zugárukert. ' Az „élelmes” raktárosnak, Posta Józsefnek a kocsikísérők közül nemcsak Krikuska volt az egyetlen bűntársa. Molnár Lászlóval külön üzletet bonyolított le. Vele májkrémben, zöldborsóban, rizsben „utaztak”. Sőt. voltak a raktárosok között ‘olyanok is, mint például Csepregi Károly (különböző vagyon elleni bűn-- cselekmények miatt már hétszer volt büntetve, 1959- ben sikkasztásért többek között 8 évi szabadságvesztésre ítéltek) és Forgó József, akik a kocsikísérőket kikapcsolva közvetlen kapcsolatot teremtettek a boltvezetőkkel. Deli Lajosnak, m tiszaföldvári 17-es számú háztartási bolt vezetőjének például Forgó többszáz, sőt néha több ezer forintos tételekben adott ki leszámlázat- lanVILUPÁL-t, és különböző olaj festékeket. Mindez csupán néhány részlet a raktárosok, gépkocsikísérők, üzletvezetők bűnlajstromából. A bíróság dolga lesz, hogy eldöntse, a huszonegy ember közül ki miben bűnös, mennyi kárt okozott a társadalmi tulajdonban. A tárgyaláson az is kiderül, hogyan lehetett két éven át hamis és fiktív számlákkal leplezve dézsmálni a több milliós raktárkészletet, és seftelni anélkül, hogy erre egyetlen egyszer is felfigyelt volna bárki a Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatnál és az ÁFÉSZ-eknél. K. K. r i i MOZI i l ...j r Szolnok Vörös Csilláé: West Side Story I—II.. Kert: Valaki az aitó möeött (16). Tisza: Meg- alkuvó (16). Jászberény Lehel: Sherlock Holmes magánélete. — Kert: Sztroeof Mihály. Kisújszállás Ady: Szabad léleazet (16). — Pirospöttyös labda (óvodás és iíiúsáai műsor fél helyáron). — Kunhegyes Szabadság: Lépi ólaira (16). Kunszentmárton Körös: Személyiséacsere (16). Mezőtúr Szabadság: Az utolsó völgy (16). Dózsa: Zeppelin. Béke: A katona visszatért a frontról. Tiszafüred Tisza: Csá—'''-királynő. Tö- rökszentmiklős Dózsa: Tudósítás az alvilágból (16). Hunyadi: Az állatnak meg kell halnia (16). ‘ Túrkeve Vörös Csillag: A sortuz. SZOLNOKI RADIO: Hétvégi kaleidoszkóp. KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok... 8.40: Híres énekesek könnyűzenei felvételeiből. 9.18: „Teérted harcolok.- szabadság...” A Román Rádió és a Magyar Rádió közös Petőfi műsorának közvetítése a Román Rádió és TV bukaresti koncertterméből. 10.29: A MÁV szimfonikus keno- kar hangversenye. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. Dorombhang. 12.30: Magyarán szólva— 12.45: Melódiakoktél. 14.02: Nem félek a civilizációtól I Baktai Ferenc Írása. 14.12: Kóruspódium. Veszprém Város Vegyeskara énekel. 14.25: Üi Zenei Üiság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! Komláthy György tánczenem űaora. 16.00: 168 óra. Felelős szerkesz- tő: Inoer Pál. 17.30: xvm. századi magyar dalok András Béla feldolgozásában. Török Erzsébet énekel. 17.40: Százhatvan forint. Rákosy Gergely írása rádióra alkalmazva. 10.08: Három Händel concerto grosso az Oo. 6-b61. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.25: öt pere sport. 19.30: Ma este- utazunk! Útirány: Lenlnerád. 20.30: Egy óra dzsessz. Kiss Imre műsora. 21.30: Az Állami Néni Együttes műsorából. 22.20: A beat kedvelőinek. A Stone the Crows együttes felvételeiből űsmJ A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk NEVELETLENEK. Színmű két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről. Az angol hadsereg egyik indiai állomáshelyére két fiatal tiszt érkezik. Egyikük szinte betéve tudja a szolgálati szabályzatot, a másik folyton azt keresi, hogyan bújhatna ki a megkötöttség alól. A gamizon nagy eseményén a bálon megdöbbentő erkölcsi botrány pattan ki. Az azt követő becsületbírósági tárgyalás leleplezi a tiszti becsület gyengéit, s alaposan megváltoztatja a két fiatal tiszt gondolkodását is. Ezt a műsort 20.00 órai kezdettel láthatjuk a tévében. MAGYARÁN SZÓLVA... A tartalomból: Szópárba} (Budapest—Szolnok). A játékot dr. Bélley Pál veteti — Nyelvőrködés. Dr. Grétsy László rovata — A mikrofon előtt: Baktai Ferenc. — A magyar nyelv kincsestárából. Ezt a műsort 12.30 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. 23.05: Ritmus és melódia. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.21: de Falla: A háromszögletű kalap — balett. 9.03: A Maleczky mű vészcsalád. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak 1 10.05: Szombat délelőtt. 12.03: Beethoven: Szextett. 12.45: A tatabányai Népház. Riport. 13.03: Maria Stader és Leopolt Slmoneal énekel. 13.35: ..Jelképek erdeién át—" 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órála. 15.00: Orvosi tanácsok. A vés®- betegek diétájáról. (ism.l 15.05: Versenyművek. 15.27: S-^ kesztőséel beszélgetés a Falurádióban. 16.05: Mit ad a tenger a vegyiparnak? Dr. Farkas Henrik előadása. 16.20: Hanglemez MR. A hét műsorából. 16.25: Népzenei Magazin. 17.05: Ü1 .lemezeinkből. 18.10: öt nerc sport. 18.15: Kíváncsiak Klubla. Az Ifjúsági Rádió műsora. W.12: Ü1 könyvek. 19.15: Nyúl István együttese látszik. Lehr Edit népdalokat énekel. 19.29: Jó estét, gyerekek! 19.48: öt pere sport. 19.53: Wagner: Lohengrin. Háromfelvonásos oo<”*.' I-ELEVIZK BUDAPEST: 9.00: Mindennap háború. X TV politikai tanfolyamának adása a honvédség részére (ism.l 9.25: Nő — három szerepben. 8. rész: Izl ésnevel és. O.40; Egész SnanndíMMá« fel«** felhőtlen az ég. Magyarul beszélő NDK Tv-filmsoro- zat III. rész (ism.) 1100: Téka (ism.) 11.30: 625 éves a Károly Egyetem. A Csehszlovák Tele* vízió dokumentumülmle (ism.) 13.58: Nemzetközi teniszverseny. Közvetítés Wimbledonból. 16.30: Szünidő a Balatonnál. 17.15: Budapest tegnap, ma holnap. Képzőművészeti kisL fűm. 17.35: Hírek. 17.40: Hivatása rendőr. Rioort- dokumentumfilm. 18.10: Szó-mi-szó. Zenei szótár, 18.45: Az én csatornám... Komlós János műsora. 19.15: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Barry England: Neveletlenek. Színmű k^t részben. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40: Nemzetközi teniszverseny. BUKAREST: 14.00: Sport: A wimbledoni te-' niszversenvről közv. 16.30: Német nyelvlecke. 18.20: A legkisebbeknek! 18.30: Tv-híradó. 19.05: A hét éneke. 19.15: Tv-enciklopédia. 20.00: Mannix. Folytatásos filn£ 20.50: Zenés film: Nyári nap. 21.20: Tv-híradó. 21.30: Sport* A wimbledoni te- w. n*-«versenyről közvetítés. POZSONY: 8.30: Iránytű. Katonák műsortf 9.20: A világ film objektívon keresztül. 10.25: Fúvószene. 10.25: Nincs visszaút. Szovjet sorozat. 11.45: Tv-híradó. 13.55: Hírek. 14.00: Wimbledon, tntervíziós közvetítés. 17.25: A rejtélyes felirat titkai. 18.00: Mates. 18.40: Honvédelmi magazin. 18.45: A szövetségi bűnügyi központ nyomoz. 19.00: Tv-híradó. 21.15: Kis Katalin. Színházi közvetítés. Gjfitvú »wn d un,